Ismét egy kis hivatásos sztori.

Aki még nem volt börtönben, az nem tudja elképzelni, hogy milyen nehézkes a bejutás.

Ismerősök mesélték, hogy a bejutás mellett nehezítő körülmény az engedélyeztetés is, kismillió papírral. Létezik a körszállítás nevű intézmény, amikor a különböző BV intézetekben tartózkodó egyéneket másik helyre viszik, mondjuk egy pótnyomozási cselekményre.

Hivatásos barátommal az alábbiak estek meg:

Két embert kellett egymással szembesítenie, s mindkettő távoli, vidéki városban raboskodott. Neki meg Pesten volt rájuk szüksége, így belevetette magát a papírtengerbe, hadd szóljon. Azzal volt könnyebb dolga, aki jogerős szabadságvesztését töltötte, oda csak egy papír kellett. A másik emberke még előzetesben volt, így nem csak a vidéki börtön engedélye, de bírói engedély is kellett a szállításhoz. És persze külön papír arra is, hogy embereinket egy adott intézménybe vigyék. A papírok 2 hét alatt átfutottak az összes illetékes kezén, a nagy napra már minden készen állt.

A BV intézethez érve még parkolót is találtak, azt hitték, ez sima ügy lesz. De már a kapun elakadtak. Kiderült, hogy aznap akar mindenki ki-be menni, így fél ó-t kellett várniuk arra, hogy az adatfelvevő helyre bejussanak. Onnan még az engedélyezőbe, majd cirka 15 p alatt vissza a kihallgatóhoz.

A jó képességű BV-snek elmondták, hogy előbb a Gipsz Jakabot hozzák le, mert őt egy ügyben kell kihallgatni, s aztán azonnal szembesítik Törvénytelen Jenővel. Jenővel hosszabb távra terveznek, így őt ráérnek később kihallgatni. Emberünk természetesen Törvénytelent hozta le először nekik... A barátommal lévő nyomozó türelmesen várta, hogy megjöjjön az ő embere is, mert ugye a lelkére kötötték a fegyőrnek, hogy ne egyszerre hozza le őket a szembesítés miatt. Egyszer csak megjelenik az őr, hozza a másik embert. Már gyanús volt, hogy rajta is rabruha volt, hiszen az előzetes letartóztatásban lévők a saját ruhájukban várhatják meg a jogerős ítéletet. Leülnek, kihallgatás kezdetét veszi, nyomozó szembesíti a történésekkel, emberünk meg bámul bután, s megjegyzi, hogy az adott dolgokról ő aztán végképp semmit nem tud. Nyomozó rákérdez az anyja nevére, akkor derül ki, hogy a BV-s nem is jó embert hozott le. Újabb hercehurca, majd kifakad, hogy hát így megy az idő.

Szimpatikus BV-s flegma arccal: - Máskor ide kell jönni 8-ra, és akkor mindenre lesz idő.

Bicska nyílna a zsebben, ha be lehetne vinni, így viszont maradt a várakozás ütemes asztalon dobolással. Végre megérkezik a megfelelő ember, s BV-s szenvtelenül közli, hogy már csak 40 p maradt, mert utána elviszi őket ebédelni. Nyomozó kiakad, hogy eljárási cselekményről nem rángatható csak úgy el az eljárásban részt vevő... BV-st baromira nem érdekli.

Fél 12-kor már ott toporog, hogy elvigye enni őket. Természetesen a szembesítés még sehol. Úgyhogy gyors jegyzőkönyv lezárás, s a két embert egyszerre viszi el.... Aztán megjegyzi, hogy egyre vissza lehet jönni, s fél négyig lehet folytatni... Mert az elítélteknek jogai vannak!!!

Az miért nem érdekel senkit, hogy vajon a nyomozó aznap eszik-e?!

Eriket új osztályra tették, a régi főnöke nem volt vele megelégedve. :( Amikor az új helyre költözött, ezt kaptam tőle:

Szia Szerelmem!

A Kamarás hasonmás történetből kimaradt múltkor az alábbi:

Ahogy ülünk az asztalnál megjelenik a virág árusító lányka. Igaz lánykának csak megengedő jó indulattal nevezhetjük, hiszen 30 felett volt, bár kinézete és viselkedése alapján az értelmi szintje meg kb. a fele lehetett.

Megcélozza az asztalunkat, még van kb. 8 virág a kosarában. "Iván" először int neki, hogy hagyja el az asztalt, de aztán visszahívja és megkérdezi mennyibe kerül. A csaj mondja, hogy szálanként 600 Ft.

"Iván": Mennyi?

Csaj: Ha az egész kosarat megveszed odaadom 4.500-ért.

"Iván": Mit? A 8 szál virágodat? Vagy ebben benne van a kosár is?

Csaj: A kosár nincs benne. Azt nem tudom mennyibe kerül.

"Iván": Hát pedig én pont egy ilyen kosarat szeretnék. Adok érte 1500 Ft-ot, meg a virágokért is. Áll az alku?

Csaj: Dehogy áll! Ez ettől sokkal többet ér!

"Iván": Mennyit?

Csaj: Nem tudom.

"Iván": Akkor menj és kérdezd meg a főnöködet, hogy mennyiért adod nekem a kosarat.

Csaj elmegy, itt már majd lefordultam a röhögéstől a székről, főleg, mikor néhány perc múlva visszajött: A főnököm azt üzente, hogy 2000-ért tiéd a kosár.

"Iván": Már az előbb is csak 1500-at ajánlottam érte virágostul. Nagylelkű vagyok. Vedd ki a virágaidat, s a kosarat megveszem 1200-ért. Mit szólsz hozzá?

Csaj: Nem dönthetek a főnököm nélkül, megkérdem. - Megint elballag... Jön vissza. - Azt mondta a főnök, hogy 1500-ért viheted.

"Iván": Hülyének néztek? Amikor 1500-at ajánlottam érte, akkor nem fogadtátok el. 1200. Ez az utolsó ajánlatom.

Csaj: A főnök többet nem enged belőle...

"Iván": Akkor húzzál a francba a virágaiddal együtt! :)

Cica Maca valamelyik nap majdnem sírva hívott fel.

Ecsetelte, hogy kinyúlt pólóban ül a tv előtt és váltakozva tömi magába a dinnyét, meg a kekszet. A dinnyelé a pólójára folyik, de már nem érdekli. A lakás úszik a koszban, meg a szanaszét hajigált cuccokban, de minek rakjon rendet, mikor hetekig a kutya se nyitja rá az ajtót?

Úgy éreztem kutya kötelességem átcaplatni és helyre rázni az agyát. Végeláthatatlan beszélgetésbe bonyolódtunk, melynek végén megígérte, hogy rendet rak, s összeszedi magát.

