Az egyik barátom mesélte, hogy belépve a kollégája irodájába lépve azt látta, hogy a srác bőszen tömködi a papír kéztörlőt a borítékba. 

Persze, mindenki tudja, hogy nagy a stressz, meg a hajtás, de hogy valaki ennyire kikattanjon?!

Kiderült, hogy emberünk buborékos borítékot nem kapott az iktatóban, viszont egy fontos dokumentumot cd-n kellett volna elküldenie, így a fenti megoldást találta ki. :)

A múlt hétvége eseménydúsan telt. 

Számba vettem a következő hónapok eseményeit és történéseit, s arra jutottam, hogy most van itt az ideje a nagytakarításnak. Úgy is lett. A ragyogó tavaszi napsütésben ablak pucolás, szekrény-polc takarítás, selejtezés...

Az első nap térdig jártam a kupiban, de aztán szépen alakult a dolog, jó érzéssel töltött el, hogy minden ragyog. Szeretem a tisztaságot.

És persze a munka után jöhetett a jól megérdemelt pihenés. Szombaton még ellátogattam egy edzésre, megmozgattam eltompult izmaimat, majd némi autókázás után a Duna-parton kötöttünk ki, ahol a madarak csicseregtek, a különböző korosztályú emberek bicikliztek, sétáltak, nevetgéltek. Mi pedig megéheztünk. :) Mit is lehet enni eme csodás napon? Orrunkat megcsapta a friss lángos illata. Nem is volt kérdés, hogy ez lesz az ebéd! Jó fokhagymásan, a klasszikus sajtos-tejfölös lángos.

Ez után a környék termál strandja következett. A szikrázó napsütésben tele volt a fürdő. Márc. 17-én annyira jó idő volt, hogy bikiniben nyaltam a jégkrémet a medence parton. :)

Az emberek mosolyogtak, a gyerekek néniket-bácsikat fröcsköltek, de senki nem szólt rá senkire, valahogy mindenkinek békésebb hangulata volt, mint egyébkor.

Feltöltött a kis pancsi, pattanásig feszült idegeim kisimultak, jóleső fáradtsággal tértem haza. Köszönöm drága Barátom a csodás napot!!! :)

 Privát üzenetes válaszokat kaptam, többek közt mindenkit az izgatott, hogy 

1. Voltak-e egyértelmű jelei, hogy a másik már kevésbé akarja Zsut? 

2. Hogy egyebekben mennyire őszinték egymáshoz?

3. Mit akar Zsu? Meg tudna-e még bízni a srácban a későbbiekben?

4. Van-e/lenne-e bátorsága odaállni elé és rákérdezni?

5. Női praktikákat be akar-e vetni?

A válaszok sorrendben:

Nem voltak egyértelmű jelei. Minden olyan volt, mint megismerkedésükkor. Azt, hogy egyebekben mennyire őszinték egymáshoz, csak ők tudják. Bár Zsu bizalma kicsit megingott.Végiggondolta, hogy meg tudná-e bocsátani, ha tényleg volt/van köztük valami. Nem kevés ideig őrlődött, a női praktikákat végül elvetette, egyenesen megkérdezte. Egy nagy vita után végül a srác összecsomagolt és egyelőre nem beszélnek. 

A folytatás?! Senki sem tudja...

Az egyik ismerősnek ebédidőben eltűnt a falnivalója. Kereste égen-földön, mindenkin, aki a konyha környékén megfordulhatott. Persze mindenki szentül meg volt győződve róla, hogy valaki szívatja a srácot és valahova jól eldugta a disznótoros ebédet. Szegény kínjában végül ráfanyalodott a mustáros zsemlére, ami hurka-kolbász nélkül valahogy nem volt igazi, a mosolya se, ahogy ette. A végén már arra gyanakodtak a kollégái, hogy biztos otthon hagyta, csak nem emlékszik rá. Nos, ez sem lett volna tőle meglepő.

Persze nem kellett félteni a többieket sem, emailben küldözgettek neki mindenféle ínycsiklandó "disznóságokat", be-beszólogattak neki.

Közben eltelt pár óra, közeledett a munkaidő vége. Az egyik kollégája Á irodájában neki állt ecsetelni, hogy addig senki nem megy haza, míg meg nem lesz a srác kajája.

