Úgy néz ki a Dechatlonnál van baj a fordítással. A portugál nyelv szerintük hasonlatos a magyarhoz....  Lehet a google fordítót használják?! :p

Balczó Mátyás. Szélesi Sándor. Zsiga Henrik. Tápai Gergely.*

Folytathatnám a sort, de szerintem magatoktól is kitaláljátok mi a közös bennük. Írnak. Nem is akárhogy. A tudásukkal nem kérkednek és nem féltik másoktól.

A Magyar Íróképző megálmodója Zsiga Henrik túl van a 39. alap írótanfolyamon és ősszel jön a 40 (bővebb info: http://www.irokepzo.hu/Reszletek). Aki veszi a fáradtságot és elmegy az előadására, pont olyan függő lesz, mint én az Esszenciától. Szeretetteljes légkörben, őszinte kritikákkal és sok-sok információval segíti az írás útján elindulókat. Nem csak ő, hanem a profi csapat is, akit maga köré szervezett.

A haladó tanfolyam még mélyebb ismereteket ad. A mi csapatunk kellően lelkes volt ahhoz, hogy rágja Henrik fülét, szervezzen egy tábort. Ötletelés szintjén nagyon sok minden felmerült, míg végre boldogan olvashattuk, készül az első tábor.

Remek nyári hétvége elé néztünk egy eldugott vidéki kúriában. Profi szervezéssel, rengeteg előadóval, irodalmi vetélkedővel, filmforgatással ismerkedtünk egymással és a sikeres íróvá válás rögös útjával.

A hangulatról, ízekről, imákról profánabb stílusban olvashattok lentebb:

Az odaúton beállt az M7-es. Köszi Magyarország, így szeretünk. Mindenütt vagy útfelújítás, vagy baleset, alkalmanként (sűrűn) a MÁV is az utasok ellenségévé változik. Nem leszek dühös, azért se! A társaság jó, araszolunk egyes-kettesben a dugóban. Aztán ránk szakad az ég. Előre sajnálom azon írótársaimat, akik szállásul a sátrat választották, nem lesz egyszerű a vízben felállítani őket.

Eltévedünk. Miért is ne, igazi szőke nő módjára a tábor helyszíne helyett simán csak a települést ütjük a naviba. Semmi gond, két perccel a kezdés előtt megérkezni megfizethetetlen. :) Kíváncsi tekintetek, ismerős arcokkal vegyülnek. Hurrá, nem késtünk le semmiről!

Körbenézni, kicuccolni nem nagyon van idő, kezdetét veszi a megnyitó után Tápai Gergely forgatókönyvíró (https://www.imdb.com/name/nm8949311/) előadása. Úgy jöttem, nyitott vagyok, ha épp nem lesz más program, a nekem kevésbé fekvőkbe is belehallgatok. Nem csak belehallgatok, ott is maradok. Életemben nem akartam forgatókönyvet írni, de Gergely előadása megfogott. Ettől függetlenül mindenki nyugodjon meg, nem tervezek pályát módosítani. :)

A forgatókönyv írás rejtelmei után kíváncsian vártam Nagy Károlyt és Balczó Mátyást (https://alfahir.hu/szerkesztok/balczo_matyas). Színes előadás volt arról, ha magunknak írunk, miként lesz abból könyv és hova érdemes elküldeni. Károly előtt le a kalappal. Orvosi végzettség nélkül a kutyatáplálásról (https://www.youtube.com/watch?v=NifUUph1V3w) könyvet írni, nem semmi vállalkozás, ahogy Pesten mondják. Mátyás elismert és megbecsült (van ma olyan Magyarországon?!) újságíróként kezdett könyvet írni. Egészen más utat járt be, mint Károly. Mindketten színesen, életszagúan meséltek az útról, az interaktív előadás után nem maradt hiányérzetem, a kérdéseim válaszra leltek.

A scifi, útikönyv szektor kimaradt, mert jelentkeztem a lektor szektorba, ahol egymás műveit boncolgattuk a korábban megismert módszerekkel. Parázs vita alakult ki egyik-másik műnél, igyekeztünk megérteni egymás elképzeléseit, de az idő rövidre volt szabva, befejezni nem tudtuk, csak abbahagyni.

Szélesi Sándor (https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9lesi_S%C3%A1ndor) maradt végig, így, aki lemaradt az előadásáról a két nap alatt bátran kérdezgethette.

Oravetz Dániel - Kulcsár Teodóra (https://www.facebook.com/EbredesekAlapitvany/photos/antistigma-d%C3%8Djat-kapott-oravetz-d%C3%81niel/1437765209632111/) párost is a korábbi tanfolyamon ismertem meg. Ők önsegítő könyvet írtak és tartanak előadást a témában. Nagy bátorságra vall, hogy felvállalták Dani mentális betegségét és hihetetlen erőt adnak azon sorstársaknak, akik a névtelenségbe-arctalanságba burkolózva igyekeznek küzdeni magukért. Pozitív kisugárzásuk, energiájuk és mosolyuk már önmagában gyógyító. És tudatja a nagyvilággal, mindenki lehet boldog, függetlenül a problémáitól.

Vacsora előtt jó hangulatban zajlott az irodalminak kikiáltott vetélkedő. Annyi köze volt hozzá, hogy magyar és nemzetközi írók-költők életében megjelenő bulvárt feszegettünk. Például megtudhattuk, hogy Euprhase Kezilahabi élő ugandai költő. :p Vagy hogy Ady hány cigarettát szívott az utolsó éveiben. És kinek volt rabszolga a nagyanyja. A véresen komoly küzdelmet a mi csapatunk fölényes egy ponttal nyerte meg. :) A nyereménykönyv feldarabolása meg még várat magára ;).

Kiderült, hogy fennakadás van a zuhanyzásban, a sátrasoknak csak hideg víz jutott. Én négy leányzóval osztoztam a szobán, közös döntéssel egy fiatalembert beengedtünk jó pénzért tusolni. Itt szeretném felhívni a figyelmét, hogy még nem rendezte a számlát, pedig extra takarítási költséget is generált! Még mielőtt rosszra gondolnátok, a miénk volt a legnagyobb és egyben akadálymentesített szoba a földszinten. A fürdő méretei hatalmasak, hogy a tolókocsival érkezők is kényelmesen használhassák, de a zuhanyfejet és a zuhanyzó függönyét elméretezték. Az egyik kevés lett, a másik meg a szélrózsa minden irányába hordta a vizet. Miután mindenki lezuhanyozott, akár medence partit is lehetett volna rendezni a bokáig érő vízben. Takarító eszköz híján meg kellett várni, míg magától felszárad. Ez a 35 fokban nem is volt nehéz. De azért megnézném télen vajon korcsolyapályává fagy-e a zuhanyzós víz.

Vacsora után aki akart, becsatlakozhatott a tábortűzhöz. És jött a slam poetry, meg a könyvajándékozás. Előbbiről azt hittem, hogy inkább férfiak űzik, de voltak női előadók is. Élettörténetek szellemesen tálalva.

Engem és néhány sorstársamat a bunkó szúnyogok korán fedett helyre tereltek, ezeknek nem ártott a szúnyogirtó se!

Az est folyamán kicsit aggódtam, hogy mire lefeküdnék, a teraszon zenélő társaság átteszi-e a székhelyét valahova máshova. Jó fejek voltak, kérés nélkül is elvonultak a  bejárattól.

Az utolsó embereket pedig hajnal fél négy magasságában azt hiszem én zavartam el aludni :p. De ez megint egy másik sztori lenne.

Másnap egészen könnyedén ébredtünk. A kényelmesen elfogyasztott reggeli után a forgatás folytatódott. Az előző nap én nem vettem részt rajta, de a kíváncsiság és Adri unszolására beneveztem "tömegnek". Alig volt vele baj. Az első mindjárt az, hogy sütött a nap. Nem kicsit. Mi meg kint néztünk dühösen, áhítattal majd lincselve hol színészt, hol fűcsomót, hol botot, hol virágot. Természetesen a filmhez nem kellett más, csak sötét felső. Én speciel a thermo pulcsimban nyomtam végig a napot. Remek volt. :D Viszont a stáb, a színészek és a statisztatársaim előtt le a kalappal. Némelyikük még a 20-at se töltötte be, de olyan profin és alázattal végezték a munkájukat, hogy néha elszégyelltem magam a meleg miatti nyavalygásomért. Azért sokat röhögtünk együtt. Volt összekovácsoló ereje a fekete ruciknak. És a vasárnapi első előadó is jó fej volt, beállt közénk tömegnek.

* fotó Fazekas Lívia

Kiss Gábor a Tinta Könyvkiadó ügyvezetője (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kiss_G%C3%A1bor_(nyelv%C3%A9sz) az általuk kiadott szótárakról tartott érdekfeszítő előadást. A könyvek szeretetén kívül abból is ízelítőt kaptunk, milyen sokféle a szótárpiac és Gábor milyen hihetetlen mennyiségű lexikális tudással rendelkezik. Azt gondoltam a szótárak témakör unalmas és fárasztó, de Gábor remek előadó, ráadásul annyira közel hozta a témát, hogy kedvet kaptam könyvet vásárolni. Rengeteg hiánypótló kiadványuk van, érdemes ellátogatni a weboldalukra.

