"Sose mondtad nekem, hogy: szeretlek, de én kettőnk helyett is szeretek." (204. oldal)

A francia írónő regénye nyáron jelent meg magyarul. A vasárnap koldusai figyelemreméltó szépirodalmi regény, méltán nyert díjakat. De mit tud ez a regény, amitől nem tudjuk letenni?

Főszereplője a 21 éves Justine, aki egy idősotthonban dolgozik segédápolónőként. Nagyszüleivel és unokatestvérével él együtt, akivel egyszerre lettek árvák, miután a szüleik autóbalesetet szenvedtek. A lány mélyen kötődik az egyik lakóhoz, a 93 éves Hélène-hez, aki meggyőződése szerint a tengerparton ülve várja a férjét és a lányát. Justine egy kék füzetbe írja kedvence és Lucien szerelmének történetét, mellyel párhuzamosan a saját családja titkaival is meg kell küzdenie. A regény olyan kérdéseket feszeget, mint hogy lehet újra tanulni a szerelmet, megbocsátható-e a legnagyobb árulás?

fotó: vangavans bokhandel oldala - Valérie Perrin

Az erőssége nem a történetben rejlik, talán a karakterek egymáshoz való viszonyából adódik, illetve a gyönyörű képek teszik olvasmányossá. Szépen viszi végig a sirály és az emberek kapcsolatát, bár pont emiatt lesz a történet kissé meseszerű. Időnként az idősíkok közti váltást gyorsnak éreztem. És nem minden írói eszközt éreztem helyénvalónak. A narrált sorvezetéseket követően volt olyan fejezet, amely kizárólag rövid, ám de feszes párbeszédeket tartalmazott. Ezek teljesen kizökkentettek, ahogy a regénybe teljességgel nem illő, a szexualitást közönséges módon megjelenítő részek is. A mű alapstílusától idegen, elütő kifejezések kapcsán azt vártam, hogy majd jelentőségük lesz annak, de nem volt. A szexualitás része a műnek és a legtöbb helyen a szövegtestbe tökéletesen illeszkedő, kivéve a fentieket. Ugyanez elmondható a vizelési és egyéb szokásokat taglaló részletekről is. 

Nem tudom mi volt az író célja, mert ezzel nem adott semmit a karakterekhez. A meghökkentést pedig egyéb drámai eszközökkel, a karakterek motivációjával ezek nélkül is tökéletesen elérte volna. Ezzel együtt átüt, hogy szívből ír, lassan építkezve, ahogy a lélek dolgozik. Érzékenyen nyúl az öregséghez, jól adagolja az árulással, családi titokkal terhes szereplők megismeréséhez és a miértek megértéséhez az információkat.

Néhány helyen elképzelhetetlen szituációkkal találkozunk, ami a mai világban gyorsan leleplezhető lenne. Ilyen például egy baleset utáni szakértői vizsgálat, vagy az idősotthonban garázdálkodó telefonáló, a rendőrségre betörő főszereplő kijutása és az általa megszerzett információk.

fotó: internet

Ezek kissé hiteltelenné teszik a történetet, de összességében gyönyörű gondolatokkal teli és magával ragadó olvasmány. Talán miután letettük, másképp tekintünk az idősebbekre és több időt fordítunk a szeretteinkre.

"Ha elveszítjük azt, akit a világon a legjobban szeretünk, mindennap elveszítjük." (74. oldal)

„Kintről hosszú, szép, szomorú hang hallatszott be. Egy aranylile. A hegy magányos madara, vézna és komoly. Követi az embert, amikor kint jár, vigyáz rá, de mindig tisztes távolból. Mintha félne, hogy lesz egy barátja, de azért szüksége van valakire, aki meghallgatja, amikor a magányról dalol.”

Jo Nesbo A birodalom című regénye más, mint az eddig megszokottak. Olvasás után a kritikákat lapozgatva, feltűnt, hogy pár embernek hiányzik belőle Harry Hole karaktere, vagy egy hozzá hasonló nyomozó. Nincs igazuk. Ebben a történetben minden ott van, aminek lennie kell.

Annak, aki még nem olvasta, egy kis ízelítő, abból, hogy mire számítson. Aki meg már igen, annak szintentartásképp álljon itt a regény rövid leírása:

Roy Opgard a hegyen lévő családi tanyán egyszerű életet él, miközben a falu benzinkútját üzemelteti. Öccse, Carl hosszú idő után külföldről tér haza barbardosi feleségével, azért, hogy egy magashegyi wellnesshotelt építsenek, amelytől a falu fellendülését várják. Roy birodalmának viszonylagos nyugalmát alaposan felborítja testvére és Shannon érkezése. Ez már önmagában is elég lenne, de a testvérek múltjából sötét titkok kerülnek felszínre. A helyi rendőr saját apja évekkel korábbi eltűnése kapcsán szimatol, amely összefügghet a srácok szüleinek tragikus halálával. Roy mindig védelmezte a testvérét, de a gyanakvás és a pénzsóvárság megingathatja kettejük kapcsolatát. Roynak el kell döntenie, hogy továbbra is megóvja-e Carlt, továbbá tisztázásra szorulnak a sógornője iránt táplált érzései is. Elszakítják-e a feltáruló titkok a testvérek közti köteléket? Nesbo thrillerében a hűség, becsvágy, féltékenység, szeretet-szerelem mind megjelenik.

A könyv erős felütéssel kezd, már az előszó fogvatartott.  Lassan indul, de kicsit sem unalmasan. A szereplők ismétlődő mintákat követnek, egy-egy elejtett megjegyzésből sejtjük, hogy mindennek jelentősége van. Fokozatosan bontja ki Nesbo a testvérek közti viszonyt, a miértek és a válaszok apránként érkeznek. A karakterek jól kidolgozottak, akármennyire is beteg személyiség Roy, mégis szerethető figura. Annyira élethűre sikerültek a szereplők, hogy néhány ponton az nyomasztott, vajon a környezetemben is él ilyen személy? A történet az elszigeteltségre épít, meg arra az alapelvre, hogy ami a családban történik, az ott is marad. Sokáig valóságosnak, kézzel foghatónak tetszik a story, egy ponton viszont túl sok lesz a simán megúszott gyilkosságokból, talán emiatt tudtam végül megnyugodva letenni. Hogy még sincs így a valóságban, ez csak egy fikció.

forrás: internet

Az információk lassan csordogálnak, elejtett megjegyzésekből, régi emlékekből derül ki, hogy valami nincs rendben a fiúk múltjában.  Carl hazaköltözésével Roy élete felborul, de ahogy tette mindig, megy és megvédi a testvérét.  Két nagyon különböző karakterről beszélünk. Roy magának való, csendes, visszahúzódó figura, míg Carl az, akinek a lábai előtt hevertek a nők, minden sikerült, amit kitalált. Royt csak a madarak és a régi autók érdeklik, sose látták senkivel, ezért azt hiszik a faluban, hogy meleg.  Ám ez csak a felszín. Nesbo felvillantja a családi abúzus képeit, a századik oldal környékén már piszokul kellemetlenül éreztem magam, nem tudva, hogy az elbeszélőnk az abúzus elkövetésekor melyik oldalon állt és vajon kedveljem-e akkor is, ha ő az elkövető. Innen már nem volt visszaút, nem tudtam letenni a könyvet addig, míg ki nem olvastam és válaszokat nem kaptam. Egyfajta szociológiai tanulmány, kiből, mit vált ki egy-egy helyzet és mit talál megfelelő megoldásnak. Nesbo a lélek legmélyebb bugyraiba visz és a végén sem ad feloldozást. Piszokul megdolgoztatott, ahogy időnként a szereplőit is, azzal, hogy a motivációik hatására hogyan cselekszenek. Sötét, terhelt családi múltat tár fel, ebben a regényben senki sem az, akinek látszik. Az egész mű depresszív, szomorú hangulatú, nyomasztó. A tájleírások szépirodalmi szintűek, míg azokat olvassuk, fellélegezhetünk egy kicsit a mellkasunkat szorító borzalom alól.

Szurkolunk egy pozitív végkifejletért, ami nem következik be. Természetesen furcsa lett volna, ha a hőseink „ellovagolnak a naplementébe”, de a Nesbo által választott megoldással mégsem kapjuk meg a várt és áhított megnyugvást.

Igazi thriller, az utolsó oldalig tartogat meglepetést.

„Tudjátok, mi a választás fájdalma? Amikor a választás kényszere kínozza az embert. Nem az, amit végül választ. Amikor az ember tudja, bárhogyan dönt is, éjszakánként álmatlanul fog hánykolódni, és nem tud szabadulni a kérdéstől, helyesen cselekedett-e."

Gyerekkorból velünk maradó történetekről azt mondják, hogy minden mese az életünkről és egy picit rólunk is szól. A mesében minden mi vagyunk. De nem csak a hercegnővel vagy a gonosz boszorkánnyal azonosulhatunk. Hogy mire jó a mese? Talán egy picit kibillent a saját komfortzónánkból, hiszen a történeteken keresztül saját félelmeinkkel is szembe nézhetünk. Ugyanakkor személyiség fejlődésünkben is segíthet, hiszen a „dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban” – fogalmazza meg a belső utazás lényegét Hamvas Béla.

Gyerekkorom kedvencei

Két gyerekkori kedvencemet hoztam ma el nektek. A szerző neve hallatán mindenki A két Lottira asszociál vagy az Emil és a detektívekre, holott Erich Kästnernek van még remek története. Imádtam Az emberke kalandjait.

Barátság, bátorság, kalandok

A regény főhőse egy gyufaskatulyában lakik és összesen 5 cm magas. Zónakövi Matyi egyébként pont olyan, mint bármelyik másik „szabályos méretű” gyerek. Egyszerre kedves, okos és barátságos, máskor meg szemtelen. Matyi apró termete ellenére hatalmas terveket dédelget. Cirkuszi artista szeretne lenni. Életét beárnyékolja egy tragédia, szüleit a vihar elragadja az Eiffel-torony tetejéről. A cirkuszi társulat, ahol a szülei is felléptek, felelősségteljesen neveli a fiút. Nem mindennapi tervét Mágus Márkus bűvész támogatja és kettejük fellépése olyan sikeres, hogy Matyi egy csapásra világhírű lesz. Egy bűnbanda is szemet vet az ifjú sztárra és elrabolják. Az Emberkét megtalálni nem könnyű feladat. Kästner regénye mindig időszerű. Mesél barátságról, bátorságról és kalandokból sincs benne hiány.

forrás: internet

Tündérország

A másik írót P.L Traversnek hívják ő a Mary Poppins könyvek szerzője és Erich Kästnerrel azonos évben, 1899-ben született. Mindketten olyan történeteket adtak a világnak, amelyek 100 év elteltével is értékállóak.

A londoni Banks család gyerekeinek nevelőnője a keleti széllel érkezik és hamar otthonosan mozog a családban. Jane és Michael azonnal a szívébe zárja a fura dadust, az ikrek mellett pedig egy percre se lankadhat a figyelme. Mary Poppins sosem ismeri el varázslatos képességeit, ha szóba kerülnek képtelenebbnél képtelenebb kalandjaik, mindig sértődést színlel. A szigorú ám, szerethető nevelőnővel még hét könyvben találkozhatunk, többek között Mary Poppins, a konyhatündér című kötetben is, amelynek a végén megtaláljuk a benne szereplő ételek receptjeit.

A nevelőnő történeteit megfilmesítették, sikere egyrészt annak köszönhető, hogy magvas életbölcsességeket tartalmaz, amik a ma emberének is utat mutatnak. Személyes kedvencem a Csudálatos Maryből az, amikor elmeséli, hogy tündérországban járt, de mivel az ő kedvenceikkel nem találkozott, a gyerekek csalódottan hallgatják. Ekkor mondja azt, hogy „mindenkinek megvan a maga tündérországa”.
A mesék tanítanak és varázslatos világokba visznek. A nehéz időkben jusson eszünkbe a fenti mondat és keressük meg a saját tündérországunkat.

forrás: internet

megjegyzés: A cikk korábban egy netes portálon is megjelent.

"Csumi Aranyapáim!

Már régen jelentkeztem, van annak már két éve is. Mindig annyi minden történik, hogy csak kapkodom a fejem.

Apámról meg a síbalesetemről írtam utoljára. A munkás hétköznapokon volt a fókusz. Marcsival jól vagyunk. Azóta is. Szerelmes továbbra se vagyok, de jó együtt. A gyereke már megkérdezte, hogy mikor költözünk össze. Őszinte leszek, ezen még nem gondolkodtam, és ha a szívemre teszem a kezem, nem is akarok. Mindenki jól elvan a saját vackán, minek ezt felborítani, nem? Szerencsére Marcsi se hozta még szóba a közös háztartást.

