Tervezős típus vagyok, akinek muszáj tudnia, hogy mikor, mi történik az életemben.Akár hetekre-hónapokra előre is.

Mostanában edzőtáborban is kevesebbet fordulok meg, szóval már az se megy rutinból, hogy vadidegenekkel egy szobában aludjak. Ez azért is okoz nehézséget, mert egy ideje a megszokottól eltérőek az alvási szokásaim. Sokszor felébredek egy éjszaka alatt és nehezen megy a visszaalvás. És van az az időpont, ami után meg egyszerűen erőltetnem is kár...

És ehhez jön még az, hogy nem szeretek olyan sofőrök mellé beülni hosszabb távra, akinek a vezetési tudományáról korábban rövid távon nem győződtem meg. Volt rá példa, hogy kiszálltam a nekem nem tetsző vezetési stílusú egyén mellől.

Hogy miért írom le mindezeket?

Észrevétlenül elengedtem a fejemben felállított korlátokat. A jelenség még tesztelés alatt van. Az biztos, hogy az esszencia hatására sok minden formálódik a gondolkodásomban és sok olyan történésnek vagyok részese, amit észrevétlenül engedek az életembe. Vagy épp utólag kapcsolok, hogy jéé, ez eddig nem így volt.

Snitt: Mondjuk pont olyan életszakaszban vagyok, hogy épp semmit se tudok előre tervezni, de már kezdek vele megbékélni.

A legutóbbi esetet szeretném leírni nektek, egyszerre volt jelen a fenti három típusú nem is tudom micsoda. Nevezzük védelemnek? Hiedelemnek? Ragaszkodásnak?

Könnyedén kapcsolódom másokhoz. Ezt a mondatot sokszor mondtam már magamnak és így is gondoltam, de mégis most értettem meg, mit jelent ez igazán az életemben.

Történt, hogy kedves barátnőm meghívott magához Debrecenbe. Örültem, hogy pont a karneválra egyeztettünk időpontot és már hónapokkal előtte nézegettem a vonatot, a programot, a hozzájuk kapcsolódó jegyárat. Barátosném azt mondta ne foglalkozzak vele, ha fix, hogy megyek, a jegyet intézi. Itt esett ki először a kontroll a kezemből. És aztán szép lassan többször is. Rábíztam magam, teljesen hátradőltem, s csak jóleső izgatottság lett rajtam úrrá, hogy majd minden milyen jó lesz. Menet közben kiderült, hogy más is lesz nála akkor. Ezt is zokszó és problémázás nélkül helyretettem magamban. Aztán jött a következő, hogy nem vonattal, hanem kocsival megyünk le. Az utolsó pillanatig egyszer sem jutott eszembe azon gondolkodni, vajon a sofőrünk milyen autóval jön és a vezetési stílusa sem aggasztott. Egy pici izgalom akkor jutott, mikor beszálltam mellé, de szerintem még két lámpányit sem autóztunk, mikor megnyugodva dőltem hátra, tudván, jó kezekben vagyok.

A következő meglepetés akkor ért, mikor vendéglátónk felajánlotta a saját szobáját, a kihúzhatós ágyával. Ott aludtunk két éjszakát is és csodák csodájára simán elaludtam és csak a meleg miatt ébredtem fel, nem pedig a hálótársam miatt.

A programok rugalmasan alakultak és ez sem borított ki. Az egész nem is tudatosult bennem, csak már a hazafelé vezető úton. Ahol utólag beszámoltam az újonnan szerzett barátnőmnek a korábbi félelmeimről.

Azt hiszem, megint ugrottam egy szintet. Köszönöm elsősorban magamnak, aztán Menisnek és végül, de nem utolsó sorban azoknak az embereknek, akik így vagy úgy, de társamul szegődtek ezen az úton.

#minden#nap#tanulok#valamit#

Szerző: Berill Shero  2018.09.07. 21:35 Szólj hozzá!

Címkék: Esszencia

címmel készül Győzike filmje...

Az előzetest nem fogom minősíteni, de 6 perc 59 másodpercnél kiszabadul a szellem a palackból :) Megéri végignézni, kattints rá a Győzike feliratnál fent. És erről eszembe jut egy régen hallott sztori, abból az időből, mikor még léteztek határok és volt vámellenőrzés ki- és belépés előtt.

A vámos a nemzetközi gyorsvonaton ellenőrzi az utasokat. A belföldre belépéshez tartozó vámvizsgálat szépen folyik, semmi szabályszegés nem történik. Orvosok egy csoportja külföldi kongresszusról hazafelé tartva ejtőzik az általuk lefoglalt külön kocsiban. A vámos belép, illően köszönti őket, majd kezdődik az útlevél és csomag átvizsgálás. Egyszer csak fingik egy igazán szagosat. Mindannyian ismerjük ezt a fajtát, szerintem nincs ennél alattomosabb. Ugyanis hangja nincs, de szaga annál inkább. A vámos végez a kocsival, addigra már oltári a bűz. Az ajtóból visszafordul, végig méri a jól szituált orvosokat, majd fejét csóválva az alábbiakat jegyzi meg, mielőtt becsukná az ajtót:

- Hát uraim, ezt nem gondoltam volna magukról!

Szerencsétlen, ártatlan doktorok Budapestig találgatták, hogy melyikőjük fingott be. Természetesen senki nem vállalta magára. :D

Szerző: Berill Shero  2018.09.02. 20:02 Szólj hozzá!

Címkék: mosoly hivatásosok

Úgy látszik a Juhász vezetéknevűek mind csoda emberek. :D A múltkor Juhász Zoliról írtam, most ismét egy másik Juhász került a fókuszba.

Juhász Attila*  az, akiről néhány szót szeretnék szólni egy terjedelmesebb bevezető után.

Tagja vagyok a facen az Elegem van a MÁV-ból!* zárt csoportnak. Ez a csoport tényleg az, amit a neve takar. A kedves utastársakkal együtt itt lehet dühöngeni és tájékoztatást kérni/adni a vonatokról. Azért is szuper ez a csoport, mert hamarabb értesülhet az utazó közönség a késő/soha meg nem érkező szerelvényekről, mintha a kiírást, hivatalos tájékoztatást várná.

A tagság nagyobb részét a 70-es vonalon utazók teszik ki, hiába fut viszonylag sok vonat arrafelé, meghibásodás is pont ezért nagyobb eséllyel következik be ott. Az utasok a maguk profán módján hangot is adnak nem tetszésüknek. Néha komoly vita kerekedik, de a tömegpszichózis remekül működik, együtt dühöngeni is jobb, mint külön-külön szentségelni. És ha megoldani ezzel semmit nem is sikerül, de legalább közelebb hozza az embereket egymáshoz a közös "ellenség". Vannak olyanok, akik kérdőívet gyártottak, hogy a késéseket az utasok is számon tudják tartani, mások már sablon és kevésbé sablon panaszlevél mintával rendelkeznek és adják közre az időnként a MÁV által megválaszolt dokumentumokat. Van, aki csak olvas, van aki infot is ad, s van aki dühöng, míg mások parázs vitát (és valljuk be, sokszor értelmetlent) szítanak.

És az utasok mellett szót kell ejteni a vasutasokról is. Ahogy utasból is van mindenféle, a vasút dolgozóiból is. Kulturált, kevésbé intelligens és olyan is, aki nem csak trollkodni, de segíteni jár az oldalra. Attilát vélhetően a kíváncsiság vezette a csoportba. Aztán ott ragadt. És a MÁV-osok irányába időnként eluralkodó lincshangulatot annyira jól kezelte, hogy egy idő után mindenki felfigyelt rá. Észrevétlenül a közellenségből egy fontos és biztos pont lett. Kedvessége, profizmusa, ahogy a kitörni készülő konfliktusokat kezelni tudja, lenyűgöző. A szakmán kívül a konfliktuskezelést nem tanították neki. Amit tud, magától tudja. Mert empatikus. Mert érdeklődő. Mert nyitott. Toleráns, a legfeszültebb és legnehezebb helyzetekben is. És a szabadidejét is a csoportra áldozza. Anélkül, hogy bárki kérné. Bármikor lehet tőle információt, segítséget kérni, lehetőségeihez, tudásához és eszközeihez mérten igyekszik megválaszolni a kérdéseket, megoldani a problémát. Amikor totális a káosz egy leszakadt felsővezeték, vagy tönkrement biztosítóberendezés miatt, ő amellett, hogy rendelkező forgalmi szolgálattevőként igyekszik a károkat minimalizálni, arra is szakít időt, hogy az utasokat is tájékoztassa, megnyugtassa. Sejtésem szerint otthon példás családapa, s ha ideje engedi, írogat is. Az írásait itt találjátok.

Ha látom, hogy bejelentkezik szolgálatba, már tudom, hogy derűsebb lesz a napom. Akkor is, ha épp az ég a földdel összeér. Mert mikor szentségelni kezdenénk, ő ott lesz és megnyugtat.

