Szegény barátnőmet kellemetlen helyzetbe hoztam.

Egy cégnél dolgozik egy számomra szimpatikus fiatalemberrel, akivel jó múltkoriban megbeszéltük, hogy szívesen megkóstolná a sütimet. Viszont nem sikerült találkozót egyeztetni, annyira elfoglalt volt.

Én gondoltam egy merészet, sütistül beballagtam hozzájuk egyik nap. Persze sikeresen elkerültük egymást, mert meglepetésnek szántam, így nem csörögtem rá, hogy megyek. Gondoltam én, hogy másnap megkapja a sütit úgyis felhív. Azt tudtam, hogy aznap nagyon korán megy be, így 9-ig türelmesen vártam a telefonját. Aztán kezdtem aggódni. Végül felhívtam a barátnőmet,  hogy ugyan már, csörögjön rá a portára,  hogy odaadták-e neki. :)

A portásnak illően bemutatkozott, s rákérdezett. Közölték vele, hogy ma még nem is látták a srácot, de mindenképp odaadják neki.

Eltelt egy óra, két óra, még mindig semmi. Megint felhívtam, hogy telefonáljon már rájuk mi a helyzet. Mondták neki, hogy már közölték a sráccal, hogy van részére a portán egy csomag, de még nem ment le érte.

Végül majdnem két óra volt, mire felhívott, hogy megkapta és ízlik neki. :) Nyomban hívtam a barátnőmet, hogy megköszönjem a segítségét, mire ő nevetve mondta, hogy igazán nincs mit, bár elgondolkodott rajta, hogy lassan már azt fogják hinni, hogy szerelmes a srácba, annyiszor odatelefonált. :D

Cégünk újabb kollégával gyarapodott, nevezetesen Kukorica Jánossal.

Róla azt kell tudni, hogy már a legelső pillanatban sem volt szimpatikus senkinek se. S ez az érzés azóta csak fokozódik.

Nagy arc, nagy duma, szar kinézet, hideglelős stílus. Persze a főnök azt mondta, hogy akkor is foglalkoznunk kell vele, ha nem szimpatikus, mert a csapatmunkában mindenképp részt kell vennie.

Az első önálló tevékenységénél kiderült, hogy hiába mondták neki el 100x, hogy mielőtt neki állna bármit is csinálni, tegye rendbe a gépben az adatokat, ezt neki mindig akkor kellett megcsinálnia, mikor már vártak rá, s így minden egyes tevékenységével elcsúszott.

Arca nagy, tudása 0, de a segítő szándékot nem veszi, mindent támadásként fog fel. Kettőnk között volt egy remek párbeszéd.... Reggelente többnyire mindenki bemegy a sarki boltba, miután leszáll a tömegközlekedési eszközről, s mivel egyszerre szálltunk le, rákérdeztem, hogy jön-e. Ő meg vissza, hogy minek?!

Mondom: Az emberek a boltba vásárolni járnak, mondjuk reggelit venni.

Ő: Ki vagy Te? Az anyám, hogy megmondd vegyek-e reggelit?!

Innentől kezdve gondoltam úgy, hogy akkor nekünk a kommunikációt a minimálisra kell szűkíteni. Persze nem úsztam meg, Nagy Hódítóval és velem küldték ki elintézni ezt-azt. Ott sem vettük túl sok hasznát, a helyszínen kitöltendő okmányokon össze-vissza írkált mindent úgy, hogy diktáltam neki....

Hódító Alexander kitalálta, hogy szívassuk már meg kicsit a saját kis szappanoperánkkal, főleg, hogy dr. Jogerőssel ül egy irodában, hátha elbeszélgetnek egymással. :D Két egymást követő napon jött ki velünk. S az első nap még megjegyezte, hogy ő ezt nem veszi be. A második nap közölte, hogy miért nem tudunk mi egymással csak munkatársi kapcsolatban lenni, ha ez a "dugunk-nem dugunk, szeretlek-nem szeretlek, terhes voltam tőled, de te nem akarsz gyereket" stílusú semmilyen se kapcsolat nekünk nem megy. Mi olyan műbalhét rendeztünk, hogy utána egész úton a kocsiablakon kifelé bámultam, mert attól féltem, ha ránézek Alexanderra, akkut röhögőgörcsöt kapok és nem fogom bírni abbahagyni.

János vitéz meg úgy gondolta, megteszi, amit a haza megkövetel. Mint a dedóban mondta, hogy ő azt javasolná, hogy kérjünk egymástól bocsánatot és ne haragudjunk egymásra... :D 

Persze én tovább durcáztam, mondván, hiába kér NHA bocsánatot, ha az nem őszinte. S ennyiben maradtunk.

Visszérve még Sparrow kapitány is rátett egy lapáttal. Ugyanis Kukorica és Alexander is bejött az irodába, ám én ott hagytam őket, mondván, hogy Alex-szel nincs beszélni valóm. :) Erre Sparrow kérdezte NHA-tól, hogy ez még a kettőnk közti régi dolog?! Ő bólogatott, majd szintén kiment az irodából. Sparrow meg elkezdte ecsetelgetni János vitézünknek, hogy vigyázzon velem,mert minden új fiúnál bepróbálkozom. :)

János vitéz mondta, hogy nála tuti nem, mert vele nagyon bunkó vagyok. Sparrow rezzenéstelen arccal közölte, hogy először vele is olyan voltam, de aztán mégis megkérdeztem, hogy nem akarna-e velem... Ő meg lezárta azzal, hogy munkahelyen sose.

Kukorica János elgondolkodott, s mondta, hogy majd kitalál valami jó lerázási technikát, ha nála is bepróbálkoznék. Erre Sparrow mondta neki, hogy azért inkább fontolja meg, mert ki tudja, hátha belőlem lesz a következő főnök. :) S lőn úgy, Jánosunk megfontolta.

Másnap jött a folyosón, s mikor mondtam, hogy kávézni megyek, szolgálatkészen ugrott, hogy hoz nekem egyet a büféből. Mondtam, hogy kedves tőle, de megígértem az egyik leányzónak, hogy vele megyek le. Erre vágott egy hülye pofát, hogy ő csak jó fej akart lenni..

Jáááááj, van baj, remélem gyorsan rájön, hogy nálam rossz helyen próbálkozik! :D

Ismét egy remek, igaz történet.

A Vám- és Pénzügyőrség 143 éves pályafutása 2011.01.01-én véget ért. Sok állampolgár a testületre még mindig úgy gondolt, mint a határon szolgálókra, holott 2006-tól kibővített nyomozati jogkörrel is rendelkezett a cég.

2011.január 01-től pedig összevonták az adóhatósággal, melynek eredményeként létrejött a NAV. Azaz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Persze, hogy hogyan fog működni az új szerv, azt majd egy év múlva meg lehet mondani, s bízzuk ezt az állampolgárok és a kormány megítélésére.  

Na mármost, az ismerősök mesélték, hogy még a két ünnep közt is ki kellett menniük házkutatni, s persze ezen tevékenységük sehol nem aratott osztatlan sikert. Az egyik helyen egy disznóvágás kellős közepébe csöppentek be. A jövetelük célját közölve az érintett fél együtt kívánt működni, ám a ház tulajdonosa egy 80 év körüli, törékeny öregasszony nem igazán. Megkritizálta az eljárás minden elemét, s ötször rákérdezett, hogy a nyomozók akkor most honnan is jöttek?! Az adóhivataltól? Mondták, hogy nem, de jan. 1-től oda fognak tartozni. Némi vita után lezajlott a házkutatás, de a néni még akkor sem értette, hogy most akkor ez milyen szerv. S az eljárás közepén őszintén kifakadt, hogy ő már csak egyet kíván. Hogy a T. hatóság mielőbb húzzon el melegebb éghajlatra! :D

S erről eszembe jutott egy másik hasonló sztori is. Az idősek meglepő reakcióiról.

