Egy kicsit már kezdtem aggódni, mert minden nappal egyre később keltem fel. De mondjuk a 3. napra tervezett etap se volt túl vészes, mert csak 40 km volt előirányozva. Persze azért megfordult a fejemben, hogy ha így haladok, sose érek Passauba. :D

A levegő egészen lehűlt, de legalább nem égtem tovább! És természetesen azért a nap végére ismét kellően meleg lett. Még jó, hogy változatosan pakoltam be a ruhákat.

Az időt ebédig jól elbeszélgettük, majd a barátaim elvittek a Vámház Fogadóba, ahol akkora adag kaját hoztak, hogy nem is bírtam megenni. Ebéd után egy kis városnézés fagyizással egybekötve. A komáromi híd majdnem olyan, mint az esztergomi Mária Valéria. Az Erzsébet híd 1892. szeptemberétől szolgálja az átjutni vágyókat.

Bal oldalt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal épülete, tőle balra most épp nem látszik a híd. :)

Itt olyan szélvihar volt, hogy komolyan elgondolkodtam rajta, érdemes-e útnak indulnom bárhová is. Egy kis eső is esett, de hál istennek hamar elvonult.

Kora délután sikerült elbúcsúzni, s alig kanyarodtam ki az utcából, két alkesz bringás állta utamat. Szomorúan konstatáltam, hogy Magyarországon ilyenek minden településen vannak. Kerékpárút híján az 1-es számú főúton kerekeztem, de a térdig érő szél miatt ez korántsem okozott eufóriát.

Gönyű előtt már jól kiépített kerékpárút kezdődött, a táj változatos és szemet gyönyörködtető volt.

Hol egy napraforgó tábla, hol egy búzamező szegélyezte az utat.

Győrbe érkezve komoly logisztikai feladatot okozott, hogy a biciklit beszuszakoljuk a liftbe és felmanőverezzünk az 5. emeletre. Miután kicsit rendbe szedtem magam, Sasával városnézésre indultunk. Ittam a látványt, hiszen imádom Győrt, ráadásul az utóbbi időben mindig csak a téli arcát láttam.

A diák világbajnokságra készülve ez a kis figura számolja vissza a napokat:

Természetesen szökőkút nélkül nincsen városkép, íme a nekem tetsző lentebb.

A sétálóutca közepén pedig ez a szobor fogadja a járókelőket.

Majd egy kis óvárosi hangulat.Vacsorázni a Hajó Étterembe mentünk, ami nagyon hangulatos hely és szuper a kajájuk. Az út az étteremig a Rába parton vezet.

Az új hídról nem sikerült tökéletesen a kép, de azt kell tudni róla, hogy folyamatosan változtatja a színét.

És a mai poszt végére álljon itt egy virág. Győr tele van virággal, élettel, jó lehet ott élni :D

Lefekvés előtt még útvonalat terveztünk tableten, mert rájöttem, hogy innentől magamra leszek utalva és Bécsben meg is kell találnom majd Zoli barátomat. :) Még jó, hogy Sasa ért a kütyükhöz és járatos Bécsben is.

Természetesen a második nap sem sikerült emberi időben elindulni, de talán megbocsátható, olyan jól éreztem magam a barátoknál. :)

Fenséges villásreggelit fogyasztottunk a teraszon, isteni kávét ittam, élveztem és megéltem a pillanatokat. Jó házi gazda módjára Tomi még vitaminokat is osztogatott, szóval minden tökéletes volt.

Az elindulás nehézkesen ment. Már csak azért is, mert 10 óra felé már hétágra sütött a nap. Szomorúan állapítottam meg, hogy Esztergom és Komárom között nincs mindenütt kiépített kerékpár út, ahol pedig mégis van, ott árnyék nincs. Nyergesújfalun borzasztó rossz minőségű az út és a közlekedési kultúra is hagy némi kívánnivalót maga után, viszonylag hamar megállapítottam, hogy ott semmi szép nincs rajtam kívül! ;)

A hátizsákot megpróbáltam a csomagok tetejére logisztikázni, stabilan meg is állt, de az agyváltós biciklit olyan szinten lelassította, hogy akik szembe jöttek a dombon felfelé, kétszer olyan gyorsan haladtak, mint én, aki elméletben lefelé gurult.

Kedves barátom korábban megjegyezte, hogy biztos csak előadom, hogy bringával megyek, innen-onnan posztolok egy képet, de tuti a vasutat választom. Neki álljon itt a kép bizonyosságul, hogy még ha akartam volna, se tudtam volna vonattal menni. ;) Az állomás le van zárva...

Az ebédemet a vasúton fogyasztottam el. Még jó, hogy volt nálam lekvár, mert a rántott húst Esztergomban felejtettem...

Neszmély előtt lefotóztam a Beton Büfét. Ez a romhalmaz senkinek semmit nem mond, de nekem egy korábbi túrámat idézi. Anno 1999-ben a Fertő-tó megkerülésekor az egyik nap előtte álltunk meg elfogyasztani a szendvicskénket. Akkoriban még divatos volt, hogy a pillangók úton-útfélen kínálták magukat. Itt egy szépnek még enyhe jó indulattal sem mondható örömlány árulta sosem volt bájait, s míg mi ebédeltünk, ő a fél óra alatt 3 kamionost is boldoggá tett. :D  Szóval ez a kép csak azért, mert letűnt korokat idéz.

Innen tovább haladva Neszmély végén finom kézműves fagyit ettem, nagyon jól esett a forróságban. A fagyizó tulajdonosa megcsodálta a biciklimet és megkérdezte, hogy meddig megyek. Mondtam, hogy Passau a terv, láttam a szemében az elismerést, majd búcsúzóul a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak magamra és nagyon jó utat kívánt. Még hogy az emberek nem kedvesek! :)

Almásfüzitő előtt egy érdekes táblát is láttam, de azt majd beteszem a mosoly albumba. :D A timföldgyár szintén a régi rendszerből maradt csúfságnak, falain örökbecsű igazságot hirdetve, amit talán a működés idején tényleg mindenki magáénak vallott.

