Azt hiszem az ölelések is megérnek egy posztot.

A barátaimmal, családtagjaimmal természetes, hogy megöleljük egymást, függetlenül attól, mennyi idő telt el a korábbi találkozás óta.

Az esszencia kurzus utolsó napján ölelés terápiával zártuk a napot. Meglepő tapasztalásaim voltak az ölelések kapcsán. Egyrészt, hogy milyen harmóniát alkotnak a férfi és női energiák, mennyire tapintható. Másrészt az emberek és az ölelések sokszínűségéről.

A bennem élő távolságtartó személy fejben eldöntötte, hogy azon keveseken kívül, akiket mindjárt az elején a szívembe zárt, a többiekhez majd csak alig-alig érintéssel közeledik, nem fog vadidegeneket ölelgetni. Kb. a harmadik személynél dőlt meg a fejben felállított korlát. Egyszerűen beleengedtem magam az érzésbe, ahogy a szemben álló másodpercek alatt bizalmat szavazott. És megtört a jég. Szinte majdnem mindenkivel ölelést szavaztunk egymásnak. Ez nem kis dolog 180 főnél. Az ölelés nélküliséget azok az emberek váltották ki, akiken láttam, hogy teljesen bezártak és tapintható volt, nem igényelnek szorosabb testi kontaktust.

Érdekes érzés volt megtapasztalni a különböző öleléseket. Másképp ölelt a családapa, a kigyúrt srác, a több gyerekes családanya, a művész stb. Volt akinél azt éreztem, jó belesimulni a karjaiba, energiával tölt fel, volt aki, mintha vigasztalt volna nemtől, kortól és külsőtől függetlenül. Olyan is előfordult, aki mintha ott sem lett volna, az ölelésében az égvilágon semmi nem volt. Szó szerint semmi, ilyet még sosem tapasztaltam korábban. Volt, akit én is úgy szorítottam magamhoz, mintha a világ minden bajától meg akartam volna óvni. Csodálatos pillanatok voltak, szeretettel és elfogadással teliek. Profitáltam belőle, az utóhatása még most is érezhető.

Kötelezővé tenném az emberek között, kevesebb rossz történne a világban. Nem kell hozzá sok, csak nyitottság és két kar. :) Az eredmény pedig borítékolható. Mosoly, mosoly, mosoly! :)