Mostanában szívunk a mezőgazdasággal. A földek hol túl szárazak, hol meg mindent tönkre vág az orkán erejű szél meg eső. Szerencsére az idei búzát azért még sikerült rendben betakarítani. Az ősziről meg még nem tudok mit mondani. 

fotó: saját

Ha már aratás... Ki akartam menni a földre ellenőrizni, hogy haladnak a munkák, de pont akkor állított be Marcsi azzal: guruljunk már egy karikát. Nem akartam drámát, gondoltam össze kötjük a kellemest a hasznossal. Drótszamárra pattantunk, mondtam, hogy még meg kell nézni a búzát, tegyünk arra egy kitérőt.  

fotó: saját

Minden hónapnak van szépsége, a napraforgó tábla még engem is elvarázsol, így igent mondtam, mikor az asszony akart ott pár fotót. Nem szóltam semmit, de azért kezdte verni a biztosítékot a huszadik csücsörítős, mell kitolós kép. Jó érzékkel tudta, mikor kell abbahagyni. Baromira kellett brunyálnom, de érkeztek még napraforgó turisták, így gondoltam: kibírom a földemig. A műutat egy patak keresztezi, mellette lehet bemenni az egyik búzatáblába. Van ott néhány árnyas fa, elővettem a kobrát, Marcsi diszkréten a telefonját nyomogatta. Majdnem végeztem, mikor vihogásra és a jellegzetes kattanásra eszméltem. Hátrafordultam, a drágám továbbra is a telót nyomkodta, a nap vakított, hirtelen nem láttam honnan jön a hang. Aztán valami kitakarta a napot. Amilyen remek formám van, pont egy csoport kisdiák szállt felettem hőlégballonon. Jani, a ballonos nem volt túl ügyes, a kosár alja a fák koronáját súrolta, a viháncoló tizenéves fruskák meg premier plánban láthatták nemesebb testrészem. 

fotó: saját

Ha az még nem lett volna elég, hogy alig bírtam elcsomagolni a koronaékszereket, a sarkon befordult az idénymunkára felvett gyerek. Jót akart, de úgy fékezett le mellettünk a traktorral, hogy a felkavart port még egy hét múlva is köpködtem.

- Lali felszállsz mellém, hogy megmutassam hol tartunk ma?  - kérdezte vigyorogva. 

Gyorsabb lett volna a kijutás, de Marcsit nem akartam egyedül hagyni. Kint szerencsére minden rendben volt. Másnap beállítottak a zsaruk. Pali és Peti az ikrek hatósági arckifejezést öltve álltak az ajtómban, az ereimben megfagyott a vér. 

fotó: saját

Vártam, hogy felsorolják a jogaimat és bevisznek az előző napi közszeméremsértésért, végig vettem az összes elkövetett bűnömet, szabálysértést, gondolatban már a böribe csomagoltam, de csak egy tyúk tolvajt kerestek és felhívták a figyelmemet, hogy vigyázzak az állataimra. :)

Azóta kétszer meggondolom, hol állok meg brunyálni. A kobrám a legértékesebb állatom. :p"

Minden a levelekkel kezdődött, a rég feledésbe merült családi levelekkel. A papírra vetett  üzenetek által bepillantást nyert a szerző a férje családjának múltjába. A levelek aztán megelevenedtek és így született meg ez a könyv. Pap Éva És újra felkel a nap című könyvéről írtam.

Az 1930-as évek Szabadkán

Elsőkönyves szerzőnek lenni nem könnyű. Bármilyen regiszterben alkot is az író. Ha éppen romantikus történeteket ír valaki, akkor talán még nehezebb dolga van, hiszen jobbnál jobb romantikus könyveket talál az ember. Pap Évának viszont sikerült, hiszen történetével nemcsak a magyar könyvpiacot, hanem a Vajdaságot is meghódította.
A történet az 1930-as években, Szabadkán játszódik. Az a jó történet, melynek sorai és képei sokáig a fejünkben motoszkálnak, mondja Szabó Magda. Bár ebben a történetében nem minden szereplő fiktív, viszont ha az ember egy picit keresgél, akkor bizony talál olyan helyszíneket, melyeket  ma is megtalál.

Minden a levelekkel kezdődött

Minden a családi levelekkel kezdődött, mondja a szerző, melyek aztán megelevenedtek és Éva képzeletében regénnyé formálódtak. A könyv érdekessége, hogy a megjelenés előtt már elég sok részletet, érdekességet tudhattunk meg a történetről.  Vajon mitől fog minket meg egy történet? Talán mert olyan témákról ír a szerző, amelyekkel az olvasók könnyen tudnak azonosulni vagy megérinti a lelküket?  Ez a könyv talán pont ilyen.

forrás: internet

A történet szálai

A történet hétköznapi bekezdéssel indul. Eszti cipeli a házassága és nevelőapjától átvett vendéglő terheit. A fiatal nő tele van tervekkel, gyerekeket szeretne, de az álmai szétfoszlanak, mikor a férje, Stevan megsérül egy vadász balesetben.

Bár házasságuk meginog, ők ígéretet tesznek, hogy soha nem hagyják el egymást. A baleset megváltoztatja az életüket. A tragédiák sora ezzel még nem érv véget, hiszen feltűnik az életükben  egy harmadik, egy új szerelem.  A férj nem tehet mást, tudomásul veszi a kapcsolatot. A történet olyan kérdéseket feszeget, mint a hűség, valamint előtérbe kerül a nő folyamatos vívódása, szerethet-e két férfit?  Később pedig az foglalkoztatja, hogy a férjének tett ígéretét meg tudja-e tartani.

Személyes kötődés

A második világháború beárnyékolja főhősünk életét, majd a nő válaszút elé kerül. A műből kiderül, hogy a szerelmét vagy a családját választja-e. A regény tele van fordulatokkal. Nem csak a főhősnő vívódását, de a történelem alakulását is nyomon követhetjük benne. Észrevétlenül vezet minket 1955-ig és zárul egy 1970-es naplóbejegyzéssel.  A műben végig érződik az író személyes kötődése a bunyevácokhoz, emléket állít a család mellett az oly sok vihart megélt Szabadkának is, a mesékkel teli, apró ékszerdoboznak, ahol mégis minden valóságos.

megjegyzés: A cikk korábban egy netes portálon is megjelent.

Ha azt mondom Csukás István vagy Lázár Ervin, sokunknak csodálatos meséik ugranak be először. De hogy jön a képbe Szabó Magda? Bízom benne, sokan rávágjátok, hogy a Tündér Lala miatt. Akinek semmit nem mond a cím, olvassa el ajánlómat. Bámelyik író munkásságáról kisregényt lehetne írni, épp ezért volt nehéz a választás, hogy melyik történetről írjak nektek. Végül Süsüre, Mikkamakkára és Tündér Lalára esett a választásom. Azt is elárulom rögtön, hogy miért. Mesék nemcsak gyerekeknek.

Mikkamakka és Dömdödöm

Lázár Ervin első meseregénye 1964-ben jelent meg, ez volt A kisfiú meg az oroszlánok, A Négyszögletű Kerek Erdőre még várni kellett. Az író meséi jellegzetes hangvételűek, ez is hozzájárult a népszerűségéhez. A Négyszögletű Kerek Erdő 1985-ben jelent meg, a kalandok kulcsfigurája Dömdödöm, a kis csapatot Mikkamakka vezeti.

A mese erőssége a közösségi összetartásban rejlik, a különc egyéniségek kizárják a külvilágot, hogy a zárt Erdőben éljenek. Saját el nem ismert értékeik miatt eleinte nem csak önmagukkal, de egymással is konfliktusba kerülnek. Párbeszédeikből megismerjük csökönyös természetüket, a kalandjaik és vitáik végül mindig az egymástól való tanulásról és az elfogadásról szólnak. Az elfogadás alapja a szeretet, Mikkamakka bölcs nyugalma csendesíti a vitázó feleket, az ő segítségével győzedelmeskednek a külső veszedelem felett és még Dömdödömöt is mindig érti. Lázár Ervin meséje mindig aktuális, felnőtteknek épp úgy szórakoztató olvasmány, ahogy a kisebbeknek is.

forrás: internet

Tündér Lala

Szabó Magda meseregénye a Tündér Lala 1965-ben jelent meg, számos színpadi és film feldolgozás született belőle, ráadásul a mai napig ajánlott iskolai olvasmány. Társadalmi kérdéseket feszeget, hiába a tündérálca, az embereket ábrázolja az író. A megfélemlíthető, zsarolható vezetőn túl a csonka családban nevelkedő gyerekeken át a női-férfiszerepeket is érinti. Remek ötletekkel találkozhatunk a műben, mint az igazlátó szemüveg, vagy a felejtést előidéző kapszula – néha nekünk is jól jönnének.

A mesében az örök boldogságban és halhatatlan tündérvilágban szokatlan dolgokat művel a Tündér királyfi, Lala. Emberekkel barátkozik, elkóborol, pont, mint a vele egykorú gyerekek. Egy napon bejelentik, hogy Írisz királynő frigyre lép Amalfi kapitánnyal, aminek csak a hatalomra éhes Áterpáter varázsló nem örül. Addig mesterkedik, míg végül a királynő neki nyújtja a kezét. Tündér Lala a halandók sorsát választja, hogy megmenthesse édesanyját a boldogtalan házasságtól és a népét egy zsarnok uralmától. Szerencsére, mint ahogy minden mese, ez is jól végződik.

forrás: szabo-magda-tunder-lala-elso-kiadas-1965-wurtz-adam-rajzaival-fe3c_1_big

Süsü, a sárkány

1976-tól futott a televízióban az egyfejű sárkány, Süsü kalandjai, melynek forgatókönyvét Csukás István írta. A mese könyvként való megjelenésére 1980-ig kellett várni. A történet nem klasszikus, Süsüt kitagadja az apja, mert nem elég, hogy egy feje van, de ahelyett, hogy megenné az embereket, inkább barátkozik velük. Érzékeny lelkű sárkányként gyűlöli az erőszakot és imádja a pillangókat. A sárkányt befogadja a szomszédos királyság, megbecsült lakója lesz az udvarnak, ám hogy ne érjen túl hamar véget a kalandok sora minden részben történik valami izgalmas.

Süsüt időnként a segíteni akarása sodorja bajba, máskor épp ő az, aki megoldást talál egy problémára. Nem lenne igazi mese, ha a végén Süsü nem találná meg a szerelmét egy szintén egyfejű sárkánylányban. A történet az elfogadásról és a szeretet erejéről szól, tele van emlékezetes mondatokkal, amelyek a meséből készült bábfilmben is rendre visszaköszönnek.

Sose késő újra elővenni a mesekönyveket, melyek nagyszerű kalandokat és kikapcsolódást ígérnek nem csak a kicsiknek, de a gyermeki lelküket megőrizni képes felnőtteknek is.

forrás:https://susuasarkany.eu/

megjegyzés: A cikk korábban egy netes portálon is megjelent

Réti László Megölni Telekit című könyve a történelmi krimi kategóriában az író első műve. Mai könyvajánlómban tehát egy igazi csemegét hoztam nektek. Nem árulok zsákbamacskát, ha Réti Lászlót a hazai krimiirodalom top szerzőjének nevezem. Elfogult vagyok. Minden írása zseniális. Nincs ez másképp a Megölni Telekit című regényével sem. 

forrás: Pixabay.com

Réti Lászlónak ez az első történelmi krimije, de biztosan nem ez lesz az utolsó. Eddig megjelent műveiről és a íróról a vastagított részre kattintva tájékozódhatsz. A szerző érzékeny témához nyúlt, hiszen Teleki Pál alakja roppant megosztó. Ahogy már megszokhattuk, sosem foglal állást egyik vagy másik oldalon. Bár a mű címe az, hogy Megölni Telekit, a miniszterelnök mégsem főszereplője a regénynek. A hátteret és a korrajzot teszi kifinomultabbá. 

1941 márciusában az ország háborúra készül, a németeknek már nemet mondtunk, de hányszor lehet még megtenni. Ki lehet-e maradni az újabb világégésből? A nagypolitika mellett a fővárosi detektívek is munkálkodnak. Több gyilkosság történik egymás után, a szálak kibogozására Debrődy Károly felügyelőt kérik fel. Feladatai elvégzését nem könnyíti meg a főkapitány sem.  Nyakába varrja a miniszterelnök védelmét.

