Mielőtt a balatoni biciklitúrás beszámolónak neki esnék, mindenképp meg kell osszam a tapasztalataimat a kerékpárszállításról.

Kezdjük a jó hírrel. Aki a Balatonra, Fertő tóra vagy a Tisza tóra utazik, kérjen ilyen típusú kerékpárjegyet. Mivel ez az ország bármely pontjáról a kiemelt és a programban résztvevő településekre egységáron van. Azaz a Nyíregyháza-Siófok viszonylatban is 420,-Ft. Gondolom a települések jegyzéke a MÁV oldalán fent van. Ha mégsem, akkor az információnál, vagy a jegykiadásnál meg lehet kérdezni. Nekem a pénztáros hölgy mondta.

És akkor jöjjenek a rossz hírek. Jó magyar módra azokból van a több.

Gyorsvonattal indultunk a Déli pályaudvarról Siófokra. Természetesen odáig is el kellett jutni. Reggelente elnézegetem a velem azonos állomáson felszálló bátor embereket, akiket nem zavar az emberáradat, hősként minden reggel felteszik a kerékpárjaikat a vonatra. Ami vagy jön, vagy nem, vagy van rajta bringás kocsi, vagy nincs, vagy van hely, vagy nincs és így tovább. Szóval naivan azt gondoltam, hogy egy szép langymeleg nyári délutánon könnyen kivitelezhető feladat lesz a majd 30 kg-val megpakolt bringát feltenni a vonatra. Olyan szerelvény jött, aminek az elején volt a mozgássérült és kerékpáros piktogrammal ellátott kocsi. Mi természetesen a vonat másik végénél álltunk. Gyors áttekerés az emberek közt cikázva a peronon és hopp meg is van a megfelelő kocsi. Feltenni a bringát nem volt egyszerű. Két pasi is elnézte, hogy három nő küzd a súllyal, a lépcsővel és a bringákkal. Mivel a masiniszta már fütyült, de mi még nem voltunk fent, így az első helyre letámasztottam a biciklit, hogy a többit is fel tudjuk tenni. Hiba volt. Botos Jeti bácsi úgy gondolta, hogy a fütykössel hadonászva, meg a lábát húzva neki joga van azonnal leülni, istent, embert és bringát nem ismerve csörtetni az ülőhely felé. Ez a kép ismerős volt. Botos Jeti nénik és bácsik nagy Budapesten a villamoson/metrón/héven/buszon is akadnak szép számmal, esetleg ismeretlen számú szatyorral megspékelve.

Snitt.

Érkezés nagy Budapestre. A bringával való leszállás se volt sokkal egyszerűbb, de a Délibe átgurulni már gyerekjáték volt. Még jó, hogy időben érkeztünk, mert a végtelen lépcsősort látva időt kellett szakítani az ájulás közeli állapot megszüntetésére. Tesóm felballagott a peronra, hogy megkérdezze, mégis hol a nyavalyába van a bringás feljárat. Ja, hogy az nincs?! Menj ki az Alkotás útra, told szépen át a biciklit, mássz fel egy kereszteződést a gyalogosok között, aztán gyere vissza a pályaudvar felőli oldalra a következő kereszteződésnél és már hipp-hopp a peronoknál vagy. Cirka 10 perc alatt. Ha kicentizted az időt, így jártál. Tudod, a "vonat nem váááár!"

A MÁV vicces, hiába kérsz konkrét szerelvényre jegyet, gyorsvonati pótjegyet, kiadnak valamit és mehetsz isten hírével. Ha szerencséd van, nem pont azzal a járattal akar utazni egy iskolai osztály. Nekünk szerencsénk volt. Abban is, hogy miután a vasút édesanyját emlegettem nem éppen szalonképes stílusban, egy fiatalember készségesen felsegítette a bringáinkat a kocsiba. Még jó, hogy végállomásról indultunk, így nem dobálni kellett, volt idő szépen elhelyezni. Természetesen, ha még két bringás jött volna, nem tudom, hogy az ő kerékpárjaikat hova tesszük. A gyorsvonat kifelé nyíló ajtóval, közepén oszloppal, akkorát kellett lépni, hogy Góliát is megirigyelte volna. De sikerült a kocsiban lévő oszlophoz stabilan kigumipókozni a bringákat.

Siófokon rendes volt a forgalmista, megengedte, hogy a peron végén lévő vasutasoknak fenntartott átjárón vigyük át a kerékpárokat. Megúsztunk egy lépcsőzést.

Kitérő:

Felmerül a kérdés bennem, de csak halkan merem megfogalmazni. A Déliből indul a vonatok legtöbbje a Balatonra. Napi x bringással. Nehéz lenne a lépcsőre mondjuk egy rámpát, vagy csatornát felszerelni, amin fel lehet juttatni a kerékpárokat anélkül,  hogy megpróbálná az ember felcipelni, vagy meg kéne kerülnie a fél várost?! Nekünk kivételesen szerencsénk volt, egyrészt időben voltunk, másrészt meg jött egy román csoport, ahol az izmos srácok felvitték a bringáinkat a lépcsőn. A többi fentebb.

Vissza a sztorihoz.

Hazafelé Veszprémből flirt vonat jött. Annak az a lényege, hogy alacsony padlós. Viszont itt is a forgalmista jóindulatán múlott, hogy a peron végén lévő átjárón gurulhattunk végig, különben várt volna egy lépcsősor. Ezen a vonaton a bringákat biztonsági öv tartja, sajnos az ülőhelyek ezzel vesznek, illetve 2-3-tól több bicikli esetén egymásra kell őket pakolni, különben nem férnek el.

