A tanú bemegy a nyomozókhoz. Hosszan, összefüggően, elég értelmesen beszél. Egészen a következő mondatig:

- Ez az ügy szempontjából teljesen irrevaláns. :p

Akik hisznek a sorsban, azoknak nem mondok újdonságot azzal,  hogy a mitológiában, a vallásban és az orvostudományban is különleges szerepe van a hetes számnak.

Azt mondják az embereknek hét évente meg kellene újulnia. Ez akaratlanul is megtörténik. Hét év elteltével lecserélődnek a sejtek, változik az ember. Úgy tartják, a párkapcsolatban kritikus a hetedik év. A munkahelyeken a hetedik évben figyelték meg a legtöbbször a kiégés jeleit.

Én egy duplán-triplán hetes ciklushoz értem. És úgy érzem, ideje van a megújulásnak. Rendet rakok nem csak a szekrényemben, de a lelkemben is.

Ha jönnie kell az újnak, legyen helye és tiszta szívvel, örömmel tudjam befogadni!

A változás időnként szükségszerű, nem kell hozzá megvárni a hét évet, ha belülről feszít, tessék lépni! Felszabadító érzés letenni egy sokáig cipelt terhet, újjá varázsolni a ruhatárat, felfrissíteni a kapcsolatokat.

Ráadásul tavasz van! Mikor máskor fogjunk a rendrakáshoz, ha nem most?!

A saját eredményeimről később beszámolok.

Nem véletlenül az ismert film címet választottam a bejegyzés címének.

A filmmel ellentétben a köztünk élő szüzek véletlenül se keverednek kínos kalandokba. Mert, hogy elzárkóznak... Bezárnak és csak nagyon szűk réteggel osztják meg a problémájukat. A helyzet kicsit sem vicces. Viszont elgondolkodtató.

Mielőtt ismeretlenül nyerítenél a gondolattól, hogy a jelenség létezik, nézzünk kicsit mögé.

Nem szeretnék vitázni arról, melyik nem képviselői vannak túlsúlyban, akadnak szép számmal mindkettőből. Van, aki félresikerült fiatalkori kudarc hatására zárt be és ahogy teltek az évek, úgy lett még bizalmatlanabb, még kétkedőbb abban, hogy megtalálja-e azt a személyt, akivel átélheti a szerelmet és a szexuális kielégülést. A szerelemre várók nagy részét a nők teszik ki. Akik fals filmeken edződve többnyire inkább várnak, mint hogy kezükbe vegyék a sorsukat. Kevesebb az, aki vallási megfontolásból őrizgeti erényeit. A nők amúgy is hajlamosak alapul venni a filmekben, romantikus könyvekben található szirupos, valóságtól elrugaszkodott ideákat. Sajnos ez a csalódást is borítékolhatóan hozza magával. Hiszen az a férfi, aki a bevásárlóközpontban már harmadszor tapossa le a cipősarkát jobb esetben elmormog egy bocsánatkérést, de arra hiába várnak a nőtársaim, hogy vacsorára/kávéra/akármire hívja őket. Ez csak a filmekben megy így. A könyveken edződött nők pedig csalódottan veszik tudomásul, hogy mindegyik férfi "hibás", egy sincs, aki megfelelne a követelményeknek.

És itt van a probléma első része. Már eleve elvárásokkal telve próbálnak ismerkedni, a nullához konvergáló toleranciával. Nincs olyan, aki tökéletesen megfelelne. Olyan van, akivel sok közös pont van és aki kellő intelligenciával, humorral felvértezve állja a próbatételeket.

A férfiak más tészta. A szüzek közé sorolom azokat is, akiknek néhány sikertelen aktus után a pornó, vagy Marok Marcsa maradt (az előkelőbb hangzás kedvelőinek az amerikai barátnő, Miss Casey - ejtsd: Missz Kézi).

Látom kedves Olvasóm, hogy lelki szemeid előtt megjelenik egy lúzer képe. Hidd el, ezek az emberek jobb esetben nem azok. Szakmájukban sikeresek, kedvelt társasági lények, szórakoztatóak, mégis örökké egyedül vannak. A sikertelenség, csalódottság sok embert megfutamít. Holott, jelen esetben nagyon jól működne a kutyaharapást szőrével. Ha nem azonnal a nagy Ő-t keresnék, hanem a balul elsült randevú, vagy párkapcsolat után újra és újra próbálkoznának. Természetes a gyászfolyamat, de az nem tarthat örökké. A sziporkázó humorú agglegény talán gyáva odalépni ahhoz a nőhöz, aki tetszik neki. A bájos leányzó szemérme mögött lapulhat a kudarctól való félelem.

Sajnos nem tudunk nekik segíteni. Amikor nevetve emlegetik, hogy még soha, vagy időtlen idők óta nem voltak együtt senkivel, még van remény. Ekkor kellene átlépni a vágyakon, fantáziákon és terápiás címszóval addig menni, míg nincs eredmény. Nem morfondírozva azon, vajon lesz-e folytatás, vagy elég jó voltam-e az ágyban. És ha nem? A világ nem ettől dől össze. Attól sokkal hamarabb, ha meg sem kísérel változtatni az állapotán az illető. Ha beletörődik, hogy ő sosem talál olyat, aki igazán szereti, akinek oda adhatja legféltettebb kincsét... Miért a szüzesség lenne az? Miért nem a belső szépsége a legféltettebb kincse?

