Szóval ott tartottam, hogy vártuk dr. Jogerőst. Majd egymást szem elől nem tévesztve bebarangoltuk a vásárt. Megállapítottam, hogy még mindig emberiszonyom van, ráadásul semmi olyat nem láttam, amire azt mondtam volna, hogy erre feltétlen szükségem van.

A borhoz adott bögrét hoztam el. Nem szép, de legalább emlék. :)

A második forralt bor fejbevágott. Nem csak engem, mindenki kellően viháncka hangulatba került, viszont én vállaltam, hogy elnavigálom a többieket a buszhoz. S közben tartok idegenvezetést. :)

Elhaladtunk az osztrák parlament előtt, majd arra térre érkeztünk, ahol Mária Terézia szobra volt felállítva. Gyorsan akartam mondani, hogy Mária Terézia, ebből lett Marézia. (Kazinczy után a nyelvújításban tevékeny részt vállalok!:D) Nos, ezt a többiek röhögés nélkül nem bírták ki, tovább folytatták, s közölték, hogy írhatnánk brazil szappanoperát, mert az egész út úgyis arra hajaz, s lehetne a címe Hozé Marézia. :) Lehet, hogy fontolóra veszem... Tuti kasszasiker lenne.

A Mária Terézia szobrával díszített téren újra pisilni kellett. Ám itt csak akkor engedett be a kapu, ha pénzt dobtunk be. Rajtam egy kedves, ismeretlen fiatalember segített, aki a kezembe nyomott némi aprót, miután senki nem volt, aki felváltotta volna a pénzemet.

A buszhoz érve örömmel tapasztaltuk, hogy már szinte csak mi hiányzunk. :) Miss Picsa előttem vágta a pofákat, s egész úton a pasijának nyavalygott. Hál istennek hamar Schönbrunnba értünk. Sajnos addigra már nagyon sötét lett, s természetesen a kastélyt itt sem tudtuk megnézni. Viszont újabb forralt bor következett. Volt, aki megkóstolta a Mozartról elnevezett förmedvényt, én okulva abból, hogy a puncs se nyerte el a teszésemet, inkább megvártam a reakciót, majd kértem egy forró csokit. A fiatalember nem győzte kínálgatni a Mozartos cuccot, de nem kellett senkinek sem...

Az egy órába, amit a kastélynál adtak azért még sok minden belefért. Például, hogy lóhalálában körbenyargaltuk a kertet, s a főnök párja fejjel a hóban húzgálta a fiukat. Naná, hogy majdnem lekéstük a buszt. Ugyanis mindeközben a térdig érő sötétben valahogy kiesett a zsebéből a fényképezőgép. Mehettünk vissza megkeresni. Nem volt egyszerű mutatvány, de végül meglett. Főnököm már azon aggódott, hogy tuti megint ránk kell várni a busznál. És láss csodát! Miss Picsáék érkeztek késve. :)

A párjának a gyerekéről a Ragyogás című Stephen King förmedvény jutott eszembe, mert az tuti, hogy a gyerek nem volt százas. Monoton hangon hajtogatta, hogy "Ugye megmondtam, hogy el fogunk késni. Ugye mondtam, hogy mi fogunk elkésni. Ugye megmondtam, hogy mi leszünk az utolsók. Na ugye, hogy igazam volt. Ugye, hogy elkéstünk? Ugye, hogy ránk vártak." Ezt hallgattuk kb 5 p-ig. Majd reméltem, hogy leül és befogja, ám ez sem ment neki túl egyszerűen.

Először is a busz törzsközönsége (tele pléhpofákkal) alig bírta megszavazni, hogy nézzük meg még egyszer Bécset kivilágítva. Az sem lelkesítette a sok majmot, hogy nem kell leszállniuk a buszról, csak teszünk egy kört. A városba visszaérve örömmel láttuk, hogy minden karácsonyi fényárban úszik. A bécsi vásár színhelyén a fák, a kapuk, gyönyörű volt. Sajnos nem tudtam lefényképezni, mert a buszablak becsillogott.

Ezek után indultunk haza. A kissrác monoton hangon belekezdett Fityisz Fütyisz véget nem érő  meséjébe, amiben a legvidámabb rész az volt, hogy valakit feltrancsíroznak. Kb. 10 p-ig bírtam hallgatni, majd érezhető nehezteléssel megkértem apukát, hogy ugyan már fogja be kicsi fia száját, mert erre szerintem senki sem kíváncsi. Nem is értem,  hogy apuka hogy bírta ez hallgatni, illetve miért nem tűnt fel neki, hogy a gyereke egy komplett horror történetet ad elő, ráadásul hátborzongatóan színtelen hangon. Miss Picsa átment hisztisbe, direkt a fejem felett adogatta a termoszt, "jaj, mit raktál ebbe, ennek szörnyű íze van...", a pogácsát és a szendvicset. Közel volt hozzá, hogy Pestig egyszer még áthúzom az ülésen....

Hazafelé a buszban szinte mindenki aludt, de a tervezett érkezés előtt már egy jó fél ó-val megérkeztünk, pedig a reggeli csúszás miatt azt gondoltuk, hogy sose érünk vissza. :)

Azt hiszem a képek amúgy önmagukért beszélnek. Remekül szórakoztam!