Jó múltkoriban esett meg az egyik nem nevesített fegyveres testületnél, hogy a nem épp díszelgésre kiképzett daliák temetésre készültek.

Parancsnokuk a fejébe vette, hogy menni fog ez, mi baj lehet belőle, ha a tábornok úr búcsúztatóján a saját állománya veri a jobbra át-balra át-ot és adja le a díszlövést? A srácoknak fegyvere van, egy kis gyakorlással a feladat simán kivitelezhető. Az egységnél szolgált egy korábbi katona (tessék, katonáék kizárhatóak a találgatásból), aki anno pont a díszszázadot erősítette. Őt kérte fel a parancsnok, hogy egy hét alatt készítse fel a legénységet az alakzatban, fegyverrel egyszerre történő mozgásra.

Úgy is lett. Mivel emberünk maximalista, a srácok a napi nyolc óra helyett tízet gyakoroltak. Az alakuló tér tágas, fa egy szál se, negyven fok a betonon. Sebaj! A fiúk kemények, a kiképző még inkább, péntekre már egészen jól ment a dolog. Délután szemle, a parancsnok kivonul megnézni, hogy mire számíthat majd a vasárnapi temetésen. A srácok egyszerre csinálnak mindent, a formáció álomszép, a fegyverek egyszerre ugatnak fel, hiba egy szál se. Ám a parancsnok mégsem elégedett. Ő nem ilyen alakzatra gondolt. Elmagyarázza. Elpróbálják. Nem megy. A kiképző haragos, állomány szombatra is berendelve, most már az új figurát gyakorolják.

És eljön a nagy nap. A temetésen nem túl nagy a tömeg, néhány kriptaszökevény lézeng, de a tábornok az tábornok. Többen vannak a díszelgők, mint a gyászolók. Megy is minden, mint a karikacsapás. A kiképző roppant büszke magára, a beszédek alatt szálfaegyenes mindegyik legény. Az állomány egyik felének a ravatalozó elé kell vonulni hátulról, a széksorok között. Pistike a bal szélen megbotlik az egyik székben, majd letarol két sornyi öreget, s egy vétlen lövéssel zárja a mutatványt. :D

Azt hiszem a parancsnoki dicséret elmaradt. Isten nyugosztalja a tábornokot! :)