Majd váratott magára még egy utazás. A teljes élményért a pakli kocsiban. Amire kb. épeszű ember meg se kísérel felszállni. Mivel a lépcső kb. 20 cm széles, és szinte egymás alatt van. A bicikliket fel kellene akasztani, de ahhoz a táskákat meg le kellene pakolni (kell egy pattintós táska a kőkorim helyett!). Nos, a felaggatás kimaradt. Nem csak nekünk, annak a párnak is, aki csupasz bringával jött. Bezzeg kalauz néninek (Ursula kinézetű és medve hangú) feltűnt, meg is jegyezte, hogy ez nem utastér és hogy a bicikliket fel kellene akasztani. Miután elmondtam neki (kissé ingerülten), hogy először is talán a MÁV-nak a normális felszállást kéne biztosítani, utána követelőzni, meg feltételeket szabni, inkább legyintett és mondta, hogy hagyjuk. Ezzel annyira felhergelt, hogy már csak azért is elmondtam neki, hogy mit gondolok a MÁV kerékpárbarát szolgáltatásáról. Azt hiszem a rakás sz..r volt benne a legenyhébb kifejezés. :)

Aki cuccokkal akar bringát szállítani, vagy szimplán gyenge, nehéz a biciklije, vigyen magával kísérőt, aki segít a le-felszállásnál.

Vajon mi célt szolgálhat? :D

"Hiedelmeink erősebbek, mint a valóság."

dr. Menis Yousry

Film ajánlóval ellentétben most könyvet ajánlok.

Bár simán lehetne belőle filmet is forgatni.

Imádom Laci stílusát, minden könyve más és más, mégis letehetetlen. Mondjam, hogy hozta a szokásos színvonalat és azt, amit vártam tőle? Nem csak olvastatta magát, de gondolkodtatott is. Ahányszor a rádió a migránsokról közöl híreket, összeugrik a gyomrom. Tudom, nem ez volt a cél. Tudom, a könyv fikció. De vajon tényleg az?! Legyünk optimisták és merjünk benne hinni, hogy nem válik valósággá?

A történet a nem túl távoli jövőben játszódik. 2033-ban a migrációs hullám már két évtizede tart. Az Európai  Bevándorlás Hivatal ügynöke Radnai Margit a könyv egyik főszereplője. Mellette a kiváló oknyomozó, Shelia Ward a másik női figura. A férfiakat a körözött terrorista, Mukhtar és dr.Malki Zakariás egyetemi oktató képviselik.

A napi politika visszaköszön a regény lapjain, de nem szárazon, szájbarágósan és még véletlenül sem akarja az író a voksát egyik oldal mellé se letenni. állást foglalni. Tények vannak benne, ami betudható az író jól informáltságának,  alaposságának, politológiát is tanul. A cselekmény akciófilmhez hasonlít. Mindig történik valami. A szereplők emberek, sebezhetőek, szerethetőek, a motivációjuk kristálytiszta, ahogy a mellékszereplőké is, például a remekül ábrázolt főnöké, akinek a széke a legfontosabb. Ismerős ez valahonnan? Ilyen világban élünk. Mindent az érdek mozgat.

A szereplők a történések hatására kénytelenek felülbírálni korábbi elképzeléseiket, megvizsgálni az új szituációkat. Van aki elbukik, van aki felemelkedik és olyan jellemfejlődésen megy keresztül, amire a könyv elején nem számítottam. Minden óramű pontossággal következik be, ami az elején még nem világos, az a végére kikristályosodik. Nagyon jól felépített mű. Nagyon mai, nagyon aktuális.

Olyan gondolatokat vet fel, amit nem csak nekünk, de a politikusoknak is magukévá tenni, hogy megelőzzük a műben ábrázolt eljövendő "szép világot"!

Minden létező fórumon elújságolom, hogy a novellám bekerült a készülő kötetbe.:)

És már a borító is kész!

Ezzel együtt pedig fogyasszátok szeretettel a mű részletét, melyet itt tudtok elolvasni:

http://www.irodalmihaz.hu/mu/ugrs-az-ismeretlenbe-1018

Ha tetszik, nyugodtan osszátok és ajánljátok az ismerőseitek, barátaitok figyelmébe! Természetesen a többi fent lévő művet is ér olvasni, osztani! ;)

Először is a barátaimnak szeretném megköszönni a folyamatos érdeklődést. Minden esszenciás rendezvény után kéritek, hogy meséljek. Én viszont akkor még nem vagyok rá képes. Tele vagyok élményekkel, felismerésekkel, gondolkodni valóval, úgyhogy időre van szükségem.

Amint megszületnek a válaszok, megosztom veletek-velük. Itt is, személyesen is.

Mielőtt tovább haladnék, azt is szeretném elmondani, hogy az esszenciás csapat kedves, mindig kérditek, hogy mennék-e asszisztálni, mikor köszönthettek az asszisztensek sorában. Igen, szívem szerint minden alkalomra mennék. Viszont a szervezetem nincs rá készen. A kurzusok alatt mások történeteinek hatása alól sem tudom magam kivonni, a saját élmények feldolgozása sem egyszerű, általában a második nap közepétől migrén gyötör, aminek nincs vége a kurzus zárónapján. Utána is napokig szenvedek tőle. Tudom, hogy dolgoznak bennem a történések, hatások. És roppantul sajnálom, hogy nem állok készen az asszisztálásra. Hogyan tudnék nyitott szívvel, teljes oda fordulással támogatást nyújtani, mikor még én is támogatásra szorulok? Bízom benne, hogy eljön majd az az idő is, mikor a segítők csapatát erősítem és remélem, ha most mással nem, a bejegyzéseimmel így is valamit vissza tudok adni abból a mérhetetlen energiából, pozitív ingerből, élményekből, szeretetből amik engem általatok érnek, amiket tőletek kapok!