Bánáti András a nyomdát képviselte. Egészen pontosan a Kvadrat Printet (http://www.kvadratprint.hu/). Színes kiadványokról, nyomdatechnikáról mesélt és mondandóját illusztrálta is az általa hozott anyagokkal. Érdekes volt ilyen szemszögből is belátni a kulisszák mögé.

Aztán Birincsik Albert (http://mediapedia.hu/birincsik-albert) a média nyújtotta lehetőségekről, a média mixről, a potenciális olvasótáborról és a jól felépített marketing technikákról tartott kötetlen interaktív előadást, a laikusok számára is érthető és befogadható módon.

Hirtelen annyi tudással gyarapodtam általuk, hogy idő kell, míg leülepszik az új ismeret.

Sajnos a színházi előadást már nem tudtam megvárni.

Viszont roppant hálás vagyok mindkét fuvarért, a Tarnóca (https://www.tarnocakuria.hu/) kúria segítőkész személyzetének, mert például a gyümölcslevesből repetázhattam. Az írótársaknak a jó kis beszélgetésekért, nevetésekért. A forgatócsoportnak a biztató szavakért, mikor már szétestünk és a profizmusukért. Az előadóknak a szájtátva hallgatott infokért. Henriknek (http://www.kalliopekiado.hu/A-kiadorol) és Zsófinak meg azért, mert  színvonalas tábort teremtettek a semmiből, és hagyták, hogy minden hülyeséggel a tábor előtt, alatt rágjuk a fülüket és néhány óra alvással is tudtak mosolyogni. Bakiból alig-alig volt, őszinte leszek, az elsőség okán többre számítottam. Egy kérdés kapcsán maradt bennem űr: Mikor lesz a következő?!

Ui: Ha valaki kimaradt, az csak a véletlen műve lehet. Vagy a fáradtságé, esetleg a csapongó eufóriáé. 

Néhány kép a pihenni vágyóknak, a kúria tökéletes a világtól elbújásra, bár a gps végül csak odavezetett :D

A kapun túl ez a látvány fogadott:

A kúria főbejárata

Az épület hátulról.

 Fotó: Székely Zoltán

  Fotó: Székely Zoltán

 Fotó: Székely Zoltán

*Elnézést a többi szerzőtől, kiadó vezetőtől, előadótól és minden tollforgatótól, aki ott volt, de nem nevesítettem.

"Csumi Aranyapáim!

Képzeljétek, Gyurma haverom vett egy elektromos autót. A faluban azóta is mindenki bámulja, ha megjelenik vele.

Nem akarok a közepébe vágni, mesélem a sztorit az elejétől...

Doki barátom imádja a kocsikat. Természetesen neki mindig valami olyan kell, ami másnak nincs, vagy ha már van, az övé legyen extrább, drágább. Gyurma faterja autószerelőként javította a környékbeli kombájnokat, traktorokat, munkagépeket. Sokáig adjusztálta a fiát eme nemes szakmára, de őt már gyerekként is a gyógyítás, meg a szuper gyors verdák érdekelték. Az összes autóskártyán szereplő kocsi adatait kívülről fújta. Teljesítmény, henger, szelepek, gyorsulás, fogyasztás. Abban az időben nagyobb részt csak a kártyákon meg a filmekben láttunk olyan verdákat, amikről a barátom azt állította, ha felnő, neki biztos lesz egy olyanja. Nem csak mi röhögtük ki, az apja is. Gyurma céltudatosan hajtott a sportverdára. 15 éves korától dolgozott nyaranta és ha kellett bármelyik hétvégéjét beáldozta azért, hogy mielőbb meglegyen a vágyott kocsi. Odáig, meg vissza volt a japán csodáktól, mikor a magyar utakon még több volt a Skoda, Lada, Trabi és a többi, mint a nyugati verda. Nagy álma egy Toyota Celica volt. Mondjuk el kell ismernem, az a kocsi elég menő volt a maga korában és a Toyoták ma sem rosszak. Szóval Gyurma dolgozott és spórolt. És még nem is volt jogsija, de az udvarukban ott pompázott egy 1990-es évjáratú, tűzpiros, háromajtós, elhúzható napfénytetős verda. Egy ilyen:

* forrás: Internet

Marhára bejött a csajoknak is, ezekkel a kinyitható lámpákkal. A kocsi sokat tudott,  2000 köbcentis, 156 lóerős jószág volt, remekül gyorsult, lehetett hallani, ha Gyurma elindult valahova. Innentől nem volt megállás. A csajok mind akartak egy karikát gurulni, s egyik-másik egész messzire elment azért, hogy beülhessen. ;) Gyurma se volt hülye, akit lehetett, azt megdugott a kocsiban. Mit ne mondjak, nem volt kényelmes. Ezt én is tapasztaltam, mikor kölcsönadta egy körre és az akkori csajommal ki akartuk próbálni a filmekben látott autósszexet.  A csaj lába beszorult a kézifék és az ülés közé, én meg majd kitörtem a derekamat. Azóta se szeretek kocsiban kefélni. Viszont egy tételt kipipáltunk a képzeletbeli bakancslistámról.

De vissza Dokihoz, meg a kocsikhoz, kicsit elkanyarodtam. Szóval ezzel a Celica-val kezdődött minden. Onnantól kezdve jobbnál jobb verdákat hajtott a barátom. Ez a sportverda mánia kábé a harmincas évei közepére lecsengett. Mostanra benőtt a feje lágya, környezettudatosan gondolkodik, igyekszik ár-érték arányban a legjobbat megtalálni. És még mindig képes horror összegeket kiadni egy-egy kocsira. Amikor én cserélek autót, mikor már meg van a kinézett típus, Gyurma utánaolvas, teszteket néz és igyekszik mindent megtudni róla. Nekem végül csak azt kell eldönteni, hogy kell vagy sem az adott jármű. Sokat tanultam tőle, egyedül is tudok vásárolni, de jobban szeretek a szakértelmére hagyatkozni, eddig még nem csalódtam benne.

Egy ideje már foglalkoztatta a gondolat, hogy le kéne cserélni a benzin/gáz üzeműjét elektromosra, a faluban nincsenek nagy távok, pont jó lenne egy villanyautó. Javasoltam, hogy váltson biciklire, de elhajtott a francba, mondván, képzeljem magam elé, amint orvosi táskástul, sztetoszkópostul, leizzadva beesik megmérni Manci néni vérnyomását, vagy ugyanezt mínusz húsz fokban... Na most ez tényleg vicces lett volna. Ecsetelte az elektromos előnyeit. Azt is mondta, egy kocsinál  fontos, hogy a majré vas hangtalanul menjen a helyére, ne vissza csapódjon, lehessen az index hangját állítani és így tovább. Az elektromosnál meg kifejezetten előnyös, hogy otthon is tudja tölteni, egyik-másiknak már egész nagy a hatótávja stb.

Nézegette a neten és utána olvasott, míg végül a Teslára tette a voksát egy tesztvezetés után. A lelkesedése addig tartott, míg ki nem derült, hogy bizony olyan ez, mint a szociban, mikor éveket vártak faterék a Trabira. Egy Teslára is három évet kell várni. Gyurma autója viszont bemondta az unalmast, így ettől gyorsabban kellett valami megoldás. Ha már elektromos, legyen Renault. A teszteken ugyan a hatótáv nem nagyon bizonyított, mivel egy autózással max 100 km-t gurult az általa kinézett jármű. Az akkupakkal is volt némi probléma, de úgy gondolta, hogy egy full extrás autót annyi pénzért, amit rászánt nem fog máshol kapni, Tesla meg majd jó lesz ez után, hátha egy-két év alatt csökken a várakozási idő.

Az általa megálmodott modell tartalmazta a fény- és esőérzékelőt, az automata kétzónás klímaberendezést, a parkolást segítő rendszert, navigációt, xenon lámpákat, három fokozatú ülésfűtést, könyöklőt elől és hátul is, az első alatt zárható tárolóval, mindenféle ajtó rekeszeket és ülészsebeket, tempomatot, hangvezérléses bluetooth rendszert, vonóhorgot, tetőrudat, sárvédő gumikat, ABS-t, hat légzsákot és így tovább. Az élénkpiros, az omaha bézs és az íridium kék között vacillált. Hogy legyen róla fogalmatok, a bézs az amolyan pezsgős beütésű, a kék meg nem is király, meg nem is sötét, olyan érdekes kék színű. Igaz, az index hangja nem variálható. Nagy boldogan felhívta a szalont, előadta, hogy mit szeretne. Az eladó meg ajánlott neki egy sokkal jobbat. Elmondta, hogy ennek a hatótávolsága már nem 100 km, hanem 400 km is lehet, persze ez gyári adat, de nagy biztonsággal télen 170-200 km-t autózhat vele egy töltéssel, nyáron meg klímázás mellett is 250 meg van. Színekből meg javasolja a metálfényezéses mélyvöröst, elektro kéket vagy jégszürkét. Ennek már az utasoldali légzsákja kikapcsolható, állítható a bőr kormánykerék és ha most azonnal megrendeli, prémium szőnyegeket is kap bele. A 7 colos navi alap, az irányjelző hangja szabályozható, hatótávolság optimalizáló rendszer is van benne, szóval a hülyének is megéri. Gyurma nem gondolkodott, telefonon megköttetett az egyezség, majd olvasás nélkül küldte vissza az elektronikusan aláírt szerződést, aztán tovább nem foglalkozott vele, csak a napokat számolta, mikor ülhet bele.  A megrendeléstől számított két hónapon belül boldog tulajdonosa lett a hőn áhított gépkocsinak.

