Ígértem, hogy még szólni fogok az első nap nem szimpatikusnak talált férfiról. Igen, ő az. Juhász Zoltán.

Egy közülünk.

Ha ma kérdezed őt, már így kezdi a bemutatkozását: Zoltán vagyok, jó ember vagyok.

S talán ez mindig is így volt, de ahogy az oly gyakran lenni szokott, a jóság néha kevés az életben maradáshoz, a fejlődéshez, a túléléshez. Néha egyszerűbb a "rossz" utat választani, mint szembenézni magunkkal.

Tények:

Zoli egy Heves megyei falucskában tengette életét, megnősült, gyereke született, eddig talán sablonos is a sztori. Apukájával járták a vizeket, matrózként dolgoztak. Talán a távollét, talán más, de a házasság egy idő után nem működött.  Sajnos a fiával innentől kezdve megszakadt a kapcsolata. Aztán beütött a krach is. Az édesapja 52 éves, életerős férfi volt, aki tragikus hirtelenséggel hunyt el. Feldolgozni a halált sosem egyszerű. Akkor sem, ha  természetes úton következik be, hát még akkor mennyire nehéz, ha a szerettedet megölik, a karjaid között veszíti életét. A szétesett család mellé ez az újabb pofon nem hiányzott. Eltelt pár év, a munka egyre kevesebb lett, Zoltánt hívták a fővárosba, szebb, jobb világot ígérve. Ekkorra már a második nejével is megromlott a kapcsolata, könnyű volt rábólintani az új kihívásra. 2004-et írtunk.

Munka alig-alig akadt, egyre mélyebb barátság szövődött viszont a kannás bor és Zoli között. Sokáig úgy tűnt, a lejtőn nincs megállás. Fesztiválról fesztiválra járt, részegen pedig jöttek az ötletek. Így kezdett el a parafa dugókkal kísérletezni. Keze alól egy idő után kreatívabbnál kreatívabb figurák kerültek ki, ha volt mit enni jó volt, ha nem, akkor elég volt a bor. Sokan agitálták, hagyjon fel ezzel az életmóddal, de a bor mámorában ez őt egy cseppet sem érdekelte. Egyik fülén be, a másikon ki.  Az évek meg csak úgy, huss, elrepültek. 2015-re az italozó életmód meghozta "gyümölcsét". Kórház lett a vége. A májbetegség mellé jött számos más is, de a kezelést egy jó darabig nem lehetett megkezdeni a legyengült szervezet miatt.

A fél év, amit a kórházban töltött pont elég volt arra, hogy rájöjjön nem akar még meghalni. Komolyabban akkor kezdett gondolkodni, mikor kiderült, hogy a betegségek miatt munkát nem tud majd vállalni, de az élni akarás és a tenni akarás erősen munkált benne. Ekkor határozta el, hogy parafából farag majd mindenféle figurákat. A kórházból kikerülve ajándékként osztogatta őket, szép lassan megismerték a munkásságát.

* néhány általa készített darab

Másfél évet az Üdvhadsereg szállóján töltött, 2017. decemberében egy nagyobb álma vált valóra azzal, hogy albérletbe költözött, ahol 2018. júniusától társa Lady is.

2017. áprilisában azzal a kéréssel fordultak hozzá, hogy a 2017. május 31-én tartandó Jószolgálati díj átadására kerülő ajándékcsomagokba parafa dugóból készítsen kétszáz darab madárkát. A felkérést tettek követték, másfél hónap alatt el is készültek a madarak, Zoltánnak jól esett, hogy a munkáját értékelik, megbíznak benne és egy jó ügyért ő is tehet a maga módján. Innentől egyre több felkérést kapott és kap, hogy valamiből több darabot készítsen, esküvőre, születésnapra, Mikulásra, karácsonyra. Ötlettára kimeríthetetlen, ha olyan kérést kap, amit eddig még nem készített, addig-addig foglalkozik vele, amíg keze alól kikerül az áhított darab.

A parafadugóból készült figurákért kapott adományokból tartja el magát. Sosem mond árat, mindenki annyit ad értük, amennyit gondol.

Érzelmek:

Mondhatnám, hogy akkor itt jön a mi találkozásunk a képbe, de ezt még megelőzte egy meghatározó momentum.