Nagyon szépen köszönöm az öleléseket, a tovább lendítő gondolatokat, a gondolkodni valót és a szeretetet! <3

A korábbi bejegyzésemre egészen érdekes reakciókat kaptam. Különböző fórumokon kerestek meg egyesek azzal, hogy nagyon szívesen "kielégítik" az igényeimet.

Nem mondom, egy szinten és egy pontig egészen szórakoztató volt ez a fajta érdeklődés. Amitől viszont kevésbé az, hogy ezek az emberek nem függetlenek. Mindnek barátnője, élettársa, felesége, gyereke, kutyája, macskája van.

Igen Uraim, itt a pillanat, hogy egy kicsit magatokba nézzetek! Az elsők tényleg viccesek voltak, de a huszadik már inkább kínos. Úgy éreztem magam, mint az erőszak ellenes kampány kapcsán. Tudjátok, abban a kisfilmben egyenesen a nőt hibáztatják azért, hogy megerőszakolják. Mert ő az, aki kihívóan öltözik, aki ne vegyen fel miniszoknyát, mert az egyértelműen felajánlkozás. A bejegyzésem is valami efféle hatást váltott ki tévesen. Mintha meztelenre vetkőztem volna és táblát aggattam volna magamra, hogy, aki dugni akar, keressen meg! És a végén már én szégyelltem magam, helyettetek. Nem mondtam, hogy szükségem lenne az erotikus álmokhoz partnerre. Hiszen pont ettől álmok. Hogy éjjel, a tudatalattiból törnek elő. Tudom, a pszichológusok úgy vélik, hogy a nappal minket foglalkoztató témák kerülnek feldolgozásra éjjel. Lehet benne valami, de engedtessék meg, hogy ezt én kezeljem! És ha úgy érzem, majd jelzem afelé, akivel az álmokon túl más is lehet.

A tolakodó egyedeket pedig ki kell ábrándítsam. Sosem tetszettek az erőszakosan nyomulók, még akkor se, ha függetlenek voltak. A nem függetlenek meg... Nos, mindenki életében előfordulhat, hogy párhuzamos kapcsolatokban létezik, vagy pedig ő a szerető, vagy szeretőt tart. Nem török pálcát senki felett, de az mindenképp elgondolkodtató, hogy annak, aki a felesége, gyereke mellől szeretne egy ilyen viszonyt, alkalmi kufircot, az az energiáit miért nem a kapcsolata megjavítására fordítja? Ha meg nem lehet megjavítani, akkor miért nem fejezi be emelt fővel? Utána annyi nőt tehet boldoggá, amennyit akar, vagy amennyit tud.

Többször visszaolvastam a posztot és nem tudok rájönni, hol van benne, hogy ajánlatokat várok?!

Igen, a szókimondó embereket gyakran félreértik. De ennyire?!

Végszóként pedig: köszönöm, az erotikus álmaim nem szűnnek, de jól vagyok! :)

Itt van a vége, ami a múltkori bejegyzésben vmiért szétszakadva jelent meg.

tttomekk (31 éves) : Szia Mizu?

Én: Szia, semmizu

tttomekk : Bi haverommal csetelek ketten vagyunk

Én: Akkor további jó csetelést, szia!

Egy újabb példány:

opsitos (58 éves): Szia! Bp-i vagyok.

Én: Szia! És miért kattintottál rám?

opsitos: Szeretnelek megismerni es kesobb kenyeztetni

Én: Köszi, de ne folytasd.

opsitos ): De miért?hmm?

Remek hangulatú beszélgetés kezdete:

denn20 (31 éves) : Szia gyakran masztizol?

Maaargggggitttt?! Nooooormális?! :D Komolyan az emberek tényleg ezen a szinten vannak? Ha igen, törlöm a regisztrációmat....

Megjelenik az izgatott bejelentő a kerületi kapitányságon. Mondatai zavartak, kapkod, hiába inti a rendőr türelemre. Nem hat a sokadszor elhangzó felszólítás se, hogy szedje össze a gondolatait és összefüggően mondja el, hogy kit és milyen ügyben kíván bejelenteni.

Kulcsfontosságú és visszatérő közlendője eme mondat köré épül:

Már nem voltak ott, akik ott voltak....

:) Ülj le, egyes! :)

A mostani bejegyzésem különleges lesz.

Köszönetet szeretnék mondani két különleges embernek - az édesanyámnak és a nagymamámnak - ezzel a poszttal.

Sokat tanultunk egymástól. Kölcsönösen. És szuper, hogy vannak az életemben! Mindketten fiatalosak, jó humorúak és végtelenül bölcsek. Bármilyen problémával fordulhatok hozzájuk, legyen az kapcsolati vagy főzési, rossz tanácsot még sosem adtak. Meghallgatnak, akár éjjel is! Olyan nincs, hogy nem érnek rá. Ha beteg vagyok, a mai napig úgy ápolnak, mint gyerekkoromban, s nincs is jobb gyógyszer egy jó anyai húslevesnél, vagy a nagyi borsólevesénél!