Együtt mentünk el átvenni az autót. Gyurmának az arcára fagyott a mosoly, s a faluban azóta is mindig megnézik, mikor beszáll. Ugyanis az én drága barátom hagyta magát rábeszélni a tágas, magas faszikra szabott Fluence helyett egy ilyenre:

* forrás: Internet

A színe stimmel, a Zoé amúgy alapvetően frankó kis járgány, csak nem az én termetes Gyurma barátomnak. :) Vevőt egyelőre nem talál rá, a Teslára meg még sokat kell várni....

Kedves Barátaim!

Amikor eljön a búcsú ideje, én nem kérek sokat.  A kedvenc dalaimat hallgassátok meg, mielőtt hamvaimat szétszórjátok a sziklámnál.

A szél majd elvisz mindenhova, ahol valaha boldog voltam. Közületek egy olvassa fel Mary Elizabeth Frye versét (lásd lentebb), aztán engedjetek utamra. A vers több formában kering a neten, nekem ez ez ismeretlen fordító tollából származó tetszik a legjobban.

Megnyugvást a távozóknak!

Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog…
Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál.

ui: készült a közelmúlt negatív eseményeinek hatására

https://www.youtube.com/watch?v=8SbUC-UaAxE

Megjelent kedvenc íróm legújabb könyve.

Már a prológus szíven ütött, tudtam, hogy megint olyan könyvet fogok a kezemben, amiben minden mozzanat a helyén lesz. Nem csak a történet, a szereplők is.

Kíméletlen társadalomkritika. A rendvédelmi szervek működése tökéletesen nyomon követhető. Nem szeretném elspoilerezni a történetet, mert kellően csavaros. Egy pillanatra sem estem ki, az zavart, hogy időnként le kellett tennem elfoglaltság miatt. Sajnos hamar vége lett. Réti László könyveit mindig hamar kiolvasom. Annyira hamar, hogy az írónak nincs ideje az alatt újat írni. ;)

A Budapest Boulevard terrortörténet, mégsem olyan, mint  a Falak mögött (újra nyomva Európa, falak mögött címmel). Remekül kidolgozott karakterek, világos, letisztult célok és életutak.

Magyar. Olyan nagyon magyar. Mind feljebb törni akaró emberek, széküket féltő vezetők. A kvázi kisember belecsöppen a nagyok játszmájába. És jó darabig kapkodja a fejét, hogy mi, miért úgy történik, ahogy. A rendőri vezetés és a politika összefonódása világos. Vajon az életben ez elképzelhetetlen? A főszereplő Básti Péter alezredes nem ambiciózus vezető. Nem akar világot megváltani. Csak dolgozni és rendet tenni. A magánéletében is. Aztán egy idő után a hangsúlyok eltolódnak, senki nem a megszokott forgatókönyv szerint játszik. És ahogy lenni szokott, a szálak szépen összekuszálódnak. Az olvasó meg csak kapkodja a fejét, vajon mi lesz a következő lépés?

Úgy tettem le a könyvet, hogy azóta is foglalkoztat, Básti Péter hogyan él túl? A rendőri vezetők meddig kapaszkodhatnak a székükbe? Hol van a valóság? Mi igaz abból, amit a kisember érzékel? Meddig vagyunk saját magunktól és a démonainktól biztonságban?

Remek, fordulatos mű. Nálam *5-öst érdemel.

Az élet idén sok embernek tartogat meglepetést. Sokszor nem épp pozitív meglepetést. Hanem balesetet, betegséget, halált...

A halál van akit csak meglegyint, másokat magával is visz. Fiatalokat, időseket, válogatás nélkül.

Mit érzel, mikor naponta olvasod a gyászról szóló híreket? Elment egy nagypapa, kicsit több, mint két hét alatt ragadta el a kaszás. Megöltek egy családanyát. A környezetedre ismersz? Igen, akár ott is történhetett volna...

Az inárcsi családsegítő hölgy esete azért égett mélyen a tudatomba, mert a rendvédelemben dolgozó barátaim jutottak eszembe. Hányszor fordulhatna elő ilyen?! És szerencse, hogy eddig mindegyikük épségben hazaért egy-egy szolgálat után. T. Andreát három gyereke várta haza.

Aztán egy másik anya. Meggyilkolták külföldön. Bármilyen munkát is végzett, akárhonnan is érkezett, nem ezt érdemelte. S. Mónika soha többé nem ölelheti magához kisfiát. A család részleteket sem tud. Külföldön folyik a nyomozás, a holttestet nem tudják hazaszállíttatni, mert nincs rá pénzük.

Elhunyt egy nagypapa. Tragikus hirtelenséggel. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy méltósággal, szerettei körében csukódott le a szeme. Nemcsak a család, a volt kollégái is gyászolják. Örökké mosolygott, mindenkihez volt egy kedves szava.

Egy másik ismerősnél agydaganatot diagnosztizáltak. Köztünk van még, de ki tudja meddig?! Mit érezhetett, mikor az orvosok közölték vele a diagnózist? És mit élt át a családja? Rutin napnak indult, mikor elesett. Utána alig bírt lábra állni, majd napok múltán rosszabbodott az állapota, míg végül a CT kimutatta a tumort. Már meg sem akarták műteni. Ő is örökké életvidám, a családját imádó nagypapa. A neje kétségbeesett, sokan támadják, hogy miért bízta a férjét hospice szolgálatra, idegenekre, miért nem ápolja ő otthon?! Megdöbbent az emberek rosszindulata. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mit és miért úgy tesz, ahogy. De aki még sosem próbált meg magatehetetlen embert megmozdítani, felültetni, vagy megmosdatni, az milyen alapon ad kéretlen tanácsot? A hospice házban 24 órában szakszerű segítséget kap, gyógyszereket, infúziót, mindig ránéz valaki. És tudja fogadni a látogatókat. Otthon ápolást munka mellett ki tud bevállalni? És ha még az anyagi része meg is oldható, nem szakképzett ápoló belerokkan. Lelkileg hogy éli túl, hogy a szerette napról napra erőtlenedik? A korábban életerős ember nem kommunikál, nem eszik stb? És akkor még csak a "szép"  tüneteket említettem. Amikor magatehetetlenül fekszik, fuldoklik ... Ki tudja végig nézni anélkül, hogy maga ne rokkanna bele?

De az itt maradóknak élni kell. És azon az egy emberen kívül még egy egész családról gondoskodni. Összetartani. Ki mer hát ítélkezni? Miért lenne kötelessége bárkinek olyan keresztet magára venni, amit nem bír el?

Van példa a család összefogására is. De mindenkinek át kell értékelnie magában a dolgokat. Hogy mi fontos és mi nem. Hogy talán ÉLNI KELLENE és SZERETNI, hiszen az élet véges!

Álljon itt egy Richard Gere-nek vagy épp Anthony Hopkinsnak tulajdonított idézet. Az, hogy ki mondta, tulajdonképpen lényegtelen. A mondandó a fontos!

"Egyikünk sem jut ki innen élve. Így ne kezeld magad úgy, mint egy emléket. Edd a finom ételt. Sétálj a napsütésben. Ugorj az óceánba. Mondd ki azt az igazságot, amit rejtett kincsként őrzöl a szívedben. Légy bolondos. Légy kedves. Légy furcsa. Semmi másra nincs idő."

Ígértem, hogy még szólni fogok az első nap nem szimpatikusnak talált férfiról. Igen, ő az. Juhász Zoltán.

Egy közülünk.

Ha ma kérdezed őt, már így kezdi a bemutatkozását: Zoltán vagyok, jó ember vagyok.

S talán ez mindig is így volt, de ahogy az oly gyakran lenni szokott, a jóság néha kevés az életben maradáshoz, a fejlődéshez, a túléléshez. Néha egyszerűbb a "rossz" utat választani, mint szembenézni magunkkal.

Tények:

Zoli egy Heves megyei falucskában tengette életét, megnősült, gyereke született, eddig talán sablonos is a sztori. Apukájával járták a vizeket, matrózként dolgoztak. Talán a távollét, talán más, de a házasság egy idő után nem működött.  Sajnos a fiával innentől kezdve megszakadt a kapcsolata. Aztán beütött a krach is. Az édesapja 52 éves, életerős férfi volt, aki tragikus hirtelenséggel hunyt el. Feldolgozni a halált sosem egyszerű. Akkor sem, ha  természetes úton következik be, hát még akkor mennyire nehéz, ha a szerettedet megölik, a karjaid között veszíti életét. A szétesett család mellé ez az újabb pofon nem hiányzott. Eltelt pár év, a munka egyre kevesebb lett, Zoltánt hívták a fővárosba, szebb, jobb világot ígérve. Ekkorra már a második nejével is megromlott a kapcsolata, könnyű volt rábólintani az új kihívásra. 2004-et írtunk.