Nem szabad elmenni a mellett sem, hogy a nagy szabadosság is tovább generálja a problémát. Úton-útfélen mindenki arról beszél, milyen volt ezzel, azzal. A tizenéves fiatalok testileg érettek, de lelkileg még nincsenek kész, mégis felnőtteknek való játékokat űznek. És ha nincs olyan személy, aki felvilágosítsa őket, bizony a pornóból tanulnak. Az tűnik normális szexnek. Ezt hajszolják, keresik, ki az, akivel mindezt át lehet élni. A tapasztalatlan lányok, nagyon hamar kiművelődnek és pornósztárokat megszégyenítő profizmussal csinálják. Élvezet nélkül. Huszonéves korukra meg kiégnek, megcsömörlenek a szexuális kalandoktól. Akik meg beragadtak saját erkölcsösségükbe csak kapkodják a fejüket. Hiszen a fiatalok jelentős része nem fektet energiát abba, hogy valakivel többször találkozzon, szinte kötelező lefeküdni már az első randin. Mert, ha ő nem, a másik lány/srác tuti megteszi. Aztán megvolt és pipa. Jöhet a következő. Az emberek türelmetlenek. Másokkal épp úgy, mint magukkal.

Nem irigyelem azt, aki huszon-harminc-negyven évesen még szűz. Nem könnyű ettől a stigmától megszabadulni. De meg lehet. Őszinteséggel és hatalmas bátorsággal. Magát választva és nem nézve, ki, mit gondol.

Te mit javasolnál, hogyan kezdjen hozzá?

Egy éve borzasztó tragédia hírére keltem, keltünk. És még mindig felfoghatatlan.

Az élet nem állt meg, de egy jó barát azóta is hiányzik. Viszont igazán sosem megy el! Szinte minden héten felemlegeti valaki. Korrektségét, emberségét, humorát. Ilyenkor hiszem, hogy fentről lát és ő is mosolyog a történeteken. A nevetése sokszor a fülemben cseng. És eszembe jut, hogy mennyire megnyugtató volt a közelében lenni. Mindig volt egy-két jó szava az emberhez, sosem tűnt idegesnek, zaklatottnak...

Nem halottak napja van, mégis eszembe jutnak mások, akik fentről vigyázzák lépteinket. Ez az élet rendje. Közhely, hogy mindenki elmegy egyszer. És tény is egyben. Az nem mindegy mikor és hogyan. Fáj a hiányuk, s a fájdalom idővel enyhül csak. Ám néha, ha sűrűbbek a napok, jobban lüktet...

A munkahelyen jönnek a körlevelek az elhunytak fotóival, történeteivel. Egyre fiatalabbak és egyre gyakrabban érkeznek ezek a levelek. Minden kép mögött drámával. Hogy hirtelen történt, vagy méltósággal viselt hosszú betegség után... Aztán, hogy hány gyerek maradt anya-apa nélkül.

Becsüljük meg az életet! Minden nap. Ahogy már mondtam. Ölelés!

"Aki a legjobban megítél téged,

aki a legjobban szeret téged

és aki a legjobban együttérez veled, az te magad vagy."

dr. Menis Yousry

Békésen autózgatunk Budapesten az egyik pénteki napon. A forgalom jónak mondható, vélhetően mindenki ebédel, vagy dolgozik. A Népfürdő utcában, a Duna Arénát alig elhagyva észleltük a 115-ös buszt. A sofőr, szakállas, erősen 60-as mókus, ezerrel és ész nélkül manőverezett. Hirtelen nem tudtuk mit szeretne, aztán vad tolatások közepette megfordult. Ott már sejthető volt, hogy van baj.forrás: saját kép

Ezt tovább tetézte azzal, mikor megpróbált elénk kijönni. Sofőröm is észlelte, hogy nem árt az óvatosság. Aki ismeri a környéket, tudja, hogy a Dagály utca előtt két sávos lesz az út, egy jobbra kanyarodó és egy balra vagy egyenesen menő. Na már most, sofőrünk nem igazán tudta eldönteni, hogy merre kéne mennie, így bőszen a két sáv között imbolygott. Aztán kijött a jobbra kanyarodóba, majd hatalmas elánnal kirakta balra az irányjelzőt és úgy fordult be, hogy porzott az aszfalt. Kívülről viccesnek tűnt. De vajon mit érezhettek a buszon ülők?

forrás: facebook

Lehet ezt?! :) :(

Nyomozóék adatot gyűjtenek vidéken. Isten háta mögötti eldugott település, annak is a tanyákkal, dűlőkkel tarkított része.

A GPS össze-vissza navigál. A jobb minőségű utakhoz szokott gépjármű poros földúton poroszkál. Nem rezzen a táj, se ember, se állat. Végül kiszúrnak egy házat a távolban, meglátva az ott tevékenykedő férfit. A nyomozópáros szeme felcsillan, meg lesz a keresett cím, csak tud a házigazda segíteni.

A kertkapunál fékezve szomorúan állapítják meg, hogy csengő nincs. Sebaj, a kutyák remekül jeleznek, az idős úr messziről jön, botjára támaszkodva a kapuig sántikál. A nyomozónő kérdésére kéri, hogy ismételje el lassabban, mert nem beszél ennyire folyékonyan magyarul. A kérdés tagoltan újra elhangzik, merre van a keresett cím?

Emberünk a kezén is számol, miközben hangosan mondja: ein, zwei, harmadik. :) Szóval tőle a harmadik utca. A szívélyes útba igazítást követően a páros elindul, néznek és számolnak. Az útnak erről a feléről már tábla is mutatja a keresett dűlőt. A német öregúr tévedett, de nem mennek vissza kiigazítani. A dűlő nem a harmadik, hanem a második kereszteződés volt. :p

Boldog az, aki meri vállalni önmagát, egyéniségét.

fotó: saját

"Minden érzésünk a maszkjaink mögött rejlik, ezért jobb átérezni a gondolatainkat,

mint az érzelmeinkről gondolkodni."

dr. Menis Yousry

fotó: internet

Korábban már írtam, hogy szerencsés vagyok, mert ismerek egy csomó különleges embert.

