Vannak jobb és rosszabb napok. Nekem mostanában valahogy a rosszabbakból jutott ki. Az hagyján, hogy a főnök néha ok nélkül cseszeget, de azért keresztbe teszek én is magamnak.

Valamelyik nap előadtam az évezred mutatványát. A kolléganőnek segítettem, egy kézzel a klaviatúrát püföltem, a másikkal meg épp telefonáltam....

De ne rohanjunk ennyire előre az időben. Azzal kezdődött, hogy Szótlant és Tini-Nindzsát el akartam csábítani kávézni. Az utóbbinak még bőven lett volna ideje, de Szótlan kijelentette, hogy a kávét csak és kizárólag elvitelre kérhetem, mert neki még kismillió dolga van. Úgy is lett. 2 dl-es tejes kávé, forró tejjel, műanyag pohárba elvitelre kérve.

Kolléganő már délelőtt is kérdezte, hogy segítenék-e neki, én meg lepasszoltam. A helyemre érve úgy döntöttem, hogy amíg olyan forró a kávé, hogy nem tudom meginni, simán megoldhatjuk a problémáját. Szóval kolléganő átjött, s neki kezdtünk.

Addig addig, hogy beütött a csőd. A pillanatra nem emlékszem. Mármint arra, hogy mikor sikerült a tűz forró kávét telibe az ölembe borítani. De hogy sikerült, az biztos.... Olyan remekül, hogy úszott a felsőm, a nadrágom. Uccu neki átöltözés. Valahol a szekrény alján találtam egy melegítőt, meg egy nagy pólót, felvettem, s a többit kiöblítettem. Persze aznap nagyon meleg volt, a munkaidőből meg már csak két óra, úgyhogy fel kellett csavarni a fűtést a maximumra, hogy száradjanak a ruháim. Pont megjegyeztem, hogy ha kimegyek a folyosóra, csak a  főnökkel ne fussak össze, mert úgy néztem ki, mint egy papagáj.

Szerintetek ki volt az első, akibe az ajtón kívül belebotlottam?!