A MÁV-nak azt kellene már végre tudomásul venni, hogy a rossz kommunikáció vagy a kommunikáció hiánya feszültté teszi az embereket. Igen, tudjuk, hogy egy gázolás miatt néhány órát késni fogunk, vagy nem is megyünk sehova, de ezt is meg lehet mondani. Szépen, emberbarátian. A jó szó semmibe nem kerül. És akkor talán mi is több türelmet tanúsítunk a MÁV munkatársai felé. Az emberek jelentős része tisztában van vele, hogy egy-egy késés, probléma nem a kalauz hibája, mégis mindig ők lesznek a céltáblák, hiszen velük találkozunk a szerelvényeken.

Attila állhatna a MÁV vezetése előtt is példaként. Nem tudom, vajon egyáltalán tudják-e, hogy létezik?! És hogy a MÁV megtépázott hírét egy icipici emberséggel máris feljebb tornázta? Ha ezt olvassák a T. MÁV vezetők is, nyugodtan dicsérjék meg! Állítsák az állomány elé példaként és ha megjutalmazni nem is tudják, legalább veregessék vállon. Ahogy egyéb eszközök hiányában virtuálisan mi is csak ezt tudjuk megtenni. De az embernek ahogy írtam a jó szavak is jól esnek. Attila tevékenysége nálam *5-ös!

*Természetesen mind Attilától, mind a csoporttól engedélyt kaptam a publikálásra.

Szerző: Berill Shero  2018.08.28. 21:18 Szólj hozzá!

A média egészen jól kezeli a Majka által leírtakat és a koncerten elhangzottakat. Nem úgy a mezei emberek. Beleolvastam Majka posztja alatt a kommentekbe, s megdöbbentett, hogy egyesek mennyire korlátoltan gondolkodnak. Akárki akármit mond, ennek a posztnak a megírása nem csak bátor döntés, de azt hiszem hosszan tartó belső vívódás eredménye volt. És azért is respect, hogy az Indexen beszélt erről.

Majoros Péter leírja az okokat, a miérteket. És le a kalappal előtte. Akinek a környezetében nem volt sosem függő (nem csak kábítószer, hanem gyógyszer, alkohol, szerencsejáték), az nem tudja, milyen nehéz velük. És nem azzal segítünk nekik, hogy dugdossuk és kétszázharmincadszorra is kihúzzuk a szarból, hanem azzal, ha levesszük róla a kezünket. Természetesen nem végleg kell eltávolodni tőlük, mert akkor beszippantja őket a lefelé ívelő folyamat, aminek a vége sok esetben a halál/hajléktalan lét/börtön/öngyilkosság. Csak szakemberre kell bízni a gyógyítást. Amikor eladják a házat a fejed fölül, amikor belecsúszik a másik egy olyan hazugságspirálba, amiből nincs kiút, de Te még mindig hitelt adsz a szavainak, hogy megváltozik, megjavul, leteszi, eskü igazat mond, pont ugyanúgy játszmázol, mint ő. Asszisztálsz a függőségéhez, hiszen, ha már nincs kit lehúzni, nincs kinek üres ígéreteket pufogtatni, akkor kihúzol egy lényeges elemet a lába alól.

Sokan támadják Majkát, hogy milyen legjobb barát az, aki "lejáratja" a társát. Én megfordítanám a kérdést. Milyen barát az, aki sokadszorra is cserbenhagyja a másikat? Aki légvárakat épít és akinek senki és semmi nem szent a függőségén kívül? Milyen eszköznek kellene Majka kezében lenni ahhoz, hogy Curtisnek segítsen? Ez a történet véleményem szerint már régen meghaladja Majka képességeit, nem neki kell megoldania. A posztjából feketén-fehéren kiderül, mit tett meg a barátjáért. Az is kiderül, hogy mindazok ellenére, amit Curtis a függősége hatására tett, Majka még mindig mellette áll. A lehető legjobb döntést hozta azzal, hogy a problémával kiállt a nyilvánosság elé. Hány ember dugdosta, "segítette" a Curtis-ről kialakított imázs fenntartását azzal, hogy kábítószerhez juttatta, vagy nem rendezett botrányt, amikor x-edszerre is átverte az embereket... Mindenki felelős és senki sem. Curtis-nek magáért kellene változnia, de van az a pont, amikor ez szakszerű segítség nélkül nem megy. Itt már kevés az akarás. De hátha, most, hogy ország-világ megtudta, nem egyszeri botlás volt a kokainos karambol, talán elfogadja és tud élni a szakszerű segítséggel.

Szurkolok neki és köszönet Majkának, hogy kiállt a nyilvánosság elé!

Szerző: Berill Shero  2018.08.24. 10:15 Szólj hozzá!

Régi álmom teljesült azzal, hogy idén eljutottam a karneválra.

Mielőtt útra keltem megnéztem a virágkarnevál hivatalos oldalát. Csalódást okozott, mert semmitmondó információk voltak rajta. Például nem tudtam meg, hogy melyik tribün fedett, vagy hova szól az olcsóbb/drágább jegy, hány kocsi lesz, mi a tematika... Ezért eldöntöttem, elengedem, maximálisan rábízom magam a barátnőmre.

A karnevált megelőző napon érkeztem Debrecenbe. Vendéglátóm gondoskodott róla, hogy az első este se unatkozzak. Rövid villamosozást követően a Régi Városháza udvarán megcsodálhattam a Tündérkertet. A hangulatról a színes fények, tündék lakhelyéül szolgáló építmények, különös világítás gondoskodott.

img_20180819_193718.jpg

img_20180819_193813.jpg

img_20180819_194220_1.jpg

img_20180819_214223.jpg

img_20180819_212150.jpg

A Tündérkert után egy utcai salsa partira is beestünk, a bátrak beálltak táncolni, de a nézőkből volt több.

img_20180819_210914.jpg

Időben érkeztünk a főtérre, hogy megnézhessük a Nagytemplomra vetített többféle fényjátékot. Az egyik a tavalyi év kisfilmje volt. A templom és Debrecen történetéből szemezgettek, a történelmi események elevenedtek meg a falakon. Látványos építkezés, tűzvész, leomlás szemtanúi lehettünk. Tátott szájjal néztem, elvarázsolt.

img_20180819_221540.jpg

 

img_20180819_221813.jpg

img_20180819_222519.jpg

Másnap a felvonulás volt tervben. Előző este beszereztem egy térképet, az már több támponttal szolgált, mint a honlap. Az egyik szervezőtől megtudtam, hogy 16 virágos kocsi fog felvonulni. Az iskolák mellett cégek is indítottak kocsit. A virágos autókon kívül 30 művészeti csoport képviseltette magát, nem csak hazai, de külföldiek is akadtak szép számban. A virágok (például összesen 670.000 szál dália) Hollandiából érkeztek.

img_20180820_085258.jpg

A felvonulók között nagy sikert aratott a francia kabaré csoportja és a pillangók, tündérek. Ez utóbbiak gólyalábon vonultak keresztül a városon.

img_20180820_094759.jpg

img_20180820_094747.jpg

 Úgy tudom 2018 a családok éve, néhány kocsi tematikájában ez is megjelent.

img_20180820_093752.jpg

 

img_20180820_090908.jpg

img_20180820_094124.jpg

img_20180820_092934.jpg

img_20180820_091832.jpg

 

img_20180820_103810.jpg

img_20180820_095523.jpg

img_20180820_100829.jpg

img_20180820_101204.jpg

A gyerekek a Continental buborékfújó kocsiját élvezték a leginkább.

img_20180820_101910_1.jpg

img_20180820_103303.jpg

img_20180820_105644.jpg

 

img_20180820_110540.jpg

 

img_20180820_105345.jpg

img_20180820_110838.jpg

A személyes nagy kedvencem a tigris volt.

img_20180820_111336.jpg

img_20180820_111612.jpg

img_20180820_112850.jpg

A huszadikai rendezvényt a Nagyerdei Stadionban megrendezett Karneváléj zárta. A fellépők: Dánielfy Gergely, yesyes, AWS, Odett, Ceasefire X,Honeybeast, Ham Ko Ham, Horváth Tamás, Szőke Nikoletta, Kállay-Saunders András, Parno Graszt, Sativus, Süle Zsolt, Szakcsi Lakatos Róbert, Kökény Attila és a 2009-es Eurovízió győztes, Alexander Rybak hegedűművész és énekes.

img_20180820_192336.jpg

A Honeybeast minikoncertet adott, Dánielfy Gergely egy kötélen ereszkedett alá, Alexander Rybak pedig az AWS-szel is énekelt. A programsorozat hétfői etapja a tűzijáték után Kökény Attila koncertjével zárult.

Nagyon színvonalas és gyönyörű volt az egész rendezvény. Mindenkinek ajánlani tudom, legalább egyszer az életben meg kell nézni!

img_20180820_221237.jpg

 

Szerző: Berill Shero  2018.08.22. 21:37 Szólj hozzá!