Debrődy gróf igyekszik mihamarabb feladatai végére érni, de nehezítő körülményként életében először szerelmes lesz. Közben Berlin figyeli a magyarokat és hazánkba küld egy specialistát, Max Ringét, azzal, hogy készüljön fel és ha Hitler úgy dönt, cselekedjen. Vajon Debrődy vagy Ringe győz? Egyikőjük mindenképp vesztesen kerül ki a történetből. Nem spoilerezem el, hogyan alakul a történet.

A regényt élvezet volt olvasni. Nagyban hozzájárult ehhez az alapos kutatómunka, ami az író munkásságára jellemző. Nekem nem volt más dolgom, mint élvezni a történetet. Filmszerűen zajlottak az események, láttam magam előtt. Remélem egyszer viszontláthatjuk a történetet játékfilmen is. Teleki halálát övező misztikum kiváló regényalap, ezt használta ki Réti László jó érzékkel. Annak ellenére, hogy tudjuk mi volt a végkifejlet a valóságban, ez olvasás közben egyáltalán nem zavart.

forrás: Libri

Az elején a prológus véres képsorai döbbentettek meg, kíváncsian vártam, hogyan kapcsolódik majd az esemény Telekihez. Nem kellett csalódnom, erre is választ kaptam. A könyvet nem nevezhetjük történelemkönyvnek, inkább tényeken alapuló szórakoztató irodalomnak. Viszont ezzel együtt Teleki figurája emberi, dilemmái valóságosak, a korra jellemző adott szó és becsület kardinális kérdés az életében. A vívódások, a magánéletbeli és a kormányban fennálló nézeteltérések felőrlik, döntenie pedig neki kell. Drámai ívet ír le, remekül megrajzolt karakter. A politikusok csatározásai ma is pont ilyenek.

Debrődy egy elmeorvos és egy patológus segítségével próbál a végére járni, mi lehet a közös egy egyetemi professzorban, egy magyar királyi ügyészben, egy rendőrtisztben, egy ügyvédben és egy sofőrben. Illetve mi köti őket a miniszterelnökhöz. Debrődy kicsit bohém, mégis roppant eszes figura, hasonlít Cameron Larkinhoz. A régi budapesti miliőben remekül eligazodik, az ő szemén keresztül mi is sok helyre nyerünk bepillantást.

Max Ringe számító, hidegvérű profi, a két ellentétes póluson mozgó férfi macska-egér harca feszültséggel teli, a regény sava-borsát adja Debrődyvel való csatározásuk. Ringe-t nem szerettem, de értettem a működését és színessé teszi a történetet.

A női szereplő titokzatos, vadító, az erotikával teli jelenetek nekem nagyon tetszettek, bár talán fura lett volna abban a korban olvasni ezeket a sorokat. Annak kifejezetten örülök, hogy a befejezés nem rózsaszín lett, a végére került még egy csavar és ahogy megszoktuk Rétinél minden a helyére került.

És már megjelent az író következő regénye, Vakond címmel. 

megjegyzés: A cikk korábban egy netes portálon is megjelent.

Könyvajánló következik. Mi jut eszembe legelőször a nyárról? A Balaton! A csodás vízpartról mindenkinek vannak emlékei. Első szerelmekről, könnyű záporokról, a lángos ízéről, családi legendák tucatjáról mesélne a tó, ha tudna. Újabban viszont nem csak a vizek szerelmesei veszik birtokba a partot, de amerre nézek, mindenütt bicikliseket látok. Nekem már a kerékpározásról is a Balaton ugrik be.

Balaton témában a könyvek kínálata széles palettán mozog, mégis kiemelnék egyet, Zsiga Henrikét.

A Balaton bringával hiánypótló mű a piacon. A Kalliopé Kiadó gondozásában megjelent, huszonöt túrát tartalmazó könyv borítója önmagában is kalandra csábít. A tájban gyönyörködő nőalak egy kerékpár mellett áll. Azt sugallja, hogy nem csak a tavat egy nap alatt körbekerülő fanatikusoknak nyújt szórakozást a Balaton, de a mezei, kirándulni vágyó kerékpárosok is kikapcsolódhatnak.

forrás: internet/Libri oldala

A könyv felépítése

Az első oldal jelmagyarázattal nyit, humoros formában tálalva a programok optimális időtartamát, hogy hol érdemes fotózni, enni és mit érdemes megnézni. A tartalom könnyen áttekinthető, jól tagoltak a különböző régiók. A könyv térkép nélkül mit sem érne, így azt is találunk benne. Egy egészet és a túrákhoz egy részletesebbet. Aki lusta olvasni, az végig lapozhatja a szebbnél szebb képeket tartalmazó kiadványt, bár az olvasás nélkül sokat veszít.
A túrák nem a partot járják körbe, elkalandoznak felfelé, a terepet kedvelők is találnak maguknak kihívást jelentő karikát. Az első csillagtúra 65 km-es etapot ölel fel, némi szintkülönbséggel. Már a bevezetőben megtudhatjuk, hogy ez nem egy laza kör: próbára teszi a combizmokat, de a laikusok által is teljesíthető kaland. A leírások szórakoztatóak, tanulságosak, így javaslom még az előtt elolvasni, hogy nekivágnánk a túráknak. A Balaton megszokottól eltérő arca tárul elénk, hiszen az egész régiót végig kalandozhatjuk, mindegy honnan indulunk. Kedvünkre való kirándulást találhatunk a borvidékre, az éttermi kalauz mellett múzeumok és tájházak sokasága színesíti a természeti képződmények által ölelt csodás helyeket. Az én szavaim kevesek hozzá, így egy az egyben hozom a szerző által írt fülszöveget. És ha végeztetek a könyvvel, akkor bringára fel!

forrás: pixabay.com

Balaton bringával

“25 túra a Balatonnál. Nem spóroltunk a kilométerekkel: körbebringáztuk a keszthelyi vidéket, a nem alacsony Badacsonyt, a Káli-medencét, s a felvidék megannyi kegyetlen hegyét. Körbetekertük a kelet tájait, és nyurga hurkokra fűztük Somogy falvait. Kerekeztünk autóúton, mezőn, völgyön, levélágyon: bükkön, tölgyön. Került a könyvbe túra elég: pihentető s büntető, némelyik könnyed, másutt majd pereg a könnyed.
De nem csak az utakat róttuk! Települések jöttek elénk, szédítettek tornyaikkal, barlangokkal, kishidakkal, nagypiaccal. Teszteltünk temérdek szállodát és éttermet, s szőlőfürtöt, mi itt termett. Jól megnéztünk minden sarkot, múzeumot, állatparkot.
Jegyzeteltünk, fotóztunk, eltévedtünk, bolyongtunk. Távokat mértünk, hegynek föl irgalmat kértünk. Aztán hazaértünk. Ha nem csak körbetekerni akarod a tavat, van pár ötletünk. Vidd haza a könyvet, és elő a bringákkal! Irány a Balaton!”

forrás: pixabay.com/wheel

megjegyzés: A cikk korábban egy netes portálon is megjelent.

Egyre több emberhez jut el a hír, már létezik irodalomterápia! ← (A linkre kattintva megtalálod Panka oldalát.) Ez egy roppant izgalmas utazás önmagunk felé, de hogyan lesz valakiből ma irodalomterapeuta? Egyáltalán, mit csinál egy irodalomterapeuta? Milyen módszereket használ? Rudolf Panka irodalomterapeutával beszélgettünk. 

BS: – Amikor azt mondom, hogy terápia akkor talán sokunknak egy pszichológus ugrik be, aki kérdéseket tesz fel, de ez valami más. Irodalomterápia. Vajon hogyan lesz valakiből ma irodalomterapeuta és miért keres fel valaki ilyen lehetőséget?  

RP: -Sok út vezethet az irodalomterapeutává váláshoz. Az én történetem  úgy kezdődött, hogy 2013-ban elindítottam egy irodalmi-közösségi programsorozatot, a Booktion!-t, azzal a céllal, hogy szövegek segítségével kapcsolódjunk egymáshoz, beszélgessünk magunkról. A foglalkozásokra játékokat, vitaindító kérdéseket vittem, igyekeztem formabontó módon összerakni az alkalmakat. Nonprofit módon működött, eleinte ismerősök és az ő ismerőseik látogatták a rendezvényt, aztán szép lassan kinőtte magát. Időközben megszületett bennem az igény, hogy ezek a foglalkozások még többet tudjanak adni az embereknek. 2016-ban elkezdtem a Pécsi Tudományegyetem biblioterapeuta, azaz irodalomterapeuta képzését. Ez meghozta az önismereti fókuszt is. A Booktion! foglalkozásain szerzett tapasztalataim nagyon sokat segítettek irodalomterapeutaként elindulni, a biblioterapeuta képzésben kapott rengeteg értékes tudás és tapasztalat mellett. Talán a ma emberének azért tud vonzó lenni az irodalomterápia, mert egy teljesen másfajta nézőpontot ad az olvasáshoz, mint amivel jó eséllyel korábban találkozott. Lehetősége van ránézni, hogy mit tud az olvasmányból saját életéhez kapcsolni belőle, mi az, ami akár egy nagyon konkrét szakmai, magánéleti kérdésben segíteni tud neki. Sok okból olvasunk: feltöltődés, szórakozás céljából, esztétikai élmény miatt, szakmai tartalmak megismerése végett. Az viszonylag ritka, hogy az olvasó úgy vegyen a kezébe egy könyvet, hogy magáról mit tud tanulni, milyen önismereti témákat mozgat meg benne az adott mű. Előfordulhat, de nem ez van a fókuszban egy hagyományos olvasói nézőpontban. Könyvet mondok, de gondolhatunk versre, mesére, novellára, bármilyen irodalmi műre.

BS: –  Csoportos foglalkozásokon, hogyan vezeted rá a terápián résztvevőket, hogy képesek legyenek együtt haladni?   Hány fő vesz részt rajta? Miben más az egyéni terápia?

RP: – A szakirodalom szerint az ideális csoport létszáma a páros gyakorlatok miatt 8 fő, de működhet ettől kevesebbel fővel is. Alkalmanként vannak nagyobb, 20-25 fős foglalkozások is. Csoportos foglalkozáson mindenki ugyanazzal a szöveggel dolgozik, az viszont egyénenként változó, ki, hogyan reagál a szövegre. Az a jó csoportban, hogy az eltérő reakcióknak is helye van. Nagyon jellemző, hogy a csoporttagokat abszolút más ragadja meg ugyanabból a szövegből. Van, akit például egyetlen sor érint meg, más meg észre sem veszi azt. Mindenkinek egyéni lesz a kapcsolata a szöveggel. Különféle csoportvezetői stílusok léteznek, én szeretem hagyni, hogy a folyamatok a maguk útján menjenek, a keretet adom hozzá. Célom, hogy a csoporttagok nyilvánuljanak meg, ne én mondjam meg, hogy nekik mit jelent a szöveg. Igyekszem megteremteni a teret, ahol a bennük zajló érzésekről nyíltan lehet beszélgetni és nyugodtan mondhatnak olyat is, ami ellentmond egy másik csoporttagnak. Felvállalt célom teret adni annak örömnek és rácsodálkozásnak, hogy mások vagyunk, és ez így rendben van, sőt, ez így jó.

BS: – Egy-egy alkalom mennyi időt ölel fel? Hány alkalmasak a foglalkozások?

RP: – Alapesetben másfél-két óra. A hossza változó, van 3 alkalmas mini csoportom, 8-10 alkalmas és van olyan, ami januárban indult, decemberben ér véget, havi egy alkalommal találkozunk. Minél hosszabb egy folyamat, annál jobban el lehet mélyülni. A rövidebb csoportok leginkább arra jók, hogy tudatosítsanak egy-egy kérdést, elindítsák a folyamatot az emberben.  Eljön, elgondolkodik a témáról és viszi tovább. Vannak egy alkalmas foglalkozások is, amiknek nincs előzménye, azok is lehetnek hatásosak, születhetnek rajtuk felismerések.

BS: – Milyen útravalóval, tanáccsal látod el a terápia után az embereket?  A csoportfoglalkozások után mennyi idővel élik meg a felismerést az emberek? Kapsz visszajelzést hosszabb idő után is? 

RP: – Sokszor kapok visszajelzést hosszabb idő után is, és ezeknek máshogy örülök, mint az azonnalinak. Mert ez azt is jelzi, hogy nem csak ott és akkor adott valamit a foglalkozás, hanem később is tudta hasznosítani a csoporttag. A törtÉNeted – önismereti sztorialkotó kihívásom kihívás kapcsán kaptam egy visszajelzést jóval később, hogy konkrét helyzetben tudta alkalmazni a résztvevő, amit ott tanult magáról. Nem én tanítottam neki, hanem ő jutott el egy felismerésig magával kapcsolatban és be tudta építeni az adott helyzetbe, aminek nagyon örültem.

