"A mai levelemben a nyári kirándulásaimról szeretnék szót ejteni. Gyurmával a fesztiválozás után eldöntöttük, hogy kicsit túrázni is fogunk, mert annyi szép helyen nem jártunk még kis hazánkban. Elporoszkáltunk a Tisza tavi Ökocentrumhoz, a Káli medencében az Ingókőhöz és így tovább. Mind maradandó élményt nyújtott, de számomra a legkiemelkedőbb élmény mégis egy kilátóhoz kötődik. Nem adok tippeket, fedezzétek fel ti!

A legutóbb egy app segítségével lőttem magamnak egy bigét. Fogalmam se volt róla, hogy megtaláljuk-e a közös hangot, étterembe meg kávézóba nem volt kedvem menni. Persze ezt nem árultam el neki így pacekba, ezért javasoltam a kirándulást. A csaj vevő volt rá, megkérdezte hozhatja-e a barátnőjét. Ott már kicsit kiakadt pulzusmérő okos órám, mert az jutott eszembe, mekkora lúzer vagyok, ha nem tetszik élőben, nem is egyet, mindjárt két csajt hallgathatok órákon keresztül. Aztán lehiggadtam, mert eszembe jutott, hogy elrángatom Gyurmát is, úgysincs jobb dolga szombaton. Először kicsit morgott, mert dvd-ni akart hétvégén. A Simpson családot. Mondtam is neki, ebből öcsém már ki kellett volna nőni vagy 20 éve. Mindegy. Ígértem neki egy bigét, mindjárt lelkesebb lett. A megbeszélt találkahelyen teljes túradíszben vártak a csajok. Kicsit elszégyelltük magunkat, mert mi azért nem pont így készültünk, de a kezdeti zavar viszonylag hamar oldódott. Már az övék. Heherésztek egy kicsit, aztán leosztottak maguk közt. Ez tök nyilvánvaló volt, mondjuk nekem kukk mindegy volt, mindkettő bejött. Külsőre legalábbis. A belsejük meg nem is érdekelt igazán. Utána számoltam, az utolsó fesztivál óta már cirka három hét telt el.  Nem vagyok dicsekvős fajta, de azért a legyet is röptében, na meg néhány helyen már "csináltam". Többnyire Gyurma vitte a szót, a csajok kérdezgették, aztán mikor megérkeztünk az célhoz, javasolták, hogy messzebb állítsam le a kocsit, legyen több a séta. Hogy a nőknek miért kell mindig az a fránya séta? Úgy vettem észre, ez jó mindenre. Szerelmi bánatra, lelkizésre és ráhangolódásra.  Bármilyen ráhangolódásra. :) A szőke, aki az appos volt, már az út elején Gyurmára voksolt. A fakó barna meg rám. Mikor kiszállt a kocsiból lemeóztam a futóművét, stabilnak tűnt. Hál istennek nem volt tacskólábú farmotoros. Azokat nem komálom. Szóval romantikusos andalgásba kezdtünk. Egy idő után a sík terep hegyes-völgyesre váltott, de az se zavarta a csajokat, hogy vagy 4-5 kilométer erőltetett menet várt ránk az erdőn keresztül. Egy gyerekcsoporttal futottunk össze, ők már vígan rohantak lefelé. Irigyeltem őket, a számban már vattacukorrá állt össze a nyál, a víz meg nem nálunk volt. Későn kapcsoltam, hogy Gyurmáék lemaradtak. Lihegve estem be a kilátó ajtón. Fent az elénk táruló panorámától a maradék szavam is elállt, szerintem levegőt se vettem. Ezt használta ki a barna. Mesterséges lélegeztetésben részesített. Komolyan mondom, ez sem lepett meg. Sztoikus nyugalommal vettem tudomásul, hogy itt most valaki meg lesz ... Akarom írni, éreztem, hogy visszatér a tagjaimba az élet. Különösen egybe. Hogy belém mi ütött, azt magam se tudom, de fél perc alatt lekerült a forró naci a csajról, nekem sokat nem kellett matekolni, nyáron nem hordok alsógatyát. Olyat keféltünk a kilátó tetején, mint még soha. Nettó 5 percben. Öltözéssel együtt. Azért némi para maradt. Na nem azért, hogy bárki meglát, Gyurmáék bőven a vége után érkeztek, hanem, mert nem használtam óvszert. Amúgy Gyurma és a szőke még néhányszor beszéltek, én a barnával azóta se. Gyurma végül hiába fűzte, pedig még komoly zenei koncertre is elvitte, pedig az nem az ő műfaja, mégse sikerült az ágyába varázsolni. A barnáról néhány napja vallottam színt. Igaz barát, hátba veregetett és gratulált. Én meg azon imádkozom, hogy ne csörögjön a telóm, nem így akarok apuka lenni!"

A barátaim régóta mondogatják, hogy komoly bajok vannak az emberekkel, mióta Lipótot bezárták. Ékes bizonyítékul ismét szemezgettem néhányat a történeteikből.

Kezdjük mindjárt a Földanyával. Spiritualitás terén jártas embereknek nem lesz újdonság, hogy elméletileg a Pilis rejti a Föld szívcsakráját. Ezen belül is Dobogókőn a legerősebb a sugárzás. Na mármost emberünk beballag a kapitányságra egy tanú kihallgatásra. Tudja, hogy a barátnőjét is idézték, ezért bizalmasan megsúgja a nyomozónak, hogy nem akárki jön hozzá, hanem személyesen az Ősanya. Ugyanis olyan energiákkal van teli az illető, hogy az ő jobb válláról - és mutatja is beszéd közben - két szellemet vett le, a balról meg egyet távolított el. A nyomozó ilyen bevezető után izgatottan várja az Ősanyát. Be is fut. Egy trampli, kellően lepukkant, nem túl sok ésszel megáldott, kissé zavarodottan viselkedő középkorú nő. A kérdés adott: az Ősanyának titulált fehérnép, vagy a barátnője-e a bolondabb? :D

Erről mindjárt beugrott egy másik sztori is. Ahogy már korábban írtam, a bejelentőkkel csak a baj van. Aki két sort ír, információ tartalom nélkül, az épp úgy várja a problémájára a megoldást, mint a több kötetnyi irattal érkező másik. A legutóbb egy vaskos adria dosszié landolt a nyomozó asztalán. Tele újságcikkekkel, a napi szappanopera legújabb epizódjában elhangzottakat felkapó bulvárújságé mellett tartalmazta a tudományos-fantasztikus magazin kísérleteket taglaló cikkeit, a wikipédiáról letöltött magyarázó szövegekkel együtt. Illetve majd mindegyikhez mellékelve némi kézzel írott magyarázatot ábrákkal. Hogy mi volt a bejelentés lényege? Azt szerintem a mai napig sem tudja senki. Az illető levelének első bekezdése a szolgáltatói visszaélés sugárzással és minősített adathordozóval címet viselte. Azaz az irányított sugarú fegyverről regélt. Ábrán demonstrálva, hogy a tévében elhangzottaknak mi a valódi információ tartalma, milyen fenyegetéseket tartalmaznak ránk nézve és ezek milyen tüneteket váltanak ki. Például erős viszketést, olyan helyen, ahol nem tudjuk vakarni, az orgazmust rádióhullámokkal befolyásolják, az emberi agyat EEG nyomkövetővel manipulálják és ez már széles körben elterjedt! És így tovább több száz oldalon keresztül taglalva, hogy például a sorozatban elhangzó adott mondat kire, hogyan hat.

Szóval kedves Olvasóim! Jó lesz odafigyelni a környezetünkre! :)

Állunk a medence partján. A majd nyolc évesről  kb. le kell tépni az úszógumit, mert beleszorult. Megjegyzem neki:

- Lehet ez azért van, mert nagy a feneked.

Válasz: - Nem, nem nekem van nagy fenekem.

- Akkor kinek van?!

- Hát... A felnőtteknek. :)

" A Balcsi sehol, mi meg némán ücsörögtünk koszosan a kocsiban. Megmondom a frankót. Már kicsit se érdekelt a kárpit, csak az, hogy mielőbb leérjünk a szállásra. Tisztán emlékszem a rendőrök kaján képére, mielőtt utunkra bocsátottak. Az, amelyikről a gatyát szedtem le, megjegyezte, hogy "Látják uraim, ezért nem szabad félmeztelenül, meg atlétában vezetni. Nem csak, mert nem etikus, hanem mert rengeteg félreértésre adhat okot. További jó utat!" Már csak ez a mondat hiányzott! Gyurma nyugtatott, de én még utoljára elbődültem, nem úgy, ahogy a Riska szokott otthon, hanem amolyan oroszlán tudatban, hogy "szeretem, mikor a légkondi a frissen borotvált mellem simogatja", aztán tövig nyomtam a gázpedált és bőszen arrébb gurultunk vagy tíz métert a leállósávban. A csávó újra mellénk ért és jelezte, hogy vissza kéne térni az araszoló kocsik közé. Annyi jófejség volt bennük, hogy biztosították az utat, míg besoroltunk, aztán üveghangot hallatva elporoztak a leállósávban.

Nem akartunk a fesztivál területén sátorozni, abból már kinőttünk. A közelben egy vendégházban foglaltunk szállást. Pista bá, a tulaj feje sokatmondó volt, amikor, mint a vert had kiszálltunk a kocsiból. Meg se kíséreltük elmagyarázni a helyzetet. Viszont az öreg úgy gondolta, a falusi gyógymód mindenre jó, kerozinra hajazó házi pálinkával kínálgatott. A neje meg hozta a zsíros deszkát lila hagymával. Amennyire nem akartunk inni és enni, annyira jól sikerült az este. Fogalmam sincs mikor keveredtünk le a helyi kocsmába, arra emlékszem csak tisztán, hogy a zenegép végtelenítve játszotta a Nézését, meg a járását és hazafelé végigénekeltük az utat. Pista bát Gyurmával ketten támogattuk haza. A másnap csak délben kezdődött. Akkor viszont csúnya világ köszöntött ránk, ravatal volt mindkettőnknek. A szemközti ágyról győzködtük egymást, hogy estére mindenképp össze kell szedni magunkat/egymást, mert fesztiválozni kell.