Á addig igen bőszen dolgozott, felnézett a munkájából, s megkérdezte:

- Miért, mit hozott enni?

Válasz: - Hurkát, kolbászt.

Erre Á szeme kikerekedett: - B...d meg, azt én ettem meg!:)

Menet közben kiderült, hogy kettejük ételhordós doboza egyforma és Á - mivel előző nap ő is hurkát hozott - azt hitte, hogy anyukája mára is azt csomagolt neki, s nem is értette, hogy milyen sült csirkét emlegetett a mama.

Természetesen a sült csirke mindeközben ott figyelt semmiről sem tudva a hűtőben. :)

Kezdjük azzal, hogy a legtöbb embert messzire elkerülik az idézések. Ha meg mégis kapnak, az általában a rendőrségtől érkezik részükre, s a rendőr neve után szerepel a rendfokozata, azaz r. őrm. = rendőr őrmester és így tovább.

A legtöbb állampolgár tisztában van azzal, hogy az "r" a rendőrt takarja. De mi a helyzet a többi szervvel? Pl. a "tü." rövidítéssel? Segítek! Az a tűzoltót takarja.

Nos, egy ismerősöm a korábbi NAV elődnél, a Vám- és Pénzügyőrségnél teljesített szolgálatot, s a békeidőben talán még azt is tudták, hogy a "püőr." rövidítés egyenlő a pénzügyőrrel. Az ismerős által elmondottak alapján az idézésén néhol a "p." rövidítés szerepel, ami némi félreértésre ad okot. Főleg a mostani időben mióta NAV lett a jó öreg pénzügyőrség, a bűnügyi szolgálat meg írja az idézéseket, a kedves állampolgár meg tudatlansága okán érdeklődik az idézés alapját képező cselekményről telefonon, mielőtt bemenne. 

Telefon: - Gipsz Jakab vagyok, Kovács Kálmán polgári főhadnagyot keresem! 

Na bumm! :)

Régi rendőrségi történet az alábbi, ha már az idézéseknél tartunk. Egy időben nem nagyon bírták szóra a nyomozók a dörzsölt bűnözőket, hát cselhez folyamodtak. A konyhában összemixeltek vizet, citromlevet, ecetet, majd letették a kihallgatott személy elé, közölték, hogy ebből bizony inni kell, igazmondó folyadék van benne. Szerencsétlen néhány korty után, talán még azt is bevallotta, amit sose követett el. :)))

És íme a hazugságvizsgálat! Mindig vannak olyanok, akik okosak, túlbuzgók, igyekeznek segíteni a rendőrség munkáját, persze többnyire inkább hátráltatják az okosságaikkal, mint segítik. De most épp a buta vezető tipikus példája jön. Az egyik kapitány átment a másik város kapitányához, hogy megkérdezze van-e nekik poligráf. Kapitányunk képben volt, leinvitálta vendégét a pincébe,ahol széles mosollyal mutatott körbe: - Válassz drága barátom, bármelyiket elviheted bármikor, használjátok egészséggel!

Emberünk szóhoz sem tudott jutni, kitörő röhögését palástolandó megköszönte a szíves látást, majd közölte, hogy hát sajnos nem ilyen típusra van szüksége.

Kiderült, hogy a pince, ahová levezették tele volt polifoamokkal, nem csoda, hogy a kapitánynak nem sikerült választania! :))

Az ember lánya csak pasikkal ne kezdjen!

Egy szép téli napon Kedvesem és a barátai kitalálták, hogy most van remek idő ahhoz, hogy a stéget kicsit helyrepofozzák, 4-6 lék a vízen, könnyen beverik a cölöpöket, s 2 óra alatt haza is keverednek. Másnapi indulás 9 óra felé.  (Beszéljenek a képek önmagukért)

Kérdezték, hogy van-e kedvem menni velük. Volt. Persze 9 helyett fél 11 után indultunk. Még jó, hogy mentem én is, mert a két órás túrácskából 5 óra lett, s valószínűleg otthon már lerágtam volna mind a 10 körmöm, hogy hol vannak ennyi ideig.

Kezdődött azzal, hogy még nem volt ilyen szög, olyan biz-baz, így kb. 3 boltnál is meg kellett állni beszerezni a szükséges dolgokat. 

