Nem szoktam vicceket másolgatni, de azt hiszem ez mindent visz:

A bankigazgató rászól a biztonsági őrre, mert az öreg ismét néhány percet késett a szolgálatból.

- Pista bácsi! Vegye tudomásul, hogy a bankban a pontosság ugyanolyan fontos, mint... mint a katonaságnál! Volt maga katona?

- Igen kérem, voltam.

- Na, és mit mondott magának az ügyeletes tiszt, amikor késve ment be a laktanyába?

- Azt, hogy "Alezredes elvtárs jelentem, a zászlóalj felsorakozott..." :)

Mint tudjuk, az új év sosem kezdődik fitten. Cáfoljatok meg! :)

Nem tudom kinek hogy teltek az ünnepek, nekem elég mozgalmasan. 1 nap kivételével végig dolgoztam, így minden későre, utolsó utáni pillanatra maradt.

Meg is lett a böjtje az agyonhajszolásnak, a szent estét családi kör helyett az ágyban töltöttem lázasan, amire még nem volt példa, mióta az eszemet tudom.

A nagy családi ajándékozás 26-ra tevődött át, addigra verődött össze mindenki. Ahhoz képest, hogy arról volt szó, hogy senki semmit nem kér, ismét remek dolgokat kaptunk.

A páromtól kaptam egy gyűrűt. Mindenki el volt hűlve, hogy akkor ez most eljegyzési gyűrű? De aztán elmondtuk, hogy egyelőre még az összetartozás jelképe, amit mindketten büszkén viselünk. :)) Kicsit át kellett variálni a gyűrű viselési szokásaimat, mert kettőnk gyűrűje egyedül mutat igazán jól, nem pedig több gyűrű társaságában.

Karácsony után a munkahely olyan volt, mint ahol iskola szünet van. Ehhez képest persze épületen belüli költözést hajtottunk végre, új iroda, új irodatárs. Kíváncsi leszek rá, hogy milyen lesz. Már nem a kolléga, vele szerintem jól kijövünk, hanem az új hely.

30-án elballagtam a Kedvesemhez. Annyira fáradt voltam, hogy nem is engedett semmit sem csinálni, sőt másnap is ágyba kaptam a reggelit, s délig csak pihengetés volt. IMÁDOM!!! :) Aztán átmentünk ebédre a testvéréékhez, majd készülődés a szilveszteri bálba.

Folyamatosan azzal cukkolt, hogy vénségemre most vagyok első bálozó. :) Szégyen, nem szégyen, valamikor ezt is el kell kezdeni. Hihi! A bál szuper volt, ugyan még sosem táncoltunk együtt, de annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy nem volt lábtaposás, rángatás, olyan volt, mintha mindig is együtt táncoltunk volna. Néztek is a népek! Ráadásul minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy az én Kedvesem volt a legfessebb, a legjobban öltözött legény közel s távol! :)

Éjfél után tombola volt, nem ruháztunk be rá túl sokat, de így is két ajándékot sikerült elhoznunk, mindkettő hasznosítható, nem úgy, mint a külön díj, mely Fásy Ádám és Zsülike cd-je volt. :)

Fél három felé megfáradva estünk haza...

Szóval túl vagyok életem első bálján! :) A bakancslistámon majd kipipálhatom.;) 

Sorry a szűkszavúságért, de meló is akad, suli is.... Jan-ban jelentkezem!

Remélem mindenki jól szórakozik valahol! Éjfélkor majd én is gondolok rátok! :)

Valamelyik nap zötykölődünk a tömegközlekedési eszközön, unott arccal, fásultan, nulla ünnepi hangulatban, mikor az egyik megállóban felszáll anyuka két gyerekével. A ruházatukon látszik, hogy nem a gazdag réteget képviselik, anyukáról messziről lerí, hogy kenyerét kétkezi munkával keresi, körmei letöredezve, keze naptól cserzett, s erősen magához öleli a frissiben vásárolt karácsonyfának valót.

A két gyereket eligazgatja, azok helyet is foglalnak az egyik ülésen két tinilány mellett. A rózsaszínba bugyolált cicuka megvetően méri végig a két gyereket, pedig azok kellően illedelmesek, nem rúgdoskodnak, nem harsányak. A nagyobb olyan 8 éves forma kislány, huncut szemekkel, a kisebbik talán első osztályos lehet. A lányka nézegeti öccsét, majd egyszer csak neki szegezi a kérdést:

- Ha nagy leszel, majd te is iszol sört?

A kicsi, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, komoly arccal bólint, majd megmutatja hogyan. Anyuka riadt arccal néz körbe, az utasok félve elmosolyognak egymás mellett, s a rózsaszín csodából is csak azután tör ki a nevetés, hogy emezek leszállnak.

 Kedves Olvasómnak ez úton kívánok Kellemes Karácsonyt  és jó pihenést!

Van baj. Nem kicsi.

1. Semmi decemberi (karácsonyi) hangulatom nincs.

2. T-boy-ék szokásos, éves szülinapi bulija valószínűleg elmarad. :(

3. Tanulnom kéne, de inkább aludnék :).

Öööö, csak én vagyok idén az átlagnál nyűgösebb, vagy más is?