2019. február 07-én Bodor Péter ötszörös világbajnok motorcsónak versenyzőt kísérhettem el a Nemzeti Versenysport Szövetség díjátadójára. Az esemény hivatalos beszámolójáért keressétek fel a Bodor Team oldalát. Az enyém itt, most élményalapú lesz. :)

A Larus Étterem és Rendezvényközpont bejáratánál kedves hölgyek és urak segítették a bejutást, így mindenki könnyen megtalálta az asztalát. A piros-fehér-zöld hangulatfényekben pompázó terem sugallta, hogy nemzeti eseményre kerül sor. A körasztalokkal szemben állították fel a színpadot, szinte minden asztaltól jól rá lehetett látni. Mielőtt a díjátadó elkezdődött volna kötetlen beszélgetéseket folytattak a sportemberek. Mi a Jet-ski Szövetség versenyzőjével és barátaival, illetve az Erőemelő Szövetség díjazottjával kerültünk egy asztalhoz.

A kivetítőn a Szövetségek által delegált sportolók, csapatok képe futott, sokáig kellett várnom, hogy ezt a pillanatot sikerüljön elkapni:

fotó: saját

A háttérben Péter 33-as számú hajójával látható egy versenyen. :)

A rendezvény moderátora Csisztu Zsuzsa volt, üdítő személye emelte az est fényét. Mivel több mint 36 sportág 49 versenyzőjét díjazták, így az átadót műsorszámokkal tarkították. Az első etap végén aerobic bemutató volt, a második után versenytáncos pár csillogtatta meg tudását, lezárásképp pedig fantasztikus rúdsport bemutatót láttunk. Ahogy körbenéztem a teremben, lélegzet visszafojtva figyelte mindenki az izmos hölgy előadását. Hihetetlen erő és technikai tudással kezelte a rudat, amelynek az összeszerelését is maga végezte.

A versenyzőket hatalmas taps fogadta, megérdemelten. A csoportkép a végén nem csak nekem sikerült felemásra, ahogy elnéztem a hivatásos fotósokat, náluk se fért rá mindenki a képre. Így elégedjetek meg Péter azon fotójával, ami kikerült mind a weblapra, mind pedig a Bodor Péter hivatalos oldala elnevezésű facebook oldalra.

fotó: saját

És álljon itt a díj, ami a fényjátéknak köszönhetően színesben pompázik. Akárhogy igyekeztem, a fényeket nem lehetett lehagyni róla.

fotó: saját

A rendezvény svédasztalos fogadással zárult, ahol mindenki találhatott kedvére való fogást. A magyaros étkek mellett lazacos fogást is kóstolhattak az ínyencek. A fácánleves engem meggyőzött. Ízharmóniáját sokáig éreztem a nyelvemen. A desszertek is jó ütemben fogytak, de senkinek nem kellett várakoznia. A tökéletes szervezésnek hála egy pillanatnyi zökkenő sem volt. Nem csak az ételek pótlása, de az ünnepség is gördülékenyen ment le.

Remélem Bodor Péter a jövő évi rendezvényen már, mint hatszoros világbajnok képviselheti a Magyar Motorcsónak Szövetséget!

És ha szeretnétek akár róla, akár a motorcsónaksportról többet tudni, kövessétek a facen, vagy látogassátok meg az oldalát!  Ígérem, még én is írok róla egy későbbi bejegyzésben!

Olykor az is megesik, hogy a különböző hatóságokat mindenféle fura esetekkel találják meg.

Például a gyámhatóságnál válás után szoktak érdekes helyzetek kialakulni. A felek igyekeznek a lehető legaljasabb módszert bevetni a volt házastársuk ellen.

Megesett, hogy a férj egy neves szexmagazinnal állított be. Ezzel kívánta exneje rossz életűségét bizonyítani. Az ügyintézőknek addig nem volt világos a dolog, míg emberünk a középső oldalon, a poszternél ki nem nyitotta az újságot. Felismerhetően az exneje pózolt rajta. :)

Vagy a másik delikvens, aki egy dvd-t adott át az ügyintézőnek azzal, hogy az azon szereplő felvétel tökéletes bizonyítéka az exnej és a közte lévő jó kapcsolatnak, állítson bárki bármi mást. Nyugodtan kivárta, míg a  hatóság munkatársai megtekintették a felvételt. Amin az exneje orális örömökben részesíti. Apu meg ezt fentről kamerázta. :p

És álljon itt ezek ellentetje. A rendőrségen különböző minőségben, de mindenféle ember megfordul. Sztriptíz táncosnők, celebek, pornószínészek, állami kitüntetéssel rendelkező egyedek. Ahány ember, annyi személyiség. A pornósokról viszont mindenkiben él egy kép. Téves kép arról, hogy milyenek. Az emberi szűklátókörűség határtalan. Az egyik rendőr ismerősnél a magyar pornózás nagyágyúja volt bent egy ügyben. Kellemes, jól szituált hölgy, aki választékosan beszélt. Tipikus példája annak, hogy ha valaki ki van békülve önmagával és a világgal, nem szükséges a "saját nagyságát" bizonygatni. Sugárzott róla az életszeretet, a belső béke, összefüggően, kristálytiszta logikával felépítve adta elő a mondandóját. Nem feszengett, nem voltak kínos kérdések. Kulturált és intelligens beszélgetés zajlott köztük.

Így is lehet. :)

"Az álmod az életedről: Te vagy!"

dr. Menis Yousry

Kedvenc költőm halálának 100. évfordulójára néhány érdekességet hoztam nektek. Remélem találtok újdonságot is köztük. Nem a tankönyvekből ismert életutat szeretném feleleveníteni, arra a neten rákeresve tömérdek információt találtok. Inkább csak jellemző képeket mutatok életéből.