Ismerős, aki nem épp pici fiúcska, olyan 190 cm környéki, szín izom nyomozó korában elindult házkutatni. A megadott címről már az első pillanatban látszott, hogy takaros vidéki porta, kapirgáló tyúkokkal az udvaron, s hogy ott biztosan nem lesz meg az, amiért mentek. Sebaj, a házkutatástól eltekinteni nem lehetett. Ismerősöm bemutatkozik jelvényt és igazolványt mutat a szintén matuzsálem korú néninek, aki fél süket lévén alig érti, hogy mit akarnak tőle. Aztán kiabálva elmondja, hogy a kicsi fia miatt mindenki zaklatja és neki ebből mennyire elege van, a házába senki sem teszi be a lábát. Majd a kezében lévő fakanállal nekimegy a nyomozónak. Az csak vigyorog, a fele akkora nőt semeddig nem tart leszerelni, ám nem bírják vele megértetni, hogy ugyan tegye már el a fakanalat, mert ha nem hagyja abba, bizony isten meg fogják bilincselni, s akkor kénytelenek lesznek feljelenteni hivatalos személy elleni erőszakért. :D Persze a végén lenyugodott, s nem került sor kényszerítő eszköz alkalmazására, meg feljelentésre se.

Ez még január 01-én történt, csak most jutott eszembe.

Hazafelé én vezettem, s a városba érve, már felénk kellett elkanyarodni az egyik lámpás kereszteződésben, ahol nem voltak már bekapcsolva a jelzőlámpák, mikor arra lettem figyelmes,  hogy a 4 sávos főúton a zebra előtt szabályosan körbenézve egy fehér macska sétál át.

Megjegyeztem viccesen, hogy elengedjük-e őt előttünk is, vagy nem is arra fog jönni?! A macska sikeresen átért a járdaszigetre, majd konstatálta, hogy jövünk. Kicsit lelassított, én fékeztem. Mikor látta, hogy elengedem, méltóságteljesen, minden sietség nélkül átballagott előttünk is.

A legjobb barátom megjegyezte, ha nem a saját szemével látja, el sem hiszi, hogy ez megtörtént. Persze ez is csak velünk történhetett meg. :D

Miért is menne bármi simán?!

A munkahelyről már délben elengedtek, ám nekem volt egy találkozóm, s a másik fél azt mondta, hogy csak 2 felé ér rá.

Végülis nem volt baj, mert a főnökömnek megígértem, hogy egy darabig még maradok, mert neki muszáj volt bent maradnia. Sok hasznosat már nem csináltam aznap, ám bejött Testőr, hozta a fiát is, aztán kártyáztunk. :D

Kettőkor találkoztam az eddig csak telefonon és emailen keresztül megismert fiatalemberrel, akivel egy török étterembe ültünk be beszélgetni. Nekem élőben is szimpatikus volt, s úgy láttam én is neki, ám a mostanáig történtek végül mégsem ezt igazolják, hiszen szilveszter után a napi kapcsolat igen csak leredukálódott. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi történhetett, de nem tudok rájönni. Egy üzenetet kaptam tőle valamikor a múlt hét közepén, hogy besűrűsödött az élete...

Mondjuk ez nagyon jó duma. Bármire ráhúzható... Mindegy is...

Nos, a találka után felültem a csodállatias MÁV egyik szerelvényére, amelyen alig-alig volt fűtés. Érdekes, hogy ezt egy héten legalább egyszer eljátszák... A vonat hazafelé fél úton megállt, majd negyed óra elteltével az állomáson bemondta a hangos, hogy műszaki okok miatt a szerelvény bizonytalan ideig az állomáson marad. Ezt követően jött a kalauz, aki mondta, hogy a masiniszta szereli a mozdonyt, ám nem tudja megmondani, hogy mekkora sikerrel... Ezek után leszálltam, s a legjobb barátom eljött értem. Azokat a szerencsétleneket sajnáltam, akik nemzetközi szerelvényről lévén szó valahova mentek volna tovább külföldre.

Hazaérve gyorsan kellett összepakolnom, felöltözködnöm, alig egy óra múlva indultunk egy vidéki, hamisítatlan házibuliba. A házigazdán kívül talán 5 embert ismertem még, de a többiek is szuper csapatot alkottak. Az egyik helyiségben disco zene szólt, a másikban összeszereltek egy karaoket, úgyhogy lehetett válogatni ki hol akar mulatni.

Először a hidegre való tekintettel nem is nagyon akaródzott szép ruhában menni, mert az első variáció szerint szintén vidékre mentem volna egy másik csapattal, s a cuki kis szilveszteri rucit oda terveztem felvenni, ide meg gondoltam elég lesz a farmer-top összeállítás, ám végül kicsíptem magam. Jól is tettem, mert mindenki nagyon elegáns volt. :D

Kajából rogyásig volt az asztal, pálinka, koktél, jager és mindenféle itóka, mi szem-szájnak ingere volt. Táncolni nem sokáig tudtam, a térdem megadta magát, de a kanapéról is remekül szórakoztam.

Éjfélkor pezsgőbontás, himnuszéneklés, majd fél órás tüzijáték válogatott rakétákkal. Nagyon hangulatos volt. Megismertem egy csomó jó fej emberkét, s 4 óra felé még senkinek se akaródzott aludni menni, de én megkértem a vendéglátókat, hogy mutassák meg a fekhelyemet. A szomszédos telken álló házat kaptuk meg, elég hamar elaludtam.

Majd arra ébredtem kb. 1 ó alvás után, hogy a legjobb barátom nem épp szomjasan hülyeségeket beszél. :D Végül délután fél 4-ig sikerült pihenni. Ezt követően a házigazdáéknál lencsét és malachúst ettünk, majd átjöttek a többiek és megbeszéltük, hogy az egyik családhoz átmegyünk filmet nézni.

Úgy is lett. A film az inkább hagyjuk kategóriába tartozott, de azért megnéztük. Végül este fél 11-re értünk haza! :)

Köszönöm mindenkinek az estét, meg a másnapot, én remekül éreztem magam. Sajnos fotót nem rakhatok fel nektek, pedig készültek szuper képek.

Ne aggódjatok, nem vesztem el, csak épp besűrűsödött az élet, így nem jutottam gépközelbe.

Viszont, ami késik, az nem múlik, itt vagyok, s hozok nektek megint néhány számomra (és remélem számotokra is) érdekes témát.

Mindenkinek BÚÉK! Legyen sikeresebb évünk, mint a tavalyi volt! :)

hol ér az este, de előre is mindenkinek sikerekben gazdag, az ideitől boldogabb új  esztendőt kívánok!

- hamarosan jelentkezem -

Nem is húznám nagyon sokáig az időt, igazából csak pár képet szeretnék feltölteni, a személyiségi jogok megsértése nélkül. Persze, aki a fotóján rajta hagyja az oldal fellelhetőségét, sőt, kitesz magáról ilyen képet bárhova is, az számoljon azzal, hogy előbb-utóbb mondjuk viszont látja. Ha mást nem, a www.napiszar.hu oldalon.

