Korábban már írtam, hogy szerencsés vagyok, mert ismerek egy csomó különleges embert.
2019. február 07-én Bodor Péter ötszörös világbajnok motorcsónak versenyzőt kísérhettem el a Nemzeti Versenysport Szövetség díjátadójára. Az esemény hivatalos beszámolójáért keressétek fel a Bodor Team oldalát. Az enyém itt, most élményalapú lesz. :)
A Larus Étterem és Rendezvényközpont bejáratánál kedves hölgyek és urak segítették a bejutást, így mindenki könnyen megtalálta az asztalát. A piros-fehér-zöld hangulatfényekben pompázó terem sugallta, hogy nemzeti eseményre kerül sor. A körasztalokkal szemben állították fel a színpadot, szinte minden asztaltól jól rá lehetett látni. Mielőtt a díjátadó elkezdődött volna kötetlen beszélgetéseket folytattak a sportemberek. Mi a Jet-ski Szövetség versenyzőjével és barátaival, illetve az Erőemelő Szövetség díjazottjával kerültünk egy asztalhoz.
A kivetítőn a Szövetségek által delegált sportolók, csapatok képe futott, sokáig kellett várnom, hogy ezt a pillanatot sikerüljön elkapni:
fotó: saját
A háttérben Péter 33-as számú hajójával látható egy versenyen. :)
A rendezvény moderátora Csisztu Zsuzsa volt, üdítő személye emelte az est fényét. Mivel több mint 36 sportág 49 versenyzőjét díjazták, így az átadót műsorszámokkal tarkították. Az első etap végén aerobic bemutató volt, a második után versenytáncos pár csillogtatta meg tudását, lezárásképp pedig fantasztikus rúdsport bemutatót láttunk. Ahogy körbenéztem a teremben, lélegzet visszafojtva figyelte mindenki az izmos hölgy előadását. Hihetetlen erő és technikai tudással kezelte a rudat, amelynek az összeszerelését is maga végezte.
A versenyzőket hatalmas taps fogadta, megérdemelten. A csoportkép a végén nem csak nekem sikerült felemásra, ahogy elnéztem a hivatásos fotósokat, náluk se fért rá mindenki a képre. Így elégedjetek meg Péter azon fotójával, ami kikerült mind a weblapra, mind pedig a Bodor Péter hivatalos oldala elnevezésű facebook oldalra.
fotó: saját
És álljon itt a díj, ami a fényjátéknak köszönhetően színesben pompázik. Akárhogy igyekeztem, a fényeket nem lehetett lehagyni róla.
fotó: saját
A rendezvény svédasztalos fogadással zárult, ahol mindenki találhatott kedvére való fogást. A magyaros étkek mellett lazacos fogást is kóstolhattak az ínyencek. A fácánleves engem meggyőzött. Ízharmóniáját sokáig éreztem a nyelvemen. A desszertek is jó ütemben fogytak, de senkinek nem kellett várakoznia. A tökéletes szervezésnek hála egy pillanatnyi zökkenő sem volt. Nem csak az ételek pótlása, de az ünnepség is gördülékenyen ment le.
Remélem Bodor Péter a jövő évi rendezvényen már, mint hatszoros világbajnok képviselheti a Magyar Motorcsónak Szövetséget!
És ha szeretnétek akár róla, akár a motorcsónaksportról többet tudni, kövessétek a facen, vagy látogassátok meg az oldalát! Ígérem, még én is írok róla egy későbbi bejegyzésben!
Olykor az is megesik, hogy a különböző hatóságokat mindenféle fura esetekkel találják meg.
Például a gyámhatóságnál válás után szoktak érdekes helyzetek kialakulni. A felek igyekeznek a lehető legaljasabb módszert bevetni a volt házastársuk ellen.
Megesett, hogy a férj egy neves szexmagazinnal állított be. Ezzel kívánta exneje rossz életűségét bizonyítani. Az ügyintézőknek addig nem volt világos a dolog, míg emberünk a középső oldalon, a poszternél ki nem nyitotta az újságot. Felismerhetően az exneje pózolt rajta. :)
Vagy a másik delikvens, aki egy dvd-t adott át az ügyintézőnek azzal, hogy az azon szereplő felvétel tökéletes bizonyítéka az exnej és a közte lévő jó kapcsolatnak, állítson bárki bármi mást. Nyugodtan kivárta, míg a hatóság munkatársai megtekintették a felvételt. Amin az exneje orális örömökben részesíti. Apu meg ezt fentről kamerázta. :p
És álljon itt ezek ellentetje. A rendőrségen különböző minőségben, de mindenféle ember megfordul. Sztriptíz táncosnők, celebek, pornószínészek, állami kitüntetéssel rendelkező egyedek. Ahány ember, annyi személyiség. A pornósokról viszont mindenkiben él egy kép. Téves kép arról, hogy milyenek. Az emberi szűklátókörűség határtalan. Az egyik rendőr ismerősnél a magyar pornózás nagyágyúja volt bent egy ügyben. Kellemes, jól szituált hölgy, aki választékosan beszélt. Tipikus példája annak, hogy ha valaki ki van békülve önmagával és a világgal, nem szükséges a "saját nagyságát" bizonygatni. Sugárzott róla az életszeretet, a belső béke, összefüggően, kristálytiszta logikával felépítve adta elő a mondandóját. Nem feszengett, nem voltak kínos kérdések. Kulturált és intelligens beszélgetés zajlott köztük.
Így is lehet. :)
Kedvenc költőm halálának 100. évfordulójára néhány érdekességet hoztam nektek. Remélem találtok újdonságot is köztük. Nem a tankönyvekből ismert életutat szeretném feleleveníteni, arra a neten rákeresve tömérdek információt találtok. Inkább csak jellemző képeket mutatok életéből.
Például, hogy diósadi Ady András Endre néven anyakönyvezték az 1877. november 22-én Érmindszenten született költőt, aki a korabeli visszaemlékezések alapján édesanyjára hasonlított.
Középiskolásként is tanultunk róla, hogy hat ujjal született, azóta sem találkoztam senkivel, akinek ilyen testi adottsága lett volna. Igaz Ady csökevényujjait a bába elsorvasztotta. Viszont a költő élete során táltosjelként értékelte. Ady világ életében hiú volt, hiába szorult volna már fiatalon szemüvegre rövidlátása miatt, sosem hordott okulárét. Lába véznasága és bütykei miatt járása bizonytalan volt. Hiúságát mi sem jellemzi jobban, mint hogy alig maradt fent róla egész alakos kép, széles vállaira volt büszke.
fotó: librarius.hu
Hétévesen írta első versét, ami az öccsének szóló gúnyvers volt. Tizenévesen már rendszeresen alkotott, mintha sejtette volna, hogy rövidre szabták földi életét.
És itt meghallgathatjátok a kedvenc versemet, Az én menyasszonyom című költeményt.
Nagykanállal ette az életet, a nőket. Fiatalkorától heves érzelmek feszítették, szexuális érdeklődése korán a nők felé terelte. Ébredező nemisége miatt orvosi kezelésre is szorult. Az első szexuális kapcsolatát traumaként érte meg, ekkor tizenhat-tizenhét éves lehetett.
Sajnos tizenéves korában megmutatkozott alkoholbetegsége, ami végig kísérte életét. Állítólag már kisgyerekkorában is itatták, erről több helyen is említést tesz. Hol altatónak használták a pálinkás rongyot, hol borral traktálták, hogy erősödjön. Mája és szíve is megsínylette alkoholizmusát.
Sosem tudjuk meg, talán a költő élete más irányt vehetett volna, ha Brüll Adél gyermeke nem halva születik. Az 1907. augusztus 6-án világra hozott leánygyermek apja nagy eséllyel Ady Endre volt. A magzat a szülés előtt néhány nappal halhatott el, csak találgatják, hogy azért, mert Léda sokat dohányzott, vagy pedig Ady vérbaja okozta-e a tragédiát. Több dolog is alátámasztja, hogy a költő lehetett az apa. Egyrészt, hat ujjal született a kislány, a fogantatás körüli időszakban együtt voltak, illetve Léda azonnal őt hívta, mikor rájött, hogy baj van.
Szexuális aktivitása ellenére Adynak még sincs hivatalos utódja, azt betudhatjuk a betegségének, talán emiatt volt terméketlen.
Szenvedélyes életet élt. Az alkoholizmus mellett más is nehezítette életét. Napi 70-140 szál cigarettát szívott el és híres volt szerencsejáték-függőségéről is. Rossz alvóként gyógyszerekkel kompenzálta insomniáját, amelyek szintén függőséget okoztak nála. És ne felejtsük el, hogy ideggyenge is volt. A vérbaja későn került kezelésre és nem jutott el hozzá a gyógyszer.
1918-ban a szifilisz szövődményeként kisebb szélütést kapott, beszéde szaggatottá vált, de elméje tiszta maradt. 1919-ben elkapta a spanyolnáthát, de vesztét mégsem ez, hanem a főverőér megrepedése okozta, ami a harmadlagos vérbaj megnyilvánulása. 41 éves volt. A Magyar Nemzeti Múzeum előterében ravatalozták fel, utolsó útjára a kerepesi temetőbe sokan kísérték.
Ady Endre élt: 1877. november 22. - 1919. január 27.
Egy hely, ahol a csodák tényleg megtörténnek. Megtanítanak járni! :p
A média tele van a hírrel.
Munkássága, érdemei vitathatatlanok. A netes felületeken, akit érdekel, tájékozódhat életútjáról, kapcsolatairól. Én csak egyet emelnék ki tevékenységei közül, a Nemzeti Filmalap létrehozását. Azon munkálkodott, hogy a hazai filmgyártás megerősödjön. A közönségfilmgyártás sokat köszönhet neki. A Nemzeti Filmalap által támogatott filmek összesen 130 nemzetközi díjat zsebeltek be és neki köszönhetjük, hogy egyre több külföldi produkció készül Magyarországon.
Andy Vajna 75 éves volt. Nyugodjék békében.
És ne felejtsünk el egy másik szomorú alkalmat se, ami a mai naphoz kapcsolódik. Két éve, ezen a napon történt a veronai busztragédia.
Tegnap a fiatalok egy része felvételizett. Talán jövőre ők is síelni mennek az iskolával. Lelkesek, boldogok, fiatalok, előttük az élet. Ahogy a két éve elhunyt lányok-fiúk előtt is ott volt.
Jussanak eszünkbe akik elmentek, de ne csak ilyenkor. Jussanak eszünkbe a még élő szeretteink, de ne csak ilyenkor! És ahogy már sokszor írtam, mondjuk el az élőknek, míg megtehetjük: mennyire fontosak, milyen jó, hogy az életünkben vannak.
Mostanában nem írtam Macáról, tekintve, hogy ő is, én is nagyon elfoglaltak lettünk. Karácsony tájékán futottunk össze vele és a csajokkal egy jó kis traccspartira.
Mi más is lehetett volna a téma az ünnep közeledtével, mint a meghitt pillanatok? Nem tudom, ki hozta fel elsőnek, hogy milyen szuper, esetleg több lesz a szex. A nagy rohanás után mindenki leereszt, a nagyszülők elviszik a gyerekeket és a pároknak is jut idejük egymásra. Ezen parázs vita alakult ki, az egyik tábor azt mondta, hogy leeresztenek, de akkor se egymással foglalkoznak. A másik tábor azt erősítette, hogy több kedvük van összebújni ilyenkor, mint az év más szakában. Előcitáltunk egy kutatást is, ami azt taglalta, a legtöbb gyerek szeptemberben születik. Ha ez tényleg igaz, akkor a december a gyerekcsinálós hónap.
A szexualitással kézen fogva jár a megcsalás témakör, ez is előkerült. Annak kapcsán, hogy az egyik baráti pár házassága szétment néhány év után, mert a feleség megcsalta a férjet.
Parázs vita táptalaja lett, hogy mit bír el egy kapcsolat, ki, kit csal meg, hány év az, amíg elketyeg hűtlenség nélkül. Maca egy darabig hallgatott, majd megkérdezte, hogy bűn-e, ha valaki a szeretőjét csalja meg? Vagy a szeretővel ágyban töltött időben egy másik személyről fantáziál? És azt a szeretőnek az orrára kell-e kötni? Természetesen ebben a kérdéskörben se sikerült dűlőre jutni.
Én még itthon is gondolkodtam ezen, mire azt a végkövetkeztetést vontam le, hogy minden kapcsolat egyedi... Akár szeretőről, akár házasságról beszélünk. A benne lévő feleknek kell tudni és érezni, hogy elbírja-e a kapcsolatuk az igazságot. Azt, hogy van egy harmadik, vagy adott esetben negyedik is. És azt is mindenkinek magának kell éreznie, hogy ez csak egy múló fellángolás, vagy az az eset, amikor az ember mindent borít.
Ti elmondanátok a szeretőtöknek, hogy rajta kívül van más is? :)
"Ha a fájdalom és a szenvedés elkerülésén fáradozunk, annak még nagyobb fájdalom és szenvedés az ára." dr. Menis Yousry
Igen, tudom, hogy a filmet már október végén bemutatták. Én viszont csak karácsony környékén láttam a családdal. Fontos volt, hogy eljussunk rá, hiszen az ikonikus Queent széles vásznon tudtam csak elképzelni.