Munka alig-alig akadt, egyre mélyebb barátság szövődött viszont a kannás bor és Zoli között. Sokáig úgy tűnt, a lejtőn nincs megállás. Fesztiválról fesztiválra járt, részegen pedig jöttek az ötletek. Így kezdett el a parafa dugókkal kísérletezni. Keze alól egy idő után kreatívabbnál kreatívabb figurák kerültek ki, ha volt mit enni jó volt, ha nem, akkor elég volt a bor. Sokan agitálták, hagyjon fel ezzel az életmóddal, de a bor mámorában ez őt egy cseppet sem érdekelte. Egyik fülén be, a másikon ki.  Az évek meg csak úgy, huss, elrepültek. 2015-re az italozó életmód meghozta "gyümölcsét". Kórház lett a vége. A májbetegség mellé jött számos más is, de a kezelést egy jó darabig nem lehetett megkezdeni a legyengült szervezet miatt.

A fél év, amit a kórházban töltött pont elég volt arra, hogy rájöjjön nem akar még meghalni. Komolyabban akkor kezdett gondolkodni, mikor kiderült, hogy a betegségek miatt munkát nem tud majd vállalni, de az élni akarás és a tenni akarás erősen munkált benne. Ekkor határozta el, hogy parafából farag majd mindenféle figurákat. A kórházból kikerülve ajándékként osztogatta őket, szép lassan megismerték a munkásságát.

* néhány általa készített darab

Másfél évet az Üdvhadsereg szállóján töltött, 2017. decemberében egy nagyobb álma vált valóra azzal, hogy albérletbe költözött, ahol 2018. júniusától társa Lady is.

2017. áprilisában azzal a kéréssel fordultak hozzá, hogy a 2017. május 31-én tartandó Jószolgálati díj átadására kerülő ajándékcsomagokba parafa dugóból készítsen kétszáz darab madárkát. A felkérést tettek követték, másfél hónap alatt el is készültek a madarak, Zoltánnak jól esett, hogy a munkáját értékelik, megbíznak benne és egy jó ügyért ő is tehet a maga módján. Innentől egyre több felkérést kapott és kap, hogy valamiből több darabot készítsen, esküvőre, születésnapra, Mikulásra, karácsonyra. Ötlettára kimeríthetetlen, ha olyan kérést kap, amit eddig még nem készített, addig-addig foglalkozik vele, amíg keze alól kikerül az áhított darab.

A parafadugóból készült figurákért kapott adományokból tartja el magát. Sosem mond árat, mindenki annyit ad értük, amennyit gondol.

Érzelmek:

Mondhatnám, hogy akkor itt jön a mi találkozásunk a képbe, de ezt még megelőzte egy meghatározó momentum.

Zoli többnyire a járókelők szeme láttára készíti a műveit, sokan szóba elegyednek vele. Így ismerkedett meg egy lelkes fiatalemberrel, aki egyre gyakrabban állt meg mellette. Sok mindenről beszélgettek, a férfi elkötelezett híve az Esszenciának (http://www.essence-process.com/hu/) és sokáig győzködte, hogy menjen el az alapkurzusra (most is lesz egy szeptember 14-16 között). Zoli jó darabig ellenállt, mondván: "Úgy gondoltam, nem való ilyen egyszerű embereknek mint én. Kitartó volt, győzött! Hálás vagyok neki!"

Ez történt tavaly októberben. Zoli összespórolta a kurzus árát az adományokból és előrelátóan folyamatosan takarékoskodik, hiszen soha többet nem szeretne annyira kiszolgáltatott lenni, mint mikor még az utcán élt. A kurzus hatására kinyílt, megszabadult lerakódott terhektől, az élete több területen is fejlődésnek indult. Aztán jött a haladó kurzus. Az az ominózus, ahol én ráhúztam egy skatulyát anélkül, hogy váltottunk volna néhány szót. Amikor a feladatnál összekerültünk, meglepett nyílt tekintete és őszintesége, ahogy a korábbi életéről vallott. Soha életemben nem szégyelltem magam annyira, mint akkor ott. Távolságtartó módon igyekeztem a saját szégyenemet leplezni, harcolt bennem az elfogadó és az ítélkező én.

Igen, korábban is rásütöttem már emberekre bélyegeket. A hajléktalanokat és az alkoholistákat nem csak messzire kerültem, de meg is vetettem. És akkor ott állt velem szemben egy ember, aki ebből a lentből, az aljáról talpra állt. És nem lett megkeseredett, világ ellen lázadó. Ott állt velem szemben egy őszinte férfi, aki nem ítélkezett, csak adott, aki beismerte, hogy hibázott, aki megbocsátott magának és mindenki másnak is. Nem keresett a kudarcaiért felelősöket, tudta, hogy vastagon benne van, hogy a korábbiakat visszacsinálni nem lehet, de előre nézni és javítani igen. Derűvel és békével a szívében nyújtott támogatást kéretlenül, mégsem tolakodón a nehéz pillanatokban. És nekem egyre gyakrabban szorult össze a szívem, mikor arra gondoltam, eddigi életem során hány ilyen igazi csupa szív, igaz ember mellett mentem el az utcán, dacból, gőgből, nemtörődömségből.

Zoltánban egy csodálatos embert ismertem meg, aki küzd a kishitűségével, de lassan talán tényleg elhiszi, hogy egy közülünk. :) Nincs olyan helyzet, idő, amikor ne mosolyogva reagálna a kérésekre. Sosem hallom panaszkodni, mindig optimista és olyan erőt és melegséget sugároz, amitől jó a közelében tartózkodni. Ha kell, bölcsen hallgat, máskor javaslatot tesz, vagy csak jelenlétével erősít. Remekül ért az emberek nyelvén. A gyerekeket elbűvöli, akármilyen korosztállyal, bármilyen végzettségű emberrel pillanatok alatt megtalálja a hangot.

Amikor még ő is támogatásra szorult, már akkor is szeretett volna másokon segíteni, járt menhelyre kutyát sétáltatni és nagy vágya volt egy saját kutya. Lady mentett kutya, az ország másik végéből hozták fel ismeretlenül néhány telefonbeszélgetés után Zolinak, mert érezték, hogy jó gazdája lesz. És így is lett. A kép magáért beszél.

A múltkor barátok voltak nálam és büszkén mutogattam Zolitól kapott kincseimet. Jött a kérdés, hogy ki készítette őket, s én mesélni kezdtem róla. Ott is a szívembe nyilallt valami, mert az egyik fél reakciója pont ugyanolyan volt, mint az enyém hónapokkal korábban. Az a tipikus lesajnáló... Akkor erősödött meg bennem az elhatározás, hogy mindenképp bemutatom nektek őt, aki a szememben egy igazi HŐS!!!

Az oldalán szebbnél szebb és ötletes parafafigurák találhatók (https://www.facebook.com/zolika.juhasz.31?lst=100001293425888%3A100010874448719%3A1531842029). Aki pedig az alkotás folyamatában szeretne gyönyörködni, találkozhat vele fesztiválokon, a Fény utcánál, a Margitszigeten, vagy az Esszencián is. A szeretetével a szeptemberi alapkurzuson támogatni fogja a résztvevőket. És bizton állíthatom, jó kezekben lesznek, akik eljönnek Menishez!

ui: Természetesen Zoli hozzájárult ahhoz, hogy a személyes adatait és a fényképét megjelentessem.

Hivatalos ismertető:

https://port.hu/adatlap/film/mozi/sicario-2-a-zsoldos-sicario-day-of-the-soldado/movie-197987

Az első részt nem kell feltétlenül megnézni ahhoz, hogy a másodikat is élvezni tudjuk, bár tény, a szereplők összeszokottságát a Bérgyilkos mindenképp megmagyarázza.

Nekem személy szerint hiányzott belőle Emily Blunt szociálisan érzékeny alakja. Nélküle tipikus pasis-akciós lett, amolyan jól megmentjük az egész világot feelinggel.S ahogy lenni szokott némi értetlenséggel.

A film első része a mexikói drogháborút hitelesen és roppant izgalmasan mutatta be, s már a korábbi bemutató után tudni lehetett, hogy lesz második és majd harmadik rész is. A mexikói drogkartell tagjai közel-keleti terroristákat csempésznek át, de mint kiderül ez egy ócska mellékszál. Holott lehetett volna erre is építeni. Értelmetlen terv születik arra, hogy két kartellt egymásnak ugrasszanak, holott Mexikóban több is tevékenykedik. Kicsit eszement tervnek tűnik. A korábbi epizódban megismert Josh Brolin, FBI ügynök ismét a bérgyilkost alakító Benici del Torohoz fordul segítségért, mikor az amerikai kormány szeretne kimaradni a buliból. A nagy terv az, hogy elrabolják az egyik kartell fejének a lányát. Mivel már megszokhattuk, hogy semmi sem úgy sül el, ahogy azt tervezik, a kormány az első akadálynál kihátrál és az ügynökre bízza a szálak elvarrását. Kicsit középszerű, kicsit klisé a történet ezen része.

