Valamelyik nap zötykölődünk a tömegközlekedési eszközön, unott arccal, fásultan, nulla ünnepi hangulatban, mikor az egyik megállóban felszáll anyuka két gyerekével. A ruházatukon látszik, hogy nem a gazdag réteget képviselik, anyukáról messziről lerí, hogy kenyerét kétkezi munkával keresi, körmei letöredezve, keze naptól cserzett, s erősen magához öleli a frissiben vásárolt karácsonyfának valót.

A két gyereket eligazgatja, azok helyet is foglalnak az egyik ülésen két tinilány mellett. A rózsaszínba bugyolált cicuka megvetően méri végig a két gyereket, pedig azok kellően illedelmesek, nem rúgdoskodnak, nem harsányak. A nagyobb olyan 8 éves forma kislány, huncut szemekkel, a kisebbik talán első osztályos lehet. A lányka nézegeti öccsét, majd egyszer csak neki szegezi a kérdést:

- Ha nagy leszel, majd te is iszol sört?

A kicsi, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, komoly arccal bólint, majd megmutatja hogyan. Anyuka riadt arccal néz körbe, az utasok félve elmosolyognak egymás mellett, s a rózsaszín csodából is csak azután tör ki a nevetés, hogy emezek leszállnak.