Ez azért is jó, mert visszaigazolja a módszer létjogosultságát: van egy fókusztémánk általában, de attól el tudunk ágazni, mint a fa a gyökerektől.  Nem célom, hogy egy egyetemes igazsághoz jussunk, mindenki igazsága érvényes. Van egy témánk, abból mindenki elviszi azt, ami neki megszületett válaszként. 

BS: – Vannak visszajáró klienseid?

RP: – Igen. Vannak rövidebb és hosszabb folyamatok és van lehetőség bekapcsolódni, lehet tovább jönni, ha vége van egy blokknak. Vannak, akik eljönnek egy csoportra és megnéznek egy másikat is, vagy hosszabb idő után kapcsolódnak vissza. A búcsú sokszor nekem sem könnyű, hiszen emberi kapcsolatokról beszélünk, kötődünk egymáshoz. De a segítő kapcsolat egyik célja, hogy a segítő egy idő után „feleslegessé” váljon.

BS: – Milyen korosztályt tudsz megszólítani? Jól gondolom, hogy a nők vannak többségben?

RP: – Hozzám inkább a velem egykorúak jönnek, talán jobban megért engem egy olyan segítő, aki lehet hasonló cipőben van, mint én.  De idősebb résztvevőtől is kaptam pozitív visszajelzést. Kamaszokkal, gyerekekkel főleg táborokban találkozom.. Minden korosztályban megvan az a réteg, aki szeret olvasni és érdekli a saját önismereti fejlődése. Jól gondolod, több a női kliens, de mindig akad egy-két férfi is. Most tudatosult bennem, hogy a Booktionra, ami nem önismereti volt, több férfi jött el. Vélhetően azért, mert ott lehetett intellektuálisan vitázni. A mai napig tabu férfiként érzésekről beszélni, vagy azzal foglalkozni, hogy vagyok én. Jó lenne, ha ez változna.

forrás: Rudolf Panka oldala

BS: – Akik felkeresnek, mennyire nyitott személyiségek? Volt már olyan eset, hogy eltanácsoltál valakit? A terápia során más terapeutákkal is együttműködsz?

RP: – Általánosságban elmondható, hogy olyanokat vonzhat be, akik motiváltak arra, hogy magukról gondolkodjanak vagy kapcsolódjanak magukhoz, egymáshoz. Azokat, akik tényleg azt élvezik, hogy leülnek és megvitatják az emberekkel, mi van a lelkükben. Volt olyan, aki elmondta, hogy neki kifejezett célja, hogy kapcsolódjon másokhoz, jobban meg tudjon nyílni. Szépen lassan elindult ezen az úton.  Az elfogadó közeg, amikor nem minősítik egymást és mindenkinek van tere arra, hogy megossza a benne zajló folyamatokat, abszolút segítő tud lenni ebben a folyamatban. Nem volt olyan, akit el kellett tanácsolni. Olyan volt, aki az első alkalom után magától nem jött tovább. Lehet, hogy nem ilyennek képzelte, vagy én nem voltam neki szimpatikus. Ez is teljesen rendben van. Csoportfolyamatban van lemorzsolódás, sok oka lehet, például az élethelyzet változása, máshová kerül a prioritás. Akadt, akinek mondtam, hogy érdemes lenne egyéni pszichoterápiára elmennie a kérdéseivel, amivel hozzám érkezett. Járok csoportos és egyéni szupervízióra, ahová elvihetem a saját, szakmai kérdéseimet, ez meg tud erősíteni egy-egy kérdéses helyzetben. Néha előfordul, hogy egy gyászterapeuta vagy másfajta segítőt jobban tud segíteni, mint én, ilyenkor igyekszem konkrét szakemberhez irányítani a klienst, nem magára hagyni a helyzetben akkor sem, ha nem én vagyok számára az ideális segítő. 

BS: – Hány irodalomterapeuta működik Magyarországon?

RP: – Ezt nehéz számszerűsíteni, mert vannak szakirányú továbbképzés szakok és rövidebb módszertani képzések. Az utóbbiak nem adnak irodalomterapeuta végzettséget. A Magyar Irodalomterápiás Társaság Egyesületnek körülbelül ötven tagja van. De ennél sokkal többen vagyunk országszerte végzett irodalomterapeuták. Az már más kérdés, hogy nem mindenki tart aktívan csoportokat, hanem munkája egyéb területeibe építi be a megszerzett tudást. 

BS: – Az írótáborban, olyan foglalkozást tartasz, ahol írni kellett. Saját foglalkozásokon mennyire alkalmazod ezt a módszert?

RP: – Jellemző, de nem olyan tiszta formában, mint ott. Az irodalom terápiának létezik aktív vagy kreatív oldala is, amikor a csoporttagok által alkotott szövegekkel dolgozunk. Hosszabb folyamatokban alkalmazom, otthoni gyakorlatnak kapnak írásos feladatot. El tudja mélyíteni, azt, ami történik. Egyik verziója a lyukas szöveg, amikor meglévő alkotást kell kiegészíteni és van az abszolút saját alkotás. Egyre inkább elterjed a nézet szakmai körökben is, hogy az alkotás is irodalomterápia, sőt, bizonyos országokban, például Finnországban az irodalomterápiának ezt az ágát aktívabban gyakorolják, mint a befogadói formát. A saját érzések írásban való megjelenítése olyan dolgokat tud kihozni, amik lehet máshogy nem jelennének meg.

BS: – Saját érzéseket papírra vetni nem könnyű, hogyan motiválod őket?  Hiszen ez csak úgy működik, hogy az ember kíméletlenül őszinte önmagához. 

RP: -Már a nulladik pillanattól dolgozom a megértő, empatikus, ítéletmentes közeg kialakításán, a csoporttal együtt. Nem várhatom el senkitől, hogy a bizalom rögtön kialakuljon és azonnal kitárulkozzon. Ehhez bátorság kell. Épp ezért zárt csoportokban kérek írást, amikor már ismerjük egymást valamennyire, van egy közös folyamat, amit viszünk. Igyekszem erre tekintettel lenni, tisztában vagyok vele, idő kell, hogy egy segítő kapcsolatban a bizalom kialakuljon, épp úgy, mint az életben.

BS: – Szűk repertoárból használsz szöveget, vagy bekerülnek újak is? Megemlítenél néhányat?

RP: – Mindig bővítem a szövegbankot. Vannak természetesen bevált szövegek, amikről tudom, hogy jók, rezonálnak rá az emberek.  Olyan is előfordul,  hogy úgy gondolom, hogy az általam bevitt szöveg jó, sokszor feldolgoztuk már, aztán beviszem egy csoportba és ott azt mondják, hogy ezzel nem tudnak mit kezdeni. Mostanában főleg versekkel dolgozom. Ez talán az online lét sajátossága is, mert itt minden dinamikusabb. Szeretek versekkel dolgozni, mert azok instant előhívják az érzéseket, benyomásokat, asszociációkat. Szeretem a meséket, rövidebb novellákat. Egy zárt csoportban A Gyűrűk Urával dolgozom, itt elvárás volt, hogy a tagok ismerjék a művet.  Nagyon szeretem Fodor Ákos haikuit. Az ő szövegeivel sok irodalomterapeuta dolgozik, vele nem lehet mellélőni. Örkénytől az Egypercesek-et szeretem, a tömörségét, frappánságot, zseniálisak és mindenképp kiváltanak valamilyen reakciót. József Attilát, Radnótit említeném a költők közül. Kortársak közül Tóth Krisztina novelláit is kedvelem. Áfra János verseit, Szabó T. Anna verseit, novelláit, Dragomán György szövegeit nagyon szeretik, amiatt, hogy a mi problémáinkkal foglalkoznak, nekünk szólnak, a mai kor emberéhez.

BS: – Klasszikusoknál ismert vershez nyúlsz? Elárulod az elején a szerzőt?

RP: – Ha megmondom, a szerzőhöz kötik az életrajzot. Holott az lenne a lényeg, hogy neki mit mond a szöveg.  Ezért igyekszem nem annyira ismert művet választani és csak a végén árulom el a szerzőt. De van értelme ismert verssel is dolgozni.  Előjönnek olyan dolgok, amiről korábban soha nem gondolkodott a csoporttag. Petőfitől a Szeptember végént bevittem a Károlira, a pedagógus továbbképzésre, ahol oktatok. A hallgatókkal saját élmény formájában dolgoztuk fel. Izgalmas beszélgetés kerekedett belőle. Ismert alkotásnál a folyamatot irányítani kell, hogy ne menjen el életrajz elemzésbe meg középiskolai élmények felelevenítésébe.

BS: – Milyen típusú könyveket olvasol, tudsz nem szakmai szemmel olvasni?

RP: – Sokféle könyvet olvasok. Nekem az a lényeg, hogy legyen benne valami, amiért tudok lelkesedni. Tudok így olvasni szakmai könyvet, fantasyt, magyar kortárs kötetet, verseket, nem is számít a műfaj, csak fogjon meg. Amióta az eszemet tudom, olvasok, talán ezért vagyok képes elvonatkoztatni a szakmai szempontoktól, hisz korábban volt az élményszerű olvasás, és ez is meg is maradt. Ha be tud húzni egy könyv, akkor ott létezem, annak univerzumában, a külvilág megszűnik. 

BS: – Azt mondják, hogy az emberek ma kevésbé olvasnak, mit gondolsz erről?

RP: – Én abszolút azt látom, hogy az irodalomnak divatja van. Fészbukon, közösségi oldalakon látni, hogy több tízezren követnek irodalmi oldalakat.  Szeretünk olvasni. Nagyon sok terepe van annak, hogy megéljük, milyen csodás is az irodalom:  megélésnek, az írással, olvasással, irodalomterápiával.

megjegyzés: A cikk korábban egy netes portálon is megjelent.

A mai könyvajánlóm rendkívüli lesz, mert nem két-három könyvet hoztam, hanem mindjárt hatot.  Stieg Larsson Millenium sorozatának minden egyes darabja remekmű. Aki látta a Tetovált lány című filmet és tetszett neki, az mindenképp olvassa el könyvben is. Egészen más élményt ad. Jöjjön tehát hat briliáns krimi, ami kihagyhatatlan a műfaj kedvelőinek.

Az író sajnos nem élhette meg könyveinek sikerét, a tíz kötetesre tervezett műből három készült el, viszont nem maradtunk könyvek nélkül, a megkezdett témát David Lagercrantz vitte tovább. Tollából újabb Lisbeth Salander történetek kerültek ki. Engem már csak azért is érdekelt, mert Larsson tetovált lánya annyira zseniális volt, hogy attól féltem, ezt a szintet nem tudja más megugrani. De sikerült.  Olyannyira, hogy ha  a szerző megjelölése nélkül olvasnánk a könyveket, nehéz lenne megmondani melyiket, ki írta.

A történetek különállóak, de a karakterek élete, a szereplők jellemének változása mégis úgy a legjobban nyomon követhető, ha a megjelenés sorrendjében olvassuk a műveket.

A TETOVÁLT LÁNY(2005)

A történet középpontjában egy antiszociális, briliáns elméjű,  tetovált hacker lány, Lisbeth Salander és egy oknyomozó újságíró, Mikael Blomkvist áll.  Henrik Vanger, az agg milliárdos minden évben egy bekeretezett, szárított virágot kap a születésnapjára, egy rejtélyes feladótól. Az ajándék unokatestvérének eltűnt lányára, Harrietre utal, a férfi ezért feltételezi, hogy az annak idején vélhetően bűncselekmény áldozatául esett  lány  gyilkosa szórakozik vele. Az évek óta tartó nyomozás akkor vesz új irányt, amikor a férfi felfogadja az állás nélkül maradt, de kellően rámenős újságírót, Blomkvistet. Az újságíróra egy jó hírű magánnyomozó iroda munkatársnője áll rá, kiderítve róla mindent és mások sem bízhatnak benne, hogy Lisbeth előtt bármi rejtve marad. 

Ahogy a sorozat többi része, ez sem hagyja lankadni a figyelmünket, a mozaikdarabok apránként kerülnek a helyükre.