A képek tulajdonosai nem tudom mit gondoltak magukról, mikor ezeket feltöltötték, mert én inkább röhögőgörcsöt kaptam, semmint ihletet, hogy felvegyem velük a kapcsolatot. :D

Több ember látta már ezeket a szösszeneteket, volt akinek megmutattam a hozzá tartozó adatlapot is, hogy lássa ezek az emberek véresen komolyan gondolják.

Sajnálom azokat, akiknek az alábbi képek életük legjobban sikerült képei! :D

Nos, a csemegék első adagja

Elneveztem őket:

1. Pistike a huga cuki gumicsizmájában! :D

2.  Peti egy hülye fogadás után

3. Józsi: "Gyúrtam, láccik vazze?"

4.  Gézu: "Életem első komoly motorja"

5.  Kutyáimmal.... (persze lehet ezek valami nagyon értékes kutyák, de akkor is...)

Szóval ott tartottam, hogy vártuk dr. Jogerőst. Majd egymást szem elől nem tévesztve bebarangoltuk a vásárt. Megállapítottam, hogy még mindig emberiszonyom van, ráadásul semmi olyat nem láttam, amire azt mondtam volna, hogy erre feltétlen szükségem van.

A borhoz adott bögrét hoztam el. Nem szép, de legalább emlék. :)

A második forralt bor fejbevágott. Nem csak engem, mindenki kellően viháncka hangulatba került, viszont én vállaltam, hogy elnavigálom a többieket a buszhoz. S közben tartok idegenvezetést. :)

Elhaladtunk az osztrák parlament előtt, majd arra térre érkeztünk, ahol Mária Terézia szobra volt felállítva. Gyorsan akartam mondani, hogy Mária Terézia, ebből lett Marézia. (Kazinczy után a nyelvújításban tevékeny részt vállalok!:D) Nos, ezt a többiek röhögés nélkül nem bírták ki, tovább folytatták, s közölték, hogy írhatnánk brazil szappanoperát, mert az egész út úgyis arra hajaz, s lehetne a címe Hozé Marézia. :) Lehet, hogy fontolóra veszem... Tuti kasszasiker lenne.

A Mária Terézia szobrával díszített téren újra pisilni kellett. Ám itt csak akkor engedett be a kapu, ha pénzt dobtunk be. Rajtam egy kedves, ismeretlen fiatalember segített, aki a kezembe nyomott némi aprót, miután senki nem volt, aki felváltotta volna a pénzemet.

A buszhoz érve örömmel tapasztaltuk, hogy már szinte csak mi hiányzunk. :) Miss Picsa előttem vágta a pofákat, s egész úton a pasijának nyavalygott. Hál istennek hamar Schönbrunnba értünk. Sajnos addigra már nagyon sötét lett, s természetesen a kastélyt itt sem tudtuk megnézni. Viszont újabb forralt bor következett. Volt, aki megkóstolta a Mozartról elnevezett förmedvényt, én okulva abból, hogy a puncs se nyerte el a teszésemet, inkább megvártam a reakciót, majd kértem egy forró csokit. A fiatalember nem győzte kínálgatni a Mozartos cuccot, de nem kellett senkinek sem...

Az egy órába, amit a kastélynál adtak azért még sok minden belefért. Például, hogy lóhalálában körbenyargaltuk a kertet, s a főnök párja fejjel a hóban húzgálta a fiukat. Naná, hogy majdnem lekéstük a buszt. Ugyanis mindeközben a térdig érő sötétben valahogy kiesett a zsebéből a fényképezőgép. Mehettünk vissza megkeresni. Nem volt egyszerű mutatvány, de végül meglett. Főnököm már azon aggódott, hogy tuti megint ránk kell várni a busznál. És láss csodát! Miss Picsáék érkeztek késve. :)

A párjának a gyerekéről a Ragyogás című Stephen King förmedvény jutott eszembe, mert az tuti, hogy a gyerek nem volt százas. Monoton hangon hajtogatta, hogy "Ugye megmondtam, hogy el fogunk késni. Ugye mondtam, hogy mi fogunk elkésni. Ugye megmondtam, hogy mi leszünk az utolsók. Na ugye, hogy igazam volt. Ugye, hogy elkéstünk? Ugye, hogy ránk vártak." Ezt hallgattuk kb 5 p-ig. Majd reméltem, hogy leül és befogja, ám ez sem ment neki túl egyszerűen.

Először is a busz törzsközönsége (tele pléhpofákkal) alig bírta megszavazni, hogy nézzük meg még egyszer Bécset kivilágítva. Az sem lelkesítette a sok majmot, hogy nem kell leszállniuk a buszról, csak teszünk egy kört. A városba visszaérve örömmel láttuk, hogy minden karácsonyi fényárban úszik. A bécsi vásár színhelyén a fák, a kapuk, gyönyörű volt. Sajnos nem tudtam lefényképezni, mert a buszablak becsillogott.

Ezek után indultunk haza. A kissrác monoton hangon belekezdett Fityisz Fütyisz véget nem érő  meséjébe, amiben a legvidámabb rész az volt, hogy valakit feltrancsíroznak. Kb. 10 p-ig bírtam hallgatni, majd érezhető nehezteléssel megkértem apukát, hogy ugyan már fogja be kicsi fia száját, mert erre szerintem senki sem kíváncsi. Nem is értem,  hogy apuka hogy bírta ez hallgatni, illetve miért nem tűnt fel neki, hogy a gyereke egy komplett horror történetet ad elő, ráadásul hátborzongatóan színtelen hangon. Miss Picsa átment hisztisbe, direkt a fejem felett adogatta a termoszt, "jaj, mit raktál ebbe, ennek szörnyű íze van...", a pogácsát és a szendvicset. Közel volt hozzá, hogy Pestig egyszer még áthúzom az ülésen....

Hazafelé a buszban szinte mindenki aludt, de a tervezett érkezés előtt már egy jó fél ó-val megérkeztünk, pedig a reggeli csúszás miatt azt gondoltuk, hogy sose érünk vissza. :)

Azt hiszem a képek amúgy önmagukért beszélnek. Remekül szórakoztam!

A kedvenc dalommal kívánok nektek nagyon kellemes ünnepeket! 

https://www.youtube.com/watch?v=0uMwAL4DBz8&feature=related

A császári palota felé vezető úton mindenütt sétáló emberekekkel találkoztunk. A Váci utcának megfelelő utcába is sikerült betévedni, ajánlgatták, hogy a híres bécsi kávét meg tudjuk ott kóstolni, de nem volt rá jelentkező. :D

A bécsi dóm felújítás alatt volt, így azt is csak kívülről csodáltuk meg. Én meg a japán túristákat, akik a létező leghülyébb pozícióban képesek fényképezni. Gondolom mindegyikük valami nagy művész, mert pl. mellettem a csaj majdnem hasalt a földön, úgy fotózta a katedrálist. Csodálkoztam volna, ha a kütyüjébe nem fért volna bele egyben az épület.

A palotát sajnos csak kívülről tudtuk megtekinteni, mert késésben voltunk, ráadásul az utcáig állt a sor a pénztárnál.

Azt néztük, hogy sokan béreltek konflist is, pedig -10 fokban nem volt épp nyerő azon várost nézni. Még a lovakon is fülvédő volt.

Aztán jött a szokásos női probléma. Pisilni kell. :D A srácok a fejüket fogták, végül elindultunk a legközelebbi Meki felé. Megállapítottam, hogy hál istennek taposós wc-jük nincs, viszont jó, hogy hoztam otthonról toalettpapírt, mert az nem volt bent. Jó magyar szokás szerint kicseleztük a rendszert, mikor jött ki valaki szépen beosontunk, mert ugye kódunk nem volt a mosdóhoz.