Szegény gyerekek! Hát mi lesz így velük?! :p

37273165_1771598302893267_587654674027380736_n.jpg

Szerző: Berill Shero  2018.08.18. 20:48 Szólj hozzá!

Címkék: mosoly

Vajon egy élet során hányszor törik össze a szíved? Hány alkalommal kell újra kezdened a nulláról? Hányszor lehet talpra állni?

Amikor azt hiszed, hogy nincs lejjebb, a sors mindig bebizonyítja, hogy van.

Odaadod a szíved, kitárod a lelked és cserébe akkora maflást kapsz, hogy a fal adja a másikat. Akikről azt hiszed, egész életedben ott lesznek melletted, kiállnak érted, ahogy te is értük, egyszer csak eltűnnek. Amiről azt gondolod, ez egy biztos pont, azt a sors kihúzza a lábad alól.

A jó vagy a rossz időszakokból van több? Meddig sirathatsz egy elveszett szerelmet, vagy egy be nem teljesült álmot? Hagynod kell magad sodortatni az árral, vagy meg kellene ráznod magad és új célokat kitűzni? Elfogynak-e a célok? Szabad-e belesüppedni az önsajnálat mocsarába? Ki mondja meg, meddig dagonyázhatsz benne?

Hova tűnnek a remények, miért foszlanak szét a vattacukros álmok? Hogyan és mennyi idő után építed újjá magadat? Lehetőséget látsz ott, ahol egy ajtó becsukódik, vagy csak azt, hogy veled megint kibabrált az élet? Képes vagy őszintén mosolyogni és hinni abban, hogy a rossz után jó jön? Vagy álszent módon a félelmeid és falaid mögé bújva nyüszítesz, mikor nem lát senki?

Melyik vagy te? Aki élete szerelmének elvesztését kiheveri egy hét alatt, vagy aki még évek múlva is azon kesereg, hogy mi lett volna, ha? Számít, hogy mit gondolnak mások? Meddig illik gyászolni valakit, aki nincs többé? Meddig sirathatod, sajnálhatod magad az elveszett élet romjai felett?

A "mi lett volna ha" egy ócska frázis. Ha nem hagynak el, ha nem csalnak meg, ha hal meg ideje korán, ha nem rúgnak ki, ha felvettek volna, ha másfelé indulsz...

Illúzió. Légbuborék. Szétpattan. Ahogy az élet minden egyes pillanata. Élj a mában! Hidd el, hogy minden okkal történik. És minden jó úgy, ahogy van. A döntések sokszor nem rajtad múlnak, fogadd őket méltósággal.

Nem győzöm Menist ismételni. Az adott helyzetben az volt a legjobb döntés. Kétségeid se legyenek!

Szerző: Berill Shero  2018.08.14. 20:17 1 komment

Címkék: okosságok ala Berill Esszencia

Fura alakok fura szettekben kicsit sem fura Budapesten...

36946219_1756326931087071_6674146171713224704_n.jpg

 

Szerző: Berill Shero  2018.08.10. 20:34 Szólj hozzá!

Címkék: mosoly

A szavaknak súlya van. Vannak helyzetek,mikor ki kell őket mondani. Van, amikor kevés, hogy érezteted a másikkal, fontosságát, de nem mondod, mit is jelent ő neked valójában. Másképp működünk. Nők és nők között is van különbség, nő és férfi között meg végképp. A nyílt, tiszta, erőszakmentes kommunikációval nem lőhetünk mellé. Ott maximum a fogadó félnek okozhat törést, de az akkor és ott róla és nem rólad szól. Tudni kellene felismerni a saját játszmáinkat/védelmeinket és ha már ezt sikerül, másképp kommunikálni. A másik ember abból ért, amit mondok, nem pedig abból, amit gondolok...

Szerző: Berill Shero  2018.08.06. 18:29 Szólj hozzá!

Címkék: okosságok ala Berill

Úgy néz ki a Dechatlonnál van baj a fordítással. A portugál nyelv szerintük hasonlatos a magyarhoz....  Lehet a google fordítót használják?! :p

dech.jpg

 

Szerző: Berill Shero  2018.08.01. 19:59 Szólj hozzá!

Címkék: mosoly

Balczó Mátyás. Szélesi Sándor. Zsiga Henrik. Tápai Gergely.*

Folytathatnám a sort, de szerintem magatoktól is kitaláljátok mi a közös bennük. Írnak. Nem is akárhogy. A tudásukkal nem kérkednek és nem féltik másoktól.

A Magyar Íróképző megálmodója Zsiga Henrik túl van a 39. alap írótanfolyamon és ősszel jön a 40 (bővebb info: http://www.irokepzo.hu/Reszletek). Aki veszi a fáradtságot és elmegy az előadására, pont olyan függő lesz, mint én az Esszenciától. Szeretetteljes légkörben, őszinte kritikákkal és sok-sok információval segíti az írás útján elindulókat. Nem csak ő, hanem a profi csapat is, akit maga köré szervezett.

A haladó tanfolyam még mélyebb ismereteket ad. A mi csapatunk kellően lelkes volt ahhoz, hogy rágja Henrik fülét, szervezzen egy tábort. Ötletelés szintjén nagyon sok minden felmerült, míg végre boldogan olvashattuk, készül az első tábor.

Remek nyári hétvége elé néztünk egy eldugott vidéki kúriában. Profi szervezéssel, rengeteg előadóval, irodalmi vetélkedővel, filmforgatással ismerkedtünk egymással és a sikeres íróvá válás rögös útjával.

38085456_1793357547384009_1709055396469014528_n.jpg

A hangulatról, ízekről, imákról profánabb stílusban olvashattok lentebb:

Az odaúton beállt az M7-es. Köszi Magyarország, így szeretünk. Mindenütt vagy útfelújítás, vagy baleset, alkalmanként (sűrűn) a MÁV is az utasok ellenségévé változik. Nem leszek dühös, azért se! A társaság jó, araszolunk egyes-kettesben a dugóban. Aztán ránk szakad az ég. Előre sajnálom azon írótársaimat, akik szállásul a sátrat választották, nem lesz egyszerű a vízben felállítani őket.

Eltévedünk. Miért is ne, igazi szőke nő módjára a tábor helyszíne helyett simán csak a települést ütjük a naviba. Semmi gond, két perccel a kezdés előtt megérkezni megfizethetetlen. :) Kíváncsi tekintetek, ismerős arcokkal vegyülnek. Hurrá, nem késtünk le semmiről!

Körbenézni, kicuccolni nem nagyon van idő, kezdetét veszi a megnyitó után Tápai Gergely forgatókönyvíró (https://www.imdb.com/name/nm8949311/) előadása. Úgy jöttem, nyitott vagyok, ha épp nem lesz más program, a nekem kevésbé fekvőkbe is belehallgatok. Nem csak belehallgatok, ott is maradok. Életemben nem akartam forgatókönyvet írni, de Gergely előadása megfogott. Ettől függetlenül mindenki nyugodjon meg, nem tervezek pályát módosítani. :)

A forgatókönyv írás rejtelmei után kíváncsian vártam Nagy Károlyt és Balczó Mátyást (https://alfahir.hu/szerkesztok/balczo_matyas). Színes előadás volt arról, ha magunknak írunk, miként lesz abból könyv és hova érdemes elküldeni. Károly előtt le a kalappal. Orvosi végzettség nélkül a kutyatáplálásról (https://www.youtube.com/watch?v=NifUUph1V3w) könyvet írni, nem semmi vállalkozás, ahogy Pesten mondják. Mátyás elismert és megbecsült (van ma olyan Magyarországon?!) újságíróként kezdett könyvet írni. Egészen más utat járt be, mint Károly. Mindketten színesen, életszagúan meséltek az útról, az interaktív előadás után nem maradt hiányérzetem, a kérdéseim válaszra leltek.

A scifi, útikönyv szektor kimaradt, mert jelentkeztem a lektor szektorba, ahol egymás műveit boncolgattuk a korábban megismert módszerekkel. Parázs vita alakult ki egyik-másik műnél, igyekeztünk megérteni egymás elképzeléseit, de az idő rövidre volt szabva, befejezni nem tudtuk, csak abbahagyni.

Szélesi Sándor (https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9lesi_S%C3%A1ndor) maradt végig, így, aki lemaradt az előadásáról a két nap alatt bátran kérdezgethette.

Oravetz Dániel - Kulcsár Teodóra (https://www.facebook.com/EbredesekAlapitvany/photos/antistigma-d%C3%8Djat-kapott-oravetz-d%C3%81niel/1437765209632111/) párost is a korábbi tanfolyamon ismertem meg. Ők önsegítő könyvet írtak és tartanak előadást a témában. Nagy bátorságra vall, hogy felvállalták Dani mentális betegségét és hihetetlen erőt adnak azon sorstársaknak, akik a névtelenségbe-arctalanságba burkolózva igyekeznek küzdeni magukért. Pozitív kisugárzásuk, energiájuk és mosolyuk már önmagában gyógyító. És tudatja a nagyvilággal, mindenki lehet boldog, függetlenül a problémáitól.