Szóval ez egy remek poszt. Persze amikor ilyen semmilyen se hangulatban vagyok, akkor szokott az jönni, hogy

1. Késik a MÁV (vagy nem is jön)

2. Magamra-másra-kiöntöm a reggeli kávét.

3. Edzésen valaki rám lép, megüt stb.

Összeszedem magam, ígérem!!!!

Nem is tudom hogyan kéne bevezetni a mai posztot.

Az ember lánya várja a Nagy Ő felbukkanását, tesz érte, s közben hihetetlen kalandokba bonyolódik. A felét megbánja, a másik felét nem, de legalább van miről beszélni.

Úgyhogy annyi pasis kaland után örömmel jelentem, hogy megtaláltam a Hercegemet! :) Nincs fehér lova, kastélya, viszont van nagy szíve, eszméletlen humora, lábremegtető hangja, s olyan kisugárzása, hogy már a közelségétől szebb lesz a napom!!! :)

Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy régóta ismerjük egymást, s legalább 50 évre tervezünk együtt. :))

Úgyhogy drága olvasóim innentől kezdve be kell érnetek az általam megírt, de mégis másokkal megeső történetekkel. (legalábbis merem remélni, hogy az 50 év az minimum 50 év lesz!!!)

Emiatt talán kissé ritkábban fogok felbukkanni, de a blogolás megmarad, max majd jól átalakul háziasszonyok praktikái, vagy hogyan neveljük a saját kölykünket jellegű oldallá. :)

Valahogy nem tartozik a kedvenc hónapjaim közé a december. Persze lehet csak azért, mert ilyenkor mindig kismillió feladat vár az emberre, rohanás, ajándékvásárlás, pénzköltés.

Idén nincsenek még meg az ajándékok, pedig máskor ilyenkor már általában tudom ki mit fog kapni. De valahogy mostanában minden évvel egyre nehezebb kitalálni, hiszen mindenkinek meg van mindene.

Persze amire meg mégis szüksége van a családtagoknak, az sosem 2 fillér, s a nincsből nehéz sokat csinálni... A barátok megajándékozásáról már régen leszoktam... Vajon más is ekkora dilemmában van?

Lehet a barátnőmék példáját kéne követni? Ők senkinek semmit nem vesznek. Viszont, ha együtt van a család Karácsonykor az mindennél többet ér.

Ráadásul belevágtam egy képzésbe, s természetesen majd minden vizsga decemberben van. Össze kéne szedni magam, tanulni, hogy ne kelljen pótvizsgázni, de nincs hozzá igazán kedvem. :) Anno megfogadtam, hogy még egyszer meló mellett nem fogok tanulni, de a józan észt felülírta valami más. Magam sem tudom megmondani micsoda. :))

Nos, még töröm a fejem a  hogyan legyenen....

Nem is tudom van-e olyan ember, aki szeret korán kelni, főleg mikor odakint szutyok idő van.

Mostanában pedig szinte minden reggel vagy ködös, vagy esik valami nyavalya. Az egyik reggel éppen nem túl fitten ballagtam a vonathoz, mikor a megszokott reggeli képet más is árnyalta.

Az egyik lakótelepi tömb előtt egy kabátkába öltöztetett szoba kutya és gazdája harcolt egymással. A srác kellően nyűgös volt első ránézésre a korai séta miatt, de a kutyát se kellett félteni. A "dög" megmakacsolta magát, s mindent akart, csak sétálni nem. :)

A fiú könyörgött neki, aztán próbálta némi húzgálással rábírni a sétára, aminek az lett az eredménye, hogy a kutya hason csúszott, s végképp nem akarta a lábait használni. Eléggé viccesen néztek ki, s mikor a srác konstatálta, hogy a mutatványhoz közönséget is kapott, összenevettünk. Nekem máris jobb lett a napom, ő meg végül ölbe kapta a kutyust, aztán eltűntek a szemem elől.

Volt némi időm szétnézni a múltkoriban, mert korán értem a vonathoz. A Westend City Center már tömve volt nézelődő emberekkel (Direkt nem vásárlót írtam, mert azt nem tudom hányan vásároltak bármit is).

Betévedtem egy játékboltba, bevonzott az ajtóból látható Moncsicsi özön. Meglepődtem rajta, hogy ilyet még lehet egyáltalán kapni. :) Arra már nem emlékszem, hogy anno mikor jött divatba, de tudom, hogy nagyon sok gyereknek volt. Vajon a mai ifjúság tudja-e, hogy anyáik ilyenekkel játszottak?

Áhítattal emeltem le a polcról, aztán úgy dobtam vissza, mintha égetné a kezem. A legkisebb is horror árú volt, vagy legalábbis nem az én pénztárcámhoz volt méretezve. 5000,-Ft-ot meghaladta az ára. Hát....

Nem irigylem a kisgyerekes szülőket, kész tortúra lehet valamit venni a gyerekeknek, ami nem túl drága, mégis örömét leli benne a gyerek.

Egy matchbox is 1000,-Ft környékén van...

Persze nem mindig mások gondolataival kéne jönnöm, de mostanában olyan szinten nem történik semmi sem, hogy az hihetetlen. Illetve ami meg mégis, annak a fele se publikus.