Mondjuk konkrétan a tökömnek se hiányozott a buli, de ha már kifizettük, meg ezért jöttünk, csak összevakartuk magunkat. Pista bá kitett magáért, pálinka, bor, sör és egy fél disznó várt az udvaron. Hál istennek a disznó már feldolgozva, így csak falni kellett. Azt mondta, nem venné a lelkére, ha éhesen mennék a "városi gyütt-mentek közé". Miután megtudta, hogy Gyurma orvos, addig egy lépést se tehettünk, míg őt is, meg a nejét is alaposan meg nem vizsgálta az én drága barátom. Volt ám röhögés, mert fonendoszkóp helyett a zománcos bögre volt csak kéznél. Legalább a recepttömb nála volt bélyegzőstül. Az első koncertet a hevenyészett vizit miatt jól lekéstük, de aztán belejöttünk a bulájba. Annyira, hogy még két csajt is sikerült pattintani. A sokadik sör után mondjuk már mindegy volt. Meglepődtem, mikor ébredés után azt éreztem, hogy valami birizgálja a mellemet. Először aszittem, Gyurma fekszik rajtam, aztán láttam, hogy egy fekete hajzuhatag. Rettegtem attól, hogy az arca majd olyan lesz, mint amit szívlapáttal vagy kőműves kalapáccsal formáztak, de egész takaros menyecske volt. Mondjuk a nevére nem emlékeztem, pedig vadul próbáltam rájönni. Így maradt a Baby, mint autentikus megszólítás. Egész jól viselte, házias csajnak tűnt, ágyba hozta a kávét. Gyurma nyerített fel, hamar levágta, hogy halvány lilám sincs a kiscsaj nevét illetően. Ő se járt sokkal jobban. Ráadásul a mellette fekvő pina olyan volt hátulról, mint Claudia Schiffer, elölről meg Gobbi Hilda. Na jó, talán egy fokkal szebb. Amolyan igazi falusi kombiné. Alkatra is. A melle a hasát verdeste, oszt szerintem még harminc se volt. Az én "babámnak" szopós szája volt, kiderült, hogy elcseszte a plasztikai sebész, de legalább a dudái jól sikerültek. Egyikőjük se volt szívbajos, látszott, nem először vadásztak le együtt két palit. Sajnos aznapra már nem sikerült tőlük megszabadulni, pedig igyekeztünk ott hagyni őket a tömegben. Mindegy, a potyanumera azért jól jött. Az előző estire haloványan emlékeztem csak, de ez Babyt nem zavarta. Ahogy az sem, hogy az olajban tocsogó sajtos-tejfölös-fokhagymás lángos és a sör megtette hatását a negyven fokban. Olyan szagunk volt, mint egy komplett trágyaüzemnek. Rutinosan ellenőriztem a brifkót, mielőtt kamu telszámot cseréltünk volna. Amúgy meg alig vártam, hogy elinduljunk haza, a kis szobában úgy megállt az áporodott levegő, mint legutóbb Béla bá szíve a bicskától. De azért összességében jó kis hétvége volt!"

Mondom a három évesnek, hogy:

- Tedd vissza az ásványvizes flakonra a tetejét.

Mire ő:

- Az nem teteje. Az kupak.  :)

"Csumi Aranyapáim!

Ismét itt vagyok. Nem tudom, ti hogy bírjátok ezt a gatyaszikkasztó meleget, férfiasan bevallom én sehogy. Mivel a traktoron nem lehetett megmaradni, pedig ment a légkondi ezerrel, bográcsolni se volt kedvünk, így Sir Gyurmával elhatároztuk, nézünk valami vízpartot. Gyurmával pelenkás korunk óta ismerjük egymást, együtt rojtoztuk a Napsugár Óvoda óvónénijének az idegeit. Gyurma becsületes neve György lenne és megbecsült foglalkozást űz, ő a körzeti orvosunk. És hogy miért Sir? Mert még a kőműves dekoltázsa is szőrös. A vállán lévő pamacsokat az angol bobbyk simán megirigyelték, mikor középiskolában ott jártunk osztálykiránduláson. Fogadtunk, ki meri megmutatni a Fehér Bálnát a palotaőröknek, de mire oda jutottunk már senki se volt akkora legény, hogy letolja a gatyáját, maradt a félmeztelenre vetkőzés. De ez egy másik sztori lenne, nem untatlak vele titeket.

Vissza az idei kánikulához. Gyurma kitalálta, ha már nyár, tuti találunk valami frankó fesztivált a vízparton. A jegy horrorba fájt, de a neten akadt, akinek közbe jött valami és az utolsó pillanatban jutányosan szabadult volna a karszalagtól.

El is indultunk az én kocsimmal. Két hete volt szervízben, mert a fater megpadkázta, mondtam a srácoknak, hogy csocsi-ragyira rakják, mert szeretem, ha pöpec a verda. Szerintem még 20 km-t se mentünk, mikor belekeveredtünk egy akkora dugóba, hogy aszittem a Kínai nagy falon araszolunk a tömegben. Nem tudom a srácok mit buheráltak a műhelyben, de a légkondi egy idő után bemondta az unalmast. Könyököltünk az ablakban, már kezdtem érezni, hogy baj lesz. Ki akar póló nyomokkal barnulni? Mivel a sor úgysem haladt, ledobtuk a textilt. Mondjuk kicsit paráztam, hogy Gyurma úgy teleizzadja a vajszínű bőrkárpitot, hogy sose jön ki belőle, de aztán szóltam neki, hogy az egyik törcsit dobja az ülésre. 10 percig játszotta a sértődöttet, aztán győzött a jobbik énje és belátta, jobb a békesség. Aztán kezdődtek az izgalmak. Én még ilyet nem éltem! A rendőrök helyszíneltek egy balesetnél, a tűzoltók telefújták már a fél autópályát, de naivan azt gondoltuk, innen majd suhanunk, mint Anthony Hopkins a Leggyorsabb Indiánban. Még jó, hogy nem kötöttünk fogadást, buktuk volna, az hót ziher. Alig hagytuk el a balesetet szenvedett kocsikat, újabb kékek bukkantak fel. Motorral. Mellettünk. Ki is intettek a leállósávba. Nem nagyon vágom én ezt a diszkriminációt. Oké, nem kicsi a kocsim, de hogy mindig engem kell csesztetni?! Hogy néznék ki a 190 cm-mel egy Mini Morrisban? Férfi alá méretes verda való. Ezért van dzsipem. Mindegy is. Szóval a kékek kitereltek. A csávó leszállt a motorról, kellett volna neki egy hokedli, hogy a szemembe bírjon nézni. Mert, hogy nekem is ki kellett szállnom. Így is az ájulás környékezett,  az aszfalt tolta vissza a 40 fokot a képembe, lét-nem lét határán már vicsorogtam. A közeg ezt értelmezhette félre, mert öltözködési etikettből tartott egy bő fél órás kiselőadást. A monológba hiába akartam beleszólni, nem hagyta. Filmeken edződött, a jogsimat bőszen ütögette a tenyerébe és egyre jobban belelovallta magát. Egy kis idő kiesett a dumából. A következő emlékem, hogy Gyurma üvölt a főtörzzsel, én meg a kocsi hátsó kerekénél nyelem a benzingőzt. Szégyenszemre beleájultam a hatóság mondandójába. Fel akartam állni, de nem ment. Az előttem álló másik (talán zászlós?!) gatyájába sikerült belekapaszkodnom. Zokon vette. Félre értette. Megint elment az adás, a következő kép, hogy Gyurmával fekszünk a gőzölgő aszfalton hason, a kezem hátul, szorítja a vas. Nem fokozom. Sokára sikerült megoldani a szitut. A végén már kínomban csak röhögni tudtam. Szerencsére jöttek a tűzoltók. Fellocsoltak minket. De Gyurmának ez kevés volt, az elsősegély dobozból előkerült ollóval megnyirbálták a férfiasságát. Na nem azt! A mellszőrét, amire olyan büszke volt. Beleragadt az aszfaltba, ha akart volna se tudott volna felállni. Nem mondom, hogy ez volt életem sikersztorija, de a fesztivál még a kanyarban sem volt. "

- A levél kissé hosszú, folyt. köv egy másik posztban.

Voltatok már horror hotelban nyaralni? Nem?! Nekem sikerült egybe eljutnom. És pont azért, hogy ne csináljak nekik semmilyen reklámot se (tudjuk, a negatív reklám is reklám...), nem írom le a nevét. Csak a helységet.

A történet 2017 nyarán játszódik Hajdúszoboszlón. Az utazás is kalandosra sikeredett. Barátnőmmel szeretünk vonatozni, nézzük a tájat, embereket, csacsogunk. Hát ezen az intercityn az élménybe nagyban belerondítottak a Tisztelt Utastársak. A Zuglóban felszálló papa, aki ragaszkodott a saját helyjegyéhez és még az sem zavarta, hogy rajta keresztül kellett kommunikálnunk. Aztán a jó képességű, alkoholista püspökladányi fickó, aki úgy gondolta, az egész kocsiért ő felel. Félmeztelenül járkált oda-vissza, embereket akart egyik helyről a másikra átültetni, felajánlotta a vizes flakonját (amibe már beleivott), egy tőle kétszer nagyobb bőröndöt emelt fel a polcra úgy, hogy mindenkiben megállt az ütő, mikor ejti az ott ülők fejére, vagy saját magára. Aztán a csúcspontot az jelentette, hogy leszállás előtt még nem épp irodalmi stílusban kiosztotta a fiát... Természetesen nem is a MÁV lenne, ha minden rendben menne. A légkondi a 40 fokban elég haloványan muzsikált, a kalauz elfelejtette bemondani a következő állomás nevét, de azért csak megérkeztünk Hajdúszoboszlóra.