Közben a főnököm kisfia megéhezett. Elég murisan nézhettünk ki, ahogy 7 felnőtt körbeállja a gyereket, akit arra bíztatnak, hogy haladjon az evéssel, mert nekik is csorog a nyáluk. :) A Meki végeztével végre eljutottunk a vásárba is.

Dr. Jogerős természetesen nem vett fel pénzt, így az első bodegánál leragadtunk, ahol lecsúszott egy forralt bor, meg egy puncs is, mire talált egy automatát. Az árakról inkább nem nyilatkoznék. Csak lestem, hogy a sok kézműves cucc mellett a bóvlik is mekkora teret nyernek, ráadásul úgy, hogy 5 euro alatt szinte semmit sem lehetett kapni.

Ebben a remek csúszós, havas időben nem épp tágas helyre kellett beállnom, s erről eszembe jutott egy régi, a barátaim által mesélt gyögyszem.

Miért is jutott eszembe? Mert aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok egy nagy parkoló fenomén. Valószínűleg ennek az az oka, hogy türelmetlen típus vagyok. :)

Na de ne is rólam beszélgessünk, jöjjön a sztori.

Három nyomozó nekivágott a pesti utcáknak. Az egyiknek helyszínen kellett volna gyanúsítottat kihallgatni, a másik kettőnek meg házkutatni.

Két férfi és egy nő alkotta a triót. Mint tudjuk a magyar rendvédelmi szervek nem épp arról híresek, hogy a gépjármű parkjuk a legmodernebb autókból állna, de ezeknek sikerült kifogni a mindenki által nagyon utált, ám direktbe azért vásárolt kisautót, hogy könnyítsék a parkolást. Igen ám, de ebben a kicsi-kocsiban nem volt szervó. És amúgy is eléggé vacak volt az alapjárata, de hősnőnk egyik kedvenc márkája volt, így vállalta, hogy ő vezet. Megérkeznek az első címre, természetesen a panelrengeteg kellős közepén, ahol alig pár szabad hely akadt. Egyik pont a cím előtt, de oda be kellett volna tolatni. A nőszemély küzdött, küzdött, az sem zavarta, hogy az egyik emeleti ablakból remekül szórakozik rajta egy másik nő. Végül feladta. Kolléga átült, pár pillanat alatt beparkolt, de azért ők is cukkolták a csajt.

A kapucsengőt nyomogatva kiderült, hogy mosolygó hölgyhöz indulnak, belőle lesz a gyanúsított. :) Persze ezt az áldozat akkor még nem sejtette. Felérve az ügygazda közölte, hogy miért is jöttek, majd meglepve tapasztalta, hogy az aktát ugyan elhozta, de a gyanúsítás és a jegyzőkönyv a kapitányságon maradt. Gyors tanácskozás után úgy döntöttek,  hogy megkérdik a hölgyet, van-e autója. A nő rávágta,  hogy van. Ez után a házkutatós bagázs elindult útjára, a nőt pedig megkérték, hogy vigye már be a kollégát, hogy ki tudja hallgatni. :) A nő megkérdezte hova kell menni, majd bólogatott, hogy tudja, s elindultak.

A történethez tartozik, hogy az a nyomozó, akit vissza kellett vinni a kapitányságra, alig pár hónapja költözött Budapestre, így nem nagyon ismerte a várost. A kapitányság Óbudán volt, a srác akkor kezdett izgulni, mikor elhagyták a Moszkva teret is, majd mondta a nőnek, hogy szerinte nem jó irányba mennek. Ekkor a nő félreállt, s kiderült, hogy ő azt hitte Hűvösvölgybe mennek. :) Majd felhívta a férjét, akinek eképp vezette elő a helyzetet.

- Szia drágám! Egy kis segítségre lenne szükségem. Itt vagyok Hűvösvölgynél, mellettem ül a nyomozó úr, akit be kell vinnem, hogy kihallgasson. Megmondanád hogy jutok el....? :)

Cégünk szervezett egy kirándulást Bécsbe.

Annyira sok jelentkező jött össze, hogy a cég busza nem volt elég, még két buszt kellett bérelni.

Mivel korai volt az indulás, végig azon rettegtem, hogy a remek időjárás miatt le ne késsem a buszt, jöjjön időben a vonat!

A buszhoz érve, mivel népes társaságunk páratlanul volt, mellém kijelöltek egy ismeretlen kollégát útitársnak. Először majdnem infarktust kaptam, mikor egy már ránézésre sem szimpatikus hölgyemény a helyemen telefonálgatott. Miután letette, közölte, hogy ő nem itt ül, csak vár valakit. Aztán megjelent egy csinos, ránézésre is szimpatikus csajszi, akiről kiderült, hogy ő lesz az útitársam. Miss Picsa természetesen folytatta a telefonálgatást, meg a nézelődést, majd mikor újfent letette a telefont ránk meredt és fejhangon megjegyezte: "Úgy néztek rám, mintha valakinek a helyét foglalnám el!" És tényleg! :) Ketten vártunk rá, hogy kikászálódjon, nem volt egyszerű a mutatvány.

Menetközben kiderült,h. Miss P egy üléssel előttünk ül, a családja meg mögöttünk. Az út elején még próbált rendezkedni,  hogy mindenki üljön előrébb-hátrébb, végül maradt ott, ahol az ülőhelyét kijelölték.

Majd egy órás késéssel indultunk, ez alatt nem volt gatya rohasztó hőség a buszon, ám, mikor Budaörsnél megálltunk és kiderült, hogy a másik buszon egyáltalán nincs fűtés rájöttünk, hogy panaszra nincs okunk. Innen a három busz három különböző időpontban indult. Meglepetés akkor ért, mikor Győrben a városszélén ismét megálltunk. Két ember leszállt, el nem tudtuk képzelni hova mennek. Sajnos rossz hírt kaptak, így nekik vissza kellett vonatozniuk Pestre.

Iszonyatosan hideg volt, de a hangulat alakult, s egyre emelkedettebb lett, ahogy a Császárvárosba értünk.

Odaérve és buszt letéve az idegenvezető elmondta, hogy körülbelül egy órás idegenvezetést tart, majd ezt követően szabad program lesz.

Elsőül a császári palota kertjét néztük meg kívülről. Bécsben sokkal nagyobb hó volt, mint itthon.

Aztán elsétáltunk a bécsi opera elé, ahol sajnos semmit nem hallottam abból, amit tudni illene, de végül egy anekdotával gazdagabbak lettünk. Ferenc József megtiltotta, hogy a magyarok nagyobb Operaházat építsenek, mint a bécsiek, abból a támogatásból, amit az Osztrák-Magyar Monarchiától kaptunk, s mikor Magyarországra látogatott elégedetten állapította meg,  hogy hű alattvalói teljesítették óhaját, kisebb az operaházunk, mint az övék. Aztán belülről megnézve be kellett ismernie, hogy viszont sokkal szebb, így soha többet nem tette be a lábát. :)

Majd elindultunk a palota felé, az egyik sarkon nagyon megtetszett az alant látható masni.

Előre is elnézést szeretnék kérni mindenkitől, ha kissé rendszertelenebbül jelentkezem, de a karácsony előtti hajtás, ajándékvásárlás, kismillió buli miatt magam sem tudom mikor jutok gépközelbe.

Dr. Johnny hazautazott.

Úgy voltam vele, hogy mielőtt hazamegy még egy találkozót meg kéne ejteni. Persze nem is ő lett volna, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy.