A LÁNY, AKI A TŰZZEL JÁTSZIK (2006)

A szókimondásáról ismert folyóirat, a Millenium egy tényfeltáró riportra  készül. De vajon a prostitúcióra kényszerített fiatal, külföldi lányok hogyan kerülnek Svédországba? Kik veszik igénybe a szolgáltatásaikat? Neves, befolyásos emberek? Kik a futtatók? Egyeseknek érdeke fűződik hozzá, hogy nevük kimaradjon a cikkből. A korábban megismert Lisbeth Salander tudomást szerez a tervről Blomkvist számítógépéről. Így keveredik bele egy, az egész országot izgalomban tartó gyilkossági ügybe és hajtóvadászat indul ellene. A rendőrségen kívül mások is keresik, de ha valakit, hát őt nem könnyű elkapni. 

A KÁRTYAVÁR ÖSSZEDŐL (2007) A KRIMI

Az öntörvényű Lisbeth Salander életveszélyesen megsebesül. Kórházban ápolják, amikor egy szűk kör szervezkedni kezd, hogy egyszer és mindenkorra eltűntessék, Mikael Blomkvisttal együtt. A tét hatalmas: a svéd titkosszolgálat munkatársaiként bizonyíthatóan súlyos törvényszegéseket követtek el. Rendőrök, újságírók, közhivatalnokok, titkos ügynökök válnak ellenséggé vagy épp szövetségessé a küzdelemben, amely az egész politikai elitet botránnyal fenyegeti. Ezután a kötet után lép színre az új szerző, a hazájában közismert író, újságíró, akit a svéd kiadó kért meg a folytatás elkészítésére.

forrás: internet - Stieg Larsson: A kártyavár összedől

DAVID LAGERCRANTZ: AMI NEM ÖL MEG (2015)

Mikael Blomkvist felett állítólag eljárt az idő. Mégis Frans Balder professzor, a mesterséges intelligencia kutatásának elismert szaktekintélye azzal hívja fel, hogy döntő jelentőségű információ van a birtokában az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségről. Kiderül, hogy kapcsolatban áll egy kiváló hackerrel. Az újságíró reméli, hogy végre itt a várva várt címlapsztori, amelyre nem csak neki, de a Milleniumnak is nagy szüksége van. Lisbethnek pedig itt is megvan a maga küldetése.

MINT AZ ÁRNYÉK (2017)

Ebben a regényben Lisbeth a büntetését tölti a Flodberga női börtönében és igyekszik kimaradni a foglyok közti konfliktusból. De a bajok így is megtalálják, amikor védelmébe veszi az egyik fiatal bangladesi nőt. Egyenesen a börtönt uraló maffia fejével, Benitóval kerül összetűzésbe. Holger Palmgreen, Lisbeth korábbi gyámja meglátogatja a lányt a börtönben és olyan dokumentumokat mutat, amik más megvilágításba helyezik a hatósági túlkapásokat, amelyeket a lánynak gyerekkorában kellett elszenvednie. Lisbeth Mikaelhez fordul segítségért. A nyomok egy tőzsdeügynökség társtulajdonosához vezetnek. De hogy függ összeg Lisbeth és a jómódú pénzügyi szakember múltja? Mit tehet a lány Benitóval és a bandájával szemben? Ezekre a kérdésekre keresi a könyv a választ.

A LÁNY, AKI KÉTSZER ÉLT (2019)

Hajléktalan férfi holttestére bukkannak egy stockholmi parkban. A hatóságok szerencsétlenségnek vélik a halálesetet, de az igazságügyi orvosszakértőt nem hagyja nyugodni az ügy, ezért ahhoz a Mikhael Blomkvisthoz fordul, akinek a telefonszáma a halott zsebében volt. Vonakodva kezd nyomozni, kideríti, hogy a hajléktalan többször emlegette a svéd védelmi minisztert nyilvánosan. Igaz-e, amit róla mondott, vagy csak egy elborult elme szüleménye? Mi köze ehhez a kormánynak? Lisbethtől kér segítséget, aki Moszkvába utazott, hogy egyszer és mindenkorra leszámoljon a testvérével, Camillával. Ez a könyv a „tetovált lány” sorozat utolsó része. A politikai botrányok, hatalmi játszmák, az orosz trollgyárak által manipulált gyűlöletkampányok világát tárja elénk, miközben az is kiderül, mit tartogat a sors Mikaelnek és Lisbethnek.

Ha egyszer elkezdi az ember, nem tudja letenni őket!  Ajánlom azoknak, akik könnyed kikapcsolódás mellett elgondolkodtató olvasmányra vágynak.

megjegyzés: A cikk korábban egy netes portálon is megjelent.

Az egyik nap vonattal utaztam. Az indulás előtt már egy negyedórával is alig akadt hely. A velem szemben lévő négyes ülésen egy család foglalt helyet, négy év környéki ikerlánykáikkal. A leányzók, mint két tojás, de csak külsőre. Belsőre nem hasonlítottak, az egyik maga volt a megtestesült Buddha, bezzeg a másik!

forrás: Image by Sasin Tipchai from Pixabay

A kevésbé kiegyensúlyozott az anyukájukhoz fordult:

- Mikor indul a vonat? - kérdi a lányka.

- Pár perc múlva.

- Utálom a pár percet!  - kis hatásszünet után folytatta - Mindenkit utálok! 

:)

Ha azt mondom nők és krimiírók, akkor valószínűleg sokunknak  Agatha Christie jut eszébe. Pedig ez a műfaj ettől sokkal színesebb, és nők is akadnak jócskán, akiktől remek történeteket olvashatunk. Agatha Christie és P.D. James íme a két óriás, avagy írónők a krimik világában.

Műfajok határain

A krimiben az a különleges, hogy olykor a műfajok határain lépkedve az ember  más regiszterekkel is összekapcsolódik.  Zsenialitása abban rejlik, hogy az író nem csak szórakoztat, de az olvasót arra ösztönzi, hogy a logikáját is használja. Ma már mindenki el tudja határolni a klasszikus detektívregényt a skandináv krimi műfajától, vagy a politikai krimitől és szerencsére nem csak férfiak írnak jó krimiket.

Agatha Christie

Ha azt mondom krimi, akkor talán Agatha Christie történetei majdnem mindenkinek beugornak. Nincs ez másképp P.D. James műveivel sem. Közös vonásokat is felfedezhetünk munkásságukban, mindkét írónő megalkotta a saját zseniális férfi, detektív karakterét, bár  sajnos egy részük nem jelent meg magyar nyelven.

Bár a két írónő nem egy időben élt, mégis egészen sok közös vonást fedezhetünk fel életükben.  Mindketten szép kort éltek meg, Agatha Christie 1976-ban, 86 éves korában, míg James 2014-ben, 94 éves korában hunyt el. Mindkettőjüket kitüntetett figyelem kísérte, különösen akkor, amikor Christie 1971-ben megkapta a Dame Commander of the British Empire, azaz a brit birodalom lovagja cím női megfelelőjét, miután a férjét korábban lovaggá ütötték és  P.D Jamest, amikor a királynő 1991-ben bárónői rangra emelte. 

Agatha Christie az első világháború ideje alatt ápolónőként dolgozott, majd a sikeres vizsgákat követően egy gyógyszer laboratóriumban helyezkedett el. Ekkor fogalmazódott meg benne a regényírás gondolata és ötlött fel a belga nyomozó, Hercule Poirot alakja. Ahogy az lenni szokott a kezdő íróknál, ismeret és tapasztalat hiányában a csekély összeget kapott az 1920-ban megjelent, A titokzatos stylesi eset című regényért. Hőse, Hercule Poirot 33 regényben és 54 novellában kapott szerepet. Miss Marple és Poirot sosem szerepelt közös regényben. Egy előkerült hangfelvételen az írónő azt vallotta erről, hogy az egocentrikus detektív nem fogadta volna jól egy vénkisasszony javaslatait. 

Detektívtörténeteiben az angol közép- és felső osztályra koncentrált. A nyomozója mindenkit meghallgatott és mindent aprólékosan lejegyzetelt, ezzel lehetőséget adott az olvasóknak arra, hogy maguk oldják meg a rejtélyt. Természetesen ez ritkán sikerülhetett, mert többnyire a legvalószínűbbnek tűnő gyilkos menetközben meghalt. A bűnelkövetőit egyik-másik művében futni hagyta, vagy idő előtt halálukat lelték. Magyarországon 1930-tól olvashatók a művei.  

Phyllis Dorothy James

forrás: Britannica - British - P.D.James

.Phyllis Dorothy James különböző hivatalokban dolgozott, többek közt a belügyminisztérium törvényszéki szakértői osztályán, illetve szolgált a BBC igazgatótanácsi tagjaként is. Az 1950-es évek közepén kezdett el írni. Saját bevallása szerint világéletében író szeretett volna lenni, azért, mert lenyűgözte a detektívregények szerkesztési módja. 

Ahogy Christie, ő is alkotott egy nyomozót, Adam Dalgliesh-t, akivel az 1962-ben megjelent, Takard el az arcát! című regényben találkozhattunk először.

Agatha Christie regényében nem történtek világmegváltó dolgok, könyvei zsenialitása a laikus olvasó számára kibogozhatatlan, mégis mesterien felépített bűntényekben rejlett. Ezzel szemben P.D James nagy hangsúlyt fektetett a karakterek viszonyára, képes volt maradandót alkotni a nőkről, férfiakról és a minket körülvevő társadalomról is.

A karakterek jellemzése

Adam Dagliesh, költői lelkű, nyájas karakter, akit azokkal a tulajdonságokkal ruházott fel, amelyeket a legjobban csodált a férfiakban. Adam 13 művében szerepelt. Hercule Poirot egoista karakterével szemben az intelligens Adamre jellemző az érzékenység és a bátorság is. 

Mindkét figura nagyon szerethető és ahogy íróikat, az ő műveiket, a karaktereket is másért kedveljük. Egymás után olvasva a szerzők műveit, nehéz párhuzamot vonni és az olvasás élményét rontja, ha nekiállunk hasonlóságokat-különbözőségeket keresni. Lehetetlen vállalkozás lenne, de egy biztos mindketten lebilincselő történeteket alkottak. 

megjegyzés: A cikk korábban egy netes portálon is megjelent.

2023 májusában négy alkalommal mutatják be Kiss Stefán Mónika rendezésében készült Memento mori - A váci legenda című játékfilmet, melyet volt szerencsém megtekinteni.

Mielőtt a filmre rátérnék egy kis kitekintő a váci múmiákról.

1994-ben a Fehérek templomának helyreállítási munkái során egy elfalazott lejáratra bukkantak a mesterek. A százötven évvel korábban lefalazott kriptában 262 koporsót találtak, a csontkamrában pedig további 40 elhunyt személy maradványát. A színes, díszes koporsók többsége jó állapotban maradt fent. Korábban a kriptát csak a domonkos szerzetesek használták, de 1731-től világi polgárokat is temettek bele, egészen 1808-ig (más források szerint 1838-ig), míg lefalazták a bejáratát és szép lassan feledésbe merült. A kriptában uralkodó különleges klímának köszönhetően a tetemek mumifikálódtak és egyben maradtak. Tudomásom szerint ilyen leletegyüttes nincs másutt a világon.

forrás: internet/Tragor Ignác Múzeum oldala

A leletek megtekinthetők a Váci Tragor Ignác Múzeumban, ahol többek közt üvegkoporsóban látható egy csecsemő, egy szabómester és egy polgárasszony, eredeti viseletben.

forrás: internet/Tragor Ignác Múzeum oldala

A Memento mori című film időutazásra hívja a nézőket, hiszen egyszerre játszódik a 18. és a 21. századi Vácon.

A bemutató fényét emelte, hogy előtte néhány szóban Kiss Stefán Mónika producer-rendező mesélt a film megszületésének körülményeiről, majd egy rövid werkfilmet láthattunk arról, hogyan készült a produkció.

Az egyik különlegessége, hogy a rendező kellő érzékenységgel közelített a témához, archeológusokkal dolgozott együtt, nem sajnálta a kutatómunkára az időt, a forgatókönyvhöz a tudományos kutatásokat is felhasználta. Minden szavából érződött, hogy mennyire szívügyének tekintette Kiss Stefán Mónika a film elkészültét, ahogy az is: beleszeretett a városba és az itt élőkbe. Nem ismeretterjesztő mű született, hanem egy szórakoztató kalandfilm, mégis gazdagon ellát minket információkkal. A cselekmény ugyan fiktív, mégsem érezzük kitaláltnak. Szórakoztatva kapunk új ismereteket. A párhuzamosan futó szálak a jelenben egybeérnek, végig feszes a cselekmény, tökéletesek a képek. Az ékszerdobozként tündöklő város méltóságteljes díszlete a történetnek. A statisztaként feltűnő váci polgárokon látszik, hogy élvezték a forgatás minden percét, boldogok attól, hogy részesei lehettek egy ilyen produkciónak. A stáblista bővelkedik nagy nevekben, mint például Reviczky Gábor, Trokán Nóra, Adorjáni Bálint, Kamarás Iván és Balázs Andi, hogy csak párat emeljek ki.