Órán hangzott el az egyik előadó szájából:

" A bátyám vett egy kocsit, s egy év múlva kiderült, hogy nincs alváza. Vagy valami ilyesmi."

Hát majdnem hangosan felnyerítettem... Ezek szerint a tesó Frédi-Béni járgányt vett? :)

És egy tipp, hogyan maradjunk sokáig életben. Mondjuk milliomosok előnyben. :)

Történt, hogy Amerikában egy idős, milliomos pasi olyan végrendeletet írt, hogy az örökli a vagyonát, akivel a halál pillanatában együtt lesz. Így sok 19-20 év környéki fruska cserélődik az öreg ágyában, s mind igyekszik belőle az utolsó szuszt is kihajtani. Emberünk meg ahelyett, hogy meghalna, egyre fittebb. :)

Végül egy jogi furcsaság ismét Amerikából. Tudjuk, hogy minden államnak van saját bűnüldöző apparátusa és törvényei. Van a nagy egységes, szövetségi bűncselekményekre vonatkozó törvény is, amelyet kizárólag az FBI nyomoz. És emellett bizonyos területeken még él egy másfajta törvény is, az indián rezervátumokban a törzsi törvénykezés. Azaz, ha bűncselekmény történik, akkor azt a törzsi tanács dönti, hogy mi lesz a büntetés. Pl. egy emberölést is saját hatáskörben bírálnak el. Ezért akár lehet 2-3 kör ugri-bugri is a tűz körül a büntetés. Bezzeg, ha adócsalás történik, akkor jön az FBI. Mert az USA-nak az az álláspontja, hogy míg egymást ba..gatják az üzleti partnerek, vagy a különböző emberek, addig nincs baj, azt mindenki oldja meg maga. De az állammal nem lehet packázni!

Lehet nálunk is ezt kéne bevezetni?

Nem tudom, ti megfigyeltétek-e már, hogy a legtöbb rendszergazda (tisztelet a kivételnek) kicsit sem ért ahhoz, amit állítólag neki kéne csinálnia.

Nálunk épp átalakítják az irodaház összetételét, egyik szerv költözik, meg majd mi is, másik irodába, s az informatikusok valami nagy központi szervert is visznek magukkal az új helyre. Ennek eredményeképp a belső rendszer még véletlenül sem akar felállni, holott a hálózaton futnak a nagy dolgok, ha nincs hálózat még nyomtatni sem tudunk...

Na már most, nekem még sikerült egyik nap fellépni a hálóra, a kolléga vadi új gépe viszont megadta magát. Hívtuk a rendszergazdát, aki kb. egy ó múlva meg is jelent. Megáll buta fejjel a gépnél, majd közli, hogy "De hát ez most működik..."

Mondom neki, most igen, de azért azt be kéne látni, nem teljesen normális, hogy 40 perc alatt áll fel a rendszer.

Ő: Tényleg nem normális.

Én: Akkor hogyan tovább?

Ő: Hát most megy..

Na itt gurult el a gyógyszerem... Így én is meg tudok szerelni bármit...

És arról még nem is meséltem, hogy egy héttel ezelőtt hiába jelent meg az ékezet a monitoron, nyomtatásnál már lehagyta a papírról, ezen aprócska hibát is kb. 2 ó-jába tellett hosszas találgatás után megoldani...

Gyerekkorom óta nem szeretem a karácsonyt.

Miért is? Hát csak azért, mert anno édesapám Karácsony után egy nappal, fiatalabbik tesóm születésnapja előtt egy nappal hagyott itt minket örökre.

Szegény anyu erőn felül minden évben szép karácsonyt akart csinálni, de évekig csak erőlködés volt, persze nem az ő hibájából, talán mindannyian a kelleténél feszültebbek voltunk, hogy minden tökéletesen sikerüljön. És hát mondanom se kell, hogy ebből aztán minden lett, csak tökéletes ünnep nem.

Ma már csak vigyorgok azon, hogy nálunk majd minden évben éjfél körül van ajándék bontás, későn a vacsora, mert hiába kezdjük korábban a készülődést, valahogy mindig elcsúszunk. :)

A hagyományok nem változnak, bár most, hogy mindenki kirepült, van hogy nem szenteste ülünk össze úgy nagycsaládilag, hanem 25-én, vagy 26-án. Idén még senkinek sincs elképzelése róla, hogy melyik nap lesz a nyerő?

Anyu mindig kitette a lelkét azért, hogy annak is jusson, akinek egyébként nem telne rá, így nálunk a család mellett mindig megjelentek a szegény, vagy épp egyedülálló barátok, s néha egész népes sereg vette körül az ünnepi asztalt és a fát is.

Ennek egy előnye volt csak. Nem kellett karácsonyi dalokat énekelni a fa alatt. Többször próbálkoztunk vele, de össznépileg mindenkinek kappan hangja van, így a legtöbbször magamat nem meghazudtolva végigröhögtem és a térdemet csapkodtam az énekektől... Persze minden évben ez is vitát gerjesztett, hogy legalább egyszer megpróbálhatnék rendesen viselkedni. De mit tegyek, ha ez nem megy?!

