A Madách Színház pályázatának díjnyertes darabját nemrég láttam. A Magyarock Dalszínház (akik most 15 évesek) előadásában. A szereplő gárda szenzációs, a szövegek ütősek, a színdarab a humor mellett tükröt tart a valóságról.

Végig lendületes, a  mondandó épp csak annyira komoly a darabban, hogy a néző egyrészt magára ismerhet, illetve hazafelé még gondolkodhat rajta. Könnyed és szórakoztató  és mégis mély. Ajánlom mindenkinek!

Az első felvonás végig kacagtató, a második már inkább gondolkodtató, sok humorral. Néhány gondolat erejéig a családállítás is előtérbe kerül, aki volt már ilyenen, az értőn bólogat a jelenet alatt.

A színészeket láttam korábban más darabban is (Anconai szerelmesek), ott is hatalmasat alakítottak.

A Színházat itt is megtalálhatjátok: https://www.facebook.com/magyarockdalszinhaz/?fref=ts

Ha az oldalukon lejjebb görgettek, a 2017. január 27-i bejegyzésben kaphattok a Csoportterápiából egy kis ízelítőt. :D

Nem szeretem a Valentin napot. Nekem túl giccses. Idén is előre fáztam tőle. És mégis ért néhány pozitív meglepetés.

Reggeli első:

Egy mások által nehezen kezelhető és elég öntörvényű kolléga felhívott, hogy átugorhatna-e az irodámba. Mi ültünk egy irodában, én speciel kedvelem. Néhány perc múlva megjelenik a kedvenc csokimmal. Látva kérdő tekintetemet, mondja, hogy szimplán azért, mert egyike vagyok azoknak, akik nem utálják őt. :D

Második:

Kolleginával csacsogunk, majd szóba kerül, hogy ki-kit kedvel. Mondom neki, hogy ne foglalkozzon azokkal, akik őt nem kedvelik, nem ér annyit. Hozzáteszem, sokan engem sem szeretnek. Nagyra nyitott szemmel mondja: Én azt hittem téged mindenki kedvel, mert olyan kedves vagy. :D

Harmadik:

Régen látott barátok telefonálnak, hogy ha már Valentin van, mi lenne,  ha ez szeretet nap lenne, nem a szerelmesek napja, üljünk be valahova.

Negyedik:

A barátnőmnél szépülök, lelkesen mesélek neki az esszenciáról. A kurzuson résztvevőkről. Hallgat, hümmög, kérdez, majd megjegyzi: Rá fogok pillantani, látom te nagyon lelkes vagy. Jó, hogy valami ennyi pozitív energiát ad.

Néhány nappal Valentin után:

Egy feladathoz némi visszajelzésre van szükségem. Elsők közt az esszenciások aktivizálják magukat. Aztán sorban a barátaim is. Megy minden gördülékenyen. :D

És nem csak energiát és támogatás kapok. Ha kicsit rosszabb pillanatom van, megnézem a csillagot. És minden jó lesz!

Be kell vallanom,  függő vagyok. :)

De nem ám alkohol, szerencsejáték vagy drog, hanem például írás és olvasás függő. És sajnos fotózás függő is. :) Amikor a telefonomat megvettem, az egyik fő szempont az volt, hogy olyan kamerája legyen, amivel szép képeket lehet készíteni. A fényképezőgéppel ellentétben ez többnyire a kezem ügyében van és imádok mindenféle számomra érdekes, tartalommal, hangulattal bíró helyet, tárgyat, embereket fotózni.

Legutóbb olyan élményben volt részem, ami ritkán adatik meg. A jégzajlást néztem a Dunán, a Margit híd lábánál. Olyan alacsony volt a vízállás, hogy a híd pillérét meg lehetett kerülni és a Parlamentet szó szerint a Duna közepéről fotózhattam. Mivel nem ide készültem, így csak a telefon volt nálam, de fogadjátok szeretettel az ott készült képek közül az egyik kedvencemet.

Elolvastam SZABÓZ cikkét az Indexen a Rapülők koncert kapcsán. Nem értek vele egyet. Mindenkinek szíve joga véleményt formálni egy általa fontosnak ítélt eseményről, ezért e bejegyzés.

Nekem kifejezetten tetszett a koncert. Igen, nosztalgikus volt, giccses, pont mint 1994-ben. De! De pont ettől volt jó! Hogy nem akart mást adni, mint amit akkor kaptam. Anno egy kisváros középiskolájának tornatermében alig 200 fő előtt léptek fel. Én alapvetően nem vagyok nagy koncertre járó, akkor a koncertjegyet szülinapomra kaptam.

A hangulat anno hasonlóan frenetikus volt, mint tegnap. Akik a tornaterembe zsúfolódtak, mind azért jöttek, hogy megnézzék őket. Geszti engem személy szerint már az ÁSZ című tévéműsorral megfogott, mondhat rá bárki bármit, szerintem egy kreatív pasas, aki jó érzékkel használta és használja ki a piaci réseket. Lehet ezért utálni, szeretni, de mindenképp kevesebbek lennénk nélküle például egy Dzsungel Könyvével.

Nagyon jól felépített show-t láttam tegnap, pont attól lett hiteles számomra, hogy semmivel sem akart többet hozzá tenni, mint amilyen az eredeti volt. Ettől persze még más zenei műfaj is közel áll hozzám...