A legfőbb baj forrását abban jelölte meg, hogy kicsapongó élete nem vezet se előre, se hátra. Ágyában jönnek-mennek a pasik, de nem boldog. Irigykedve nézi a párokat az utcán, most meg főleg, hogy itt a nyár, s bármerre néz, mindenütt kisgyerekes családok és egymás kezét szorongató párocskák vannak.

Mondtam neki, hogy ez télen is pont így van, csak akkor a sötét miatt kevésbé tűnik fel. A nagy kérdésre, hogy miért csak olyan pasik vannak körülötte, akik szexen kívül mást nem akarnak, én sem tudtam választ adni.

Mint ahogy arra sem, hogy hol és mit ront el. Persze azt meg sem akarta hallani, hogy lesz jobb, meg ilyen és ehhez hasonló közhelyeket, vigasztalhatatlanul kezdett rajta eluralkodni a depresszió.

Olyannyira, hogy a végén az én hangulatomat is lehúzta. :(

Azt mondta, hogy nagyon szeretné, ha valaki lenne mellette, akivel nem titokban, lopott pillanatokig találkozik, nem olyan, aki ha elmegy, tátongó űr marad helyette, hanem, akit lehet szeretni, ölelni, s várni, készülni az újabb találkozásra.

Teljesen megértem. Hazaérve az jutott eszembe, hogy úgy igazán 5 éve voltam szerelmes... Hoppá! Az nem most volt...

A normális pasik kihaltak és pont. A dínókkal együtt.

Nem először ballagtam el a Keleti pályaudvar és a Fiumei út sarkán lévő Röltex méteáru üzlet előtt.

Az üzlet üde színfolt a környéket borító hajléktalanok és a szemét közt. Dekoratőrük hétről hétre fantasztikusabb ruhakölteménynek is beillő anyagokba öltözteti a kirat bábuit.

Többször megfordult a fejemben, hogy beállítok, s megdicsérem a dekoratőrt, vagy a kirakat megálmodóját, kreativitása tényleg fantasztikus. A nap ragyogóan sütött, a kedvem remek volt, tökéletes délutánnak látszott az előttem álló pár óra.

Nem is tudom mi ütött belém, ahogy ott jöttem el, s még a vonat indulásáig rengeteg időm volt. Gondoltam egy merészet, bemegyek és mosolyt csalok az ott lévők arcára.

Tévedni emberi dolog. Már az ajtóban majdnem visszafordultam, miután a bent lévők tudomást sem vettek rólam. A "kedves" eladók épp egymással beszélgettek, egyikük pedig méretes anyagot cipelt az emelet irányába, az ajtó nyílására ugyan hátrafordult, de még egy jó napot se telt tőle. Tőlem már csak azért sem, mert mire bármit is kinyöghettem volna, már csak a hátát láttam. Nem adtam fel. Két piros ruhás eladó az üzlet egyik sarkában trécselt, illedelmesen megvártam míg rámbámultak, azzal a tipikus, bunkó, pesti nézéssel, azaz: "kiaf..szezésmitakarmertvásárolnitutinem", kb. ez volt az arcukra írva.

Na itt gurult el a gyógyszerem, s dafke csak azért is elmondtam, hogy egyetlen dolog hozott be az üzletbe, hogy kifejezzem nagyrabecsülésemet a dekoratőrük irányába, mert fantasztikus a kirakat.

A széken ülő savanya majdnem lefordult. Válaszul se egy mosoly, csak a monoton hang: Jó, majd megmondom neki.

Na bumm! Nem is értem, hogy ha a mai világban valaki tényleg szívét-lelkét beleadja a munkájába, mint jelen esetben a dekoratőr, a többieket ez miért hagyja hidegen? Lehet irigyek? Belefásultak a munkába? S egy kedves gesztus sem tud legalább egy fél mosolyt az arcukra csalni?

Nem vártam nagy dolgot. De azért olyan megmagyarázhatatlan nem is tudom milyen érzés nyomta rá a kedvemre a hangulatát!

A dekoratőrnek üzenem, hogy FANTASZTIKUS! Az eladóknak meg annyit, hogy bármilyen méterárura is lesz szükségem, hozzájuk tuti nem megyek! Ennyit a marketingről, meg a negatív reklámról!

A másnap nem is olyan hamar, de eljött.

A barátnőmék reggeli közben érkeztek meg (hurka és nekem fánk), s bőszen meséltem nekik az éjszakai élményeket, ecsetelve Megöllekpistit is, s nem is értettem miért bámul rám mindenki úgy, mintha ufót látna. Aztán megértettem. A hátam mögött ott állt Megöllekpisti személyesen. :) Ez az én formám. Aki átaludta az éjszakát, hitetlenkedve hallgatta, hogy milyen élményekről maradt le.

Velem már csak ilyenek történnek. Megöllekpisti azért jött, hogy megtérítse a medence árát, s elnézést kérjen az éjszakai randalírozásért. Az üzlet végül délután meg is köttetett. 

A délelőtt az árnyékban pihegve telt, az egyik barátnőm pedikűrszalont nyitott, s egész  nap a "kuncsaftokkal" dolgozott.

Az előző napi megmaradt palacsintára közölték, hogy ne nyalogassam össze őket, pedig esküszöm nem is akartam. :) A halászlé rotyogott, úgy volt, hogy a csapatversenyeket befejezzük délelőtt, de aztán a nagy melegre való tekintettel áttettük későbbre.

Ebéd után jött értünk a Nyuszibusz, s elvitt S. bácsi tanyájára. A tanya semmit nem változott tavalyhoz képest, csak az őzike lett nagyobb. És most nem volt a 78 fokos narancspálinkából. Ahogy halászlés szakácsunk fogalmazott, idén inni kellett S. bácsi kerozinjából. :)

A kerozinnak becézett finomság ilyen üvegben volt:

Miután ittunk és belakmároztunk visszamentünk a vadászházhoz, ahol locsolkodós parti kezdődött, majd ahogy lassan ránk esteledett, úgy folytatódott a játék. Nem értem amúgy, hogy van az, hogy minden versenyt mindig az a csapat nyer meg, amiben a főszervező részt vesz. :D Biztos nem bunda!

A játék végeztével tábortüzet raktunk, karaokeztunk, volt tombola és nagy beszélgetések.

Amikor a karaokeban nem én üvöltöttem a Vááát!, valaki biztosan megtette helyettem. :)

Megöllekpisti a délután folyamán még egyszer előkeveredett, aztán reméltük, hogy többet nem látjuk.

Vasárnap már nem maradt más hátra, csak takarítani kellett és fájó szívvel búcsút venni.

Jövőre, veletek ugyanitt!!!