Alig kanyarodtunk le a vízpartra vezető útra, a Nissan Patrol utánfutóstul felfeküdt a kb. 50 cm-es hóra. Kb. 25 m-t kocsikáztunk, s máris lehetett kiásni... Aztán meg helyet csinálni, hogy le lehessen akasztani az utánfutót, mert a hóátfúvásos területeken ugyanúgy felakadt volna. Kb. egy km-t haladtunk, mikor a kocsi kifarolt, s megállt keresztben a végtelennek rémlő úton. Persze nem is pasikkal lettem volna, ha nem jönnek a nagy ötlettel, hogy a szántóföldön kisebbnek tetszik a hó, menjünk arra. 

Még jó, hogy volt aki bemerészkedett a szántásba és megállapította, hogy egy lépés oké, második térdig süllyedős! Következő lépés oké, aztán megint térdig...

Én már az első elakadásnál mondtam, hogy forduljunk vissza, mert itt fogunk éjszakázni. De ők nem adták fel! Nos a szántóföldnél akkor egyöntetűen úgy döntöttünk, hogy még azt megnézzük hány cm-es a jég, aztán irány haza.

Vicces mutatvány volt a sthillel léket vágni a tóba, bár a végeredmény kétségkívül önmagáért beszélt. A jég kb. 20 cm volt. A nap verőfényesen sütött, a pasik meg azon rágódtak, hogy oké, bejutni nem sikerült, de hozhattak volna pecabotot, milyen remek is lett volna horgászni!

Végül nagy nehezen kiástuk a kocsit a hóból, s a fiúk hazáig azt tervezgették, hogy majd a következő héten mindenképp visszamennek, vagy másnapra szereznek egy traktort, de nem adják fel! 

Egyik hétvégi nap tiszta gyereknap volt a vonaton. Családok a jó idő hatására elvitték csemetéiket kirándulni.

Hazafelé mellém keveredett egy kb. velem egykorú házaspár a kisfiukkal. Mindhárman szimpatikusak voltak, a szülők a nyugodt típusú, sugárzó jókedvű fajtából.

Miután elhelyezkedtek, előkerült az Enciklopédia Gyermekeknek című könyv, a kiskölyök lapozott, apának meg olvasni kellett. A legyekről szóló résznél anya mondta, hogy lapozzanak, így jöttek a folyók, tengerek. Sok szép, színes ismeretterjesztő rajzzal. A hajótörést szenvedett rész különösen tetszett a kis srácnak, már vagy háromszor mondatta el felmenőivel, hogy mitől süllyed el a hajó. Aztán egyszer csak elfogyott a türelem, anya kérte, hogy mesélje el ő. Na erre már nem volt hajlandó, s a szülők lassan már aggódtak, mert a gyerek azt is kb. 2 p-ként kérdezte meg, hogy mikor indulunk már, a válaszra meg persze a miérttel felelt? :)

Mintegy 20 perces várakozás után elindult a vonat, de nem jutott túl messzire, a Vidámparknál, pont az Óriáskerékkel szemben megállt. 

Egyszerre kb. 15 gyerek sikoltott fel örömittasan: Óóóóriáskerék!!!

Itt már a vonat közönsége sem bírta tovább, az utasok egymásra mosolyogtak, megszépült a világ, ahogy a vadidegen emberek szívébe a gyerekek őszinte öröme láttán napfény költözött!

Anyának és apának aztán az Óriáskerékről kellett mesélni, meg arról, hogy mikor lehet kipróbálni! :) 

Ez a téma szerintem mindig aktuális.

Most onnan jutott eszembe, hogy beszélgettem minap Zsuzsi* barátnőmmel. Örömmel újságolta pár hónappal ezelőtt, hogy a frissen összeszedett barátjával minden milyen szép és jó. Hogy az élet csupa lányregény. Persze ezt azért minden épeszű nőnemű lény fenntartással kezelte, mert még a legszebbnek tűnő kapcsolatban is vannak problémák, viták, néhol a felszín alatt egészen fortyogó vulkánok is. A rutin meg az évek (de inkább az évek by Tini Nindzsa) azt mondatják velem, hogy semmi sem fekete és fehér...