Az Aréna tele volt. Úgy, ahogy például egy Gloria Gaynoron nem. És olyan animációs elemek tarkították és színesítették a koncertet, amilyet korábban még nem láttam. Időutazás volt a javából. Sokat hozzátett a feelinghez a több, mint 10 méter magas díszlet, amire folyamatosan vetítették ki a régi idők pixeles videójátékaiból kivágott képkockákat, a koncert vége felé a tagok gyerekkori fotóiból összerakott kollázst. Berkes „T. Boy” Gábor és Szentmihályi „Michel de Lux” Gábor ugyanúgy, ahogy korábban hozták önmagukat, a show részt meghagyták Gesztinek. Rengeteg táncos, háttér ember munkája kellett ahhoz, hogy frenetikus legyen az este. Kifejezetten tetszett, hogy Geszti teret hagyott másoknak is, például az általa korábban mentorált ikreknek (Hajdú Bea és Mariann), a női hangokat rajtuk kívül Tóth Gabi és Vera képviselte, ott volt Szolnoki Péter, Somló emlékére énekeltek a fiaival... Elismerem, Geszti viccei kicsit idejét múltak és szexisták voltak, de két zeneszám között  megtették átvezetésnek.

Szerintem sem Kozsó, sem pedig Dévényi Tibi bácsi nem volt kínos. Pont azt a nosztalgiát hozták vissza, amit a '90-es években éreztünk. És magukból is tudtak viccet csinálni! Az akkori discoban mindenki a nyugati táncosokat majmolta a tévéből. Szórakoztató volt az elnevezéseket olvasni és felismerni a táncstílusokat, ahogy felelevenítették. Igen, 1992-ben sem tudtak táncolni. De nem a tánctudásukért szerettük őket! :) 

A show részeként például a Helyi terminátor című szám alatt az összes táncos egységes jelmezben jelent meg. Majd a háttér animáció felerősödött és csak jöttek előre a gépekké avanzsált emberek egyre nagyobb méretben. 

Akinek nem inge, ne vegye magára. Szerintem frenetikus volt! A közönség is. Előttem egy olyan anyuka állt, aki a lányával jött, aki a Rapülők sikerének idején még tervben sem volt. És a 16-20 év körüli lányka is olyan lelkesen csápolt és üvöltötte a számokat, mint a mellettem álló 50-es, menedzser forma fazon.

Két szektort tánciskolás diákok töltöttek meg, ők is a show részei voltak. Sajnos az iskola nevét nem jegyeztem meg. Az Áj láv jú című klipben szereplő modell is megjelent a koncert végén. És szerintem a korhű ruhadarabok sem rontották, inkább emelték a hangulatot. Nosztalgiáztam rajta, hogy az abban az időben viselt ruháimból vajon össze tudnék-e még állítani egy retro szettet. A válasz igen lett. ;)

Geszti megkérdezte menet közben, hogy ki az, aki azzal jött, akit szeret. Kezek lendültek magasba. Megkérdezte, hogy ki házas, ki szingli. Kifelé menet ez utóbbi kérdés kapcsán egy társaság előttünk tárgyalta meg, hogy az egyik srác mikor emelte a kezét.

A társaság egyik férfi tagja: - Mintha a szinglinél láttam volna fenn a kezed...

Emberünk: - Felrándult... Lemaradtam arról a részről és aztán pont ott kapcsoltam véletlenül.  :)

Legyen ez a záró gondolat. Felesleges megtagadni a régi énünket, inkább bátran vállaljuk fel. És ne szégyelljük, ha jól éreztük magunkat!  Köszönöm az élményt!

" Amikor elengeded azt, akinek hiszed magad, azzá válsz, aki valójában vagy."

dr. Menis Yousry

Vannak olyan bűncselekmények, amelyben a nyomozó hatóságnak akár több ezer feletti tanút kell kihallgatnia. Tekintettel az állandó humán kapacitás hiányra, mivel a Be. /* Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény/ lehetővé teszi/ az írásbeli vallomástételt, ezért a kihallgatni kívánt személyek részére megküldésre kerül a jegyzőkönyv, mely tartalmazza a tanúra vonatkozó figyelmeztetéseket, esetleges zárt adatkezeléshez kapcsolódó adatlapot és a kérdéseket.

Igazából ez nem egy hatékony módszer. Az állampolgárnak kényelmes, de a nyomozó általában szenved vele. Tekintettel arra, hogy a tanúk bizonyos kérdések, figyelmeztetések felett nagyvonalúan elsiklanak, olvashatatlanul írnak, nem pontosan a kérdésre válaszolnak és a többi.

Ezekből néhány kiragadott példa:

 A jegyzőkönyvben a kérdések feltétele előtt szerepel az alábbi:

Tanú válasza:

.................................................... (ide kézzel kell beírni a lenti szöveget)

A figyelmeztetést megértettem, kijelentem, hogy tanúvallomásomnak akadálya nincs. XY tanú aláírása

A tanúk erre adott válasza a legkülönbözőbb:

"Nem tudom értelmezni."

"Nem értem mi van fölé írva, számomra ez nem értelmezhető"

"Akadály van, mozgáskorlátozott vagyok"

Az alábbi kérdésekre például ilyen válaszok is születtek:

Kérdés: A napi munkavégzés során kitől kapta az utasításokat? Történt-e változás az utasítás adó személyében, amikor másik céghez került?