Innentől szuper jó út vezetett Komáromig, bár kevésbé élveztem az utat a melegben, éreztem, hogy megkapott a nap.Hogy mennyire, az csak pár száz kilométerrel és néhány nappal később derült ki....

Komáromban nem is nagyon néztem szét, az aszfalt ontotta a meleget és én alig vártam, hogy Gyuláékhoz érjek. A városnézés másnapra maradt, miután kibeszélgettük magunkat.

De azért egy szökőkutat itt is lefotóztam. (Abból lesz még pár itt-ott)

Továbbá lefotóztam az 1914-ben elesett katonáknak állított emléket.

Nos, az ember lányát sokféle hatások érik, amikor kiderül, hogy olyasmire vállalkozik, ami nem éppen hétköznapi.

Amikor magadnak megfogalmazol egy nagy célt, ízlelgeted, dédelgeted, de még nem osztod meg senkivel, lamentálsz, hezitálsz, hogy vajon jó-e, tedd-e, akarod-e. Aztán eldöntöd, hogy igen, ezt kell csinálni, ezt szeretnéd, belső kényszer hajt. Lassan a külvilágban is realizálódik a történet, bizalmasan elmondod néhány bennfentesnek, de még nincs az, hogy mindenképp el kell indulnod. Még csak beszélgetsz róla, rágod...

Aztán egyszer elmondod valakinek, aki tágra nyílt szemekkel csodálkozik és azt mondja, hogy ha megcsinálod, hát ő bizony felnéz rád. Akkor abban a pillanatban eldől. Hogy Te ezt megteszed. Hogyan is okozhatnál csalódást? Magadnak? Nem másnak?! Magadnak, mert érzed, hogy képes vagy rá, de kell hozzá a biztatás...

És igen van az a pont, ahonnan tényleg nincs visszaút. Na meg persze ezen felül is tervek :D Sok, új, talán szokatlan. Viszont az egy másik bejegyzés lesz.... Máskor.... Most vissza a túrához...

Ahogy a korábbi posztban már olvashattátok, nem kis előkészületet igényelt. Hiszen az ember lánya nem minden nap indul neki egyedül, biciklivel az ismeretlennek.

Indulás előtti este meglátogattak a barátok és biztattak, hogy biztosan szuper lesz minden. Én körülbelül ekkorra bizonytalanodtam el, hogy tényleg kell-e ez nekem. Szerencsére nem volt időm túl sokat ezen agyalni, mivel az este gyorsan telt, filmnézéssel, beszélgetéssel és kevés alvással. Itt jött az újabb aggály, vajon 3 óra alvás után mennyire logikus belevágni egy ilyen túrába? Még akkor is, ha tudtam, hogy az első etap nem lesz hosszú. A magyar szakaszt úgy terveztem meg, hogy beiktattam a barátok meglátogatását is, úgyis ritkán jutunk el egymáshoz.

A viszonylagos alváshiány hála az égnek csak este ütközött ki, de akkorra már nagyon fáradt voltam alapból is. Nem a km viselt meg, hanem inkább az az izgalom, hogy menni fog-e, képes leszek-e végig csinálni. Egész úton az lebegett a szemem előtt, hogy ha mások egyedül neki vágnak az El Caminonak, akkor én nyerő helyzetben vagyok, hiszen a cuccaimat nem magam cipelem, a bicikli elbírja, nekem csak élvezni kell a tájat és elmélkedni azon, amiért neki indultam.

Nos, az elmélkedés az első 20 km-en nem nagyon jött össze. Az alábbiak fogalmazódtak meg bennem, néha egyszerre, néha meg kisebb-nagyobb fázis késéssel:

a) normális vagyok-e?

b) nem lenne-e jobb, ha most azonnal visszafordulnék?

c) képes vagyok-e egyedül eljutni Passauba?!

A cuccaim lehetetlenül nehéznek tűntek, a táj nem nyűgözött le, izzadtam, mint fürdős k..a a templomban, szóval konkrétan mindenhogy éreztem magam, csak jól nem.

Az áttörés a 20. km  környékén jött. A Duna kibukkant a fák közül (persze korábban is végig ott volt, láttam is, de a hatás...), tova úszott rajta egy hajó és akkor hirtelen azt éreztem, hogy jó helyen vagyok. Hogy minden rendben lesz. Hogy akarom én ezt.

Hiába döntöd el fejben, hogy majd menni fog, azért nem olyan egyszerű.

A kompon beittam a csendesen ringatózó Duna látványát, szippantottam a jó levegőből és végtelenül élveztem, hogy nincs más utas rajtam kívül. Partot érve betértem egy kávéra a pilismaróti rév büfébe, ahol összefutottam egy francia fiúval, aki Franciaországból egészen Romániáig kerekezik egyedül, napi 140 km-eket tekerve. Hol van ehhez képest az én napi 80-as vállalásom?! Kicsit el is szégyelltem magam, hogy képes vagyok sajnálni magam, holott még alig tekertem egy kicsit.

Vincent nagyon örült, hogy végre valakivel tudott szót váltani, én meg annak, hogy azért még néhány dologra emlékszem, s nem kopott el teljesen a nyelvtudásom. Ahogy elköszöntünk egymástól, abban maradtunk, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot és lelket öntünk a másikba, főleg, hogy Vincent egyedül, számára ismeretlen országban ünnepli majd a szülinapját. (Ugye, mire nem jó a facebook?!)

Esztergom felé horrorisztikus élmények értek, korai volt a megnyugvás, meg az, hogy majd én akkor innentől élvezem az utat. Sajnos egy jó 5 km-es szakaszon nincs kiépítve a kerékpárút, ami az autósokat egyáltalán nem zavarja, mint az őrült úgy közlekednek és előznek, akár tehergépjárművel és busszal is. Rendesen halál félelmem volt. Ezt az érzetet fokozta a mellém érkező belga biciklis társ, akit többször is figyelmeztetnem kellett, hogy húzódjon mögém, mert jönnek a kocsik. Az öreg egy kicsit Pándy Andrásra emlékeztetett és nem töltött el boldogsággal, hogy mellettem teker. :D  Míg Vincentnél alig voltak cuccok, "András bácsi" még a kemping asztalt is felkötözte a brinyóra. Ő egyébként Bulgáriából tekert Belgiumba. :)

Újfent megállapítottam, hogy a hátizsákom nélkül egyszerűbb lenne az élet, de nem volt mit tennem, máshogy nem sikerült bepakolni.