Nos, Zsu szárnyalt. Ide-oda, bemutatta a családnak is a jelöltet, mindenki úgy kezelte őket, hogy örökre együtt maradnak, hiszen a látszat szerint remekül megvoltak. Aztán persze kezdtek előjönni a hibák, de mindketten úgy gondolták, hogy kicsit csiszolnak a másikon, nagy baj nem lehet. Persze 30 környékén az ember még csiszolható. Afelett?! Itt már fenntartásaim vannak.

Na és tegnap egy felére soványodott Zsuzsival akadtam össze a vonaton. Kérte, hogy üljünk be valahova, ha van 5 percem, mert el akar mesélni valamit. A vonalait nem dicsértem meg, mert a szeme fáradt volt, arca nyúzott, sejtettem, hogy nem a boldogságtól fogyott ennyit. 

A kávézóban bizalmasan közelebb húzta a széket, szorongatta a teás csésze fülét, majd nekem szegezte a kérdést, hogy: Te mit tennél, ha megcsalna a pasid?

A kérdés eléggé meglepett, gondoltam, hogy komoly oka van ilyeneket kérdezni, bár a srácról nem gondoltam volna, hogy néhány havi ismeretség után megtenné. Zsu nem levelekben, emailekben, táskákban, telókban és egyebekben kutató típus, így váratlanul ért, mikor elmondta, hogy félre nem érthető emaileket talált a párja nyitva felejtett email fiókjában. Emberünk még borért akart leszaladni a vacsorához, s az asztalon hagyta a notebookját. Zsuzsi gondolta, hogy becsukja, vagy takarék üzemre rakja, ne merüljön az akkumulátora. Ahogy rányomott a szóközre, a postafiók ugrott fel. Félreérthetetlen bejövő levelekkel egy általa még névről sem hallott leányzótól. Nem volt sok üzenet, a párja válaszai sehol sem voltak, sem előzményben, sem a csaj leveleiben. Ám utalás arra, hogy mennyire jó "dugás után" hozzábújni, abból nem kevés volt.... 

Mielőtt a történetet folytatnám, kíváncsi vagyok kedves Olvasó a Te véleményedre is! Hogyan tovább, szerinted? Mit tennél Zsu helyében?

*Zsuzsi nevét személyiségi okokra hivatkozva megváltoztattuk. - szerző

Légiós Tündérmackó eltűnt. :) Persze nem örökre, csak épp csinál egy iskolát, meg benőzött, meg ilyenek. :D Ám emellett gondolkodik azon, hogy le kellene lépnie ebből az országból. Megértem, mostanában nagyon sok ismerősöm hagyja itt szép hazánkat, mert ígéretekből nem lehet megélni. 

Bond Béla élete a szokásos mederben folydogál, a régi nőkből van, aki előkerül, bár még maga sem tudja mit akar, a "legfrissebbel" meg alig találkozik. 

Cica Maca úgy döntött, hogy egyelőre elég a pasikból. Persze nyitott szemmel jár, de úgy látszik a pasik is begubóztak télre. Nincs elkeseredve, de már nagyon várja a tavaszt! :)

Addig meg kénytelen leszek más szórakoztató dolgok után nézni! :)))

Ismét hivatásosék:

Egy fárasztó nap után a nyomozó elemzi a jegyzőkönyveket. Szól a kollégájának, hogy ugyan már segítene-e elolvasni a jegyzőkönyv végén macskakaparással odaírt nevet.

Nyomozó1 készségesen olvas: - Óh, hát ez Balogh-Szabó Eszter. Tudod, a Szabó Peti huga.

Nyomozó: A Szabó Petié?! Akkor Petit miért nem Balogh-Szabónak hívják?!

Mire rájön, hogy hülyeséget kérdezett, már késő. A kollégából dől a röhögés. Másnap egyenlítenek.

Nyomozó1: - Képzeld, a jövő hétre beidéztem XY-t! Aszongya, hogy ő az utolsó csernobili túlélő!

Nyomozó: - És mikor jön?

Nyomozó1 (félrehall): - 1986-ban....

Komment nélkül, part 1:

A lány bemegy a Mekibe, ami jó szokásához híven még a késő esti időpontban is tömve van. Hely csak egy laptopozó, telefonáló srác melletti asztalnál van. A lány a srácra néz, szíve nagyot dobban. A srác talán lát, talán nem, de nem rakja le a telefont. A lány leül, elmajszolgatja a szendvicsét, s közben várja a megfelelő alkalmat, ám a srác csak nem hagyja abba, amit csinál. Hősünk gondol egy merészet, eltépi a blokkját, ráfirkant pár sort, majd mikor feláll, diszkréten átcsúsztatja az asztalszomszédnak. A srác szeme felcsillan, int, hogy egy kis türelem, majd a blokk egy darabkájára felírja a számát, s mutatja a lánynak, hogy telefonáljon!

