Nos, bármilyen meglepő a cím, a fentiek létező dolgok. :)

Mint tudjuk, senki sem születik mesterszakácsnak, s a gyakorlás fázisában vannak érdekesre sikeredő ételek.

Nekem a mai napig a specialitásom a lapos süti. Mindegy mit próbálok meg sütni, akár piskótát, akár kevertet, valahogy mindig lapos lesz. :) Mondjuk a titok abban van, hogy olyan régi a sütőm, hogy több levegő jön ki csukott ajtónál, mint egy nagy szellőztetéskor.:))

De vissza a címhez. Húgom párja jegyezte meg az egyik alkalommal, hogy űrvaddisznó kaja készült. Így náluk a nem túl jól sikerült fogásokat eme jelzővel illetik.

Főzeléket még életemben nem csináltam, mivel sem a párom, sem én nem vagyunk nagy főzelékesek, de aztán eljött annak is az ideje.

Idézhetném az Irigy Hónaljmirigy klasszikusát, a "Hígat főztél" (szerencsétekre ehhez még nem forgattak klipet, olyan régi :)), de ez volt vele talán a legkisebb baj. A nagyobb az volt, hogy túl ecetes lett. Emberem hős, kétszer evett belőle, s azzal biztatott, hogy legközelebb tuti jobb lesz. 

Ahol lakik nem messze tőle van egy őzike tanya. A felesleges deszkákat, füvet, ilyesmit oda szoktuk kihordani. Nos, a főzelék is ott landolt... Innen a cím.... :)

Ui: Tesómmal már gyúrunk egy hasonló című szakácskönyvre, úgyhogy az előjogok minket illetnek! :))

Ha már leírtam, hogy találkoztam a Nagy Ő-vel, akkor azt is le kell írnom, hogy nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzeltük.

Már nem keresem a hibát...

Volt pár szép hónapunk. Aztán egy kérdés, melyből kiindult egy vita... A végén közölte, hogy nagyon szeret, de nem tudja hogyan legyen tovább. Úgy engedett haza, hogy hívni fog, ha eldöntötte, vagyok-e annyira fontos, hogy kettőnk kapcsolata kapjon egy esélyt. Majdnem egy hónap telt el így... Amire felhívott, én már eldöntöttem, hogy úgysem fog ez menni. 

Közben néhány változás történt az életemben, többek közt olyan is, amikor nagyon jó lett volna, ha az, akit szeretek mellettem van, ha tényleg TÁRSAM a nehéz pillanatokban... Ha kezdetű mondat nincs, de azért ha pár nappal az után, hogy elküldött, felhív, vagy megjelenik, boldogan mondtam volna igent a kapcsolat folytatására. 

Most épp nem tudom, hogy fog-e ez menni. Egy esély mindenkinek jár... Kérdés, hogy tudunk-e vele élni? Az esélyt megkapta, néhány napot ismét együtt töltöttünk, de még hosszú az út....

Kedvesem keresztlánya vett magának egy törpe nyulat. Nagyon aranyos a puha, selymes bundájával, bár ha kiengedik, lehetetlen elkapni. Kár, hogy nem volt nálam kamera, fel kellett volna venni a "vérnyúl" ténykedéseit.

A múltkor elindultunk nyúl nézőbe. A ház mögötti pázsiton szabadon lett engedve "Májki". Egészen addig semmi baj nem is volt, míg elő nem kerültek a macskák. Addig csak a Kedvesem unokatesójának kislánya hajkurászta szegény nyuszit, onnantól kezdve meg egyre érdekesebb lett a dolog. A két fekete macska jó tesókhoz illően együtt kezdett szegényre vadászni. A vörös csíkos pedig az ellenkező oldalról közelített lelapulva a szürke nyuszihoz.

Hősünk rágcsálta a füvet, a nézőközönség meg lélegzetvisszafojtva figyelte, hogy mi fog történni. Amikor a macskák már lapos kúszásban odaértek volna, a nyúl felhúzta a nyúlcipőt és már ott sem volt. Ezt a bő fél óra alatt vagy 50x előadta. Néha pedig a levegőbe ugrott fel, megpördült, de ez sajnos nem mindig sikerült jól, volt, mikor a hátára esett vissza.

