Nénike beballag a kapitányságra. Természetesen pénteken a munkaidő vége előtt fél órával. És természetesen az évezred bűncselekményéről bír tudomással.
Körülményes. 1900 nagyon régenről indul a sztori. Kb. az üveghegyen túlról. Csak itt nem üveghegy van, hanem adózatlan dohánytermék.
A nyomozó figyelmesen hallgat. A mami elmondja, hogy a tízemeletes társasház, ahol ő lakik egy bűntanya. Tudja, hogy a szomszédai illegális dohányáruval foglalkoznak. Főleg az elsőtől a negyedik emeletig. Tuti, mert nagyon sokat jár a lift. És hallja, hogy nehéz tárgyakat húzgálnak.
A rendőr megkérdi, hogy nem fordulhat-e elő, hogy valaki bevásárolt, költözik, azért hall furcsa hangokat. A néni szerint nem. Hiszen autók is jönnek-mennek, mindenfélék, abból is vesznek ki dobozokat, néha pénzt is adnak érte, szóval csak cigi lehet.
A nyomozó próbál a futárcégekre, ételszállítókra kitérni, de a nyanya nem hagyja lerázni magát, kivágja az aduászt. Onnan tudja, hogy illegálba nyomják a cigarettát, mert az egyik szomszédjával - végre valaki nevesítve! - találkozott már a közeli piacon. És! a kezében volt egy doboz cigaretta. Az, hogy emberünk esetleg dohányzik az mellékes.
A rendőr kéri, hogy nevezze meg a szomszédokat, akik a "bűncselekményeket" elkövetik, mondjon emelet, ajtó számot, gépjármű típust, rendszámot, cigaretta márkát stb. Néni zavartan néz, majd azt mondja, hogy ő ilyennel nem tud szolgálni. Mit képzel a nyomozó hatóság, úgy néz ki, mint aki feljelentgeti az ismerőseit?! Ezt kikéri magának, ő abban a házban lakik! A rendőr igyekszik rövidre zárni, érdemi adatok híján sokat nem tehet. Oké, mami megérti, megígéri, hogy visszajön majd konkrét adatokkal.
Eltelik egy hét. Nénike visszaballag a kapitányságra. A korábbi nyomozó nincs bent, a többiek felkészítik a panaszirodást. És lőn! Mami bizonyítékot szolgáltat. A4-es lapon kb. az utcában megforduló összes jármű rendszáma feltüntetve. :) Ésss fényképet is hozott. A rendőrök forgatják, fogalmuk sincs egy körfolyosós, elit negyedbeli társasház képén mit is kellene nézni. A néni felvilágosítja őket! - Maguk tényleg nem látják?! Hát ott a villámhárító helyén kifeszített drótkötél! Ezen húzzák fel éjjelente a kartondobozokat!!! :)
Utolsó kommentek