Tanú: Történt.

Kérdés: Milyen adózó volt Ön? Saját maga készítette a bevallását, vagy a cég?

Tanú: Önadózó, saját magam makszimum segítettek.

Kérdés: A felsorolt vállalkozásoknál ki volt az Ön munkahelyi vezetője, ki ellenőrizte a munkavégzést, elszámolási kötelezettsége mely személy felé volt?

Tanú: Nem találkoztam senkivel. /lehet itt kéne dolgozni, se főnök, se ellenőrzés, se kötelezettség:) /

Kérdés: Kapott-e formaruhát, viselt-e bármilyen, a cégre utaló ruhát? Milyen logót, megnevezést tartalmazott a munkaruha, kitől kapta és kinek adta le?

Tanú: Igen. A fodrászatban sárga narancsos pólót (gyenge minőségű), a boltban meg piros köpenyt, amin valami felirat volt. Nem adtam le senkinek, azt én kaptam!!!

Kérdés: Nevezze meg a munkahelyi vezetőjét!

Tanú: Öööö. Azt hiszem valamilyen Marika/Béla/Géza/Edit  (bármi ide írható)

A jegyzőkönyvben aztán később valahol felsorolásra kerülnek a vezetőként eljáró személyek. Ezek közt vagy van Marika/Béla stb, vagy nincs. És akkor a tanú válasza arra, hogy ismerősek-e neki az adott nevek:

Tanú: Most már meg van. A Marika/Béla stb. tulajdonképpen a Kiss/Kovács/Nagy/Vékony Kati/Robi/Péter, rá gondoltam, mikor azt írtam néhány kérdéssel előbb, hogy Marika/Béla. :)

A nyomozók kedvence, az a tanú, aki a több oldalnyi kérdést tartalmazó jegyzőkönyvbe

a) azt írja mindenhova, hogy nem emlékszem, nem, igen;

b) vagy minden harmadik, negyedik kérdésre felel, de az egyéb észrevétel rovatot gondosan teleírja. Például ehhez hasonló szöveggel:

"Bocsánatukat kérem, de még sose töltöttem ilyet, amit tudtam leírtam. Ha még kell a segítségem, keressenek nyugodtan. Ha valamit nem jól írtam, vagy nem érthető, akkor se haragudjanak rám. "

:)))

Az idei év feketén kezdődött és mintha nem akarna vége szakadni. Nem ismertem Menus Anikó r. törm-öt, de kívánom, hogy legyen könnyű neki a föld.

Az emberektől meg azt kívánom, hogy ne találgassanak, ne elemezzenek (elvégre nem ők a szakértők!), a médiától meg azt, hogy HITELES HÍREKET SZOLGÁLTASSON!

Szörnyű tragédia és megérintett. Mert bármikor megtörténhet, hogy kapsz egy telefont, s akit szeretsz, nincs többé. Mert szolgálatteljesítés közben elhunyt. A hazáját szolgálva, védve, azért, hogy te, én és még sokan mások nyugodtan aludhassunk.

A rendőrnő családjának idővel megnyugvást, most pedig erőt és kitartást az elviselhetetlen tragédia feldolgozásához!

RIP!

https://www.youtube.com/watch?v=qP3_n2zcQ1Q

Lassan eltelik egy hét.

És bennem nem csillapodik az öröm. :)

Az alábbi tapasztalásokról tudok beszámolni a kurzus vége óta:

Eddig is érzékeny voltam a negatív kisugárzással bíró emberekre, igyekeztem őket minél messzebbre kerülni, hogy ne szippantson be az energia vámpírságuk, de a héten ez fokozottan igaz volt. Többször észrevettem, magammal is kritikusabb vagyok, a negatív eseményeket próbálom kitolni az életemből, ezzel egyidejűleg, mikor észre veszem magamon, hogy panaszkodom, igyekszem mielőbb véget vetni a panaszáradatnak. Mindannyian napestig sorolhatnánk a nem jó dolgokat, de tudatosan csak a jóra igyekszem koncentrálni.

Komoly megmérettetésben volt részem szerdán. Az előző héten nem volt olyan pillanat, hogy ne jutott volna eszembe, a gyomrom a gondolatra görcsbe rándult, de az esszencia kurzus alatt alig-alig gondoltam rá, majd ez a tendencia hétfőn és kedden is folytatódott. Egy pillanatra meghökkentem saját magamon, mi ez a stressz nélküliség, normális-e, hogy nem aggódom magam halálra?! Aztán eszembe jutott Menis derűje, az esszenciásokból áradó pozitív energia és rájöttem, hogy az volt a nem normális állapot, mikor stresszeltem. A normális az, hogy tisztában vagyok a képességeimmel és tudásom legjavát adva megteszem, ami tőlem telik.

Azért ráerősítésnek, biztos, ami biztos alapon kértem némi támogatást az esszenciásoktól (megkaptam, folyamatosan jelen voltatok/voltak az esemény alatt is) és magammal vittem a belső szépségemet jelképező csillagot. A nap folyamán, mikor elbizonytalanodtam, csak ránéztem a felsőmre, megsimogattam a ragyogó ékszert és tudtam minden rendben lesz.