Az igazi szenzációt az hozta meg, mikor megunta a cicákat, s odarohant a vöröshöz, lefejelte, majd szétkergette a másik két macskát is. :)

A fiúkról nincs mit írni, mind Bond Béla, mind Légiós Tündérmackó el van tűnve.

Viszont Cica Maca elemében van, kissé ki is simult /megjegyzem ráfért/. A múltkor azt veséztük ki, hogy vajon hol esik a legjobban a szex? Mint ahogy kedvenc póza, kedvenc helye is van mindenkinek.

Maca elmesélte, hogy legújabb partnere kedveli a változatosságot, ami üdítő az után, hogy az eddigiek szinte csak az ágyban voltak hajlandóak, kényelmesen örömet okozni kedvesüknek. 

Viszont a mostanival már kipróbálta az áruház próbafülkéjében (két szoknya felpróbálása közben), a kocsi motorháztetején (bugyi félrehúzva), a hátra döntött üléseken, a mosógépen (ami nagy bánatára épp nem volt munkára fogva), a konyhapulton, az asztalon (összecsuklott, miután egy lába megadta magát :)), a zuhanyzófülkében (függönyt szaggatva). 

Legizgalmasabbnak azt tartotta, mikor egy nagy társasággal több napos sítúrán vettek részt, s többen aludtak egy-egy szobában. Sajnos majdnem mindig egyszerre indultak el és értek vissza, így az akcióhoz meg kellett várni, míg mindenki elalszik. Senki nem szólt egy szót sem, persze azért ez nem jelenti azt, hogy esetleg ne hallották volna őket. :)

Maca most alig várja, hogy végre már igazán jó idő legyen, mert szeretne a szerelem oltárán áldozni valami jó fajta kis csónakocskában, esetleg a közeli horgásztó frissen készült stégén stb...

Ma gyönyörű idő van. A Föld napi rendezvényekhez ideális, hiszen a legtöbbet a szabadban tartják.

Néhány ajánlat mára:

http://www.fna.hu/afoldnapja/rendezvenyek/budapest

a vámosoknak. :)

Történt egyszer, hogy az egyik jellegzetes külsejű munkatársukat a környékbeli kocsmákban elég gyakran látták. Nem volt nehéz dolga, hiszen, a kis téren mindjárt három is van egymás után, s míg beér a munkahelyre, még akad vagy kettő. Emberünk nem aprózta el a dolgot, mindegyik műintézményt előszeretettel látogatta, leginkább munkaidőben. Volt olyan, hogy már délelőtt 10 órakor be volt állva, de még kérte a rövidet, meg a sört. Az emberek persze furán néztek rá, de ő mindig legyintett és a hivatal irányába mutogatott, hogy:

- Itt dolgozom a vámosoknál!

Csak azt felejtette el megemlíteni, hogy mint takarító, nem mint hivatásos! :)

A másik ilyen, hogy új fiú érkezett a kapitányságra, akiről senki sem tudta, hogy hova tartozik, viszont minden reggel azt látták, hogy a büfé pultot támasztja, kavargatja a kávéját, figyeli a bejövő embereket, néha el-eltűnik, majd újra a pultnál van. A rendőrök összesúgtak a háta mögött, hogy biztos a belső ellenőrzéstől jött, vagy az operatív csoportnál van, azért nézegeti, hogy ki, mikor érkezik.

A magyarázat prózaibb volt. A srác az épületgondnokot helyettesítette, s úgy volt vele, hogy a büfénél bármikor kéznél van, ha valakinek szüksége van némi szerelésre. :)

Hogyan is emlékezhetnénk a költészet napjára méltóképp, ha nem az 1905. április 11-én született József Attila által írt 

című költeménnyel.

Alant megzenésítve

https://www.youtube.com/watch?v=33SE_AWZjM0

Ágnes Vanilla tolmácsolásában meseszép!

Aki szereti az ilyesmit, annak ajánlom figyelmébe a többi megzenésített verset is!

Ami az itt a tavaszból kimaradt.

Békésen faljuk a lángost a Duna-parton, a kerékpárút mellett, ahol mindenféle típusú ember megfordul a röpke fél óra alatt, amit ott töltünk.

Apu, anyu, két gyerek. Hétvégi kiruccanók, csak a gyerekek bringáznak, a szülők sétafikálnak. Madárhangok a fáról, igen erőteljes kopácsolás. A gyerekek kérdik, hogy ez milyen madár?