A filmről már írtak mások hideget-meleget, én csak szuperlatívuszokban tudok róla nyilatkozni. Érdekes volt úgy nézni, hogy a moziteremben több generáció ült. Voltak azok, akik Freddie Mercuryról csak a fenn maradt számok alapján kaptak képet, s jelen voltak azok is, akik zenei ízlését formálta. Illetve az idősebb korosztály, akiknek még a lázadás netovábbja volt a Queen.
Sosem felejtem el 1991. november 25-ét. Épp csak a elkezdtem a középiskolát, még szoktuk egymást az osztálytársakkal, mikor a barátnőm kisírt szemekkel, teljesen magába roskadva jött iskolába. Azt hittem közeli hozzátartozóját veszítettel el, mikor kérdésemre csodálkozva felelt. Te nem hallottad? Tegnap meghalt Freddie Mercury. Megmondom őszintén engem akkor ez, nem érintett túlságosan mélyen. Sajnáltam a barátnőmet, aki azt mondta, valódi ikonnal lett kevesebb a Földön. Hol volt még ekkor például Jacko távozása? Azt hiszem Michael Jackson halálakor értettem meg, mit érzett a barátnőm. És mellette a fél világ.
Ismertem a Queent, de igazán csak Freddie Mercury halála után kezdtem el hallgatni. Ma már tudom, tényleg olyan ikon volt, akihez hasonló kevés van.
A film hűen ábrázolja az énekest. Ilyen lehetett a valóságban is.
Különc, karizmatikus, aki megy a saját feje után és hiszi, hogy képes megvalósítani az álmát. Ez jellemző azokra az emberekre, akik maradandót alkottak. A Queen többi tagja rendes, családos embernek van beállítva, ellentétben az extravagáns, időnként összeférhetetlen frontemberrel. Nyilván a valóság ettől árnyaltabb, de a film emléket kíván állítani egy nagy formátumú embernek és azt gondolom, ez remekül sikerült. Megmutatva a vívódásait, kétségeit, zsenialitását, amitől a Queen az lett, ami. Rami Malek alakítása előtt le a kalappal, briliáns. Képes elhitetni, hogy Freddie Mercuryt látjuk, a gesztusok, a mikrofon kezelése, minden mozdulata tökéletesen a helyén van.
Kissé hatásvadász, hogy a Live Aid koncert próbáján osztja meg társaival az énekes a hírt, hogy halálos beteg. A valóságban ez körülbelül egy évvel a koncert után derült csak ki. Néhány ilyen jellegű torzítás van a filmben. Ám, ha csak hagyjuk, hogy a zene magával ragadjon, átszellemülve simán átsiklunk a bakik felett. Az ember bepárásodott szemmel nézi és igyekszik titokban törölgetni a szemét.
A Queen varázsa az évek alatt semmit nem kopott, feledtet időt, teret, politikai-nemi hovatartozást. Ettől jó. Ettől egyedi.
Én megszavazom Rami Maleknak alakításáért az Oscart. Kíváncsian várom, jelölik-e.
A film nálam 10-es.
Kicsit pátoszos a cím. Mielőtt még azt hinnétek agymosáson estem át, gyorsan pontosítok.
Hús-vér emberekről írok nektek.
Az elsőről már szót ejtettem, festőművész barátosném hatására átnéztem a Lezárva című művemet, a javított verziót a címre kattintva olvashatjátok. Előrelépésnek érzem a korábbihoz képest. Furcsa volt így visszaolvasni a régebbit. A laikusoknak vélhetően nem tűntek fel a hibák, nekem annál inkább. Ezért elsősorban köszönettel tartozom a Kalliopé Kiadó vezetőjének, a Magyar Irodalmi Ház (a linkre kattintva verseket, novellákat és sok más érdekességet olvashattok) megálmodójának, Zsiga Henriknek. Másodsorban azon írótársaknak, barátoknak, akik hajlandóak nekem újra és újra olvasni, korrektúrázni. Akkor is, ha egy művet többször is megkapnak :D
És jöhetnek az ihletők. Sokszor megkérditek, hogyan működik az író agya. Erre nincs sablon válasz, a saját működésemről tudok beszámolni. Azt szoktam mondani, hogy az engem ért hatásokat nagyítom fel, dolgozom át. Ehhez figyelem az embereket. Szerencsés vagyok, a karakterábrázolást a barátaim színesítik. Mindegyik különleges a maga nemében, így van honnan ihletet meríteni.
Ma telefonon beszéltem egy különleges férfival. Az Esszencia szemináriumokat végeztük együtt. Remek apa és csodálom a bátorságát. Volt egy időszak, mikor állás nélkül maradt. Ebben az időszakban is találkoztam vele, mosolyogva, derűsen nyilatkozott, mindenkihez volt egy kedves szava. Sugárzott belőle az a fajta optimizmus, ami nem tanulható motivációs könyvekből. Higgadtsága és a belőle áradó energia lenyűgözött. Nem csak engem, másokat is. Tőle nem az íráshoz, az élethez kapok ihletet.
Rövid a bejegyzés, de csak köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki így, vagy úgy, részese az életemnek. :)
Nem klasszikus év végi-újévi bejegyzéssel jöttem, hanem az azonos című filmmel, a BÚÉK-kal. :)
Goda Krisztina filmje a Teljesen idegenek alapötletét hozza, alig némi változtatással. Viszont attól zseniális, hogy mindenkinek tartogat meglepetést, a mondandója örökké aktuális. Nem lő mellé az, aki olyan filmet szeretne nézni, ami a szórakoztatás mellett el is gondolkodtat.
Az óévet búcsúztatni összegyűlt baráti társaság elméletben régóta és jól ismeri egymást. Ezért elsőre nem tűnik túl nagy kockázatnak, hogy kitegyék a telefonokat az asztalra. A játékszabály szerint minden hívást fogadniuk kell és az sms-eket pedig felolvasni. Sablonos és elcsépelt a szerető bejelentkezése, erre mindenki számít. De a szülő-gyerek kapcsolatban meglévő érzelmeket is feszegeti, miért nem az anyukájával beszéli meg élete sarkalatos pontjait, eseményeit a tini.
Remélem a film sokakhoz eljut. Talán mindenki magába néz egy kicsit, számot vet az eddigi életével, a képmutatásaival, hazugságaival, szembesül gyávaságával és elfogadóbb lesz a többi emberrel. Nyugodtan tegye mindenki a szívére a kezét és őszintén vallja be, legalább saját magának, micsoda titkokat rejteget, milyen illúziót sugalló képeket tesz fel a facere. Hányszor csapja be magát a látszattal, hiszi tökéletesnek más életét, abból, amit mutat. Hányszor posztol ő maga is gyávaságból hamis, látszat boldogságról? Ha már egy ember elgondolkodik ezen és egyet kipipál a fentiek közül, megérte megnézni a filmet.