Így is lett. Önmagamat túlszárnyalva maximális ponthoz közeli értéket értem el, holott, amikor az esélyeket latolgattam alig-alig adtam magamnak a megfelelőt meghaladó pontszámot.  :)

Néhány embernek meséltem a képzésről, s egy hét elteltével is annyira a hatása alatt vagyok, hogy az emlékek hatására meghatódtam, a szemem könnyes lett, elakadt a hangom és újra átéltem az elmesélt pillanatokat.

Köszönöm nektek! :)

Ui: Ma jó szokásomhoz híven vettem két kaparós sorsjegyet. És lássatok csodát, mindkettő nyert! Nem nagy összeg, de maga az érzés, megfizethetetlen! ;)

Arról, hogy a kettő hogyan kapcsolódik egymáshoz és mi az esszencia folyamat, olvashatsz lentebb! :)

Volt szerencsém dr. Menis Yousry három napos alapkurzusán részt venni. A kurzusokról az alábbi linken tájékozódhatsz:

http://www.esszenciafolyamatok.hu/

Itt találsz egy csomó hasznos információt mind Menisről, mind az általa alkalmazott módszerekről, a kurzusokról, könyvéről, a Rejtett emlékeink nyomában-ról.  A kurzus elsődleges célja az  önismeret és önfejlesztés.

A három nap alatt annyi pozitív inger, élmény és tapasztalás ért, hogy azt nehéz szavakban kifejezni. Menis remek előadó, a tolmácsolás szintén rendkívüli, az egész légkör nagyon inspiráló sok humorral fűszerezve. A résztvevők és az asszisztensek szívüket-lelküket adják azért, hogy csodás gondolatok születhessenek, megújult és nyitott emberek hagyják el a termet a foglalkozások végén.

A mi kurzusunkon kb. 180 fő vett részt. Fiatalok, idősek egyaránt. Nagyon sok emberi sorssal találkoztam, megérintettek...

Az előadást élvezet hallgatni, fel sem tűnik, hogy eltelik közben néhány óra. Sok játékos feladat van, ami rávezet arra, hogy egy-egy mintát miért ismételünk, miért történik mindig ugyanaz velünk. A bátrabbak megosztották a nagyközönséggel a saját tapasztalataikat, dolgoztunk a bennünk rejlő blokkokkal, nagyon sok "aha" élményben volt részem.

Eddig szkeptikusként azt állítottam, hogy az emberek nem képesek megváltozni. A kurzus második napján felül kellett bírálnom ezt az elképzelésemet, mert Menis és a körülöttem lévő emberek rávilágítottak, hogy a hozott mintáinkat újra lehet írni. Természetesen azt senki nem mondja, hogy ez könnyű, de nem lehetetlen. Csodát senki ne várjon, nem három nap alatt történik meg, nem is két hét alatt, de amennyiben dolgozol magadon, lehetséges a változtatás.

Az engem ért hatásokat lehetetlen lenne egy bejegyzésbe sűríteni, de igyekszem néhány gondolatot majd időről időre megosztani veletek.

Ha már idáig eljutottatok, ideje elmondanom, hogy kerül a fenti címbe Garami Gábor (https://hu.wikipedia.org/wiki/Garami_G%C3%A1bor_(r%C3%A1di%C3%B3s_m%C5%B1sorvezet%C5%91)/ rádiós műsorvezető, közéleti személyiség neve. Van, aki már tudja a választ. Igen, Gábor is részt vett ezen a kurzuson. Aki most azt várja, hogy majd valami szaftos történetet fogok róla megosztani, befejezheti az olvasást.

Gábor remek ember, közvetlen, humoros, pont, ahogy a médiából megismerhettem. Egy percig sem volt tolakodó, nem akart előtérbe kerülni, szerepelni, viszont a megosztott gondolataival sokat segített a csoportnak. Minden gyakorlatot lelkesen végzett, volt szerencsém az egyik feladatot vele csinálni. Őszintén, érdeklődve hallgatta az általam elmondottakat, s pont ilyen nyíltsággal vallott magáról és az életéről. És nem csak ő. Minden résztvevő nyitottsággal, érdeklődéssel, empátiával és ami nekem nagyon sokat jelentett ÍTÉLKEZÉS NÉLKÜL fordult a másik ember felé.

A csoport sokszínűségét jól példázza, hogy a kurzuson részt vett Garami Gábor mellett például Magyar Sajtódíjas médiafotós, nemzetközi szinten ismert és elismert bűvész, nyugdíjas nagymama, magánnyomozó, világutazó, ügyvéd, borász stb.

Kőhalmi Ferenc (http://kohalmiferenc.hu/) többszörös külföldi fesztiválgyőztes bűvész itt is hozta a formáját. Az előadás szüneteiben a résztvevők folyamatos kérésének eleget téve, fáradhatatlanul mutatott be érdekesebbnél érdekesebb trükköket. Igazi showmanként szórakoztatta a nézőközönséget. Amikor pedig a gyakorlatok végrehajtása után megosztotta az adott  feladat során tapasztalt élményeit, emberként is közelebb kerülhettünk hozzá.

A szünetek mindig élénk társalgással teltek, az ott kapott élmények egyenrangúak a teremben hallottakkal. Az ebédszünetekben vegyes klikkek alakultak, mindenki talált magának beszélgető társat, társaságot, mindenhol pozitívan fogadták. A három nap alatt egy magányos résztvevőt sem láttam, a kezdeti idegenkedés nagyon hamar feloldódott. Érdekes, értékes embereket ismertem meg, túlcsordulnak az emlékektől az érzelmeim és képtelen vagyok szavakba önteni az átélteket.