Apu halál komoly fejjel kémleli a fákat, persze semmit nem lát, majd megjegyzi, hogy szerinte gólya. Lehet már megjöttek az első gólyák? Kérdi nejét, aki erre szó nélkül ott hagyja. :) Hát mondjuk én is ott hagytam volna, engem ne égessen! :))))

Az egyik barátom mesélte, hogy belépve a kollégája irodájába lépve azt látta, hogy a srác bőszen tömködi a papír kéztörlőt a borítékba. 

Persze, mindenki tudja, hogy nagy a stressz, meg a hajtás, de hogy valaki ennyire kikattanjon?!

Kiderült, hogy emberünk buborékos borítékot nem kapott az iktatóban, viszont egy fontos dokumentumot cd-n kellett volna elküldenie, így a fenti megoldást találta ki. :)

A múlt hétvége eseménydúsan telt. 

Számba vettem a következő hónapok eseményeit és történéseit, s arra jutottam, hogy most van itt az ideje a nagytakarításnak. Úgy is lett. A ragyogó tavaszi napsütésben ablak pucolás, szekrény-polc takarítás, selejtezés...

Az első nap térdig jártam a kupiban, de aztán szépen alakult a dolog, jó érzéssel töltött el, hogy minden ragyog. Szeretem a tisztaságot.

És persze a munka után jöhetett a jól megérdemelt pihenés. Szombaton még ellátogattam egy edzésre, megmozgattam eltompult izmaimat, majd némi autókázás után a Duna-parton kötöttünk ki, ahol a madarak csicseregtek, a különböző korosztályú emberek bicikliztek, sétáltak, nevetgéltek. Mi pedig megéheztünk. :) Mit is lehet enni eme csodás napon? Orrunkat megcsapta a friss lángos illata. Nem is volt kérdés, hogy ez lesz az ebéd! Jó fokhagymásan, a klasszikus sajtos-tejfölös lángos.

Ez után a környék termál strandja következett. A szikrázó napsütésben tele volt a fürdő. Márc. 17-én annyira jó idő volt, hogy bikiniben nyaltam a jégkrémet a medence parton. :)

Az emberek mosolyogtak, a gyerekek néniket-bácsikat fröcsköltek, de senki nem szólt rá senkire, valahogy mindenkinek békésebb hangulata volt, mint egyébkor.

Feltöltött a kis pancsi, pattanásig feszült idegeim kisimultak, jóleső fáradtsággal tértem haza. Köszönöm drága Barátom a csodás napot!!! :)

 Privát üzenetes válaszokat kaptam, többek közt mindenkit az izgatott, hogy 

1. Voltak-e egyértelmű jelei, hogy a másik már kevésbé akarja Zsut? 

2. Hogy egyebekben mennyire őszinték egymáshoz?

3. Mit akar Zsu? Meg tudna-e még bízni a srácban a későbbiekben?

4. Van-e/lenne-e bátorsága odaállni elé és rákérdezni?

5. Női praktikákat be akar-e vetni?

A válaszok sorrendben:

Nem voltak egyértelmű jelei. Minden olyan volt, mint megismerkedésükkor. Azt, hogy egyebekben mennyire őszinték egymáshoz, csak ők tudják. Bár Zsu bizalma kicsit megingott.Végiggondolta, hogy meg tudná-e bocsátani, ha tényleg volt/van köztük valami. Nem kevés ideig őrlődött, a női praktikákat végül elvetette, egyenesen megkérdezte. Egy nagy vita után végül a srác összecsomagolt és egyelőre nem beszélnek. 

A folytatás?! Senki sem tudja...

Az egyik ismerősnek ebédidőben eltűnt a falnivalója. Kereste égen-földön, mindenkin, aki a konyha környékén megfordulhatott. Persze mindenki szentül meg volt győződve róla, hogy valaki szívatja a srácot és valahova jól eldugta a disznótoros ebédet. Szegény kínjában végül ráfanyalodott a mustáros zsemlére, ami hurka-kolbász nélkül valahogy nem volt igazi, a mosolya se, ahogy ette. A végén már arra gyanakodtak a kollégái, hogy biztos otthon hagyta, csak nem emlékszik rá. Nos, ez sem lett volna tőle meglepő.