Ugyan meleg volt, de kitaláltuk, hogy elsétálunk a szállásra. Hiba volt. Mintegy 5 km-t gyalogoltunk bőröndöstül-táskástul. A hotel a csúszdapark felőli bejárathoz volt közelebb, ez azért némi örömre adott okot. Kívülről egészen helyén lévőnek nézett ki az épület. Belépve jött a meglepetés, a recepcióson semmilyen formaruha, amiből kiderült volna a kiléte. Átadtuk neki az utalványt, kedvesség és udvarias formák nélkül a kezünkbe nyomott egy-egy bejelentő lapot és közölte, ezt azonnal töltsük ki, aztán megmutatja a szobát. Kihalt folyosón jutottunk el a szobáig. Megállapítottuk, hogy kellően tágas, tiszta, bár a szőnyeg utoljára valószínűleg a múlt évezredben volt cserélve. A pasi megmutatta a légkondit, ránk szólt, ha elmegyünk akkor kapcsoljuk le és hogy mindjárt jön a pincér, felveszi a vacsora rendelést. Vacsora este 8-ig. Kérdezzük a hotel wellness részlegét, szauna-medence-jacuzzi kombóval kecsegtetett a prospektus, emberünk közli, hogy az is 8-ig van.

Sebaj, úgyse aznap akartuk igénybe venni a szolgáltatást, így a strandra készültünk, mikor megjelent a jobb napokat is megélt pincér. Kétféle második fogásból választhattunk, mi a brassói pecsenyére szavaztunk. A pincér jobb fej volt a recepciósnál, a légkondi használatát is megmutatta (hosszabb távon derült ki, hogy igazából túl sokat nem hűt). Meglepetten konstatáltam, hogy az ablakok közül egy nyitható és azon sincs szúnyogháló. A hűtőbe való dolgokat berámoltuk és irány a strand. Nagyon meleg volt, annyian voltak, mint az oroszok lengyelek, lévén, hogy velük volt tele a fürdő. A komplexum akkora helyen terül el, hogy újfent lejártuk a lábunkat, mire mindent megnéztünk. És még ismerőssel is összefutottunk. Velem nehéz bárhová is elmenni anélkül, hogy ne találkozzak ismerőssel :D Úgy terveztük, hogy fél 8 felé megyünk le vacsorázni, kényelmesen eleszegetünk majd 8-ig. Az időjárás kicsit megtréfált. Kezdett borulni, gyülekeztek a komor viharfelhők. A szállásra megérkezve konstatáltuk, hogy a hűtő nem hűt. Jeleztük a recepción. Gomez Alonzo Addams - az egyszerűség kedvéért Addams bácsi sajnálattal közölte, sajnos csak holnap tudja megnézni a hűtőt, mert mindjárt 8 óra. Az eredeti tervből nem engedtünk. A pincér hozta a második fogást, mielőtt még a levessel végeztünk volna. Addigra már odakint éjszakai sötétség honolt, villámok szelték ketté a látóhatárt és ömlött, mintha dézsából öntenék. Az öreg érezte, hogy magyarázatra szorul a tette, kedélyesen megjegyezte: Kihoztam, mielőtt elmegy az áram és nem látnak majd semmit. Szavainak egy dörgéssel kísért villám adott nyomatékot, meg az, hogy a világítás megremegett. Összenéztünk és igyekeztünk mielőbb a szobába jutni. Fürdés után már épp bekuckóztunk volna az ágyba, mikor kopogtak. Odakint szakadt, az ég épp akkor fényesen világított egy újabb villámtól. Nem vagyok beszari, kipattantam az ágyból, hogy megnézzem ki az. Addams bácsi állt ott, hóna alatt egy hűtővel....

Másnap elég vacak idő volt, Debrecenbe kirándultunk, s úgy terveztük este kipróbáljuk a szaunát, jacuzzit. Mikor visszaérkeztünk megkérdeztük, hogy üzemel-e a wellness részleg. Addams bácsi mellett Morticia néni is a pultban volt, egymásnak ellentmondó információkat adtak. Míg ők azon matekoltak, hogy megy vagy sem a szauna, én bámészkodtam. Legnagyobb riadalmamra egy kitömött antilopfejet vettem észre a pulttól nem messze. Az előző napi sötétségben ez elkerülte a figyelmemet. Majd Addams bácsi közölte, hogy be van kapcsolva a szauna. Átöltözés után lelifteztünk az alagsorba, ahol megjelent a pincér. Kiderült, hogy egyben wellness fiú is. Mondtuk, hogy ha már megy a szauna, az külön jó, mert először jacuzziznánk, aztán a finn szaunában fogunk lazulni. Emberünk közölte, hogy akkor bekapcsolja a szaunát (előtte Addams bácsi azt mondta,hogy már megy...), meg a jacuzzit is. Ez utóbbi 20 p-ig megy. Elhelyezkedtünk, pihenünk, aztán rá kellett jönni, hogy más időszámítás szerint működnek a dolgok, 10 p után a pezsgés abbamaradt.

Ki se fogjátok találni miből lehetett választani a vacsoránál? Természetesen volt minden nap brassói. Meg mellé igazi retro menü. Sült kacsa-csirke rizibizivel, valami egyszerű tészta és nem is tudom mi volt a negyedik.

Közben a masszázsról is érdeklődtünk. Addams bácsi nem értette a kérdést. Persze, hogy van. Egész nap. Amikor ráér a masszőr, előre egyeztetve. Csak halkan jegyzem meg, egyik nap sem láttuk a nagyon elfoglalt embert. Szerintem bezárták a masszázsszobába és soha többé nem engedték ki. Nem tudom miből vették készpénznek Morticia nénivel, hogy mindenképp szeretnénk ezt a szolgáltatást, mert két napig minden találkozáskor megkérdezték, hogy akkor most kell-e időpont, vagy sem?!

A harmadik napon biciklit szerettünk volna kölcsönözni. Volt rossz, meg még rosszabb. Az összes kerékpárt télen-nyáron a szabad ég alatt tárolják, mind rozsdás volt. A szívem szakadt meg.

Az egyik napra járt kedvezmény az Aqua Parkba. De alig sikerült megérteni, hogy akkor most a három komplexum közül mégis melyik kettőbe jó a kedvezmény?! Addams bácsi humoránál volt, mikor mondtuk, hogy melyik napra kérjük. Válasza: Jó, jó, de majd eldöntik az időjárást. Na itt gurult el a gyógyszerem, volt pofám visszakérdezni, hogy érti ezt? Hát hogy jó idő lesz-e vagy sem. Eléggé epésen sikerült megjegyeznem, hogy azt majd az időjárás dönti el, sajnos nem rajtunk múlik. Még így is ment a huzavona, szerintem nem volt benne biztos, hogy tényleg akarunk-e strandra menni, ezért csak az utolsó pillanatban rendelte meg a jegyeket.

Aznap még egy fatális hibát elkövettünk. Megkérdeztem, hogy mi a városi taxi száma, mert majd szeretnénk autót rendelni másnapra. Morticia néni készségesen megadta, majd este megkérdezte, hogy sikerült-e beszélnem a taxissal. Visszakérdeztem, hogy miért, egy autó van a városban és előre le kell foglalni? Valamit hebegett, majd másnap eljátszotta ugyanezt. Alig vártam, hogy elhagyjuk a hotelt. A lakókról még nem is beszéltünk. Mindegyik úgy nézett ki, mintha 1980-ból szabadultak volna valahonnan Bivalybasznádról.

A kiköltözés sem ment zökkenőmentesen. Morticia néni nyögve nyelősen állította ki a számlát. Míg ő elkészült Addams bácsi épp a telefont kezelte és fültanúja lehetettem egy mélyre szántó "vendégváró" tájékoztatásnak. Nem tudom mit kérdezett a telefonáló, de Addams bácsi unott fejjel a következőképp kommunikált: Igen, jó napot kívánok, ez az XY hotel. Hát... Tulajdonképpen nem... Nincs... Nem hiszem. Nézze meg a honlapunkat!

Semmi kedvesség, gondolom a szerencsétlen a honlapról keveredett a telefonhoz, remélve, hogy majd kielégítő válaszokat kap. Közben elkészült a számlánk. Morticia néni és Addams bácsi minden szokásos udvariassági formát felrúgva annyit mondott búcsúzóul: Jó utat!

Biztosan én akartam sokat, hogy megspékelhették volna valami hasonló blablával, mint például: Örülök, hogy a vendégeink voltak, remélem jól érezték magukat, várjuk vissza önöket stb.

Aztán még a strandról felhívtam a taxist. Okulva abból, hogy Morticia néni folyamatosan kérdezgette, hogy beszéltem-e vele, az indulás előtt két órával hívtam. A pasi zavarba jött, mikor mondtam a címet, nekem kellett neki elmagyarázni. Komolyan attól féltem, hogy a végén még ott maradunk.

Szerencsére a vonathoz időben kiértünk és hazafelé zökkenőmentes utunk volt.

Régebben beleszóltam mások döntéseibe, de egy jó ideje nem teszem. Macát sem értettem, mikor az atlétás csávó múltkori sztorija után úgy döntött, a srác kap még egy esélyt. Én biztosan nem találkoztam volna vele többet. Tudom, mindenkinek lehet szar napja, de mindennek van határa...