Például, hogy diósadi Ady András Endre néven anyakönyvezték az 1877. november 22-én Érmindszenten született költőt, aki a korabeli visszaemlékezések alapján édesanyjára hasonlított.

Középiskolásként is tanultunk róla,  hogy hat ujjal született, azóta sem találkoztam senkivel, akinek ilyen testi adottsága lett volna. Igaz Ady csökevényujjait a bába elsorvasztotta. Viszont a költő élete során táltosjelként értékelte. Ady világ életében hiú volt, hiába szorult volna már fiatalon szemüvegre rövidlátása miatt, sosem hordott okulárét. Lába véznasága és bütykei miatt járása bizonytalan volt. Hiúságát mi sem jellemzi jobban, mint hogy alig maradt fent róla egész alakos kép, széles vállaira volt büszke.

fotó: librarius.hu

Hétévesen írta első versét, ami az öccsének szóló gúnyvers volt. Tizenévesen már rendszeresen alkotott, mintha sejtette volna,  hogy rövidre szabták földi életét.

És itt meghallgathatjátok a kedvenc versemet, Az én menyasszonyom című költeményt.

Nagykanállal ette az életet, a nőket. Fiatalkorától heves érzelmek feszítették, szexuális érdeklődése korán a nők felé terelte. Ébredező nemisége miatt orvosi kezelésre is szorult. Az első szexuális kapcsolatát traumaként érte meg, ekkor tizenhat-tizenhét éves lehetett.

Sajnos tizenéves korában megmutatkozott alkoholbetegsége, ami végig kísérte életét. Állítólag már kisgyerekkorában is itatták, erről több helyen is említést tesz. Hol altatónak használták a pálinkás rongyot, hol borral traktálták, hogy erősödjön. Mája és szíve is megsínylette alkoholizmusát.

Sosem tudjuk meg, talán a költő élete más irányt vehetett volna, ha Brüll Adél gyermeke nem halva születik. Az 1907. augusztus 6-án világra hozott leánygyermek apja nagy eséllyel Ady Endre volt. A magzat a szülés előtt néhány nappal halhatott el, csak találgatják, hogy azért, mert Léda sokat dohányzott, vagy pedig Ady vérbaja okozta-e a tragédiát. Több dolog is alátámasztja, hogy a költő lehetett az apa. Egyrészt, hat ujjal született a kislány, a fogantatás körüli időszakban együtt voltak, illetve Léda azonnal őt hívta, mikor rájött, hogy baj van.

Szexuális aktivitása ellenére Adynak még sincs hivatalos utódja, azt betudhatjuk a betegségének, talán emiatt volt terméketlen.

Szenvedélyes életet élt. Az alkoholizmus mellett más is nehezítette életét. Napi 70-140 szál cigarettát szívott el és híres volt szerencsejáték-függőségéről is. Rossz alvóként gyógyszerekkel kompenzálta insomniáját, amelyek szintén függőséget okoztak nála. És ne felejtsük el, hogy ideggyenge is volt. A vérbaja későn került kezelésre és nem jutott el hozzá a gyógyszer.

1918-ban a szifilisz szövődményeként kisebb szélütést kapott, beszéde szaggatottá vált, de elméje tiszta maradt. 1919-ben elkapta a spanyolnáthát, de vesztét mégsem ez, hanem a főverőér megrepedése okozta, ami a harmadlagos vérbaj megnyilvánulása. 41 éves volt. A Magyar Nemzeti Múzeum előterében ravatalozták fel, utolsó útjára a kerepesi temetőbe sokan kísérték.

Ady Endre élt: 1877. november 22. - 1919. január 27.

Egy hely, ahol a csodák tényleg megtörténnek. Megtanítanak járni! :p

A média tele van a hírrel.

Munkássága, érdemei vitathatatlanok. A netes felületeken, akit érdekel, tájékozódhat életútjáról, kapcsolatairól. Én csak egyet emelnék ki tevékenységei közül, a Nemzeti Filmalap létrehozását. Azon munkálkodott, hogy a hazai filmgyártás megerősödjön. A közönségfilmgyártás sokat köszönhet neki. A Nemzeti Filmalap által támogatott filmek összesen 130 nemzetközi díjat zsebeltek be és neki köszönhetjük, hogy egyre több külföldi produkció készül Magyarországon.

Andy Vajna 75 éves volt. Nyugodjék békében.

És ne felejtsünk el egy másik szomorú alkalmat se, ami a mai naphoz kapcsolódik. Két éve, ezen a napon történt a veronai busztragédia.

Tegnap a fiatalok egy része felvételizett. Talán jövőre ők is síelni mennek az iskolával. Lelkesek, boldogok, fiatalok, előttük az élet. Ahogy a két éve elhunyt lányok-fiúk előtt is ott volt.

Jussanak eszünkbe akik elmentek, de ne csak ilyenkor. Jussanak eszünkbe a még élő szeretteink, de ne csak ilyenkor! És ahogy már sokszor írtam, mondjuk el az élőknek, míg megtehetjük: mennyire fontosak, milyen jó, hogy az életünkben vannak.

Mostanában nem írtam Macáról, tekintve, hogy ő is, én is nagyon elfoglaltak lettünk. Karácsony tájékán futottunk össze vele és a csajokkal egy jó kis traccspartira.

Mi más is lehetett volna a téma az ünnep közeledtével, mint a meghitt pillanatok? Nem tudom, ki hozta fel elsőnek, hogy milyen szuper, esetleg több lesz a szex. A nagy rohanás után mindenki leereszt, a nagyszülők elviszik a gyerekeket és a pároknak is jut idejük egymásra. Ezen parázs vita alakult ki, az egyik tábor azt mondta, hogy leeresztenek, de akkor se egymással foglalkoznak. A másik tábor azt erősítette, hogy több kedvük van összebújni ilyenkor, mint az év más szakában. Előcitáltunk egy kutatást is, ami azt taglalta, a legtöbb gyerek szeptemberben születik. Ha ez tényleg igaz, akkor a december a gyerekcsinálós hónap.