Esztergom kertvárosi részén leültem a tájban gyönyörködni, majd jött egy család, ahol a kisfiúnak oly annyira szimpatikus lettem, hogy egy csomószor kézen fogott, s elhúzott a vízig, hogy menjek be vele. :)

A megbeszélt időben megérkeztem a barátaimhoz, ahol nagyon jó hangulatban telt a nap hátralévő része. Megnéztem egy aikido edzést ( http://aikidoesztergom.hu ) is /ez itt a reklám helye!/, csak ajánlani tudom mindenkinek. Edzés után vacsorázni a sörkertbe (Kék Duna Söröző) mentünk, ahol isteni volt a hekk. Abban a boldog tudatban feküdtem le aludni, hogy igen, tényleg jó lesz ez a túra nekem!

A tanú kihallgatások sokszor vicc számba mennek. A nyomozó hiába akar szépen kérdezni, ha a delikvens nem tudja értelmezni sem a kérdést.

Álljon itt néhány példa a tanúktól, tanúkról. Elöljáróban annyit, hogy attól függően ki mit szeretne elérni egy-egy kihallgatáson, úgy alakítja az irodaberendezést. Alapesetben úgy néz ki, hogy a nyomozó ül az asztala mögött, a kihallgatandó személy pedig vele szemben foglal helyet az asztal túloldalán, úgy, hogy a rendőr lássa a kezét, szemét stb. Ám az is előfordul, hogy az irodában értekezletet tartanak, vagy más miatt a székek össze-vissza vannak, például az asztal helyett a szekrény felé fordítva.

Megjön az ember, akik Sötétnek hívnak. De tényleg. Már ez önmagában mulatságra ad okot, persze nyomozó ismerőseim csak egymás közt viccelődnek vele, a jó hangulat garantált. A kihallgató tiszt leültetné a tanút, mutatja is neki, hogy hova kellene. Sötét úr leül. Az irodatársak egymásra néznek és várnak. Eltelik néhány másodperc, míg a visszanyelt röhögés után emberi hangon tudnak szólni. Felszólítják a tanút, hogy nem lenne baj, ha megfordulna a székkel és nem a szekrényt nézné.

Mire az ember: Hát furcsállottam is, hogy így akarnak kihallgatni! :)

Másik eset, nehéz a kérdés, ám érkezik a határozott válasz:

- Milyen munkarendben végezte a munkáját?

- Napi 4x12 órában. És két nap szabad....

Igaz, sok helyen elhangzik, hogy egy nap 24 órából, meg egy éjszakából áll. Úgy látszik itt ezt fejlesztették tovább! :)

Kedves Olvasóim, a cím már önmagában megtévesztő, lévén, hogy több pontatlanság is van benne.

Az első mindjárt az, hogy nem Bécsből indultam, a másik pedig, hogy nem is volt világ körüli a túra, de egy barátom nagyon kedvesen így aposztrofálta, szóval ezért lett ez a megtisztelő cím. Ezentúl a túra részleteit, leírásokat ezen a néven találjátok.

Kezdjük mindjárt az elején. Ahogy a korábbi posztban már olvashattátok, nem volt egyszerű biztosítást kötni, úgyhogy javasolom mindenkinek, jóval a túra előtt járja körbe a lehetőségeket és semmit ne hagyjon az utolsó napra. Az internetes csomag megválasztásával is akadtak gondjaim, azt a határátlépés előtti órákban aktiváltam, szerencsémre kedves ügyintézőket fogtam ki, mert az sms küldő rendszer véletlenül sem akarta az igazságot  - Ez itt a reklám helye /Telekom/.

Aztán itt van még a sátor, hálózsák, polifoam és társainak a kérdése. Mindenképp jó, ha már eleve drágább, de garantáltan vízálló cuccokat vásárolsz, hiszen nem lehet tudni, hogy mikor fog rád szakadni az ég és lesz-e lehetőséged azonnal fedett helyre menni - Murphy törvénye alapján általában pont semmi nincs a közeledben. És ha nem kegyes hozzád az időjárás, akkor azzal is szembesülhetsz, hogy néhány óra alatt 10 fokot is esik a hőmérséklet és a cuccaid nem száradnak meg másnapra sem. Vizesen meg nem annyira buli tekerni, ráadásul a táskáid is bebüdösödnek a ruhákkal együtt.

Mielőtt neki vágsz, a biciklidet is alaposan készítsd fel. Nem árt, ha egy héttel a túra előtt már semmit sem cserélgetsz rajta, mert nem fogod tudni megszokni.

Térképből nem árt, ha van papír alapúd, vagy legalább fotón a telefonodban, fényképeződön, mert az is előfordul, hogy a GPS megadja magát. Ami egy több milliós városban nem vicces.

Ha hosszabb útra mész, mindenképp kerüld el, hogy hátizsákot is kelljen vinned, mert ez több száz kilométeren keresztül nem éppen felemelő érzés.

Tanulságos volt, hogy a ruhák javát sosem vettem fel (ennek egy része az időjárásnak köszönhető), másrészt pedig volt lehetőségem mosni. Érdemes ennek figyelembevételével tervezni.

Ha valamit fel kell fogatnod, ne bízd a véletlenre, inkább több gumipók, ha lehet vegyes méretben, illetve a régieknél nem árt megnézni, hogy nem öregedtek-e el túlságosan.

Kép az összecsomagolásról és a nem épp szívderítő végeredmény indulás előtt:

Tudom, hogy a fenti cím miatt majd jól megugrik a látogatottsága az oldalamnak, de előre kell bocsájtanom, hogy senki nem azt fogja kapni, amire számít. :)

Be kell vallanom, hogy életemben nem néztem még meg egy F1 közvetítést sem. Jó, persze ettől függetlenül azért tudom ki Hamilton, meg Alonso és így tovább, de valahogy ez volt az a sport, ami sosem kötött le.

