„Kintről hosszú, szép, szomorú hang hallatszott be. Egy aranylile. A hegy magányos madara, vézna és komoly. Követi az embert, amikor kint jár, vigyáz rá, de mindig tisztes távolból. Mintha félne, hogy lesz egy barátja, de azért szüksége van valakire, aki meghallgatja, amikor a magányról dalol.”

Jo Nesbo A birodalom című regénye más, mint az eddig megszokottak. Olvasás után a kritikákat lapozgatva, feltűnt, hogy pár embernek hiányzik belőle Harry Hole karaktere, vagy egy hozzá hasonló nyomozó. Nincs igazuk. Ebben a történetben minden ott van, aminek lennie kell.

Annak, aki még nem olvasta, egy kis ízelítő, abból, hogy mire számítson. Aki meg már igen, annak szintentartásképp álljon itt a regény rövid leírása:

Roy Opgard a hegyen lévő családi tanyán egyszerű életet él, miközben a falu benzinkútját üzemelteti. Öccse, Carl hosszú idő után külföldről tér haza barbardosi feleségével, azért, hogy egy magashegyi wellnesshotelt építsenek, amelytől a falu fellendülését várják. Roy birodalmának viszonylagos nyugalmát alaposan felborítja testvére és Shannon érkezése. Ez már önmagában is elég lenne, de a testvérek múltjából sötét titkok kerülnek felszínre. A helyi rendőr saját apja évekkel korábbi eltűnése kapcsán szimatol, amely összefügghet a srácok szüleinek tragikus halálával. Roy mindig védelmezte a testvérét, de a gyanakvás és a pénzsóvárság megingathatja kettejük kapcsolatát. Roynak el kell döntenie, hogy továbbra is megóvja-e Carlt, továbbá tisztázásra szorulnak a sógornője iránt táplált érzései is. Elszakítják-e a feltáruló titkok a testvérek közti köteléket? Nesbo thrillerében a hűség, becsvágy, féltékenység, szeretet-szerelem mind megjelenik.

A könyv erős felütéssel kezd, már az előszó fogvatartott.  Lassan indul, de kicsit sem unalmasan. A szereplők ismétlődő mintákat követnek, egy-egy elejtett megjegyzésből sejtjük, hogy mindennek jelentősége van. Fokozatosan bontja ki Nesbo a testvérek közti viszonyt, a miértek és a válaszok apránként érkeznek. A karakterek jól kidolgozottak, akármennyire is beteg személyiség Roy, mégis szerethető figura. Annyira élethűre sikerültek a szereplők, hogy néhány ponton az nyomasztott, vajon a környezetemben is él ilyen személy? A történet az elszigeteltségre épít, meg arra az alapelvre, hogy ami a családban történik, az ott is marad. Sokáig valóságosnak, kézzel foghatónak tetszik a story, egy ponton viszont túl sok lesz a simán megúszott gyilkosságokból, talán emiatt tudtam végül megnyugodva letenni. Hogy még sincs így a valóságban, ez csak egy fikció.

forrás: internet

Az információk lassan csordogálnak, elejtett megjegyzésekből, régi emlékekből derül ki, hogy valami nincs rendben a fiúk múltjában.  Carl hazaköltözésével Roy élete felborul, de ahogy tette mindig, megy és megvédi a testvérét.  Két nagyon különböző karakterről beszélünk. Roy magának való, csendes, visszahúzódó figura, míg Carl az, akinek a lábai előtt hevertek a nők, minden sikerült, amit kitalált. Royt csak a madarak és a régi autók érdeklik, sose látták senkivel, ezért azt hiszik a faluban, hogy meleg.  Ám ez csak a felszín. Nesbo felvillantja a családi abúzus képeit, a századik oldal környékén már piszokul kellemetlenül éreztem magam, nem tudva, hogy az elbeszélőnk az abúzus elkövetésekor melyik oldalon állt és vajon kedveljem-e akkor is, ha ő az elkövető. Innen már nem volt visszaút, nem tudtam letenni a könyvet addig, míg ki nem olvastam és válaszokat nem kaptam. Egyfajta szociológiai tanulmány, kiből, mit vált ki egy-egy helyzet és mit talál megfelelő megoldásnak. Nesbo a lélek legmélyebb bugyraiba visz és a végén sem ad feloldozást. Piszokul megdolgoztatott, ahogy időnként a szereplőit is, azzal, hogy a motivációik hatására hogyan cselekszenek. Sötét, terhelt családi múltat tár fel, ebben a regényben senki sem az, akinek látszik. Az egész mű depresszív, szomorú hangulatú, nyomasztó. A tájleírások szépirodalmi szintűek, míg azokat olvassuk, fellélegezhetünk egy kicsit a mellkasunkat szorító borzalom alól.

Szurkolunk egy pozitív végkifejletért, ami nem következik be. Természetesen furcsa lett volna, ha a hőseink „ellovagolnak a naplementébe”, de a Nesbo által választott megoldással mégsem kapjuk meg a várt és áhított megnyugvást.

Igazi thriller, az utolsó oldalig tartogat meglepetést.

„Tudjátok, mi a választás fájdalma? Amikor a választás kényszere kínozza az embert. Nem az, amit végül választ. Amikor az ember tudja, bárhogyan dönt is, éjszakánként álmatlanul fog hánykolódni, és nem tud szabadulni a kérdéstől, helyesen cselekedett-e."