A szexualitással kézen fogva jár a megcsalás témakör, ez is előkerült. Annak kapcsán, hogy az egyik baráti pár házassága szétment néhány év után, mert a feleség megcsalta a férjet.

Parázs vita táptalaja lett, hogy mit bír el egy kapcsolat, ki, kit csal meg, hány év az, amíg elketyeg hűtlenség nélkül. Maca egy darabig  hallgatott, majd megkérdezte, hogy bűn-e, ha valaki a szeretőjét csalja meg? Vagy a szeretővel ágyban töltött időben egy másik személyről fantáziál? És azt a szeretőnek az orrára kell-e kötni? Természetesen ebben a kérdéskörben se sikerült dűlőre jutni.

Én még itthon is gondolkodtam ezen, mire azt a végkövetkeztetést vontam le, hogy minden kapcsolat egyedi... Akár szeretőről, akár házasságról beszélünk. A benne lévő feleknek kell tudni és érezni, hogy elbírja-e a kapcsolatuk az igazságot. Azt, hogy van egy harmadik, vagy adott esetben negyedik is. És azt is mindenkinek magának kell éreznie, hogy ez csak egy múló fellángolás, vagy az az eset, amikor az ember mindent borít.

Ti elmondanátok a szeretőtöknek, hogy rajta kívül van más is? :)

"Ha a fájdalom és a szenvedés elkerülésén fáradozunk, annak még nagyobb fájdalom és szenvedés az ára." dr. Menis Yousry

Igen, tudom, hogy a filmet már október végén bemutatták. Én viszont csak karácsony környékén láttam a családdal. Fontos volt, hogy eljussunk rá, hiszen az ikonikus Queent széles vásznon tudtam csak elképzelni.

A filmről már írtak mások hideget-meleget, én csak szuperlatívuszokban tudok róla nyilatkozni. Érdekes volt úgy nézni, hogy a moziteremben több generáció ült. Voltak azok, akik Freddie Mercuryról csak a fenn maradt számok alapján kaptak képet, s jelen voltak azok is, akik zenei ízlését formálta. Illetve az idősebb korosztály, akiknek még a lázadás netovábbja volt a Queen.

Sosem felejtem el 1991. november 25-ét. Épp csak a elkezdtem a középiskolát, még szoktuk egymást az osztálytársakkal, mikor a barátnőm kisírt szemekkel, teljesen magába roskadva jött iskolába. Azt hittem közeli hozzátartozóját veszítettel el, mikor kérdésemre csodálkozva felelt. Te nem hallottad? Tegnap meghalt Freddie Mercury. Megmondom őszintén engem akkor ez, nem érintett túlságosan mélyen. Sajnáltam a barátnőmet, aki azt mondta, valódi ikonnal lett kevesebb a Földön. Hol volt még ekkor például Jacko távozása? Azt hiszem Michael Jackson halálakor értettem meg, mit érzett a barátnőm. És mellette a fél világ.

Ismertem a Queent, de igazán csak Freddie Mercury halála után kezdtem el hallgatni. Ma már tudom, tényleg olyan ikon volt, akihez hasonló kevés van.

A film hűen ábrázolja az énekest. Ilyen lehetett a valóságban is.

Különc, karizmatikus, aki megy a saját feje után és hiszi, hogy képes megvalósítani az álmát. Ez jellemző azokra az emberekre, akik maradandót alkottak.  A Queen többi tagja rendes, családos embernek van beállítva, ellentétben az extravagáns, időnként összeférhetetlen frontemberrel. Nyilván a valóság ettől árnyaltabb, de a film emléket kíván állítani egy nagy formátumú embernek és azt gondolom, ez remekül sikerült. Megmutatva a vívódásait, kétségeit, zsenialitását, amitől a Queen az lett, ami. Rami Malek alakítása előtt le a kalappal, briliáns. Képes elhitetni, hogy Freddie Mercuryt látjuk, a gesztusok, a mikrofon kezelése, minden mozdulata tökéletesen a helyén van.

A Queen varázsa az évek alatt semmit nem kopott, feledtet időt, teret, politikai-nemi hovatartozást. Ettől jó. Ettől egyedi.

Én megszavazom Rami Maleknak alakításáért az Oscart. Kíváncsian várom, jelölik-e.

A film nálam 10-es.

Kicsit pátoszos a cím. Mielőtt még azt hinnétek agymosáson estem át, gyorsan pontosítok.

Hús-vér emberekről írok nektek.

Az elsőről már szót ejtettem, festőművész barátosném hatására átnéztem a Lezárva című művemet, a javított verziót a címre kattintva olvashatjátok. Előrelépésnek érzem a korábbihoz képest. Furcsa volt így visszaolvasni a régebbit. A laikusoknak vélhetően nem tűntek fel a hibák, nekem annál inkább. Ezért elsősorban köszönettel tartozom a Kalliopé Kiadó vezetőjének, a Magyar Irodalmi Ház (a linkre kattintva verseket, novellákat és sok más érdekességet olvashattok) megálmodójának, Zsiga Henriknek. Másodsorban azon írótársaknak, barátoknak, akik hajlandóak nekem újra és újra olvasni, korrektúrázni. Akkor is, ha egy művet többször is megkapnak :D

És jöhetnek az ihletők. Sokszor megkérditek, hogyan működik az író agya. Erre nincs sablon válasz, a saját működésemről tudok beszámolni. Azt szoktam mondani, hogy az engem ért hatásokat nagyítom fel, dolgozom át. Ehhez figyelem az embereket. Szerencsés vagyok, a karakterábrázolást a barátaim színesítik. Mindegyik különleges a maga nemében, így van honnan ihletet meríteni.