Most viszont lehetőségem nyílt VIP jeggyel részt venni az idei nagydíj szombati napján. Kalandosra sikeredett az elindulás, a tervezetthez képest jelentős csúszással, mivel az első leküzdendő akadály adva volt, jó, jó, van jegy, de mivel jutunk ki? A családi kupaktanács összeült, végül kaptunk egy autót. Okés, irány a Hungaroring. Útközben az egyik pillanatról a másikra olyan szinten szakadt le az ég, mintha dézsából öntötték volna, az ablaktörlő a legmagasabb fokozaton ment, de így se lehetett látni semmit. Kb. 500 méter múlva meg simán vége lett. Hurrá, legalább nem a Hungaroringen!

A szektorba való eljutás kalandosra sikeredett, bár utólag visszagondolva a táblákon lévő tájékoztatás megfelelő volt, csak én voltam bizonytalanabb. A rendőrök, securitysok nagyon segítőkészek voltak, mindenki kedvesen igazított útba, még ott is, ahol a forgalmat akadályoztam :D

A VIP parkolóba érve meg kellett állapítanom, hogy a helyekből itt sem lehet válogatni, de hálát adtam a sorsnak, hogy nem a külső, sártól dagonyás, domboldali parkolóban kell letenni a kölcsön kocsit. Kiszúrok egy helyet, gondoltam oda simán beférünk, nem nagy az autó, szervó is van benne, és egyből a nehezebb formát választottam, a betolatást. Hogyha véletlen még esne egy kis eső, csak könnyebb szemből kiállni, mint kitolatni.... A biztonsági őrök szurkoltak, miután közöltem velük, hogy az autó kölcsönbe van, ráadásul nem is érzem/látom se az elejét, se a végét. A bizalmuk egészen megtisztelő volt, lévén, hogy egy Porsche Cayenne-t kellett centizgetnem. :) Végig az járt a fejemben, hogy ha annak csak egy picit megtolom az elejét, tuti nem úszom meg 2 milla alatt :D Vért izzadva betettem a kocsit a helyére. A biztonsági őrök szemében elismerés, majd az egyik azt mondja: Kapsz egy négyes alát. Megkérdeztem tőle, hogy mi a skála csúcsa, mert, ha 10 pontból, akkor elég karcsú. Megnyugtatott, hogy 5-ös rendszerben számolt. :)

Ezek után irány a tribün megkeresése. Nézem az órát, nagy hangzavar, holott épp szünetnek kellett volna lennie. Kiderült, hogy komoly csúszás van a napi programban, így még pont elkaptuk az időmérő végét.

Szuper helyünk volt, nagyon jó rálátással a pályára, s kiderült, hogy tulajdonképp passzol nekem ez a feeling, meg a kocsik is bejönnek. Az időmérő után kezdődött a GP2-es verseny. Az itteni versenyzőknek még a neve se volt ismerős, de azért bőszen szurkoltunk. A végén az eredményhirdetésnél én pont kajáért álltam sorban, de akivel voltam, elment megnézni, hogy akkor ki nyert. Jön vissza, kérdem, hogy mi lett a vége. Válasz:

- Első a kék, a második a sárga, a harmadik meg a fehér lett. :)

Tessék! Ilyen ez, ha két nő megy ki a Forma 1-re, s nem éppen felkészült a rendezvényből. :)

Lentebb egy GP2-es versenyautó.

Az ember a halált mindig nehezen fogadja el.

Nehéz egy betegséget, egy balesetet, egy fiatal élet elvesztését bármikor is feldolgozni. De muszáj az életnek tovább mennie. Viszont, amikor valaki önkezével vet véget a vélt, vagy valós szenvedéseinek?! Arra mit lehet mondani? Az ember lelkének egyik fele sír, gyászol és azon gondolkodik, hogy miért? Mi vezetett idáig? Hogy a közvetlen környezete vajon nem látta? Ennyire nem foglalkozott vele senki? Hiszen nagy társasági életet élt. Ilyen jól tudta titkolni? Hogy senkinek semmi nem tűnt fel?

Persze T. P. mindig a társaság közepe volt. Humoros, segítőkész, jó szándékú, aki mindig igyekezett a jót látni, aki nem akart bántani soha senkit. Lehet ez alatt roppant össze?! A jó akarat alatt? Hogy nem tudta senkinek elmondani, ami őt bántotta, foglalkoztatta? Hogy úgy volt vele, nem terhel ezzel senkit? Hiszen mindig ő az, aki vidámságot csempész mások életébe? Sajnálom. Annyira sajnálom, hogy elmondani sem tudom.

Közben meg ott van az a másfajta érzés. Az a másik fél, ami nem gyászol, hanem valami egészen mást érez.  Haragot és dühöt. Hogy gyáva és önző módon megfutamodott. Hogy ő, akit annyian szerettek, kedveltek, akinek mindenkihez volt egy kedves szava, most csak magára gondolt. Önző módon csak és kizárólag saját magára. A nélküle felnövő gyerekére és az itt hagyott űrre nem. A meg nem válaszolt kérdésekre, a család, a barátok fájdalmára, értetlenségére nem gondolt.

Sokáig ott lesz még a kérdés, hogy miért?! Miért?! Miért?!

Nem így kellett volna lennie!

Rest in peace Peti! :(

T.P élt 41 évet  :(((((

Az egyik ismerőssel megesett tanulságos eset:

Az ismerős albérletben lakik, ahol az áramszolgáltató napok óta nem kapcsolja vissza az áramot. Természetesen az incidens egyedi, hiszen az albérletben mindig minden be van fizetve időre. A tulajdonos az albérlő előtt hívja az ELMÜ hibabejelentő vonalát. Szokásos ide kapcsolás, oda kapcsolás, majd végre a sok géphang és azonosítás után egy élőlény. Kedves érdeklődés, hogy miért nincs még visszakapcsolva az áram?

Az ügyfélszolgálatos rutinos munkatárs, megjegyzi, hogy biztos nem volt otthon senki, amikor voltak kint. A tulaj cérnája fogy, megjegyzi, hogy kint van az óra a lépcsőházban, nem kellett otthon lennie a visszakapcsoláshoz senkinek sem.