Vacsora előtt jó hangulatban zajlott az irodalminak kikiáltott vetélkedő. Annyi köze volt hozzá, hogy magyar és nemzetközi írók-költők életében megjelenő bulvárt feszegettünk. Például megtudhattuk, hogy Euprhase Kezilahabi élő ugandai költő. :p Vagy hogy Ady hány cigarettát szívott az utolsó éveiben. És kinek volt rabszolga a nagyanyja. A véresen komoly küzdelmet a mi csapatunk fölényes egy ponttal nyerte meg. :) A nyereménykönyv feldarabolása meg még várat magára ;).

Kiderült, hogy fennakadás van a zuhanyzásban, a sátrasoknak csak hideg víz jutott. Én négy leányzóval osztoztam a szobán, közös döntéssel egy fiatalembert beengedtünk jó pénzért tusolni. Itt szeretném felhívni a figyelmét, hogy még nem rendezte a számlát, pedig extra takarítási költséget is generált! Még mielőtt rosszra gondolnátok, a miénk volt a legnagyobb és egyben akadálymentesített szoba a földszinten. A fürdő méretei hatalmasak, hogy a tolókocsival érkezők is kényelmesen használhassák, de a zuhanyfejet és a zuhanyzó függönyét elméretezték. Az egyik kevés lett, a másik meg a szélrózsa minden irányába hordta a vizet. Miután mindenki lezuhanyozott, akár medence partit is lehetett volna rendezni a bokáig érő vízben. Takarító eszköz híján meg kellett várni, míg magától felszárad. Ez a 35 fokban nem is volt nehéz. De azért megnézném télen vajon korcsolyapályává fagy-e a zuhanyzós víz.

Vacsora után aki akart, becsatlakozhatott a tábortűzhöz. És jött a slam poetry, meg a könyvajándékozás. Előbbiről azt hittem, hogy inkább férfiak űzik, de voltak női előadók is. Élettörténetek szellemesen tálalva.

Engem és néhány sorstársamat a bunkó szúnyogok korán fedett helyre tereltek, ezeknek nem ártott a szúnyogirtó se!

Az est folyamán kicsit aggódtam, hogy mire lefeküdnék, a teraszon zenélő társaság átteszi-e a székhelyét valahova máshova. Jó fejek voltak, kérés nélkül is elvonultak a  bejárattól.

Az utolsó embereket pedig hajnal fél négy magasságában azt hiszem én zavartam el aludni :p. De ez megint egy másik sztori lenne.

Másnap egészen könnyedén ébredtünk. A kényelmesen elfogyasztott reggeli után a forgatás folytatódott. Az előző nap én nem vettem részt rajta, de a kíváncsiság és Adri unszolására beneveztem "tömegnek". Alig volt vele baj. Az első mindjárt az, hogy sütött a nap. Nem kicsit. Mi meg kint néztünk dühösen, áhítattal majd lincselve hol színészt, hol fűcsomót, hol botot, hol virágot. Természetesen a filmhez nem kellett más, csak sötét felső. Én speciel a thermo pulcsimban nyomtam végig a napot. Remek volt. :D Viszont a stáb, a színészek és a statisztatársaim előtt le a kalappal. Némelyikük még a 20-at se töltötte be, de olyan profin és alázattal végezték a munkájukat, hogy néha elszégyelltem magam a meleg miatti nyavalygásomért. Azért sokat röhögtünk együtt. Volt összekovácsoló ereje a fekete ruciknak. És a vasárnapi első előadó is jó fej volt, beállt közénk tömegnek.

38086079_1685504758238692_3921399849571844096_o.jpg

* fotó Fazekas Lívia

Kiss Gábor a Tinta Könyvkiadó ügyvezetője (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kiss_G%C3%A1bor_(nyelv%C3%A9sz) az általuk kiadott szótárakról tartott érdekfeszítő előadást. A könyvek szeretetén kívül abból is ízelítőt kaptunk, milyen sokféle a szótárpiac és Gábor milyen hihetetlen mennyiségű lexikális tudással rendelkezik. Azt gondoltam a szótárak témakör unalmas és fárasztó, de Gábor remek előadó, ráadásul annyira közel hozta a témát, hogy kedvet kaptam könyvet vásárolni. Rengeteg hiánypótló kiadványuk van, érdemes ellátogatni a weboldalukra.

Bánáti András a nyomdát képviselte. Egészen pontosan a Kvadrat Printet (http://www.kvadratprint.hu/). Színes kiadványokról, nyomdatechnikáról mesélt és mondandóját illusztrálta is az általa hozott anyagokkal. Érdekes volt ilyen szemszögből is belátni a kulisszák mögé.

Aztán Birincsik Albert (http://mediapedia.hu/birincsik-albert) a média nyújtotta lehetőségekről, a média mixről, a potenciális olvasótáborról és a jól felépített marketing technikákról tartott kötetlen interaktív előadást, a laikusok számára is érthető és befogadható módon.

Hirtelen annyi tudással gyarapodtam általuk, hogy idő kell, míg leülepszik az új ismeret.

Sajnos a színházi előadást már nem tudtam megvárni.

Viszont roppant hálás vagyok mindkét fuvarért, a Tarnóca (https://www.tarnocakuria.hu/) kúria segítőkész személyzetének, mert például a gyümölcslevesből repetázhattam. Az írótársaknak a jó kis beszélgetésekért, nevetésekért. A forgatócsoportnak a biztató szavakért, mikor már szétestünk és a profizmusukért. Az előadóknak a szájtátva hallgatott infokért. Henriknek (http://www.kalliopekiado.hu/A-kiadorol) és Zsófinak meg azért, mert  színvonalas tábort teremtettek a semmiből, és hagyták, hogy minden hülyeséggel a tábor előtt, alatt rágjuk a fülüket és néhány óra alvással is tudtak mosolyogni. Bakiból alig-alig volt, őszinte leszek, az elsőség okán többre számítottam. Egy kérdés kapcsán maradt bennem űr: Mikor lesz a következő?!

Ui: Ha valaki kimaradt, az csak a véletlen műve lehet. Vagy a fáradtságé, esetleg a csapongó eufóriáé. 

Néhány kép a pihenni vágyóknak, a kúria tökéletes a világtól elbújásra, bár a gps végül csak odavezetett :D

A kapun túl ez a látvány fogadott:

38023516_1793805137339250_1488044033048576000_n.jpg

A kúria főbejárata

38033330_1793805157339248_8055504247921311744_n.jpg

Az épület hátulról.

38124917_10212638286891694_1413064516924604416_n.jpg

 Fotó: Székely Zoltán

37985304_10212638295611912_2426965407697993728_n.jpg

  Fotó: Székely Zoltán37996440_10212638284531635_7146836343732043776_n.jpg

 Fotó: Székely Zoltán

*Elnézést a többi szerzőtől, kiadó vezetőtől, előadótól és minden tollforgatótól, aki ott volt, de nem nevesítettem.

Szerző: Berill Shero  2018.07.30. 22:20 Szólj hozzá!

"Csumi Aranyapáim!

Képzeljétek, Gyurma haverom vett egy elektromos autót. A faluban azóta is mindenki bámulja, ha megjelenik vele.

Nem akarok a közepébe vágni, mesélem a sztorit az elejétől...

Doki barátom imádja a kocsikat. Természetesen neki mindig valami olyan kell, ami másnak nincs, vagy ha már van, az övé legyen extrább, drágább. Gyurma faterja autószerelőként javította a környékbeli kombájnokat, traktorokat, munkagépeket. Sokáig adjusztálta a fiát eme nemes szakmára, de őt már gyerekként is a gyógyítás, meg a szuper gyors verdák érdekelték. Az összes autóskártyán szereplő kocsi adatait kívülről fújta. Teljesítmény, henger, szelepek, gyorsulás, fogyasztás. Abban az időben nagyobb részt csak a kártyákon meg a filmekben láttunk olyan verdákat, amikről a barátom azt állította, ha felnő, neki biztos lesz egy olyanja. Nem csak mi röhögtük ki, az apja is. Gyurma céltudatosan hajtott a sportverdára. 15 éves korától dolgozott nyaranta és ha kellett bármelyik hétvégéjét beáldozta azért, hogy mielőbb meglegyen a vágyott kocsi. Odáig, meg vissza volt a japán csodáktól, mikor a magyar utakon még több volt a Skoda, Lada, Trabi és a többi, mint a nyugati verda. Nagy álma egy Toyota Celica volt. Mondjuk el kell ismernem, az a kocsi elég menő volt a maga korában és a Toyoták ma sem rosszak. Szóval Gyurma dolgozott és spórolt. És még nem is volt jogsija, de az udvarukban ott pompázott egy 1990-es évjáratú, tűzpiros, háromajtós, elhúzható napfénytetős verda. Egy ilyen:

toyota.jpg* forrás: Internet

Marhára bejött a csajoknak is, ezekkel a kinyitható lámpákkal. A kocsi sokat tudott,  2000 köbcentis, 156 lóerős jószág volt, remekül gyorsult, lehetett hallani, ha Gyurma elindult valahova. Innentől nem volt megállás. A csajok mind akartak egy karikát gurulni, s egyik-másik egész messzire elment azért, hogy beülhessen. ;) Gyurma se volt hülye, akit lehetett, azt megdugott a kocsiban. Mit ne mondjak, nem volt kényelmes. Ezt én is tapasztaltam, mikor kölcsönadta egy körre és az akkori csajommal ki akartuk próbálni a filmekben látott autósszexet.  A csaj lába beszorult a kézifék és az ülés közé, én meg majd kitörtem a derekamat. Azóta se szeretek kocsiban kefélni. Viszont egy tételt kipipáltunk a képzeletbeli bakancslistámról.