Azzal kezdődött, hogy úgy terveztem családi események kapcsán összekötöm a városnézést a búcsú ebéddel, meghívom hozzánk. Meg is komponáltam neki az emailt, s lefixáltuk, hogy én nem fogok érte felutazni a fővárosba, vagy önállóan felszáll a hozzánk közlekedő vonatra, vagy pedig valaki várni fogja a pályaudvaron Bp-en. Ez utóbbi mellett döntöttünk. Tesóm férjével lebeszéltem a tutit, megírtam, hogy a főbejáratnál hol és mikor. Azért kicsit aggódtam, mikor azt írta vissza válaszul, hogy rendben, akkor a tesómat fogja keresni. Azonnal válaszoltam, hogy nem a tesómat kell keresni, hanem a férjét. Mondta, hogy jó-jó, érti már. :)

Az adott napon a vonat indulása előtt pár perccel hívom a sógort, hogy sikerült-e összeszedni-e a doktor urat. Meglepő volt a válasz, hogy ő x perce szobrozik a megbeszélt találkahelyen, de sehol egy olasznak rémlő pasi. Közben kiderült, hogy tesóm is az állomáson van. Férjura kérdezte, hogy akkor most mi legyen. Szegények össze is vesztek rajta, mert a vonat már indult volna, de tesóm nem akarta sz..ban hagyni a hazát, ha  már megígérték, ő úgy volt vele, hogy akkor még lehet várni kéne kicsit, viszont a férje, meg az öccse már felszálltak a vonatra. A kalauz a haját tépte tőlük, mert a jegy tesóm kezében volt, a telefon a férjénél, s az olasz vendég sehol.

Végül tesóm maradt az állomáson. Én meg ugye hiába hívtam dr. Johnnyt, szomorúan kellett tapasztalnom, hogy nemzetközi hívást nem tudok kezdeményezni a telón. Közben kaptam tőle egy sms-t, hogy ő a vonaton ül, de a családomat nem látja. Na, mondom ez így vicces lesz. Megírtam neki, hogy már pedig a családom is a vonaton van. Közben hívtam sógit, hogy keressen egy jellegzetesen olasznak rémlő pasit. Meg is lett... De majd 20 p-ig olaszul telefonálgatott valahova. Természetesen a szervezés eme fejetlensége miatt esélyem se volt időben leérni eléjük a vasútállomásra. Főleg, hogy közben tesómat is tájékoztatni kellett a fejleményekről. Szegény jöhetett egy fél órával későbbi vonattal. :)

Nos, a srácok elballagtak anyuékhoz, én oda, aztán együtt ki a tesóm elé. :) Dr. Johnny nem igazán értette, hogy miért nem együtt jöttek a házastársak, mint ahogy azt a kérdést se (nem akarta megérteni?!), hogy ő hogyan került a vonatra a megbeszélt hely helyett...

Elindultunk hát városnézésre, miután mindenkit összeszedtünk. dr. Johnny hozott fotóapparátot is, mondtam neki, hogy azt tegyük a hátizsákomba, úgyis viszem a szótáraimat. Drága kutyánk annyira megörült tesómnak, hogy a fehér kabátra ugrott és a farmeren hagyott egy praclinyomot. Tesómnak már akkora volt a feje, hogy attól féltem felrobban. :) Városnézés hagyományos módon történt, séta a belvárosban, a Duna-parton, műemlékek mutogatása. Dr. Johnny a felét se értette. :) Aztán a főtéren található Jurtába ültünk be forralt borozni. Johnny sose ivott még ilyet, feléjük nem szokás, s nem is nagyon ízlett neki. Hazaérve kitettem Johnny gépét, memóriakártyáját és az elemeit az előszoba asztalra.

Anyu fenséges ünnepi vacsorát rittyentett. Sütik, ajándékozás, sok beszélgetés, megjött a legjobb barátom is, majd tesómék kitalálták, hogy akkor a fél óra múlva induló vonattal hazamennek. Lázas készülődés, kaja bepakolás stb.

Johnny is úgy döntött, hogy nem jön már vissza velünk a városba, felmegy Pestre tesómékkal. A vasútra kiérve hívnak otthonról, hogy egy memóriakártya és pár elem az asztalon maradt, kié?! Vááá, mondom Johnnyé. Kérdeztem, hogy visszamenjek-e érte, vagy mi legyen? Ő lazán kezelte a dolgot, hogy akkor majd másnap valaki odaadja neki.

Osztottunk, szoroztunk, végül a másik tesóm vőlegénye vállalta, hogy elviszi.

Itt vége is lehetne a történetnek, de nem lett.

Mivel fiatalabb hugom tanult olaszul, úgy döntöttek, hogy írnak neki egy sms-t kiszótárazták, hogy pályaudvar főbejárat stb. A vőlegény ott állt a megbeszélt helyen a megbeszélt időben (micsoda kísérteties hasonlóság az előző nap reggeli történéssel...), ám dr. Johnny sehol se volt, de küldött egy olasz nyelvű sms-t. A srác kihámozta belőle, hogy valami kávézóban van, s végül csak meglelte hősünket, aki épp egy dekoratív hölgy társaságában fogyasztott egy feketét....

Memóriakártya visszakerült, 2 nap múlva dr. Johnny hazarepült, emailt írt, hogy márciusban újra Magyarországon lesz. Akarom?! :D

Álljon itt egy újabb remek szeletke...

Példának okáért vegyünk két fegyveres testületet.

Az egyik testület tagjai adatgyűjtés és házkutatás címén kimennek a megadott címre. Nyomják a csengőt, süket anyu fel is veszi a kaputelefont, majd elmondják neki, hogy ők Kiss Gizikét keresik, aki az Akármilyen Kft. ügyvezetője. Anyu közli, hogy Gizike a lánya, de épp nem tartózkodik otthon. A srácok elmondják, hogy házkutatási határozattal jöttek, lesz kedves a drága mama beengedni őket. Anyu nem mindent ért kristálytisztán, de a kertbe beengedi a kukás mellényes-pisztolyos fazonokat. Azok téblábolnak a kertben, míg Gizella haza nem ér... Ugyanis anyu a házba már nem engedte be őket...

Néhány perc telik el így, édes semmit tevéssel, mikor is nínózva megérkeznek a kerület járőrei. Kollégák pislognak, mikor a rend éber őrei felszólítják őket, hogy igazolják magukat. A meglepődött hivatatásosok ennek eleget is tesznek, majd kiderül a félreértés alapja.

Süket anyu felhívta Gizikét, hogy idegenek vannak a kertben, siessen haza. Süket Anyu süket lánya ebből remekül leszűrte, hogy bajság van, a kertben a betörők ólálkodnak, s kihívta rájuk a rendőröket.

A szomszédok nagy derültségére...

De minden jó, ha a vége jó, a srácok a házkutatást végrehajtották, Gizikének meg főhet a feje a hatóság félrevezetése miatt....

A netes garázdálkodásnak vannak bizonyos alapszabályai, ami nélkül az egész semmit nem ér.

Persze lehet, hogy én vagyok óvatos, néha talán túlzottan is, de kinek jó az, ha pofára esik?

Már pedig, ha regisztrálok egy netes oldalon, van rá esély, hogy boldog-boldogtalan megtalál. Főleg, ha vagyok olyan hülye, hogy ezt megteszem úgy, hogy a saját nevemen regisztrálok. Vagy épp a munkáltatóm nagy örömére a munkahelyi címemről. Például az állami cégek és a bankok kifejezetten szeretik, ha a munkavállaló/ügyintéző a saját neve alatt regisztrál.