Ezzel a két szép verssel kívánok az én szeretteimnek és minden édesanyának gyönyörű és boldog anyák napját!

Bálint Ilona: Csak addig menj haza...

Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Amíg örülni tudsz a suttogó fáknak,
Amíg könnyes szemmel várnak haza téged,
Amíg nem kopognak üresen a léptek...

Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,
Amíg neked suttognak a hazai szelek.
Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak,
Nem engednek tovább, vissza - vissza tartnak!

Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -
Vállára borulhatsz az édesanyádnak!
Elmondhatod neki a JÓT, de a rosszat el Ne MONDD!
Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!

S ha majd az a ház már nem vár haza téged,
Mikor üresen kopognak a léptek,
Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,
Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad...

Amíg azt a kaput sarkig tárják érted,
Amíg nem kopognak üresen a léptek,
Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Míg vállára borulhatsz az... ÉDESANYÁDNAK !

Donászy Magda: Ajándék

Színes ceruzával
rajzoltam egy képet,
anyák napján reggel,
Édesanyám néked.

Lerajzoltam én egy
aranyos madarat,
aranyos madárra
aranyos tollakat.

Elkészült a madár,
Nem mozdul a szárnya…
Pedig hogyha tudna,
a válladra szállna.

Eldalolná csöndben
tenéked egy dalban,
amit anyák napján
mondani akartam.

A chat.hu-n már régen jártam. De van, ami nem változik. Szűrőnek fent van egy kép, amin nem én vagyok. A hölgy kissé túlsúlyos és igénytelen, ám ez sem riasztja el a vállalkozó kedvű pasikat az ismerkedéstől. Nem hiszem el, hogy valakinek a képen látható igénytelenség tényleg tetszik. És mégis.... Ha meg nem, akkor szimplán perverzek. A másik fele meg a full idióták gyülekezete, akik szerintem nem ezen a földön élnek.

Néhány beköszönő szöveg, nickkel együtt, hogy tudjátok kitől kell menekülni. A személyiségi jogaik meg nem sérülnek, hiszen a nickek hetente változnak....

Tytt (30 éves):Szia,lenne kedved megnézni egy 30 éves srácot pucéran?

Lovaszfiu34 (36 éves): Szia! Puszi fenekedbe.

Ezt a következőt idemásolom majdnem teljes terjedelmében....

Zsoolt20 (?? éves): Szia! Abban kérném a véleményedet h szted ciki ha belementem egy lány ismerősömnek hogy kihasználhat?

Én: ?

"Az önismeret kulcsa a mély, belső érzelmi világunk és a külső cselekedeteink közötti harmónia."

dr. Menis Yousry

A viszonylag jól szituált 50 környéki pasi felpaprikázva sétálgat le-föl a kapitányság várójában. Nem csak az háborítja fel, hogy a rendőrök nem azonnal jönnek érte, hogy felvegyék a bejelentését, hanem a saját problémája is.

Amikor a nyomozó megérkezik, emberünk kérés nélkül is a nyakába zúdítja nyomorát. Azzal kezdi, hogy amennyiben itt sem kap kellő támogatást, nem veszik komolyan az ügyét, ő egyenesen a médiához ballag és kitálal. A rendőrnek szeme se rebben. Megkezdik a bejelentés felvételét. Kiderül, hogy emberünk fő problémája az, hogy 10 évvel ezelőtt az egyik banktól hitelt igényelt, amit nem kapott meg, de mostanában jönnek a levelek, hogy a hitel törlesztőrészletét ilyen és ilyen összegben, adott napon vonják a számlájáról. Felháborodva, egyre hangosabban, a dühtől eltorzult arccal üvölti, hogy ebben az országban mindent meg lehet tenni, a kisembereket kisemmizik, a semmire fizettetnek velük.

A rendőr türelmes, elkéri az ember papírjait, közben próbálja csitítani. A rendelkezésre álló iratokon van egy számlaszám. A rendőr megkérdi, hogy kié a számla. A férfi nézi egy darabig, majd közli, hogy neki fogalma sincs róla.  És milyen az már, hogy az ő számlájáról akarják levonni azt a hitelt, amit meg sem kapott, ráadásul a levélben is ismeretlen számlaszámot adnak meg. Megy a matek, az idő telik, míg végül a manusnak eszébe jut, hogy a banknál van ismerőse, mindjárt felhívja, hogy legalább a saját számlaszámát kiderítse. Úgy is lesz. Élénk diskurzus.

A csevej végén kiderül, hogy a kiküldött értesítőkön szereplő folyószámla szám az övé. Továbbá az is, hogy erre a számlára anno kiutalták a kért összeget, amit most kellene kezdeni törleszteni... :D

Emberünk kicsire összemenve válaszol a nyomozó azon kérdésére, hogy vajon elballag-e még ma a médiához. :)

Amikor az ember minden nap ugyanazokkal az arcokkal utazik, egy idő után már majd mindegyiknek van neve, egyik-másiknak története, egészen felüdülés egy másfajta utazóközönséget megtapasztalni. És most erről a másfajta élményről írnék.

Történt az egyik hideg áprilisi napon, hogy más irányból érkeztem haza, mint ahonnan indultam. Más vonat, más emberek. Ahol felszálltam, négy fős társaság is felszállt, kutya futtában szemrevételeztem őket. Hamar megállapítottam, hogy két párt alkotnak, de nem igazán foglalkoztattak. A saját gondolataim annál inkább. A délután eseményei, ingerei, az engem ért hatások, a miértek, a hogyanok, s elmélázva bámultam az elsuhanni nem akaró tájat.

