A Kamarás hasonmás történetből kimaradt múltkor az alábbi:

Ahogy ülünk az asztalnál megjelenik a virág árusító lányka. Igaz lánykának csak megengedő jó indulattal nevezhetjük, hiszen 30 felett volt, bár kinézete és viselkedése alapján az értelmi szintje meg kb. a fele lehetett.

Megcélozza az asztalunkat, még van kb. 8 virág a kosarában. "Iván" először int neki, hogy hagyja el az asztalt, de aztán visszahívja és megkérdezi mennyibe kerül. A csaj mondja, hogy szálanként 600 Ft.

"Iván": Mennyi?

Csaj: Ha az egész kosarat megveszed odaadom 4.500-ért.

"Iván": Mit? A 8 szál virágodat? Vagy ebben benne van a kosár is?

Csaj: A kosár nincs benne. Azt nem tudom mennyibe kerül.

"Iván": Hát pedig én pont egy ilyen kosarat szeretnék. Adok érte 1500 Ft-ot, meg a virágokért is. Áll az alku?

Csaj: Dehogy áll! Ez ettől sokkal többet ér!

"Iván": Mennyit?

Csaj: Nem tudom.

"Iván": Akkor menj és kérdezd meg a főnöködet, hogy mennyiért adod nekem a kosarat.

Csaj elmegy, itt már majd lefordultam a röhögéstől a székről, főleg, mikor néhány perc múlva visszajött: A főnököm azt üzente, hogy 2000-ért tiéd a kosár.

"Iván": Már az előbb is csak 1500-at ajánlottam érte virágostul. Nagylelkű vagyok. Vedd ki a virágaidat, s a kosarat megveszem 1200-ért. Mit szólsz hozzá?

Csaj: Nem dönthetek a főnököm nélkül, megkérdem. - Megint elballag... Jön vissza. - Azt mondta a főnök, hogy 1500-ért viheted.

"Iván": Hülyének néztek? Amikor 1500-at ajánlottam érte, akkor nem fogadtátok el. 1200. Ez az utolsó ajánlatom.

Csaj: A főnök többet nem enged belőle...

"Iván": Akkor húzzál a francba a virágaiddal együtt! :)