Mindenki megmutatott magából valamit. Ki többet, ki kevesebbet. Hatalmas respect azoknak, akik teljesen kitárulkoztak a számukra ismeretlen emberek előtt. Nem könnyű ennyi ember előtt beszélni, a szemükbe nézve az évek óta mélyre temetett fájdalmainkról vallani és a támogatásukat kérni. Még annak sem könnyű kiülni, aki egyébként megszokta, hogy közönség előtt beszél.

Sosem tudhatjuk, kiben mi lakozik és hajlamosak vagyunk egy kép, egy gesztus után ítélni. Annyi sors, annyi dráma húzódik meg egy-egy viselkedésminta mögött, hogy azt elképzelni se tudjuk.

A kurzus záró ceremóniáján mindenki megoszthatta a belső szépségét a többiekkel, hatalmas energiákat mozgató ölelésekkel zárult a rendezvény. Nagyon sajnáltam, hogy "csak ennyi volt".

Tudom, érzem, hiszem és vallom, hogy sokunk számára lesz még folytatás! Akár együtt, akár külön, de találkozunk még!

* Természetesen, a névvel szereplő esszenciás társaim engedélyt adtak a megjelentetéséhez.

A kérdés több szempontból is elgondolkodtató. Nézhetjük onnan, hogy az emberek fel merik-e vállalni bizonyos életkor felett az érzelmeiket? Ki tudják-e mutatni? Meg tudják-e élni?

Azt hiszem mind három kérdés elég érdekes. Aki sokáig élt társ mellett és mondjuk csak viszonylag későn tanulta meg, milyen egyedül lenni, az biztosan nehezebben nyit a külvilág felé. Aki az egész életét magányosan harcolta végig, mert mondjuk megözvegyült, vagy mert elvált és a gyerekek nevelése rá maradt, az vélhetően szintén nehezebben enged közel magához egy embert.

És akkor arról még nem beszéltünk, hogy mi az a szerelem? Nem mindenki érez egyformán. Van aki csendes szerelmes, van, aki világgá kürtöli, van aki mondja, van aki mutatja. Függ attól, ki, hol, hogyan és mikor szocializálódott.

A szüleim generációja nem a nyilvánosság előtt élte az életét (nem volt facebook, mobil telefon, tv és még sorolhatnám), ők a mai napig szemérmesebbek. Az utcán kézen fogva sétálás minden generációnak belefér, de egy váratlan ölelés, puszi, csók, bizalmaskodóbb érintés már nem mindenkinek. Kivéve, ha az ember szerelmes és meg meri élni, ki meri mutatni. Akkor a legkonzervatívabb ember is képes átmenni kiskamaszba. :D Elpirul, lopva körbenéz, hányan voltak tanúi az adott cselekménynek. Viszont ez nagyon jó állapot is!  Az ember újra megtalálja a gyermeki énjét, aki képes lelkesedni, tervezni, új dolgokba fogni, mindenféle mondva csinált okok helyett őszintén örülni annak, ami van és rácsodálkozni a hétköznapi dolgokra újra és újra!  Kár, hogy sokan ezt csak akkor teszik, ha szerelmesek. Holott szerintem minden életszakaszban fontos, hogy az ember tudjon örülni az apró dolgoknak is, hogy a gyermeki kíváncsiságát ne veszítse el! A test öregedhet, kophat, de a léleknek örökké fiatalnak kellene maradni! :D

Hogy miért is hoztam ezt a témát fel? Mert ismerek olyan 65 éves párt, akik sok viszontagság után találtak egymásra és a hétköznapokat sok humorral, őszinte szeretettel, szerelemmel fűszerezve élik. Örülnek a későn jött boldogságnak és élvezik minden percét! Külön öröm az ő boldogságukban az is, hogy a gyerekeik kedvelik egymást,  örülnek a szüleik boldogságának és szurkolnak, hogy sokáig boldogok maradjanak!

Összegezve, a szerelem kortalan! :D

Sosem válogat.

Nem csak azok mennek el, akik leéltek egy teljes életet, sajnos sok fiatal is. Van aki önkezével vet véget az életének, van aki baleset áldozata lesz, van akit betegség ragad el.

A facebook hírfolyamom ismerős és ismeretlenek halálhírével van tele. A veronai buszbaleset is itt van még. És marad is. Egy ismerős egy szállodában volt a diákokkal, egy kolléga gyereke is az áldozatok közt van. Hétvégén egy csúnya balesetben maradt ott egy fiatal férfi. Ma pedig szembejön egy újabb élet vége képekben. Megmagyarázhatatlan tragédia. Idén a sokadik. És még csak most kezdődött az év.

Felfoghatatlan. Megérint. Mind. Külön-külön is. Ismeretlenül is.

Legyen könnyű nektek a föld!

December elején jelent meg a fenti című novellás kötet. Az Aposztróf Kiadó hirdette meg a pályázatot, melynek eredményeképp 54 mai magyar novella került az antológiába. A könyv megvásárolható többek közt a bookline-on, a Librinél és talán előbb-utóbb az Alexandrában is kapható lesz.

