Mielőtt a balatoni biciklitúrás beszámolónak neki esnék, mindenképp meg kell osszam a tapasztalataimat a kerékpárszállításról.

Kezdjük a jó hírrel. Aki a Balatonra, Fertő tóra vagy a Tisza tóra utazik, kérjen ilyen típusú kerékpárjegyet. Mivel ez az ország bármely pontjáról a kiemelt és a programban résztvevő településekre egységáron van. Azaz a Nyíregyháza-Siófok viszonylatban is 420,-Ft. Gondolom a települések jegyzéke a MÁV oldalán fent van. Ha mégsem, akkor az információnál, vagy a jegykiadásnál meg lehet kérdezni. Nekem a pénztáros hölgy mondta.

És akkor jöjjenek a rossz hírek. Jó magyar módra azokból van a több.

Gyorsvonattal indultunk a Déli pályaudvarról Siófokra. Természetesen odáig is el kellett jutni. Reggelente elnézegetem a velem azonos állomáson felszálló bátor embereket, akiket nem zavar az emberáradat, hősként minden reggel felteszik a kerékpárjaikat a vonatra. Ami vagy jön, vagy nem, vagy van rajta bringás kocsi, vagy nincs, vagy van hely, vagy nincs és így tovább. Szóval naivan azt gondoltam, hogy egy szép langymeleg nyári délutánon könnyen kivitelezhető feladat lesz a majd 30 kg-val megpakolt bringát feltenni a vonatra. Olyan szerelvény jött, aminek az elején volt a mozgássérült és kerékpáros piktogrammal ellátott kocsi. Mi természetesen a vonat másik végénél álltunk. Gyors áttekerés az emberek közt cikázva a peronon és hopp meg is van a megfelelő kocsi. Feltenni a bringát nem volt egyszerű. Két pasi is elnézte, hogy három nő küzd a súllyal, a lépcsővel és a bringákkal. Mivel a masiniszta már fütyült, de mi még nem voltunk fent, így az első helyre letámasztottam a biciklit, hogy a többit is fel tudjuk tenni. Hiba volt. Botos Jeti bácsi úgy gondolta, hogy a fütykössel hadonászva, meg a lábát húzva neki joga van azonnal leülni, istent, embert és bringát nem ismerve csörtetni az ülőhely felé. Ez a kép ismerős volt. Botos Jeti nénik és bácsik nagy Budapesten a villamoson/metrón/héven/buszon is akadnak szép számmal, esetleg ismeretlen számú szatyorral megspékelve.

Snitt.

Érkezés nagy Budapestre. A bringával való leszállás se volt sokkal egyszerűbb, de a Délibe átgurulni már gyerekjáték volt. Még jó, hogy időben érkeztünk, mert a végtelen lépcsősort látva időt kellett szakítani az ájulás közeli állapot megszüntetésére. Tesóm felballagott a peronra, hogy megkérdezze, mégis hol a nyavalyába van a bringás feljárat. Ja, hogy az nincs?! Menj ki az Alkotás útra, told szépen át a biciklit, mássz fel egy kereszteződést a gyalogosok között, aztán gyere vissza a pályaudvar felőli oldalra a következő kereszteződésnél és már hipp-hopp a peronoknál vagy. Cirka 10 perc alatt. Ha kicentizted az időt, így jártál. Tudod, a "vonat nem váááár!"

A MÁV vicces, hiába kérsz konkrét szerelvényre jegyet, gyorsvonati pótjegyet, kiadnak valamit és mehetsz isten hírével. Ha szerencséd van, nem pont azzal a járattal akar utazni egy iskolai osztály. Nekünk szerencsénk volt. Abban is, hogy miután a vasút édesanyját emlegettem nem éppen szalonképes stílusban, egy fiatalember készségesen felsegítette a bringáinkat a kocsiba. Még jó, hogy végállomásról indultunk, így nem dobálni kellett, volt idő szépen elhelyezni. Természetesen, ha még két bringás jött volna, nem tudom, hogy az ő kerékpárjaikat hova tesszük. A gyorsvonat kifelé nyíló ajtóval, közepén oszloppal, akkorát kellett lépni, hogy Góliát is megirigyelte volna. De sikerült a kocsiban lévő oszlophoz stabilan kigumipókozni a bringákat.

Siófokon rendes volt a forgalmista, megengedte, hogy a peron végén lévő vasutasoknak fenntartott átjárón vigyük át a kerékpárokat. Megúsztunk egy lépcsőzést.

Kitérő:

Felmerül a kérdés bennem, de csak halkan merem megfogalmazni. A Déliből indul a vonatok legtöbbje a Balatonra. Napi x bringással. Nehéz lenne a lépcsőre mondjuk egy rámpát, vagy csatornát felszerelni, amin fel lehet juttatni a kerékpárokat anélkül,  hogy megpróbálná az ember felcipelni, vagy meg kéne kerülnie a fél várost?! Nekünk kivételesen szerencsénk volt, egyrészt időben voltunk, másrészt meg jött egy román csoport, ahol az izmos srácok felvitték a bringáinkat a lépcsőn. A többi fentebb.

Vissza a sztorihoz.

Hazafelé Veszprémből flirt vonat jött. Annak az a lényege, hogy alacsony padlós. Viszont itt is a forgalmista jóindulatán múlott, hogy a peron végén lévő átjárón gurulhattunk végig, különben várt volna egy lépcsősor. Ezen a vonaton a bringákat biztonsági öv tartja, sajnos az ülőhelyek ezzel vesznek, illetve 2-3-tól több bicikli esetén egymásra kell őket pakolni, különben nem férnek el.

Majd váratott magára még egy utazás. A teljes élményért a pakli kocsiban. Amire kb. épeszű ember meg se kísérel felszállni. Mivel a lépcső kb. 20 cm széles, és szinte egymás alatt van. A bicikliket fel kellene akasztani, de ahhoz a táskákat meg le kellene pakolni (kell egy pattintós táska a kőkorim helyett!). Nos, a felaggatás kimaradt. Nem csak nekünk, annak a párnak is, aki csupasz bringával jött. Bezzeg kalauz néninek (Ursula kinézetű és medve hangú) feltűnt, meg is jegyezte, hogy ez nem utastér és hogy a bicikliket fel kellene akasztani. Miután elmondtam neki (kissé ingerülten), hogy először is talán a MÁV-nak a normális felszállást kéne biztosítani, utána követelőzni, meg feltételeket szabni, inkább legyintett és mondta, hogy hagyjuk. Ezzel annyira felhergelt, hogy már csak azért is elmondtam neki, hogy mit gondolok a MÁV kerékpárbarát szolgáltatásáról. Azt hiszem a rakás sz..r volt benne a legenyhébb kifejezés. :)

Aki cuccokkal akar bringát szállítani, vagy szimplán gyenge, nehéz a biciklije, vigyen magával kísérőt, aki segít a le-felszállásnál.