Nálam 9,5 pontot ér.
És végül nincs más hátra, mint minden kedves Olvasómnak nagyon boldog új esztendőt kívánni! :)
Van az úgy, mikor az ember már nem hisz a csodákban. Elfásul és beleszürkül a hétköznapokba, az ünnep meg nem jelent mást, csak kötelező robotot, pihenés nélkül. Valahogy így éreztem magam most, karácsony előtt.
Aztán történik valami és újra fényesebben ragyognak az égen a csillagok, szebben süt a nap. Belülről fakad a fény, akkor is, ha kint épp sötét van, vagy beborult. Nincs megállás.
Történt a napokban, hogy két angyallal is találkoztam.
Snitt:
Gyerekkoromtól kezdve vágytam rá, hogy kipróbáljam a lovasszánkózást. Régen láttam az Anyegint filmen, de mintha Tatjana abban szánkózott volna. Valahogy a nagy orosz télhez nálam a lovasszán is hozzátartozik. Magam sem tudom, hogy a fantáziám elevenedett-e meg, vagy tényleg láttam lovasszánt filmen. Nem ez a lényeg, hanem, hogy 2017. januárjának végén kipróbálhattam. Aznap már többen lemondták a programot a nagy hidegre való tekintettel, de én lelkesen vártam a kalandot. A félórás kör alatt jóízű beszélgetést folytattam a tulajdonossal, feldobódva értem haza. Aztán csak a face-n követtem nyomon ténykedését, nem találkoztunk személyesen mostanáig.
Snitt vége.
Az egyik délután zaklatottan szálltam fel a vonatra. Annyira lekötöttek a saját gondolataim, hogy nem figyeltem az utazóközönséget. A történések, problémák, megoldandó feladatok foglalkoztattak. Tudtam, nem akarok a tömegben, hétvégén vásárolni, aznap estére volt tervben. Elmélyülten válaszolgattam a barátok messengeren érkező üzeneteire, mikor a férfi megszólított. Megörültünk egymásnak, ott folytattuk a beszélgetést, ahol anno abbahagytuk. Mintha csak tegnap váltunk volna el. Mintha ezer éve ismernénk egymást. Az út végén felajánlotta, hogy eldob a boltig, neki nem kerülő. Közben az idegeim észrevétlenül kisimultak, őszintén tudtam mosolyogni is.
Jóleső gesztus volt és meghatott, tényleg hinni kezdtem a karácsonyi csodákban.
És még nem volt vége.
Aznap rám írt a gyerekkori barátnőm. Ő elismert festőművész lett, a képeit külföldre is viszik. A legutóbbi tárlat 2018. október 30-án New Yorkban, a Lincoln Centerben a Magyar Állami Operaház és a Magyar Nemzeti Balett amerikai vendégeskedésének nyitóestéjén mutatkozott be. Barátnőm két képével is képviselte hazánkat a rangos eseményen, ahová tíz festő műveit vitték ki. A festményei, rajzai mindig lenyűgöztek, nemcsak a mostani, de a korai alkotásai is közel állnak hozzám. Impulzív, pillanatokat megragadó képei közül nehezen tudnék választani. Viszont a korai művei közül volt egy, amelyről azt éreztem, ez az én képem. Olyannyira, hogy megihletett egy novella erejéig. A novellát több részletben a Napvilág Íróklub oldalán olvashatjátok. A megírás és feltöltés óta némi stilisztikai formázásra szorulna, de azért így sem rossz. Az első etap a címre kattintva nyílik: Lezárva.
Vissza a történethez. A képet nézegettem, nézegettem, távolról a lelkemben dédelgettem, de hazavinni nem volt lehetőségem. Amikor még otthon laktam, nem fért volna el, később pedig annyi más előzte meg, hogy a kép két évtized óta árválkodott a barátnőm szüleinél. Most pedig jött az üzenet, hogy hozzam el. Hiszen ez az ÉN KÉPEM. Így, csupa nagybetűvel. Jó érzékkel egy nehéz periódus közepén talált meg a nagylelkű ajánlat. A barátnőm mindig jó volt ebben. A megérzései régen is segítették, most is beletrafált. Tényleg régen beszéltünk egymással, de ahogy felhívott olyan volt, mintha nem teltek volna el évek az utolsó, mély kapcsolódásunk óta. Megbeszéltük a részleteket, s a rövidre szabott határidő ellenére gördülékenyen ment minden. Került segítség, lett fólia, még az sem jelentett akadályt, hogy szombatra leszakadt az ég. A legnagyobb szakadó esőben sétáltattuk a szomszédommal a festményt, ami gyönyörűen átvészelte a zord időjárást.
És most itt van. Ugyan még nem került a helyére, de ahányszor ránézek, a szívemet melengeti.
Hiszem, hogy minden okkal történik és minden akkor jön el, amikor itt az ideje.
Angyalok, csodák vannak. Csak észre kell őket venni.
Az én két karácsonyi angyalom jó időre újra feltöltötte a lemerülőben lévő szeretetraktáramat. Hálás vagyok érte mindkettejüknek!
Minden kedves Olvasómnak varázslatos ünnepet kívánok!
* fotó: saját készítés
A második napon, ha lehet fokozni a várakozás izgalmát, még bizsergetőbb érzésekkel vártuk a csapatot. Már voltak kötődéseink, egyre több résztvevőt ismertünk meg közelebbről.
Tartalmas nap volt, ismét sok felismeréssel gazdagodtunk nem csak mi, a résztvevők is.
Ebéd után volt egy vicces történet is. Velünk párhuzamosan más rendezvényeket is tartottak az épületben, de a két társaság nem vegyült. Igaz reggel akadt, aki hozzánk szeretett volna csatlakozni és nehezményezte, hogy nincs névkártyája. Fel se tűnt neki, hogy senkit nem ismer onnan. Szóval Menis könyveit meg lehetett vásárolni ebédszünetben. Jöttek is a mieink, illetve a másik társaságból egy öltönyös férfi. Igyekeztünk felkelteni az érdeklődését, bár ő rá se pillantott a könyvekre és minket is leintett, csak annyit közölt, hogy neki kell egy ilyen. Kérdeztem tőle, ismeri-e a módszert, vagy hallott-e már az Esszenciáról. Emberünk nemmel felelt, a könyvekbe se nézett bele és mégis a hóna alá csapva egyet, ugyanolyan arckifejezéssel, ahogy jött, távozott fizetés után. Sokáig találgattuk, vajon mi vezethette őt a könyves asztalkához?
