Természetesen a második nap sem sikerült emberi időben elindulni, de talán megbocsátható, olyan jól éreztem magam a barátoknál. :)

Fenséges villásreggelit fogyasztottunk a teraszon, isteni kávét ittam, élveztem és megéltem a pillanatokat. Jó házi gazda módjára Tomi még vitaminokat is osztogatott, szóval minden tökéletes volt.

Az elindulás nehézkesen ment. Már csak azért is, mert 10 óra felé már hétágra sütött a nap. Szomorúan állapítottam meg, hogy Esztergom és Komárom között nincs mindenütt kiépített kerékpár út, ahol pedig mégis van, ott árnyék nincs. Nyergesújfalun borzasztó rossz minőségű az út és a közlekedési kultúra is hagy némi kívánnivalót maga után, viszonylag hamar megállapítottam, hogy ott semmi szép nincs rajtam kívül! ;)

A hátizsákot megpróbáltam a csomagok tetejére logisztikázni, stabilan meg is állt, de az agyváltós biciklit olyan szinten lelassította, hogy akik szembe jöttek a dombon felfelé, kétszer olyan gyorsan haladtak, mint én, aki elméletben lefelé gurult.

Kedves barátom korábban megjegyezte, hogy biztos csak előadom, hogy bringával megyek, innen-onnan posztolok egy képet, de tuti a vasutat választom. Neki álljon itt a kép bizonyosságul, hogy még ha akartam volna, se tudtam volna vonattal menni. ;) Az állomás le van zárva...

Az ebédemet a vasúton fogyasztottam el. Még jó, hogy volt nálam lekvár, mert a rántott húst Esztergomban felejtettem...

Neszmély előtt lefotóztam a Beton Büfét. Ez a romhalmaz senkinek semmit nem mond, de nekem egy korábbi túrámat idézi. Anno 1999-ben a Fertő-tó megkerülésekor az egyik nap előtte álltunk meg elfogyasztani a szendvicskénket. Akkoriban még divatos volt, hogy a pillangók úton-útfélen kínálták magukat. Itt egy szépnek még enyhe jó indulattal sem mondható örömlány árulta sosem volt bájait, s míg mi ebédeltünk, ő a fél óra alatt 3 kamionost is boldoggá tett. :D  Szóval ez a kép csak azért, mert letűnt korokat idéz.

Innen tovább haladva Neszmély végén finom kézműves fagyit ettem, nagyon jól esett a forróságban. A fagyizó tulajdonosa megcsodálta a biciklimet és megkérdezte, hogy meddig megyek. Mondtam, hogy Passau a terv, láttam a szemében az elismerést, majd búcsúzóul a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak magamra és nagyon jó utat kívánt. Még hogy az emberek nem kedvesek! :)

Almásfüzitő előtt egy érdekes táblát is láttam, de azt majd beteszem a mosoly albumba. :D A timföldgyár szintén a régi rendszerből maradt csúfságnak, falain örökbecsű igazságot hirdetve, amit talán a működés idején tényleg mindenki magáénak vallott.

Innentől szuper jó út vezetett Komáromig, bár kevésbé élveztem az utat a melegben, éreztem, hogy megkapott a nap.Hogy mennyire, az csak pár száz kilométerrel és néhány nappal később derült ki....

Komáromban nem is nagyon néztem szét, az aszfalt ontotta a meleget és én alig vártam, hogy Gyuláékhoz érjek. A városnézés másnapra maradt, miután kibeszélgettük magunkat.

De azért egy szökőkutat itt is lefotóztam. (Abból lesz még pár itt-ott)

Továbbá lefotóztam az 1914-ben elesett katonáknak állított emléket.