De vissza Dokihoz, meg a kocsikhoz, kicsit elkanyarodtam. Szóval ezzel a Celica-val kezdődött minden. Onnantól kezdve jobbnál jobb verdákat hajtott a barátom. Ez a sportverda mánia kábé a harmincas évei közepére lecsengett. Mostanra benőtt a feje lágya, környezettudatosan gondolkodik, igyekszik ár-érték arányban a legjobbat megtalálni. És még mindig képes horror összegeket kiadni egy-egy kocsira. Amikor én cserélek autót, mikor már meg van a kinézett típus, Gyurma utánaolvas, teszteket néz és igyekszik mindent megtudni róla. Nekem végül csak azt kell eldönteni, hogy kell vagy sem az adott jármű. Sokat tanultam tőle, egyedül is tudok vásárolni, de jobban szeretek a szakértelmére hagyatkozni, eddig még nem csalódtam benne.

Egy ideje már foglalkoztatta a gondolat, hogy le kéne cserélni a benzin/gáz üzeműjét elektromosra, a faluban nincsenek nagy távok, pont jó lenne egy villanyautó. Javasoltam, hogy váltson biciklire, de elhajtott a francba, mondván, képzeljem magam elé, amint orvosi táskástul, sztetoszkópostul, leizzadva beesik megmérni Manci néni vérnyomását, vagy ugyanezt mínusz húsz fokban... Na most ez tényleg vicces lett volna. Ecsetelte az elektromos előnyeit. Azt is mondta, egy kocsinál  fontos, hogy a majré vas hangtalanul menjen a helyére, ne vissza csapódjon, lehessen az index hangját állítani és így tovább. Az elektromosnál meg kifejezetten előnyös, hogy otthon is tudja tölteni, egyik-másiknak már egész nagy a hatótávja stb.

Nézegette a neten és utána olvasott, míg végül a Teslára tette a voksát egy tesztvezetés után. A lelkesedése addig tartott, míg ki nem derült, hogy bizony olyan ez, mint a szociban, mikor éveket vártak faterék a Trabira. Egy Teslára is három évet kell várni. Gyurma autója viszont bemondta az unalmast, így ettől gyorsabban kellett valami megoldás. Ha már elektromos, legyen Renault. A teszteken ugyan a hatótáv nem nagyon bizonyított, mivel egy autózással max 100 km-t gurult az általa kinézett jármű. Az akkupakkal is volt némi probléma, de úgy gondolta, hogy egy full extrás autót annyi pénzért, amit rászánt nem fog máshol kapni, Tesla meg majd jó lesz ez után, hátha egy-két év alatt csökken a várakozási idő.

Az általa megálmodott modell tartalmazta a fény- és esőérzékelőt, az automata kétzónás klímaberendezést, a parkolást segítő rendszert, navigációt, xenon lámpákat, három fokozatú ülésfűtést, könyöklőt elől és hátul is, az első alatt zárható tárolóval, mindenféle ajtó rekeszeket és ülészsebeket, tempomatot, hangvezérléses bluetooth rendszert, vonóhorgot, tetőrudat, sárvédő gumikat, ABS-t, hat légzsákot és így tovább. Az élénkpiros, az omaha bézs és az íridium kék között vacillált. Hogy legyen róla fogalmatok, a bézs az amolyan pezsgős beütésű, a kék meg nem is király, meg nem is sötét, olyan érdekes kék színű. Igaz, az index hangja nem variálható. Nagy boldogan felhívta a szalont, előadta, hogy mit szeretne. Az eladó meg ajánlott neki egy sokkal jobbat. Elmondta, hogy ennek a hatótávolsága már nem 100 km, hanem 400 km is lehet, persze ez gyári adat, de nagy biztonsággal télen 170-200 km-t autózhat vele egy töltéssel, nyáron meg klímázás mellett is 250 meg van. Színekből meg javasolja a metálfényezéses mélyvöröst, elektro kéket vagy jégszürkét. Ennek már az utasoldali légzsákja kikapcsolható, állítható a bőr kormánykerék és ha most azonnal megrendeli, prémium szőnyegeket is kap bele. A 7 colos navi alap, az irányjelző hangja szabályozható, hatótávolság optimalizáló rendszer is van benne, szóval a hülyének is megéri. Gyurma nem gondolkodott, telefonon megköttetett az egyezség, majd olvasás nélkül küldte vissza az elektronikusan aláírt szerződést, aztán tovább nem foglalkozott vele, csak a napokat számolta, mikor ülhet bele.  A megrendeléstől számított két hónapon belül boldog tulajdonosa lett a hőn áhított gépkocsinak.

Együtt mentünk el átvenni az autót. Gyurmának az arcára fagyott a mosoly, s a faluban azóta is mindig megnézik, mikor beszáll. Ugyanis az én drága barátom hagyta magát rábeszélni a tágas, magas faszikra szabott Fluence helyett egy ilyenre:

36816463_1750361625016935_3491490004247511040_n.jpg

* forrás: Internet

A színe stimmel, a Zoé amúgy alapvetően frankó kis járgány, csak nem az én termetes Gyurma barátomnak. :) Vevőt egyelőre nem talál rá, a Teslára meg még sokat kell várni....

Szerző: Berill Shero  2018.07.27. 19:26 Szólj hozzá!

Címkék: intimszféra

Kedves Barátaim!

Amikor eljön a búcsú ideje, én nem kérek sokat.  A kedvenc dalaimat hallgassátok meg, mielőtt hamvaimat szétszórjátok a sziklámnál.

A szél majd elvisz mindenhova, ahol valaha boldog voltam. Közületek egy olvassa fel Mary Elizabeth Frye versét (lásd lentebb), aztán engedjetek utamra. A vers több formában kering a neten, nekem ez ez ismeretlen fordító tollából származó tetszik a legjobban.

Megnyugvást a távozóknak!

Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog…
Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál.

ui: készült a közelmúlt negatív eseményeinek hatására

https://www.youtube.com/watch?v=8SbUC-UaAxE

Szerző: Berill Shero  2018.07.25. 01:19 Szólj hozzá!

Megjelent kedvenc íróm legújabb könyve.

Már a prológus szíven ütött, tudtam, hogy megint olyan könyvet fogok a kezemben, amiben minden mozzanat a helyén lesz. Nem csak a történet, a szereplők is.

Kíméletlen társadalomkritika. A rendvédelmi szervek működése tökéletesen nyomon követhető. Nem szeretném elspoilerezni a történetet, mert kellően csavaros. Egy pillanatra sem estem ki, az zavart, hogy időnként le kellett tennem elfoglaltság miatt. Sajnos hamar vége lett. Réti László könyveit mindig hamar kiolvasom. Annyira hamar, hogy az írónak nincs ideje az alatt újat írni. ;)

A Budapest Boulevard terrortörténet, mégsem olyan, mint  a Falak mögött (újra nyomva Európa, falak mögött címmel). Remekül kidolgozott karakterek, világos, letisztult célok és életutak.

Magyar. Olyan nagyon magyar. Mind feljebb törni akaró emberek, széküket féltő vezetők. A kvázi kisember belecsöppen a nagyok játszmájába. És jó darabig kapkodja a fejét, hogy mi, miért úgy történik, ahogy. A rendőri vezetés és a politika összefonódása világos. Vajon az életben ez elképzelhetetlen? A főszereplő Básti Péter alezredes nem ambiciózus vezető. Nem akar világot megváltani. Csak dolgozni és rendet tenni. A magánéletében is. Aztán egy idő után a hangsúlyok eltolódnak, senki nem a megszokott forgatókönyv szerint játszik. És ahogy lenni szokott, a szálak szépen összekuszálódnak. Az olvasó meg csak kapkodja a fejét, vajon mi lesz a következő lépés?