Maca képes meglepetést okozni. Az ember azt gondolná, ha valakit 10-en, 20-on éve ismer, arról azért sok mindent tud.

Naná, hogy tévedtem!

Mint mondottam volt, Maca épp végzet asszonyát játszik. Illetve játszana, ha lenne kivel. A múltkori két pasi után úgy gondolta, hogy ennyi elég is. Aztán, mint aki a második ifjú korát éli, nagyüzemben flörtöl a pasikkal. Van akivel egészen konkrét dolgokig is eljut, meg van az a kategória, akikkel a dolog egyelőre?! még csak a levelezgetésben, telefonálásban merül ki.

Persze a két pasi után nem sokáig búslakodott, alig mondták ki, hogy van valakijük, Maca belevetette magát az éjszakába. Az első este az egyik ismerős srác vitte haza. A srác egy ideje boldog párkapcsolatban él, de közölte Macával, hogy a régi szép idők emlékére újra megdugná. Így... is lett. Lelkiismeretfurdalás nélkül rúgdosta ki a pasit az ágyából hajnalban.

A másnap még jobban alakult. Maca medencés kerti partiba volt hivatalos. Ott aztán addig iszogatott, míg egy helyi vagány, alig ismert fickó ágyában kötött ki. Volt egy végigszeretkezett, remek éjszakája. A pasi azóta nyaggatja folytatás ügyileg, ám ő rövidre zárta és közölte, hogy ez csak egy egy éjszakás kaland volt. A pasik nincsenek ehhez szokva. :D

Végezetül, hogy a vasárnapja is szép legyen, csörgött egy rég látott, külföldön élő ismerőse. Őt hazaette 3 napra a fene, s úgy gondolta már az első este nem szeretne egyedül aludni. Úgyhogy mindjárt Macánál kezdett. :)

Érdekes, hogy Maca még sem boldog. Egyik pasival jobb volt az ágyban, mint a másikkal, de ő rendes kapcsolatot szeretne.

Hát vagyunk ezzel így páran.... Sokszor nehéz róla eldöntenem, hogy panaszkodik, vagy szeretné, ha irigyelnénk. :)

Az első esti játék a szellemi vetélkedő jegyében telt.

Egy szuper program (hasonló a Honfoglalóhoz) kötötte le a figyelmünket, s tornáztatta a remek játékvezető által az agyunkat. A csapatok lelkesen mérkőztek, olyannyira, hogy abba se akartuk hagyni a játékot. Végül versenyen kívül ismét alkottunk két csapatot, s bőven sötétedés utánig folytattuk a játékot.

Aztán előkerült a karaoke cucc is. A társaság egyik fele lelkesen belevágott, míg a másik fél inkább az "áááhagyjuknincshangomnemtudokénekelni" taktikát követte. Persze ez hosszú távon nem vált be. Azok előtt, akiké a cucc volt, hát, le a kalappal! Férj és feleség olyan fantasztikus hanggal, hogy csak na! Érthető volt, hogy utánuk nem nagyon akaródzott senkinek se énekelni. Bár persze azért volt aki a fél éjszakát áténekelte.

Olyannyira nem, hogy életem első karaokeján ezennel túl is vagyok. :) Persze senki ne gondolja, hogy ez lazán és könnyen abszolválható volt, bár a bátorság és a kedv az elfogyasztott alkohol mennyiséggel egyenes arányban növekedett. A gyengébbek (azaz mi) kedvéért csak és kizárólag magyar számok voltak (na meg mással nem is készültek). Az első meglepetést a Hungária egyik száma hozta, kedves barátom dobolt, szintetizátorozott és gitározott is hozzá, persze hangszer nélkül. :) Szenzációs fotók készültek róla.

A Neotonnal alapjáraton nincs semmi bajom, de a Pago-pago kiveri a biztosítékot. :) Úgy is lett. De gondoltam ne legyen ám könnyű dolguk, ide a mikrofont, aztán hadd szóljon! A váááá teli torokból ad hoc a számban, illetve a refréneknél. Először jogos felháborodás volt a jutalom, aztán már azon vigyorgott mindenki, hogy képes vagyok a leglehetetlenebb helyzetekben bele üvölteni a Vááááá!-t a mikrofonba. (Csak halk megjegyzés, be is rekedtem...)

Messi cimborám is lelkesen énekelt, majd mivel ő még igencsak kiskorú, így az apja aludni zavarta.

Ekkor kezdődtek a bajok. Vadászházunk távol az emberlakta vidéktől, ám egész közel a forgalmas földúthoz mindig látnivalót kínált az ott elautózóknak és persze nekünk is, kölcsönösen csodálgattuk egymást. Kivéve éjjel. Hisz éjjel a kutya se járt arra. Legalábbis eddig még sosem tapasztaltunk mozgást a nappal népes úton.

Már épp az utolsó, nem is akármilyen mozgalmi nótát üvöltöttök lelkesen, mikor hogy, hogy nem felbukkant az éjszakából, egészen konkrétan a hátsó ház irányából egy (márkát nem írok) ezüst szürke színű terepjáró. Benne három butára ivott fejű pali, meg a platón egy vizsla. Hogy jól nevelt, az csak később derült ki.

Az ének abbamaradt, kíváncsian figyeltük, hova imbolyog a kocsi. Majdnem letolatott pár sátrat, aztán kis Messi sátra felé vette az irányt, ott már üvöltöttünk, hogy nem lesz jó az irány, arra nem tudnak kimenni. Erre keresztül hajtottak a medencénken, majd nagy gázzal be a házak mögé, ahol aztán a csattanást hallottuk. Majd az üvöltést: "Megöllek Pisti! Tönkre tetted a kocsimat! Tudod, hogy ez az életem, ez az autó. Meg a családom!Engedj ki! Hallod Pisti! Megöllek! Mi az, hogy nem engedsz ki a saját kocsimból?! Megöllek Pisti!"

Aztán csend. Menetközben kiderült, hogy Megöllekpisti kiütötte Pistit, aki leszaggatta a terepjárójának az elejét. A harmadik személy meg rövid úton távozott a napraforgó táblán át, vele már nem is találkoztunk.

Megöllekpisti okozott némi riadalmat, konkrétan a bulit is sikerült megölnie. Messi meg sokkot kapott, annyira rosszul lett, hogy őt haza is vitték. :(

Voltak, akik fel sem ébredtek a cécóra, csak másnap meséltük el nekik...

Képzeljétek el, kiderült, hogy Erik hallott róla, hogy megírtam a blogban...