Persze nem kellett félteni a többieket sem, emailben küldözgettek neki mindenféle ínycsiklandó "disznóságokat", be-beszólogattak neki.

Közben eltelt pár óra, közeledett a munkaidő vége. Az egyik kollégája Á irodájában neki állt ecsetelni, hogy addig senki nem megy haza, míg meg nem lesz a srác kajája.

Á addig igen bőszen dolgozott, felnézett a munkájából, s megkérdezte:

- Miért, mit hozott enni?

Válasz: - Hurkát, kolbászt.

Erre Á szeme kikerekedett: - B...d meg, azt én ettem meg!:)

Menet közben kiderült, hogy kettejük ételhordós doboza egyforma és Á - mivel előző nap ő is hurkát hozott - azt hitte, hogy anyukája mára is azt csomagolt neki, s nem is értette, hogy milyen sült csirkét emlegetett a mama.

Természetesen a sült csirke mindeközben ott figyelt semmiről sem tudva a hűtőben. :)

Kezdjük azzal, hogy a legtöbb embert messzire elkerülik az idézések. Ha meg mégis kapnak, az általában a rendőrségtől érkezik részükre, s a rendőr neve után szerepel a rendfokozata, azaz r. őrm. = rendőr őrmester és így tovább.

A legtöbb állampolgár tisztában van azzal, hogy az "r" a rendőrt takarja. De mi a helyzet a többi szervvel? Pl. a "tü." rövidítéssel? Segítek! Az a tűzoltót takarja.

Nos, egy ismerősöm a korábbi NAV elődnél, a Vám- és Pénzügyőrségnél teljesített szolgálatot, s a békeidőben talán még azt is tudták, hogy a "püőr." rövidítés egyenlő a pénzügyőrrel. Az ismerős által elmondottak alapján az idézésén néhol a "p." rövidítés szerepel, ami némi félreértésre ad okot. Főleg a mostani időben mióta NAV lett a jó öreg pénzügyőrség, a bűnügyi szolgálat meg írja az idézéseket, a kedves állampolgár meg tudatlansága okán érdeklődik az idézés alapját képező cselekményről telefonon, mielőtt bemenne. 

Telefon: - Gipsz Jakab vagyok, Kovács Kálmán polgári főhadnagyot keresem! 

Na bumm! :)

Régi rendőrségi történet az alábbi, ha már az idézéseknél tartunk. Egy időben nem nagyon bírták szóra a nyomozók a dörzsölt bűnözőket, hát cselhez folyamodtak. A konyhában összemixeltek vizet, citromlevet, ecetet, majd letették a kihallgatott személy elé, közölték, hogy ebből bizony inni kell, igazmondó folyadék van benne. Szerencsétlen néhány korty után, talán még azt is bevallotta, amit sose követett el. :)))

És íme a hazugságvizsgálat! Mindig vannak olyanok, akik okosak, túlbuzgók, igyekeznek segíteni a rendőrség munkáját, persze többnyire inkább hátráltatják az okosságaikkal, mint segítik. De most épp a buta vezető tipikus példája jön. Az egyik kapitány átment a másik város kapitányához, hogy megkérdezze van-e nekik poligráf. Kapitányunk képben volt, leinvitálta vendégét a pincébe,ahol széles mosollyal mutatott körbe: - Válassz drága barátom, bármelyiket elviheted bármikor, használjátok egészséggel!

Emberünk szóhoz sem tudott jutni, kitörő röhögését palástolandó megköszönte a szíves látást, majd közölte, hogy hát sajnos nem ilyen típusra van szüksége.

Kiderült, hogy a pince, ahová levezették tele volt polifoamokkal, nem csoda, hogy a kapitánynak nem sikerült választania! :))

Az ember lánya csak pasikkal ne kezdjen!

Egy szép téli napon Kedvesem és a barátai kitalálták, hogy most van remek idő ahhoz, hogy a stéget kicsit helyrepofozzák, 4-6 lék a vízen, könnyen beverik a cölöpöket, s 2 óra alatt haza is keverednek. Másnapi indulás 9 óra felé.  (Beszéljenek a képek önmagukért)

Kérdezték, hogy van-e kedvem menni velük. Volt. Persze 9 helyett fél 11 után indultunk. Még jó, hogy mentem én is, mert a két órás túrácskából 5 óra lett, s valószínűleg otthon már lerágtam volna mind a 10 körmöm, hogy hol vannak ennyi ideig.