Aztán az éneket felváltotta a vers. Hasonló sikerrel. Elég volt egy-egy szót félreolvasni, máris állt a bál. Az is lehet, hogy tulajdonképpen a hiba ott volt, hogy minden vacsorához valami fini kis itókát kortyolgattunk, ami engem (na meg persze tesóimat is) kellően fejbevágott...

És persze minden évben elhangzik, hogy nem kell senkinek semmit venni, ehhez képest, mindig nagy halmokban áll az ajándék a fa alatt. :)

Idén viszont tényleg meg vagyok lőve kicsit ajándék ügyileg. Úgy gondolom, hogy praktikus dolgokat nem ildomos karácsonyra venni, sőt, semmilyen ünnepre sem, kivéve, ha ez a szíve vágya a megajándékozandónak. Alapesetben elég hamar rálelek arra, amit a másiknak szeretnék, de idén se energiám, se időm nem volt még ajándék beszerzésre. Pedig, ha jól számolom már csak 6 hét van hátra?!

Az idei karácsonyra ilyen előzmények után kíváncsi leszek :D

Az alábbi történetek ismét nyomozóékkal estek meg.

Az ifjú úriember megérkezik a kihallgatásra. A jegyzőkönyv végeztével átolvasára megkapja, s az alábbiakat észrevételezi:

Tanú: Édesanyám Kovács Éváról Kovács Mariannra változtatta a nevét.
Nyomozó: Értem, de a nyilvántartó rendszer adatai szerint az édesanyját lánykori nevén Évának hívják, a Mariann nem szerepel.
Tanú:  És mivel férjhez ment, már nem is Kovács, hanem Helyes Mariannának hívják.
A nyomozó egyre kíváncsibb a fura névváltoztatásokra, gondolja megnézi anyut a rendszerben: Értem. Mikor született az édesanyja?
Tanú: 1955… Pillanat megnézem a személyimben. (Itt az irodatársak már nem mernek egymásra nézni, nehogy valamelyikük hangosan felnyerítsen)
Nyomozó:  Az Ön személyijében valószínűleg nem lesz benne az édesanyja születési ideje.
Tanú: Ööö…. Akkor nem tudom.

Telefon a tanútól a papír alapú idézésre reagálva. Aki még nem kapott volna ehhez hasonló hivatalos idézést, többnyire, mint bármilyen normális levélben, a fejlécen megtalálható a feladó összes releváns adata...

"Kaptunk egy idézést a Nemzeti Adó és Nyomozó Iroda Országos Rendőrségétől, de mi nem követtünk el semmit. A férjem ma volt előidézve az orvoshoz, tudom lemásolni a papírokat…."
 

No comment

Mostanában ismét elutaztam kicsit pihenni.

Az odafelé úton két szuper jó fej rendőr sráccal ismerkedtem meg, mindketten roma származásúak, ám szívük, eszük helyén. :) Az idősebbikkel egyik este még egy szórakozózhelyre is benéztünk, s azóta is tartjuk a kapcsolatot.

A pihenés szinte eseménytelenül telt, a fürdőben sem volt, aki szórakoztasson, bár az első nap mindjárt megtalált a melegvizes medencénél egy 80 éves bácsi, aki közölte, hogy mindig fiatalok mellé ül, hátha rá is ragad valami tőlük. Amúgy meg kiderült, hogy majdnem rokon a szakmánk, így nagyon jót beszélgettünk.

Az idő nem annyira volt hozzám kegyes, szinte végig esett.

Viszont így simán elballagtam moziba is. Megnéztem Márai Kaland c. drámájából készült filmet, szó se róla, Marozsán Erika és két férfi főszereplő maradandót alkotott.

A király beszéde is szót érdemel, zseniális film szintén. A Verdák2 meg a látványossága és humora mellett egész komoly erkölcsi tartalommal is bír.

A hét második felében a mellém lévő szobába beköltözött egy 50-es házaspár. Először nem is volt velük baj. Aztán reggel összefutottunk a büfében. Mindketten reggeli előtt toltak egy vodkát. Utána meg egy másikat és kisfröccsöt. Ebéd előtt és után szintén hasonlóan.... És ugye hol volt még a vacsora idő?! Az egyik este ráadásul a házassági évfordulójuk volt, fél éjjel a Nóta tv-t hallgattuk váltakozó hangerővel. Mire rászántam magam, hogy átmenjek, mindig lehalkították.

Nos embereink bemutatkoztak, de sajnos olyan kimondhatatlan nevük volt, hogy most se tudom hogy hívják őket, csak a nő keresztnevét sikerült megjegyezni. Aztán mivel az egész üdülőben nem akadt ember, aki tudta volna vezetéknevüket, így átkereszteltük őket Vodkásékra. :) Ám, hogy jó szót is szóljak az érdekükben, egyik nap felajánlották az érvényes fürdő belépőjüket. Éltem is vele. :)

Jövőre tuti, hogy Á nélkül nem megyek pihenni, mert azért ez így nem volt az igazi. :(

Ismét az egyetemről.