A vonat nagyon lassan zötykölődött, a kilátás is városi környezetet hozott elém, azt meg már untam. Nem tartott sokáig a bambulás, mert a társaság férfi tagja egy igen érdekes élményről mesélt. A párja épp azt ecsetelte korábban a barátainak, hogy az ő ura időnként levonul a pincében kialakított "férfi sarokba", ahol az üzlethez nélkülözhetetlen motivációs anyagokat nézi és hallgatja. Itt vette át a szót a férfi. Érzékeltetni akarta, hogy az anyagokban milyen érdekes dolgokat lát. Elmesélte, hogy legutóbb két kísérletről is hallott.

Engem ezek a kísérletek fogtak meg. Az első az volt, hogy tegyél a zsebedbe egy kavicsot (arról lemaradtam, hogy meddig), majd ahányszor a nap folyamán megérinted, adj hálát az adott napon egy jó dologért, vagy gondolj egy aznapi pozitív élményre.

A másik pedig, hogy indíts el egy stoppert 24 órára. Ahányszor elkáromkodod magad, vagy pedig valami negatívat gondolsz, teszel, mondasz, indítsd újra.

Mindkét kísérlet a pozitív gondolatok felé terel. Szerintem a kavics még menne, de a stopperral nagyon sokunknak meggyűlne a baja. Ugyan sem egyiket, sem másikat nem vágtam zsebre, de sokszor eszembe jutnak a férfi szavai. Hálás vagyok neki, hogy erre rávilágított, még ha nem is nekem szánta!

Legyen mindannyiótoknak szebb napja! <3

http://port.hu/adatlap/film/mozi/ven-rokak-going-in-style/movie-175837

Optimista voltam és nem csalódtam, mikor úgy gondoltam, hogy a három öreggel nem lehet mellé lőni. Morgan Freeman, Michael Caine és Alan Arkin félelmetes ebben a filmben.

Tipikus amerikai, de nincs túl tolva se a nagy amerikai álom, se a mindenki happy és minden jó érzés. Nem lövöm le a film poénját,  ha azt mondom, szórakoztató. A poénok ülnek, az erkölcsi dilemmák valószerűek. A három öreg partnerként játszik, nem akar egyikőjük se a másik fölé kerekedni. Van benne sok humor, esendőség, szerelem, örök barátság. Szerethető film, szerethető történet, szerethető karakterek!

Nálam tízet ért. :D

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok minden kedves Olvasómnak!

Az egyik rendőrségi objektumban esett meg az alábbi.

Megérkezik a nyomozóhoz a szakértő. Természetesen a biztonsági protokoll rá is vonatkozik, nem lehet csak úgy ki-be sétafikálni. Még akkor se, ha már nem először jár a kapitányságon. Viszont azzal az őrmesterrel, aki a kapuügyelet ellátja, még sosem találkozott. Őrmester szigorú, átvezényli a szakértőt a detektoros kapun, majd megkérdi, hogy mi van a táskában.

A drágakő szakértő készségesen elmondja, hogy egy gyémánt teszter.

Őrmesterünk azonnal lecsap: - A táskában rejteget egy nőt?!

A szakértő értetlenül néz: Milyen nőt?!

A fiatal kolléga: - Hát most mondta, hogy van magánál egy Gyémánt Eszter... :)

Azt hiszem az ölelések is megérnek egy posztot.

A barátaimmal, családtagjaimmal természetes, hogy megöleljük egymást, függetlenül attól, mennyi idő telt el a korábbi találkozás óta.

Az esszencia kurzus utolsó napján ölelés terápiával zártuk a napot. Meglepő tapasztalásaim voltak az ölelések kapcsán. Egyrészt, hogy milyen harmóniát alkotnak a férfi és női energiák, mennyire tapintható. Másrészt az emberek és az ölelések sokszínűségéről.

A bennem élő távolságtartó személy fejben eldöntötte, hogy azon keveseken kívül, akiket mindjárt az elején a szívembe zárt, a többiekhez majd csak alig-alig érintéssel közeledik, nem fog vadidegeneket ölelgetni. Kb. a harmadik személynél dőlt meg a fejben felállított korlát. Egyszerűen beleengedtem magam az érzésbe, ahogy a szemben álló másodpercek alatt bizalmat szavazott. És megtört a jég. Szinte majdnem mindenkivel ölelést szavaztunk egymásnak. Ez nem kis dolog 180 főnél. Az ölelés nélküliséget azok az emberek váltották ki, akiken láttam, hogy teljesen bezártak és tapintható volt, nem igényelnek szorosabb testi kontaktust.

Érdekes érzés volt megtapasztalni a különböző öleléseket. Másképp ölelt a családapa, a kigyúrt srác, a több gyerekes családanya, a művész stb. Volt akinél azt éreztem, jó belesimulni a karjaiba, energiával tölt fel, volt aki, mintha vigasztalt volna nemtől, kortól és külsőtől függetlenül. Olyan is előfordult, aki mintha ott sem lett volna, az ölelésében az égvilágon semmi nem volt. Szó szerint semmi, ilyet még sosem tapasztaltam korábban. Volt, akit én is úgy szorítottam magamhoz, mintha a világ minden bajától meg akartam volna óvni. Csodálatos pillanatok voltak, szeretettel és elfogadással teliek. Profitáltam belőle, az utóhatása még most is érezhető.