Persze nem tudom, hogy ő olvasott-e valamit, vagy valamelyik kolléga szólt neki, mindenesetre egyik nap kaptam tőle odabent egy levelet, melyben megkérdezte, miért pont Erik lett? :D

Mondtam neki, hogy nem akartam, hogy ráismerjenek. :)

Azóta kisebb-nagyobb időközönként Erik újra ír. Szívmelengetőek a sorai, s nagyon költőien fogalmaz, érdemes lenne írnia. :)

Egyik héten kinti munkánk volt, s kaptam egy komplett családot. Jött Erik és egy új lány. A leányzó hamvas és ifjú, s azt mondta olyan feelingje van, mintha a nővérével és annak pasijával kirándulna, vagy nyaralni mennének. (A feeling adott volt, árnyékban volt kb. 35 fok)

Aztán mivel egész nap azt hallgatta hogyan flörtölünk Erikkel közölte, hogy ez már felér egy családdal, s így megszületett a lányom. :D

A meló nem volt vészes, bár az egész napos autókázás azért elfárasztott, viszont nagyon-nagyon jókat vigyorogtam. :) Köszönöm mindkettejüknek az élményt!

S továbbra is várom Erik leveleit! :) (Ha megengedi, majd másolok ide belőlük)

Nos erről az esküvőről nem fogok nektek képeket mellékelni, lévén, hogy mindegyiken vannak emberek. :)

De azért mesélek.

Nem volt egyszerű a kezdet, mert sok minden az utolsó pillanatra maradt. :)

Ki voltam jelölve a vendégek fogadására, ami azért volt roppant izgalmas, mert akiket nekem kellett volna leültetnem, azokat az embereket egyáltalán nem ismertem. De a másik koszorúslány ismerte, így mindenki a helyére került.

Mielőtt az anyakönyvvezető elé indultunk volna volt lánykikérés. A vőfély nagyon értette a dolgát, együtt szórakozott vele a násznép. A város forgalmas utcáján végigvonultunk, a járókelők kérdezgették a vőlegényt, hogy jól meggondolta-e.

Itt is megkaptam a gyűrűpárnát, hál istennek ezt most sehol nem hagytam el :D

Az igenek kimondása után a házasságkötő előtt már várakozott egy másik csapat, s mivel ők már a bemenetelre készültek, így a Mahart uniformisát viselő csapat állt sorfalat. :)

A templomi rész a helyi dómban lett megtartva, sose gondoltam volna, hogy ilyen hosszú. :) Úgy éreztem magam, mint aki fél órát megy befelé, de nem ér oda, főleg úgy, hogy az atya rohant előre. A szertartás szép volt, a vőlegény unokaöccsének a párja énekelt, meseszép hangja van, mindenki tátott szájjal hallgatta.

Az ifjú pár itt fogadta a gratulációkat, s jött az elmaradhatatlan csokordobás. Azt hiszem a hugom nekem szánta, de a templom lépcsőjén landolt, s onnan "kukáztam" össze. Úgyhogy elméletileg jövőre férjhez kell mennem! :) Jelentkező?! :)))))

Felénk szokás körbeautózni a várost a násznéppel, ami elég parádésra sikerült, mert az első lámpánál a fele csapat elveszett. Aztán a következőnél adott volt a lehetőség, így két irányba mentek a kocsik. :)) Szóval mennyasszony nélkül dudáltuk végig a fél várost. :))) Azért nagyjából mindenki egyszerre ért vissza az étteremhez. Befelé menet a fiatalok kaptak ám mindenféle jó feladatokat.

A kaja jó volt, sajnos én keveset táncoltam, lévén, hogy kripli vagyok, s a térdem megadta magát.

A vőlegény egyik barátja mondott beszédet, volt feladat a vőlegénynek is, hogy megkapja a párját. Éjfélkor mennyasszony tánc. Az meglepett, hogy míg nálunk az dívik, hogy kapnak az ifjú házasok nászajándékot is, meg a mennyasszonytáncba is dobálnak pénzt, a vőlegény részéről a mennyasszonytáncba mindenki gondosan felcímkézett borítékban rakta bele a fiataloknak szánt lóvét.

Hajnali 3 felé már úgy fájt a fejem, hogy azt hittem megveszek, így én leléptem. A többiek tovább bírták.

Készült sok szép kép, sajnálhatjátok, hogy nem voltatok ott!

Avagy élet a felhők felett.

A holland útról már nincs más, csak hogy pár képet feltegyek, amit a repülőn készítettem.

Utoljára gyerekként repültem, s akkor az maradt meg bennem, hogy fentről lenézve a felhőkre, mintha vattacukorban suhannánk.

Kapitányunk elmondta, hogy 11 ezer méter magasan repülünk, óránként 800 km/h-val, s érdekes volt látni, hogy a felhők alatt milyen a föld. S nem is tűnt olyan magasnak. Bár ki nem szálltam volna, mert azt mondta, hogy -50 C fok van kint. :D

Pár légörvényt is megjártunk, de még így is feledhetetlen volt az út és a látvány! Az utolsó kép már Budapest felett készült.

Eljött ismét a nagy nap, amit minden évben várok. Nem csak én, de minden résztvevő.

A megérkezéskor nagy örömömre újabb emberkékkel is gyarapodott a galeri. És mit ad az ég?! Ők is halál jófejek! :)

Meg se kell említenem a kaját, mert az mindhárom nap szuper volt! Köszönet érte a szakácsoknak! Első nap amerikai palacsintát ettünk, köcsögös babot és vadast. Meg volt süti, májas zsír, s mi szem szájnak ingere.

A délelőtt beszélgetéssel, sátor állítással, medence előkészítéssel telt. Délután az egyik srác kisfiával fociztunk. A labda passzokkal volt baj már mindenki részéről, persze kivéve kis Messit, mert ő ugyan nem ivott, mi viszont annál többet. Egyik jól irányzott rúgása a legtávolabbi bokorig szállt, s a kocsitulajok már hőbörögtek, hogy jó lesz, ha vigyázunk becses járműveikre. Átkommandóztam a bokron, mikor hallom, hogy mellettem a Skodának jár a motorja. De olyan halkan, hogy szabályosan a motorra kellett feküdnöm, hogy halljam. A tulaj megrökönyödve nézett, még jó, hogy időben észrevettük, mert már több órája pihent csendesüzemben, távol az emberektől. Nehéz lett volna vele reggel hazamenni. :D Szegény srácot cinkelték is vele naphosszat. :)

A fiúk megmártóztak a nem épp jól felfújt medencébe. Kiderült, hogy hiába a sok pumpálás, csak nem akar kackiásan állni. Sebaj, így is jó volt. Aztán ott maradt kint. 

A vadászház mellett idén napraforgkban gyönyörködhettünk, a késői focit már  a végtelen napraforgó mező előtt ejtettük meg, míg játékra nem szólítottak.

