Azt mondják nem is kicsit!

Persze én ebből semmit sem értek.

Megszoktam a helyemet, szép is, tágas is, a gyepet különösen szeretem. A múltkor is eldugtam a jól megrágott lapockacsontomat, de Gazdi meglátta, így kénytelen voltam még vagy kétszer máshova rakni. Nos, ez nem tetszett neki. Szerinte kikaparom a füvet. Jó-jó, van benne valami, de mit csináljak, ha olyan ingerlően hat rám?!

Ugyanez a helyzet a vizes tálkával is. Két manccsal olyan jó benne pacsálni, hogy el se tudom mondani. Persze, ha Gazdi nincs otthon, én meg kiborogatom, akkor egész nap nincs mit inni, de a fém tál hangja és a víz fröcskölés akkor is remek játék!

És képzeljétek van új játszótársam!!! Sokkal kisebb, mint én, nem ugat, hanem mindig azt mondja, hogy miaú! Nehéz vele játszani, mert ha a fogam közé veszem, vagy Gazdi, vagy a barátnője kiabál, hogy tegyem le a macskát, néha meg ő is miaúzik. Nem is értem mi baja van, egy kis nyálba tudtommal még senki nem halt bele. 

Új szórakozásaim egyike, ha nyílik a kocsi ajtó, már bent is vagyok. Ha meg jön valaki, mindjárt a nyakába akarok ugrani. Sajnos erről is le kellene szoknom, mert nem elég, hogy megszidnak, néha még ki is kapok miatta.

Pont úgy, mint amikor Gazdi papucsait viszem el egy kicsit játszani. Nem értem én a kétlábúakat, ha már ők nem játszanak állandóan velem, miért nem lehet az illatukkal teli tárgyakat cincálnom?! Főleg most, hogy a kacsám elveszítette a végtagjait és kihullott a belseje?!

Trudi

ui: legközelebb kaptok képet Miaúról is!