Kötelezővé tenném az emberek között, kevesebb rossz történne a világban. Nem kell hozzá sok, csak nyitottság és két kar. :) Az eredmény pedig borítékolható. Mosoly, mosoly, mosoly! :)

Óh, igen, ez elképzelhető bármely életkorban.

Maga a kivitelezés meg ugye annyi mindentől függ...

Például attól is, hogy álmodod-e, vagy csinálod. Kinek ne lennének erotikus álmai? Szerintem mindenkinek vannak, csak nem mindenki emlékszik rá, vagy egyszerűen szégyenlős és nem mesél róla.

Azt hiszem tényleg  itt a tavasz. :) Minden éjjel erotikus álmaim vannak. A szereplők, a helyszínek mind változatosak. Egy novellára is megihletett a jó idő. Vagy inkább egy konkrét személy...

A fantáziámat bármi képes beindítani! :)

"A valódi szabadság a bátorság általi önfeladásból ered,

nem pedig a félelem táplálta lázadásból."

dr. Menis Yousry

Megnéztem a Mindenki című filmet. És azt gondolom tényleg jogosan kapta az Oscar díjat.

A retro hangulat ellenére ellenére én akár a mába is be tudtam volna helyezni a filmet, hiszen minden korban vannak olyanok, akik kifelé élnek. Az iskolai kórusba is mindenki bekerülhet. Milyen szépen is hangzik. Az új iskolába kerülő lányka lelkes lesz a gondolattól, egyrészt, hogy tartozhat valahova, másrészt meg azért, mert lehet énekelni, közösen sikereket elérni. Aztán Erika tanárnő  (Szamosi Zsófi) megkéri Zsófit (Gáspárfalvi Dorottya), hogy éneklés helyett inkább csak tátogjon. Ezt a meleg szívű Liza (Hais Dorottya) észreveszi és a gyerekek érzékenységével kiszedi barátnőjéből, hogy mi a baj...

Nem lövöm le a poénját, bár a net tele van vele. A lényeg, hogy a gyerekek összefognak a tanerő ellen.

A kórus Bodzavirág című dala, a Bakáts Téri Általános Iskola kórusának előadásában.

https://www.youtube.com/watch?v=MI1B260of5o

A film örökké aktuális kérdéseket feszeget. Mi fontosabb? A kívülre megfelelés? A közösség? Az egyéni érdek? A rendszerváltás utáni években vagyunk. Erika néni súlyos terhet pakol Zsófira azzal, hogy egyrészt megtiltja neki, hogy énekeljen, másrészt a lelkére köti, hogy ez kettejük titka. A tanerő igen erősen a sikerre koncentrál, de mégsem teszi ki a kórusból azokat, akik kevésbé jól énekelnek. Amikor kiderül, hogy Zsófin kívül más is csak tátoghat, próbál a gyerekek lelkiismeretére hatni, időlegesen sikerrel. De a gyerekek ártatlanok és nem lefizethetők, nem lának ugyan Erika néni fejébe. Ahogy mi, nézők sem tudhatjuk, hogy mi miatt tartja ott a gyengén éneklő gyerekeket? Talán fél konfrontálódni? Kifelé akarja megmutatni, hogy neki szuper kórusa van? A verseny miatt? Ahol bizonyítani szeretné, hogy neki van a legnagyobb létszámú kórusa? Esetleg egyszer, majd később, a megmérettetés után szeretne külön foglalkozni a lemaradó gyerekekkel? Az emberséges pedagógus képe a végén összeomlik és nem marad más, mint az önös érdek vezérelte tanerő. A gyerekek összefognak ellene...

Végig feszes a történet egy pillanatra sem esünk ki a ritmusból és az időtartama is eltalált. Pont belefér, aminek benne kell lennie. Csillagos 5-ös.

Erika nénik meg mindig lesznek. Sosem felejtem el az enyémet. Ő kivételesen nem néni volt, viszont az ének tanárságon kívül az osztályfőnököm is. Amíg a keze alá nem kerültem, nagyon szerettem énekelni. Egy kicsit vágytam arra, hogy az énekkarba kerüljek. Kedves osztályfőnököm az egyik óra után az alábbiakat szegezte nekem: "Látom, hogy lelkes vagy és szeretnél énekelni. De hamisan énekelsz, a hangod nagyon erős és elnyomja a többiekét. Jó lenne, ha vagy halkabban énekelnél, vagy csak magadban."

Énekkari tagságom ezennel ugrott. Talán azért nem viselt meg olyan nagyon, mert már akkor tudtam, hogy az írás az én utam. Az írás terén voltak sikereim, nem szorultam az énekkarra. Viszont T. Osztályfőnököm ezen mondata örökre belém égett... Koncerteken sem merem kiereszteni a hangom, a karaoket meg egyenesen utálom. Továbbá mivel minden ének-zenéhez kapcsolódó tevékenységtől örökre elvette a kedvem, sosem derült ki, hogy van-e tehetségem hangszeren játszani. Köszönöm Tanár Úr!

Igen, akad ilyen pasi is.

De milyen is az a férfi, aki veszélytelen?

Maca mostanában olyan, mint aki csak lányregényeket olvas. Azok is tele vannak veszélytelen pasikkal. Egyik sem fog kilépni a könyvek lapjairól, nem valószerűek, de nagyon szerethetőek. Vagy pont nagyon is valóságosak, viszont, ha keresed, sehol nem találod őket.