Vissza a történethez. Az újabb találkozóra a korábbi esetet követő két hét múlva került sor. Azt sem vágom, ha valakinek ennyi ideig nem hiányzol, eszébe se jut egy vibert, messengert, sms-t, akármit dobni, akkor minek erőlködnek még... Újabb randi lebeszélve. A srác szeretné, ha Maca a hétvégét nála töltené. A barátnőm lelkes, izgatottan várja a találkozót. Ott kellett volna gyanút fognia, mikor a pasi arra kérte, hogy tömegközlekedéssel menjen, mert neki még van némi dolga, nem tud elé menni. Maca 40 fokban szépen elbuszozott-vonatozott-metrózott a célig. És innen indul a horror sztori:

A srác futó csókok után benyögi, lesz még egy roppant fontos, vacsorával egybekötött üzleti tárgyalása, de Maca helyezze magát kényelembe, érezze magát otthon, ő meg majd jön. Közben bedob egy mosást, megkérve Macát,  ha lejárt, teregessen ki. És ha nagyon unatkozna, a porszívó, portörlő és a felmosó is a rendelkezésére áll, mert sajnos emberünknek két hete nem volt ideje takarítani. Maca meglepődve marad egyedül a kecóban. Kínos pillanatok... A tv-ben nem megy semmi érdekes, a csávó a laptopot magával vitte, a házban egy könyv nem sok, annyi sincs, mihez kezdjen most? A barátnőm rendes kislány, úgy gondolja, ha segít, a következő napok majd egymásra figyelve telnek. A nagytakarítás után megéhezve kinyitja a hűtőt, leesett állal szembesül azzal, hogy a frigó kong az ürességtől. Illetve a visszapakolt üres dobozoktól, felvágottas és sajtos műanyagfóliáktól. Elképedve küld egy üzit a csávónak, akinek annyi az össz reakciója, hogy kb. éjfélre otthon lesz, majd hoz valamit a közeli Burger Kingből. Az se hatotta meg nagyon, hogy Maca éjjel már nem szokott enni, mire meg hazaér, a legjobb szendvics is kihűl. Éjfél helyett egyre esik haza, hulla fáradtan, ingerülten, mert nem úgy sikerült a tárgyalás, ahogy azt elképzelte. A csávó lezuhanyozik, Maca kap egy jó éjt puszit, beszélgetés semmi, a gyerek feje még le se ér a párnára, már horkol.

Másnap köszönet helyett megkérdezi, hogy miért van a teraszon a felmosószett és hol van a kedvenc pólója. Majd főz egy kávét, levágja magát a kedvenc foteljába és azon elmélkedik, mit kellene venni reggelire. Mivel nincs kedve a boltba menni, reggeli helyett alaposan megdöngeti Macát (legalább a szexre nem lehet panasz). Aztán sajnálattal közli, hogy kicsit változott a terv, délután segítenie kell az egyik barátjának, de természetesen elviszi Macát a városig és mehetnek ebédelni is. A barátnőm csalódottan veszi tudomásul, hogy ez a hétvége se úgy alakult, ahogy szerette volna. A felsorolt alternatívák közül Maca könnyű salátára és grill húsra vágyik. Elindulnak a közeli étterembe, amiről már annyit hallott a pasitól. Gyanús, hogy a parkoló üres. Az ajtón bazi nagy felirat hirdeti, hogy hatósági ellenőrzést követően a NÉBIH 30 napra bezáratta az éttermet. :) Mi jöhet még?! Van a közelben egy nagyobb bevásárló komplexum, ott van minden földi jó, de Maca nem nézelődhet sokáig, emberünk a kínai faloda felé tolja. Maca kérését a grillhúsról lazán elengedi a füle mellett és közli, kettejüknek most pont jó áron van a menü, erre van keret, egyenek, mert ő mindjárt indulhat a barátjához. Szó nélkül esznek, a csávó a mobilját bűvöli, Maca pedig azon elmélkedik, hogy egy kanál vízbe tudná fojtani. A srác egy idő után idegesen tekintget az órájára, bár nem szól semmit, érezhető, hogy mehetnéke van. Kiérnek a parkolóba, egyeztetik, hol lenne a csajnak optimális a kiszállás, de alig mennek néhány száz métert, az autó megadja magát, se előre, se hátra. A csávó káromkodva konstatálja, hogy kifogyott a benzin. A legközelebbi kút is néhány kilométerre van, de a járgányt nem lehet az útközepén hagyni, megkéri Macát, hogy tolja már egy kicsit. A mellettük elhaladó autósok közül senki sem áll meg segíteni, de füttyöt, tapsot és beszólást kapnak. Maca egyre ingerültebb, legszívesebben felpofozná emberünket, de ettől jól neveltebb. Két kanyar után feltűnik egy buszmegálló. Maca integet a pasinak, hogy kormányozza a padkára a kocsit. A csávó kérdő tekintetét figyelmen kívül hagyva kiemeli a táskáját, int egy pát és felszáll az éppen érkező buszra.

Tanulságos hétvége volt! :D

Mostanában egészen fura sportot űzőkkel is találkozom a kerékpárúton.

Kezdjük a legkevésbé kirívóval. Emberünk télen-nyáron ugyanabban (vagy hasonlóban) a susogós joggingban, napszemüveggel a fején teker. Mindegy, hogy -20, vagy +30 van, a szerelés változatlan. Lehet űrtechnológiás cuccot tesztel, bírja a hideget, meleget, esőt, szelet és még csak nem is izzad. :D

A másik a kangoos csaj. Két település közt oda-vissza kb. 10 km-t fut le a kangoo cipőben. No comment.

A harmadik volt a kedvencem. Ő a biciklit maga mellett tolva futott. Hö? :D

És el ne felejtsem megemlíteni a szomszéd lépcsőházban lakó fura pasit. Ő például akkor is biciklivel indult neki a nagyvilágnak, amikor ónos eső esett, a parkoló végéig is csak négykézláb sikerült eljutni. Neki odáig egészen jól ment. Majd kikanyarodott és taknyolt egy akkorát, hogy kongott a jégpáncél alatta. :D De ettől csinál extrémebb dolgokat is. Például a szoba macskáját esténként lehozza wc-ni. Ez abból áll, hogy a ház előtti placcon és az árnyas fák alatt próbálja lihegve becserkészni a jószágot. Szerencsétlen meg örül a hirtelen jött szabadságnak, ilyenkor azt se tudja merre futkosson. :D

Aki azt gondolja, hogy ebben a bejegyzésben a tutit fogja olvasni a megvilágosodásról, az téved.

Messziről kell kezdenem...

A barátaim jelentős része régi ismeretséget takar, s ha nem is vagyunk napi kapcsolatban, számíthatunk egymásra. Vannak barátaim általánosból, középiskolából, a több, mint húsz éves sport múltból, főiskoláról, rendezvényről. Sokszínű kavalkád. Ám, ha bárkivel valami megmagyarázhatatlan ok miatt korábban véget ért a kapcsolat, én évekig rágódtam a miérteken. Természetesen mindig megkérdeztem, hogy mi történt, de sűrűn előfordul, mikor az ember nem kap magyarázatot.

Az esszenciának köszönhetően ezeket a felesleges köröket már nem futom le. Nem megvilágosodtam, nincs szükségem a felesleges agonizálásra, egyszerűen elengedem az embereket. És hogy ez most miről jutott eszembe?

Volt nekem egy nagyon jó barátnőm. Középiskolai barátság. Egymás mellett ültünk, suli után évekig rendszeresen találkoztunk. Néhány éve (talán 3-4?!) eljött a kollégáimmal és velem egy étterembe. Valamiért nem sikerült bekapcsolódnia a társalgásba, amikor meg mégis, kínos percek voltak. Csodálkozva figyeltem, hogyan jutottunk ide és mi ez az egész. Furcsa és kellemetlen szituáció volt, de nem tulajdonítottam neki óriási jelentőséget, gondolván, majd úgyis megbeszéljük. A találkozó után néhány nappal ráírtam, hogy mikor futunk össze, kettesben, mire kaptam tőle egy olyan választ, amivel nem tudtam mit kezdeni. A lényege az volt: nagyon magamra haragítottam, ha lehiggad, majd keres. Visszaírtam, hogy nem értem mit tettem, de akkor majd jelentkezik, ha akar. Nos, azóta sem hallottam se hírét, se hamvát egészen néhány nappal ezelőttig. Hónapokig rágódtam rajta, mi vezetett idáig, de azon a találkozón úgy éreztem, hogy kettőnk között fényévek vannak. A kollégáim is megkérdezték, hogy mi tényleg barátok vagyunk-e, mert annyira nem illünk össze.

A napokban a vonaton futottunk össze. Szembejött velem, már leszálláshoz készülődtünk. Nyilvánvalóan látott. Én kilépve köszöntem, amit vagy hallott, vagy nem, elég hangos volt a vonat. Esküszöm semmit nem éreztem, csak kíváncsiságot. Se harag, se düh, se más érzelem nem volt bennem. Ő viszont láthatóan feszült volt. Kapaszkodott az ajtóba, alig várta, hogy kinyíljon, a hátán az izmok megfeszültek a kellemetlen helyzettől. Úgy lőtt ki, hogy szinte futnom kellett utána. Szedtem a lábamat, hátha még egy pillanatra látom az arcát, de a vasút lépcsőjén konkrétan már rohant le, őrült szlalommal kerülgetve az embereket. Én pedig felszabadultnak éreztem magam. Mint, aki egy nagy tehertől szabadult meg. Ezt is az esszenciának köszönhetem. Elengedtem. Nem fáj, nem érdekel többé. Szép tükör volt, hogy ő még évek távlatából is feszült, a ki nem mondott, át nem beszélt sérelmei miatt. Engem viszont helyre tett, jó úton vagyok. És ezért hálás vagyok. Köszönöm a tükröt!