Mindig azt gondoltam, hogy állatbarát vagyok, de aztán a sors időről-időre bebizonyítja, hogy vannak kivételek.

Ilyenek a pókok, a rovarok és legújabb ellenségeim a hangyák!

Egyszer csak megjelentek, katonás hadrendben elfoglalták a konyhámat. Először csak páran voltak, majd egyre többen lettek.

Felvettem a kesztyűt, a hagyományos módszerekkel. Sütőporba kevert cukorral. Nem nyert. Ahogy az éj leszállt, úgy lettek egyre többen. S a taktikájuk is remek volt, mikor már a tenyeremet dörzsöltem, hogy lám, belefetrengtek, s benne maradtak, reggelre mind kimászott, s megdögleni egy sem akart!

Ha harc, hát legyen harc! Beszereztem egy csomó féle hangyairtót. Haditervet készítettem, kiszórtam a főbb útvonalakra. Meredten néztem őket hosszú időn át, hogy rájöjjek honnan keveredtek az emeletre, de nem találtam titkos vonulási útvonalat.

Aztán másnapra már szépen meghaltak a konyha különböző sarkaiban, ahol előzőleg nem is jártak. Pont mint az elefántok - gondoltam - az elefánttemetőbe mennek halni. Vagy a hangyába.

Örömöm nem tartott sokáig, hol kevesebben, hol többen lettek. S már egy hete harcolunk. Ők meghalnak, én örülök, s másnapra újabb katonák állnak talpra az elveszett bajtársak helyére.

Hát sose lesz vége?!

Természetesen az utolsó nap reggelén se akkor sikerült elindulni, mint terveztük. :) Hanem csak fél 10-kor.

Mielőtt mai posztomra rátérnék, Kiscsillag volt olyan kedves és elárulta mit ettünk a delft-i piacon. A tésztában sült haldarabok a kimmerling volt, Á pedig nyers heringet evett. :)

Na és akkor az utolsó nap:

Túl sok minden már nem volt betervezve, a belgáknál Brüsszelben a pisilő kisfiút és a csoki múzeumot irányoztuk elő. Meg persze az Atomiumot, ami Brüsszel jelképe.

A határ átlépést csak annyiban éreztük meg, hogy az autópálya minősége váltott a hazai utakhoz hasonlatosra. Kátyúk, ugratók... Maga a belga táj egy cseppet sem gyakorolt rám nagy hatást.

Az Atomiuhoz érve a fiúk elmondták, hogy az 1952-es világkiállításra készült, a vas szerkezetének nem tudom hányszoros nagyítása. Minden golyóba be lehetett menni, kiállítások, filmbemutatók szemléltették az építési folyamatot.

A tetejére lift repített fel, szó szerint, kimondani se volt idő, s máris fent voltunk. A kilátás pazar volt, viszont a tetején lévő étterembe nem lehetett leülni, s inni valamit, mert az csak és kizárólag az étkező vendégek részére volt fenntartva.

Úgyhogy innen Á barátom elég szomorúan ballagott le, de azért egy sört ivott az Atomium tövében.

Brüsszel belvárosa csalódást okozott. A főtér és környéke szép, ám a külső részek elhanyagoltak, az utcatáblákon lehetetlen kiigazodni, még a gps is meghülyült. A piac utáni utcakép meg egyenesen kiábrándító volt.

A főtéren kismillió túrista volt, s ahogy befelé haladtunk a tolerancia és a belga másság mindenütt szembeköszönt, az utcákon kint lógtak a szivárványszínű zászlók, némelyik panzió és kávéház felett is.

Mivel tudtuk, hogy időhiányban szenvedünk, nekiálltunk az utca forgatagát faggatni, hogy merre található a Csoki múzeum. Jó fejek voltak, mindenki mindenfelé küldött, leginkább olyan két utcát behatárolható területen belül. Még a rendőröket is megkérdeztük, azok is össze-vissza küldözgettek, s csak akkor derült ki, hogy a rendőrséggel egy utcában van, de a rendőrök se tudták.

A mellékelt fotón majd látjátok miért. Hiszen az egészet nem jelezte egyéb, csak ez a napernyő.

A pisilő kisfiút hamar megtaláltuk, s megtudtuk, hogy van egy kislány párja is, aki még nem annyira felkapott.

  A végén ebéd előtt betévedtünk egy klasszikus csokiboltba is, ahol sajnos inkább csak a szemünket legeltettük, mert a csokiknak horror ára volt.

Ebéd után meg indulni kellett a repülőtérre, ami még 60 km-re volt Brüsszeltől. 

Úgy néz ki, míg Bélusunk szekere fut, Cica Maca olyan mélyre ült, amennyire csak lehet.

Történt ugyanis, hogy a jó idő beköszöntével azt gondolta jó is lesz a bulik után valamelyik srác lakásán megpihenni. Ehelyett padlót fogott. Még érzelmek nékül is. Megkérdezte a fiatalabbik egyedet, hogy elkísérné-e egy koncertre. Ő azt mondta nagyon szívesen, de nem hiszi, hogy a párja örülne. Na bumm... Kiderült, hogy kb. egy hónapja van valakije, ő meg mindig a munkára hivatkozott...

Sebaj. Akkor jöjjön az érzelmi defektes. Maca megkérdezte, hogy koncert után alhatna-e esetleg nála. A válasz az volt, hogy most épp van valakije. Maca lemerevedett, de a srác igyekezett megnyugtatni, hogy semmi komoly, csak jól érzik magukat együtt. Cica Maca megkérdeze mióta tart a love storynak nevezhető akármi. A válasz: kb. egy hónapja....

Tanulság:

Maca levonta a tanulságot, lehet nőznie kéne, mert a pasikon sose fog kiigazodni... :)

Delftből Hágába mentünk, ahol hatalmas szabad strand várt ránk. Á okulva az előző napiból, már egész konszolidáltan ment be a vízbe. Szerintem ez hidegebb volt, mint a Hook van Holland-i parton.

Gyűjtöttem egy csomó kagylót, nagyon tetszettek a színei.

A Zanzibár nevezetű strandbüfében akartunk hűsítőt inni, de a pincérek ránk se bagóztak, így szomjasan álltunk tovább. A partról felérve észrevettem egy homokszobrot, amiről kiderült, hogy nem is egy, hanem mindjárt három. Egyik oldalán a hupikék törpikék volt megformázva, a másik kettőn pedig Elton John és Bryan Adams. :)

A következő állomás a Szentendre stílusú Volendam volt. Itt terveztünk ezt-azt bevásárolni. Úgy is lett. Igaz rohanva, mert már minden zárt, túl későn értünk oda.