Jogeset: egy kapucnis csávót elfogtak a rendőrök, mivel gyanú volt rá, hogy füvet árul. Az informátor szerint emberünk az egyik középiskola előtt szembehúzott kapucnival odament több diákhoz is, akiktől megkérdezte, hogy "kell fű?". Volt is, aki vett tőle, s az egyik ilyen mutatványánál csaptak le rá a rendőrök. Kihallgatás, nyomozás, majd megszüntették az eljárást. Miért is?! Hát mert a srác tényleg füvet árult. :)))

Távolságoknak 3 formája van:

- előadói, ami olyan 5-15 méter a hallgatóktól

- hétköznapi, ami 1-3 méter

- és van az intim, ami +- 20 cm. :)

Az alábbi eset is az oktatóval esett meg. Büntetőjog vizsga, s ahogy lenni szokott, aki még nem vizsgázott, az a folyosón téblábol. Az oktató egyik rokona kérdezte, hogy a nála lévő könyvet mikor tudja visszaadni. A pasi mondja neki, hogy adott napon vizsgázik, menjen be, kopogjon be és adja be nyugodtan a könyvet. Úgy is lett. A megadott napon elballagott az egyetemre a hölgy, s a folyosón várakozókat kérdezte, hogy ki vizsgáztat. Beviszi a könyvet, bent meg alig bír magával, nézi az oktatót, vigyorog, mint a tejbetök. Az oktató kérdőn néz rá, megnézi, hogy fel van-e húzva a slicce, az ablakban ellenőrzi a haját, nem érti mi a baj, a nő meg fuldokolva a visszatartott röhögéstől kimenekül a folyosóra. A vizsga végét alig győzi kivárni emberünk, alig lép ki a teremből, rátelefonál, hogy mesélje már el, mi volt olyan vicces. Azt mondja a rokon: Hát kérlek, odaérek a teremhez, kérdezem a kint lévőket, hogy ki vizsgáztat. Ahelyett, hogy nevet mondanának, kórusban rávágják, hogy az a "kis geci"! :D

És még egy: A erdőőr rajtakapja a papot az erdőben egy tisztáson, amint a kocsiban épp megy a téma. Ő sem rest, rájuk fogja a vadászpuskát, s felszólítja a feleket, hogy mihamarabb távozzanak. A tiszteletes felismerve nyája bárányát, próbálná még menteni a menthetőt, de emberünk nem ismer tréfát, hanyagul rászól az Úr szolgájára: Na húzzál innen, de gyorsan!

Atya: De fiam, nem ismersz meg, hozzám jársz a templomba hétvégente!

Erdőőr: Dehogynem, azért mondom, hogy mielőbb tipli, mert én sem b...ok a te templomodban, neked se kéne az én erdőmben! :) 

Valamelyik este a Vár alatti klassz kis pubban múlattuk az estét. Dr. Kőszegi Zsuzsával ketten úgy voltunk meghívva, hogy nem is azon az osztályon vagyunk. Természetesen nekünk sikerült a legkésőbb odaérni, de mivel számítottak ránk, így akadt hely is.

Nem sokat beszélgettünk még, mikor elballagtam a mosdó irányába. Egy magányos fazon üldögélt egy pohár bor társaságában az egyik asztalnál. Összenéztünk, majd folytattam utatmat. Törtem a fejemet, hogy vajon tényleg ismerem-e, vagy valakire hasonlít. Mivel ő sem köszönt, én sem.

Visszültem az asztalunkhoz, s egyszer csak beugrott! Dr. Johnny ült ott személyesen. Ám mire odamehettem volna hozzá, már régen túl volt árkon-bokron.

Persze nem értem... Anno arról volt szó, ha újra Magyarországon lesz, majd keresni fog. Úgy látszik mégsem voltam neki annyira jó idegenvezető.... :)

Ez most inkább érdekes lesz, mint vicces.

Szóba kerültek a különböző büntetési tételek és módok.

Izraeli furcsa ítélet: Háromszoros életfogytiglan + 10 év.

Amerikai ítélet: 3204 év letöltendő. Vádlott fellebbezett, enyhítették neki 1200 évre, s a bíró hozzátette, hogy jó magaviseletért majd harmadolják! :)

Amerikában divat az életfogytiglan, plusz egy nap. Ez benne van az ottani büntetőtörvénykönyvben, aminek az a magyarázata, hogy a holttestet még 24 ó-n keresztül bent tartják a börtönben megfigyelésre, nehogy a kedves elítélt így próbáljon megszökni.

Kínai büntetőjogászokhoz is volt szerencséje az oktatónak, s megkérdezte, hogy mégis átlagban hány embert végeznek ki náluk? A jogászok összenéztek, lesápadtak. Emberünk azt hitte rosszul kérdezett, valamit félre értettek, ám miután más formában is feltette a kérdést, azt válaszolták rá, hogy ezt az egész országban kb. 12 ember tudja, mert ez az egyik legszigorúbb államtitok. Valószínűleg mivel túl sok kivégzés van....

Mellesleg meg arra a kérdésre, hogy mi van, ha ártatlan embert végeznek ki, a kínaiak egyöntetűen azt mondták, hogy a kínai bíró nem téved...

Na ott se szeretnék elítélt lenni!