Lelkesen újságolta, hogy léteznek még az ő ízlésének mindenben megfelelő egyedek. Aztán elmesélte, hogy az egyik nős, a másik barátnős, a harmadik meg kb. 3  hetente ír néhány sort.

Én egyikben sem látom a perspektívát, ezt meg is mondtam neki. Azzal együtt, hogy ez nagyon jó az elméjének, de kicsit hasonlít arra az ismerősre, aki egész nap a net előtt ül, szabadidejében valódi társaság helyett a különböző netes fórumokon megismert, akár külföldi emberekkel beszélget. Nincs kockázat, sose találkoznak, sosem lesz beteljesült kapcsolat, szépeket írni messziről mindenki tud. Ahogy Maca legújabb kiszemeltjei is.

Kérdeztem, hogy ezek közül bármelyik szorgalmazott már találkozót, a nős válik-e, a barátnősnek milyen a viszonya a párjával? A nősnél épp a második gyerkőcöt várják teljes egyetértésben, Maca attól alélt el, hogy a férfi kedves, pont úgy bánik a gyerekével, ahogy azt Maca szerint leendő párjának is illene. A tenyerén hordozza várandós nejét, sugárzik róla, hogy ő maga kiegyensúlyozott, továbbá boldog kapcsolatban él.

A barátnős együtt lakik a nővel, a korábbi házasságokból származó gyerekek sokat vannak náluk, a nő kisfia velük is él, remekül kijönnek egymással, egyikőjük sem szeretne a meglévőkön túl több gyereket. Maca több közös projekten dolgozik együtt a pasival, aki nyilván csípi a barátnőmet, de sosem lép át semmilyen határt. Udvarias, humoros, nagyokat röhögnek. A humora kifejezetten imponál Macának.

A harmadik meg.... Nos. Nehéz dió. Hihetetlenül intelligens, viszont ezzel együtt hangulatember is. Kedveli a barátnőmet a jobb napjain. Akkor sziporkázó, bár feketébe hajló humorral rá-ráír. De mostanság több a rosszabb napja, amikor hetekig nem történik semmi. Ha Maca ír rá, kutyafuttában két mondatot válaszol.

Természetesen azt Maca is belátta, hogy ezek egyike sem az, akit ő keres. Viszont állítása szerint jól szórakozik. Időnként velük, máskor meg rajtuk.

Remélem tényleg így van és nem valami képzelt világba ringatja magát ezekkel a férfiakkal! :)

Nénike beballag a kapitányságra. Természetesen pénteken a munkaidő vége előtt fél órával. És természetesen az évezred bűncselekményéről bír tudomással.

Körülményes. 1900 nagyon régenről indul a sztori. Kb. az üveghegyen túlról. Csak itt nem üveghegy van, hanem adózatlan dohánytermék.

A nyomozó figyelmesen hallgat. A mami elmondja, hogy a tízemeletes társasház, ahol ő lakik egy bűntanya. Tudja, hogy a szomszédai illegális dohányáruval foglalkoznak. Főleg az elsőtől a negyedik emeletig. Tuti, mert nagyon sokat jár a lift. És hallja, hogy nehéz tárgyakat húzgálnak.

A rendőr megkérdi, hogy nem fordulhat-e elő, hogy valaki bevásárolt, költözik, azért hall furcsa hangokat. A  néni szerint nem. Hiszen autók is jönnek-mennek, mindenfélék, abból is vesznek ki dobozokat, néha pénzt is adnak érte, szóval csak cigi lehet.

A nyomozó próbál a futárcégekre, ételszállítókra kitérni, de a nyanya nem hagyja lerázni magát, kivágja az aduászt. Onnan tudja, hogy illegálba nyomják a cigarettát, mert az egyik szomszédjával - végre valaki nevesítve! - találkozott már a közeli piacon. És! a kezében volt egy doboz cigaretta. Az, hogy emberünk esetleg dohányzik az mellékes.

A rendőr kéri, hogy nevezze meg a szomszédokat, akik a "bűncselekményeket" elkövetik, mondjon emelet, ajtó számot, gépjármű típust, rendszámot, cigaretta márkát stb. Néni zavartan néz, majd azt mondja, hogy ő ilyennel nem tud szolgálni. Mit képzel a nyomozó hatóság, úgy néz ki, mint aki feljelentgeti az ismerőseit?! Ezt kikéri magának, ő abban a házban lakik!  A rendőr igyekszik rövidre zárni, érdemi adatok híján sokat nem tehet. Oké, mami megérti, megígéri, hogy visszajön majd konkrét adatokkal.

Eltelik egy hét. Nénike visszaballag a kapitányságra. A korábbi nyomozó nincs bent, a többiek felkészítik a panaszirodást. És lőn! Mami bizonyítékot szolgáltat. A4-es lapon kb. az utcában megforduló összes jármű rendszáma feltüntetve. :) Ésss fényképet is hozott. A rendőrök forgatják, fogalmuk sincs egy körfolyosós, elit negyedbeli társasház képén mit is kellene nézni. A néni felvilágosítja őket! - Maguk tényleg nem látják?! Hát ott a villámhárító helyén kifeszített drótkötél! Ezen húzzák fel éjjelente a kartondobozokat!!! :)

Eltelt egy hónap és aki kíváncsi volt a másikra, az részt vehetett egy "osztálytalálkozón". Azért így idézőjelben, mert 180 főt összehozni egy adott időpontra még egy lakodalomra se sikerül maradéktalanul. :) Ettől függetlenül azért így is kb. 40-en ott voltunk.