Ma telefonon beszéltem egy különleges férfival. Az Esszencia szemináriumokat végeztük együtt. Remek apa és csodálom a bátorságát. Volt egy időszak, mikor állás nélkül maradt. Ebben az időszakban is találkoztam vele, mosolyogva, derűsen nyilatkozott, mindenkihez volt egy kedves szava. Sugárzott belőle az a fajta optimizmus, ami nem tanulható motivációs könyvekből. Higgadtsága és a belőle áradó energia lenyűgözött. Nem csak engem, másokat is. Tőle nem az íráshoz, az élethez kapok ihletet.

Rövid a bejegyzés, de csak köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki így, vagy úgy, részese az életemnek. :)

Nem klasszikus év végi-újévi bejegyzéssel jöttem, hanem az azonos című filmmel, a BÚÉK-kal. :)

Goda Krisztina filmje a Teljesen idegenek alapötletét hozza, alig némi változtatással. Viszont attól zseniális, hogy mindenkinek tartogat meglepetést, a mondandója örökké aktuális. Nem lő mellé az, aki olyan filmet szeretne nézni, ami a szórakoztatás mellett el is gondolkodtat.

Az óévet búcsúztatni összegyűlt baráti társaság elméletben régóta és jól ismeri egymást. Ezért elsőre nem tűnik túl nagy kockázatnak, hogy kitegyék a telefonokat az asztalra. A játékszabály szerint minden hívást fogadniuk kell és az sms-eket pedig felolvasni. Sablonos és elcsépelt a szerető bejelentkezése, erre mindenki számít. De a szülő-gyerek kapcsolatban meglévő érzelmeket is feszegeti, miért nem az anyukájával beszéli meg élete sarkalatos pontjait, eseményeit a tini.

Fotó: intercom

Arról, hogy jól szórakozzunk, remek színészgárda gondoskodik. A szereplők mindegyikét láttam már más-más alkotásokban, de együtt is maradandót alkotnak. A viccek ülnek, együtt nevetünk, szisszenünk fel a társasággal. Kicsit olyan érzésünk van, hogy ez akár velünk is történhetne, az eseményeknek mi is részesei vagyunk.

Tipikus, a világ bármely pontján előforduló problémákat boncolgat a film. Testvérkapcsolatot, válást, egy házaspár szexuális életét, lélektani mélységet adva az amúgy talán klisészerű mondandónak. A nézőben megfogalmazódik, hogy mi a jobb? A teljes, kendőzetlen őszinteség, az elhallgatás, a kegyes hazugságok? Mi teszi tönkre a kapcsolatot? A beszélgetés hiánya, vagy a félinformációk, találgatások? Hogyan hat a gyerekre az, ahogyan a szülő a válást próbálja feldolgozni? Kényes témákat miért hallgatunk el? Talán a mögötte húzódó okok még kínosabbak? Ki kell-e lépnünk a komfortzónánkból, vagy inkább ki tudunk-e? A sértettséget meddig lehet palástolni és hova vezet? Hevér Gábor és Bata Éva mesterien éreznek rá arra a határra, amíg még szórakoztató a szexualitással viccelődés. És mögötte be-betekinthetünk a feltörni készülő indulatokba, a problémák valódiságát kíméletlenül tolják az arcunkba. Tényleg elhisszük nekik,  hogy évek óta sporteszerűen űzik az egymás kicsinálását.  Vagy előkerül a homofóbia. Ez az a téma, ami napjainkban is aktuális, mégsem szájbarágósan kapjuk meg a fontos gondolatokat. 

Jól érzékelhető például Mészáros Béla alakításán az elnyomott feszültség, a frusztráció, az esendőség. Remekül hozza a figurát és a film végén a felszabadító jelenetben előjön minden érzés, amit mélyre temetett.

A BÚÉK úgy marad ízléses, hogy nem öncélú benne például az sem, amikor kiderül, hogy van-e bugyi az egyik női szereplőn, vagy sem.

Fotó: intercom

Remélem a film sokakhoz eljut. Talán mindenki magába néz egy kicsit, számot vet az eddigi életével, a képmutatásaival, hazugságaival, szembesül gyávaságával és elfogadóbb lesz a többi emberrel. Nyugodtan tegye mindenki a szívére a kezét és őszintén vallja be, legalább saját magának, micsoda titkokat rejteget, milyen illúziót sugalló képeket tesz fel a facere. Hányszor csapja be magát a látszattal, hiszi tökéletesnek más életét, abból, amit mutat. Hányszor posztol ő maga is gyávaságból hamis, látszat boldogságról? Ha már egy ember elgondolkodik ezen és egyet kipipál a fentiek közül, megérte megnézni a filmet.

Nálam 9,5 pontot ér.

És  végül nincs más hátra, mint minden kedves Olvasómnak nagyon boldog új esztendőt kívánni! :)

Van az úgy, mikor az ember már nem hisz a csodákban. Elfásul és beleszürkül a hétköznapokba, az ünnep meg nem jelent mást, csak kötelező robotot, pihenés nélkül. Valahogy így éreztem magam most, karácsony előtt.

Aztán történik valami és újra fényesebben ragyognak az égen a csillagok, szebben süt a nap. Belülről fakad a fény, akkor is, ha kint épp sötét van, vagy beborult. Nincs megállás.

Történt a napokban, hogy két angyallal is találkoztam.

Snitt:

Gyerekkoromtól kezdve vágytam rá, hogy kipróbáljam a lovasszánkózást. Régen láttam az Anyegint filmen, de mintha Tatjana abban szánkózott volna. Valahogy a nagy orosz télhez nálam a lovasszán is hozzátartozik. Magam sem tudom, hogy a fantáziám elevenedett-e meg, vagy tényleg láttam lovasszánt filmen. Nem ez a lényeg, hanem, hogy 2017. januárjának végén kipróbálhattam. Aznap már többen lemondták a programot a nagy  hidegre való tekintettel, de én lelkesen vártam a kalandot. A félórás kör alatt jóízű beszélgetést folytattam a tulajdonossal, feldobódva értem haza. Aztán csak a face-n követtem nyomon ténykedését, nem találkoztunk személyesen mostanáig.