Snitt: Lány elindul haza.

Nos, ez lehetne egy "hogyan szedjünk fel egy pasit két perc alatt?" típusú történet, ha valaki kívülről látja, valószínűleg ezt is gondolja.

Part 2:

Ezzel szemben a valóság meg úgy nézett ki, hogy bemegyek a Mekibe. Meglátom egy régi ismerősömet, akivel már kb. 6 éve, de lehet, hogy volt az 8 is, nem találkoztam. Látom rajta, hogy ismerősnek tűnök neki, de nem tud hova tenni. Várom, hogy befejezze, amit csinál. Nem jön össze. Írok neki pár sort, hogy ki vagyok és honnan kéne ismernie. :) Átcsúsztatom. Felismer. :)

Snitt: Egy jó fél órát beszéltünk miután hazaértem.

Tipikus: Ez is csak velem történhet meg ilyen formában. Azért kíváncsi lettem volna, hogy a Mc Donald's törzsközönsége vajon mit gondolhatott amikor ezt látták?

Lehet most mindenki engem irigyel, hogy milyen pöpecül megy az ismerkedés?! :)

Ami mai világban bármi megeshet, s annak ellenkezője is. 

Nyomozóéknál mindenkinek van mindenféle igazolványa, aztán néha kiderül, hogy mégsem.

Két civil ruhás nyomozó nekivágott a nagy pesti nappalnak, idézést kézbesítendő és házkutatást tartandó. A megadott címtől távolabb parkolták le a mindenféle jellegzetességgel ellátott autót, majd becsöngettek az első helyre. A pasi közölte, hogy amennyiben igazolják magukat, hajlandó beengedni őket. Embereink összenéztek, lévén egyikük igazolványa épp csere alatt, a másikuké meg még ideiglenes státuszban, ráadásul az is a hivatalban felejtve.

Hosszas hezitálás után le kellett sétálni 2 utcával odébb, hogy megmutassák a szolgálati kocsit, mert érvényes igazolványa egyiküknek sem volt. :)

A másik hasonló esetnél szintén ugyanez a két páros volt kint, a hölgyet a házkutatás végén ki akarták hallgatni, s mondták neki, hogy majd velük kéne menni a kapitányságra. Ám a hölgy igazolvány nélkül nem akarta őket beengedni. S ekkor nem is a csíkos autóval voltak kint, hanem egy civil rendszámossal, végül annak a forgalmi engedélyét mutatták be, mint hivatalos dokumentumot. A forgalmi mindent visz! :)

S hogy a történetnek legyen csattanója is, beültették a nőt a kocsiba, irány a hivatal. A nő nagy csendben lapul, s csak akkor esik le a kő a szívéről, mikor a civil autó befordul a mindenféle zászlóval ellátott kapitányság elé. Látványos a megkönnyebbülése, a nyomozók nem is bírják kihagyni, hogy meg ne jegyezzék neki:

- Most akkor már elhiszi, hogy nem csalók vagyunk?

Nő: - Hát míg ide nem értünk, voltak kételyeim, de már megnyugodtam.

Nyomozó: - Korai volt. Tudja mennyibe került ezt az épületet kibérelni, meg felfogadni ezt a sok statisztát?! :))))

Egy könnyed ebéd utáni aprósággal indítanám a februári posztot. 

Van olyan, aki ne szeretné a csokoládét? Ebéd utáni nasi, vagy csak azért, mert megérdemlem? :)

A múltkor céges rendezvényünk volt, ahol előkerült egy csokiszökőkút is. A belgáknál csodáltam legutóbb eme szerkezetet a csoki nagyhatalom jeleként minden második üzlet kirakatában, s kintről ínycsiklandozónak tűnt, ám mikor kézközelbe került, s elérhetővé vált a csoda, sokat veszített varázsából. Valamiért nem voltam elájulva tőle....