Amennyiben megvásároljátok, érdekelne a véleményetek! ;)

A reggeleim a hírek hallgatásával és olvasásával indulnak.

A mai hír megrázott. Az összes média az olasz buszbalesettel volt  tele.

Mit érezhet az a szülő, akinek már soha többé nem jön haza  a gyermeke? Látom magam előtt a lelkes, ifjú arcokat, kinek az első, kinek a sokadik iskolai sítábor, mindenki izgatott, búcsúölelések a busz mellett, szokásos, túlaggódó kérdések...  A gimisek nevetve búcsúznak, alig várják, hogy lazuljon a szülői felügyelet, izgatottak az előttük álló élmények miatt. Lelkesek, tervezik  a  tábort, eszükbe se jut az 1999. 01.24-i busztragédia...

Majd a napi telefonok, mindenki boldog. A szülők várják,  hogy visszajöjjenek  és örülnek az újabb jól sikerült napnak. És eljön az utolsó hívások ideje. Mindenki nyugtatja a másikat, igen, jó volt, de majd otthon elmesélek mindent, ne a számla nőjön!

Aztán jön az iszonyú hajnal. Aki  hív, az  talán azt sem tudja mit beszél. Az álmából ébredő hozzátartozó ekkor már sejti, hogy baj van. És ő a szerencsésebb. Akinek a gyereke lehet összefüggéstelenül, érthetetlenül, többet zokogva, mint beszélve beszámol a tragédiáról.

És aki hiába próbálja a gyerekét hívni, süket a telefon....Feldolgozhatatlan. Kicsiben is. Egyesével. Tömegesen még iszonytatóbb a halál.

Ezek a gyerekek a jövő reménységei voltak. Előttük volt az élet! Annyi mindent szerettek volna megtenni, annyi helyre eljutni, hivatást, párt választani, gyereket vállalni. Vagy épp egészen másmilyen életet terveztek, de már sosem tudjuk meg mi lehetett volna belőlük!

A tanár, aki az utolsó pillanatig mentette a gyerekeket. A buszsofőr, aki próbálta korrigálni a hibát.... A szülő, aki volt olyan jó fej, hogy elkísérte a gyermekét...

Egyikőjüket sem ismertem személyesen... De a tragédiájuk megrázott! RIP! A hozzátartozóknak, az életben maradóknak erőt kívánok ahhoz, hogy ezt túl tudják élni és  kívánom, hogy idővel  kevésbé fájjon, kevésbé akarjon kiszakadni a szív!

A múltkor a rádióban arról volt szó, hogy a gyerekek mennyire őszinték és ezzel időnként a felnőtteket kellemetlen helyzetbe hozzák.

A családi legendárium megőrizte az én egyik korai zsengémet. A szociban üdülni voltunk vidéken. Egy másik kisgyerekes házaspárral közös asztalhoz kerültünk az étkezéseknél. Egyik alkalommal a várva várt tejbegríz helyett nekem tökfőzeléket hozott ki a felszolgáló. Válogatott káromkodások közepette adtam hangot nem tetszésemnek, melyet az asztaltársak megdöbbenve figyeltek. Szüleim azt gondolták, mentik, ami menthető. Miután rám szóltak, hogy fejezzem be a káromkodást, megjegyezték, hogy biztos az óvodában tanultam. Én már akkor is önérzetes voltam és rávágtam, hogy: - Nem, a nagypapától. :)

Ezek után jó darabig kerülték az egy időben történő étkezést az asztaltársak. :)

A másik esetre már magam is emlékszem. A régi szép időkben mindenkinek azonos ruhái voltak. A közelünkben lévő kötöttárugyár ugyanabból az anyagból készített gyerek és felnőtt fürdőruhát. Anyu egyik barátnője és annak családja is jött a strandra, ahol a néninek pont olyan volt a fürdőruhája, mint az enyém, csak szemmel láthatóan már nagyon fakó volt a színe. Odafordultam anyuhoz és megkérdeztem tőle, hogy: - Az enyém is olyan csúnya színű lesz, mint Zsuzsa nénié?

:) Anyu ennek se nagyon örült...

Ajánlom kedves Alkotótársaim figyelmébe!

Az oldal használati útmutatója egyértelmű, a tarifa baráti, a csomagok közt mindenki megtalálja a kedvére valót.

És akkor egy kis önreklám ;)

Fdvtv. 3. § 8. pontja h) a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló, 1987. július 23-i 2658/87/EGK tanácsi rendelet I. melléklete (a továbbiakban: kombinált nómenklatúra) szerinti 2105 00 vámtarifa szám alá tartozó (fagylalt és más ehető jégkrém) termék...

Van nem ehető is?! :D

Szerintem ilyen pasi mindenki tarsolyában van. Aki mindig pont akkor kerül elő, mikor épp nem számítasz rá. Egy ezer éves ex. Aki időnként felbukkan, mintha mi sem lenne természetesebb. Aztán sosem derül ki, hogy tulajdonképpen mit is szeretne. Vagy kitől.

