Az extrém sportnak sok válfaja van. Például a pasas is ezt űzte, akit a napokban a Balatonban láttam fürdeni. Elég vicces látványt nyújtanak az emberek, a fele már nagykabátban, a másik fele még rövid nadrágban biciklizik, kontrasztos, ha egymás mellett mennek.

És akkor még nem írtam az orosz "úszóválogatott" legkiválóbb emberéről. Ő az, aki a medencében embert, istent nem ismerve keresztbe-kasul "úszik". Azért az idézőjel, mert közelebb érve kiderül, hogy emberünk furcsa sportot űz. A kezeivel a víz tetején kalimpál, gyorsúszást mímelve, miközben a lába leér a medence aljára és tulajdonképpen sétál... Hö?!

De hagyjuk is az oroszokat, a saját extrém sportomról akartam szót ejteni. Az egy dolog, hogy felvettem a bringázást a képzeletbeli listára,de megerősített a döntés helyességében az október elsejei tekerésem is.  Ott kellett volna gyanút fognom, mikor a kölcsön bicikli nyergét csak sokadik alkalommal sikerült fixálni. A segítő jobb azzal engedett utamra, hogy ne lepődjek meg, ha egyszer csak eltűnik a nyereg alólam.

Jó pár kilométeren keresztül ittam magamba a táj szépségeit, nem is volt semmi baj, alig kétszer kellett kicsit állítani rajta. Aztán az utolsó tíz kilométeren kibabrált velem. Egy kanyarodásnál nem elég, hogy fordult alattam a nyereg, de a cső teljesen beesett. Megálltam, gondolván, visszahúzom, a bilinccsel fixálom és hurrá mehetek tovább. Nos, nem ez történt. Egy negyedórás küszködés után, nyakig olajosan feladtam. Rá kellett jönnöm, hogy a bilincs nem csak egyszerűen kilazult, hanem konkrétan megadta magát. Élmény volt állva megtenni a hegyes-völgyes utat. Ebben fáradtam el. Végig azon imádkoztam, hogy a fék és váltó ne adja meg magát, mert ha haza kellett volna tolnom, tuti nem lett volna őszinte a mosolyom.

Ennyi nem szegi a kedvemet, teszek még kísérleteket! Extrém sportra fel!