 Ahogy a parkolóba ballagtunk vissza, úgy lettem figyelmes erre a kocsira. A mérete is impozáns volt, de a rendszáma miatt kaptam lencsevégre.

 Már csak Amszterdam volt hátra. Izgatottan vártam, mit tud a város. Már majdnem sötétben értünk oda azsúfolt, koszos, mindenféle nációval teli belvárosba. A kocsit letettük, érdekes, mellettünk egy össze-vissza tört roncs pompázott ragasztószalaggal átkötve.

A város nevezetességei közül csak a Red Light Districtbe tértünk be. Ám előtte még néhány boltot is végig kószáltunk. A boltok előtt kismillió néger árulta az anyagot. Sziszegtek, füttyögtek, hátha valaki vesz tőlük néhány ezt azt. A boltok árai eléggé meredekek voltak, így jól tettük, hogy már Volendamban bevásároltunk. Egy csomó üzletben láttam marihuánás pólót, nyalókát, teát, pipát stb. A Vörös Negyed előtt kívülről megszemléltük Madamme Toussaud panoptikumát, mert már be volt zárva. Itt láttam először nyíltan, kéz a kézben sétálni meleg párokat. Nem volt épp esztétikus.

A Redben először a kevésbé csini csajokat néztük meg. Meg a fiúk utcáját, akik lánynak adják el magukat. Fúú, hát néhány bányarémet láttunk. A negyednek szigorúak a szabályai. Tilos fényképezni, kamerázni. A lányok, mikor dolgoznak szépen elhúzzák a függönyöket, s felgyullad a piros lámpa az ajtó felett. Volt néhány nagyon szép csaj is. A negyed kocsmái dugig tömve, ugyanígy az erotika boltok, a live showk, a színházak. A coffee shopok is rogyásig. Mivel mi a kocsmába nem fértünk be, a falat támasztva bámultuk a hömpölygő tömeget. Érdekes volt elnézni az egymást szinte agyon taposó embereket. Láttunk kisgyerekes! anyukákat és apukákat, csoportokba verődve kamaszokat, külföldieket, hazaiakat, sok magányos harcost. Az egyik ablakban, velünk szemben egy nem túl szép lány volt, s a mellette lévő kettő se nyerte el a tetszésünket, viszont jött egy eléggé szakadt fazon, aki mindháromnál próbálkozott. Nem sok sikerrel. A lányok megpróbálták elhajtani, végül lejött a "strici", aki elzavarta a gyereket. :) Aztán az egyik lányhoz rövid időn belül 2x is visszanézett egy néger srác. Az alku úgy zajlik, hogy akinek komolyak a szándékai, annak a lányok kinyitják az ajtót, megtárgyalják a tarifát, aztán hadd szóljon! :) Négerünk 11 p-et volt bent 40 Euroért.

Miután kikószáltuk magunkat, elindultunk haza. Az volt az érdekes, hogy a hollandoknál az autópálya a lakott területen kívül is ki van világítva. 5 sávos pályán suhantunk, s valahol útközben megálltunk enni egy olyan étteremnél, ami az autópálya felett ível át. :) Hajnalban értünk haza, mindenki bedőlt az ágyba, persze miután ittunk némi welcome drinket.

Na jó, csak a hasonmásával, de a szitu vicces volt.

Kollégákkal megbeszéltük, hogy megünnepeljük dr. Kőszegi Zsuzsa előléptetését. Úgy is lett, Budapest egyik jó kis sörözőjébe mentünk, ahol nagyon finomak a kaják is.

Mire én odaértem, már szinte tömve volt a hely, az általunk majd 30 főre foglalt asztal is megtelni látszott. Ahogy leültem, kiszúrtam a magányos pasit két asztallal odébb. Bőszen telefonálgatott és szívta a cigijét. Egyiket a másik után. Pont mint, ahogy a sört fogyasztotta. Néztem, néztem, nem figyelt, így a mi társaságunkkal foglalkoztam. Aztán egy idő után muszáj volt megcélozni a mellékhelyiséget, s ahogy "Kamarás Iván" asztala mellett elballagtam, felpillantott, rám mosolygott, s folytatta a telefonálást.

Visszafelé jövet lerakta és intett, hogy üljek oda hozzá. Úgy is lett. Vagy két órán keresztül beszélgettünk, alig akart elengedni. A többiek már árgus szemekkel figyeltek. Megjegyezte, hogy jó fenekem van, szépek a körmeim és nagyon szép a bokám. Ami nála már a kezdet és a vég. :) Rendelt nekem inni, s addig nem akart elengedni, míg el nem fogyasztom vele.

dr. Kőszegi Zsuzsa egyből elkapott, ahogy a helyemre értem, hogy ez mi volt?! Ideszervezem a netes randikat? :D Amúgy meg nem rossz a pasi, mit lehet róla tudni?

Mások is megjegyezték, hogy nem vagyok semmi, csak úgy odaballagok a magányos faszi asztalához, leszólítom, s röpke fél napra ott ragadok.

Hiába mondtam, hogy 2x elvált, most épp van valakije és amúgy gyerekkori ismerős, már senki se akarta elhinni. :)

Béla nem szívbajos. Ha már nem tudja hétköznap este megoldani a találkát, kiugrik a melóból ebéd helyett. :)

Sőt! Mostanában teljesen felszálló ágban van, mert két nő is van az életében. Az egyik egy főiskolai osztálytárs. Vele a legutóbbi találkozót úgy sikerült megejteni, hogy egy egész napjuk volt egymásra. Ám mivel határidős munka volt, így a délelőtt kemény melóval telt. Ebéd után meg le kellett pihenni, s ha már lepihentek mást is lehetett csinálni. :) Ez remekül sikerült, s Béla reméli, hogy nem egyszeri volt.

A másik nő meg kitalálta, hogy jön a hétvége, együtt lehetnének, majd azt mondja otthon, hogy lehet behívják, ha minden kötél szakad. A párja nagy szemeket meresztve nézett rá, hogy "de hát drágám, te az elmúlt 18 év alatt sosem dolgoztál hétvégén?!" Így ennek meszeltek. :) Még jó, hogy a párja felhívta ezen tényre a figyelmét, ciki lett volna mostanság elkezdeni a hétvégi melót, ha a három gyerek mellett ezt eddig sose csinálta. :)

Maradt az ebédszünet. :) Béla stílusos csávó. A legutolsó találkát a neje szülinapjára időzítette. Jól sikerült megünnepelni! :)

A művészek a lelkükbe égett pillanatokból élnek. Az író épp úgy, mint a  festő, vagy a színész.

Az író egy megélt pillanat hangulatából, a festő az agyába égett képekből, a színész az emberi mozdulatokból, tettekből.