Megdöbbentő tapasztalásom volt a napokban.

A városunkat kettészelő főút egyik kanyarjában jól belátható a gyalogátkelőhely. Általában lassítanak is a vezetők, tekintettel arra, hogy jelentős a gyalogos forgalom. A kora esti órákban a zebrától néhány méterre a földön kiterülve feküdt egy férfi. Sokan lassítottak, volt, aki meg is állt. Furcsán jött ki, de csak és kizárólag NŐK! álltak meg és jöttek oda. Szerencsére emberünknek nem volt komoly baja, szimplán részeg volt, nem igényelt orvosi ellátást, de megdöbbentett, hogy a férfiak szépen elautóztak, a nők között meg akadt olyan, aki egy kereszteződéssel lentebb megfordult azért, hogy megkérdezze szükség van-e mentőre, rendőrre, bármire.

Ilyenkor hol vannak a hős férfiak?!

A napokban levelet kaptam egy olvasótól, nevezzük Traktoros Lalinak.

A Cica Maca sztori kapcsán leírta a saját élményeit. Mivel csapnivaló a helyesírása (saját állítása szerint diszgráfiás), így a jóváhagyásával, korrigálva a hibákat adom közre a levelét.

"Hozzáfűznivalóm annyi lenne, hogy azért ezek a Macához hasonló nőcskék is megérik a pénzüket. Nem értem, miért baj nekik, ha valakinek nincs medencés háza, meg Lamborghini sportautója?! És mitől fáj az, ha a trikót kedvelem az öltöny helyett?!

Nem dicsekedni akarok, de nekem van egy nyolcvanezer eurot érő Lamborghini traktorom, meg két darabonként ötvenmillió forintot kóstáló John Deere traktorom, több munkagépem. És szerintem természetes, hogy nem szórom a pénzt két kézzel, ha már kemény munkával szereztem meg. Alapból herótom van azoktól a csajoktól, akiknek a külsőség számít, nem az, ami belül van. Velem lehet beszélgetni operáról, könyvekről, a film élményeim is naprakészek, de szabadidőmben a plázák helyett inkább a földet túrom. Miért? Mert ezt láttam otthon. Meg mellé még szeretem is. Apám, nagyfater és a tágabb rokonság is földművelésből élt. Mára saját borászatom van, az erdők egy részében fakitermelést végzek, a kukorica és a búzaföld is jól jövedelmez. Sorolhatnám, hogy miket csinálok, de gondolom ez senkit nem érdekel.

És igen, egyedül vagyok. Hogy miért? Köszönhető ezeknek a Maca féle nőknek. Egyrészt sosem tudom kitalálni mit szeretnétek. Hamar megunom, ha követelőztök, leszóljátok a munkámat, ruhámat, bármit. Aki meg érdekből közeledik, azt is gyorsan levágom. Oké, nem vagyok egy Adonisz, de nem is ez számít szerintem. Ha jut idő a meló mellett, akkor leugrom a kondiba, bár a favágástól szerintem így se telibe fosott búvárruhára hajazok. Vissza a nőkhöz. A legutóbbival kicsit macerás volt eljutni az ágyig, de küzdő típus vagyok, nem adtam fel. Harmadik-negyedik alkalommal lehettünk együtt, mikor az ominózus eset megesett. Rólam tudni kell, hogy gumiban az istennek se megy. Az olyan, mintha zokniban állnék a zománcos lavórba. Nos, a csaj korrekt volt, az elején közölte, hogy ő bizony nem védekezik, így rám marad a feladat. Gondoltam, ha időben kiveszem, nagy baj nem lehet. A csaj nem érintett meg mélyen, érzelmileg sehol se tartottunk, talán két vacsorán, meg néhány beszélgetésen voltunk túl. Egyre hevesebben estünk egymásnak. A kémiával nem volt baj A csaj azon mondatával már inkább, mikor éreztem, hogy itt az idő, ő meg közölte, hogy nyugodtan maradhatok, legfeljebb lesz egy gyerekünk. Mi van?! Lesz egy gyerekünk?! Azt hittem, itt a vég. Nem is ismerem. Milyen ez már? Minek néztek ti nők minket? Tenyészbikának? Eléggé megdöbbentett, hogy így randomra, néhány találka után,  bevállalna egy gyereket? Még a kapcsolati státuszunk is tisztázásra szorult, akkor meg hogy? Miért akarna így gyereket? A pénzemért? Kifut az időből? Önző módon magának, apa nélkül? Komolyan mondom, egy pillanat alatt az életkedvem is elment. Nem akartam belebonyolódni, hogy mégis mi a francot képzel, vagy mit szeretne, nem akartam a lovat adni alá, így ezt a témát a szőnyeg alá söpörtük jó gyorsan. Természetesen azóta se találkoztunk. Ő néhányszor még keresett, én meg leráztam. Gondolom, a barátnői előtt elhordott mindenféle szemét alaknak, aki csak ágyba akarta vinni. És fingja sincs róla, hogy mi volt a baj. Szerinted meg kellett volna vele ezt beszélnem?"

Lalitól kaptam még pár levelet, mind csaj témában íródott, ha érdekesnek találjátok, néhányt közreadhatok.

A Btk-t mindig módosítják.

Íme a legfrissebben megszületett javaslatok szemezgetve a hivatalos iratokból:

- Sikkasztás - szikkasztás bűncselekmény (javasolnám, hogy ez után otthon óvatosan a ruha szikkasztással, kerti földdel, nehogy baj legyen!)

- Közélet tisztasága elleni bűncselekmény  - közétel tisztasága (nem mindegy, hogy mit eszel, ezt már régóta mondom!)

És hogy legyen hozzá egy hivatal is, aki összefogja az egész kivizsgálását: Bécs-Kiskun Megyei Vizsgálati Osztály. Gondolom ennek a központja inkább Bécsben lesz, mint Kecskeméten :D

Lássuk be, hogy van nyomozó hatóság, aki mindent megtesz az ügyek megfelelő lezárásáért. Például az alábbi módon: "Tájékoztatom, hogy az akármilyen bűntett miatt a külföldi hatóságok előtt folyamatban lévő ügyben az ilyen-olyan Ügyészség 1234 számon előterjesztett jogsegélykérelem teljesítésének érdekében a HATÓSÁG .... Osztálya a szükséges intézkedéseket megetette."  Tulajdonképpen ez is egy elintézési mód. :D

Nyugodtan felvehetem az extrém sport listára a kerékpározást is. Ugyanis ma nagyon sokan másokat veszélyeztetve hajtják a drótszamarat.

Kezdjük azzal, aki az út közepén ténfereg és hiába csengetsz neki, nem megy odébb. Aztán jön, aki különböző mellékutakról, pihenőkről úgy hajt fel, hogy elfelejt körbenézni. A következő a "meggondoltam magam mégis arra megyek" típusú, aki úgy vált irányt előtted, hogy semerre sem nézett. Esetleg a tömött, hosszú sorban bringázók, akiket esélyed sincs kikerülni, mert vannak vagy tízen, közéjük akkor se tudnál besorolni, ha akarnál (általában ezek vezetnek kocsit is úgy, hogy a zipzár elvet nem ismerik, nehogy már te közéjük akarj beállni!).  Esetleg a "kanyarban előzök, az sem számít, ha nem látom be, hogy jön-e valaki szembe". Vagy "hátratekintgetek útközben, arra is megyek, amerre nézek" típusú humanoid is kifejezetten veszélyes, szerencsés vagy, ha nem megy beléd.

És ezek az emberek, akik miatt időnként satufékkel és csúszó bringával állsz meg jobb esetben elintézik egy bocsival. Értem én... De ha neki megyek, megsérülünk, akkor is elég lesz egy bocsi?

Attól vagyok roppant dühös, hogy az ilyen emberek miatt nem egy ismerősöm kötött már ki kórházban. Tényleg nem lehet figyelmesebben közlekedni?!

És eljött a harmadik nap. Addigra annyi impulzus ért, hogy úgy döntöttem mindenképp ki kell mennem megosztani. Felismertem a mintáimat, a félelmeimet és reméltem kapok némi útmutatót.

Többek közt az előző napi játéknál rájöttem, hogy adni adok, de képtelen vagyok kérni. Vagy ha kérek, azt nem a megfelelő formában teszem. És ez csak egy volt a sok közül.

Hiába ültem ki az első sorba, Menis nem hívott ki. Egyre inkább azt éreztem, szétfeszít, ami bennem van. Hátra volt még egy érdekes feladat a délután során. A kötődés-bizalom feladat. Ez adta meg a kegyelemdöfést. Nem csak lelki, fizikai értelemben is. Olyan mélységet jártam be ott cirka tíz perc alatt, hogy el sem tudom mondani. Kellett ez a teljes felismeréshez. Sokkoló élmény volt. Nem tértem magamhoz napokig. Ez után a feladat után kiültünk a párommal Menishez és végre el tudtam mondani, könnyek között, ami már három napja dolgozott bennem. Nehéz volt. Még utána is. Hetekig. Az első pár napban migrén gyötört, de tudom, hogy ilyenkor oldódnak a blokkok, dolgozik a lélek.

Menis kiváló terapeuta és remek ember. Egy-egy mondattal, szóval, gesztussal megnyit csatornákat, évtizedes dolgokat rak rendbe, remélem még sokáig élvezhetjük a kurzusait! Direkt nem azt írom, hogy okításait, mert ő nem tesz mást, csak szeretettel terelget! Hálás vagyok és köszönöm! Azoknak is, akik segítenek ezen az úton.

Alig cuccoltunk le, megjött a vihar is a szél mellé. Újfent csak abban reménykedtem, hogy Pünkösd hétfő nem ilyen lesz.

A térképet elnézegetve megállapítottam, hogy Füredről közvetlenül csak főúton lehet eljutni Veszprémbe.

