És eljött a harmadik nap. Addigra annyi impulzus ért, hogy úgy döntöttem mindenképp ki kell mennem megosztani. Felismertem a mintáimat, a félelmeimet és reméltem kapok némi útmutatót.

Többek közt az előző napi játéknál rájöttem, hogy adni adok, de képtelen vagyok kérni. Vagy ha kérek, azt nem a megfelelő formában teszem. És ez csak egy volt a sok közül.

Hiába ültem ki az első sorba, Menis nem hívott ki. Egyre inkább azt éreztem, szétfeszít, ami bennem van. Hátra volt még egy érdekes feladat a délután során. A kötődés-bizalom feladat. Ez adta meg a kegyelemdöfést. Nem csak lelki, fizikai értelemben is. Olyan mélységet jártam be ott cirka tíz perc alatt, hogy el sem tudom mondani. Kellett ez a teljes felismeréshez. Sokkoló élmény volt. Nem tértem magamhoz napokig. Ez után a feladat után kiültünk a párommal Menishez és végre el tudtam mondani, könnyek között, ami már három napja dolgozott bennem. Nehéz volt. Még utána is. Hetekig. Az első pár napban migrén gyötört, de tudom, hogy ilyenkor oldódnak a blokkok, dolgozik a lélek.

Menis kiváló terapeuta és remek ember. Egy-egy mondattal, szóval, gesztussal megnyit csatornákat, évtizedes dolgokat rak rendbe, remélem még sokáig élvezhetjük a kurzusait! Direkt nem azt írom, hogy okításait, mert ő nem tesz mást, csak szeretettel terelget! Hálás vagyok és köszönöm! Azoknak is, akik segítenek ezen az úton.