Vegyünk példának okáért egy Bankot. Így nagybetűvel, jelezve, hogy ez lehet bármelyik, a magyar piacon jelenlévő Bank. S ennél a banknál épp úgy, mint mondjuk bármelyik másiknál a munkavállaló mailcíme megegyezik a nevével és a @akármilyenbank.hu-val, vagy com-mal. Ha maradunk a példánknál, ami jelen esetben nem egy országos hálózatú bank, akkor nem nehéz kideríteni, hogy adott banknak az ország egy speciális régiójában van érdekeltsége, ergo szűkíti a megtalálási lehetőséget. Ha vagyok annyira buta, hogy nem épp kedves dolgokat írok az adott webes felületre, nem kell hozzá nyomozónak lenni, hogy hamar megtaláljanak.

Adva van az email cím. Az ember beütögeti néhány helyre és kész is a személyiségrajz. Mindjárt kiderül a közösségi oldalon rólam, hogy az ország mely részében laknak a barátaim, s ha tovább kutakodunk simán megállapítják, hogy a férjemet hogy hívják és hány gyerekem van, mikor van a szülinapom, mi érdekel, és ha annyira sok eszem van, hogy bárki számára látható a telefonszámom és a címem, már nincs is miért csodálkozni azon, hogy boldog-boldogtalan zaklat.

Persze ahhoz, hogy bárki is zaklasson,  mondjuk arra kell vetemednem, hogy megrágalmazom némi valótlan dologgal.

Egy, a számomra roppantul érdekes dolog formájában.

Nézzük a szigorú tényeket. Baj van a párkapcsolatommal. Oké, eljutok oda, hogy tenni akarok valamit, de hogy jut eszembe valaki olyannak írni, akit egyáltalán nem is ismerek, nem is ismerhetek, mert több száz kilométer választ el minket egymástól? Igen hamar kideríthető, hogy nincs közünk egymáshoz. Se a páromnak hozzá, se az illetőnek a páromhoz. Persze tudom, a zöld szemű szörnyeteg nem válogat, mindenki gyanús, még az is gyanús, aki nem gyanús. Ám ahhoz, hogy sikerüljön rendbe tenni a kapcsolatomat, nem árt, ha az ember lánya/fia körültekintően jár el, s meggyőződik valami úton-módon a valósnak vélt igazáról. S ilyenkor muszáj tartani némi önvizsgálatot, hogy vajon mi vezetett odáig, hogy a párom megcsal/megcsalt/megcsalni készül. /bármely elem tetszőlegesen helyettesíthető/

A hiba, igen kedves olvasó a hiba benned van. Meg bennem, meg a másikban. Épp ezért nehéz, sőt talán a legnehezebb beismerni, s belátni. S van olyan, hogy hiába teszek meg bármit, a másikat már nem fogom tudni visszaszerezni. Akkor sem, ha száz és száz közös bajt, örömet átéltünk anno együtt.

Néha tudomásul kell venni, hogy elfogynak az érzelmek, a tartalékok, s van, amit nem lehet visszacsinálni, bármennyire is szeretnénk. Nem azt mondom, hogy meg se próbáljuk, ám, ha megpróbáltuk, lássuk be, ha  nem megy. S engedjük a másikat boldognak lenni. Hogy aztán, a sebek begyógyultával mi is azok lehessünk.

Úgyhogy Szilvia, ha már baj van, előbb gondolkodj, aztán cselekedj! S fel a fejjel, lesz ez még jobb is!

Tulajdonképpen sajnálom azokat az embereket, akik a nagy virtuális szabadságban csak a szabadságot látják, annak veszélyeit nem, s álljon itt ezért a tanmese.

Egyik reggel békésen ücsörgök a konyhában és épp azt ecsetelem a kollégának, hogy annyira fáradt vagyok, hogy már marhaságokat csinálok.

Erre bejön egy másik kolléga is, aki odahajol, lenyom nekem két puszit, majd elindul az asztal túlvégén ülő kollégához, akivel kezet fog, majd neki is le akar nyomni két puszit. :D

A másik tágra nyílt szemekkel közli, hogy "húú vazz, de szőrös vagy!" Erre hősünk, mint aki álmából riad, megrázza a fejét és azt mondja, "ha nem szólsz, simán kapsz két puszit, holott neked nem is akartam adni, csak Berillnek".

Nos, ennyit tesz a fáradtság :D

Csak két rövid szösszenet az általam legutóbb látott filmekből:

1) Terhes társaság

https://www.youtube.com/watch?v=ucc55hdc2SU

Ehhez annyit fűznék még hozzá, hogy szerintem a legjobb rész az volt benne, mikor a Robert Downey Jr-ra bízzák a két gyereket, ő meg nem tud velük mit kezdeni. :) Aki látta, tudja miről beszélek, aki meg nem, az előtt nem lőném le a poént.

2) A tetovált lány

http://port.hu/a_tetovalt_lany_man_som_hatar_kvinnorthe_girl_with_the_dragon_tattoo/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=109070

Szerintem az egyik legjobb mostani thriller. Az élvezeti értékből az sem von, hogy svéd-dán-német kooprodukció, s feliratos.

Kapható könyvben is, melynek világsikerét sajnos az alkotó már nem élhette meg. http://index.hu/kultur/klassz/2010/07/11/stieg_larsson/

3) A lány, aki a tűzzel játszik

http://port.hu/a_lany,_aki_a_tuzzel_jatszik_flickan_som_lekte_med_eldenthe_girl_who_played_with_fire/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=110128&i_city_id=3372&i_county_id=-1

Ebben a főhős ismét kemény próbákat áll ki, de sajnos a végét nem tudtam kellő komolysággal venni, mert Ördögtündérrel megállapítottuk, hogy megelevenedett az Addams family svéd kiadásban :D

Remélem látni fogom A kártyavár összedől c. alkotást isezek után, mert érdekel, hogy vajon mi lesz Lisbeth Salanderrel. http://ingyenfilmek.eu/?p=11023

A végére ismét egy üdítő vígjátékot hagytam:

4) Pancser police

https://www.youtube.com/watch?v=Eev5JqeqZjQ&NR=1&feature=fvwp

Hadd ne mondjam, hogy ez is kemény film, nagyon sokat röhögtem rajta. "Páva vagyok, engedjetek repülni!" :)

Ismét egy gyöngyszem.

Az ember lánya nem mindig válogathatja meg hova ül le. Nekem sikerült két csinos 19-20 környéki kiscsaj mellé. Egyikük fekete hosszú hajú, nem vékony, nem molett, de azért nem épp formás, ám szép arcú, míg másikuk szőke, hosszú hajú, közel tökéletes alkatú, amit testre feszülős (régen latex nacinak hívták, most fogalmam sincs) nadrágban, szűk fekete felsőben, nyakában kiló gyönggyel és aranynak rémlő bizsuval, karján csörömpölős, merev karkötőkkel (azt hiszem 13 éves lehettem, mikor ez utoljára divat volt).

Próbáltam csukott szemmel elvonatkoztatni a világtól, de néha már közel voltam  hozzá, hogy hangosan felnyerítek.

Lévén, hogy "Anett" először is azt ecsetelte fekete "Klaunak", hogy nehézségekbe fog ütközni a kézfogás esti randipartnerével, mivel elszámította magát, mert a lakk nem száradt meg a körmén, s valamibe bele is akadt, tisztára el van kenődve.

Szerintem a srácok pont nem ezt fogják rajta nézegetni, de mindegy.

