Kezdjük azzal, hogy a legtöbb embert messzire elkerülik az idézések. Ha meg mégis kapnak, az általában a rendőrségtől érkezik részükre, s a rendőr neve után szerepel a rendfokozata, azaz r. őrm. = rendőr őrmester és így tovább.
A legtöbb állampolgár tisztában van azzal, hogy az "r" a rendőrt takarja. De mi a helyzet a többi szervvel? Pl. a "tü." rövidítéssel? Segítek! Az a tűzoltót takarja.
Nos, egy ismerősöm a korábbi NAV elődnél, a Vám- és Pénzügyőrségnél teljesített szolgálatot, s a békeidőben talán még azt is tudták, hogy a "püőr." rövidítés egyenlő a pénzügyőrrel. Az ismerős által elmondottak alapján az idézésén néhol a "p." rövidítés szerepel, ami némi félreértésre ad okot. Főleg a mostani időben mióta NAV lett a jó öreg pénzügyőrség, a bűnügyi szolgálat meg írja az idézéseket, a kedves állampolgár meg tudatlansága okán érdeklődik az idézés alapját képező cselekményről telefonon, mielőtt bemenne.
Telefon: - Gipsz Jakab vagyok, Kovács Kálmán polgári főhadnagyot keresem!
Na bumm! :)
Régi rendőrségi történet az alábbi, ha már az idézéseknél tartunk. Egy időben nem nagyon bírták szóra a nyomozók a dörzsölt bűnözőket, hát cselhez folyamodtak. A konyhában összemixeltek vizet, citromlevet, ecetet, majd letették a kihallgatott személy elé, közölték, hogy ebből bizony inni kell, igazmondó folyadék van benne. Szerencsétlen néhány korty után, talán még azt is bevallotta, amit sose követett el. :)))
És íme a hazugságvizsgálat! Mindig vannak olyanok, akik okosak, túlbuzgók, igyekeznek segíteni a rendőrség munkáját, persze többnyire inkább hátráltatják az okosságaikkal, mint segítik. De most épp a buta vezető tipikus példája jön. Az egyik kapitány átment a másik város kapitányához, hogy megkérdezze van-e nekik poligráf. Kapitányunk képben volt, leinvitálta vendégét a pincébe,ahol széles mosollyal mutatott körbe: - Válassz drága barátom, bármelyiket elviheted bármikor, használjátok egészséggel!
Emberünk szóhoz sem tudott jutni, kitörő röhögését palástolandó megköszönte a szíves látást, majd közölte, hogy hát sajnos nem ilyen típusra van szüksége.
Kiderült, hogy a pince, ahová levezették tele volt polifoamokkal, nem csoda, hogy a kapitánynak nem sikerült választania! :))
Utolsó kommentek