Hát egy ilyen kijutott mostanában nekem is. Egy olyan pillanat, melynek  hangulata meghatározta az estémet.

Elballagtam szép fővárosunk egy patináns fürdőjébe, ahol az időre való tekintettel nem volt tömegnyomor. Sőt! Alig lézengett pár ember. Ám egy mégis....

Kár, hogy nem láttam. Hogy nem találkoztunk. Azt hiszem feltettem volna neki jó pár kérdést.

A melegvízben bambultam, lazításképp... A törölközőm, papucsom, s a kutyás szemüvegtokom a medence előterében, ahová nem volt rálátásom.

Emberünk jött és vitt. A kb. 2000,-Ft-ot érő szemüvegtokomat...

Kérdem én, MILYEN EMBER AZ ILYEN?????!!!!! REMÉLEM HAZAFELÉ VALAKI RÁÜLT, VAGY RÁLÉPETT, S ÖSSZETÖRTE, VAGY ELHAGYTA, MERT AZ ILYEN KÖCSÖG, AKI MÁS TULAJDONÁT ELVISZI MEGÉRDEMELNÉ!

Nem a tok értéke háborít fel, hanem az eljárás. Az, ha teszem azt a ma már egyálatlán nem luxus kategóriásnak számító, ám a lencse speciális csiszolásával mégis cirka 70.000,-Ft-ot kóstáló szemüvegem is benne lett volna, vajon akkor is szívfájdalom nélkül elviszi? Esetleg összetöri?!

Nincs mit mondanom.... Remélem a sors megbünteti, s visszakapja az élettől!

A "mindegy is mikor indulunk úgyis fél 10 lesz belőle" c. mondat szálló ige lett. Pedig megbeszéltük, hogy korán indulunk, a látnivalók nagy tömegére és távolságára való tekintettel. Ráadásul ma már nem csak hárman mentünk, jött Sz és Kiscsillag is.

Meg kellett állapítsam, hogy hosszú távon, 5 személynek a Ford Focus kombi se túl kényelmes.

Első állomásunk a közeli Rotterdam volt, ahol az Euromastot néztük meg. Éppen aznap volt valami falmászó rendezvény is, a fogalmam sincs hány méteres toronyból bőszen ugráltak ki az emberek, lógtak az étterem ablakán kívülről, meg ereszkedtek lefelé. Én meg két kézzel kapaszkodtam a korlátba, mert mozgott az egész mindenség. (lehet az előző esti pálinka hatására?!) Á és T-boy felballagtak még egy szintet, Kiscsillag és Sz kipróbálták azt a szerkezetet is, ami egészen a torony tetejéig vitte őket.

Nekem pont elég volt a legelső szint is. :) A városra szenzációs volt a kilátás, egészen messzire el lehetett látni.

Az étterem rész is meseszép volt, egy kávét ittam, míg a fiúk söröztek.

Közben például egy "életmentő" is segédkezett a toronyból ereszkedőknek.

Aztán elindultunk Delftbe. Erről a hangulatos, csatornákkal telitűzdelt kisvárosról azt kell tudni, hogy szombatonként nagy piaca van.

Virág-sajt-lomi piac....

Mivel a főtéren a templomba alig lehetett bejutni, s az apróbb szuvenyírok beszerzésre kerültek, úgy döntöttünk, hogy mielőtt megnézzük a város hírességét a ferde templomot, a piacon eszünk valamit.

Vettünk is helyi sajátosságot, aminek fogalmam sincs mi a neve (HELP KISCSILLAG!!!), de isteni finom volt. Á úgy gondolta, hogy ő bevállalja a ruszlira hajazó akármicsodát is, amit a helyiek nagy elánnal ettek. Nos, Á eléggé szenvedő arcot vágott, majd mindenkit megkínált belőle, de nem volt osztatlan sikere. :D A piacon körbejárva elvarázsolt a virágos és a gyümölcsös stand is, de a sajtok előtt is elidőztem kicsit. Á-t a lomipiac kötötte le, tényleg volt ott minden, kár, hogy én nem rajongok értük.

Egy kevéske séta után egy sörözőben kötöttünk ki, ahol a fiúk végre lencsevégre kaphattak egy hamisítatlan szépséget. Előtte egész Hollandiában csak  Brünhilda kinézetű nőszemélyeket láttunk.  A híres ferde templomról elmondták a srácok, hogy valószínűleg egész Amszterdamot ez a pasi építette, mert látni fogjuk, hogy ott is minden ferde. :D

Abban a tévhitben éltem, hogy egy ilyen programon csak fiúk vannak. Ahogy a lánybúcsún lányok.

Nos ez kissé rendhagyóra sikeredett. A társaság vegyes volt. :D És igen zártkörű.

Beültünk egy étterembe enni, ahol a kolléga az összes iratát kipotyogtatta a zsebéből, s egyszer csak megcsörrent a telefonja, hogy megtalálták minden papírját. Volt ám nagy megkönnyebbülés, s szerencsére még épp az éttermben tartózkodtunk, így nem kellett messzire mennie. Viszont alig ültünk le enni, a pincér csávó már jött és összeszedte a tálcát. Pofátlanul megkérdeztem tőle, hogy megehetem-e amit rendeltem, vagy máris elvinné a tálcámat?

Ezek után egy fagyira vágytunk. Átballagtunk a legközelebbi Mekibe, ahol a srácok azt mondták nem merem megkérdezni az eladót, hogy van-e pinaízű fagyi. A csávó buta fejet vágott, s elég sokára nyögte ki, hogy nincs.

Aztán innen tovább mentünk egy térre, ahol volt némi füvön hempergés is, persze szigorúan csak a röhögéstől. Egy idő után úgy gondoltuk, hogy elmegyünk még innivalóért. Át kellett sétálni két góliát közt, akik a pólójuk felirata alapján Rendezők voltak. Megláttam mellettük egy kukának látszó tárgyat, gondoltam belehajítom az üres flakont. A mutatvány remekül sikerült, a gorillák rám szóltak, hogy nem önkiszolgáló, akkor konstatáltam, hogy egy hűtőtáskába dobáltam nagy bőszen a szemetet.

Majd a boltból kifelé jövet konstatáltam, hogy egy pacák a fehér felmosónyéllel koldul arra hivatkozva, hogy vak. Persze be kellett szólni. :D Nem is ő, hanem a másik hajlékony volt az akinek ugyan nem sikerült a földről felállnia, de azért próbálkozott, hogy ő akkor most nekem jön. :)

A nap végére maradt, hogy a kedves barátomat szerettük volna lefényképezni egy mennyasszonnyal, akinek pont a lánybúcsúja volt, nyakban a "legszebb mennyasszony" szalaggal, ám a cimborám nem akart kötélnek állni úgy, hogy a csaj benne lett volna a fotóban. :)

S végül mikor hazaindultunk, a barátom az egyik zebrán négykézláb ment át, mondván, hogy ő most terroristákat keres. :)

Ámen.