Akkor biztos nem kapcsolták vissza a főbiztosítót. Mondják, hogy de visszakapcsolták, ám úgy sincs áram.

Az ügyfeles megkérdezi, de biztos? Mert a kollégái mindig lekapcsolva  hagyják.

A tulaj mondja, hogy biztos.

Jó, akkor várjanak - kéri a nő -, megnézi az adatbázisban, hogy befizették-e a számlát és hogy voltak-e kint a munkatársai. Eltelik jó néhány perc, mire közli: „Köszönöm türelmét, igen, látom a befizetést a rendszerben. A kollégák nem voltak kint visszakapcsolni.”

PIFFF!!!! 

Ezt nekik lehet. Ha Te csúszol a számlabefizetéssel, jaj Neked! De hogy leolvad a mélyhűtőd, tönkre megy a kajád, elveszik egy fontos projekted stb., az senkit nem érdekel.

Az alábbi eset pesti nyomozókkal esett meg.

A párosnak az ország legtávolabbi vidékén kellett nyomozati cselekményt foganatosítaniuk. Mindent előre leegyeztettek, előkészítettek, engedélyeztettek, majd aznap verőfényes napra ébredtek, de hiába indultak korán, a nagy budapesti dugót mégsem sikerült kikerülni, mivel a Hungária körúton az ő oldalukon baleset nehezítette a haladást. Egyes-kettes, egyes-kettes, lassan múlt az idő, a GPS szerint még majd 3 órányi út várt rájuk. Mivel még életükben nem jártak az adott településen, ezért a navigációs rendszer útmutatásait vették alapul. Bár ne tették volna!

Hiszen az a dög az autópálya közepén kiírta, hogy hajtsanak le. Szabálykövetők lévén, úgy is tettek. Igen ám, de azt az okos GPS sem mondta, hogy adott szakaszon végig 60 km/órás sebességkorlátozás van, hogy a gépkocsikat nem tudják kielőzni, mert alattuk a lomha autó a sokadik visszaváltás után sem akar majd megtáltosodni és arról sem volt szó, hogy a hosszú úton legalább kétszer kell tankolni, mert annyit fogyaszt az autónak titulált lajhár tempójú monstrum.

Hogy mindez még ne legyen elég, hihetetlenebbnél hihetetlenebb településeken haladtak át, ezerrel tűzött a nap, szakadt róluk a víz, mert a klíma az átlagnál is jobban lassította a kocsit, így csak rövid időre kapcsolták időnként be.

A fáradtság egy kimondhatatlan nevű településen csapott le rájuk elementáris erővel. Úgy, hogy mindketten jajgatni kezdtek. Egyszerre. S mindketten azt hitték, a másik csak merő együttérzésből vonyít. Vihar előtti csend volt. Olyan nagykönyvben megírt. A szél se rezzent. A házak között megszorult a levegő. A tarkójukat perzselte a nap, a jegyzőkönyv lassan készült az egyre forróbbá váló motorháztetőn. Az aláírások után elköszöntek, ahogy illik. Igyekeztek minél gyorsabban beszállni a kocsiba, hogy legalább az elviselhetetlen meleg rövid időre is, de megszűnjön. A sofőr mindkét keze tele volt, ám úgy gondolta, kisujjal még ki tudja nyitni az ajtót. Tévedett. Az ujja lecsúszott a fogantyúról, a körme viszont beakadt és annak rendje és módja szerint középtájt meghajolt, épp csak el nem tört. Na ő ekkor kezdett üvölteni. A kollégája a mappával zsonglőrködött, amin a jegyzőkönyvet írta. Biztos ismeritek, felül csíptetős, nem túl bonyolult szerkezet. Beszálláskor az írótömb sarkát egy mozdulattal beletolta az orrába. Egymásra néztek és megállapították, hogy ez bizony nem az ő napjuk...

És akkor még nem sejtették, hogy a késő esti órákban, a Hungária körúton, szinte majdnem ugyanott, ahol a reggeli baleset volt, most a visszafelé haladó sávban akadályozza két összekoccant autó és az intézkedő kolléga a forgalmat. :)

Először is vegyél egy nőt. Aki tudja mit akar. Persze egész addig, míg azzal nem szembesül, hogy bizony az idei nyaralás rengeteg utánajárást igényel.

Kezdjük sorban. EU-s betegkártyát tudsz igényelni a kormányhivatalban is, naivan azt gondolod, hogy kellően rugalmas a nyitvatartási idejük, így pikk-pakk elintézik. A pasi készségesen tájékoztat róla, hogy ugyan náluk is kérvényezheted, de azt elküldik az Egészségbiztosítási Pénztárnak, akik, ha nem szólítanak fel hiánypótlásra, két-három hét alatt postán megküldik, hacsak nem tudsz becsattogni érte. Másik lehetőség, hogy befáradsz az EP-hez és ott azonnal a kezedbe is adják. Meglepő módon, gyors ügyintézéssel nettó 10 p alatt kész. :D

Oké, ez megvolna. Kellene egy frankó biztosítás. Vagy több. Mert a bringát külön kell biztosítani. Az utasbiztosítás a balesetekre jó, de a kerékpárra nem terjed ki. Ja és az sem mindegy, hogy mit és hol szeretnél kötni. Illetve melyik országokba készülsz. A felének csak Magyarország területére terjed ki a biztosítása. Oké. Ezt tudomásul vettük, következő lépés a megkötés. Először szembesülsz vele, hogy szükség lenne a biciklid vázszámára, amit természetesen fejből nem tudsz. Hívod az eladót, mivel a garanciajegyed épp nincs kéznél. Az eladó elmondja, hogy azt ők nem tartják nyilván, úgyhogy haza kell ugranod érte. Sebaj. Visszatekersz, mi baj lehet?! Már azon kívül, hogy a garanciajegyen a betűket-számokat bárminek olvashatod. Újabb telefon a szervíznek, készségesen kiokosítanak, hogy a kerékpár legalján, valahol a hajtómű környékén megleled a számokat. Először egy ember segít tartani a bringát, majd egész népes nézősereg szurkol, hogy sikerüljön fejre állítás nélkül is megtalálnod a számot. Aláhasalsz, na ott nincs. Igaz az előző heti sártól lehet nem látod, úgyhogy röpke csutakolás. A közönség lelkesen biztat, szerintük ott lesz az. A bringa alja tükörfényes, szám sehol. Újabb fejtörés, körbejárás éééééés jé?! a szám a kormánycsövön van. Tornagyakorlatnak nem volt utolsó. Hurrá! Mindenki fellélegzik, a tömeg szétoszlik, vissza a szerződéskötéshez. Adatok rendben, bankkártyás fizetés rendben. Jöhet az utasbiztosítás. Az már csak ujjgyakorlat. Gondolod Te. Egész addig, míg rá nem jössz, hogy a bankkártyádat nem fogadja el a rendszer. Semmi probléma, majd másnap mehetsz vissza készpénzzel megkötni a szerződést.  Még jó, hogy nem az utolsó pillanatra hagytad.