Aztán jött Klau, hogy tegnap este mennyire be volt nyomva. És hogy milyen kellemetlen volt, hogy ballagott egyedül haza a nagy buliból, mikor is utolért két srácot. Az egyik meg jó hangosan a nevét emlegetve köszönt. Ő meg kb. 5 p közös séta után rácsodálkozott, hogy "jé, te a Kovács Pistike vagy?!" :) Majd lejmolt néhány cigarettát tőlük.

Ismét Anett jött, aki elmondta, hogy olyan ciki volt, hogy pár nappal ezelőtt nekiment egy villamosnak. Önkritika birtokában vihogva közölte, "nem láttam a másiktól, hogy ez is ott áll!"

S ezt még megfejelte azzal, hogy elmesélte, ő bizony tegnap este hirtelen felindultságból letörölte a telefonjáról az összes zeneszámot, majd 11 és hajnal 2 között azzal foglalatoskodott, hogy azokat visszatöltse...

- no comment -

Hát ezért szeretek vonatozni....

Képzeljétek el, annyira jól sikerült az osztálytalálkozó, hogy el sem tudom mondani!!! :D

Igaz, végül nem is voltunk annyian, mint ahányan jelezték, de a kemény mag megint ott maradt.

De kezdjük az elején.

Az étterembe nagyon hamar odaért mindenki. A társaság cseverészett, középiskolai történeteket emlegetett, majd jött a vacsora. Ezer hála és köszönet a felszolgálásért az étterem személyzetének és a szakácsnak! :D Eleinte mindenki attól tartott, hogy nem ismerjük meg egymást, aztán kiderült, hogy senki nem öregedett semmit. :)

A főétkek után mesélés következett, jó volt, mert az étteremben csak mi voltunk, így senki nem volt szégyellős, elmondta mi történt vele. Sajnos van rossz hír is, egyik leányzónak nagyon beteg a kisfia.Az oszfiő is anekdotázott, nagyon jól érezte magát, mert ahhoz képest, hogy korána akart hazamenni, elég későre sikeredett. Az oszály sármőre karácsonyra várja a kislányát, s olyan kiegyensúlyozott, hogy ilyennek ritkán látni embereket. Sőt! Nagyjából az osztály nagy részéről elmondható, hogy kiegyensúlyozott és boldog még úgy is, hogy esetleg elvált, vagy még meg sem nősült, nem ment férjhez és nincs gyereke. Nem hiába mondom mindig, hogy a belső béke a boldogság kulcsa. :) Sajnos a fotós élményektől meg kell, hogy fosszalak titeket. Hiába no, az adatvédelem. :))

A desszert után kezdett szétszéledni a társaság. Végül szokás szerint a kemény mag maradt. Aztán már csak éppen páran felmentünk az egyik sráchoz, aki már középiskolában is festegetett. Sajnos a nekem tetsző képet nem akarja eladni.:(

Remek házigazdához illően volt rágcsa, vacsora (mert én hajnali 3 felé megéheztem), valamint ír whiskylikőr. Epres. Borzasztó ízű :) Nagyon jól szórakoztunk, s a srác felemlegette, hogy emlékszik az első napjára az iskolában. Ő harmadikban jött, így csak két évet járt velünk. S azt mondta, hogy én mentem oda hozzá azzal, hogy bemutatkoznék, mint az osztály bohóca.

Ezt tegnap megint megkaptam. Az egyik fotón a leányzó kapott szamárfület, kíváncsi leszek mit szól hozzá, ha meglátja a képet. Hihi... Aztán felpróbáltam a festő srác viking sapkáját is. Remekül állt.

Kár, hogy csak 5 évente találkozunk. :(

És íme egy újabb hivatásos gyöngyszem:

A fenti, kimondhatatlan nevű emberkét (akit persze még véletlenül se így hívnak) nagyon szerették volna elkapni a nyomozók, mert egy adott ügyben gyanúsítottként akarták kihallgatni.

Ruthbayerhurn megneszelte a dolgot és valószínűleg illa berek, nádak erek már el is hagyta az országot. Ám a nyomozók kitartó munkájának köszönhetően volt rá esély, hogy mégis előkerül emberünk, s nem is akárhol!

Fülest kaptak a nyomozók, hogy Ruthbayerhurn felbukkan az egyik kapitányságon. Több napnyi figyelés után úgy nézett ki, hogy be is érik a munka gyümölcse, mert az adott típusú gépjármű egyszer csak felbukkant az egyik kapitányság parkolójában, hely híján a mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyen állt meg. A nyomozók sötétített autójukkal megálltak a parkolóval szemben, ha kijönne a keresett férfi, akkor elállják az útját, úgy, hogy ne tudjon kiállni. Telt-múlt az idő, s egyszer csak emberünk beszállt az autójába, majd ki akart tolatni, mikor is a nyomozók ráálltak, majd teljes harcidíszben kipattantak a kocsiból és igazoltatni akarták Ruthbayerhurnt. Az igazoltatás a következőképp nézett ki:

- Szépen lassan szálljon ki a kocsiból, közben készítse elő az igazolványait!

Ruthbayerhurn engedelmeskedett a felszólításnak, csak annyi bökkenő volt, hogy már kiszálláskor közölte, bizony nála nincs egy darab igazolvány sem.

A nyomozók megkérdezték, hogy miért nincs?! Ruthbayerhurn közölte, hogy az igazolványait a kapitányság épületében hagyta. A nyomozók már a szemöldöküket vonogatták, Ruthbayerhurn meg azt hitte, hogy a mozgássérült parkoló miatt van az egész.

Meg is jegyezte a fiúknak, hogy ha ez az oka annak, hogy nem hagyták őt kiállni a parkolóból, akkor hívjanak egy közterületest, jelentsék fel, csak ne szórakozzanak már egymással, mert neki dolga van. Ott a rendszám, a kocsi az övé, aztán viszlát.

A nyomozók még egyszer megkérdezték ki ő, mire Ruthbayerhurn érthetően elmondta: Kovács Pistike vagyok, nem igaz, hogy nem ismertek meg, itt dolgozom én is, ráadásul azon a szinten, ahol ti, az igazolványom meg fent van az asztalomon.

A nyomozók szeme kikerekedett, majd habogva közölték, hogy bocsi, de ők csak parancsot teljesítettek. :) És még rátettek egy lapáttal, hogy bizony ők tudták, hogy Kovács Pistike nem is azonos Ruthbayerhurnnal.... :)

A történeti hűség kedvéért meg kell említenem, hogy mi lett Szimpatikus pasival.

A nyakamat mertem volna rátenni, hogy nem fog válaszolni a nem épp kedves hangúra sikeredett emailemre. Óriásit tévedtem! Pár nap múlva kaptam egy emailt, a lényege az volt, hogy sajnálja, hogy csak így eltűnt és hogy nem miattam nem találkoztunk, mert én semmi olyat nem tettem, mondtam, ami ezt indokolta volna, hanem ő döntött így. Azt is megkérdezte, hogy mivel bántott meg, mert bármi is az, nagyon sajnálja, nem állt szándékában.

Ettől persze nem lettem okosabb, úgyhogy kapott egy hosszabb levelet, melyben kifejtettem neki a miérteket. És feltettem néhány nagy kérdést. Erre is jött válasz, sőt, felhívott telefonon! Majd egy fél órát beszéltünk, aminek az volt a lényege, hogy az ellenem elkövetett merényletről nem is tudott. Őszinte megdöbbenéssel a hangjában fejezte ki sajnálatát és nem tetszését. Nos, én sem kerteltem, elmondtam mit gondolok a kapcsolatáról, meg úgy amúgy is. S kértem, hogy mielőbb jelentkezzen.