Maca néhány napig lelkes volt. Megpróbáltam felvilágosítani, hogy egy játszma részese. Az ilyen pasi unatkozik. Mindenkivel jó viszonyt szeretne ápolni. Ez eleve kizárt, hiszen nem minden szakítás megy végbe sérülés és fájdalom nélkül, néha két ember nem tud egymás iránt közömbös lenni még hosszú évek múlva sem. Ez a típus viszont pont ezt erőlteti. Lebegtetve, hogy akár még barátságnál több is lehet. Újra... És néha lesz is. Aztán ugyanúgy tovább áll, mint tette 1-2-5-10 éve. Vagy pedig találkoztok párszor, majd úgy tűnik el, ahogy felbukkant. Esetleg szülinapra, névnapra, akármilyen évfordulóra ír. Ha megkérded az okát, megjegyzi, hogy ő csak figyelmes szeretett volna lenni. Néhány hétig részese az életednek, aztán ahogy előkerült, úgy lép le is. És Te megint elhitted, hogy fontos voltál. Sosem derül ki, hogy melletted még hány nőt tart talonban. Hogy kitől mit szeretne, hogy szimplán csak unatkozik-e vagy élvezi, hogy újra rá figyelsz. Netán önbizalom erősítésre használ egy kudarc után, tesztelve, hogy elég férfias-e...

Maca emberünkkel elment színházba. Meg néhány alkalommal étterembe. Karácsonyra parfümöt és virágot kapott. Aztán a pasas eltűnt. Szilveszterkor írt egy BÚÉK üzenetet, azóta se híre, se hamva. Maca először fel akarta hívni, úgy kellett lebeszélni, hogy nem ér annyit. Ez a pasi még úgyis előkerül...

Nektek van ilyenetek?!

Hőseink adatot gyűjteni indultak Budapest egyik híres körútján lévő irodába.

A nyomozópáros férfi tagja tudni vélte, hogy a körút melyik részére esik a cím s végül olyan jó 2 villamos megállónyira sikerült is tőle leparkolni. Hősnőnk addig matekolt a kocsiban, hogy magához ragadta az adatgyűjtős mappán kívül a gépjármű menetlevelét is. A keze lefagyott, míg a címhez értek. Bőszen előkapta az igazolványát az iroda földszinti részén, majd, miután a munkatárs szemrevételezte, felvilágosította a rendőröket, hogy az általuk keresett személlyel kapcsolatban az emeleten dolgozó ügyintéző tud felvilágosítással szolgálni.

Nyomozóink nem voltak restek, megindultak a lépcsőn felfelé....

- snitt

Iroda leírás:  A földszinten a lépcsősor alatt kialakított munkapultnál hárman dolgoztak. A fal és az asztaluk között körülbelül annyi hely volt csak, hogy a széküket kényelmesen hátratolva ki tudjanak sétálni. A lépcső hagyományos, fából készült, a fokok közt lelátni a földszintre. A lépcsőfordulóban sem voltak tárgyak a lépcsőre helyezve, mert ha véletlenül valaki bele rúgott volna mondjuk egy ott tárolt dobozkába, virágba, az biztosan a földszinti ügyintézők fején landol

- snitt vége

A nyomozónő ment elől, újra kezébe véve az igazolványt. Társa csak egy nagy csattanást hallott és némi szentségelést. Azt hitte a kollegina lerúgott valamit a lépcsőről... Hát nem. A jelvénye önállósította magát, veszélyeztetve ezzel a földszinten ülők életét. Úgy pattant le a lépcsőn, hogy a lent ülő munkatárs fejétől mintegy 4-5 cm-re ért földet a járólapon, ahol a fém még tovább pördült. Volt ám riadalom....

A nyomozónő már a szalagcímeket is vizualizálta: "Az XY Kapitányság munkatársa meg akarta ölni a Z cég alkalmazottját"

"Előre kitervelt merényletet követett el az állami cég alkalmazottja a Z cég képviselője ellen"

"Adatgyűjtésből emberölés - Hova jutunk?!"

És így tovább. :D

Gazdag Erzsi
Új év

Köszöntelek új év
új világa!
Hozz békességet
a világra!

Terülj, terülj ki,
tarka kendő!
Add elő kincsed,
új esztendő!

Ha új esztendő
én lehetnék,
minden gyermeket
úgy szeretnék,

mintha tulajdon
enyém lenne;
a jövendőmet
látnám benne.
Minden gyermekszív
rubinláda,
s egy-egy új év van
abba zárva.

A cím kissé félrevezető lehet. Szó sincs róla, hogy Maca mostantól a csajokat szeretné. Sokkal inkább arról van szó, hogy volt egy kis ideje és találkozott a barátnőivel. Ahogy én is az ezer éves ismerősökkel, akikkel az év nagy részében sajnos mindig le kell mondani a találkozót, mert hol ők, hol mi rohanunk.

A csajos esték ismét rávilágítottak néhány dologra. Például arra, hogy mennyire magányosnak lehet lenni egy kapcsolatban is, akkor meg már sokkal jobb, ha az ember tényleg egyedül van. Legalábbis én ezt vallom. Maca az ünnep alatt egyik este szinte sírva hívott fel, én hogy viselem, hogy egyedül vagyok. A számon volt a köszönöm, jól, de hát az embernek azért vannak a barátai, hogy őszintén megbeszéljék a dolgokat. Így is lett. Elmondtam, hogy voltam már jobb passzban is. Maca kontrázott. Elmesélte, hogy már a szülőktől hozott összes sütit felfalta kínjában, végignézte a kedvenc romantikus filmjeit, s a szeme bedagadt a sírásról.