Kezdődött azzal, hogy még nem volt ilyen szög, olyan biz-baz, így kb. 3 boltnál is meg kellett állni beszerezni a szükséges dolgokat. 

Alig kanyarodtunk le a vízpartra vezető útra, a Nissan Patrol utánfutóstul felfeküdt a kb. 50 cm-es hóra. Kb. 25 m-t kocsikáztunk, s máris lehetett kiásni... Aztán meg helyet csinálni, hogy le lehessen akasztani az utánfutót, mert a hóátfúvásos területeken ugyanúgy felakadt volna. Kb. egy km-t haladtunk, mikor a kocsi kifarolt, s megállt keresztben a végtelennek rémlő úton. Persze nem is pasikkal lettem volna, ha nem jönnek a nagy ötlettel, hogy a szántóföldön kisebbnek tetszik a hó, menjünk arra. 

Még jó, hogy volt aki bemerészkedett a szántásba és megállapította, hogy egy lépés oké, második térdig süllyedős! Következő lépés oké, aztán megint térdig...

Én már az első elakadásnál mondtam, hogy forduljunk vissza, mert itt fogunk éjszakázni. De ők nem adták fel! Nos a szántóföldnél akkor egyöntetűen úgy döntöttünk, hogy még azt megnézzük hány cm-es a jég, aztán irány haza.

Vicces mutatvány volt a sthillel léket vágni a tóba, bár a végeredmény kétségkívül önmagáért beszélt. A jég kb. 20 cm volt. A nap verőfényesen sütött, a pasik meg azon rágódtak, hogy oké, bejutni nem sikerült, de hozhattak volna pecabotot, milyen remek is lett volna horgászni!

Végül nagy nehezen kiástuk a kocsit a hóból, s a fiúk hazáig azt tervezgették, hogy majd a következő héten mindenképp visszamennek, vagy másnapra szereznek egy traktort, de nem adják fel! 

Egyik hétvégi nap tiszta gyereknap volt a vonaton. Családok a jó idő hatására elvitték csemetéiket kirándulni.

Hazafelé mellém keveredett egy kb. velem egykorú házaspár a kisfiukkal. Mindhárman szimpatikusak voltak, a szülők a nyugodt típusú, sugárzó jókedvű fajtából.

Miután elhelyezkedtek, előkerült az Enciklopédia Gyermekeknek című könyv, a kiskölyök lapozott, apának meg olvasni kellett. A legyekről szóló résznél anya mondta, hogy lapozzanak, így jöttek a folyók, tengerek. Sok szép, színes ismeretterjesztő rajzzal. A hajótörést szenvedett rész különösen tetszett a kis srácnak, már vagy háromszor mondatta el felmenőivel, hogy mitől süllyed el a hajó. Aztán egyszer csak elfogyott a türelem, anya kérte, hogy mesélje el ő. Na erre már nem volt hajlandó, s a szülők lassan már aggódtak, mert a gyerek azt is kb. 2 p-ként kérdezte meg, hogy mikor indulunk már, a válaszra meg persze a miérttel felelt? :)

Mintegy 20 perces várakozás után elindult a vonat, de nem jutott túl messzire, a Vidámparknál, pont az Óriáskerékkel szemben megállt. 

Egyszerre kb. 15 gyerek sikoltott fel örömittasan: Óóóóriáskerék!!!

Itt már a vonat közönsége sem bírta tovább, az utasok egymásra mosolyogtak, megszépült a világ, ahogy a vadidegen emberek szívébe a gyerekek őszinte öröme láttán napfény költözött!

Anyának és apának aztán az Óriáskerékről kellett mesélni, meg arról, hogy mikor lehet kipróbálni! :) 

Ez a téma szerintem mindig aktuális.

Most onnan jutott eszembe, hogy beszélgettem minap Zsuzsi* barátnőmmel. Örömmel újságolta pár hónappal ezelőtt, hogy a frissen összeszedett barátjával minden milyen szép és jó. Hogy az élet csupa lányregény. Persze ezt azért minden épeszű nőnemű lény fenntartással kezelte, mert még a legszebbnek tűnő kapcsolatban is vannak problémák, viták, néhol a felszín alatt egészen fortyogó vulkánok is. A rutin meg az évek (de inkább az évek by Tini Nindzsa) azt mondatják velem, hogy semmi sem fekete és fehér...

