Kedves Barátaim!

Amikor eljön a búcsú ideje, én nem kérek sokat.  A kedvenc dalaimat hallgassátok meg, mielőtt hamvaimat szétszórjátok a sziklámnál.

A szél majd elvisz mindenhova, ahol valaha boldog voltam. Közületek egy olvassa fel Mary Elizabeth Frye versét (lásd lentebb), aztán engedjetek utamra. A vers több formában kering a neten, nekem ez ez ismeretlen fordító tollából származó tetszik a legjobban.

Megnyugvást a távozóknak!

Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog…
Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál.

ui: készült a közelmúlt negatív eseményeinek hatására

https://www.youtube.com/watch?v=8SbUC-UaAxE