Úgy tettem le a könyvet, hogy azóta is foglalkoztat, Básti Péter hogyan él túl? A rendőri vezetők meddig kapaszkodhatnak a székükbe? Hol van a valóság? Mi igaz abból, amit a kisember érzékel? Meddig vagyunk saját magunktól és a démonainktól biztonságban?

Remek, fordulatos mű. Nálam *5-öst érdemel.

Szerző: Berill Shero  2018.07.23. 19:27 Szólj hozzá!

Az élet idén sok embernek tartogat meglepetést. Sokszor nem épp pozitív meglepetést. Hanem balesetet, betegséget, halált...

A halál van akit csak meglegyint, másokat magával is visz. Fiatalokat, időseket, válogatás nélkül.

Mit érzel, mikor naponta olvasod a gyászról szóló híreket? Elment egy nagypapa, kicsit több, mint két hét alatt ragadta el a kaszás. Megöltek egy családanyát. A környezetedre ismersz? Igen, akár ott is történhetett volna...

Az inárcsi családsegítő hölgy esete azért égett mélyen a tudatomba, mert a rendvédelemben dolgozó barátaim jutottak eszembe. Hányszor fordulhatna elő ilyen?! És szerencse, hogy eddig mindegyikük épségben hazaért egy-egy szolgálat után. T. Andreát három gyereke várta haza.

Aztán egy másik anya. Meggyilkolták külföldön. Bármilyen munkát is végzett, akárhonnan is érkezett, nem ezt érdemelte. S. Mónika soha többé nem ölelheti magához kisfiát. A család részleteket sem tud. Külföldön folyik a nyomozás, a holttestet nem tudják hazaszállíttatni, mert nincs rá pénzük.

Elhunyt egy nagypapa. Tragikus hirtelenséggel. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy méltósággal, szerettei körében csukódott le a szeme. Nemcsak a család, a volt kollégái is gyászolják. Örökké mosolygott, mindenkihez volt egy kedves szava.

Egy másik ismerősnél agydaganatot diagnosztizáltak. Köztünk van még, de ki tudja meddig?! Mit érezhetett, mikor az orvosok közölték vele a diagnózist? És mit élt át a családja? Rutin napnak indult, mikor elesett. Utána alig bírt lábra állni, majd napok múltán rosszabbodott az állapota, míg végül a CT kimutatta a tumort. Már meg sem akarták műteni. Ő is örökké életvidám, a családját imádó nagypapa. A neje kétségbeesett, sokan támadják, hogy miért bízta a férjét hospice szolgálatra, idegenekre, miért nem ápolja ő otthon?! Megdöbbent az emberek rosszindulata. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mit és miért úgy tesz, ahogy. De aki még sosem próbált meg magatehetetlen embert megmozdítani, felültetni, vagy megmosdatni, az milyen alapon ad kéretlen tanácsot? A hospice házban 24 órában szakszerű segítséget kap, gyógyszereket, infúziót, mindig ránéz valaki. És tudja fogadni a látogatókat. Otthon ápolást munka mellett ki tud bevállalni? És ha még az anyagi része meg is oldható, nem szakképzett ápoló belerokkan. Lelkileg hogy éli túl, hogy a szerette napról napra erőtlenedik? A korábban életerős ember nem kommunikál, nem eszik stb? És akkor még csak a "szép"  tüneteket említettem. Amikor magatehetetlenül fekszik, fuldoklik ... Ki tudja végig nézni anélkül, hogy maga ne rokkanna bele?

De az itt maradóknak élni kell. És azon az egy emberen kívül még egy egész családról gondoskodni. Összetartani. Ki mer hát ítélkezni? Miért lenne kötelessége bárkinek olyan keresztet magára venni, amit nem bír el?

Van példa a család összefogására is. De mindenkinek át kell értékelnie magában a dolgokat. Hogy mi fontos és mi nem. Hogy talán ÉLNI KELLENE és SZERETNI, hiszen az élet véges!

Álljon itt egy Richard Gere-nek vagy épp Anthony Hopkinsnak tulajdonított idézet. Az, hogy ki mondta, tulajdonképpen lényegtelen. A mondandó a fontos!

"Egyikünk sem jut ki innen élve. Így ne kezeld magad úgy, mint egy emléket. Edd a finom ételt. Sétálj a napsütésben. Ugorj az óceánba. Mondd ki azt az igazságot, amit rejtett kincsként őrzöl a szívedben. Légy bolondos. Légy kedves. Légy furcsa. Semmi másra nincs idő."

Szerző: Berill Shero  2018.07.20. 23:41 Szólj hozzá!

Ígértem, hogy még szólni fogok az első nap nem szimpatikusnak talált férfiról. Igen, ő az. Juhász Zoltán.

Egy közülünk.

Ha ma kérdezed őt, már így kezdi a bemutatkozását: Zoltán vagyok, jó ember vagyok.

S talán ez mindig is így volt, de ahogy az oly gyakran lenni szokott, a jóság néha kevés az életben maradáshoz, a fejlődéshez, a túléléshez. Néha egyszerűbb a "rossz" utat választani, mint szembenézni magunkkal.

Tények:

Zoli egy Heves megyei falucskában tengette életét, megnősült, gyereke született, eddig talán sablonos is a sztori. Apukájával járták a vizeket, matrózként dolgoztak. Talán a távollét, talán más, de a házasság egy idő után nem működött.  Sajnos a fiával innentől kezdve megszakadt a kapcsolata. Aztán beütött a krach is. Az édesapja 52 éves, életerős férfi volt, aki tragikus hirtelenséggel hunyt el. Feldolgozni a halált sosem egyszerű. Akkor sem, ha  természetes úton következik be, hát még akkor mennyire nehéz, ha a szerettedet megölik, a karjaid között veszíti életét. A szétesett család mellé ez az újabb pofon nem hiányzott. Eltelt pár év, a munka egyre kevesebb lett, Zoltánt hívták a fővárosba, szebb, jobb világot ígérve. Ekkorra már a második nejével is megromlott a kapcsolata, könnyű volt rábólintani az új kihívásra. 2004-et írtunk.

Munka alig-alig akadt, egyre mélyebb barátság szövődött viszont a kannás bor és Zoli között. Sokáig úgy tűnt, a lejtőn nincs megállás. Fesztiválról fesztiválra járt, részegen pedig jöttek az ötletek. Így kezdett el a parafa dugókkal kísérletezni. Keze alól egy idő után kreatívabbnál kreatívabb figurák kerültek ki, ha volt mit enni jó volt, ha nem, akkor elég volt a bor. Sokan agitálták, hagyjon fel ezzel az életmóddal, de a bor mámorában ez őt egy cseppet sem érdekelte. Egyik fülén be, a másikon ki.  Az évek meg csak úgy, huss, elrepültek. 2015-re az italozó életmód meghozta "gyümölcsét". Kórház lett a vége. A májbetegség mellé jött számos más is, de a kezelést egy jó darabig nem lehetett megkezdeni a legyengült szervezet miatt.

A fél év, amit a kórházban töltött pont elég volt arra, hogy rájöjjön nem akar még meghalni. Komolyabban akkor kezdett gondolkodni, mikor kiderült, hogy a betegségek miatt munkát nem tud majd vállalni, de az élni akarás és a tenni akarás erősen munkált benne. Ekkor határozta el, hogy parafából farag majd mindenféle figurákat. A kórházból kikerülve ajándékként osztogatta őket, szép lassan megismerték a munkásságát.

29681191_1613378725381893_884198267_o.jpg

* néhány általa készített darab

Másfél évet az Üdvhadsereg szállóján töltött, 2017. decemberében egy nagyobb álma vált valóra azzal, hogy albérletbe költözött, ahol 2018. júniusától társa Lady is.

2017. áprilisában azzal a kéréssel fordultak hozzá, hogy a 2017. május 31-én tartandó Jószolgálati díj átadására kerülő ajándékcsomagokba parafa dugóból készítsen kétszáz darab madárkát. A felkérést tettek követték, másfél hónap alatt el is készültek a madarak, Zoltánnak jól esett, hogy a munkáját értékelik, megbíznak benne és egy jó ügyért ő is tehet a maga módján. Innentől egyre több felkérést kapott és kap, hogy valamiből több darabot készítsen, esküvőre, születésnapra, Mikulásra, karácsonyra. Ötlettára kimeríthetetlen, ha olyan kérést kap, amit eddig még nem készített, addig-addig foglalkozik vele, amíg keze alól kikerül az áhított darab.

A parafadugóból készült figurákért kapott adományokból tartja el magát. Sosem mond árat, mindenki annyit ad értük, amennyit gondol.

Érzelmek:

Mondhatnám, hogy akkor itt jön a mi találkozásunk a képbe, de ezt még megelőzte egy meghatározó momentum.