Nos, Zsu szárnyalt. Ide-oda, bemutatta a családnak is a jelöltet, mindenki úgy kezelte őket, hogy örökre együtt maradnak, hiszen a látszat szerint remekül megvoltak. Aztán persze kezdtek előjönni a hibák, de mindketten úgy gondolták, hogy kicsit csiszolnak a másikon, nagy baj nem lehet. Persze 30 környékén az ember még csiszolható. Afelett?! Itt már fenntartásaim vannak.

Na és tegnap egy felére soványodott Zsuzsival akadtam össze a vonaton. Kérte, hogy üljünk be valahova, ha van 5 percem, mert el akar mesélni valamit. A vonalait nem dicsértem meg, mert a szeme fáradt volt, arca nyúzott, sejtettem, hogy nem a boldogságtól fogyott ennyit. 

A kávézóban bizalmasan közelebb húzta a széket, szorongatta a teás csésze fülét, majd nekem szegezte a kérdést, hogy: Te mit tennél, ha megcsalna a pasid?

A kérdés eléggé meglepett, gondoltam, hogy komoly oka van ilyeneket kérdezni, bár a srácról nem gondoltam volna, hogy néhány havi ismeretség után megtenné. Zsu nem levelekben, emailekben, táskákban, telókban és egyebekben kutató típus, így váratlanul ért, mikor elmondta, hogy félre nem érthető emaileket talált a párja nyitva felejtett email fiókjában. Emberünk még borért akart leszaladni a vacsorához, s az asztalon hagyta a notebookját. Zsuzsi gondolta, hogy becsukja, vagy takarék üzemre rakja, ne merüljön az akkumulátora. Ahogy rányomott a szóközre, a postafiók ugrott fel. Félreérthetetlen bejövő levelekkel egy általa még névről sem hallott leányzótól. Nem volt sok üzenet, a párja válaszai sehol sem voltak, sem előzményben, sem a csaj leveleiben. Ám utalás arra, hogy mennyire jó "dugás után" hozzábújni, abból nem kevés volt.... 

Mielőtt a történetet folytatnám, kíváncsi vagyok kedves Olvasó a Te véleményedre is! Hogyan tovább, szerinted? Mit tennél Zsu helyében?

*Zsuzsi nevét személyiségi okokra hivatkozva megváltoztattuk. - szerző

Légiós Tündérmackó eltűnt. :) Persze nem örökre, csak épp csinál egy iskolát, meg benőzött, meg ilyenek. :D Ám emellett gondolkodik azon, hogy le kellene lépnie ebből az országból. Megértem, mostanában nagyon sok ismerősöm hagyja itt szép hazánkat, mert ígéretekből nem lehet megélni. 

Bond Béla élete a szokásos mederben folydogál, a régi nőkből van, aki előkerül, bár még maga sem tudja mit akar, a "legfrissebbel" meg alig találkozik. 

Cica Maca úgy döntött, hogy egyelőre elég a pasikból. Persze nyitott szemmel jár, de úgy látszik a pasik is begubóztak télre. Nincs elkeseredve, de már nagyon várja a tavaszt! :)

Addig meg kénytelen leszek más szórakoztató dolgok után nézni! :)))

Ismét hivatásosék:

Egy fárasztó nap után a nyomozó elemzi a jegyzőkönyveket. Szól a kollégájának, hogy ugyan már segítene-e elolvasni a jegyzőkönyv végén macskakaparással odaírt nevet.

Nyomozó1 készségesen olvas: - Óh, hát ez Balogh-Szabó Eszter. Tudod, a Szabó Peti huga.

Nyomozó: A Szabó Petié?! Akkor Petit miért nem Balogh-Szabónak hívják?!

Mire rájön, hogy hülyeséget kérdezett, már késő. A kollégából dől a röhögés. Másnap egyenlítenek.

Nyomozó1: - Képzeld, a jövő hétre beidéztem XY-t! Aszongya, hogy ő az utolsó csernobili túlélő!

Nyomozó: - És mikor jön?