Zoli többnyire a járókelők szeme láttára készíti a műveit, sokan szóba elegyednek vele. Így ismerkedett meg egy lelkes fiatalemberrel, aki egyre gyakrabban állt meg mellette. Sok mindenről beszélgettek, a férfi elkötelezett híve az Esszenciának (http://www.essence-process.com/hu/) és sokáig győzködte, hogy menjen el az alapkurzusra (most is lesz egy szeptember 14-16 között). Zoli jó darabig ellenállt, mondván: "Úgy gondoltam, nem való ilyen egyszerű embereknek mint én. Kitartó volt, győzött! Hálás vagyok neki!"

Ez történt tavaly októberben. Zoli összespórolta a kurzus árát az adományokból és előrelátóan folyamatosan takarékoskodik, hiszen soha többet nem szeretne annyira kiszolgáltatott lenni, mint mikor még az utcán élt. A kurzus hatására kinyílt, megszabadult lerakódott terhektől, az élete több területen is fejlődésnek indult. Aztán jött a haladó kurzus. Az az ominózus, ahol én ráhúztam egy skatulyát anélkül, hogy váltottunk volna néhány szót. Amikor a feladatnál összekerültünk, meglepett nyílt tekintete és őszintesége, ahogy a korábbi életéről vallott. Soha életemben nem szégyelltem magam annyira, mint akkor ott. Távolságtartó módon igyekeztem a saját szégyenemet leplezni, harcolt bennem az elfogadó és az ítélkező én.

Igen, korábban is rásütöttem már emberekre bélyegeket. A hajléktalanokat és az alkoholistákat nem csak messzire kerültem, de meg is vetettem. És akkor ott állt velem szemben egy ember, aki ebből a lentből, az aljáról talpra állt. És nem lett megkeseredett, világ ellen lázadó. Ott állt velem szemben egy őszinte férfi, aki nem ítélkezett, csak adott, aki beismerte, hogy hibázott, aki megbocsátott magának és mindenki másnak is. Nem keresett a kudarcaiért felelősöket, tudta, hogy vastagon benne van, hogy a korábbiakat visszacsinálni nem lehet, de előre nézni és javítani igen. Derűvel és békével a szívében nyújtott támogatást kéretlenül, mégsem tolakodón a nehéz pillanatokban. És nekem egyre gyakrabban szorult össze a szívem, mikor arra gondoltam, eddigi életem során hány ilyen igazi csupa szív, igaz ember mellett mentem el az utcán, dacból, gőgből, nemtörődömségből.

Zoltánban egy csodálatos embert ismertem meg, aki küzd a kishitűségével, de lassan talán tényleg elhiszi, hogy egy közülünk. :) Nincs olyan helyzet, idő, amikor ne mosolyogva reagálna a kérésekre. Sosem hallom panaszkodni, mindig optimista és olyan erőt és melegséget sugároz, amitől jó a közelében tartózkodni. Ha kell, bölcsen hallgat, máskor javaslatot tesz, vagy csak jelenlétével erősít. Remekül ért az emberek nyelvén. A gyerekeket elbűvöli, akármilyen korosztállyal, bármilyen végzettségű emberrel pillanatok alatt megtalálja a hangot.

Amikor még ő is támogatásra szorult, már akkor is szeretett volna másokon segíteni, járt menhelyre kutyát sétáltatni és nagy vágya volt egy saját kutya. Lady mentett kutya, az ország másik végéből hozták fel ismeretlenül néhány telefonbeszélgetés után Zolinak, mert érezték, hogy jó gazdája lesz. És így is lett. A kép magáért beszél.

A múltkor barátok voltak nálam és büszkén mutogattam Zolitól kapott kincseimet. Jött a kérdés, hogy ki készítette őket, s én mesélni kezdtem róla. Ott is a szívembe nyilallt valami, mert az egyik fél reakciója pont ugyanolyan volt, mint az enyém hónapokkal korábban. Az a tipikus lesajnáló... Akkor erősödött meg bennem az elhatározás, hogy mindenképp bemutatom nektek őt, aki a szememben egy igazi HŐS!!!

Az oldalán szebbnél szebb és ötletes parafafigurák találhatók (https://www.facebook.com/zolika.juhasz.31?lst=100001293425888%3A100010874448719%3A1531842029). Aki pedig az alkotás folyamatában szeretne gyönyörködni, találkozhat vele fesztiválokon, a Fény utcánál, a Margitszigeten, vagy az Esszencián is. A szeretetével a szeptemberi alapkurzuson támogatni fogja a résztvevőket. És bizton állíthatom, jó kezekben lesznek, akik eljönnek Menishez!

ui: Természetesen Zoli hozzájárult ahhoz, hogy a személyes adatait és a fényképét megjelentessem.