Nos, mi jöhet még? Ja, hogy kellene egy frankó sátor is. Először is menj el a Decathlonba. Ez itt nem a reklám helye. Remek kis sátrak kitéve, Te meg  vakarod a fejed, hiszen a könnyen felállíthatóak nem alkalmasak kerékpáron történő szállításra, ami meg az lenne, vagy horror áron van, vagy nem tudod eldönteni, hogy megfelel-e. Jó, nem kell ezt elkapkodni. Irány haza, a pince feltúrásával előkotrod a valahonnan ezer éve Rád hagyományozottat. Majd kiderül, hogy jó lesz-e. Azért, mielőtt felállítod, biztosítsd be magad. A tesód megígéri, hogy odaadja az övét, de arról meg az derül ki, hogy anno a csőtörés szennyvízzel árasztotta el, bár ki lett fertőtlenítve... Sebaj, próbáld meg felállítani a sajátodat. Hogy Te ezt sosem használtad korábban? Akkor szánj rá egy jó órát. Ki tudja mit rejt a táska. Hihetetlen, kipakoláskor örömmel tölt el, hogy minden alkatrész meg van. Már csak azt kell kitalálni, hogy melyiknek mi a funkciója! Hurrá! Egy fél óra elteltével ez is meg van. Elheveredsz a verejtékkel felállított sátradban, s amíg henteregsz beborul. Nos, akkor állítsunk fel új rekordot azzal, hogyan is tudjuk pikk-pakk lebontani. Az nem is nehéz. Már csak vissza kellene csomagolni. Ne add fel, akkor se, ha az ötszöri összehajtás után még mindig nem fér bele a táskájába. Korábban is belekerült, most sem lehet másképp. :) Mintegy másfél-két óra elteltével nyugodtan megihatsz a jó munka örömére egy sört. :)

Mi van még hátra? Tudom! Hurrááááá! Nyaralunk! :)

Naaa, a második félidőben mintha feléledtünk volna és egészen jó helyzeteink akadtak!

Azért, hogy mindjárt szinte szöglettel kezdtek ellenünk a belgák.... Egyébként meg sokkal lendületesebb a játék, mint az első félidőben.

Elek is kapott egy sárgát, gyűlnek itt a lapok. És a szabadrúgás is..... A belgák 21. kapuralövése már idegesítő! Irány a másik térfél!!!

Hogy a 65. percben kiveszi a lövésünket a kapus... Ejjj!!!! Nagyon akarom, hogy tovább jussunk!!! És Juhász lövését nézve a fiúk is nagyon akarják, hogy tovább jussunk!!!

Még 15 perc! Annyira jó lenne! Álomszerű! Hajrá Magyarok!!!

78. perc. A második belga gól. A kimondhatatlan nevű néger sráctól.  :(

A 80. percben kénytelen vagyok azt mondani, hogy Hazard eldöntötte a mérkőzést. És igen, ahogy láthattuk, eléggé gyorsak.

Elek szöglete azért bizonyítja, hogy még nem adták fel a fiúk, becsülettel végigtolják a meccset. Szalai rúgása is nagy volt! Egy gólt, legalább egyet! Annyira megérdemelnénk!

Dzsudzsák szabadrúgása a 87. percben 31 méterről sejthető volt, hogy a falba fog ütközni.

Elek rúgása a 89. percben is hihetetlen, hogy nem megy be.

És a 90. percben.. Áh... Ez nem volt jó így, kicsit sem. Ezzel az utolsóval marad egy kis keserű szájíz. De!

SZÉP VOLT FIÚK, SZÉP VOLT FIÚK! SZÉP VOLT FIÚK!

Azt semmiképp sem tartottam jó ómennek, hogy Kleinheisler még a meccs előtt lesérült. És a 10. percben befejelt belga gól azért nem hozta meg a lelkesedésemet.

Kádárnak figyelnie kell, hogy ne legyen több sárgája. A szabadrúgás hál istennek nem ment be, Király kezének nem tett jót a védés, hogy belecsapott a kapufába.... A 39. percben a belga kapu fölé lőtt labda szép próbálkozás volt, de azt hiszem a belgák kicsit gyorsabbak. A 40. percben Dzsudzsák gyönyörűt rúgott,  kár, hogy centikkel mellé ment.

A meccs még véletlenül sem unalmas, ha rágnám a körmeimet, most tuti elkezdeném.... Első félidő vége. De jó lenne, ha a másodikban betalálnánk mondjuk mindig pont eggyel többször a belga kapuba, mint ahogy ők a miénkbe...

Most nagyon azt kívánom, hogy fél óra múlva ne váljon valóra, amire fogadtam. Ugyanis azt gondolom, hogy a belgák kellően erős ellenfelek. Szóval én megtettem a meccset a belgákra. 2-1-re.

Akárhogy is lesz, a magyar csapat már nyert. Egy lelkes szurkolótábort, egy olyan élmény sorozatot, amire eddig nem volt példa, s nem utolsó sorban azt, hogy a magyar játékosokat most már jegyzik a nemzetközi fociporondon.