Még mindig rá tudok csodálkozni dolgokra. Például, hogy a kevésbé nyitott emberek is jönnek, vállalják, hogy egy kvázi vadidegen környezetben beszélgetnek másokkal, elmondják a gondolataikat nagyobb plénum előtt mikrofonba (nekem ez mindig mumus... de erről majd később). Illetve hogy ezek az emberek, nemtől, kortól, lakóhelytől függetlenül "feláldozzák" a vasárnapjukat. Az idézőjel megint azért, mert kicsit sem tűnt áldozatnak. Magamtól sem, holott mivel általában későn érek haza, hétvégén ritkán akaródzik újra a fővárosba látogatni. Most viszont nagyon akartam menni. És rácsodálkoztam, hogy néhány óráért és a társaságért jöttek emberek az ország minden pontjáról. Szegedről, Debrecenből, Ceglédről, Miskolcról, Székesfehérvárról és még ki tudja honnan. Le a kalappal előttük.

Nagyon jól esett, hogy az emberek tényleg maszk nélkül mutatták meg magukat. Segítenek levetkőzni a bennem felhalmozódott bizalmatlanságot. Mostanra tudatosult, hogy alapvetően mindenkivel mindig nagyon jól elcsacsogok, de árgus szemekkel figyelem az embereket. Nem akarom őket hazugságon kapni, nem akarok ítélkezni, néha mégis megteszem. És akkor valami belül felnyerít: "na ugye, én megmondtam. Ne bízz senkiben, ne higgy nekik!". Ezt az érzést itt szépen, lassan oldják. Azzal, hogy vannak. Hogy olyanok, amilyenek. Amikor rákérdezel egy ember foglalkozására és az a válasza: balettművész, te meg bámulsz rá kikerekedett szemmel, mert mindenfélét el tudtál róla képzelni, de ezt nem, akkor előjön a kisördög, mi van, ha meg akar vezetni?! És csak lassan oszlik el a kétely, hogy az itt jelenlévő emberek nem azért jöttek, hogy magukat fényezzék, vagy hihetetlen dolgokat állítsanak, még csak nem is azért, hogy téged teszteljenek, mit hiszel el és mit nem... Ezek az emberek azért vannak itt, mert haladnak egy úton, eljutottak felismerésekig és nem akarnak megállni. És akkor könnyebb elengedni magam. És élvezni a társalgást. Azt, hogy aki kérdez, aki válaszol, azt őszintén érdekli a másik. Figyel. Nyitott a hallottakra. Nem ítélkezik, inkább támogat. Ez az érzés segít a koránt sem mindig kerek világomat egyensúlyba hozni. És nekem ez most nagyon kell. 

Aztán itt vannak az én kis hullámvölgyeim. Gondoltam, hogy olyan nagy megvilágosodásban nem lesz részem, s jó volt azt is hallani, hogy ezzel mások is így vannak. Nem mindenkit vág fejbe az élet. Nekem a kisebb aha élmények jutnak. Például észrevettem, amin korábban simán neki álltam vitatkozni, azt ma már egy kézlegyintéssel elengedem. Szeretném hinni, hogy nem azért, mert belefásultam, hanem azért, mert

a) nem fontos

b) nem az én problémám.

Az ölelések megint feltöltöttek. Lehet, hogy a találkozókon kellene egy ölelés terápiás 10 p-et tartani? Ahogy a kurzuson volt. Mindenki dönt és szavaz. Ezzel lehetne egy bizalmi légkört teremteni az elején, s talán a félénkek is jobban oldódnának, hiszen lenne kapcsolódási pont. Vélemény?

A rendszeres találkozók ötletét maximálisan támogatom és minden programra vevő vagyok. :) Közelebb hoz minket egymáshoz. Hátha a kicsiből indulva egyszer csak sikerül a világmegváltás?! 

Muszáj a negatív emberekről is szót ejtenem. Természetesen minden közösségben vannak olyanok, akik nem szimpatikusak. Ennek okát felesleges firtatni, nem is kell tenniük hozzá semmi rosszat, mégsem kedveljük őket. Tegye mindenki a szívére a kezét, s őszintén mondja el, ha itt nem találkozott ilyennel. De! És itt jön a de. Ezeket az embereket nem nekem vagy nekünk kell szembesíteni/megváltoztatni. Lehet, hogy valaki más velünk kapcsolatban is ugyanezt érzi. Amit én tehetek az, hogy ezeket az embereket nem engedem az energiamezőmbe, az intim szférámba, ha meg mégis bejönnek, határt szabok. És nem rágódom rajta, miért kaptam tőlük ezt, vagy azt. Elengedem. Nem az én problémám... A saját démonaikkal küzdjenek ők. Én igyekszem elérni, hogy ne legyenek démonaim. Azt hiszem ez a jó irány! :D És még egy fontos kiegészítés. Próbálok ítélkezés helyett szimplán elfogadó lenni velük szemben...

Hirtelen ennyi.

ui: A mikrofonnal adós vagyok. Anélkül hamarabb neki állok szónokolni nagyközönség előtt, a mikrofon feszélyez. :D Amúgy is a nagy szám ellenére inkább szeretek csendes megfigyelő státuszt betölteni... Ez egy kicsit paradoxon... Persze, ha elememben és közegemben vagyok, simán bevállalom a vezető szerepet is, ilyenkor az elvonulós énem fogja a fejét ;)