Menetközben megéheztem, de a benti választékot hagyjuk is. Egy amerikai típusú hideg hotdogot ettem, nem volt felemelő élmény. Néhány kedvenc hintám lett, az egyik ami minden búcsúban van nálunk is, a Break Dance. Ez kifejezetten erős idegzetűeknek való, mivel össze-vissza pörget a szék kb. 3 percig. A másik a régi kedvencek egyike, ami az égadta világon semmi extrát nem tud, de akkor is nagyon jó, a Kanyargó. Beülsz a 100 éves fotelkába, s a pálya végén egy rántással fordul a másik irányba. :)

A Break Dance kistesója a Polip, ez a levegőben van, s kissé lassabb, mint a Break Dance, ezen sok gyerek is volt. Az Elvarázsolt kastélyban szintén sok gyerek volt. Belépéskor a különböző vicces fotelok dobálták jobbra-balra az embert, majd a lépcső csuklik-nyeklik alattad, s a végén lefelé jövet a mozgólépcső szívat. Hát ez sem olyan, mint gyerekkoromban... A Hordón már át sem jöttem.

Amit többet sosem fogok erőltetni, az a Panorámakerék néven futó Óriáskerék. Az elmúlt 20 év alatt semmit sem változott, rozsdás, lassan araszol a város fölé, de nekem valahogy még mindig tériszonyom van.

A Csodabringa annyira csodás volt, hogy hiába tekertük, nem akart a levegőbe emelkedni. Persze, mint kiderült, ennek is meg van a technikája, de a befásult diákmunkás unott pofával nézte, hogy küzdünk. Pont olyan életunt fejet vágott, mint a Hullámvasútnál a kiscsaj, aki irányította, hogy ki hova szálljon be. Mosolyra egyiküknek se futotta.

A Hajóhintás leányzó vicces kedvében volt, reagált a poénjainkra. Ez a hinta olyan volt, mintha a tengeren viharba kerültünk volna. Ennyi idő alatt persze nem lettem tengeribeteg, de nem sok hiányzott hozzá.

A T-Rexet kár volt nézegetnem. Mindenki halál sápadtan jött le róla,  hiszen ez a hinta fejjel-lefelé is megy, s megáll néhány másodpercre a levegőben. Az elején még lehetett teli torokból sikítani, aztán az ember már csak kétségbe esve kapaszkodott. :D

Néhány hinta kimaradt, mások nem is működtek, de megbeszéltük, hogy jövőre majd egy éjszakai hintázásra nevezünk be! :)))

8 órás híreinket olvashatják:

Mivel mostanában a szappanoperában semmi nem történik, mindenki lohol és kidolgozza a belét, így egyelőre itt a vége, fuss el véle.

A szereplők cserélődtek, minden képlékeny, Jogerős Palinknak is volt elég baja az utóbbi időben, az osztályunk teljesen átalakult...

Amint lesz új történés, a téma újra éled.

Köszönöm, hogy olvastátok eddig is!

Nem tudom ki hogy van vele, de én ezen a téren örök gyerek vagyok, imádok hintázni. :)

Jó múltkoriban Vámpírkával (elég friss ismeretség) elmentünk a Vidámparkba. Olyan izgatott voltam, mint anno kölyökkoromban, s már előre dörzsöltem a tenyeremet a jobbnál-jobb szórakozási lehetőségeken. Csalódtam is, meg nem is.

Gyerekként valahogy sokkal hatalmasabbnak, félelmetesebbnek tetszett a park. Azóta néhány hinta örökre eltűnt, s kerültek be újabbak is.

Az első, amire felszálltunk az Ikarus nevű förmedvény volt. Én szeretek hintázni, de ez hiába vitt fel a város fölé és forgatott körbe-körbe, valami mégis hiányzott.

A Torony nevezetű játékra inkább nem szálltunk fel, a szabadesés élménye kimaradt,helyette sikeresen besétáltunk a tükörútvesztőbe. Az aztán minden volt, csak érdekes nem.... :( Az UV panoptikumban volt néhány nagyon jól sikerült bábu, bár fizetős, de ott érdemes egy sétát tenni.

A Horror barlangon (ami szintén külön fizetős) olyan gyorsan mentünk végig, hogy igazán még borzongani se volt idő. Bezzeg a Dzsungel ház! Az igen! Sok szép színes bábú, kellemes zene, ott kétszer is voltunk. Pont mint a Hullámvasúton. A régi jó öreg vasút rommá verte a derekemat elinduláskor, s végig MÁV feelingem volt, hogy vajon mikor esik szét alattunk. :) Na és ugyan gyerek nem volt velünk, de a Kukomotív nevű vonattal is kellette mennünk egy kört. Ez a hullámvasút kicsiben. :) Vámpírkával alig bírtunk bepréselődni, ráadásul ki volt írva, hogy felnőttek csak gyerekkísérettel vehetik igénybe, így gyorsan leakasztottunk két kiskölyköt, meggyőzve őket, hogy bizony ők most velünk vannak. :) Ezen is két kört mentünk.

A Mesecsónak szuper volt, bár kilométeres sor volt előtte, úgyhogy jó sokáig vártunk a bejutásra. A beszállásnál egy mai trendi csávó segített, aki akár csaj is lehetett volna... Vámpírka leolvast a nevét, hogy Máténak hívják, s mivel valószínűleg kiszúrta a gyerek, hogy messziről is őt cinkeljük, így majdnem beborított csónakostul. Bent kétszer megakadt a csónakunk. A régi mesefigurák mellé egészen újak is kerültek, nem bántuk meg, hogy bementünk.

