Az első esti játék a szellemi vetélkedő jegyében telt.

Egy szuper program (hasonló a Honfoglalóhoz) kötötte le a figyelmünket, s tornáztatta a remek játékvezető által az agyunkat. A csapatok lelkesen mérkőztek, olyannyira, hogy abba se akartuk hagyni a játékot. Végül versenyen kívül ismét alkottunk két csapatot, s bőven sötétedés utánig folytattuk a játékot.

Aztán előkerült a karaoke cucc is. A társaság egyik fele lelkesen belevágott, míg a másik fél inkább az "áááhagyjuknincshangomnemtudokénekelni" taktikát követte. Persze ez hosszú távon nem vált be. Azok előtt, akiké a cucc volt, hát, le a kalappal! Férj és feleség olyan fantasztikus hanggal, hogy csak na! Érthető volt, hogy utánuk nem nagyon akaródzott senkinek se énekelni. Bár persze azért volt aki a fél éjszakát áténekelte.

Olyannyira nem, hogy életem első karaokeján ezennel túl is vagyok. :) Persze senki ne gondolja, hogy ez lazán és könnyen abszolválható volt, bár a bátorság és a kedv az elfogyasztott alkohol mennyiséggel egyenes arányban növekedett. A gyengébbek (azaz mi) kedvéért csak és kizárólag magyar számok voltak (na meg mással nem is készültek). Az első meglepetést a Hungária egyik száma hozta, kedves barátom dobolt, szintetizátorozott és gitározott is hozzá, persze hangszer nélkül. :) Szenzációs fotók készültek róla.

A Neotonnal alapjáraton nincs semmi bajom, de a Pago-pago kiveri a biztosítékot. :) Úgy is lett. De gondoltam ne legyen ám könnyű dolguk, ide a mikrofont, aztán hadd szóljon! A váááá teli torokból ad hoc a számban, illetve a refréneknél. Először jogos felháborodás volt a jutalom, aztán már azon vigyorgott mindenki, hogy képes vagyok a leglehetetlenebb helyzetekben bele üvölteni a Vááááá!-t a mikrofonba. (Csak halk megjegyzés, be is rekedtem...)

Messi cimborám is lelkesen énekelt, majd mivel ő még igencsak kiskorú, így az apja aludni zavarta.

Ekkor kezdődtek a bajok. Vadászházunk távol az emberlakta vidéktől, ám egész közel a forgalmas földúthoz mindig látnivalót kínált az ott elautózóknak és persze nekünk is, kölcsönösen csodálgattuk egymást. Kivéve éjjel. Hisz éjjel a kutya se járt arra. Legalábbis eddig még sosem tapasztaltunk mozgást a nappal népes úton.

Már épp az utolsó, nem is akármilyen mozgalmi nótát üvöltöttök lelkesen, mikor hogy, hogy nem felbukkant az éjszakából, egészen konkrétan a hátsó ház irányából egy (márkát nem írok) ezüst szürke színű terepjáró. Benne három butára ivott fejű pali, meg a platón egy vizsla. Hogy jól nevelt, az csak később derült ki.

Az ének abbamaradt, kíváncsian figyeltük, hova imbolyog a kocsi. Majdnem letolatott pár sátrat, aztán kis Messi sátra felé vette az irányt, ott már üvöltöttünk, hogy nem lesz jó az irány, arra nem tudnak kimenni. Erre keresztül hajtottak a medencénken, majd nagy gázzal be a házak mögé, ahol aztán a csattanást hallottuk. Majd az üvöltést: "Megöllek Pisti! Tönkre tetted a kocsimat! Tudod, hogy ez az életem, ez az autó. Meg a családom!Engedj ki! Hallod Pisti! Megöllek! Mi az, hogy nem engedsz ki a saját kocsimból?! Megöllek Pisti!"

Aztán csend. Menetközben kiderült, hogy Megöllekpisti kiütötte Pistit, aki leszaggatta a terepjárójának az elejét. A harmadik személy meg rövid úton távozott a napraforgó táblán át, vele már nem is találkoztunk.

Megöllekpisti okozott némi riadalmat, konkrétan a bulit is sikerült megölnie. Messi meg sokkot kapott, annyira rosszul lett, hogy őt haza is vitték. :(

Voltak, akik fel sem ébredtek a cécóra, csak másnap meséltük el nekik...