Ez meg is történt. Megbeszéltünk egy találkozót. Valahogy sejtettem, hogy válaszokat nem fogok kapni, de kíváncsian vártam.

El is jött a nap, figyelmes volt, kedves, s szerintem kb. 6 km-t sétáltunk. Közben persze egy csomó mindenre nem tudott (nem akart?!) válaszolni. Én megkérdeztem tőle, hogy mit jelentek neki, hova tesz az életében, milyen szerepem van? Azt mondta csupa nehezet kérdezek. Mondtam neki, hogy én mindig nehezet kérdezek, de ne terelje el a témát, várom a válaszát. Persze csak nem kaptam meg. Inkább visszakérdezett, hogy nekem ő mit jelent? Nem tudom mire számított, de közöltem vele, hogy nekem erre meg van a válaszom, gondolja végig, akarja-e hallani.

Egy darabig minden másról beszélgettünk, majd mondtam neki, hogy én mindenképp el fogom mondani, amit gondolok, érzek. Elmondtam neki, hogy fontos nekem, hogy egyre közelebb érzem magamhoz, hogy egy csomó dologért tudok lelkesedni, de az emberek esetében ez csak akkor jó, ha nem illúziókat kergetek... És éppen ezért talán megérti, hogy sérülni semmiképp sem szeretnék.

Azt válaszolta, hogy erről még beszélünk, s hogy keresni fog...

Legyen úgy! Jobb a biztos kikosarazás is, mint a hiú remények.

Néhány szóban szeretném ismertetni az ehhez fűződő nem épp pozitív tapasztalatimat.

Valahogy úgy alakult a dolog, hogy az egyik volt osztálytársammal minden 5. évben kettőnkre hárul a szervezés. Ez egyrészt jó is, mert így biztos, hogy olyan napra tesszük, ami mindkettőnknek megfelel, ám másrészt hideglelést kapok az emberek nem törődömségétől.

Egyrészt hiába küldesz köremailt, netes portálon üzenetet, egyesek arra sem veszik a fáradtságot, hogy akár két sort is visszaírjanak. Mások a telefont sem veszik fel.

Aki mégis, az megkérdi, hogy minek ilyen sűrűn szervezni?! Vagy épp közli, hogy mivel az elmúlt évek alatt senki sem hívta fel őt, meg mindenki csak kölcsönkér, így ő nem kíváncsi senkire. De azért persze örül, hogy felhívtam...

Persze, tudom én, hogy nem voltunk kevesen, meg mindenkinek családja van, meg ilyenek, de azért egy gombnyomás a válaszra és két szó: nem megyek, vagy épp részleteket küldjétek! szerintem bele kéne, hogy férjen az ember életébe.

Ha nem, hát nem...

Ettől függetlenül kíváncsian várom, hogy fog sikerülni az este. Majd írok róla! A szívemnek kedves emberek közül csak a volt padtársam nem jön, sajnos éppen vizsgázni fog.

Nos... a többit később! :D

Az alant leírt esetek megtörténtek.

A barátaim mesélték, hogy van egy nyomozó kollégájuk, aki jó nagy hangú, igazi tenyeres, talpas paraszt gyerek, roppant jó étvággyal. Kellően harsány, sokan simán bunkónak titulálják, nem rossz indulatú pedig, csak hát van egy stílusa. Emberünk szeret vadászni, s utána olyan kajákat rittyent, hogy mindenki megnyalja a 10 ujját. Nos, a srácok úgy gondolták, hogy a nagy vadászt megviccelik. :) Igazolványába, a képére ráragasztották egy vaddisznó fényképét, és várták a hatást. Ám hiába. Hetekig semmi sem történt, pedig többször is voltak intézkedni, de mindig valaki más mutogatta az igazolványát és igazolta magát. Aztán egyik hétvégét követően megy be a srác a munkahelyére, ahol nevetve meséli, hogy megállították őt a kollégák, akikkel közölte, hogy ő is az, s bizonyítékként elővette a flekóját. Majd szépen kinyitva odatolta a fiúknak, akik a röhögéstől egy darabig meg sem tudtak szólalni, ő meg még kontrázott is. "Mit csináljak srácok, ha egyszer így nézek ki?!" Mondták neki, hogy ez igazán dizájnos, s akkor látta, hogy a képe helyén egy vaddisznó virít. :)

S álljon itt még egy remekbe szabott intézkedés.

Az összehangolt házkutatásos akciót megelőzően az eljárás vezetőnél egyik magyar popcsillag volt, a lányok kedvence, amolyan nyálas fickó. Slágere, mármint, ha slágernek lehet nevezni egy nyáltól csöpögő zenét, jó, ha egy volt.

A kolléganő nem tudta, hogy a srácnál a celeb gyerek van, átment valamit megkérdezni. A Celeb egy jó nagy mosoly kíséretében ráköszön. Kolléganő csodálkozik. A kihallgatás közben átmegy hozzá a kolléga, s megkérdi honnan ismeri. A kollegina visszakérdez, miért, ki ez?!  Megtudja. Gondol egyet, visszamegy, már csak megnézi magának. Úgy is lett. Odaát megint rámosolyog az alany. Kihallgatás végeztével a kolléga már nem bírja ki, s megjegyzi a kolleginának. "Tuti ott csápoltál az első sorban a táborában, onnan ismer!"

De ne térjünk el a tárgytól. Szóval jön az akció.

A hajnali órák mindenkin nyomot hagynak. Van aki a békésen bámészkodó állampolgárt küldi el az anyjába, hogy ne nézzen, van aki nem tud kommunikálni a háziakkal. A sokadik címen nyílik a távirányítású kovácsoltvas kapu, s egy nénike ballagna rajta kifelé kezében két cekkerrel. Az eljárás vezető megállítja, bőszen érdeklődve a háziakról. Néni közli, hogy igen, itt laknak, ő épp az unokáknak indult bevásárolni. Szép felszólítás, hogy akkor velük kéne jönnie, illetve odaszólni a másik lakrészbe, hogy a nyomozók mennek, de a néni hajthatatlan, ő a boltba akar menni. Közben előkerül két kutya is. Hál istennek nem a vérmesebb fajtából. Néni közli, hogy már pedig ő most elmegy a boltba. Tőle a nyomozók ott maradhatnak, de ha a kapu becsukódik, nem fognak tudni kimenni.

Végül megoldódik a probléma, előkerül a házigazda. A helyszín végeztével a kocsiban elemzik a helyzetet. Oltári röhögés azt elképzelve, hogy a kapu becsukódik, s a nyomozók ott állnak az udvaron a két kutya által őrizve. A kollegina addig röhög, míg torkán akad a rágógumi. Nem gyengén, se le, se fel. Köhögtetik, itatják, de a szorító érzés mellkas tájékon csak bent reked. :D

A feszültségoldásra mindenkinek különböző módszerei vannak. Az eljárás vezető például a kb. 10 fokos, fűtetlen irodában nekiállt az előző nap kihallgatott sztárocska világszámát énekelni az eljárás alá vont előtt. Az se bírta sokáig röhögés nélkül. Aztán már csak a jegyzőkönyv írás és egyéb nyalánkságok voltak hátra, a korán keléstől az egész bagázs kellően fáradt, s mindenki csak poénkodott. Az egyik srác addig röhögtette a társaságot, hogy amikor az egyik kolléga ivott, már nem volt visszaút, nem akart megfulladni, így hátra fordulva kiköpte a szájából a vizet. Csak épp azt nem nézte meg, hogy van-e ott valaki. A kolléganő kabátján csak úgy folyt le a víz...