Balatonfüreden visszagurultunk a szállásról a belvárosba, ahol szomorúan állapítottam meg, hogy a Jókai ház hétfőn egyáltalán nincs nyitva. Sebaj, a sétány és Bujtor szobra is megtette kultúrprogramnak.

A háttérben a tihanyi apátság látszik.

Ahogy kerekeztünk, egy útszéli vendéglátóegységben útba igazítottak, hogy Balatonalmádiból fel lehet menni Veszprémbe. Első gondolatunk a 13 ó-s vonat volt Budapest felé, de azt a körülmények gyorsan felülírták. Az út kritikán aluli volt. Táblák és minőség tekintetében. Mindenki össze-vissza keringett.

Almádiban megálltunk egy fagyit enni a főút melletti cukrászdában, ahol rockzene szólt. :D Az emelkedők ez után következtek. A "remek" kitáblázásnak köszönhetően kissé szabálytalanul át kellett vágnunk a főúton. Nem csak nekünk nem volt szerencsénk ezzel az úttal, de találkoztunk két olyan bringással, akik egy harmadik biciklit húztak magukkal. Kiderült, hogy a társukat megcsípte egy darázs, nem tudta, hogy allergiás rá, úgyhogy most mentő viszi a veszprémi kórházba, ők is oda tartanak utána.

A helyiek útmutatásának hála jól eltereltek (utoljára egy rendőrnő) a Kisberényi út felé. Alig 10 km-t kellett hegynek felfelé kaptatni addig, hogy a kijelölt út eltűnjön a kerekek alól. Álltunk a hegytetőn tanácstalanul, választhattunk a két murvás út közül. Oda egy 10%-os emelkedőn jutottunk el. Az én biciklim kifejezetten alkalmatlan a hegyek megmászására, pedig hosszú távra tervezett trekking kerékpárról beszélünk, így nekem az út jelentős részén tolnom kellett felfelé. Míg tanácskoztunk elviharzott (természetesen lefelé) mellettünk egy lovas, két autó és talán három bringás. Azt az utat választottuk, ahonnan ők érkeztek. Víkendházak között még mindig felfelé kaptattunk. Felsorolni is nehéz lenne, kinek a milyen rokonságát és egyebeket szidtam. A murva aztán öklömnyi kövekké változott. Igyekeztem nem mutatni a rémületet, lévén, én voltam a túravezető, de azért megfordult a fejemben, hogy mennyire leszek épületes látvány, amikor páros lábbal fogok ugrálni az urat káromolva a bicikli romjain. Lelki szemeimmel magam előtt láttam, hogy innen már csak sziklamászás jön, vihetem a hátamon a cseppet sem könnyű drótszamarat. Hál istennek ettől a sors megkímélt. 

A következő látványtól viszont nem. Nem is értettem.

Egyrészt balról jön az a kerékpárút, ami vélhetően Balatonalmádit köti össze Szentkirályszabadjával. Ahonnan fotóztam, onnan érkeztünk mi. Addigra megint murva lett. Szemben balra a jó kis aszfaltozott kerékpárút. A faluba vezető autóút viszont murvás volt!!! Hihetetlen. Európa, Magyarország 2017.

Szentkirályszabadja is megviccelt kicsit. A falut simán átszelhetné a bringaút, de akkor egy kanyarnál torkollana a Veszprém felé vezető útba, ezért inkább körbekerüli az egészet, s egy lámpás kereszteződésnél lehet a veszprémi kerékpárútra csatlakozni. Plusz néhány kilométer.

Sebaj, már láttuk lelki szemeink előtt a királynék városát. Ééééés egyszer csak meg is érkeztünk. Ez sem ment simán, a körforgalom Centrum feliratú táblája egészen a város határában lévő temetőig vezetett... Visszafelé jövet se tudtuk eldönteni, hogy vajon melyik kereszteződést néztük el, mert nyilvánvaló volt, hogy az Állatkert feliratú nem lesz jó. Így bónusz tekergés volt, mire a belvároshoz értünk. Nagy megkönnyebbülésemre azt még felismertem. :D

Sajnos sok időnk nem volt nézelődni, mert a 15 órás vonatot semmiképp se szerettük volna lekésni. Kutyafuttában néhány fotó a nevezetesebb helyszíneken és irány a vasút.

Amikor utoljára Veszprémben jártam, a Tűztoronyba nem lehetett felmenni. Amíg tesómék a kilátásban gyönyörködtek én készítettem egy remek fotót.

A vonattal szerencsénk volt. A pályaudvarig nyílegyenesen gurultunk (megjegyzem, ha dombra kellett volna mászni, nem érjük el a vonatot). Jegyvásárlás az utolsó pillanatban, a forgalmista jó fej volt, itt is megengedte, hogy a lépcső helyett a hátsó traktuson a vasutasoknak fenntartott átjárót használva jussunk el a peronra. A flirt vonatra lényegesen egyszerűbb volt feltenni a bringákat, mint idefelé. Ülőhely is akadt, bár, akinek mi foglaltuk el a biciklivel a helyét, nem volt annyira boldog.

Némi rohanás volt a napban, de a szép helyek kárpótoltak.

Viszont azt eldöntöttem, hogy soha többet nem megyek a Balaton közelébe se ilyen biciklitúrára. Kritikán aluliak az utak, nem éppen európai a színvonal, holott nagyon sok külföldi is megfordul a Balatonnál.

Km: 52,37 ebben már benne van a budapesti és a városon belüli tekerés is. Füredről Veszprémig 45 km volt a hegyen át.

Aki siker sztorit vár, az várja ki a végét! Nem lövöm le a poént mindjárt az elején.

Netes ismerkedés, a pasas jól szituált, öltönyös képe van fent, jó kiállású, sportos, magas, fogpaszta reklám vigyorral. Első szűrő pipa, ha meg van az összes foga, nagy baj nem lehet. :D Több soros levélkék, átjön az intelligencia. Ez is pipa. Munkájáról annyit mond, hogy tolmácsol, tárgyal, olyan manager féle. Nem kell ezt ragozni, jó lesz, tekintettel arra, hogy más fórumon is gyorsan le lett csekkolva. Jöjjön a találkozó, felesleges az időhúzás, a szimpátia megvan.

Bevásárló komplexum előtt fékez a csodaverda, nem csak Maca szája marad tátva, a környéken ténfergő emberek is kamilláznak. A kocsi nem csak márkájában különleges, a színe is remekül eltalált. A srác kedves, figyelmes, hiba egy szál se. Az első találkozót követi jó pár, a hónapok csak úgy repkednek, Macával egyetemben. Remek beszélgetések, nagy röhögések, eszméletlen szex.

A kezdeti figyelem lazul, de a srác egyelőre főnyereménynek tűnik. Macát az se zavarja, hogy a harmadik-negyedik találkozóra már nem a szuper járgánnyal érkezik, hanem az itt-ott leamortizált "mi autónkkal". Van magyarázat: "szervizben van", "ez kevesebbet fogyaszt" stb. Hihető. Kiderül, hogy az öltönyt se annyira szereti, ha nem muszáj, nem abban megy a randira. Nincs is ezzel baj, ha mindig az lenne rajta, Macának is kosztümöt kéne vennie. Szóval eddig minden rendben!

Néhány randi lemondásra kerül, mert a pasi nem szeretné Macát a koszos házba vinni, meg a kertet is locsolni kell. Maca elképzel egy helyes vidéki házikót, pázsittal, grill sütővel, kerti medencével. Az első vizit alkalmával nincs ideje szemrevételezni a környéket és a kertet, mert sötétben érnek oda, a birodalom bemutatása az ágynál/ban kimerül. Semmi probléma, oltári az ágyban, a többi meg nem számít.

Majd jön a pálfordulás.A srác világosban invitálja a házába a nőt.

- Egy kis kitérő: A kert is megtekintésre kerül. Amit locsolni kell, az a veteményes, se fű, se medence, végeláthatatlan gazdaság. Már csak a kapálógép és a gumicsizma hiányzik. Aztán kiderül, hogy van mindkettő. Előbbi kölcsönadva a szomszédnak, a másik meg valahol kint a föld végén a fészernél. -

Az első alkalommal egymásra éhesen kimarad az étkezés. Aztán utána is, nem egyszer, nem kétszer. Mielőtt még Maca szóvá tehetné, emberünk ebédre hívja őt. Magához. Mivel nem egy nagy szakács, a közeli étteremből hozza az ennivalót. Kicsit késik, Maca fél órát szobrozik a ház előtt a negyven fokban, mire emberünk megjön. Árnyék sehol, a gyümölcsfák még nem nőttek meg, tavaly ültették őket. Elnézést kér, sokan voltak az étterem menza részlegén. Az étkezőasztalra kikerül egy tányér az evőeszközök mellé. A srác nem egy romantikus típus, se virág, se csoki. Ráadásul mosogatni se szeret, Macának a tányérra szed, ő meg jóízűen falatozik a műanyag ételszállító dobozkából. :D Végül is nyár van, ledobja a napi csecse ingét, félmeztelenül feszít az asztal mellett. Valamit inni is kéne, a hűtőből előkerül egy üveg sör. Ebédhez vidéken ez dukál. Ebéd utáni desszertnek Macát gondolja. Az ágyban. Kicsit türelmetlen, a ruhadarabok a földön, jön a meglepi, alig-alig előjáték után durr bele a közepébe. Nem is érti Macának mi a baja, hiszen azt mondta, hogy a szenvedélyes szexet szereti, akkor meg mit hisztizik, hogy kimaradt az előjáték?! Szex közben folyamatosan a drága karóráját stíröli, kiderül, hogy aznapra még van egy fontos tárgyalása.

