A reggel hamar ébren talált minket, alig vártuk, hogy szétnézhessünk. Felfedezőutunkat közös megegyezéssel mindjárt a stranddal indítottuk. 

Szerencsénkre alig 2-300 métert kellett sétálni a partig. A Havana Red Beach bár hívogatott minket, olyannyira csábítóan, hogy a látvány megbabonázott és mindjárt repülőrajtot vettem a lépcsőkön. Szerencsére csak egy helyes fiatalember tartózkodott a napernyő alatt és ha kuncogott is, azt magában tette. Érdekes volt, úgy tűnt, hogy kölcsönösen felkeltettük egymás érdeklődését, többször megközelített minket, de aztán mégsem szólított meg. Kár... ;)

A strand homokos partja teljesen elvarázsolt, a sziklákon visszaverődő hullámokat sokáig nézegettem. Velünk szemben a görögök egyik szent szigete a Thodorou látható. A görögök szeretik különböző mondákkal, legendákkal színesíteni történelmüket, a szigettel sincs ez másképp. Azt tartja a mondás, hogy az ókorban tengeri szörny garázdálkodott a környéken, s a vízben felbukkanva éktelen ordításával riogatta a helybélieket. Ahányszor megpróbálták elpusztítani, mindig megfutamította a bátor férfiakat. Miután már nem csak a hajókat, de a szárazföldi életet is veszélyeztette a helybéli asszonyok imával próbálták távol tartani. Imájuk meghallgatásra talált, az istenek kővé dermesztették a szörnyet. Az Agia Marina és Platanias előtt található sziget maga a szörny, a sziget Kréta irányába nyitott barlangja pedig a szája, amely megkövülése pillanatában éppen ordításra nyílt. Íme a szörny.

A szigeten nem lehet kikötni, évente egyszer augusztus közepén látogatható.

Miután kistrandoltuk magunkat, a nyakunkba vettük Agia Marinát. A főutcán üzletek és tavernák sokasága hívogatott, jól elidőztünk a kis üzletekben. Hamar kedvencünk lett egy kézi készítésű cipőket áruló bőr boltocska, nem csak az eladó kedvessége és szakértelme, de a jó minőségű áruk miatt is. Addig-addig nézegettük az üzleteket, hogy majdnem ránk esteledett.

A helyi közlekedés vicces, kiállsz a buszmegállóba és majd egyszer jön a busz. Le kell intened, különben nem áll meg. Jegyet a buszon veszel, a kék egyenruhát viselő "jegyárustól". Egy teli buszra zsúfolódtunk fel, ami épp csak vánszorgott Chaniába. Majdnem sötét volt, mire beértünk. Hamar sikerült megtalálni az óváros felé vezető utat.

Hangulatos utcácskák között sétáltunk a tenger felé.

Ezen a téren, mikor már visszafelé jöttünk tűznyelők szórakoztatták a hirtelen összeverődött közönséget. A templom előtt gyerekek kiabáltak és kergették egymást, ki-befutkorásztak, hatalmas hangzavarral, de ez senkit sem zavart. Szerintem nálunk a katolikus templomokból kiseprűzték volna őket, fele ennyiért is.

Chania a megyeközpont és egyúttal Kréta egyik legszebb városa is. Velencei negyedében hangulatos utcácskák vezetnek a világítótoronyhoz és a velencei kikötőhöz. A várost körülbelül hatvanezren lakják, szemben a száztízezer főt számláló legnagyobb várossal, Heraklionnal.

Az oszmán birodalom emlékét a keleties stílusú házak is megőrizték. Maga a világítótorony a XVI. századtól mutatta az utat a tengeren közlekedőknek. Az építését 1595-ben kezdték el, nagyobb felújítást pedig 1800-ban végeztek rajta. A második világháborúban súlyos károkat szenvedett, mai formáját 2006-ban nyerte el. 21 méter magas, ma már csak történelmi emlék, navigációra nem használják. Az épület belseje sajnos nem látogatható, bár a mólótól megközelíthető, mintegy húsz perces sétával egészen a bejáratáig mehetünk.

Fantasztikus élmény volt a kivilágított toronyhoz kisétálni, jól döntöttünk, hogy estére időzítettük a látogatást. Visszafelé már a busz is gyorsabban haladt.