A nap végére elfáradtunk, de ez jóleső fáradtság volt. Menis minden szünetben elmondta, mit vár tőlünk a következő etapban. Világos kommunikáció zajlott köztünk is, nem volt csúszás, félreértés, gördülékenyen ment minden. A csapat szívét-lelkét beletette a munkába.
Az utolsó napon izgatottan vártuk a megható és gyönyörű záróceremóniát, szívünkben némi szomorúsággal, hogy véget ért valami nagyszerű dolog. Addigra már a résztvevők is tudták, az igazi munka ez után kezdődik.
Magamat illetően is rengeteg tapasztalásra tettem szert. Például, hogy úgy is tudok csapatban dolgozni, ha nem én kontrollálok és irányítok mindent. Megtapasztalhattam, milyen az, ha másokra bízom magam. És bízhatok bennük. A csapatkapitánytól megtanultam, mennyire fontos, hogy szeretetteljes légkörben, nyíltan és kendőzetlenül beszéljünk a problémákról. Figyelve a társakra, az asszertív kommunikáció eszköztárával és pozitív megerősítésekkel segítve a megoldáskeresést.
Az egyik étkezésnél az én jó szándékom miatt valaki majdnem ebéd nélkül maradt. Ez bennem még akkor is dolgozott, mikor a többiek már rég napirendre tértek fölötte. Hoztam a berögzött mintát, attól tartva, ez később megtorlásra kerül. Ehelyett a társaim biztosítottak arról, hogy nincs az égvilágon semmi baj és minden jól végződött, ne emésszem magam.
Hálás vagyok nektek, hogy megmutattátok, a sebezhetőség is vállalható és nem ér miatta hátrányos megkülönböztetés. Nincsenek bélyegek, csak előre vivő támogató közeg. Köszönöm!!! <3
És most eljött az ideje, hogy leleplezzem a Sós Legendákat.
Ebédidőben történt. ;) Összetartó közösséggé kovácsolódtunk, az ebédet is közösen fogyasztottuk. De! Hiányzott a só. És például a sült krumpli csak sóval jó.
Az asszisztensi szoba minden földi jóval fel volt szerelve, de só, az nem volt. Ám a magyar élelmes, sósperecünk a terülj-terülj asztalkámon akadt. Az egyik asszisztenstárs levágta a zacskó sarkát és az alján összegyűlt só életet mentett. :)
A Sós Legendák hallatnak még magukról! ;)
Sok közhely elhangzik arról, milyen neveletlenek a mai fiatalok. Nem tisztelnek senkit, az idősebbeknek nem adják át a helyüket a tömegközlekedési eszközökön és így tovább.
Álljon itt néhány kép. És lehet találgatni.
Ha csak a képeket nézzük, simán téves következtetésre juthat az ember. Az elsőn békésen olvasgat valaki, míg a másik kettőn pezsgőt isznak a zsúfolt HÉV-en.
Hagylak kedves Olvasó kicsit elmélkedni, addig egy történet.
Snitt:
Valamelyik reggel a túlzsúfolt vonaton még épp akadt egy ülőhely nekem. Két tizenéves srácnak már nem. Az egyikőjük - nagy pofájú, mocskos beszédű - a fejem fölé tette a kezét. Úgy, hogy többször is halántékon vágott. Az elsőnél leemeltem a kezét és kulturáltan megkértem, fejezze be. Nem igazán hatott. Másodszorra egy kicsit erősebben fogtam meg a könyökét és emeltebb hangon kérdeztem meg, hogy az első kérésem melyik része nem volt világos. Öcsi duzzogva odébb lépett egyet, majd ecsetelte, hogy biztosan menstruálok és így tovább.
Igen, van ilyen is. Suttyó paraszt, aki Pestig azon nyavalygott, miért nincs ülőhelye. Cirka tizennégy-tizenhat között lehetett. Vajon, őt mire nevelik otthon?
És akkor vissza a fenti képekhez.
Ha tüzetesebben megnézzük, az Olvasó is tirpák. Tekintve, hogy elfoglal négy ülést. Kora reggeli órák egyikén a HÉV-en. Minden ülésen ült valaki, elég szellősen, de egy szabad kettes ülés csak a nővel szemben volt. Megkérdeztem tőle, hogy szabad-e. Nem válaszolt. Gondoltam biztosan elmerült a könyvében. Így leültem szemben vele. Azt hittem erre észbe kap és odébb húzza a lábát, vagy néhány centit beljebb csúszik. Egyik sem történt. Egy csöppet elgurult a gyógyszerem ilyen fokú bunkóság láttán, belehajoltam az arcába a könyv felett és megkérdeztem, hogy odébb venné-e a lábát. Nyanya flegmán, fel sem nézve nekem szegezte a következő kérdést:
- Miért, nem férsz el?
Mondtam neki, hogy nem, de tüntetőleg tovább ültem szemben vele, gondolván, hátha észreveszi magát. Nem jött össze. Felálltam, hogy leszállok. Utolért és a következőket intézte hozzám az ötven feletti, közel sem kedves "hölgy".
- Agyatlan barom, élvezted, hogy a térdemnek verted a táskádat?
Megjegyeztem neki, hogy bocsi, nem vettem észre.
- Élvezted? Elnézést meg nem tudsz kérni?
Álltak körülöttünk az utasok, egy férfi leplezetlen megvetéssel végig mérte, aztán rám mosolygott. A banya helyett pedig én szégyelltem magam....
Aztán a másik két kép. A pezsgős lányok.
Elsőre elég bizarrul festett, hogy két, talán éppen húsz éves csaj pezsgőt kortyolgat a tömött HÉV-en. De! És itt jön a de! Igyekeztek úgy helyezkedni, hogy senkit ne zavarjanak, nem voltak se harsányak, se részegek. Halkan beszélgettek, majd amikor lehetőségük adódott helyet foglaltak. Több megállót utaztak, amennyit hallottam a társalgásukból nem cikiztek senkit, aktuális munkahelyi kérdéseket vitattak meg úgy, hogy a cég nem volt felismerhető.
Felteszem a kérdést újra: Ki a neveletlen bunkó?! Szerintem már tudjátok a választ.
"Csumi Aranyapáim!
A mai levelem nem ereszteném bő lére. Itt az év vége, én meg azt se tudom a Lamborghini merre áll arccal. Túl vagyok a szüreten, a diószedésen-törésen és a pálinkafőzésen is.
Gyurmával eldöntöttük, hogy az idei karácsonyt nem otthon ünnepeljük, hanem elmegyünk valami jó kis wellnessbe. Szigorúan kikötöttem, csilli-villi hotel helyett valami olyat válasszon, ahol kulccsal nyílik az ajtó, a villanykapcsoló jól látható helyen van és így tovább. Miért? Ennek okait lentebb olvashatjátok.