Maca a kocsinál várja, emberünk kivillan egy kinyúlt atlétában. A kérdő tekintetre az a válasz, mit aggódik, nyár van! Aztán a szép inget lazán a hátsó ülésre hajítja, majd rápakolja a táskáját. Maca megkérdi, hol szeretne átöltözni, hiszen a tárgyalás egy előkelő budai szállodában lesz, a férfi csak legyint. Hol-hol, természetesen vagy a szálloda parkolójában, vagy majd a hallban megoldja. Maca táskájában van két csokis croissant, ahogy előveszi, emberünk ráüvölt, hogy most porszívózta ki az autót, eszébe ne jusson morzsázni. Na, nem a csoda járgányt, hiszen arról kiderült, hogy a haverjáé, időnként kölcsönkéri, azzal szokta a nőket elkápráztatni. A nő rákérdez, hogy kér-e a croissant-ból, de a férfi bőszen rázza a fejét, végül az egyik péksütit kikapja Maca kezéből és kábé harapás nélkül nyeli le. Maca túljutva az atléta okozta sokkon, ezen már nem tud, kínjában vihogni kezd. Udvariasságból a második croissant-nal megkínálja a férfit, aki harapás helyett ezt is eltünteti. Majd megkérdi két böfögés között a nőt, hogy van-e még.

Ahogy az atléta rákerült, a viselkedése idomult a stílushoz. A lepukkant, több helyen törött autójából hevesen rázza az öklét a gyalogosokra, a többi sofőrrel lehúzott ablaknál perlekedik. Centiken múlik, hogy egy-egy kanyart  be tud venni és fékezésnél nem tolja meg az előtte menőket. Kicsit késésben van, így padlógázzal repeszt a szállodához. Mivel Macával semmiben sem maradnak, a szállodához legközelebb eső buszmegállóban szinte kilöki a nőt, a táskáját utána hajítva még kiüvölt az ablakon, hogy majd beszélnek.

Szerintetek fognak?! :)

A  harmadik nap lustálkodással indult. Reggeli után elhatároztuk, hogy megmártózunk a Balatonban. A szállástól kb. 10 perc sétára volt a strand, ahová 450 Ft-ot fizetve be is jutottunk. Szerencsére, mivel még a szezon elején voltunk, nem volt tömeg, a víz kellemes hőfokkal hívogatott.

Délutánra vihart jósoltak, ezért úgy időzítettünk, hogy ebéd után tudjunk indulni. Az ebédet a Móló Étteremben fogyasztottuk el, majd indulás előtt dukált egy kis fagyi is a Móló Cukrászdában (http://www.revfulop.hu/magyar/revfulop-vendeglatas-molo-cukraszda).

Balatonszepezdnél a T. Nyomvonal kijelölő társaság jól megszívatta az ember lányát. Csak azért kellett felmásznunk a hegyre, mert a hegy közepén lévő eldugott utcácskában lévő - direkt nem írom le a nevét a helynek - cukrászda tulajdonosa fizetett azért, hogy előtte haladjon el az út. Nos, ez volt az a hely, ahová a lábunkat se tettük be. Aki jót akar magának, az mielőtt neki vágna a kaptatónak, szépen visszakanyarodik a főút felé és megspórol magának némi emelkedőt. Ráadásul az út vége is vicces. Egy cirka 10 %-os lejtő alján várja a gyanútlan bringást a stop tábla. Amivel nincs is semmi baj. Leszámítva, hogy bármennyire is biztonságos üzemmel indulsz neki, még érhet meglepetés, egy elpattanó fékbovden a halálodat is okozhatja. A lejtő végén a főút vár, elég nagy forgalommal. Ha véletlen nem tudnál megállni és valami csoda folytán mégis épségben átgurulsz a kocsik közt, szemben vaskorlát és fa vár. Gratulálok a remek tervezéshez!

Zánkánál kissé nyűgös voltam, a jól kitáblázott utak össze-vissza vezették az embert. Nem értem, hogy miért a kereszteződés után, a jó útra kell kitenni a táblát, miért nem lehet az irányt a kereszteződés előtt egyértelműen jelezni? Ez a probléma egész úton fennállt, sajnos a kerékpározás élményéből jelentősen vont. Azzal együtt, hogy az sem szerepelt a táblákon (talán utoljára Keszthelynél), hogy adott település hány km-re van.

Fent zánkai látkép.

Balatonudvarinál megnéztük a szív alakú sírköveket és kívülről a vízimalmot.

Tihanyig még pár dombocskát megmásztunk, az apátsághoz mindenképp fel akartunk menni. A vihar előszele eddigre ért utol.

Odafent olyan szélvihar volt, hogy alig lehetett fotózni. Igyekeznünk kellett, ha nem akartuk, hogy az égi áldás nyakon öntsön.

Balatonfüredig félelmetes szélviharban kerekeztünk, többet haladtunk hátra, mint előre. Aznap 48 embert mentettek a Balatonból, egy fiú sajnos meghalt.

Km:40,62

Mondhatom, hogy egészen jó úton haladok. Korábban se voltam éppen formakövető, de sokan megemelték kalapjukat, mikor tavaly egyedül elkerekeztem Passauba. Ezzel kezdődött a nagyobb lépés.

Aztán idén régóta dédelgetett álmomat is megvalósítottam. Kb. 1 cm-es hajat vágattam. A facebook képemhez érkezett hozzászólások megerősítettek abban, hogy jó úton járok. Az utcán megnéznek, jó értelemben, olyan emberek jegyzik meg, hogy szuperul áll ez a haj, akikkel sosem beszélgettem még. Az ismeretségi körömben többen is elmondták, hogy jobban nézek ki, mint évekkel ezelőtt, remek a kisugárzásom. Nos igen, ennyit tesz, hogy jól érzem magam a bőrömben és csupa olyan dolgot teszek, amihez kedvem van. A korlátokat, elvárásokat meg szépen magam mögött hagyom. Lépésről lépésre.

Azt kívánom mindenkinek, aki azt írta, hogy ő is szeretett volna ezt vagy azt kipróbálni, de nem volt hozzá mersze, hogy tegye meg! Sose késő változtatni! A világot a változások viszik előre. És mi emberek nagy dolgokat úgy tudunk véghez vinni, ha először aprókat teszünk!

A második nap egy remek svédasztalos reggelivel indult. Az eső felhőknek nyoma sem maradt, az éjjeli viharra csak a pocsolyák emlékeztettek és a kissé fülledt levegő.

Hévíz-Keszthely közötti utat szeretem, bár most felfelé kellett tekerni, ettől nem voltam elragadtatva.

A kastély kertjében lőttünk néhány fotót, majd a sétáló utcát vettük célba. Sajnos rendezvény volt, emiatt szalagokkal volt elterelve a forgalom, az embertömeg az utca két oldalán hömpölygött, a gyalogosok között próbáltak a bringások szlalomozni. Ezt viszonylag hamar meguntuk, a móló felé indultunk. Ezt a szakaszt azért szeretem nagyon, mert remekül fel van festve és kitáblázva. Bátran mondhatom, hogy a túra alatt ez a rész jelentett igazi felüdülést.

Idióta emberek mindenütt vannak, a sors itt is utunkba sodort egy remek párocskát. A hattyúcsalád békésen úszkált a Balatonban, mikor megjelentek IQ fighterék. Anyu hozta a nagyobb kutyát, apu a kisebbet. A nagyobb nem volt épp békés természetű, a hattyúk láttán éktelen ugatásba kezdett, majd a gazdáját a víz felé rángatta. A hattyú felfújta magát, a kutya felé indult. Anyu meg, nem hogy visszahúzta volna a jószágot, engedte. Mivel nem bírt a kutyával, centiken múlott, hogy nem rántotta a vízbe. Viszont a kutyának így is sikerült elkapnia a hattyút. Mindeközben apu meg csak nézte, hogy a párja küzd az elemekkel. Úgy szóltunk rájuk, hogy szedjék már ki a kutyát a vízből, a hattyú védett. Esküszöm megtapsoltam volna, ha a nő beesik a vízbe. Szegény hattyú veszített a tollaiból.

Visszafelé már tisztes távolságban jöttek, de a hattyú nem felejtett. A part felé közelített, de szerencsére a párocskának már volt annyi esze, hogy nem engedték össze az állatokat.

A hattyúfamília nagyon helyes volt. Ilyen indítás után gurultunk Balatongyörök irányába. Az út változatos képet mutatott, csodálhattuk a Balatont, a nyugodt horgászokat, a sétányon árnyas fák között kacskaringóztunk, jó minőségű úton.

Györöknél meg kellett mászni egy dombot, hogy a Szép kilátót megnézhessük, egy lefelé guruló fiúcsapat rendesen biztatott. A kilátás pedig mindenért kárpótolt.

Ez után a balatonedericsi Afrika múzeum következett.

Régebben már jártam ott, de érdemes a kirándulást időnként megismételni, mivel folyamatosak a fejlesztések. Kifogtunk egy csapat szombathelyi iskolást, akiknek idegenvezetést tartott a múzeum munkatársa és jó fej volt, mert megengedte, hogy mi is meghallgassuk a kb. fél órás érdekfeszítő előadást.

Újabb információkat kaptunk, majd megtekintettük az állatparkot, aztán az újonnan kialakított dzsungelben a kilátóhoz indultunk. Ahonnan fenséges látvány tárult elénk, bőven vetekedett a györöki panorámával.

Innen már csak Révfülöpre kellett eljutnunk. Szigligeti várhoz már nem volt kedvünk felmászni, így távfotó készült.