Zoli többnyire a járókelők szeme láttára készíti a műveit, sokan szóba elegyednek vele. Így ismerkedett meg egy lelkes fiatalemberrel, aki egyre gyakrabban állt meg mellette. Sok mindenről beszélgettek, a férfi elkötelezett híve az Esszenciának (http://www.essence-process.com/hu/) és sokáig győzködte, hogy menjen el az alapkurzusra (most is lesz egy szeptember 14-16 között). Zoli jó darabig ellenállt, mondván: "Úgy gondoltam, nem való ilyen egyszerű embereknek mint én. Kitartó volt, győzött! Hálás vagyok neki!"

Ez történt tavaly októberben. Zoli összespórolta a kurzus árát az adományokból és előrelátóan folyamatosan takarékoskodik, hiszen soha többet nem szeretne annyira kiszolgáltatott lenni, mint mikor még az utcán élt. A kurzus hatására kinyílt, megszabadult lerakódott terhektől, az élete több területen is fejlődésnek indult. Aztán jött a haladó kurzus. Az az ominózus, ahol én ráhúztam egy skatulyát anélkül, hogy váltottunk volna néhány szót. Amikor a feladatnál összekerültünk, meglepett nyílt tekintete és őszintesége, ahogy a korábbi életéről vallott. Soha életemben nem szégyelltem magam annyira, mint akkor ott. Távolságtartó módon igyekeztem a saját szégyenemet leplezni, harcolt bennem az elfogadó és az ítélkező én.

Igen, korábban is rásütöttem már emberekre bélyegeket. A hajléktalanokat és az alkoholistákat nem csak messzire kerültem, de meg is vetettem. És akkor ott állt velem szemben egy ember, aki ebből a lentből, az aljáról talpra állt. És nem lett megkeseredett, világ ellen lázadó. Ott állt velem szemben egy őszinte férfi, aki nem ítélkezett, csak adott, aki beismerte, hogy hibázott, aki megbocsátott magának és mindenki másnak is. Nem keresett a kudarcaiért felelősöket, tudta, hogy vastagon benne van, hogy a korábbiakat visszacsinálni nem lehet, de előre nézni és javítani igen. Derűvel és békével a szívében nyújtott támogatást kéretlenül, mégsem tolakodón a nehéz pillanatokban. És nekem egyre gyakrabban szorult össze a szívem, mikor arra gondoltam, eddigi életem során hány ilyen igazi csupa szív, igaz ember mellett mentem el az utcán, dacból, gőgből, nemtörődömségből.

Zoltánban egy csodálatos embert ismertem meg, aki küzd a kishitűségével, de lassan talán tényleg elhiszi, hogy egy közülünk. :) Nincs olyan helyzet, idő, amikor ne mosolyogva reagálna a kérésekre. Sosem hallom panaszkodni, mindig optimista és olyan erőt és melegséget sugároz, amitől jó a közelében tartózkodni. Ha kell, bölcsen hallgat, máskor javaslatot tesz, vagy csak jelenlétével erősít. Remekül ért az emberek nyelvén. A gyerekeket elbűvöli, akármilyen korosztállyal, bármilyen végzettségű emberrel pillanatok alatt megtalálja a hangot.

37271058_646209425751533_5834856656667672576_n.jpg

Amikor még ő is támogatásra szorult, már akkor is szeretett volna másokon segíteni, járt menhelyre kutyát sétáltatni és nagy vágya volt egy saját kutya. Lady mentett kutya, az ország másik végéből hozták fel ismeretlenül néhány telefonbeszélgetés után Zolinak, mert érezték, hogy jó gazdája lesz. És így is lett. A kép magáért beszél.

37250936_646143882424754_5599039505890803712_n.jpg

A múltkor barátok voltak nálam és büszkén mutogattam Zolitól kapott kincseimet. Jött a kérdés, hogy ki készítette őket, s én mesélni kezdtem róla. Ott is a szívembe nyilallt valami, mert az egyik fél reakciója pont ugyanolyan volt, mint az enyém hónapokkal korábban. Az a tipikus lesajnáló... Akkor erősödött meg bennem az elhatározás, hogy mindenképp bemutatom nektek őt, aki a szememben egy igazi HŐS!!!

Az oldalán szebbnél szebb és ötletes parafafigurák találhatók (https://www.facebook.com/zolika.juhasz.31?lst=100001293425888%3A100010874448719%3A1531842029). Aki pedig az alkotás folyamatában szeretne gyönyörködni, találkozhat vele fesztiválokon, a Fény utcánál, a Margitszigeten, vagy az Esszencián is. A szeretetével a szeptemberi alapkurzuson támogatni fogja a résztvevőket. És bizton állíthatom, jó kezekben lesznek, akik eljönnek Menishez!

ui: Természetesen Zoli hozzájárult ahhoz, hogy a személyes adatait és a fényképét megjelentessem.

Szerző: Berill Shero  2018.07.18. 19:54 Szólj hozzá!

Címkék: Esszencia

Hivatalos ismertető:

https://port.hu/adatlap/film/mozi/sicario-2-a-zsoldos-sicario-day-of-the-soldado/movie-197987

Az első részt nem kell feltétlenül megnézni ahhoz, hogy a másodikat is élvezni tudjuk, bár tény, a szereplők összeszokottságát a Bérgyilkos mindenképp megmagyarázza.

Nekem személy szerint hiányzott belőle Emily Blunt szociálisan érzékeny alakja. Nélküle tipikus pasis-akciós lett, amolyan jól megmentjük az egész világot feelinggel.S ahogy lenni szokott némi értetlenséggel.

A film első része a mexikói drogháborút hitelesen és roppant izgalmasan mutatta be, s már a korábbi bemutató után tudni lehetett, hogy lesz második és majd harmadik rész is. A mexikói drogkartell tagjai közel-keleti terroristákat csempésznek át, de mint kiderül ez egy ócska mellékszál. Holott lehetett volna erre is építeni. Értelmetlen terv születik arra, hogy két kartellt egymásnak ugrasszanak, holott Mexikóban több is tevékenykedik. Kicsit eszement tervnek tűnik. A korábbi epizódban megismert Josh Brolin, FBI ügynök ismét a bérgyilkost alakító Benici del Torohoz fordul segítségért, mikor az amerikai kormány szeretne kimaradni a buliból. A nagy terv az, hogy elrabolják az egyik kartell fejének a lányát. Mivel már megszokhattuk, hogy semmi sem úgy sül el, ahogy azt tervezik, a kormány az első akadálynál kihátrál és az ügynökre bízza a szálak elvarrását. Kicsit középszerű, kicsit klisé a történet ezen része.

Azért ütős pillanatokban nincs hiány. Például, mikor már szétizgultuk magunkat az üldözős, terroros robbantós jeleneteken, jöhet Brolin szandálja. Igen, az egyik jelenetben hátulról mutatják, a vádlija van a fókuszban, s mégis sokat mondó a képkocka. Főleg, hogy kontrasztként bakancsba bújtatott lábakat is látunk. A film innentől tele van furábbnál furább véletlenekkel, amit néha egészen nehéz elhinnünk... A lüktető, hangulatfokozó zene, ahogy az első részben, itt is telitalálat. Van egy erős mellékszereplő, akinek jelleme folyamatosan fejlődik. Naná, hogy nem jó irányba.

Volt néhány jó és magasra ívelő pontja a filmnek. Összességében egy esti kikapcsolódásnak elmegy, de koránt sem hagyott olyan mély nyomokat, mint az első rész.

A film végén találtam egy bakit is, amikor az egyik hős elvágja a halott övcsatjával a kezén a ragasztó szalagot, aztán a már szabaddá vált kezével lehúzza az arcát takaró kendőt, mind oké. Viszont előtte perceken át azt láttuk, hogy emberünk küzd azzal, hogy az össze ragasztószalagozott lábával elkússzon valahova, vajon miért nem mutatják, hogy azt is elnyiszatolja, vagy letépi? A másik két elemmel elég sokáig és jelentőségteljesen elbíbelődik.

A befejezés megint csak nem szokványos. Kicsit franchise-szerű, következik belőle, hogy jönnie kell a harmadik résznek. De ha abban is ilyen kiégettek és befásultak lesznek a szereplők, értelmetlen tettekkel, kár belekezdeni.

Nálam mondjuk max egy hatost ér...

Szerző: Berill Shero  2018.07.12. 19:29 Szólj hozzá!

A hétvégén már hatodik alkalommal került megrendezésre Vácott a  VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Több országból érkeztek vendég színtársulatok, a hazai popéletből pedig neves együttesek, énekesek színesítették a fesztivált.

Akit érdekel a fellépők listája és a program, megtalálja itt:

http://v4fest.eu/

Mivel ez nem egy hivatalos sajtó beszámoló, így kiemelném a számomra fontos és megmaradó pillanatokat. Először is le a kalappal a szervezők és Kis Domonkos Márk a Váci Dunakanyar Színház igazgatója előtt.

Remek kulturális életet és hiányt pótló színházat csinált a városban, de a koncertekkel megspékelt fesztivál is rangos eseménnyé nőtte ki magát a fesztiválszezonban. A helyszín jól megközelíthető, a város lakónegyedének sarkán, közvetlenül a Duna partján lámpásokkal hangulatossá varázsolt zöld terület adott otthon a rendezvénynek. Kiemelt szerepe volt a környezetvédelemnek.