Szurkolok, hogy szép meccs legyen, hogy ha véletlen búcsúzni kell, akkor az méltóságteljesen történjen, ne olyan meccset lássunk, mint a horvát-portugál volt. Az eléggé unalmasra sikeredett.

Szóval:

HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!! <3

Az ember lánya sok mindenre gondol egy ilyen mérkőzés kezdetén. Arra is, hogy bármi lesz, egy erős csapat ellen lépünk pályára, egy Christiano Ronaldoval állunk szemközt (az hagyján, hogy nincs a legjobb formában, hiszen nem volt pihenője a BL után), de hogy a 19. percben a magyarok Gera Zoli góljával vezessenek! Hát arra álmomban sem számítottam. És hogy úgy játszunk 3-3-as döntetlent, hogy mi rúgunk gólt és a portugálok tulajdonképp csak egyenlítenek. FANTASZTIKUS ÉS HIHETETLEN! Dzsudzsák góljai után Ronaldo úgy hisztizett, mint egy hülye picsa, ha másért nem, már ezért megérte megnézni a meccset! :) Mármint a gólok miatt! Eseménydús, remek játék volt.

Azt hiszem,most már történjék bármi is, a magyar csapat már beírta nevét a történelemkönyvekbe! Nincs mit ragozni, SZÉP VOLT FIÚK! SZÉP VOLT FIÚK! MAGYARORSZÁG, MAGYARORSZÁG!!!

Nem akarok foci szakértő szerepben tetszelegni, de meg kell hagyni, hogy a magyarokon kellő nyomás volt az osztrák meccs után. Nem is csoda! Egy olyan eseménynek voltunk tanúi, amire nagyon régen volt példa. A mai fiatalok nem is láthattak jó magyar focit... De most!

A mai napi marseille-i bevonulás nagy nemzeti összefogásról árulkodott. Mi megmutattuk, hogy így is lehet egy meccsre bevonulni. Hogy nem kell az oroszok/angolokhoz hasonlóan rommá verni egy várost és a másik szurkolótábort. Példás együttműködés! Lásd: http://index.hu/sport/futball/2016/eb/2016/06/18/az_europa-bajnoksag_9._napja/elkepeszto_a_hangulat_marseille-ben_sok_ezer_magyar_szurkolo_vonul_a_meccsre/

És simán lehet, hogy a Fradisták az Újpest drukkerek mellett ültek a stadionban. :)

Az eredménytől függetlenül a csapat domináns volt, hiszen a labdát többnyire mi birtokoltuk. Az első sárga lapot nem is értem mire kaptuk (bezzeg az izlandiak nem voltak fairek egy kicsit sem), szánalmas, hogy a bíró csak az ellenfelet preferálta, de elég jó helyzeteink voltak, az az izlandi 11-es, amiből meg a gól született szerintem nem volt jogos.

Hát ez az öngól meg... Mindegy is! Kellett ez nekünk! Kb. egyenértékű a  vacak 11-essel! De akkor is!!!!! És, hogy Dzuzsák nem csak a pályán kapitány, hanem azon kívül is!

A végén azt hittem kiugrik a szívem! Azt a szabadrúgást már nem kellett volna, de hál istennek az izlandiak elhibázták!!!!

MAGYARORSZÁG!!! MAGYARORSZÁG!!! MAGYARORSZÁG!!!

Hajrá magyarok!!!

Amit ma a foci eb-n a magyar csapat letett az asztalra, az igen. :) Tudom, most sokan megköveztek, de képes voltam a házi bajnokságon az osztrákokra fogadni. Hogy miért?

Azért, mert kishitű vagyok. Kishitű, mint az ország népe. De! Amit ma láttam, az fenomenális volt. A meccset nem egyedül, hanem sok-sok magyarral és egy kínai! házaspárral és a kisfiukkal néztem a Westend Sportteraszán. Fantasztikus hangulat volt, jó volt látni, hogy mindenki egyként szurkol. Rendbontás nélkül ment le az esemény, még úgy is, hogy mindenki folyamatosan felugrált és sokan alig láttak az előttük állóktól. De egy közösséget alkottunk, senki nem szidott senkit és nagyon jó volt a hangulat.

Voltak ott ősszurkolók, lányok-fiúk vegyesen, de voltak olyanok is, akikről az ember álmában sem gondolná, hogy leköti őket egy focimeccs. Szuper volt  hazafelé azt is hallgatni a pláza cica kinézetű lánytól, amint bevallja a telefon túloldalán lévő félnek, hogy bizony ő is Ausztriára fogadott, de titkon remélte, hogy a magyarok elverik őket. Nos, így voltam vele én is!

Jó kis csapat, jó kis nép vagyunk!

És hajrá, hajrá magyarok!!!

Maca mostanában mindig elfoglalt. Persze értem én, hogy fontos a sport, de hogy lassan már mindent a sportnak rendel alá, az azért mégsem járja.

Mikor először mesélt a futásról, még naivan azt gondoltam, hogy tényleg a sportba zúgott bele. Aztán kiderült, hogy inkább a futókör mellett edző rögbisekbe. Meg a focistákba, az atléta csapat tagjaiba, a kosarazókba és a kondiban a gyúrós srácokba. Így egyszerre. Fontolóra vettem, hogy elmegyek vele egyszer én is. Mi bajom lehet? Futócuccom van, cipőm van, bár azért az megfontolandó volt, hogy akarjam-e magam kiröhögtetni azzal, hogy 200 méter után pont annyira nem kapok levegőt, mint a Titanic fuldokló utasai? Maca meggyőzött, igenis le kell vele mennem, remekül lehet ismerkedni, neki már minden csapatból van néhány személyes kedvence, akivel a viberen, messengeren, e-mailen is naponta értekeznek.

Ekkor még nem sejtettem, hogy baj van. Hogy komoly baj van.

A sportpályára érve bőszen kerestem a jóképű, izzadó testű adoniszokat. Ehelyett azzal szembesültem, hogy csupa 20 éves szaladgál és integet Macának, vagy jön oda puszit adni. Maca meg csak úgy ragyogott, repkedett. A srácok tényleg nagyon jól néztek ki, kedvesek, barátságosak, nyitottak és őszintén érdeklődőek voltak, például, hogy sikerült-e már a múltkori izomhúzódást kiheverni, használt-e a krém, volt-e az általuk ajánlott dokinál... Maca sütkérezett a rá irányuló figyelemben, arcáról csak akkor hervadt le a mosoly, mikor rám nézett.