Azért ütős pillanatokban nincs hiány. Például, mikor már szétizgultuk magunkat az üldözős, terroros robbantós jeleneteken, jöhet Brolin szandálja. Igen, az egyik jelenetben hátulról mutatják, a vádlija van a fókuszban, s mégis sokat mondó a képkocka. Főleg, hogy kontrasztként bakancsba bújtatott lábakat is látunk. A film innentől tele van furábbnál furább véletlenekkel, amit néha egészen nehéz elhinnünk... A lüktető, hangulatfokozó zene, ahogy az első részben, itt is telitalálat. Van egy erős mellékszereplő, akinek jelleme folyamatosan fejlődik. Naná, hogy nem jó irányba.

Volt néhány jó és magasra ívelő pontja a filmnek. Összességében egy esti kikapcsolódásnak elmegy, de koránt sem hagyott olyan mély nyomokat, mint az első rész.

A film végén találtam egy bakit is, amikor az egyik hős elvágja a halott övcsatjával a kezén a ragasztó szalagot, aztán a már szabaddá vált kezével lehúzza az arcát takaró kendőt, mind oké. Viszont előtte perceken át azt láttuk, hogy emberünk küzd azzal, hogy az össze ragasztószalagozott lábával elkússzon valahova, vajon miért nem mutatják, hogy azt is elnyiszatolja, vagy letépi? A másik két elemmel elég sokáig és jelentőségteljesen elbíbelődik.

A befejezés megint csak nem szokványos. Kicsit franchise-szerű, következik belőle, hogy jönnie kell a harmadik résznek. De ha abban is ilyen kiégettek és befásultak lesznek a szereplők, értelmetlen tettekkel, kár belekezdeni.

Nálam mondjuk max egy hatost ér...

A hétvégén már hatodik alkalommal került megrendezésre Vácott a  VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Több országból érkeztek vendég színtársulatok, a hazai popéletből pedig neves együttesek, énekesek színesítették a fesztivált.

Akit érdekel a fellépők listája és a program, megtalálja itt:

http://v4fest.eu/

Mivel ez nem egy hivatalos sajtó beszámoló, így kiemelném a számomra fontos és megmaradó pillanatokat. Először is le a kalappal a szervezők és Kis Domonkos Márk a Váci Dunakanyar Színház igazgatója előtt.

Remek kulturális életet és hiányt pótló színházat csinált a városban, de a koncertekkel megspékelt fesztivál is rangos eseménnyé nőtte ki magát a fesztiválszezonban. A helyszín jól megközelíthető, a város lakónegyedének sarkán, közvetlenül a Duna partján lámpásokkal hangulatossá varázsolt zöld terület adott otthon a rendezvénynek. Kiemelt szerepe volt a környezetvédelemnek.

A képen egy szeméttel megrakott kivilágított konténer látható. Mögötte került elhelyezésre a Noé bárkája nevet viselő petpalackokból készült csónak. Aztán aki késztetést érzett rá, körbe járhatta azt a kört, melynek belsejében a fára akasztott üvegcsében a természetre vonatkozó útravalót talált. Az enyémben a "tisztelet" szó volt elhelyezve.

Rengeteg szemétgyűjtő, melyek feliratokkal ellátva várták a hulladékot, installációk, melyek a környezettudatosságra hívták fel a figyelmet.

Akit a koncertek nem kötöttek le, nézhette a focimeccset egy kivetítőn, jó ízű beszélgetéseket folytathatott a barátaival a Déli színpad mögötti szabad területen kihelyezett raklap foteleken, vagy a kivilágított Duna-parton.

A hangulat fokozásáról a Panyolai pálinka mellett például amerikai hot-dog árus, lángosos és cseh ételeket kínáló vendéglátósok gondoskodtak. Az árak is barátiak voltak.

A kihelyezett mobil toaletteknél nem volt kilométeres sorállás és alapvetően tiszták voltak. Nagyon elhajolt vagy önmagából kivetkőzött emberrel nem találkoztam, a biztonsági személyzet kedves és segítőkész volt, felesleges erődemonstrációnak sem voltam tanúja. A színház munkatársai, színészei csendben beleolvadtak a fesztivál négy napjába, nem tolták magukat előtérbe.

A koncertek hangosítása tökéletes volt, a fellépők folyamatosan kommunikáltak a kisebb-nagyobb közönséggel.

A legtöbben a Tankcsapdára voltak kíváncsiak, az ismert számokat mindenki a zenekarral énekelte.

Péterfy Bori kisétált a rajongók közé és egy számot a fűben fekve énekelt. A közönség egy része követte őt és mellé feküdtek. Inzultáció nem érte a művésznőt, lelkes és támogató közegben, szeretetteljes energiákkal teli közegben énekelt.

Péterfy Bori az utána fellépő Vad Fruttik kapcsán anekdotázott egy kicsit. Elmondta, hogy Likó Marcival beszélgettek róla, ha kettejüknek közös gyereke lenne, akkor Péterfy Fruttikának neveznék el. :p

Lovasi András és a Kiscsillag koncertje is kellően őrültre sikerült. A zenekar tagjai külön-külön is megcsillogtathatták zenei és énekesi tudásukat.

A koncertek közötti utcaszínház előadására is sokan kíváncsiak voltak. Családias hangulatban telt a négy nap és az időjárás is kegyes volt, az első napi Belga koncert előtt még szakadt az eső, de aztán az indulásra elállt. A többi napon pedig szerencsére csak napközben esett, nem vészes mennyiség, így nem kellett a sárban dagonyázni.

Összességében nálam *5-öst kapott a fesztivál, csak így tovább!!!!

Érdekes, hogy nagy és örök szerelem a Duna, mégsem tudtam, hogy 2004 óta június 29-én ünnepeljük a folyót, melyet tíz ország használ.

Európa második legnagyobb folyója, mely 2850 km-t tesz meg a Fekete-tengerig. Magyarországi szakasza 417 km. Vízgyűjtő területe több mint 800.000 négyzetkilométer.

A legenda szerint egy királyt koronáztak rajta, az is a mi királyunk, Mátyás volt 1458. január 24-én.  4 fővárost is meglátogat. Budapest mellett Bécsen, Pozsonyon és Belgrádon is keresztül folyik. A vaskapuról mindenki hallott, de arról kevesen tudnak, hogy 18 nemzeti parkkal büszkélkedik a régió, 7 ország vízgyűjtő területe révén 81 millió ember életére van hatással.  A folyóban 52 halfaj él, élettere számtalan madár- és emlősfajnak is.

342 híd található rajta, az én személyes kedvencem a Lánchíd. A legtragikusabb árvíz 153 halálos áldozatot követelt 1838. március 13-án. Árvíz és jégzajlás ide vagy oda, a szívemet melegség tölti el, akár Passaunál csodálom, akár Mohácson.

Egy utolsó érdekes tény: 95 cm-es, azaz roppant alacsony vízállás esetén egy unikumnak számító sziklát is láthatunk a Gellért-hegy lábánál. Ínség-kőnek, vagy Ínség-sziklának is nevezik, mivel ínséges időkben bukkan elő. Legutóbb 2003 szeptemberében, 2011 novemberében és 2015 szeptemberében láthatták a szemfülesek.  Nekem ahhoz volt szerencsém 2017. január 20-án, hogy a Margit híd lábánál a Duna jegén fotóztam a Parlamentet. Megrendítő és felemelő látvány volt.

És egy csodaszép képpel búcsúzom és kívánok még nagyon sok boldog születésnapot kedves Duna! <3

E.T nem ment haza, a saját szememmel láttam! :p

A tegnapi napon elhunyt az Erdélyben született, Nemzet Művésze címmel kitüntetett, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, mesekötetek és hangzatos versek szerzője, Kányádi Sándor. Álljon itt egy gyönyörű verse, melyet olvasás közben a költő tolmácsolásában az alábbi linken követhetsz: https://www.youtube.com/watch?v=-k2SPDU5lgM 

Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

Tudtátok, hogy először 1910-ben tartottak Apák napját?

Az Egyesült Államokból ered és Sonora Smart Dodd nevéhez fűződik. Édesapja, a háborús veterán, William Jackson Smart egyedül nevelte fel a gyerekeit. A lánya a kezdeményezéssel neki szeretett volna kedveskedni. Azóta minden évben, június harmadik vasárnapja az apáké. Hivatalos ünnepként Richard Nixon ismerte el 1972-ben.

A szokás mára már világszerte elterjedt, csak a dátum nem egységes. Például Dél-Afrikában vagy Japánban szintén ekkor tartják. Néhány országban Szent József napján, azaz március 19-én ünneplik az apákat. Thaiföldön a király születésnapján, december 5-én ajándékozzák meg az apákat. Nálunk elterjedőben van, s június harmadik hétvégéjén ünnepeljük őket.