Folyt köv. :)

Az egyik ismerős belevágott egy jogi képzésbe, amiről annyit elárulhatok, hogy egy neves egyetem szervezte képzésen vesz részt.

A büntetőjog oktató elég sokat sztorizott, s az ismerős jegyzetelt bőszen, így van néhány remek történetem.

A régi rendszerben a rendőrtisztin tanította egy régi vágású rendőr(masszív darab, kigyúrva) a kihallgatási taktikát. A hallgatók várták, hogy valami tudományos, jegyzetelni való infóhoz jutnak, ám a rendőrtiszt megkérte az egyik tanulót, hogy üljön oda az asztalhoz. Úgyis tett. Ő meg felállt, odasétált, a hallgató nyakát átkulcsolta úgy, hogy a bicepszét mozgatva vagy kétszer fel tudta nyomni az orrát. Majd megjegyezte: "Az erőt érezhesse, oszt most még bevallhassa, akármit is csinált!" :)

Másik sztori:

Vizsga van büntetőjogból, s a jogi karra jár egy néger fiú is. Szerencsétlen magyarul nem nagyon tud, vért izzadva megy be a vizsgára. Kihúzza a lopást, az oktató megkönnyebbülten sóhajt fel, a srácnak nem ez az első próbálkozása, s izgatottan várja, hogy mire jut a tétellel. Ő az utolsó vizsgázó, s alig két sort vet a papírra. Az oktató büszke, jó gyerek ez, biztosan fejből mondja majd, hiszen ez egy viszonylag könnyű tényállás. Kíváncsian várja a választ! A néger nagy levegőt vesz, felemeli a kezét, s mutató ujjával nyomatékosítja mondandóját: "Nem szabad lopni! Lopni nem szabad, csúnya dolog, nem szabad lopni!"

A vizsgabiztos kérdi tőle, hogy ez minden? A srác bólogat, majd egy halvány kettessel kivonul. Mikor megkérdik az oktatót, hogy miért adott kettest, erre a nyilvánvalóan édes kevés feleletre, az volt a válasza, hogy "legalább az erkölcsi érzéke kifejlődött itt."

Persze tudom, hogy az embernek meg kell barátkoznia a korával. A múltkor ecseteltem, hogy miért is jó 30 felettinek lenni.

Most álljon itt az ellenpélda.

Kellően fiatalosnak gondolom magamat, s többnyire mindenkivel megtalálom a hangot.

Éppen nem túl fitten jöttem haza valamelyik nap vonattal. Aki ismer, az tudja, hogy kedvenc barátom, Migrén Úr eléggé mély nyomokat szokott hagyni rajtam. Pont egy ilyen nap volt ez is, kellően fáradt és ingerült voltam amiatt, hogy már sokadik napja fáj a fejem. Erre a vonat úgy tele volt a hideg, szeles, esős napon, mint nyáron túrista szezonban. És természetesen velem szemben olaszok csacsogtak temperamentumosan, mellettem fiatal lánykák ültek csomagjaikon, előrébb hangos nyugdíjasok utaztak valahova. Belemélyedtem az olvasnivalómba, s mikor közeledett a leszállás, a diáklánykák (olyan 15-16 évesek) azon töprengtek hangosan, hogy az ő úticéljuk még hány megálló. Kedvesen rájuk mosolyogtam, s mondtam, hogy még kettőt kell menni. Közben nekiálltam öltözködni. Ők udvariasan odébb húzgálták a sporttáskákat, bőröndöket, majd ahogy elindultam kifelé, jött a kérdés: Csókolom, ki tetszik férni?

Na bumm...

Valahogy ettől a korosztálytól ez mindig szíven üt. Persze tudom, hogy nehéz eldönteni, hogy kinek mit köszönjenek, hogy mondják, de akkor is....

Ha már korcsolyázás, miért ne legyen más is?!

Egy kedves barátomat két hétre Pestre tették dolgozni, s egyik estére megbeszéltük, hogy találkozunk. Úgy is lett.

Először az Oktogonnál lévő Butterfly fagyizóban kezdtünk. Annyira finom a fagyijuk, hogy én, aki két gombócot is alig tudok megenni, visszamentem a másik kettőért is. :)

Mit csináljunk, hova menjünk, meddig maradjunk örök kérdéskör. A barátnőm mondta, hogy neki mindenképp haza kell mennie, de előtte még beugrik a Mekibe. A barátom folyamatosan a fényképezőjével kattogtatott, ahogy jó túristához illik, így a Margitszigetre már majdnem sötétben értünk le. A barátnőm közölte, hogy a szökőkútig jön, onnan egy tapodtat se, mert felszáll a buszra és megy haza.

Néhány remekbe szabott fotót csináltunk a szökőkútnál is, majd felraktuk őt a buszra, mi meg sétálni indultunk. Körbekerültük a szigetet, aztán kikötöttünk a játszótéren. Két nagy ló, akik az összes játékot végigpróbálták. :) Még jó, hogy nem voltak ott gyerekek, ciki lett volna nekik azt mondani, hogy most két óráig szakadjatok le a hintáról, mert mi fogunk hintázni. :)

Úgy is lett. Addig-addig, hogy a fényképezőgép nem került a táskába, hanem önkioldóval jó pár képet csináltunk úgy, hogy mindketten épp felfelé szálljunk a hintával. Már régen röhögtem annyit, mint akkor. :)

Köszönöm az élményt!!!!

