Természetesen az utolsó nap reggelén se akkor sikerült elindulni, mint terveztük. :) Hanem csak fél 10-kor.

Mielőtt mai posztomra rátérnék, Kiscsillag volt olyan kedves és elárulta mit ettünk a delft-i piacon. A tésztában sült haldarabok a kimmerling volt, Á pedig nyers heringet evett. :)

Na és akkor az utolsó nap:

Túl sok minden már nem volt betervezve, a belgáknál Brüsszelben a pisilő kisfiút és a csoki múzeumot irányoztuk elő. Meg persze az Atomiumot, ami Brüsszel jelképe.

A határ átlépést csak annyiban éreztük meg, hogy az autópálya minősége váltott a hazai utakhoz hasonlatosra. Kátyúk, ugratók... Maga a belga táj egy cseppet sem gyakorolt rám nagy hatást.

Az Atomiuhoz érve a fiúk elmondták, hogy az 1952-es világkiállításra készült, a vas szerkezetének nem tudom hányszoros nagyítása. Minden golyóba be lehetett menni, kiállítások, filmbemutatók szemléltették az építési folyamatot.

A tetejére lift repített fel, szó szerint, kimondani se volt idő, s máris fent voltunk. A kilátás pazar volt, viszont a tetején lévő étterembe nem lehetett leülni, s inni valamit, mert az csak és kizárólag az étkező vendégek részére volt fenntartva.

Úgyhogy innen Á barátom elég szomorúan ballagott le, de azért egy sört ivott az Atomium tövében.

Brüsszel belvárosa csalódást okozott. A főtér és környéke szép, ám a külső részek elhanyagoltak, az utcatáblákon lehetetlen kiigazodni, még a gps is meghülyült. A piac utáni utcakép meg egyenesen kiábrándító volt.

A főtéren kismillió túrista volt, s ahogy befelé haladtunk a tolerancia és a belga másság mindenütt szembeköszönt, az utcákon kint lógtak a szivárványszínű zászlók, némelyik panzió és kávéház felett is.

Mivel tudtuk, hogy időhiányban szenvedünk, nekiálltunk az utca forgatagát faggatni, hogy merre található a Csoki múzeum. Jó fejek voltak, mindenki mindenfelé küldött, leginkább olyan két utcát behatárolható területen belül. Még a rendőröket is megkérdeztük, azok is össze-vissza küldözgettek, s csak akkor derült ki, hogy a rendőrséggel egy utcában van, de a rendőrök se tudták.

A mellékelt fotón majd látjátok miért. Hiszen az egészet nem jelezte egyéb, csak ez a napernyő.

A pisilő kisfiút hamar megtaláltuk, s megtudtuk, hogy van egy kislány párja is, aki még nem annyira felkapott.

  A végén ebéd előtt betévedtünk egy klasszikus csokiboltba is, ahol sajnos inkább csak a szemünket legeltettük, mert a csokiknak horror ára volt.

Ebéd után meg indulni kellett a repülőtérre, ami még 60 km-re volt Brüsszeltől.