Azt sem tudom írtam-e már arról, hogy mely csokoládékkal lehet kiüldözni a világból? Többnyire olyan vagyok, mint Gombóc Artúr, szeretem a kerek csokoládét, a lyukas csokoládét, a gömbölyű csokoládét, de a

1) konyak meggyet

2) étcsokoládét

3) mogyorósat még véletlenül sem eszem meg.

Eset, ami a minap megesett, hogy kaptam ajándékba egy tetszetős kézműves csokoládét. Önmagában is kihívást jelentett, lévén, hogy étcsoki volt. Nem a tömény fajtából, s mivel csilis-fügés volt, gondoltam a művészi megmunkálás mellet fantasztikus élményben is részem lesz.

Lett is. Sikerült egy darabka csilit magában bekapnom, amitől negyed órán keresztül folyt a könnyem patakokban. Ezek után hőssé avanzsáltam családtagjaim szemében, majd magam vigasztalásául elmajszoltam egy kockát az étcsokiból is. Katarzist mégsem ez okozott, hanem anyukám diótortája a végén. :)

Híján vagyok. Ennek több összetevője is van, de majd igyekszem magam összeszedni...

Ebben a hónapban nem lesz több poszt.

Kérem türelmeteket és megértéseteket, feb. elején pedig újra várlak benneteket Kedves Olvasóim!

Helyszíni munkánk volt, előzőleg kiküldtem a kollégákat, hogy ugyan már nézzék meg nekem a címet. Azt mondták, hogy ilyen cím nincs is.

Nekünk is volt dolgunk, így gondoltam megnézem én is. Szívós fajta vagyok, s azzal kellett szembesülnöm, hogy a keresett címen egy hotel található.

Tanulság: az a munka van elvégezve, amit magad csinálsz.

Amúgy szeretek kint kajtatni, az ember hihetetlen helyekre eljut. Persze a felét a hátam közepére sem kívánom! :D

Vannak még hihetetlen történetek.

Az alábbi is oda tartozik. Nyomozó ismerősök fedett rendszámos autóval összehangolt, nagy akcióban vesznek részt.

Az akció annyira titkos, hogy a helyszínt is csak az utolsó pillanatban közlik velük. Meseszép belvárosi rész. Biztos ti is ismertek olyan utcákat, mint a szóban forgó. Azaz, behajtás csak engedéllyel, mert az út közepén ott árválkodik egy oszlopocska. Ha van "jelszód" mehetsz, ha nem, akkor nem fog a talajba süllyedni. Akció időpontja kora hajnali óra, mikor még javában szundikálnak a bűnelkövetők. Az egyik csapatnak még véletlen sem sikerül bejutnia, mert a kezelő személyzettel nem tudják megértetni a bemenetel célját.

A diszpécser masszívan hajthatatlan.

- Értem, persze, máskor is be szoktuk engedni a rendőröket. De ez nem csíkos autó.

- Ember, hát persze, hogy nem, mert nyomozók vagyunk.

- Jó, értem, de meg kellene várni, míg megjön a kisfőnök, neki van joga ilyen kérdésekben dönteni.

- És mikor jön meg a kisfőnök?

- 8 órára jár.

- De nekünk most kellene bemenni.

- Már az előbb is értettem. De ahogy megnéztem a nyilvántartást, nem kértek a mai napra rendkívüli engedélyt.

- Nem, mert ez egy fedett akció. Nem kell mindenkinek tudnia, hogy hova megyünk és mikor.

- Jó, akkor várják meg a főnököt.

A nyomozó gyógyszere itt gurult el, próbálta nem nagyon üvöltve elmagyarázni, hogy a kedves diszpécser hátsófelét szét fogják rúgni, ha nem engedi be őket. Mintegy 20 p-es alkudozás után végül csak sikerült az utcába bejutni. Kifelé hasonló tortúra....

Nem szoktam vicceket másolgatni, de azt hiszem ez mindent visz:

A bankigazgató rászól a biztonsági őrre, mert az öreg ismét néhány percet késett a szolgálatból.

- Pista bácsi! Vegye tudomásul, hogy a bankban a pontosság ugyanolyan fontos, mint... mint a katonaságnál! Volt maga katona?

- Igen kérem, voltam.

- Na, és mit mondott magának az ügyeletes tiszt, amikor késve ment be a laktanyába?