A fiúk nem sok időt hagytak este, alig értünk haza, mondták, hogy irány Belgium. Roosendaaltól nem messze van a belga határ, ahol észrevétlenül suhantunk át. Először egy lottózóba mentünk, majd egy ital lerakatba, onnan eléggé felpakolva sikerült kijönni. :D Vettem meggyes és barackos sört is. :) Az előbbi jobban ízlett.

Elég hamar odaértünk a Malomhoz. Erről azt kell tudni, hogy belül régi malomipari gépek vannak, a malom körül fut egy kisvonat, s az étterem mellett üzemel egy pékség. Sajnos a malom és a pékség is be volt már zárva.

Leültünk az egyik asztalhoz, a srácok úgy döntöttek, hogy mindegyik sört ki kell próbálni, én mindegyikébe belenyaltam, de a meggyesen kívül egyik sem ízlett. Az asztalnál elkezdődött a tervezés, hogyan legyen a másnap. Amszterdam piros lámpás negyedét mindenképp meg akartuk látogatni, Sz száját itt hagyta el Á felé az alábbi mondat: "Oda meg majd mindenképp viszünk koszorút, hogy méltón megemlékezzünk a helyről..." A többiekből kitört a röhögés, Á-ból annyira, hogy olyat művelt, mit még tán soha, kiköpte a sört! Azt hittük ilyen szentségtörés egy emberöltő alatt egyszer fordul elő, de tévedtünk. :D Én hiába kérdezgettem a srácokat a koszorúról, Á azt mondta, hogy van az a történet, amit nem lehet elmesélni. :) Sejtésem van....

Míg a fiúk ittak, én megéheztem, de mondták, hogy ki kell bírnom hazáig, ám egy kis nassolnivalót kérnek nekem. Ebben sem csalódtam.

Szóba került a napunk, s T-boy megjegyezte, hogy "egy japánnyi busszal....", na itt köpte ki Á másodszor a sört. :) Annyira röhögtünk, hogy egy idő után a felszolgáló hölgy odajött és megkérdezte milyen nemzetiségűek vagyunk, mert ő tud kicsit lengyelül, de mi nem úgy beszélünk, tuti bolgárok vagyunk. (Lehet a viselkedésünkből vonta le ezt a messzemenő következtetést?!) Sz elmagyarázta neki, hogy a bolgárok nem így néznek ki, mi magyarok vagyunk. :)

Miután a többiek is megéheztek, hazamentünk, ahol már a vacsorához lecsúszott néhány pohár pálinka. Kiscsillag azt mondta van elég.... (másnapra már nem maradt...) Nagyon sokat nevettünk, a neten csak magyar zenét hallgattunk, s közben ment a sztorizás. Á elég hamar megfáradt, elaludt a kanapén. Sz nem volt rest, a holland jelképekkel, koronával felékszerezte, s csináltunk pár fotót. Ám mivel ezek szigorúan privátok, kénytelen vagyok nélkülözni őket a színes beszámolómból.

Én is nagyon fáradtnak éreztem magam, s megkérdeztem mielőtt aludni mentem, hogy mikor indulunk. Mondták, hogy mivel hosszú nap lesz, így fél kilenc felé kellene....

Totálisan?

Mondjuk, ahogy én tettem.

Már 2 napja kijött a nyelvemen! egy afta. Előtte a fogínyemet intéztem el úgy, hogy begyulladt. Enni nem tudok. No problem, úgyse vagyok vékony.

Aztán ma a szép körmömmel megpróbáltam elkapni egy papírköteget, persze, hogy visszahajlott. Nem fáj nagyon, csak se gépelni, se mutogatni, se fogni nem tudok vele.

A fejemre nőtt egy csúnya pattanás.... (Várhatom az éjfélt, hogy királylánnyá változzak, a banya már meg van.)

A térdem lassan 3 hónapja game over, hétfőn kiderül kell-e műteni.

Felvettem az új szandált. Csinoska. A talpamat! törte fel. Akkora vízhólyag van rajta, hogy ha kipukkad, szerintem kész az új Balaton....

Azt hiszem nem akarok hozzáfűzni semmit....

Az egyik hétvégi napon tervbe volt véve, hogy találkozom egy kedves ismerőssel. Először városnézés és fagyizás volt megbeszélve, ám ez hétközben motorozással egybekötött ebédre módosult.

Az idő szupernek ígérkezett, előkotortam a 100 éves bőrdzsekimet, s irány a végtelen. Az ismerős figyelmes vezető lévén nem nyomta neki, s mondta hogy bármi probléma van, ütögessem meg a vállát, megállunk, megbeszéljük. Indulás előtt azért még kicsit cidriztem, hiszen ekkora gépen sosem ültem még, ráadásul kanyargós utakon terveztük megközelíteni a megbeszélt helyet.

Jó darabig önfeledten bámészkodtam, de nem is én lettem volna, ha nem kap el minket egy kiadós zápor. Egy jó darabon szakadt az eső. A kezem lefagyott, s éreztem, hogy a bugyim is elázott. :)

Az étteremhez érve útitársam konstatálta, hogy nyakig sáros vagyok és vizes. :) Ő kevesebbel megúszta, s azt sem tudta, hogy a motor ennyire felcsapja a sarat. A kedvenc sárga felsőm volt rajtam. Egy jó 10-15 cm-es darab kilógott a kabát alól, az is tiszta sár lett, ráadásul a dzsekim is beázott, s abból valami meghatározhatatlan színű akármicsoda is kifolyt. Ugyan a beható vizsgálat végén sorstársam közölte, hogy valószínűleg a folt nem fog kijönni, én optimistán bizakodtam.

Leültünk a hegy lábánál szárítkozni, élveztük a kilátást, a kaját, én a társaságot is (a másik fél nevében nem tudok nyilatkozni), s reméltem, hogy hazafelé megússzuk eső nélkül. Úgy is lett. De sajnos a felsőmnek meszeltek. Se áztatással, se különböző neves csoda folteltávolítókkal nem jött ki belőle az a csúnya folt. :(

Persze ez nem szegte azért végleg kedvemet attól, hogy máskor is motorra üljek!

Így jár az ember, ha nagy a család. :D

Kíváncsian várom, vajon ez milyen lesz! Utána tartok fényképes élménybeszámolót. Ha nem a családi esküvőre igyekeznék, akkor vidékre robognék egy nagyon kedves barátomére.

Kár, hogy az ember nem lehet egyszerre két helyen. :(