Nyomozó1 (félrehall): - 1986-ban....

Komment nélkül, part 1:

A lány bemegy a Mekibe, ami jó szokásához híven még a késő esti időpontban is tömve van. Hely csak egy laptopozó, telefonáló srác melletti asztalnál van. A lány a srácra néz, szíve nagyot dobban. A srác talán lát, talán nem, de nem rakja le a telefont. A lány leül, elmajszolgatja a szendvicsét, s közben várja a megfelelő alkalmat, ám a srác csak nem hagyja abba, amit csinál. Hősünk gondol egy merészet, eltépi a blokkját, ráfirkant pár sort, majd mikor feláll, diszkréten átcsúsztatja az asztalszomszédnak. A srác szeme felcsillan, int, hogy egy kis türelem, majd a blokk egy darabkájára felírja a számát, s mutatja a lánynak, hogy telefonáljon!

Snitt: Lány elindul haza.

Nos, ez lehetne egy "hogyan szedjünk fel egy pasit két perc alatt?" típusú történet, ha valaki kívülről látja, valószínűleg ezt is gondolja.

Part 2:

Ezzel szemben a valóság meg úgy nézett ki, hogy bemegyek a Mekibe. Meglátom egy régi ismerősömet, akivel már kb. 6 éve, de lehet, hogy volt az 8 is, nem találkoztam. Látom rajta, hogy ismerősnek tűnök neki, de nem tud hova tenni. Várom, hogy befejezze, amit csinál. Nem jön össze. Írok neki pár sort, hogy ki vagyok és honnan kéne ismernie. :) Átcsúsztatom. Felismer. :)

Snitt: Egy jó fél órát beszéltünk miután hazaértem.

Tipikus: Ez is csak velem történhet meg ilyen formában. Azért kíváncsi lettem volna, hogy a Mc Donald's törzsközönsége vajon mit gondolhatott amikor ezt látták?

Lehet most mindenki engem irigyel, hogy milyen pöpecül megy az ismerkedés?! :)

Ami mai világban bármi megeshet, s annak ellenkezője is. 

Nyomozóéknál mindenkinek van mindenféle igazolványa, aztán néha kiderül, hogy mégsem.

Két civil ruhás nyomozó nekivágott a nagy pesti nappalnak, idézést kézbesítendő és házkutatást tartandó. A megadott címtől távolabb parkolták le a mindenféle jellegzetességgel ellátott autót, majd becsöngettek az első helyre. A pasi közölte, hogy amennyiben igazolják magukat, hajlandó beengedni őket. Embereink összenéztek, lévén egyikük igazolványa épp csere alatt, a másikuké meg még ideiglenes státuszban, ráadásul az is a hivatalban felejtve.

Hosszas hezitálás után le kellett sétálni 2 utcával odébb, hogy megmutassák a szolgálati kocsit, mert érvényes igazolványa egyiküknek sem volt. :)

A másik hasonló esetnél szintén ugyanez a két páros volt kint, a hölgyet a házkutatás végén ki akarták hallgatni, s mondták neki, hogy majd velük kéne menni a kapitányságra. Ám a hölgy igazolvány nélkül nem akarta őket beengedni. S ekkor nem is a csíkos autóval voltak kint, hanem egy civil rendszámossal, végül annak a forgalmi engedélyét mutatták be, mint hivatalos dokumentumot. A forgalmi mindent visz! :)

S hogy a történetnek legyen csattanója is, beültették a nőt a kocsiba, irány a hivatal. A nő nagy csendben lapul, s csak akkor esik le a kő a szívéről, mikor a civil autó befordul a mindenféle zászlóval ellátott kapitányság elé. Látványos a megkönnyebbülése, a nyomozók nem is bírják kihagyni, hogy meg ne jegyezzék neki:

- Most akkor már elhiszi, hogy nem csalók vagyunk?

Nő: - Hát míg ide nem értünk, voltak kételyeim, de már megnyugodtam.

Nyomozó: - Korai volt. Tudja mennyibe került ezt az épületet kibérelni, meg felfogadni ezt a sok statisztát?! :))))

Egy könnyed ebéd utáni aprósággal indítanám a februári posztot. 