A bemutató után megkérdeztem a rendezőtől, a mostani négy alkalmat követően hol találkozhatunk a Memento Morival. Azt a választ kaptam, hogy egyelőre fesztiválokon népszerűsítik a filmet, illetve tárgyalás alatt van a televízióban történő bemutatása. A blog írása közben jött a hír, hogy a 10. Savaria Filmszemlén első lett a film!!! Így itt is gratulálok Kiss Stefán Mónikának! <3

fotó: Kiss Stefán Mónika (saját)

Személy szerint én nagyon szurkolok, hogy mihamarabb viszont láthassuk a tévében! Azt gondolom, ez a film nemzetközi porondon is megállja a helyét, remélem felismerik benne a lehetőséget és a páratlan kincset, mely országunk hírnevét hivatott öregbíteni!

Aki még szeretné megtekinteni, két alkalommal megteheti, csak regisztrálni kell hozzá. Információk itt!

Móra Ferenc versével köszöntöm édesanyámat és nagymamámat, továbbá minden kedves anyukát! :)

Anyának

Álmomban az éjszaka
aranykertben jártam.
Aranykertben aranyfán
aranyrigót láttam.
Aranyrigó énekét
a szívembe zártam.
Ahány levél lengedez
szél ringatta ágon,
ahány harmatcsepp ragyog
fűszálon, virágon,
Édesanyám, fejedre
annyi áldás szálljon.

forrás: Pixabay/Sabine van Earp

A Svájcból Magyarországra érkezett farkasról szóló tudósítások nagyon népszerűek voltak és most, hogy a lakosság megtudta, kilőtték az M327 jelű egyedet, egyöntetűleg hördült fel.

Sokan felteszik a kérdést, hogy miért foglalkozik mindenki ezzel a farkassal, hiszen "ez csak egy állat volt".

A magam érveit el tudom mondani:

- Engem azért foglalkoztatott az állat, mert élénken érdeklődöm a természet iránt és nagyon szerettem olvasni a róla szóló tudósításokat. Például, hány km-t tett meg, merre ment és személy szerint én drukkoltam neki, hogy megtalálja a párját és befogadja egy falka. Ráadásul jelentős teljesítménynek számított az útja, amelynek nem így kellett volna véget érnie.

- Érdekes volt látni, hogy egy jeladóval ellátott egyed négy országot is megjárt. Naponta akár száz feletti km-t is letudott.

- Izgalmas út volt az övé, átkelt folyókon, vasúti síneken és időnként egy-két hétig egy helyben maradt, járt a lakókörnyezetem közelében is.

A szikár tények a következők: 

- Az Európában védettnek számító farkas egy év alatt több, mint 1927 km-t tett meg a svájci Surselva régióból útnak indulva. Idén februárban már Budapest közepén járt. Március végén Nógrádban bukkant fel, korábban átúszott a Dunán, majd továbbment Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye felé. 

- A farkasok kilövését csak különleges körülmények között engedélyezhetik a tagállamok kormányai.

- A természetvédelmi csoport, mely jeladóval látta el (Gruppe Wolf Schweiz) huszonhat falka sorsát kíséri figyelemmel. 

- A szürke farkas fokozottan védett állat. Aki elpusztítja, az természetkárosítás bűncselekmény elkövetése miatt vonható felelősségre, mely három évig terjedő börtönbüntetést vonhat maga után.

- Az is tény, hogy egy ember lelőtte, majd a kocsijába tette, elfuvarozta és levette a nyakából a jeladót, melyet a Hernában találtak meg Hidasnémeti közelében.

Direkt embert írtam és nem vadászt. Egyrészt, aki oktalanul életeket olt ki, az nem vadász. A vadászok szigorú szabályok mentén járnak el, épp ezért elítélik az ilyen cselekedetet. A vadállomány ritkítása a vadgazdálkodás egyik eleme, melynek módja és esetei jogszabályban meghatározottak. Amennyiben kiderül, hogy vadász volt a tettes és a személyére fény derül, a Vadászkamara saját hatáskörben is intézkedéseket foganatosít. 

Picit visszatérnék a közvéleményhez. A farkas kilövése indulatokat generált, amellyel nincs is semmi baj addig, míg az normál keretek között marad. Viszont lehetett olvasni, hogy a kilövő személyt is le kéne lőni, mint egy kutyát, vagy a bíróság statuáljon példát és évekre csukja le, esetleg minden vadász bűnöző és így tovább. Érthető a harag, de tegye minden habzó szájjal fröcsögő a szívére a kezét: ha őt vagy családtagját ítélnék el érzelmi alapon, vagy a foglalkozása miatt általánosítva beszélnének róla, az vajon hogy esne? 

Én a problémát abban látom, hogy ebből nem jövünk ki jól. Volt egy állat, amelyikért nem csak mi, magyarok, de a svájciak is izgultak. És most barbár módon megölték. Az emberek gyakran általánosítanak és ez nem tesz jót az amúgy is gyenge lábakon álló országimázsunknak. Attól félek, mi leszünk a vademberek, akik bármilyen aljasságra képesek...

Szögezzük le, ezért a tettért egy ember a felelős. Kár lenne egy közösséget (vadászok), egy régiót (északi) és egy országot (magyar) vádolni, pellengérre állítani.

Az igazságszolgáltatás teszi a dolgát. Természetkárosítás bűncselekmény elkövetése miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat büntetőeljárást, a különböző portálok szerint már gyanúsítottjuk is van, akinél házkutatást tartottak és a bűncselekményt elkövetését alátámasztó bizonyítékokat találtak.

Bízzunk benne, hogy igazságos ítélet születik majd a végén. 

Te pedig M237, nyugodj békében!

fotó: Wolf Switzerland Group 

A saját fotómmal kívánok mindenkinek feltöltődős ünnepet! Bár az idő egyelőre nem a legjobb, ha bennünk rend van, mindegy mi van odakint. ;)

fotó: saját 2023.04.01 - Vác, Március 15. tér

Sokan kérdezik, egy két könyves író minek jár mindenféle kurzusra? Rendre az a válaszom: fejlődni.

A legutóbb végzett tanfolyamra is ebben a szellemben érkeztem. Arra, hogy jó helyen leszek, garancia volt az oktató személye. Réti Lászlót a krimiíróknak/olvasóknak nem kell bemutatni. Tucatnál több sikerkönyv szerzője, aki mégsem ismeri munkásságát, kattintson a weboldalára.

A Magyar Felnőttképzővel együttműködve egy hiánypótló kurzust vezettek be a felnőttoktatásba, a regényíróit. Sokan itt a szívükhöz kapnak, hogy mire képesek az emberek pénzt kiadni. Tapasztalatom szerint bármire, ami érdekli őket. :) És ez a tanfolyam nem csak engem érdekelt! Sikere mérhető: minden képzési napon teljes létszámban jelen voltunk, ráadásul már megy a második kurzus és hamarosan indul a harmadik is.

Az írás attól izgalmas terep, hogy még mindig megosztja az embereket. Egy részük szerint írni bárki tud. Ezzel nem vitatkoznék, már csak az a kérdés, milyen szinten. És itt a kulcs. A jó szövegért piszokul meg kell dolgozni. Akkor is, ha tehetséges vagy. Ha megkérdik, novellát vagy regényt könnyebb-e írni, nem lehet egyszerű "ezt vagy azt könnyebb" válasszal letudni. Mindkettő más technikát igényel. Ami az egyik fajta írásnak előnye, a másiknak pont az a hátránya.

Ha fejlődni szeretnél, rengeteg tanfolyamból választhatsz. Leírom, miért esett most a választásom a regényíró tanfolyamra.

- Egyrészt Réti László személye miatt. Amellett, hogy sikeresek a könyvei, emberileg is teljesen oké. Nem „művészkedik”, két lábbal áll a földön és nincsenek „írói titkai”. Azaz, nem beszél rébuszokban, minden kérdésre őszintén, tudása legjavát adva válaszol, emellett kiváló oktató, remek humorral. 

fotó: Réti László (saját)

- Másrészt azért, mert roppant ígéretesnek tűnt a tematika és a meghívott előadók személye.

- Harmadrészt az sem volt elhanyagolható, hogy tantermi előadás keretében zajlottak az órák. Igényelt némi szervezést, hogy odaérjek, de megérte. A helyszín tömegközlekedéssel és gépkocsival egyaránt megközelíthető, parkolót  mindig sikerült találni, ez is a tanfolyam mellett szólt.

- A végére hagytam a tanfolyam árát. Az intézmény rugalmasan állt a hallgatókhoz, volt lehetőség részletfizetésre.

És akkor a képzésről, csapatról:

Akadt köztünk, akinek már jelent meg írása, mások csak "öt jó mondatot" szerettek volna leírni. Nagy reményekkel vágtunk bele és nem csalódtunk.

A tíz alkalmas előadáson egy percet sem unatkoztunk. A tematika alapján tudtuk, hogy szórakoztató regény megírásához kapunk itinert. Általában feszes tempóban körmöltünk, de mindenkinek sikerült megfelelő jegyzetet készítenie és a ppt-s anyagok egy része is eljutott hozzánk.

A kurzuson szemléletes oktatás zajlott, a könnyebb megértés végett többnyire mindannyiunk által ismert filmes példákkal támasztotta alá Réti László azt, amiről beszélt.

Vendég előadóként Horváth Erika coach, tréner tartott egy előadást, a karakterek közötti konfliktusokról, melyben a pszichológiában is alkalmazott DISC modell segítségével kaptunk útmutatót az íráshoz.

fotó: Horváth Erika  (Réti László)

A színek jelentőségét beszéltük át a karakterek felépítésénél és amellett sem mehettünk el szó nélkül, hogy melyik típusú író, hogyan ír. Szórakoztató, könnyed és roppant informatív volt. A párbeszédek megírásához hasznos az átadott anyag. Szívesen hallgattuk volna még. Akit mélyebben érdekelnek az emberi játszmák, az ellátogathat Erika másik előadására. Lásd itt.

fotó: Horváth Erika  (Réti László)

László óráin lépésről lépésre haladtunk, egyre mélyebbre jutva a "mit írjunk és hogyan tegyük" felé. Kaptunk segédletet a műfaji kritériumokhoz, a karakterek típusairól, szerepükről. A regény építőköveiről és a sikeres mű tipikus elemeiről is szó esett. Polti 36 szituációját és az Árvai féle szekvenciákat átbeszélve ástunk egyre mélyebbre. 

Második előadónk a rejtélyes író, Szerencsés Dániel volt (képet épp ezért nem hoztam róla). Dani előadása rímelt Erikáéra, beszélt a szereplők életre keltésről, amihez inspirálódhatunk az enneagram és a pszichológia oldaláról. Kérdezgettük a sorozatgyilkos karakter megírásának nehézségéről (lásd: Szike), illetve tőle is kaptunk tanácsokat  az íráshoz.

László a saját könyvein keresztül mutatta meg munkamódszerét: honnan jön az alapötlet, mi a vezérgondolat, hogyan építi fel a jeleneteket, mit akar megmutatni az olvasónak és mi az, amire csak neki van szüksége ahhoz, hogy hiteles legyen a történet.

Harmadik előadónk Szlavicsek Judit volt, aki két izgalmas balatoni krimit jegyez. (Korábban készítettem vele egy interjút és írtam a Légy/ott című regényéről egy oldalra, de jelenleg egyik sem olvasható, az oldalon karbantartás zajlik.). Bemutatta nekünk azt, ahogy dolgozik, beszélt a hópehely módszerről, ajánlott kulcsfontosságú irodalmat. 

fotó: Szlavicsek Judit és Réti László (saját)

Mindkét korábbi író előadónál szóba került az írói álnév (szükséges-e, milyen a jó név) és a könyvkiadás menete. Ezekről főoktatónk is beszélt, ahogy a helyszínekről, a kezdőmondatokról és a befejezésről is. 

Utolsóként Kitanics Márk igazságügyi pszichológus szakértő volt a kurzus vendége. A bűncselekmények elkövetőit izgalmas volt az ő értő tolmácsolásában vizsgálni, a bűnözővé válás folyamatait, elméleteit érintve, beszélt a sorozatgyilkossá válás lépcsőiről, így kaptunk egy árnyaltabb képet róluk.

fotó: Kitanics Márk (Réti László)

Őt is tudtuk volna még hallgatni.

