Az ötödik napot mindenki izgatottan várta. Tudtuk, nem könnyű pillanatok várnak ránk, de az eddig cipelt terhekből bizonyára sokat le tudunk tenni.

A sorrendet nem mi döntöttük el, Menis határozta meg. A terem percről-percre alakult. Minden feladatnál egy kicsit meghaltam. Éreztem és átéltem a többiek történetét. Drámai és vidám pillanatok váltakoztak, a közösség egy emberként szurkolt és örült annak, aki épp kint volt. Energiák szabadultak fel, a terem tele lett szeretettel, megértéssel, elfogadással, megbékéléssel, hittel. Az idő meg csak úgy repült. Rövid ebédszünetünk volt, azért, hogy az energiák bent maradjanak, nem is mehettünk messzire.

A nap végén megkönnyebbülten, könnyes szemekkel fogtuk egymás kezét. Mindenki lepakolt a terheiből. Engem dupla meglepetés is ért. Már napok óta fájt a torkom, a vagány csajszi nekem ajándékozta a kendőjét, az irányító típusú nő pedig azt a ruhát, amiben végigéltem az ötödik napot. :)

Másnap reggel közös tánccal nyitottunk. Jó volt érezni a többiek energiáját, belefeledkezni a tánc adta biztonságba. Aztán Menis csavart egyet rajtunk. Amikor már azt hittük, hogy megoldottunk mindent, kiküldött az életbe. Az utolsó nap feladata ugyanazt a célt szolgálta, mint a megelőző napé, csak már koránt sem steril környezetben.

Amikor az emberek szíve nyitva van, könnyebben árad a jó és én is elhittem, senki nem bánthat. Megcsináltam a feladatot előző nap, beleadva mindent. Természetesen rengeteg szeretetet és támogatást kaptam akkor is, de az még óvó, támogató környezetben zajlott. Az utolsó napon nagyon fontos felismerésekre tettem szert. Olyannyira, hogy talán én voltam az egyetlen, aki a feladat végrehajtása után még késő este sem tudta abbahagyni a sírást. Úgy éreztem magam, mint akiről mázsás kövek hullottak le.

Volt ismét egy feladat, ahol körben mondtunk a társaknak egy-egy szót. Egészen máshogy hatott ez, mint a kurzus elején elhangzottak.

Az este folyamán megkértem a kellemes hangú férfit, hogy öleljen meg. Azért őt, mert amit kint megosztott, annak a nagy részét akár én is mondhattam volna. Azt éreztem, éltem át, mint ő. Ugyanott tartunk, csak más más irányból érkeztünk. Az ölelésében nem sok köszönet volt, nem volt jelen. És azt hiszem a kérésemet félre is értelmezte.

A sikeres kurzuszárást követően egy szórakozóhelyen karaoke bulival folytatódott az este. Köszönöm mindenkinek, hogy végig hallgatták előadásomban a Puszinyuszit és bátorítottak. :)

Mikor elköszöntem, a kellemes hangú férfi felemelt és úgy ölelt meg, ahogy korábban nem sikerült neki. Az az ölelés is sokat jelentett. ;)

Köszönöm a mentoromnak, a társaimnak és minden asszisztensnek, hogy támogattak az úton. Külön köszönet illeti azt az asszisztenst, aki befogadott egy hétre a házába és jó anya módjára mellettem állt az egy hét alatt és azóta is! <3 Éppúgy köszönet illeti azt a nőt is, aki elindított ezen az úton! Örökké hálás leszek nektek!