Úgy kellett emlékeztetnem Regina* esetére. Aki évekig halogatta-tologatta a szakítást, mert arra várt, hogy majd Péter* és közte javul a helyzet, ha a srác végre lediplomázik. Aztán természetesen semmi sem változott. A diploma kézhezvételét követően még eltelt egy év úgy, hogy éltek csak egymás mellett, Regina meg folyton aggódott, hogy ha szakít Péterrel, sosem talál ilyen kedves, rendes srácot. Hiába győzködtük Macával mindketten, hogy attól még nem lesz boldog, ha a srác a legjobb barátja és szerelem nélkül csak vannak egymás mellett. Ahhoz mindketten túl fiatalok, hogy benne legyenek egy olyan kapcsolatban, ami semmi pluszt nem ad az életükhöz. Karácsony előtt egy héttel szakítottak. Még mindketten vettek a másiknak ajándékot (miért?!) és egyelőre szinte minden nap beszélnek telefonon. Péter elköltözött a közös lakásból, Regina meg próbálja belakni a teret, de egyelőre nem találja a helyét. Észrevettem, hogy az emberek türelmetlenek. Magukkal, másokkal, az érzéseikkel. Reginek is hiába mondtam, hogy ne azonnal akarja magát újra topon érezni, a kapcsolat végét meg kell gyászolni. Azzal Maca is egyetértett, hogy a minden napos telefonok nem segítenek...

Macával együtt beszéltük át Saci* és Jonatán* esetét. Náluk az a nagy harci helyzet, hogy Joni nem akar Sacihoz költözni, mondván, neki még meg kell valósítania önmagát. Mondja mind ezt úgy, hogy már mindketten bőven 30 felett vannak. Kérdem én, mit csinált eddig? A karácsony szokás szerint rohanással telt. Joni morgott és méricskélt, hogy melyikük családjánál, barátainál mennyi időt töltenek, holott kettejük ideje is szűkre szabott. Saci egy darabig nyelt, majd a családi vacsora kellős közepén lecsapta az evőeszközt és Joni fejére olvasta, hogy miatta rövid a kettejük ideje, hiszen Joni már a sokadik diplomát szerzi és minden hétvégén iskolában van. No comment. A vacsora katasztrófa lett, még kb. tíz ember hangulatát tették tönkre, s kérdés, hogy kibékülnek-e...

Ezek után Maca rájött, hogy neki tulajdonképp nincs oka panaszkodni, a végén már együtt röhögtünk azon, hogy ettől még egyedül is jobb!

*A neveket személyiségi jogokra tekintettel megváltoztattam

Weöres Sándor - Szép a fenyő

Szép a fenyő télen-nyáron,
sose lepi dermedt álom:
míg az ágán jég szikrázik,
üde zöldje csak pompázik.

Nagykarácsony immár eljő,
érkezik az újesztendő.
Míg a mező dermed, fázik,
a zöld fenyves csak pompázik.

Minden kedves Olvasómnak szeretetteljes, meghitt és vidám ünnepet kívánok!

A múltkori sztori azért nem ért ilyen egyszerűen véget. És már kicsit se volt vicces...

Aznap éjjel viharos szél tombolt. Alig aludtam valamit, attól féltem, hogy a szél letépi a redőnyömet. Reggel úgy ébredtem, mint akit agyonvertek. De aznapra remek programom volt. Kitaláltam, hogy a szokásos vonattal megyek, így lesz időm egy mekis reggelire, egy szuper kapucsínóra, hogy aztán a napra hangolódjak.

A meglepetés a vasúton ért. A vonat természetesen - már a MÁV számára természetesen - felső vezeték szakadás miatt abszolút nem járt. Senki emberfia nem tudott róla tájékoztatást adni, hogy mikor indul bármi is aznap. Néhányan lementünk a buszhoz. Szerencsénkre az 10 p múlva elindult. Majd a fizetős autóúton (még a táv felénél se voltunk) megállt. Nem műszaki hiba miatt, hanem a forgalom tett keresztbe. Egy jó km-es szakaszt lépésben tettünk meg. Itt már kezdtem sejteni, hogy a hangolódós reggelit elengedhetem. De azért még optimista voltam. Közben kaptam egy sms-t. Munkabér címszóval jött utalás. Tizenhárom-ezer pár száz forint. Na bumm! Ha ennyit dolgoztam, szép karácsony elé nézek!

Érkezés a pályaudvarra, a felszálláshoz képest egy órával később (szerintem a busznak nem ez a normál menetideje). Felszállok a metróra, alig indulunk el, mikor a hangos közli, hogy a másik vonalon a Deák tértől egyáltalán nem járnak a szerelvények. Frankó. Akkor a reggeli már nem is érdekelt, kezdtem azon aggódni, hogy nem érek oda. Oké, metrópótló pipa, jöhet a HÉV. Nem az, ami engem elragad, bár attól, hogy a szerelvény ajtaja nem volt nyitva, ki kellett feszegetni, hogy fel tudjak szállni, elöntött a hév.

És csodák csodája, kettő perccel a megbeszélt idő előtt sikerült odaérnem a találkozó helyszínére.

Kalandos nap volt. Természetesen a MÁV még délután is tudott alkotni. 10 óra alatt sem állt helyre a közlekedés... No comment.