Erre az előadásra fűzte fel Réti László a nyomozási technikákat, taktikákat rendszerező előadását. Mesélt arról, hogyan zajlanak a kihallgatások a valóságban, milyen egy házkutatás.

Időről időre ellátott házi feladattal, a megoldásokat mindig átbeszéltük. Építő jellegű észrevételeket kaptunk hozzájuk, észre sem véve, hogy lassan készen van a történetünk bővített szinopszisa.

fotó: Réti Lászó (saját)

A tíz alkalom gyorsan eltelt. László nem akarja a saját módszerét ránk tukmálni, inkább irányokat mutat. A rengeteg információ ülepszik, igyekszem elraktározni azt a tudást, amit átadott. 

A zárónapon ünnepélyes keretek között vehettük át a kurzus elvégzését igazoló tanúsítványt. 

fotó: saját

Amennyiben még nem döntötted el, hogy belevágj-e a harminc órás képzésbe, vagy nincs annyi időd, hogy tíz héten át lekösd magad, rád vár a hétvégi kurzus! 

Ha lenne folytatása a hosszabb tanfolyamnak, elsőként jelentkeznék! :)

Olvashattatok már korábban is biciklis témájú bejegyzést tőlem. A mostani merőben eltérő apropóból készül. Azért ragadtam billentyűzetet, hogy elújságoljam, megmérettettem magam a Mészkőember versenyen. Korábban valamikor a tini éveim derekán egyszer egy akadályversenyen vettem részt, de alapvetően nem vagyok versengő alkat. Illetve ez nem teljesen igaz, többnyire magammal versenyzek. Lásd például az alábbiakat:

- Passauba egyedül (első bejegyzés itt, többi a Passau keresőszóra megtalálható) tekertem el 2016-ban.

- Kölcsön bringával körbetekerem a Balatont felvonás1 és felvonás2.

De vissza a mostanihoz, lássuk az előzményeket és a tényeket:

Ez a verseny a huszadik volt a Mészkőember versenyek sorában, az idei szezonnyitója az országúti kerékpárversenyeknek. És eleinte úgy nézett ki, hogy sokáig az utolsó Mészkőember-Légrádi Béla emlékverseny, de aztán hála a Superior Racing Team-nek, akik átvállalták a szervezést, jövőre ismét bárki megmérettetheti magát.

fotó: saját - Naszály hegy

A verseny kialakulásáról, korábbi eredményekről és minden másról itt olvashatsz. 

Hogy kerültem én ide? Jó ideje különböző érintettség okán, ki-kilátogattam a viszontagságos időjárási körülmények között is jó hangulatban zajló versenyekre. Egy idő után ott motoszkált bennem, szeretnék részese lenni ennek a feelingnek. De az önkontrollom mindeddig visszatartott. Azaz, nincs országútim, csak trekkingem. A térdem vacak, síkon is tudok szenvedni, miért kínoznám magam a közel 7 km-es, 8%-os emelkedővel megtűzdelt hegyi versenyen? A tavalyi évben jó pár megállással néhány alkalommal feltekertem. Analóggal, pedelec-kel, magáért a gyönyörű kilátásért.

Idén szomorúan olvastam, hogy elmarad a verseny. Az egyik kedvenc bringás csoportomba oda kommenteltem a bejegyzés alá, hogy pedig idén indultam volna. És lám, néhány nap elteltével jött a  hír, mégis megtartják! Mindig teljesítem, amit vállalok, bár az roppant mód megijesztett, hogy a kiírt dátum két héttel volt későbbi, mint az aktuális a naptárban. Míg mások hónapokig készülnek egy-egy megmérettetésre, én két héttel előtte feltekertem 41 perc alatt. Már arra is büszke voltam, hogy egyszer sem álltam meg felfelé menet. Úgy gondoltam, nekem ez csak egy jó buli lesz majd. Ha megint fel tudok menni megállás nélkül és egy picit javítok az időmön, már megérte.

Örömmel jelentem: utolsó lettem korcsoportomban a nők között a 2023.03.11-én rendezett Mészkőember futamon. Míg Londonban szitáló eső, Rómában szikrázó napsütés fogadott volna, Vácott szakadó hóesés és viharos szél borzolta a hajamat. 

fotó: K.J képernyőképe

Viszont rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtam. A hivatalos versenyzők épp úgy, mint a BDFGV csoport tagjai segítőkészen álltak hozzám. Volt, aki a rajtszámomat eszkábálta a bringára - én azt se tudtam hová kell tenni, más szurkolt és jó tanácsokkal látott el. 

fotó: saját - rajtszám

144-en jelezték részvételüket, ebből páran a zord időjárás miatt meghátráltak, de aki ott volt, az szerintem élvezte. Bár utolsó lettem, mégis két percet javítottam a két héttel korábbi eredményemhez képest.  A cél pedig az, hogy az idei szezonban tovább faragjak belőle. :)

fotó: saját - regisztrációs pont

Roppant jól estek a biztató szavak, saját csapatomnak kineveztem a a Kerékbár 69 csoportot. Ezt a társaságot a sokszínűség és a tolerancia jellemzi, mindegy mit hajtasz és milyen szinten, a lényeg, hogy élvezd a bringázást. A bárosok egy része kilátogatott a versenyre és aki nem tekert, az is szurkolt. :)  

Számomra különösen emlékezetessé vált a verseny az időjárás miatt, illetve azért, mert élőben is megtapasztalhattam, hogy a verseny megálmodója, Somoghy Attila nem semmi energiákat mozgósított meg évről évre. Idén könnyeivel küszködve búcsúztatta a rendezvényt, de szerencsére nem távolodik el nagyon tőle, az új szervezésben, mint versenyigazgató segíti majd a munkát.

fotó: saját - Somoghy Attila pirosban

Hosszú lenne felsorolni a nyerteseket - a magunk módján mind azok vagyunk, de legalább a jubileumi díjazottakat megemlítem, a többiekről pedig itt olvashattok. Női kategóriában Sasi Gabriella, férfiaknál Takács Zsombor nyert, a vándorserleg pedig Hausknecht Ferenchez került. 

fotó: saját - Női kategória 41-50 éves korosztály, középen Sasi Gabriella

fotó: saját - Mészkőember jubileumi díj

Köszönöm, hogy emlékezetessé tettétek a napomat, szerintem nem kérdés, hogy jövőre is ott a helyem.:)

Grecsó Krisztiántól korábban csak a Nők Lapjában megjelent cikkeket és néhány novellát olvastam. A Vera című regénye mostanában került a kezembe. Aki nem olvasta volna, kedvcsinálónak álljon itt a könyv fülszövege:

„Szeged, 1980. Vera az általános iskola negyedik osztályába jár, jó tanuló, jó sportoló. A papa a honvédségen dolgozik, a mama meg minden nap várja őt tanítás után. De Vera biztonságosnak hitt élete pár hét leforgása alatt megváltozik. Az egyik eseményből következik a másik, mintha dominók dőlnének egymás után, mégsem lehet tudni, vajon mi indítja el az események láncolatát. Mi fordítja szembe végzetesen az addigi legjobb barátnőjével? Miért olyan jó és ugyanakkor ijesztő egyre több időt tölteni Józeffel, az új lengyel fiúval? És miért vannak a felnőtteknek titkaik, ha Verától azt várják el, hogy ő mindig csak az igazat mondja?”

Nem véletlenül lett Libri irodalmi közönségdíjas a regény, hiszen a Vera gördülékeny olvasmány, tele ismerős szituációval. A főszereplő kislány keresi önmagát, a helyét egy súlyos titkokkal teli világban, miközben betoppan életébe az első szerelem és újra kell definiálnia a barátság fogalmát is.

Grecsó Krisztián hihetetlen érzékenységgel nyúlt egy kiskamasz lelkéhez, a benne zajló folyamatokat, rezdüléseket remekül adja át. Az író azt vallja, hogy ez az egyik legszemélyesebb regénye, ő is magában hordozza a szeretetéhséget, megvan benne a szorongásra való hajlam és a túlteljesítés.

fotó: internet -  a könyv borítója

Személy szerint nagyon tudtam azonosulni a főszereplő kislánnyal, mert hasonló átalakuláson mentem keresztül én is ennyi idősen. Megváltozott családszerkezet, útkeresés, saját magam meghatározása a világban – ezek jellemezték a korai kamaszkoromat. Markáns a regényben a „védettség” érzésének szétfoszlása, hogy semmi sem úgy lesz, mint eddig volt. Együtt izgulunk a főszereplővel: vajon le tudja-e küzdeni a szorongását, fel tudja-e vállalni az új, sérülékeny életet a korábbi sérthetetlennek hitt élete után?

A könyv rengeteg jelenleg is aktuális társadalmi kérdést feszeget, hol nyíltan, hol kevésbé, mint például az iskolai zaklatás, örökbefogadás vagy a nemzeti identitás kérdése.

Időnként túlmagyarázottnak éreztem a főszereplő gondolatait, a végét pedig hirtelennek. A csattanóra már egészen korán felkészít, de nem ad feloldozást. Életszerűtlennek tűnnek benne az ígérgetések hogy majd megbeszélik a dolgokat, ám ez egyszer sem történik meg. Emiatt igen erős hiányérzettel tettem le a könyvet. Pont azért, mert azonosultam a főszereplővel, aki nagyon szeretné tudni az igazságot és nem kapja meg a válaszait. Azt gondolom, abban az időszakban rendszeresek voltak az efféle elhallgatások és félmagyarázatok, ami hosszútávon mindenképp megviselte az érintett feleket. Az elhallgatókat azért, mert a titkot a végtelenségig kellett cipelni, aki elől elhallgatták, azt meg azért, mert a hiányzó részeket a fantáziájával töltötte ki. És nagyon jól tudjuk, hogy ebből torz valóságkép születik…

Összességében remek olvasmánnyal gazdagodtam. Jó szívvel ajánlom nektek is.

Ismerhettek már annyira, hogy tudjátok: egy remek képpel köszöntöm a Valentin-nap rajongókat. :p

forrás: internet

Egy kissé el vagyok maradva az olvasással, a recenziókkal meg végképp. Most egy első könyves szerző regényéről olvashattok kritikát, mely már tavaly novemberben megjelent, de nekem csak karácsonykor sikerült elolvasnom. Alapvetően krimi/thriller zsánerben szeretek olvasni, de a könnyed történeteknek is helye van időnként a könyvtáramban.

Az Örökölt múlt borítója egyből megvett. Az ízléses külső dizájn után reméltem, hogy a belbecs sem okoz csalódást. A fülszöveg alapján az is remeknek ígérkezett.

A történelmi regény 1819-ben játszódik, a fiatal Sophie Plumbury Londonban éli az előkelő hölgyek életét, mígnem az édesapja vidéki birtokot örököl, ahová azonnal költözni akar. Berryton csalódást okoz Sophie-nak, gőgös viselkedésével sikerül a környékbelieket magára haragítania. Még az elhivatott orvossal, az ifjú Oliver Doyle-lal is összetűzésbe kerül. A kastély titkokat rejt, annyi bizonyos, hogy Sophie korán elhunyt édesanyja sokat időzött a kastély falai között. Egy idő után már nem csak a hely, de Oliver is felkelti az érdeklődését…

fotó: saját

A 408 oldalas regényt nem éreztem hosszúnak. Könnyed stílusban megírt, remek képekkel és szellemes párbeszédekkel tarkított, a környezet korhű, épp úgy, ahogy a nyelvezete is. A hangulata visszaidézi a múlt századot.

Anita jó érzékkel adagolja a feszültséget, apró utalások, titkok kísérik végig a regényt. Szívmelengető történet egy fiatal lány felnőtté válásáról, útkereséséről. Tetten érhetjük benne a felelősségvállalást épp úgy, ahogy a generációk változását, a hivatás szeretetet. Tetszett, hogy a „nagyvárosi lány” megtalálja a helyét az unalmasnak titulált vidéki létben. Érdekes volt betekintést nyerni az eltérő értékrendekbe, a városi-vidéki lét markáns különbözőségébe. Szeretem, ha egy könyv szórakoztat és az se baj, ha mellette elgondolkodtat. Itt ezt is megkaptam: a műben találkozunk társadalmi problémákkal, előítéletekkel, tévesen levont következtetésekkel. A jó regény meg van fűszerezve intrikával és szerelmi szállal, a szerző ezekből is bőven betárazott. Sophie mellett Oliver karaktere roppant izgalmas, tanulságos volt olvasni, hogyan dolgozott és mi volt a kialakult kép akkoriban az orvosokról. Megdöbbentett, hogy az orvosi hivatást alantas foglalkozásnak tartották.