- Azt, hogy "Alezredes elvtárs jelentem, a zászlóalj felsorakozott..." :)

Mint tudjuk, az új év sosem kezdődik fitten. Cáfoljatok meg! :)

Nem tudom kinek hogy teltek az ünnepek, nekem elég mozgalmasan. 1 nap kivételével végig dolgoztam, így minden későre, utolsó utáni pillanatra maradt.

Meg is lett a böjtje az agyonhajszolásnak, a szent estét családi kör helyett az ágyban töltöttem lázasan, amire még nem volt példa, mióta az eszemet tudom.

A nagy családi ajándékozás 26-ra tevődött át, addigra verődött össze mindenki. Ahhoz képest, hogy arról volt szó, hogy senki semmit nem kér, ismét remek dolgokat kaptunk.

A páromtól kaptam egy gyűrűt. Mindenki el volt hűlve, hogy akkor ez most eljegyzési gyűrű? De aztán elmondtuk, hogy egyelőre még az összetartozás jelképe, amit mindketten büszkén viselünk. :)) Kicsit át kellett variálni a gyűrű viselési szokásaimat, mert kettőnk gyűrűje egyedül mutat igazán jól, nem pedig több gyűrű társaságában.

Karácsony után a munkahely olyan volt, mint ahol iskola szünet van. Ehhez képest persze épületen belüli költözést hajtottunk végre, új iroda, új irodatárs. Kíváncsi leszek rá, hogy milyen lesz. Már nem a kolléga, vele szerintem jól kijövünk, hanem az új hely.

30-án elballagtam a Kedvesemhez. Annyira fáradt voltam, hogy nem is engedett semmit sem csinálni, sőt másnap is ágyba kaptam a reggelit, s délig csak pihengetés volt. IMÁDOM!!! :) Aztán átmentünk ebédre a testvéréékhez, majd készülődés a szilveszteri bálba.

Folyamatosan azzal cukkolt, hogy vénségemre most vagyok első bálozó. :) Szégyen, nem szégyen, valamikor ezt is el kell kezdeni. Hihi! A bál szuper volt, ugyan még sosem táncoltunk együtt, de annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy nem volt lábtaposás, rángatás, olyan volt, mintha mindig is együtt táncoltunk volna. Néztek is a népek! Ráadásul minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy az én Kedvesem volt a legfessebb, a legjobban öltözött legény közel s távol! :)

Éjfél után tombola volt, nem ruháztunk be rá túl sokat, de így is két ajándékot sikerült elhoznunk, mindkettő hasznosítható, nem úgy, mint a külön díj, mely Fásy Ádám és Zsülike cd-je volt. :)

Fél három felé megfáradva estünk haza...

Szóval túl vagyok életem első bálján! :) A bakancslistámon majd kipipálhatom.;) 

Sorry a szűkszavúságért, de meló is akad, suli is.... Jan-ban jelentkezem!

Remélem mindenki jól szórakozik valahol! Éjfélkor majd én is gondolok rátok! :)

Valamelyik nap zötykölődünk a tömegközlekedési eszközön, unott arccal, fásultan, nulla ünnepi hangulatban, mikor az egyik megállóban felszáll anyuka két gyerekével. A ruházatukon látszik, hogy nem a gazdag réteget képviselik, anyukáról messziről lerí, hogy kenyerét kétkezi munkával keresi, körmei letöredezve, keze naptól cserzett, s erősen magához öleli a frissiben vásárolt karácsonyfának valót.

A két gyereket eligazgatja, azok helyet is foglalnak az egyik ülésen két tinilány mellett. A rózsaszínba bugyolált cicuka megvetően méri végig a két gyereket, pedig azok kellően illedelmesek, nem rúgdoskodnak, nem harsányak. A nagyobb olyan 8 éves forma kislány, huncut szemekkel, a kisebbik talán első osztályos lehet. A lányka nézegeti öccsét, majd egyszer csak neki szegezi a kérdést:

- Ha nagy leszel, majd te is iszol sört?

A kicsi, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, komoly arccal bólint, majd megmutatja hogyan. Anyuka riadt arccal néz körbe, az utasok félve elmosolyognak egymás mellett, s a rózsaszín csodából is csak azután tör ki a nevetés, hogy emezek leszállnak.