Az út dimbes-dombos volt, Badacsonynál csak hegyet másztunk. Ábrahámhegyet és környékét kifejezetten dühítő szakasznak titulálom. A táblák valahogy elvesztek, sokszor az úton felfestett nyilak adtak támpontot, hogy vajon merre is kellene menni. A kerékpárút itt-ott keskeny lett a belógó növények miatt, tele hupnikkal, a fák gyökerei miatt és millió besüllyedés, gödör nehezítette a haladást. Fák-bokrok simogattak, a fű cirógatta az ember lábát, nem volt nagy élmény, de aztán megérkeztünk Révfülöpre a Simon Apartmanházhoz (http://www.zimmerinfo.hu/revfulop/simon/hu.htm). Nagyon kulturált, remek környezetben lévő apartmanról beszélünk, bátran ajánlom mindenkinek. A házigazda és kedves párja mindent megtesz a vendégek kényelméért, az este olyan jól sikerült, hogy elfogyasztottunk némi welcome drinket, mielőtt a partra indultunk. Vacsorát a Csuki pizzériából (www.csukipizza.hu) rendeltünk. Először meglepett a kínálat, mivel nem 20 féléből lehet választani, de aztán mikor megérkezett a kaja, panaszra nem lehetett okunk. A tészta elolvadt az ember szájában, a mennyiség és a minőség kiváló volt.

Km: 53,07

Dr. Menis Yousry kapcsolati és kommunikációs kurzusa mellbe vágott és fizikailag is fájt. Nagyon. Sokáig.

Van min dolgoznom.

Az első gyakorlat első kérdése mindjárt a földhöz szegezett. A "mi a legnagyobb félelmed egy kapcsolatban?" olyan folyamatokat indított el, hogy csak kapkodtam a fejem. És ez még csak a legelső nap volt. A beszélgetőpartnereim megjegyezték, látszik, hogy sokat dolgoztam már magamon, mert gördülékenyek és szabatosak a válaszaim, de egy-egy kérdésnél érezték, hogy befeszülök. Amikor kitárgyalták és nekem csak az volt a feladatom, hogy hallgassam, milyen következtetést vontak le az általam elmondottakból, döbbenten hallgattam ezt a mondatot: " olyan, mintha bevonzaná, beprogramozta volna..."

Estére egy családállításos feladatra került sor. Ott pedig álltam a páromat és az édesanyámat képviselő személyek között és haboztam elindulni a férfi felé, érezvén, hogy édesanyámnak szüksége van rám.

Hazaérve volt időm gondolkodni a nap történésein. És rájöttem, hogy a reggeli társaknak igazuk volt. Előkerült egy gyerekkori mondat, amit mélyre temettem magamban, de meghatározta az egész életemet. Ahhoz, hogy ez a mondat többet ne tudjon rám hatni, fel kellett ismernem. Így már tudok vele dolgozni.

A második napon testvérem kiment megosztani. Az általa elmondottakat feszült figyelemmel hallgattam, hiszen én is ugyanazt éltem át, csak talán nem ugyanúgy. A kérdések záporoztak, Menis türelmesen hallgatott, a csapat figyelt, majd egy mondattal helyre tette a puzzle hiányzó darabját. A megfagyott belőled egy darab később is előjött. Egy kedves férfival is az történt, ami velünk. Az oldást ölelésterápia segítette. A teremben ülők egyszerre álltak fel és ölelték, ringatták a tesómat. A nap végén úgy éreztük, hogy mindkettőnk szívéről mázsás kövek gördültek le.

És még hátra volt a harmadik nap. Arról egy következő posztban olvashattok.

Az első nap kissé borúsan indult. Már, ami az időjárást illeti.

De nem szegte kedvünket néhány kósza felhő, alig vártuk, hogy felfedezzük a balatoni bringautat. Az ismerősök tájékoztattak, hogy Hévíz felől jönnek a felhők, itt-ott  leszakadt az ég. Optimistán azt gondoltuk, hogy majd mi megússzuk az esőt. Ez természetesen nem jött össze, de arról majd később.

Elindulás előtt Siófok belvárosát vettük célba. Megnéztük a víztornyot, amit nagyon hangulatosan varázsoltak látogató baráttá.

A torony tetején helyet foglalva körbemegy a padlón a széksor és meg lehet tekinteni, hogy melyik város hány km-re található. Olyan lassan forog, hogy ember legyen a talpán, akinek van türelme kivárni.

Odalent a Széchenyis szökőkút azonnal a kedvencem lett.

A vasútállomás előtt megtekintettük Kálmán Imre szobrát. Kicsit várnunk kellett, mert a városvezetés oly annyira ad a tisztaságra, hogy a szobrot is pont takarították.

A mellette lévő tér és a templom is hangulatos. Az időjárás nem volt túl kegyes, a mólónál majd elvitt a szél, sötét felhőkbe burkolózott a Balaton.

A vitorlázóknak ez még pont kedvezett.

Ránk várt közel 100 km, így a tervezetthez képest némi csúszással, de sikerült elindulni. A déli parton több látványosságot nem néztünk meg.

A kerékpárút a nyaralónegyeden keresztül vezetett, a Balaton látványával nem annyira kényeztetett el. Sokszor zavaró volt, hogy a települések úgy értek egymásba, hogy fogalmunk sem volt merre járunk, csak a vasút táblái adtak némi támpontot. Az elején még rá-rákezdett az eső, lassan haladtunk, folyamatosan le-fölvéve az esőkabátot, amit én elneveztem Batman-nek. Dechatlonos (igen, ez itt a reklám helye), felvéve nem ázik az ember keze, betakarhatja vele a kormányt is. Ami kicsit zavaró, hogy nincsen a kabát végén semmilyen súly, így tényleg, mint egy szárny repkedett utánunk, emiatt például a tükörben nem is láttam a többieket. Viszont kellemesen cirkulált benne a levegő, nem éreztem, hogy rám rohad.

Zamárdinál egy kedves rendőr barátom várt, nagyon jó volt személyesen is elbeszélgetni egy kicsit. A következő megálló Balatonföldvár után volt, ahol az út mentén egy lángosos hívogatta a népet. Mivel éppen szakadt az eső, kapóra jött a fedett terasza. Rajtunk kívül egy csapat dunaújvárosi bringás pasas és két leányzó várta az eső csendesülését. A férfiak tizenöt éve minden évben tesznek egy balatoni sörtúrát, most sem voltak szomjasak. :D Aigtálták a lányokat, hogy tartsanak velük, de nem volt nagy fogadókészség. A lángos isteni volt, ebéd közben elnézegettük a bátor fürdőzőket. Lesétáltam én is a vízhez, egészen kellemes hőmérséklete volt.

Ebéd után tova gurulva egyre melegebb lett. Szó szerint kánikula. Az itthon maradottakkal konzultálva kiderült, hogy az esőből csak nekünk jutott. Az út sok helyen a vasút mellett futott, néhányszor meg kellett állnunk, hogy kitaláljuk vajon merre folytatódik, de nagy meglepetések azért nem voltak benne.

A nyaralók között hasítottunk, aszfaltos utcákat szeltünk át. A falusi kutak hiányoztak, de azért volt elég vizünk. A szezon aznap kezdődött, az utakon már így is jó pár kerékpáros poroszkált. Néhol a természet megviccelt, az út mellett futott a kerékpárút, de azon senki sem közlekedett, mert a fák gyökerei élvezhetetlenné hullámosították a felületet.

Este hat tájékában értünk Hévízre. A környéket jól ismerem, de az még pluszban tetszett is, hogy Keszthely és a környező települések jobban kitáblázottak, mint a korábbi szakaszok.

Az estét ízletes vacsorával zártuk és 90,74 km-rel. Mire ágyba kerültünk, óriási vihar kerekedett, csak remélni mertük, hogy a másnap nem ilyen időt hoz.

"Csak a félelemtől van félnivalónk."

dr. Menis Yousry

Jó múltkoriban esett meg az egyik nem nevesített fegyveres testületnél, hogy a nem épp díszelgésre kiképzett daliák temetésre készültek.

Parancsnokuk a fejébe vette, hogy menni fog ez, mi baj lehet belőle, ha a tábornok úr búcsúztatóján a saját állománya veri a jobbra át-balra át-ot és adja le a díszlövést? A srácoknak fegyvere van, egy kis gyakorlással a feladat simán kivitelezhető. Az egységnél szolgált egy korábbi katona (tessék, katonáék kizárhatóak a találgatásból), aki anno pont a díszszázadot erősítette. Őt kérte fel a parancsnok, hogy egy hét alatt készítse fel a legénységet az alakzatban, fegyverrel egyszerre történő mozgásra.

Úgy is lett. Mivel emberünk maximalista, a srácok a napi nyolc óra helyett tízet gyakoroltak. Az alakuló tér tágas, fa egy szál se, negyven fok a betonon. Sebaj! A fiúk kemények, a kiképző még inkább, péntekre már egészen jól ment a dolog. Délután szemle, a parancsnok kivonul megnézni, hogy mire számíthat majd a vasárnapi temetésen. A srácok egyszerre csinálnak mindent, a formáció álomszép, a fegyverek egyszerre ugatnak fel, hiba egy szál se. Ám a parancsnok mégsem elégedett. Ő nem ilyen alakzatra gondolt. Elmagyarázza. Elpróbálják. Nem megy. A kiképző haragos, állomány szombatra is berendelve, most már az új figurát gyakorolják.

És eljön a nagy nap. A temetésen nem túl nagy a tömeg, néhány kriptaszökevény lézeng, de a tábornok az tábornok. Többen vannak a díszelgők, mint a gyászolók. Megy is minden, mint a karikacsapás. A kiképző roppant büszke magára, a beszédek alatt szálfaegyenes mindegyik legény. Az állomány egyik felének a ravatalozó elé kell vonulni hátulról, a széksorok között. Pistike a bal szélen megbotlik az egyik székben, majd letarol két sornyi öreget, s egy vétlen lövéssel zárja a mutatványt. :D

Azt hiszem a parancsnoki dicséret elmaradt. Isten nyugosztalja a tábornokot! :)