Érdekes, hogy apák napi versekből még most is hiány van. Átköltött, vagy vicces rímeket találhatunk a neten.

Mindenkinek szüksége van apára éppúgy, mint anyára. Ha még megteheted, köszöntsd fel apukádat, s légy hálás, hogy melletted van. Ha már fentről néz rád, gyújts érte egy gyertyát!

Boldog apák napját kedves apukák!

A szeretet titka? Az, hogy hajlandóak vagyunk nyitva tartani a szívünket akkor is, amikor azt érezzük: nem szeretnek!

dr. Menis Yousry

Pista* bácsival együtt utaztam a buszon. Az öreg tutira ment. Karóráin a pontos idő. New Yorkban és Gyomaendrődön. :p

*Természetesen a férfit nem így hívják.

Az ötödik napot mindenki izgatottan várta. Tudtuk, nem könnyű pillanatok várnak ránk, de az eddig cipelt terhekből bizonyára sokat le tudunk tenni.

A sorrendet nem mi döntöttük el, Menis határozta meg. A terem percről-percre alakult. Minden feladatnál egy kicsit meghaltam. Éreztem és átéltem a többiek történetét. Drámai és vidám pillanatok váltakoztak, a közösség egy emberként szurkolt és örült annak, aki épp kint volt. Energiák szabadultak fel, a terem tele lett szeretettel, megértéssel, elfogadással, megbékéléssel, hittel. Az idő meg csak úgy repült. Rövid ebédszünetünk volt, azért, hogy az energiák bent maradjanak, nem is mehettünk messzire.

A nap végén megkönnyebbülten, könnyes szemekkel fogtuk egymás kezét. Mindenki lepakolt a terheiből. Engem dupla meglepetés is ért. Már napok óta fájt a torkom, a vagány csajszi nekem ajándékozta a kendőjét, az irányító típusú nő pedig azt a ruhát, amiben végigéltem az ötödik napot. :)

Másnap reggel közös tánccal nyitottunk. Jó volt érezni a többiek energiáját, belefeledkezni a tánc adta biztonságba. Aztán Menis csavart egyet rajtunk. Amikor már azt hittük, hogy megoldottunk mindent, kiküldött az életbe. Az utolsó nap feladata ugyanazt a célt szolgálta, mint a megelőző napé, csak már koránt sem steril környezetben.

Amikor az emberek szíve nyitva van, könnyebben árad a jó és én is elhittem, senki nem bánthat. Megcsináltam a feladatot előző nap, beleadva mindent. Természetesen rengeteg szeretetet és támogatást kaptam akkor is, de az még óvó, támogató környezetben zajlott. Az utolsó napon nagyon fontos felismerésekre tettem szert. Olyannyira, hogy talán én voltam az egyetlen, aki a feladat végrehajtása után még késő este sem tudta abbahagyni a sírást. Úgy éreztem magam, mint akiről mázsás kövek hullottak le.

Volt ismét egy feladat, ahol körben mondtunk a társaknak egy-egy szót. Egészen máshogy hatott ez, mint a kurzus elején elhangzottak.

Az este folyamán megkértem a kellemes hangú férfit, hogy öleljen meg. Azért őt, mert amit kint megosztott, annak a nagy részét akár én is mondhattam volna. Azt éreztem, éltem át, mint ő. Ugyanott tartunk, csak más más irányból érkeztünk. Az ölelésében nem sok köszönet volt, nem volt jelen. És azt hiszem a kérésemet félre is értelmezte.

A sikeres kurzuszárást követően egy szórakozóhelyen karaoke bulival folytatódott az este. Köszönöm mindenkinek, hogy végig hallgatták előadásomban a Puszinyuszit és bátorítottak. :)

Mikor elköszöntem, a kellemes hangú férfi felemelt és úgy ölelt meg, ahogy korábban nem sikerült neki. Az az ölelés is sokat jelentett. ;)

Köszönöm a mentoromnak, a társaimnak és minden asszisztensnek, hogy támogattak az úton. Külön köszönet illeti azt az asszisztenst, aki befogadott egy hétre a házába és jó anya módjára mellettem állt az egy hét alatt és azóta is! <3 Éppúgy köszönet illeti azt a nőt is, aki elindított ezen az úton! Örökké hálás leszek nektek!

"Csumi Aranyapáim!

Már jó régen nem írtam nektek. Tudjátok, ilyenkor vidéken már javában megy a kerti munka. Nyilván nem erről akarok pofázni, történt egy csomó minden. De haladjunk szépen sorban.

Marcsival jó a szex. Tetszik, hogy nem lóg rajtam állandóan, nem akarja magát elvetetni és nem követelőzik. Mondjuk nem is lenne rá jogalapja. Nem járunk együtt sehova, bár néhány koncerten voltunk, de ez köztünk csak szex és más semmi. Elég viccesre sikerült a szitu, amiről írni akarok. Első alkalom lett volna, hogy náluk vagyunk, nem ismertem a kecó beosztását.

Bírom a csajban, hogy nem szívbajos, bárhol, bármikor kapható egy kis numerára. Jó múltkoriban erre majdnem ráfáztunk. Szerintem még nem mondtam, Marcsinak volt egy hosszú kapcsolata, van egy hétéves fia. A gyerek értelmes, élelmes, olyan mini zseni. Informatikai kérdésekben kenterbe veri Bill Gates-et is. Úgy volt, hogy a gyerek nem lesz otthon, mikor átmegyek, de a tróger apja nem jött érte. Ezzel már csak akkor szembesültem, mikor az anyját félig felraktam a konyhaasztalra. A gyerek egyszer csak ott állt az ajtóban. Valamelyik kütyüjét nyomkodta, fel se nézett belőle, akkor riadt meg, mikor ráköszöntem. Szerencsére addigra az anyja szoknyája már nem a mellét takarta, hanem a combját. A gyerek illedelmesen visszaköszönt, elmondta, hogy az apja nem jön, majd leült olvasni a nappaliban. Összenéztünk Marcsival, úgy kívántuk egymást, mint Pista bácsi az erőset a levesbe. Nyilván a hálóba esélyünk se volt felmenni, a gyereket nem akartuk összezavarni, viszont azt is éreztem, ha nem könnyítek magamon, szét fog durranni a t..(ele lévő szerve)m. Kiterelgettem a kellően felajzott nőszemélyt a nappaliból, ő még az ajtóból visszaszólt, hogy a gyerek csak olvasson nyugodtan. Az első helyiség, amibe benyitottam a spájz volt, tovább húztam a folyosón, hát mit ad isten, a retyó került utunkba. Nem tudom, mit gondoltam, de betuszkoltam, befogtam a száját, mikor mondani akart valamit. A helyiség olyan szűk volt, hogy megfordulni se tudtunk. Annyira kívántam, hogy már az se érdekelt, ha a gyerek meghallja. Felhajtottam a szoknyát a háta közepére, a bugyit szó szerint letéptem és úgy akasztottam be neki hátulról, hogy nyikkanni se volt ideje. Az egész nem tartott két percig. Szerintem a gyerek még két oldalt se tudott olvasni a könyvéből, mikor visszasomfordáltunk a nappaliba. Meghűlt az ereimben a vér, mikor nekünk szegezte a kérdést:

- Jó volt?

Köpni nyelni nem tudtam, de ő folytatta:

- Anya főzi a legfinomabb kávét.

Valószínűleg kellően hülyén néztem rá, mert a konyhaasztalon felejtett bögrékre mutatott. Nagyokat nyelve, vörös fejjel bólogattam. Fogalmam sincs, hogy utána miről beszélgettünk, de Marcsi azóta is húzza az agyam a toalett randival. Nyilván nem ez volt a legromantikusabb helyszín, ahol eddig keféltem, de hogy maradandó élményt okozott, az biztos. Főleg, hogy az is csak egy fél óra elteltével tudatosult bennem, hogy szegénynek a fejét bevágtam a csempébe és lett rajta egy púp..."

Elérkezett a negyedik nap is.

Azok, akik még nem készültek el az előző napi feladattal, már reggel azzal kezdhettek némi megosztás után.