 Kedves Olvasómnak ez úton kívánok Kellemes Karácsonyt  és jó pihenést!

Van baj. Nem kicsi.

1. Semmi decemberi (karácsonyi) hangulatom nincs.

2. T-boy-ék szokásos, éves szülinapi bulija valószínűleg elmarad. :(

3. Tanulnom kéne, de inkább aludnék :).

Öööö, csak én vagyok idén az átlagnál nyűgösebb, vagy más is?

Szóval ez egy remek poszt. Persze amikor ilyen semmilyen se hangulatban vagyok, akkor szokott az jönni, hogy

1. Késik a MÁV (vagy nem is jön)

2. Magamra-másra-kiöntöm a reggeli kávét.

3. Edzésen valaki rám lép, megüt stb.

Összeszedem magam, ígérem!!!!

Nem is tudom hogyan kéne bevezetni a mai posztot.

Az ember lánya várja a Nagy Ő felbukkanását, tesz érte, s közben hihetetlen kalandokba bonyolódik. A felét megbánja, a másik felét nem, de legalább van miről beszélni.

Úgyhogy annyi pasis kaland után örömmel jelentem, hogy megtaláltam a Hercegemet! :) Nincs fehér lova, kastélya, viszont van nagy szíve, eszméletlen humora, lábremegtető hangja, s olyan kisugárzása, hogy már a közelségétől szebb lesz a napom!!! :)

Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy régóta ismerjük egymást, s legalább 50 évre tervezünk együtt. :))

Úgyhogy drága olvasóim innentől kezdve be kell érnetek az általam megírt, de mégis másokkal megeső történetekkel. (legalábbis merem remélni, hogy az 50 év az minimum 50 év lesz!!!)

Emiatt talán kissé ritkábban fogok felbukkanni, de a blogolás megmarad, max majd jól átalakul háziasszonyok praktikái, vagy hogyan neveljük a saját kölykünket jellegű oldallá. :)

Valahogy nem tartozik a kedvenc hónapjaim közé a december. Persze lehet csak azért, mert ilyenkor mindig kismillió feladat vár az emberre, rohanás, ajándékvásárlás, pénzköltés.

Idén nincsenek még meg az ajándékok, pedig máskor ilyenkor már általában tudom ki mit fog kapni. De valahogy mostanában minden évvel egyre nehezebb kitalálni, hiszen mindenkinek meg van mindene.

Persze amire meg mégis szüksége van a családtagoknak, az sosem 2 fillér, s a nincsből nehéz sokat csinálni... A barátok megajándékozásáról már régen leszoktam... Vajon más is ekkora dilemmában van?

Lehet a barátnőmék példáját kéne követni? Ők senkinek semmit nem vesznek. Viszont, ha együtt van a család Karácsonykor az mindennél többet ér.

Ráadásul belevágtam egy képzésbe, s természetesen majd minden vizsga decemberben van. Össze kéne szedni magam, tanulni, hogy ne kelljen pótvizsgázni, de nincs hozzá igazán kedvem. :) Anno megfogadtam, hogy még egyszer meló mellett nem fogok tanulni, de a józan észt felülírta valami más. Magam sem tudom megmondani micsoda. :))

Nos, még töröm a fejem a  hogyan legyenen....

Nem is tudom van-e olyan ember, aki szeret korán kelni, főleg mikor odakint szutyok idő van.

Mostanában pedig szinte minden reggel vagy ködös, vagy esik valami nyavalya. Az egyik reggel éppen nem túl fitten ballagtam a vonathoz, mikor a megszokott reggeli képet más is árnyalta.

Az egyik lakótelepi tömb előtt egy kabátkába öltöztetett szoba kutya és gazdája harcolt egymással. A srác kellően nyűgös volt első ránézésre a korai séta miatt, de a kutyát se kellett félteni. A "dög" megmakacsolta magát, s mindent akart, csak sétálni nem. :)

A fiú könyörgött neki, aztán próbálta némi húzgálással rábírni a sétára, aminek az lett az eredménye, hogy a kutya hason csúszott, s végképp nem akarta a lábait használni. Eléggé viccesen néztek ki, s mikor a srác konstatálta, hogy a mutatványhoz közönséget is kapott, összenevettünk. Nekem máris jobb lett a napom, ő meg végül ölbe kapta a kutyust, aztán eltűntek a szemem elől.