- Mi bajod van?!  - kérdezte, miután odébb ráncigált pár métert.

- Te tényleg nem látod?! Ezeknek a kölyköknek az anyjuk lehetnél?!

Hosszú beszélgetés következett. Megijesztett ezzel a kapuzárási pánikra hajazó viselkedéssel, s tényleg nem ártott, hogy kicsit visszarántottam a földre. Végül megértette, hogy igen, nagyon jó, hogy ezek a srácok figyelnek rá, de ne várjon tőlük semmit. Megkértem, ha véletlenül én kezdenék el rajongani így a 20-on pár évesekért, akkor legyen kedves engem is kíméletlenül szembesíteni vele.

Felismerte és elfogadta, amit mondtam. Azóta is lelkesen lejár. Most épp a 40-es sportoló apukákról mesél... Hát nem lesz ez így jó :D

Éppen nem olyan rég beszélgettem egyik barátommal arról, hogy ma milyen is a párkeresősdi. Ő váltig állította, hogy ma már mindenki tudja mit szeretne, uccu neki, akkor ne legyen 6-10 randi, 2-3 után már simán léphetünk egy szintet, legyen az akár a kézfogás után a csók, vagy épp a szex, hiszen már nem vagyunk gyerekek.

Egy pillanatra ezzel el is bizonytalanított. Sokáig én is azt gondoltam, hogy a fentiek normálisak. Aztán rendre bevonzottam ugyanazt. Oké, tök jól elvagyunk egymással 2-3 alkalommal, izgatottan készülünk a következő találkozóra, addig is online-ok vagyunk a mindenféle virtuális térben, majd logikus a sorrend, az akárhanyadik találkozón ágyba is bújunk. Aztán... aztán veszik a varázs és köszönjük szépen, ennyi volt. És most, az alábbi cikket ( http://divany.hu/ego/2016/06/06/tul_gyorsan_akarunk_tul_sokat._ezert_nem_talalunk_part./ ) olvasva megvilágosodtam. Tényleg felgyorsult minden, tényleg hiányzik a lehetőség a másik mélyebb megismerésére. És aki véletlen pont ilyen lassan cselekszik, azt simán leírjuk mindenféle negatív jelzőkkel. Hogy lúzer, nem tudja mit akar, ma már ez nem divat, biztos tutyi-mutyi, ilyen lehet az ágyban is... Holott! Lehet, hogy őt is szimplán csak zavarja, a gyors és instant ismerkedés. És hogy közben ő tényleg ránk kíváncsi, minket szeretne megismerni. Lépésről lépésre.

Hát tessék, hagyjuk meg ezt a lehetőséget!!! :)

Nyomozóék beállnak a benzinkútra. A sofőr lassan gurul, közben kérdi az útitársakat, hogy melyik oldalon van a tank. Megmondják neki, közben arra lesznek figyelmesek, hogy a sofőr az alábbiakat mondja és mutatja is a kezével:

- Zzzz... - mutat jobbra, imitálva a tankolást.

Az utasok összenéznek. - Ez mi volt? - teszi fel egyikük a kérdést. Mire a srác közli, ő így szokta megállapítani, hogy melyik oldalt van a gépkocsi tankja, mert ezzel a módszerrel már emlékszik rá, hogy melyik oldalról húzza a töltőpisztolyt a kocsihoz. :D

Eddig szépen haladtunk.

A fürdő és a wc puceválás a legkevésbé szeretem feladat sokaknak. Szóval mielőtt neki állsz, nyugodtan igyál meg néhány felest bátorításul. A kólát pedig öntsd a kádba, csapba, wc-be. Hidd el csodát tesz! Persze nem úgy, hogy hagyod több órát száradni. Így már nem marad más, csak a sikamikálás. Hogy nem jön le?! Akkor elő a vegyszerekkel. Ha időt szeretnél spórolni, akkor párhuzamosan, míg a csempe, kád és társai áznak a különböző tisztítók alatt, kezdj neki a porszívózásnak. Ürítsd ki a porzsákot. Nincs benne semmi?! Ja, hogy feldobtad a hangulatot egy kis zenével, ami a füledbe üvöltött, közben meg elfelejtetted bedugni a porszívót a konnektorba?! Akkor nincs más hátra, mint kezdeni elölről. :)

Hoppá! A porzsákban valami csörömpöl. Ügyes.... Senki nem mondta, hogy a szoba közepén veszélyes kinyitni. Így takaríthatod újra a szőnyegeket és az asztalt. Hát igen, por az akad, ha az ember hetekig nem porszívózik. De legalább előkerült:

- a nagyitól örökölt, lassan már a feledés homályába vesző gyöngysor. Sajnos darabokban...

- anyudtól kapott fülbevaló kapocs nélkül, 

- némi apró és egy 5.000-es, természetesen három darabban.

Legközelebb célszerű odafigyelni rá, hogy mit hova teszel. A pénz nem puzzle, ezt már a postán se fogadják be. Főleg, hogy hiányzik a sarka. Tanulópénz. Minden értelemben.

Hoppá! Oltári csattanás riaszt fel az álmodozásból, hogy mit is vehettél volna ebből a nagy összegből. A fürdőben néhány csempe leesett. Törheted a fejed, hogy mikor ér rá a burkoló. Persze ugyanolyan nincs eltéve, szóval lehet, hogy a takarítás végeztével következik egy fürdő felújítás?! Igen, utólag már mindenki okos. El kellett volna olvasni a használati útmutatót, hogy milyen reakciója van a különböző vegyületeknek, ha összekevered őket.

Javasolnám, hogy a konyhának már neki se kezdj. Hacsak nem akarsz egy halom csorba edényt. :)

Azt hiszem jövőre egyszerűbb, ha megbízol egy takarítóbrigádot a  munkával. Talán akkor elkerülhetőek a fentiekhez hasonló malőrök! :)