Snitt vége.

Az egyik délután zaklatottan szálltam fel a vonatra. Annyira lekötöttek a saját gondolataim, hogy nem figyeltem az utazóközönséget. A történések, problémák, megoldandó feladatok foglalkoztattak. Tudtam, nem akarok a tömegben, hétvégén vásárolni, aznap estére volt tervben. Elmélyülten válaszolgattam a barátok messengeren érkező üzeneteire, mikor a férfi megszólított. Megörültünk egymásnak, ott folytattuk a beszélgetést, ahol anno abbahagytuk. Mintha csak tegnap váltunk volna el. Mintha ezer éve ismernénk egymást. Az út végén felajánlotta, hogy eldob a boltig, neki nem kerülő. Közben az idegeim észrevétlenül kisimultak, őszintén tudtam mosolyogni is.

Jóleső gesztus volt és meghatott, tényleg hinni kezdtem a karácsonyi csodákban.

És még nem volt vége.

Aznap rám írt a gyerekkori barátnőm. Ő elismert festőművész lett, a képeit külföldre is viszik.  A legutóbbi tárlat 2018. október 30-án  New Yorkban, a Lincoln Centerben a Magyar Állami Operaház és a Magyar Nemzeti Balett amerikai vendégeskedésének nyitóestéjén mutatkozott be. Barátnőm két képével is képviselte hazánkat a rangos eseményen, ahová tíz festő műveit vitték ki. A festményei, rajzai mindig lenyűgöztek, nemcsak a mostani, de a korai alkotásai is közel állnak hozzám. Impulzív, pillanatokat megragadó képei közül nehezen tudnék választani. Viszont a korai művei közül volt egy, amelyről azt éreztem, ez az én képem. Olyannyira, hogy megihletett egy novella erejéig.  A novellát több részletben a Napvilág Íróklub oldalán olvashatjátok. A megírás és feltöltés óta némi stilisztikai formázásra szorulna, de azért így sem rossz. Az első etap a címre kattintva nyílik: Lezárva.

Vissza a történethez. A képet nézegettem, nézegettem, távolról a lelkemben dédelgettem, de hazavinni nem volt lehetőségem. Amikor még otthon laktam, nem fért volna el, később pedig annyi más előzte meg, hogy a kép két évtized óta árválkodott a barátnőm szüleinél. Most pedig jött az üzenet, hogy hozzam el. Hiszen ez az ÉN KÉPEM.  Így, csupa nagybetűvel. Jó érzékkel egy nehéz periódus közepén talált meg a nagylelkű ajánlat. A barátnőm mindig jó volt ebben. A megérzései régen is segítették, most is beletrafált. Tényleg régen beszéltünk egymással, de ahogy felhívott olyan volt, mintha nem teltek volna el évek az utolsó, mély kapcsolódásunk óta. Megbeszéltük a részleteket, s a rövidre szabott határidő ellenére gördülékenyen ment minden. Került segítség, lett fólia, még az sem jelentett akadályt, hogy szombatra leszakadt az ég. A legnagyobb szakadó esőben sétáltattuk a szomszédommal a festményt, ami gyönyörűen átvészelte a zord időjárást.

És most itt van. Ugyan még nem került a helyére, de ahányszor ránézek, a szívemet melengeti.

Hiszem, hogy minden okkal történik és minden akkor jön el, amikor itt az ideje.

Angyalok, csodák vannak. Csak észre kell őket venni.

Az én két karácsonyi angyalom jó időre újra feltöltötte a lemerülőben lévő szeretetraktáramat. Hálás vagyok érte mindkettejüknek!

Minden kedves Olvasómnak varázslatos ünnepet kívánok!

* fotó: saját készítés

A második napon, ha lehet fokozni a várakozás izgalmát, még bizsergetőbb érzésekkel vártuk a csapatot. Már voltak kötődéseink, egyre több résztvevőt ismertünk meg közelebbről.

Tartalmas nap volt, ismét sok felismeréssel gazdagodtunk nem csak mi, a résztvevők is.

Ebéd után volt egy vicces történet is. Velünk párhuzamosan más rendezvényeket is tartottak az épületben, de a két társaság nem vegyült. Igaz reggel akadt, aki hozzánk szeretett volna csatlakozni és nehezményezte, hogy nincs névkártyája. Fel se tűnt neki, hogy senkit nem ismer onnan. Szóval Menis könyveit meg lehetett vásárolni ebédszünetben. Jöttek is a mieink, illetve a másik társaságból egy öltönyös férfi. Igyekeztünk felkelteni az érdeklődését, bár ő rá se pillantott a könyvekre és minket is leintett, csak annyit közölt, hogy neki kell egy ilyen. Kérdeztem tőle, ismeri-e a módszert, vagy hallott-e már az Esszenciáról. Emberünk nemmel felelt, a könyvekbe se nézett bele és mégis a hóna alá csapva egyet, ugyanolyan arckifejezéssel, ahogy jött, távozott fizetés után. Sokáig találgattuk, vajon mi vezethette őt a könyves asztalkához?

A nap végére elfáradtunk, de ez jóleső fáradtság volt. Menis minden szünetben elmondta, mit vár tőlünk a következő etapban. Világos kommunikáció zajlott köztünk is, nem volt csúszás, félreértés, gördülékenyen ment minden. A csapat szívét-lelkét beletette a munkába.