Doki néhány hete elvitt magával egy orvoskonferenciára. Szerencsére nekem az előadások kimaradtak, csak a tuti jutott. Egy darabig.
Az alföld remek városába mentünk, ahol Gyurma nem kért szállást a háromnapos konferencia idejére, a barátainál szálltunk meg. Nem akárhol, a doktor kolléga neje lakberendezőként dolgozik, van egy minden földi jóval felszerelt kecójuk. Na ezt kaptuk meg. Gyurma barátai csupa szív emberek, már az első este pálinkázással múlattuk az időt. Mivel másnap a barátomnak előadást kellett tartani, nem húztuk sokáig a mulatságot. Vendéglátóink a lelkünkre kötötték, bármire szükségünk van, szóljunk, érezzük magunkat otthon és másnap folytassuk az eszmecserét. Én gyorsan bealudtam, Marcsi később a szememre hányta, hogy a fontos kérdésére már nem reagáltam a telefonban.
Mire felébredtem Gyurma sehol se volt. A messengeren küldött egy üzit, hogy este hány órakor és hol találkozzunk, az állófogadásra menjek vele, addig meg azt csinálok, amit akarok. Mivel kurvára éhesen keltem, mielőtt felfedeztem volna a kecót, valamit az arcba akartam tolni. Előző este nem volt idő szemrevételezni a kéglit, de ugye egy hűtőt már csak megtalál az ember. Gondoltam én naivan. Vazz, hűtő sehol. Egy fél órát keresgéltem korgó gyomorral. Bekapcsoltam valami rejtett zenelejátszót, elindítottam a sütőt, a konyhamalacot, a fények le-föl villództak, kezdtem idegbajos lenni. Dühömben csaptam egyet az asztalra és mit ad isten, kitárult a hűtő ajtaja, amit egész addig egy, a konyhaszekrény színével egyező ajtó takart. De fogantyú nem volt rajta. A fél délelőttöm ráment, hogy a kütyüket leállítsam, mert rohadt idegesítő volt a diszkrét Anthony Hopkins keringő századszorra. Főleg, hogy feszt a pasi véres szája ugrott be a Bárányok hallgatnak című filmből, ahogy kajánul vigyorog. Miután jól befaltam, a nagy ijedtségre lehúztam vagy két deci páleszt, ha már a kávégépet nem sikerült beüzemelni. Vendéglátóimat ezzel nem akartam zaklatni, ne nézzenek már falusi tuskónak. Miután kicsit megnyugodtam gondoltam felfedezem a lakást. A hálóban igazi kanszag volt, első lépésként ki akartam szellőztetni. Itt újabb meglepetés ért, fogalmam se volt, hogy kell elhúzni a függönyt és a villanykapcsolóval is meggyűlt a bajom. Dühösen összecsaptam a tenyeremet, mire romantikus fénybe borult a szoba, megvilágítva a hálót ékítő, fogalmam sincs mit ábrázoló szobrot. A szám is tátva maradt. Újabb taps, tök sötét. Aztán kettőt tapsoltam, mindjárt olyan világosság lett, mint a Fehér Házban karácsonykor. Megörültem, mint majom a farkának, már csak a függöny volt hátra. Végig tapogattam a falat, semmi. Elhúztam a két éjjeli szekrényt, semmi. Se egy kapcsoló, se egy vezeték, de ahogy megrántottam a függönyt, az egyik fele a kezemben maradt. Létra sehol, vissza se tudtam tenni, sejtettem ennek nem fognak örülni a házigazdák. Kínomban a fiókokat kezdtem módszeresen átvizsgálni, az egyikben volt egy távkapcsoló. Bőszen neki álltam a gombokat nyomogatni, de amekkora balfék vagyok, nem vártam meg a hatást. Így viszont hallottam, hogy a fürdőben elindul a víz, szerencsére a kád csak félig telt meg, mire le tudtam állítani. A konyhában ezzel egy időben bekapcsolt a kávéfőző és végre a függöny is szétnyílt. Pechemre a kávéfőzőben nem volt se víz, se kávé, egy idő után baromi égett szagú lett minden. Sokára tudtam csak leállítani. A fürdőben a dugót se volt egyszerű kihúzni, minden hipermodern volt. Kiötlöttem, ha nem mozdulok az ágyból, nagy bajt nem csinálhatok. Szépen megvárom az estét, aztán elballagok a vacsorára.
Hevertem az ágyban, aztán sürgősen hívott a természet. Nem tudom, hogy sikerült, de ahogy le akartam lépni az ágyról, a lábam belegabalyodott a takaróba. Elvágólag zuhantam az üvegasztalkára. A várt reccsenés elmaradt, az asztal kicsit meginogott, de kibírta a súlyomat, csak a rajta lévő dolgok estek a puha szőnyegre. Viszont magammal rántottam a szatén ágytakarót, ami elegánsan kettészakadt. Baromira frusztrált a helyzet, nem akartam én tönkre vágni a berendezést, de jó úton haladtam. A gyertyatartót felvettem a szőnyegről, sajnos a gyertya ketté tört, s a morzsái a szőnyeg rojtjai közé akadtak. Ahogy visszapakoltam az asztalra, láttam, hogy minden szépen be van árazva. Hiába no, mégis csak egy bemutató lakásban voltam. Az áraktól lesokkolódtam. A gyertya egyszerű élénkvörös darab hatezer forintot kóstált, a tartó tizenháromezret. A szétszaggatott ágytakaró negyvenötezer volt. Nagy hirtelen összeszámoltam vagy két millió értékű berendezést a hálóban. Nagyot dobott rajta a hétszázötvenezret érő ágy...
A lábam megremegett, mikor megnéztem, hogy az üvegasztalka háromszáz akárhány ezerbe kerül. Pillanatok alatt elszégyelltem magam, de már nem volt visszaút. Valahogy rendbe kellett hozni a dolgokat. Ráírtam Sir Gyurmára, röviden vázoltam, mi a stájsz. Egy óra múlva megjött és elszörnyülködött a kégli állapotán. A vacsiig még volt pár óránk. Ültünk a kissé leamortizált kecóban, a nagy ijedtségre ittunk még vagy két páleszt. Ebbe az idillinek koránt sem nevezhető állapotba esett be doki haverja. Láttam, hogy nem tetszik neki a látvány, de legalább ő nem esett pánikba. Közölte, hogy a raktárban van még néhány használható cucc, pattanjunk a kocsijába, elhozzuk, feltesszük, megoldjuk és az asszony semmit se fog észrevenni a káoszból.
