Vajon egy élet során hányszor törik össze a szíved? Hány alkalommal kell újra kezdened a nulláról? Hányszor lehet talpra állni?

Amikor azt hiszed, hogy nincs lejjebb, a sors mindig bebizonyítja, hogy van.

Odaadod a szíved, kitárod a lelked és cserébe akkora maflást kapsz, hogy a fal adja a másikat. Akikről azt hiszed, egész életedben ott lesznek melletted, kiállnak érted, ahogy te is értük, egyszer csak eltűnnek. Amiről azt gondolod, ez egy biztos pont, azt a sors kihúzza a lábad alól.

A jó vagy a rossz időszakokból van több? Meddig sirathatsz egy elveszett szerelmet, vagy egy be nem teljesült álmot? Hagynod kell magad sodortatni az árral, vagy meg kellene ráznod magad és új célokat kitűzni? Elfogynak-e a célok? Szabad-e belesüppedni az önsajnálat mocsarába? Ki mondja meg, meddig dagonyázhatsz benne?

Hova tűnnek a remények, miért foszlanak szét a vattacukros álmok? Hogyan és mennyi idő után építed újjá magadat? Lehetőséget látsz ott, ahol egy ajtó becsukódik, vagy csak azt, hogy veled megint kibabrált az élet? Képes vagy őszintén mosolyogni és hinni abban, hogy a rossz után jó jön? Vagy álszent módon a félelmeid és falaid mögé bújva nyüszítesz, mikor nem lát senki?

Melyik vagy te? Aki élete szerelmének elvesztését kiheveri egy hét alatt, vagy aki még évek múlva is azon kesereg, hogy mi lett volna, ha? Számít, hogy mit gondolnak mások? Meddig illik gyászolni valakit, aki nincs többé? Meddig sirathatod, sajnálhatod magad az elveszett élet romjai felett?

A "mi lett volna ha" egy ócska frázis. Ha nem hagynak el, ha nem csalnak meg, ha hal meg ideje korán, ha nem rúgnak ki, ha felvettek volna, ha másfelé indulsz...

Illúzió. Légbuborék. Szétpattan. Ahogy az élet minden egyes pillanata. Élj a mában! Hidd el, hogy minden okkal történik. És minden jó úgy, ahogy van. A döntések sokszor nem rajtad múlnak, fogadd őket méltósággal.

Nem győzöm Menist ismételni. Az adott helyzetben az volt a legjobb döntés. Kétségeid se legyenek!