Az antipatikus házaspár férfi tagja nem jött. Mivel tudtam, hogy én addig nem tudok a saját belső munkámra megfelelően koncentrálni, amíg nem kapok válaszokat, így az egyik szünetben megkerestem a nőt, hogy szeretnék vele beszélni. Testbeszéde az első perctől kezdve arról árulkodott, teljesen mindegy mit szeretnék, ő nem fog nyitni. Azzal indítottam, hogy mindkettejükkel szerettem volna beszélni, de így már csak neki tudom feltenni a kérdéseimet. Az első mindjárt az lenne, hogy milyen célból érkeztek a szemináriumra. Ő visszakérdezett, hogy ez fontos-e? Megjegyeztem, hogy nekem nem, nekik kellene annak lennie... Aztán elmondtam, roppant mód zavar, hogy minden feladat alól kivonják magukat. Erre azt mondta, hogy kettejük világa tökéletes, a férje fejben nagyon erős, Menis nem tud neki(k) újat  mondani. Főleg úgy nem, hogy ő tanult pszichológiát és mindent tud, ismeri a gyakorlatokat. Egyébként meg irtózik attól, hogy más emberek megérintsék (hozzátenném, Menis szeretetterápiával gyógyít, sok az ölelés, ami remekül kinyitja az embereket, szavak nélkül is). Finoman megjegyeztem neki, hogy ezt esetleg elmondhatná egy megosztás keretében kint is, hátha segítene. Illetve a többiek is jobban értenék a viselkedését és nem az jönne át, hogy mindenkit lenéznek. Erre elég lekezelően közölte, hogy bármikor kimegy megosztani, de szerinte nem kell, mert ő jól van úgy, ahogy van, semmit nem kell kezdenie az érintésfóbiájával... Innen ő lezártnak tekintette a beszélgetést. Én pedig elengedtem. Sokkal könnyedebben tudtam a saját feladataimra koncentrálni, s kevésbé zavart a jelenléte.

Az előző napi munka után azt hittem, hogy a nehezén túl vagyok, de Menis mindig meg tud lepni. Délután elmondta, hogy a legújabb feladathoz kellenek kellékek, találjuk ki a mikénteket, s ha meg van az ötlet, ismét konzultáljunk. Volt, akinek a gyakorlatát módosítás nélkül jóváhagyta, akadt, akinek azt mondta, hogy majd másnap megtudja mi lesz a feladat és volt, akién közösen csiszoltak. Én viszonylag hamar összeraktam az enyémet és megkönnyebbültnek éreztem magam, annak ellenére, hogy tudtam, a végrehajtás nem lesz sétagalopp. Az egomat kell legyőzni.

Mindenkire ráfér néha napján egy kis lazítás. :) Teo cica már profin jógázik. :p Vegyetek róla példát! :)

A harmadik napra nagyon komoly feladatot kaptunk.

Snitt:

Az már az előző napokon is zavart, hogy a házaspár szinte minden feladat alól kivonta magát, a nő eléggé terrorista típusnak tűnt. Folyamatosan külön vonult, vitte az energiákat és a párját is. A férfi úgy ugrált körülötte, mint a pincsikutya. Elsőre a nő tűnt áldozatnak, a megjátszott kiszolgáltatottságával, de aztán hamar ráébredtem, hogy a pasi az áldozat.

Történet:

Előző nap elmondta Menis, mit vár tőlünk. Arról is szólt, hogy este lehet gondolkodni a feladaton. Én hulla fáradt lettem estére, így azt gondoltam, majd a teremben megoldjuk. Kiscsoportokba rendeződtünk a mentorokkal együtt. Ugyan már többedik alkalommal hoztuk el az egyik résztvevőt a szállásáról, de igazán ennél a kiscsoportos foglalkozásnál kerültünk közelebb egymáshoz. A tiszta tekintetű, mély érzésű férfi, nagypapámra emlékeztetett. Nyugalom áradt belőle, a letisztultságából hiányoztak a pesti manírok, zsizsegés, lenyűgözött az energiája. Ő volt az, aki inkább megfigyelt, mint aktívan részt vett, de ha szót kért és kapott, remek meglátásaival előbbre vitte a munkát. Egy csoportba kerültem a vagány csajszival és két igen erős, ám roppant zárkózott nővel. És ott volt még a "párocska" férfi tagja. Ő sem eresztette bő lére a mondandóját, viszont azzal mindannyiunkat meglepett, hogy a tíz órakor kiadott feladattal (amire Menis egy egész napot szánt!) már tíz óra négy perckor kész volt. Állítása szerint ő ezen otthon dolgozott és így tökéletes. Ennél a feladatnál konzultálás volt Menis-szel, aki késznek érezte, megmutathatta. Többnyire még kellett vele dolgozni. A srác feladatát nagyon egoból megoldottnak gondoltuk, a mentora sem tudta meggyőzni, finomítson rajta. Arra sem volt hajlandó, hogy kérdésemre elmondja, miért így csinálta meg. A válasz annyi volt, hogy 44 év alatt ennyi tapasztalattal ő így gondolja és kész. Nem volt apelláta, irány Menis. És jött a forró vizet a kopaszra eset, emberünk megsemmisülten ballagott vissza a konzultáció után. Addig se beszélt, de onnantól kezdve olyan mély hallgatásba burkolózott, hogy sejtettük ennek nem lesz jó vége. Majd külön vonult a mentorával. Komolyan mondom, engem az első pillanattól irritált nem csak ő, hanem a neje is. És úgy gondoltam, hogy majd megkérdem őket, mit keresnek az Esszencián, ha egyszer a saját kis világukban jól elvannak, nem hogy oda, de még a közelébe se engednek másokat...

Szóval derekasan küzdöttünk a feladattal. Több-kevesebb sikerrel. A mentorok itt nagy szerepet kaptak, igyekeztek a helyes úton tartani minket. Ötleteltünk, érveltünk, alakultunk. Csapattá értünk. A mentoromnak sokat köszönhetek. Finom női energiájával és remek meglátásaival gördülékennyé tette a feladat megoldást. A másik két mentornak is hálás vagyok. A fiatalabbik olyan bölcsességről tett tanúbizonyságot, ami keveseknek adatik meg az ő életkorában. A harmadik, az élet viharaiban edzett férfi a kellő pillanatban terelt minket a megoldások felé. Kiegyensúlyozottságukkal, értő hallgatásukkal, ötleteikkel mindhárman sokat tettek értünk. Aztán eljött az ebédszünet. Emlékezetem szerint alig akadt pár személy, akinek Menis ebédig jóváhagyta a feladatát.

Ebéd után pihenésképp egy olyan gyakorlatot kaptunk, ami megmelengette a szívünket. A csoportomban lévő egyik zárkózott nő itt mondott valamit, amitől egyből a szívembe lopta magát és mindjárt közelebb éreztem magamhoz.

A házaspár ennél a gyakorlatnál mellém és a gyógytornász mellé keveredett. Az én energiáimat már olyan szinten zavarták, hogy legszívesebben mindkettejüknek bemostam volna egyet. Azért is, ahogy a többiekkel tiszteletlenül bántak, ímmel-ámmal hajtották végre a feladatot, majd a nő látványosan ki is vonult belőle. Aztán a férfi is. Olyannyira, hogy mikor szünet lett, ő vissza se jött. Nyilvánvalóvá vált, hogy számára a kurzus itt véget ért.

Folytattuk a délelőtti munkát. Akinek sikerült megoldania egy remek gyakorlatsor közepette élvezhette munkája gyümölcsét. Akinek nem, az továbbra is vért izzadt a feladattal. Úgy tűnt, hogy a házaspár nőtagja is megoldotta a feladatot, mikor szólították, mégis lepasszolta. Ilyet még az sem tett, akinek kicsit nehezebben ment a nyilvános szereplés.

Az este úgy köszöntött ránk, hogy volt, akit hazaengedtek, de akadtak olyanok is, akiknek maradni kellett. Az első instrukció  szerint addig, míg el nem készültek a munkával. Ám néhány embernek mégis a negyedik napra csúszott a feladat megoldása.

Tegnap posztoltam, hogy mit alakított a Volán és a MÁV. Mára ez utóbbi felülmúlta önmagát.

A délután folyamán lehetetlen volt bejutni a városba, leszállítottak, mondván váltóhiba van. Már leszálláskor egy jó képességű IQ fighter liba telefonon szidta valakinek az egész világmindenséget. A villamoson többen meg akarták verni a stílusa miatt, de időben leszállt. Szerintem azt se tudta volna, hogy miért kap... :p Az állomástól villamossal el a végállomásig, majd metróra váltottam, míg végül megkíséreltem a 4-6-ra felszállni. Illetve csak szerettem volna, mivel ott egy BKV formaruhát viselő fazon a buszmegállóba terelt minket. Az Oktogon és a Jászai Mari tér között villamospótló járt. Persze, értem, baleset...

Semmi baj, haza indulásig még bármi megjavulhat! - gondoltam én naivan.

Kedves vasutasok (és tényleg azok!) a https://www.facebook.com/groups/elegemvanamavbol/ csoportban azt írták, hogy egy váltó hiba kb. három óra alatt orvosolható. Most fél hét múlt és jött mellé a síntörés. A hivatalos utastájékoztatás pedig megint kb. egyenlő volt a nullával. Röpke két óra alatt jutottunk el egy 35 km-re fekvő településre. Az utasok jelentős része a fenti face csoportban kommunikált.

Ott még legalább van szolidaritás és tájékoztatás. És az ott felbukkanó MÁV alkalmazottak nagy része tényleg valós idejű tájékoztatást nyújt. Ennek kéne a követendő példának lenni, mert nem iskola kell hozzá, csak emberség!