Úgy is lett. A vacsora előtt a barát neje is átjött, hogy együtt menjünk az állófogadásra. Kissé ziláltan vártuk, az én gyomrom amúgy is görcsben volt, számolgattam mennyibe fog fájni a hétvége. A nagyságos asszony királykék estélyiben, parfümfelhőt húzva maga után belibbent a lakásba. Megszokásból körbefuttatta a tekintetét birodalmán és épp szóra nyílt a szája, mikor az üvegasztalka megadta magát. Hangos, mennydörgésszerű robajjal ezer apró szilánkra tört. A gyertya már nem csak kettőbe, több darabra esett, az asztalt ékítő üvegtálból szétgurultak a gyöngyök. A lakberendező hölgy először majdnem elájult, egy röpke pillanatra elsápadt, majd nagyvonalúan legyintett.
- Ezt az ócska vacakot már rég le kellett volna selejtezni. Várható volt, hogy megadja magát. Bár az olasz partnerek azt mondták, törhetetlen üveg. Tőlük se rendelek többet. Amíg vacsorázunk a takarítónő majd elintézi a romokat.
Mi férfiak összenéztünk, több szó nem esett a lakás állapotáról és én alig vártam, hogy véget érjen a hétvége. Gyurma hazafelé azzal cukkolt, hogy velem sehova se lehet elmenni, anélkül, hogy ne lenne maradandó az élmény. Végül mindenki jól járt. A férj számláján a hét elején egy nagyobb összeg jóváíródott. A többi már nem az én dolgom."
Unokaöcsémmel a család boltosat játszik. Ő bőszen vásárol. Kér egy csirkét, csirkemellet, zöldséget, banánt és így tovább.
Igyekszünk összezavarni. Mikor a tejnél tart, közbeszúrom, hogy laktózmenteset. Értően bólint, jön a kenyér. Egyet kér. A családtagok meg egymáson túllicitálva dobálják be a variációkat.
- És milyen legyen? Teljes kiőrlésű? Szeletelt? Fehér? Rozs? Magos? Négyszögletes, vagy inkább cipó formájú? Vagy legyen kifli, esetleg zsemle?
Unokaöcsém szeme kerekedik, de nem tudunk rajta kifogni. Gyorsan kivágja magát:
- Egy krumplisat. Anya is olyat szokott.
Majd mint aki jól végezte a dolgát, virtuálisan fizet aztán újságolja a belépő anyjának, miket vett. Darabszámra tételesen felsorolja. A végén kicsit gondolkodik, majd a burgonyás kenyér zárja a sort. :)
Hihetetlenül okos és én nagyon büszke vagyok rá.
Álljon itt a múltkori Emlékezés barátokra kezdetű bejegyzésem inverze.
Eddigi életem során rengeteg emberrel kerültem haveri, baráti viszonyba. Jöttek-mentek, de mindig voltak stabil pontok. Minden korszaknak meg volt a szépsége, tele olyan emberekkel, akikre jó szívvel gondolok. Néhányukat messze sodorta az élet, másokkal időről időre egy az utunk.
Az elmúlt pár hónapban előkerültek régen látott ismerősök, gyerekkori barátok. Van köztük olyan, akivel 24 évvel ezelőtt beszéltünk utoljára. És milyen érdekes, szinte olyan volt, mintha tegnap lett volna. Ott folytattuk, ahol akkor abbahagytuk. Mindegy, hogy Szegeden lakik-e az illető, Debrecenben, Győrben, vagy Angliában, vagyunk egymásnak. Összetalálkoztam egy régi ismerőssel, gyerekkorunkban egy suliba jártunk, anyáink egy helyen dolgoztak. De aztán sose volt köztünk barátság, csak futó "hello, hogy vagytok?"-ra korlátozódó kapcsolat, aztán egy hideg novemberi estén mégis jó fél órát elbeszélgettünk az életről. Nem felületesen, hanem olyan mélységben, ahogy kevesekkel.
Szerencsére sok ilyen ember van az életemben. Akikkel nem kell "újra megismerkedni", annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy nincs tér és idő, ami ezt átírná.
Szerencsés vagyok. És hálás. Ezekért a kapcsolatokért. Mert mindig van, akire számíthatok és aki számíthat rám. Jó emberek vannak körülöttem. Minőségi időt töltünk együtt, néha csak a virtuális térben, máskor átfázva egy padon, hajnalig beszélgetve.
Támogató, nagylelkű, őszinte emberek. Akik nem felejtették el honnan indultak és tudják hova tartanak. Olyanok, akik hálásak a boldog pillanatokért, akik nem akarnak mindenáron megfelelni valakinek, vagy valaminek. Olyan emberek, akik helyükön vannak, akik inspirálóan hatnak, olykor kisimítják az idegeimet, ha kell megnevettetnek és a kezembe nyomják a zsebkendőt, ha sírok.
Köszönöm nektek, hogy vagytok. Olyanok, amilyenek. Sokszínűek, különbözőek és mégis nagyon hasonlóak! :)
Hideg van, napok óta esik az eső. A munkaidő végén többen nem férnek fel a villamosra. Morgás, anyázás, de bent se jobb a helyzet.
Az elsők között sikerül még felpréselődnöm. Mellettem egy alacsonyabb férfi, hátizsák a hátán, maga előtt egy kb. derékmagasságú műanyag, erős szemetes zacskóra hajazó szatyorban fém, összehajtott valami. Nem tűnik könnyűnek, de amennyire lehet, oldalra húzza. A következő megállóban felszáll egy srác, esernyőjéről pont a pasi cuccára csöpög az esővíz. Szabadkozva kér elnézést, mire a férfi angolul szól, hogy nem érti, magyarul nem beszél, csak franciául és angolul. Angolul mondom, a vizes esernyő miatt kér bocsánatot a srác. Emberünk bólogat, megkérdi, hogy mondják magyarul, elnézést. Mondom, bocsánat/elnézést. Azt mondja, a második nehéz. Kétszer ismételteti velem a bocsánatot, majd sorolja, köszönöm, szívesen, aztán a bye-bye következik. Mondom viszontlátásra. Elérkezik a következő megálló. Szegénynek a másik oldalon kellene leszállnia. Rám kacsint, tisztán azt mondja, viszlát, majd a többieknek erőteljesen, hogy: Bocsánat, bocsánat! - aztán nehézkesen előre tolja szatyrát. Már nem látom, de még mindig hallom a hangját.
Jó érzés, hogy tudtam neki segíteni a rögtönzött nyelvleckével. :)
Az Aposztróf Kiadó és a Corvin Ház gondozásában megjelenő Dimenziók 9 novelláskötet bemutatójára és a hivatalos eredményhirdetésre december 2-án, vasárnap 15 órakor kerül sor az Erzsébetligeti Színház Harmónia termében.
Cím: 1165 Budapest, Hunyadvár u. 43/C.
Tessék a hivatalos meghívó.
