Az egyik ismerősnek ebédidőben eltűnt a falnivalója. Kereste égen-földön, mindenkin, aki a konyha környékén megfordulhatott. Persze mindenki szentül meg volt győződve róla, hogy valaki szívatja a srácot és valahova jól eldugta a disznótoros ebédet. Szegény kínjában végül ráfanyalodott a mustáros zsemlére, ami hurka-kolbász nélkül valahogy nem volt igazi, a mosolya se, ahogy ette. A végén már arra gyanakodtak a kollégái, hogy biztos otthon hagyta, csak nem emlékszik rá. Nos, ez sem lett volna tőle meglepő.

Persze nem kellett félteni a többieket sem, emailben küldözgettek neki mindenféle ínycsiklandó "disznóságokat", be-beszólogattak neki.

Közben eltelt pár óra, közeledett a munkaidő vége. Az egyik kollégája Á irodájában neki állt ecsetelni, hogy addig senki nem megy haza, míg meg nem lesz a srác kajája.

Á addig igen bőszen dolgozott, felnézett a munkájából, s megkérdezte:

- Miért, mit hozott enni?

Válasz: - Hurkát, kolbászt.

Erre Á szeme kikerekedett: - B...d meg, azt én ettem meg!:)

Menet közben kiderült, hogy kettejük ételhordós doboza egyforma és Á - mivel előző nap ő is hurkát hozott - azt hitte, hogy anyukája mára is azt csomagolt neki, s nem is értette, hogy milyen sült csirkét emlegetett a mama.

Természetesen a sült csirke mindeközben ott figyelt semmiről sem tudva a hűtőben. :)