A főállomáson megint nem voltak a helyzet magaslatán, előbb 25 perc késést mondtak, majd mikor lejárt, 10 percekkel feljebb stórfolták az indulási időt, aztán egyszer csak hopp, megint randomra indult a vonat. De közben a személyt a zónázó előtt kiengedték, az utánunk jövő zónázót pedig úgy konferálta be a MÁV, mintha minden rendben lenne. Meddig tartana a gép nyomogatása helyett egy hús-vér embernek elmondania, hogy ekkor és akkor ez meg az lesz?!

Köszönet az utastársaimnak a türelemért, a csoport vasutas tagjainak a tájékoztatásért. Azt hiszem nem csak én, mások is úgy vannak vele, ha legalább tudjuk az okot és megközelítőleg pontos információkat kapunk, akkor kevesebb zokszóval vészeljük át a kimaradásokat, késéseket.

A tegnapi napon kisvárosom buszmegállójában várakoztam reggel többedmagammal. A busz csak nem akart megérkezni. Felhívtam a Volán információt, ahol másodszori hívásra arról tájékoztattak, hogy a vidékről érkező sofőr nem nézte meg a szolgálatvezénylését, így nem vette fel az adott járatot. Várjak türelmesen, jön majd a másik a rendes menetidőben. És elnézést!

Hát kösz!

Este a vonaton ettől is jobb élményeim voltak. Az óra 7-kor induló szerelvénnyel semmi nem történt. A hangosbemondó semmit nem mondott a Nyugatiban. A személyvonatot kiengedték a zónázó előtt anélkül, hogy az utasokat tájékoztatták volna, hogy mi várhat, szálljunk-e át a másikra. Óra 20-kor elballagtam a vonat elejére, gondolván, ha összefutok egy kalauzzal, meginterjúvolom. Természetesen kaller sehol. Mozdonyvezető úgyszintén... Visszafelé jött egy jó képességű vasutas, aki annyit bírt felelni az összes kérdésemre, őt kiküldték, hogy írja fel a vonatot. Aztán előkerült egy kalauz, aki elmondta, hogy most jött a késett ceglédi vonattal, ami gázolt. És elvileg ugyanaz lett volna a mi mozdonyvezetőnk, aki gázolt. Tudomásom szerint ilyenkor a jegyzőkönyvezés után az aznapi szolgálat további része alól mentesítik a vezetőt. A hangos még mindig nem mondott semmit. Majd óra 27-kor arról tájékoztatták az utazóközönséget, hogy 20 perc késéssel indulunk. Ez természetesen nem történt meg... 35-kor randomra, minden előzetes figyelmeztetés nélkül egyszer csak kigurultunk. És láss csodát, 5 p alatt az Állatkertig értünk el...

Komolyan kérdezem, hogy 2018-ban az utasokkal bármit meg lehet csinálni ebben az országban?!

Ui: ha bármelyik szervezetnek panaszlevelet írsz, mindig udvariasan elnézést kérnek, aztán egy idő után már letiltják a mail címedet is.

Nesze Neked probléma megoldás, hatékony kommunikáció, emberséges bánásmód és még sorolhatnám tovább!

Múltkoriban a lépcsőház világítás cserére szorult az emeletünkön. A kérdést megoldottuk a szomszéddal, viszont a közös képviselő felületesen elolvasott levél hatására jól ide küldte a szerelőszakit. Emberünk bejelentkezett a kaputelefonon és én nem akartam ott elmagyarázni neki a helyzetet, így elé siettem. Félúton voltunk két emelet között, mikor összetalálkoztunk, vállán a létrával, baktatott az emelet felé.

Kedélyesen elcsevegtünk, megjegyeztem neki, azért jöttem le, hogy ne kelljen felcipelnie a létrát. Hálás volt, néhány mondat után útjaink elváltak. Ő le, én fel.

Másnap szól a kapucsengő. A szaki az. Kérdi, hogy nem láttam-e a létráját, nem hagyta-e itt?! Mondom neki, hogy le se vette a válláról, mikor elváltunk, ő kisétált az ajtón, a létra még nála volt... Hümmögött, tudomásul vette, majd elment.

Az emberek elhagyják a kulcsukat, az eszüket, meg... úgy tűnik a létrájukat is! :)

Menis lefektetett néhány szabályt mindjárt az első napon. Többek között, hogy aki elkésik, az nem egyedül késik el. A késő ember párja is későnek minősül. 

A szimpatikus, vagány lány elkésett, mert rossz buszra szállt. A párja, egy jól szituált, apa típusú férfi különösen izgatottan várta. Mi, többiek is, kíváncsiak voltunk rá, hogy lesz-e retorzió. Azért, hogy a kép árnyaltabb legyen, együtt tervezték az érkezést. Viszont a férfi a két telefonszáma közül pont nem azt adta meg a csajnak, amiről végül hívta. A leányzó nem vette fel, a férfi meg nem várt túl sokáig, egyedül indult el. Így a lány kénytelen volt buszozni. Aztán mindkettejüknek ki kellett ülni és tanulságos beszélgetést folytattak mind egymással, mind Menis-szel.

A második napra egy kicsit közelebb kerültünk egymáshoz. Délelőtt volt néhány megosztás, aztán az a feladat, aminél mindenki mondott egy-egy szót.  A megosztásnál az egyik férfi elmesélte, mit és hogyan ért el a cégénél, komolyan azt hittem, az én munkahelyemről beszél. Kiderült, hogy nem, de Magyarországon tipikus az olyan szervezeti probléma, amit ő is megfogalmazott. Csak a cégek nevét kell kicserélgetni tetszés szerint.

Ebéd előtt megint tanácstalanul álldogáltunk, hova is menjünk enni, mikor többen a közeli  thai éttermet* javasolták. Szerencsénkre akadt sofőr. Az étteremig egy szép, új Skoda Kodiaqban utazhattam. Nem csak a mérete nyűgözött le, hanem a belül is tágas terek és az, hogy minden kézre esett benne.

Érdekes volt látni, hogy az a pár, akik vittek, mennyire kevéssé voltak egy hullámhosszon. Úgy éreztem, a sajátommal már egészen jól megtaláljuk a hangot. A csodaszép lány párja egy határozott, irányító típusú csaj volt. A parkolóba érkezéskor is mindjárt kezébe vette az irányítást. Megérkezett a másik páros is (két srác), így elég nagy létszámban vonultunk az étterembe. Meglepődve konstatáltuk, hogy az asszisztensi csapat jelentős része és közülünk a kellemes hangú fiatalember is ott van egy közel hasonló létszámú csapattal. Illetve még ketten. Innen már sejthető volt, hogy minden lesz, csak gyors kiszolgálás nem. A határozott nőszemély megkérdezte a felszolgálót, hogy körülbelül mennyi időt kell várnunk, mivel időre kellene visszaérnünk. Elkésni nyilván egyikünk se szeretett volna. A felszolgáló csaj biztosított róla, hogy hamar menni fog a rendelés leadása után. Az első infarktus az árak láttán ért. Nem épp olcsó hely. Az italrendelés után egy szimpatikusnak még jóindulattal sem nevezhető felszolgáló vette fel az ételrendelést. Azzal kezdte, hogy belerúgott egy a földre tett táskába, amit pofavágások közepette akart odébb tettetni. A várakozás alatt egész szépen elbeszélgettünk, de az étel csak nem akart megérkezni. Az egyik srác (amúgy is halogató típus) sztoikus nyugalommal várt. Az irányító típusú csaj pedig mindenkit arra biztatott, ha megjön az étel húzzunk bele. Láthatóan feszültté vált attól, hogy nem mennek gördülékenyen a dolgok. Benne magamra ismertem. Rájöttem, hogy én is ilyen túlpörgős és zsizsegős voltam és néha még vagyok. Kívülről látva magam, megértettem, hogy mennyire idegesítő lehet ez a környezetemben azoknak, akik nem ilyen intenzitással élnek. Ettől függetlenül az is átjött, hogy a dominanciája ellenére nagyon segítőkész és óriási szíve van.

Jó sokára érkezett meg a rendelésünk. A fiúk közül a fiatalabbik még véletlenül se azt kapta, amit rendelt, vissza is vitte. Az alaphangulat a késés miatt már adott volt, ez végképp feltette az i-re a pontot. A második infarktust a kaja okozta a bunkó pincérrel egyetemben. Az én rendelésemnél az étlapon nem szerepelt, hogy csípős, de ha már kihozták, megettem. Elég nehézkesen ment a fizetés, szegény fiú meg éhen maradt, de legalább nem próbálták meg vele kifizettetni az elrontott ételt. Nem túl pozitív hangulatban indultunk vissza. Sofőrünk végül megnyugodott, hogy nem késtünk el.

A délután folyamán még volt egy feladat, ami közelebb hozta az embereket egymáshoz, ezt sem úsztuk meg sírás nélkül. Itt olyan emberekkel kerültem egy csoportba, akikkel korábban nem beszélgettem. A feladat végén volt egy ceremónia, remekül el tudtam lazulni alatta és sajnáltam, hogy túl hamar vége lett.

*A thai étterem nevét és helyét direkt nem írom le, antireklámnak nincs helye. Elég annyi, hogy ritka rossz volt. Modortalan kiszolgálás, semmilyen ízű és kb. ehetetlen kaja. SOHA TÖBBET!