A képen egy szeméttel megrakott kivilágított konténer látható. Mögötte került elhelyezésre a Noé bárkája nevet viselő petpalackokból készült csónak. Aztán aki késztetést érzett rá, körbe járhatta azt a kört, melynek belsejében a fára akasztott üvegcsében a természetre vonatkozó útravalót talált. Az enyémben a "tisztelet" szó volt elhelyezve.

36730210_1746688245384273_3870469955577184256_n.jpgRengeteg szemétgyűjtő, melyek feliratokkal ellátva várták a hulladékot, installációk, melyek a környezettudatosságra hívták fel a figyelmet.

36758166_1746688102050954_8392338222046248960_n.jpg

Akit a koncertek nem kötöttek le, nézhette a focimeccset egy kivetítőn, jó ízű beszélgetéseket folytathatott a barátaival a Déli színpad mögötti szabad területen kihelyezett raklap foteleken, vagy a kivilágított Duna-parton.

36838647_1746688042050960_836792171951554560_n.jpg

A hangulat fokozásáról a Panyolai pálinka mellett például amerikai hot-dog árus, lángosos és cseh ételeket kínáló vendéglátósok gondoskodtak. Az árak is barátiak voltak.

36704856_1746687988717632_2615799516086927360_n.jpg

A kihelyezett mobil toaletteknél nem volt kilométeres sorállás és alapvetően tiszták voltak. Nagyon elhajolt vagy önmagából kivetkőzött emberrel nem találkoztam, a biztonsági személyzet kedves és segítőkész volt, felesleges erődemonstrációnak sem voltam tanúja. A színház munkatársai, színészei csendben beleolvadtak a fesztivál négy napjába, nem tolták magukat előtérbe.

A koncertek hangosítása tökéletes volt, a fellépők folyamatosan kommunikáltak a kisebb-nagyobb közönséggel.

36767934_1746688595384238_6999191663201484800_n.jpg

A legtöbben a Tankcsapdára voltak kíváncsiak, az ismert számokat mindenki a zenekarral énekelte.

36759636_1748400395213058_6278501523936772096_n.jpg

Péterfy Bori kisétált a rajongók közé és egy számot a fűben fekve énekelt. A közönség egy része követte őt és mellé feküdtek. Inzultáció nem érte a művésznőt, lelkes és támogató közegben, szeretetteljes energiákkal teli közegben énekelt.

36800271_1748400508546380_6156553581198573568_n.jpg

Péterfy Bori az utána fellépő Vad Fruttik kapcsán anekdotázott egy kicsit. Elmondta, hogy Likó Marcival beszélgettek róla, ha kettejüknek közös gyereke lenne, akkor Péterfy Fruttikának neveznék el. :p

36900019_1749856558400775_2085109817940115456_n.jpg

Lovasi András és a Kiscsillag koncertje is kellően őrültre sikerült. A zenekar tagjai külön-külön is megcsillogtathatták zenei és énekesi tudásukat.

A koncertek közötti utcaszínház előadására is sokan kíváncsiak voltak. Családias hangulatban telt a négy nap és az időjárás is kegyes volt, az első napi Belga koncert előtt még szakadt az eső, de aztán az indulásra elállt. A többi napon pedig szerencsére csak napközben esett, nem vészes mennyiség, így nem kellett a sárban dagonyázni.

Összességében nálam *5-öst kapott a fesztivál, csak így tovább!!!!

 

Szerző: Berill Shero  2018.07.09. 19:13 Szólj hozzá!

34985134_2142799665748810_8354626948898488320_n.png

Szerző: Berill Shero  2018.07.03. 21:28 Szólj hozzá!

Címkék: Esszencia

Érdekes, hogy nagy és örök szerelem a Duna, mégsem tudtam, hogy 2004 óta június 29-én ünnepeljük a folyót, melyet tíz ország használ.

Európa második legnagyobb folyója, mely 2850 km-t tesz meg a Fekete-tengerig. Magyarországi szakasza 417 km. Vízgyűjtő területe több mint 800.000 négyzetkilométer.

36277497_1719547908098307_418550120682881024_n.jpg

A legenda szerint egy királyt koronáztak rajta, az is a mi királyunk, Mátyás volt 1458. január 24-én.  4 fővárost is meglátogat. Budapest mellett Bécsen, Pozsonyon és Belgrádon is keresztül folyik. A vaskapuról mindenki hallott, de arról kevesen tudnak, hogy 18 nemzeti parkkal büszkélkedik a régió, 7 ország vízgyűjtő területe révén 81 millió ember életére van hatással.  A folyóban 52 halfaj él, élettere számtalan madár- és emlősfajnak is.

36227834_1719552234764541_6843638247071940608_n_1.jpg

342 híd található rajta, az én személyes kedvencem a Lánchíd. A legtragikusabb árvíz 153 halálos áldozatot követelt 1838. március 13-án. Árvíz és jégzajlás ide vagy oda, a szívemet melegség tölti el, akár Passaunál csodálom, akár Mohácson.

Egy utolsó érdekes tény: 95 cm-es, azaz roppant alacsony vízállás esetén egy unikumnak számító sziklát is láthatunk a Gellért-hegy lábánál. Ínség-kőnek, vagy Ínség-sziklának is nevezik, mivel ínséges időkben bukkan elő. Legutóbb 2003 szeptemberében, 2011 novemberében és 2015 szeptemberében láthatták a szemfülesek.  Nekem ahhoz volt szerencsém 2017. január 20-án, hogy a Margit híd lábánál a Duna jegén fotóztam a Parlamentet. Megrendítő és felemelő látvány volt.

36223848_1720235511362880_8245713720802541568_n.jpg

És egy csodaszép képpel búcsúzom és kívánok még nagyon sok boldog születésnapot kedves Duna! <3

36200269_1719549888098109_2820601629982588928_n.jpg

Szerző: Berill Shero  2018.06.29. 17:50 Szólj hozzá!

E.T nem ment haza, a saját szememmel láttam! :p

35302132_1697588340294264_6287697564313583616_n_1.jpg

 

35463191_1697673220285776_7432488614224723968_n.jpg35415634_1697673160285782_360774770372902912_n.jpg

Szerző: Berill Shero  2018.06.26. 20:21 Szólj hozzá!

Címkék: mosoly

A tegnapi napon elhunyt az Erdélyben született, Nemzet Művésze címmel kitüntetett, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, mesekötetek és hangzatos versek szerzője, Kányádi Sándor. Álljon itt egy gyönyörű verse, melyet olvasás közben a költő tolmácsolásában az alábbi linken követhetsz: https://www.youtube.com/watch?v=-k2SPDU5lgM 

Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

Szerző: Berill Shero  2018.06.21. 07:56 Szólj hozzá!

Tudtátok, hogy először 1910-ben tartottak Apák napját?

Az Egyesült Államokból ered és Sonora Smart Dodd nevéhez fűződik. Édesapja, a háborús veterán, William Jackson Smart egyedül nevelte fel a gyerekeit. A lánya a kezdeményezéssel neki szeretett volna kedveskedni. Azóta minden évben, június harmadik vasárnapja az apáké. Hivatalos ünnepként Richard Nixon ismerte el 1972-ben.

A szokás mára már világszerte elterjedt, csak a dátum nem egységes. Például Dél-Afrikában vagy Japánban szintén ekkor tartják. Néhány országban Szent József napján, azaz március 19-én ünneplik az apákat. Thaiföldön a király születésnapján, december 5-én ajándékozzák meg az apákat. Nálunk elterjedőben van, s június harmadik hétvégéjén ünnepeljük őket.

Érdekes, hogy apák napi versekből még most is hiány van. Átköltött, vagy vicces rímeket találhatunk a neten.

Mindenkinek szüksége van apára éppúgy, mint anyára. Ha még megteheted, köszöntsd fel apukádat, s légy hálás, hogy melletted van. Ha már fentről néz rád, gyújts érte egy gyertyát!

Boldog apák napját kedves apukák!

Szerző: Berill Shero  2018.06.17. 22:03 1 komment

A szeretet titka? Az, hogy hajlandóak vagyunk nyitva tartani a szívünket akkor is, amikor azt érezzük: nem szeretnek!

dr. Menis Yousry

Szerző: Berill Shero  2018.06.13. 21:12 Szólj hozzá!

Címkék: Esszencia

Pista* bácsival együtt utaztam a buszon. Az öreg tutira ment. Karóráin a pontos idő. New Yorkban és Gyomaendrődön. :p

34047829_1679572292095869_2478566063915139072_n.jpg

*Természetesen a férfit nem így hívják.

Szerző: Berill Shero  2018.06.08. 19:54 Szólj hozzá!

Címkék: mosoly

süti beállítások módosítása