Érdekes, hogy nagy és örök szerelem a Duna, mégsem tudtam, hogy 2004 óta június 29-én ünnepeljük a folyót, melyet tíz ország használ.
Európa második legnagyobb folyója, mely 2850 km-t tesz meg a Fekete-tengerig. Magyarországi szakasza 417 km. Vízgyűjtő területe több mint 800.000 négyzetkilométer.
A legenda szerint egy királyt koronáztak rajta, az is a mi királyunk, Mátyás volt 1458. január 24-én. 4 fővárost is meglátogat. Budapest mellett Bécsen, Pozsonyon és Belgrádon is keresztül folyik. A vaskapuról mindenki hallott, de arról kevesen tudnak, hogy 18 nemzeti parkkal büszkélkedik a régió, 7 ország vízgyűjtő területe révén 81 millió ember életére van hatással. A folyóban 52 halfaj él, élettere számtalan madár- és emlősfajnak is.
342 híd található rajta, az én személyes kedvencem a Lánchíd. A legtragikusabb árvíz 153 halálos áldozatot követelt 1838. március 13-án. Árvíz és jégzajlás ide vagy oda, a szívemet melegség tölti el, akár Passaunál csodálom, akár Mohácson.
Egy utolsó érdekes tény: 95 cm-es, azaz roppant alacsony vízállás esetén egy unikumnak számító sziklát is láthatunk a Gellért-hegy lábánál. Ínség-kőnek, vagy Ínség-sziklának is nevezik, mivel ínséges időkben bukkan elő. Legutóbb 2003 szeptemberében, 2011 novemberében és 2015 szeptemberében láthatták a szemfülesek. Nekem ahhoz volt szerencsém 2017. január 20-án, hogy a Margit híd lábánál a Duna jegén fotóztam a Parlamentet. Megrendítő és felemelő látvány volt.
És egy csodaszép képpel búcsúzom és kívánok még nagyon sok boldog születésnapot kedves Duna! <3
Utolsó kommentek