* forrás: internet
A belépés díjtalan, barátokat ismerősöket is szívesen látnak. Remélem ti is jöttök! :)
A kötetbe két novellámat is beválogatták, ebből a Nyitott szív című különdíjas lett. :) Ezt és a Sztár lettem címűt elolvashatjátok a most megjelenő kötetben. A könyv kapható lesz a Lírában, Libriben. Keressétek bátran!
A lenti képen még 54 novella szerepel, vélhetően a könyvben már eggyel kevesebb.
*forrás: internet
A csapatépítő többi feladata szórakoztató volt, a retro, tábori környezetben elfogyasztott ebéd-vacsora további viccelődésekre adott alkalmat.
Estére elmélyült beszélgetéseket folytattunk és nagyon szurkoltunk annak az asszisztenstársnak, akinek a gyermeke miatt idő előtt ott kellett minket hagynia.
Másnap reggel is fegyelmezetten ballagtunk reggelizni, egyetértésben kezdődött a rendrakás, igazi csapatszellem lengte körül társaságunkat.
Izgatottan vártuk a következő etapot, ahol a feladatkiosztásokról esett szó. Nem volt könnyű helyzetben a csapatkapitány, sokrétű feladattal és nagy számú kezdő asszisztenssel vágott neki. Egy kicsit döcögősen indult a nap, a fejünkben élt egy elképzelés arról, milyen legyen a Legendás Szeptemberi Alapkurzus, hány fő töltse meg a termet. Miután tisztáztuk, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg, a bennünk lévő feszültség engedett. Megbeszéltük, kinek milyen feladata lesz, ki, kit és hogyan helyettesít, illetve dresszkódban is megállapodtunk. Ahogy közeledett a szeminárium időpontja, úgy lettünk egyre izgatottabbak. A nyáron történt események megbeszélésre is volt lehetőségünk, aki támogatásra szorult, az a csapattól megkapta. A nehéz időszakon túllévők megkönnyebbülten indultak haza. És már küszöbön volt a kurzus előtti utolsó találkozó is.
Aznap a helyszínen jöttünk össze. Menis is csatlakozott hozzánk. A másnapi instrukciókat kaptuk meg tőle.
Néhány társammal asszisztenstársnál laktunk a kurzus idejére. Ez úton is szeretném megköszönni neki, hogy otthonába fogadott. Egy ötcsillagos szállodában se lehetett volna kényelmesebb elhelyezésünk, a mindennapi terülj-terülj asztalkámtól és a mellé kapott figyelmességtől, kedvességtől mindannyian el voltunk ájulva. :)
És eljött a NAGY NAP! Jó volt látni a csillogó tekinteteket a társak részéről, a kíváncsi és óvatos félmosolyokat az érkezőktől. Már az első megosztási lehetőségnél megnyíltak a résztvevők. Meghatódva és csupa pozitív visszajelzéssel zártuk a napot. Nem voltak bakik, gördülékenyen ment minden. Az ebédünk is időben érkezett, a hadtáposunk remekül menedzselte a folyamatokat. Ahol nekünk is szerepünk volt, beálltunk és adtuk magunkat. Örömmel töltött el, hogy szinte többségben voltak a férfiak. Jó, hogy egyre többen felismerik, fontos dolgozni magunkon. És a férfiak nem csak megfigyelőként vettek részt, aktív részesei voltak a folyamatnak, ők is kiültek a forró székbe megosztani.:)
Egy pillanatra megrémültem, mikor az egyik résztvevőnek mondott mondatom után sírva fakadt és úgy éreztem, hogy bezár. Jelezte Menis felé, hogy kimenne megosztani. Elmondta, az én mondatom átszakított benne egy gátat és már látja, hogy a mondatom mitől talált be. Szerencsére neki ez kellett ahhoz, hogy átbillenjen és dolgozni tudjon magán. Nagyon jól esett, mikor ezt pozitív visszajelzésként a későbbiekben megkaptam.
Munkás napunk volt, de remekül zártuk és kíváncsian vártuk a következőt.
- folyt. köv.
Zsolti ma lenne 37 éves... Egy másik Zsoltinak néhány nap múlva lesz a temetése.
Mindkettejük arca előttem van. Nevetésük, mosolyuk, hallom a hangjukat...
Hiányoznak. Akkor is, ha nem voltunk napi kapcsolatban. Nem csak ők, mindenki, aki elment. Eszembe jut Viktor kollégám, a kólával és cigivel a kezében, ahogy magyaráz ... Macsesz, ahogy azt mondja, köszönöm a kedvességedet. Vagy Peti kék szeme, huncutul csillog, elfedve a bent dúló viharokat. Gyuri, aki a rákkal harcolva is mindig nyugalmat árasztott... Jóska nevetése, sziporkázó történetei rendre megelevenednek.
Közös bennük, hogy mindannyian nyitott, mások felé őszinte érdeklődéssel forduló emberek voltak. Tiszta szívűek. Segítőkészek.
Apukám is ilyen volt. Mosolygós, nyugalmat árasztó.
Sokszor megkérdeztem már, hogy miért ők mennek el, miért ilyen hamar? Válaszokat attól függően kapok, hogy ki, miben hisz. A magam számára talán az a legelfogadhatóbb, hogy ezek az emberek rövidre szabott, példaértékű életükkel pont arra mutatnak rá, hogy addig kell szeretnünk, megbocsátanunk, elfogadnunk és elmondanunk, amíg lehet. Hogy itt és most kell megélni az életet, nem a holnapra várva!
Új látványossággal bővült a Pest közeli történelmi település. Eddig volt Kőkapu, barokk tér, templomok sokasága, múmiák, Sajdik Ferenc karikatúra kiállítás és még sok más. Most már ilyen is van. :p
"Arról, hogy az árulót nem kell sajnálni
Az emberi perben, amikor csak lehet, felmentő ítéletet hozni. Csak akkor nem, ha a vádlottat lassan és hidegen kitervelt árulás bűnében találod bűnösnek.
A gyilkosnak is hamarább bocsátani meg, mint az árulónak. A gyilkos legtöbbször indulatban cselekszik, s egész sorsával fizet érette. A gyilkos és az áldozat legtöbbször kötve vannak egymáshoz, valamilyen mély és érthetetlen törvény szerint. A gyilkos legtöbbször bitóra megy.
De az áruló kezed szorongatja, az áruló szemedbe néz, terveid faggatja, veled sóhajt, nyög, fogadkozik. Az árulónak ne bocsáss meg soha. Az árulónak ne irgalmazz. Aki egyszer elárult - férfi vagy nő, mindegy -, annak számára nincs többé vizsga, mentség, feloldozás. Száműzzed életedből. Részvét nélkül nézzed sorsát. Közösségben és magánéletben ő az utolsó ember, nincs mentség számára."
Utolsó kommentek