Mindig azt gondoltam, hogy állatbarát vagyok, de aztán a sors időről-időre bebizonyítja, hogy vannak kivételek.

Ilyenek a pókok, a rovarok és legújabb ellenségeim a hangyák!

Egyszer csak megjelentek, katonás hadrendben elfoglalták a konyhámat. Először csak páran voltak, majd egyre többen lettek.

Felvettem a kesztyűt, a hagyományos módszerekkel. Sütőporba kevert cukorral. Nem nyert. Ahogy az éj leszállt, úgy lettek egyre többen. S a taktikájuk is remek volt, mikor már a tenyeremet dörzsöltem, hogy lám, belefetrengtek, s benne maradtak, reggelre mind kimászott, s megdögleni egy sem akart!

Ha harc, hát legyen harc! Beszereztem egy csomó féle hangyairtót. Haditervet készítettem, kiszórtam a főbb útvonalakra. Meredten néztem őket hosszú időn át, hogy rájöjjek honnan keveredtek az emeletre, de nem találtam titkos vonulási útvonalat.

Aztán másnapra már szépen meghaltak a konyha különböző sarkaiban, ahol előzőleg nem is jártak. Pont mint az elefántok - gondoltam - az elefánttemetőbe mennek halni. Vagy a hangyába.

Örömöm nem tartott sokáig, hol kevesebben, hol többen lettek. S már egy hete harcolunk. Ők meghalnak, én örülök, s másnapra újabb katonák állnak talpra az elveszett bajtársak helyére.

Hát sose lesz vége?!