Azt hiszem Pablo Escobart senkinek nem kell bemutatni. Jó múltkoriban láttam Javier Bardem és Penélope Cruz főszereplésével készült fenti filmet a moziban. Ez a film nem akciófilm és még csak klasszikus thrillernek sem nevezném. A Port.hu-n dráma és thrillerként aposztrofálják. Az ember azt gondolná, hogy aki ezt a filmet megnézi, az célirányosan ül be, nem pedig ad-hocra választja pont ezt.

A nézőközönség úgy tűnt, hogy rendben van. Egészen addig, míg egy fiatal (20-as éveikben járó) párocska kissé megkésve be nem ült mellénk. A csávó kigyúrva, tetoválva, baseball sapkája alól csak úgy sugárzott az értelem, ahogy a párját a helyére navigálta. Gondoltam is, lesz még ezekkel baj. Nem lett. Legalábbis a film végéig. Talán nem árulok el nagy titkot, hogy Escobart a végén megölik. Mert hát ugye az életben is ez történt. IQ fighter szomszédom eléggé hangosan jegyezte meg, hogy "há milyen szar film ez, ahol megölik a főszereplőt?!"

A lányka mellette bőszen helyeselt. Én alig bírtam visszafogni magam, hogy ne kezdjek nyeríteni. Szívesen megkérdeztem volna tőlük, hogy mi alapján választották ezt a filmet, hiszen látszott, hogy nem az ő szintjük. Se a képi megjelenítés, se a mondandó...

És sajnos hozták az általam várt formát is. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de engem például kifejezetten zavar, ha a terem a film végén úgy néz ki, mint ahol disznók dagonyáztak. És azt gondolom, ha már be tudtam vinni az üdítőt, rágcsát, annak a dobozát-flakonját üresen is ki tudom hozni. Na most, a párocskának ez nem sikerült. A kukorica a földre borogatva, a nachosos doboz az ülésen, az üdítős pohár a tartóban. Ők pedig morogva távoztak.

Egy pillanatra azért megsajnáltam őket a "rossz" filmélményért, de elhűlve az általuk hagyott disznóólon már inkább csak dühöt éreztem.

Mellesleg a film szerintem nagyon jól visszaadta azt, hogy Pablo Escobar mekkora lábon élt és mennyi mindent megengedhetett magának... És hogy a politika-drog sosem választható külön.

Szerző: Berill Shero  2018.09.19. 19:20 Szólj hozzá!

Címkék: mosoly

A bejegyzés trackback címe:

https://berillshero.blog.hu/api/trackback/id/tr3314249093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása