2023.01.12. 22 ó 11 perc

Átlagos szolgálatot szakít ketté a TIK küldése.  Egy férfi be akar jutni a szomszédja lakásába a XI. kerületi Lecke utcában, a lakás ajtaját már beszakította.

Az elmúlt időszak történéseiből okulva megerősített erőkkel vonult ki a rendőrség. Az intézkedő három rendőrt az elkövető késsel megsebesítette, majd az utcára menekült, ahol figyelmeztető lövés után lábon lőtték és elfogták.

A helyszínre érkező Országos Mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt és a támadót kórházba vitték. A XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja a kórházban elhunyt.

Ezek a szikár tények.

Minden jó érzésű ember ledöbben a hírt hallva. Harag, düh, értetlenség, csodálkozás és rettegés. Érzelmi hullámvasút veszi kezdetét. Itt bármi megtörténhet? Veled, velem, a családtagjainkkal? Bármi…

Nem ismertem Baumann Péter r. ftörm-öt. De az érzést, hogy milyen elveszíteni egy kollégát, igen. A hivatásosoké nagy, összetartó és megtartó család. Akkor is, ha leszereltél és már nem tartozol közéjük.

forrás: BRFK I Budapesti Rendőr-főkapitányság 

A reggeli hírek sokkoltak. Volt hivatásosként, úgy, hogy a barátaim, rokonaim közül szinte minden második valamilyen fegyveres testületnél szolgál, azonnal az jut eszembe, hogy bármelyikük lehetett volna. A gondolatat az agyamba fészkeli magát, nem ereszt. Ez itt nem Chicago, nem Amerika, ahol sajnos túl sok hír szól arról, hogy megöltek egy rendőrt, vámtisztviselőt, fegyőrt. Ez itt Magyarország. Az újbudai rész sem a bűnözés gócpontja és mégis…

Mindenki találgat, a részvétnyilvánítások mellett sokan tudni vélik, mit kellett volna tenni. Egyikünk se volt ott. Nem tudjuk, pontosan mi történt az intézkedés alatt. Olvastam olyan kommentet is, hogy erre képezték ki őket, miért lett tragédia a vége?

A válaszokat a szakemberek majd megadják.

Nincs rutin intézkedés, nincs rutin nap, minden alkalom, helyszín más. A kiképzés során bajtársakká leszünk, remek pillanatokat élünk át és igen, néha az átlag polgár számára elképzelhetetlen szituációkba keveredünk. A hivatásosok többnyire oda mennek, ahonnan mindenki más eljön. A tudásuk legjavát felhasználva igyekeznek a rendet, a közbiztonságot fenntartani, az állampolgárok békéjét megőrizni.

És ezek a tragédiák döbbentik rá az embereket, hogy a biztonság milyen sérülékeny, az élet mennyire törékeny és egy átlagosnak induló nap is végződhet úgy, hogy onnantól semmi sem lesz ugyanolyan.

Mindenkit hazavárnak. A mentőst, a buszsofőrt, a gyári munkást épp úgy, ahogy a rendőröket.  Megállunk egy pillanatra és megfogadjuk, jobban figyelünk ezentúl egymásra.  Kár, hogy ezen az áron…

Nem szeretnék megfeledkezni az intézkedés során megsérült két rendőrről se. Erőt, kitartást, mielőbbi maradéktalan felépülést kívánok nekik. És azt, hogy békére leljenek, megtalálják a megnyugvást akkor is, ha ez most még lehetetlennek tűnik.

Nézem Péter fényképét: egy tiszta tekintetű, kedves srác néz rám. Nem csak a kollégái, családja, barátai szerették, azt gondolom, azok is jó szívvel emlékeznek rá, akikkel szemben intézkedett.  

Egy jó emberrel ismét kevesebbek lettünk. Legyen neked könnyű a föld!