Van olyan, aki ne szeretné a csokoládét? Ebéd utáni nasi, vagy csak azért, mert megérdemlem? :)

A múltkor céges rendezvényünk volt, ahol előkerült egy csokiszökőkút is. A belgáknál csodáltam legutóbb eme szerkezetet a csoki nagyhatalom jeleként minden második üzlet kirakatában, s kintről ínycsiklandozónak tűnt, ám mikor kézközelbe került, s elérhetővé vált a csoda, sokat veszített varázsából. Valamiért nem voltam elájulva tőle....

Azt sem tudom írtam-e már arról, hogy mely csokoládékkal lehet kiüldözni a világból? Többnyire olyan vagyok, mint Gombóc Artúr, szeretem a kerek csokoládét, a lyukas csokoládét, a gömbölyű csokoládét, de a

1) konyak meggyet

2) étcsokoládét

3) mogyorósat még véletlenül sem eszem meg.

Eset, ami a minap megesett, hogy kaptam ajándékba egy tetszetős kézműves csokoládét. Önmagában is kihívást jelentett, lévén, hogy étcsoki volt. Nem a tömény fajtából, s mivel csilis-fügés volt, gondoltam a művészi megmunkálás mellet fantasztikus élményben is részem lesz.

Lett is. Sikerült egy darabka csilit magában bekapnom, amitől negyed órán keresztül folyt a könnyem patakokban. Ezek után hőssé avanzsáltam családtagjaim szemében, majd magam vigasztalásául elmajszoltam egy kockát az étcsokiból is. Katarzist mégsem ez okozott, hanem anyukám diótortája a végén. :)

Híján vagyok. Ennek több összetevője is van, de majd igyekszem magam összeszedni...

Ebben a hónapban nem lesz több poszt.

Kérem türelmeteket és megértéseteket, feb. elején pedig újra várlak benneteket Kedves Olvasóim!

Helyszíni munkánk volt, előzőleg kiküldtem a kollégákat, hogy ugyan már nézzék meg nekem a címet. Azt mondták, hogy ilyen cím nincs is.

Nekünk is volt dolgunk, így gondoltam megnézem én is. Szívós fajta vagyok, s azzal kellett szembesülnöm, hogy a keresett címen egy hotel található.

Tanulság: az a munka van elvégezve, amit magad csinálsz.

Amúgy szeretek kint kajtatni, az ember hihetetlen helyekre eljut. Persze a felét a hátam közepére sem kívánom! :D

Vannak még hihetetlen történetek.

Az alábbi is oda tartozik. Nyomozó ismerősök fedett rendszámos autóval összehangolt, nagy akcióban vesznek részt.

Az akció annyira titkos, hogy a helyszínt is csak az utolsó pillanatban közlik velük. Meseszép belvárosi rész. Biztos ti is ismertek olyan utcákat, mint a szóban forgó. Azaz, behajtás csak engedéllyel, mert az út közepén ott árválkodik egy oszlopocska. Ha van "jelszód" mehetsz, ha nem, akkor nem fog a talajba süllyedni. Akció időpontja kora hajnali óra, mikor még javában szundikálnak a bűnelkövetők. Az egyik csapatnak még véletlen sem sikerül bejutnia, mert a kezelő személyzettel nem tudják megértetni a bemenetel célját.

A diszpécser masszívan hajthatatlan.

- Értem, persze, máskor is be szoktuk engedni a rendőröket. De ez nem csíkos autó.

- Ember, hát persze, hogy nem, mert nyomozók vagyunk.

- Jó, értem, de meg kellene várni, míg megjön a kisfőnök, neki van joga ilyen kérdésekben dönteni.

- És mikor jön meg a kisfőnök?

- 8 órára jár.

- De nekünk most kellene bemenni.

- Már az előbb is értettem. De ahogy megnéztem a nyilvántartást, nem kértek a mai napra rendkívüli engedélyt.

- Nem, mert ez egy fedett akció. Nem kell mindenkinek tudnia, hogy hova megyünk és mikor.

- Jó, akkor várják meg a főnököt.

A nyomozó gyógyszere itt gurult el, próbálta nem nagyon üvöltve elmagyarázni, hogy a kedves diszpécser hátsófelét szét fogják rúgni, ha nem engedi be őket. Mintegy 20 p-es alkudozás után végül csak sikerült az utcába bejutni. Kifelé hasonló tortúra....