Édesanyámnak idén kerek évfordulós szülinapja volt. Sokat gondolkodtunk rajta, hogy mi legyen és hogyan, míg kiötlöttük, hogy mivel úgyis mindene meg van, szervezzünk neki meglepetés bulit. (Emiatt is maradt kevesebb időm és energiám az írásra)

Először majdnem feladtuk, mert a tervezgetés során megállapítottuk, hogy nagyon sok embert kellene meghívnunk, s az anyagilag horror összeg. A meghívottak létszáma 70 főnél állt meg, ebből végül 45-en jöttek el.

Kibéreltünk egy termet, felfogadtunk egy zenészt, aztán anyu barátaitól azt kértük, hogy ne hozzanak ajándékot, hanem mindenki süssön-főzzön valamit. Nem volt egyszerű koordinálni ennyi embert, titokban tartani az egészet, de sikerült. :)

Anyu egyik közeli barátnője magára vállalta, hogy elcsalja az ünnepség helyszínére, anyu úgy tudta, hogy a barátnő nyugdíjas búcsúztató bulijára mennek, s a családdal majd másnap ünnepeljük meg a születésnapját. :)

Előző este ki kellett takarítani a helyiséget, meg berendezni, nem volt egyszerű feladat, főleg, hogy még két nappal korábban lázasan feküdtem itthon. Egyszer csak vendégeket kaptunk a helyi yard személyében. Megkérdezték, hogy milyen rendezvény van most és hogy van-e rá engedélyünk. Mondtuk nekik, hogy a másnapi rendezvényt készítjük elő. Nyugtázták és megjegyezték, hogy azért jöttek, mert mindig érkezik bejelentés, hogy itt buli van, s többnyire hangoskodnak az emberek.

Nos, a másnap délelőtt eszeveszett rohangálással telt. Virágcsokor, torta, vendégek, lufifújás, terem díszítés stb. A barátok szép sorban érkeztek, gyűlt a süti, hidegtál, ital. A zenész hangolt, s izgatottan vártuk az ünnepelt betoppanását.

Ami elég viccesre sikeredett. Már láttuk, hogy jönnek, így a Boldog születésnapot c. dal felcsendült, mindenki egy pohár pezsgővel a kezében felállt, s lestük az emeleti lépcsőt,  hogy mikor bukkan fel anyu. A barátnő őt küldte előre.

Ám anyu, mivel azt hitte, hogy a másikat várják, a lépcső végén elment balra, ahol a virágok voltak letéve. A zenész csak játszott, mi meg vártunk, vártunk. Eltelt egy perc, eltelt kettő, anyu sehol.

Aztán előbukkant, s hirtelen azt sem tudta mi van. :) Felsétált a 3 lépcsőfokon, nézett, nézett, konstatálta, hogy tele van ismerősökkel, a Boldog születésnapot szólt, de ő meg sem tudott szólalni. :) Aztán bepárásodott a szeme elég rendesen, s nem győzött csodálkozni, hogy a számára fontos emberek mind itt vannak.

Elhangzott egy-két köszöntő, aztán mindenki nekiállt enni. Az ételekből annyi volt, hogy mindenkinek tudtunk elcsomagolni is.

Táncolni nem sokan akartak, de a legjobb barátom megforgatta anyut is, nagymamámat is, meg a 99 éves dédit is, aki az ünnep tiszteletére énekelt is nekünk. Nagyon nagy sikere volt. :)

Annak ellenére, hogy azt mondtuk ajándékot senki ne hozzon, azért anyu kapott egy csomó virágot, meg kisebb meglepetéseket.

Ugyan eleinte senki nem akart táncolni, de azért a végén csak összejött a Megy a gőzös Kanizsára c. dalra a körbe-körbevonatozás. Sajnos a videó eddigre megadta magát, így ez lemaradt a felvételről.

A helyiség tulajdonosai kicsit ránk szerveztek, mivel estétől megint kiadták a termet, így a végén sietnünk kellett az összepakolással. A buli nálam fejeződött be, pár barát még feljött, s jókat anekdotáztunk.

S miért is a cím? :)

Egy jó barátom vezető beosztásban dolgozik az egyik állami ellenőrző szervnél. Valamelyik nap hozott haza, s pont elhaladtunk az épület előtt. Mutatom neki, hogy itt volt anyu bulija, mire felcsillant a szeme, majd éktelen nevetésben tört ki, majd a homlokára csapott, a felismerés kiült az arcára.

Aztán mondta, hogy a helyi rendőrkapitány a buli hetén felhívta, hogy kellene egy közös ellenőrzést tartaniuk az adott helyen, mert mindig nagy a ramazuri, például mostanra is olyan néven van leadva rendezvény, hogy Középkorú Hölgyek Partija, ami igen gagyiul hangzik, tekintve, hogy az ifjúság szokott ott tombolni. :)

Neki meg aznap esett le,mikor hazahozott, hogy anyu bulijáról beszélt neki a rendőrkapitány...:))