Ajánlom a könyvet bekuckózós estékre, utazásra egy másik világba, feltöltődésre a pihenés alatt. Kifejezetten tilos vonaton, tömegközlekedési eszközön olvasni, mert, ha belefeledkeztek, könnyen a végállomáson találhatjátok magatokat!

Anita regényén nem érződik az első könyves írók „bukdácsolása”. Kiforrott és szépen felépített. Látszik rajta, hogy a szerző rengeteg időt és energiát ölt bele, alapos kutatómunkát végzett. Egy helyen bicsaklott meg a történetet: a vége felé kicsit gyorsnak éreztem a „titok szál” megoldását és még több előzményt szívesen olvastam volna ehhez a szálhoz kapcsolódóan.

Ezzel az aprócska szépséghibával együtt bőven megállja a helyét Jane Austen és a Brontë nővérek mellett. Kíváncsian várom, mivel örvendeztet meg legközelebb Anita. :)

2023.01.12. 22 ó 11 perc

Átlagos szolgálatot szakít ketté a TIK küldése.  Egy férfi be akar jutni a szomszédja lakásába a XI. kerületi Lecke utcában, a lakás ajtaját már beszakította.

Az elmúlt időszak történéseiből okulva megerősített erőkkel vonult ki a rendőrség. Az intézkedő három rendőrt az elkövető késsel megsebesítette, majd az utcára menekült, ahol figyelmeztető lövés után lábon lőtték és elfogták.

A helyszínre érkező Országos Mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt és a támadót kórházba vitték. A XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja a kórházban elhunyt.

Ezek a szikár tények.

Minden jó érzésű ember ledöbben a hírt hallva. Harag, düh, értetlenség, csodálkozás és rettegés. Érzelmi hullámvasút veszi kezdetét. Itt bármi megtörténhet? Veled, velem, a családtagjainkkal? Bármi…

Nem ismertem Baumann Péter r. ftörm-öt. De az érzést, hogy milyen elveszíteni egy kollégát, igen. A hivatásosoké nagy, összetartó és megtartó család. Akkor is, ha leszereltél és már nem tartozol közéjük.

forrás: BRFK I Budapesti Rendőr-főkapitányság 

A reggeli hírek sokkoltak. Volt hivatásosként, úgy, hogy a barátaim, rokonaim közül szinte minden második valamilyen fegyveres testületnél szolgál, azonnal az jut eszembe, hogy bármelyikük lehetett volna. A gondolatat az agyamba fészkeli magát, nem ereszt. Ez itt nem Chicago, nem Amerika, ahol sajnos túl sok hír szól arról, hogy megöltek egy rendőrt, vámtisztviselőt, fegyőrt. Ez itt Magyarország. Az újbudai rész sem a bűnözés gócpontja és mégis…

Mindenki találgat, a részvétnyilvánítások mellett sokan tudni vélik, mit kellett volna tenni. Egyikünk se volt ott. Nem tudjuk, pontosan mi történt az intézkedés alatt. Olvastam olyan kommentet is, hogy erre képezték ki őket, miért lett tragédia a vége?

A válaszokat a szakemberek majd megadják.

Nincs rutin intézkedés, nincs rutin nap, minden alkalom, helyszín más. A kiképzés során bajtársakká leszünk, remek pillanatokat élünk át és igen, néha az átlag polgár számára elképzelhetetlen szituációkba keveredünk. A hivatásosok többnyire oda mennek, ahonnan mindenki más eljön. A tudásuk legjavát felhasználva igyekeznek a rendet, a közbiztonságot fenntartani, az állampolgárok békéjét megőrizni.

És ezek a tragédiák döbbentik rá az embereket, hogy a biztonság milyen sérülékeny, az élet mennyire törékeny és egy átlagosnak induló nap is végződhet úgy, hogy onnantól semmi sem lesz ugyanolyan.

Mindenkit hazavárnak. A mentőst, a buszsofőrt, a gyári munkást épp úgy, ahogy a rendőröket.  Megállunk egy pillanatra és megfogadjuk, jobban figyelünk ezentúl egymásra.  Kár, hogy ezen az áron…

Nem szeretnék megfeledkezni az intézkedés során megsérült két rendőrről se. Erőt, kitartást, mielőbbi maradéktalan felépülést kívánok nekik. És azt, hogy békére leljenek, megtalálják a megnyugvást akkor is, ha ez most még lehetetlennek tűnik.

Nézem Péter fényképét: egy tiszta tekintetű, kedves srác néz rám. Nem csak a kollégái, családja, barátai szerették, azt gondolom, azok is jó szívvel emlékeznek rá, akikkel szemben intézkedett.  

Egy jó emberrel ismét kevesebbek lettünk. Legyen neked könnyű a föld!

Tudom, tudom, hatásvadászra sikerült a cím.

Valójában nem örülnék egy valódi sorozatgyilkosnak, ami mégis örömmel tölt el, az Szerencsés Dániel új könyve, a Szike.

Mielőtt azonban megosztanám veletek a regénnyel kapcsolatos gondolataimat, előbb még a szerző első művéről, A 13. emeletről írok.

fotó: saját

A két művet botorság lenne összehasonlítani, mert teljesen másképp épül fel. Mégis közös bennük az, hogy a szerző mindkét esetben rengeteg időt töltött a kutatómunkával. Vagy a másik eset, hogy piszokul jól ismeri azt, amiről ír. A 13. emeletben egy hét napjain keresztül rajzolódik ki a történte. Egy magas beosztású tisztviselő lezuhan az Európai Bizottság 13. emeletéről. A nyomozást arra az ex-hírszerzőre bízzák, aki az utolsó napjait tölti a Biztonsági Szolgálatnál. A gyanú az áldozat asszisztensére terelődik, aki egy vonzó, ambiciózus nő. A regény annyiban klisészerű, hogy van benne halvány romantikus szál, meg egy olyan nyomozó, aki már nem nyomozhatna. :) Ettől függetlenül remek kikapcsolódást nyújt. Egyedül az zavart, hogy a szereplők sokszor az anyanyelvükön szólalnak meg, ez időről időre ledobott.

De! A Szikében már az égvilágon semmilyen zavaró körülmény nem volt. Hacsak az nem, hogy az egyes szám első személyben íródott történet akkor is magával húz a mélybe, ha két kézzel kapaszkodsz a realitásba.

fotó: saját

Azokat a műveket szeretem, amik beszippantanak. Amikor nem íróként szedem darabokra a mondatokat, jeleneteket, hanem egyszerűen élvezem az olvasást. A Szike bár hátborzongató, elgondolkodtató és leginkább letehetetlen: ezt hozza. Nem a regény hibája, hogy nem sikerült egy délután alatt kiolvasnom, hanem azé a körülményé, hogy valóságosnak hat. Épp ezért muszáj voltam szünetet tartani, kicsit lassítani, visszatérni a való világba. Olvasás közben egyszerre vonzott és taszított a főszereplő karaktere.

A Szikében nem az áldozatok szemszöge jelenik meg, hanem a gyilkosé. Ettől különleges és rendhagyó a történet. A szájsebész főhős jól szituált, intelligens és a társkeresők segítségével nőkre vadászik. A valódi szépséget keresi minden nőben a randiappon, azért, hogy a részletekből maga állíthassa össze a legszebb nőt. Hogy miért teszi mindezt? Gyerekkori traumájától szeretne megszabadulni azzal, hogy a "kincseiből"  létrehozza a tökéletes nőt. Az író a férfielme mélységébe kalauzol. Borzongatva, kíméletlenül szembesít a hiedelmeinkkel. Remek érzékkel ábrázolja a partnerkereső oldalak világát, a maszkoktól, maníroktól nem mentes nőket és a hozzájuk idomuló férfit. Aki a kiválasztott kedvében akar járni, közelebb férkőzve hozzájuk az által, hogy felkészülve a nőből, olyan témákról beszél, ami a másik felet érdekli. Aztán egyszer csak szembesül az utána kutató nyomozóval és igyekszik kijátszani a hatóságot, másképp intézve a gyilkosságokat. Vajon, ha sikerül összeraknia az általa vágyott álom nőt, leáll? Vagy már annyira élvezi a gyilkosságokat, hogy képtelen lesz abbahagyni?

A regény felépítése attól különleges, hogy nincsenek benne klasszikus párbeszédek, a főhős mesél. Mindent és mindenkit az ő szemszögéből látunk. Ez a típusú elbeszélés a szaknyelvben a megbízhatatlan mesélő. Jól adagolja az információkat, remekül terel minket a végkifejlet felé. A hatást fokozza, hogy magyar szereplői vannak, magyar helyszíneken játszódik. Némi társadalomrajz is fellelhető benne.  Azzal okoz borzongást és gyomortáji szorítást, hogy minden szituáció végtelenül ismerős. Az emberek nagy része megfordult már társkeresőn. Jó magam is aktív használója voltam. Mindig bebiztosítva indultam a találkozókra. Az első alapszabályom az volt, hogy nem megyek fel senki lakására és nem ülök be az autójába. Lehet, hogy ennyin múlott?

Lehet egy sorozatgyilkost kedvelni? Megérteni a motivációit? Az embernek olvasás közben folyamatosan vizsgálnia kell önmagát, tesztelni, mit vált ki belőle a karakter. Abszolút nem komfortos érzés. És mi a tanulság? Talán az, hogy felnőttkori énünket óhatatlanul is a gyerekkori traumáink határozzák meg. Szerencsés az, aki kezelni tudja és feldolgozza őket. Vajon hány embernek nem sikerül?

A történetben nincsenek nagy meglepetések, aki látott már pár thrillert, megtalálja a műfaj elemeit és a végkifejletet is borítékolni tudja. Ezzel együtt, vagy pont ezért mégis borzongató, a lelkünk mélyéig hatoló és elgondolkodtató, miközben roppantul szórakoztató is.

fotó: saját

Ha szeretnél belehallgatni, itt találsz egy részletet. A narrátor hangja szerintem nem teljesen passzolt a harmincnyolc éves szájsebészéhez, egy fiatalabb, lendületesebb hang jobban illett volna a részlethez és a karakterhez.

Aki belevág, készüljön fel rá: okoz majd néhány álmatlan éjszakát és kemény pillanatot, szembenézésre kényszerít önmagunkkal.

2021-ben jelent meg a könyv, de én idén jutottam hozzá. Mentségemre szóljon, hogy mostanában ad hoc olvasok, nem követem feltétlenül a megjelenéseket.

forrás: internet

A szerző az egyik nagy kedvencem. Viszont a novelláskötete - ahogy a Machbet átirata sem - nem annyira tetszett. Mindegyik történet a féltékenység köré épül, ahogy ez a címből kiderül. Az első történetet hagyom nektek a végére. ;)

A novellákban találunk visszatérő kellékeket is, mint sziklamászás, alkoholizáló rendőr, nehezen megközelíthető helyszín, mind, mind magán viseli a szerző kézjegyét.

forrás: internet

A történetek közül az egyik legrövidebb a Sorban állás, ez különösen azért tetszett, mert amilyen rövid, olyan ütős, némi társadalomkritikával megfűszerezve. A Hulladék gyomorforgató, bizarr és a szerző folyamatosan tévúton tart minket a kukás kapcsán, de ez volt az egyik kedvencem.A Vallomás is hosszabb terjedelmű, ezt kicsit soknak éreztem, nem haladt olyan gördülékenyen a történet, ahogy az Odd sem fogott meg igazán, hiába volt benne némi pszichológia is. A fülbevaló kiszámítható volt, szerintem klisés, kitalálható véggel.

A végére hagytam a kötet első darabját, a Londont. A repülőgép első osztályán egy nő az ablak felé fordulva zokog. Először csak pár üres és udvarias mondatot váltanak az útitársával, majd egyre mélyebb beszélgetésbe bonyolódnak. Sejthető, de nem kiszámítható a vége.

És tulajdonképpen itt érkeztünk el ahhoz, amiért billentyűt ragadtam. Egy hasonló, repülőgépen játszódó történetet írt az én kedves írótársam, Bán Tamás is. A novella egy kurzus feladata volt, de mindannyian lélegzet visszafojtva olvastuk. Kövezzetek meg, nekem jobban tetszett, mint a Nesbo által megírt sztori. Tamás stílusát nagyon szeretem, mindig örömmel olvasok tőle. Egyelőre még csak novellákkal gazdagítja a kortárs irodalmat, de remélem hamarosan regénnyel is megörvendeztet minket.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket: itt tudjátok az ő történetét elolvasni.

Jó szórakozást kívánok Nesbø novelláihoz és Tamás történeteihez is!