Az utolsó napon izgatottan vártuk a megható és gyönyörű záróceremóniát, szívünkben némi szomorúsággal, hogy véget ért valami nagyszerű dolog. Addigra  már a résztvevők is tudták, az igazi munka ez után kezdődik.

Magamat illetően is rengeteg tapasztalásra tettem szert. Például, hogy úgy is tudok csapatban dolgozni, ha nem én kontrollálok és irányítok mindent. Megtapasztalhattam, milyen az, ha másokra bízom magam. És bízhatok bennük. A csapatkapitánytól megtanultam, mennyire fontos, hogy szeretetteljes légkörben, nyíltan és kendőzetlenül beszéljünk a problémákról. Figyelve a társakra, az asszertív kommunikáció eszköztárával és pozitív megerősítésekkel segítve a megoldáskeresést.

Az egyik étkezésnél az én jó szándékom miatt valaki majdnem ebéd nélkül maradt. Ez bennem még akkor is dolgozott, mikor a többiek már rég napirendre tértek fölötte. Hoztam a berögzött mintát, attól tartva, ez később megtorlásra kerül. Ehelyett a társaim biztosítottak arról, hogy nincs az égvilágon semmi baj és minden jól végződött, ne emésszem magam.

Hálás vagyok nektek, hogy megmutattátok, a sebezhetőség is vállalható és nem ér miatta hátrányos megkülönböztetés. Nincsenek bélyegek, csak előre vivő támogató közeg. Köszönöm!!! <3

És most eljött az ideje, hogy leleplezzem a Sós Legendákat.

Ebédidőben történt. ;) Összetartó közösséggé kovácsolódtunk, az ebédet is közösen fogyasztottuk. De! Hiányzott a só. És például a sült krumpli csak sóval jó.

Az asszisztensi szoba minden földi jóval fel volt szerelve, de só, az nem volt. Ám a magyar élelmes, sósperecünk a terülj-terülj asztalkámon akadt. Az egyik asszisztenstárs levágta a zacskó sarkát és az alján összegyűlt só életet mentett. :)

A Sós Legendák hallatnak még magukról! ;)

Sok közhely elhangzik arról, milyen neveletlenek a mai fiatalok. Nem tisztelnek senkit, az idősebbeknek nem adják át a helyüket a tömegközlekedési eszközökön és így tovább.

Álljon itt néhány kép. És lehet találgatni.

Ha csak a képeket nézzük, simán téves következtetésre juthat az ember. Az elsőn békésen olvasgat valaki, míg a másik kettőn pezsgőt isznak a zsúfolt HÉV-en.

Hagylak kedves Olvasó kicsit elmélkedni, addig egy történet.

Snitt:

Valamelyik reggel a túlzsúfolt vonaton még épp akadt egy ülőhely nekem. Két tizenéves srácnak már nem. Az egyikőjük - nagy pofájú, mocskos beszédű - a fejem fölé tette a kezét. Úgy, hogy többször is halántékon vágott. Az elsőnél leemeltem a kezét és kulturáltan megkértem, fejezze be. Nem igazán hatott. Másodszorra egy kicsit erősebben fogtam meg a könyökét és emeltebb hangon kérdeztem meg, hogy az első kérésem melyik része nem volt világos. Öcsi duzzogva odébb lépett egyet, majd ecsetelte, hogy biztosan menstruálok és így tovább.

Igen, van ilyen is. Suttyó paraszt, aki Pestig azon nyavalygott, miért nincs ülőhelye. Cirka tizennégy-tizenhat között lehetett. Vajon, őt mire nevelik otthon?

És akkor vissza a fenti képekhez.

Ha tüzetesebben megnézzük, az Olvasó is tirpák. Tekintve, hogy elfoglal négy ülést. Kora reggeli órák egyikén a HÉV-en. Minden ülésen ült valaki, elég szellősen, de egy szabad kettes ülés csak a nővel szemben volt. Megkérdeztem tőle, hogy szabad-e. Nem válaszolt. Gondoltam biztosan elmerült a könyvében. Így leültem szemben vele. Azt hittem erre észbe kap és odébb húzza a lábát, vagy néhány centit beljebb csúszik. Egyik sem történt. Egy csöppet elgurult a gyógyszerem ilyen fokú bunkóság láttán, belehajoltam az arcába a könyv felett és megkérdeztem, hogy odébb venné-e a lábát. Nyanya flegmán, fel sem nézve nekem szegezte a következő kérdést:

- Miért, nem férsz el?

Mondtam neki, hogy nem, de tüntetőleg tovább ültem szemben vele, gondolván, hátha észreveszi magát. Nem jött össze. Felálltam, hogy leszállok. Utolért és a következőket intézte hozzám az ötven feletti, közel sem kedves "hölgy".

- Agyatlan barom, élvezted, hogy a térdemnek verted a táskádat?

Megjegyeztem neki, hogy bocsi, nem vettem észre.

- Élvezted? Elnézést meg nem tudsz kérni?

Álltak körülöttünk az utasok, egy férfi leplezetlen megvetéssel végig mérte, aztán rám mosolygott. A banya helyett pedig én szégyelltem magam....

Aztán a másik két kép. A pezsgős lányok.

Elsőre elég bizarrul festett, hogy két, talán éppen húsz éves csaj pezsgőt kortyolgat a  tömött HÉV-en. De! És itt jön a de! Igyekeztek úgy helyezkedni, hogy senkit ne zavarjanak, nem voltak se harsányak, se részegek. Halkan beszélgettek, majd amikor lehetőségük adódott helyet foglaltak. Több megállót utaztak, amennyit hallottam a társalgásukból nem cikiztek senkit, aktuális munkahelyi kérdéseket vitattak meg úgy, hogy a cég nem volt felismerhető.

Felteszem a kérdést újra: Ki a neveletlen bunkó?! Szerintem már tudjátok a választ.