A harmadik napon korán kellett kelnünk, mert Heraklionba (a görögök Iraklionak hívják) utaztunk, ami a sziget másik másik felében található. Az időjárás kicsit megviccelt minket, reggelre erősen feltámadt a szél és nem volt túl meleg. Mivel tudtuk, hogy hosszú napunk lesz, így rétegesen öltözködtünk.

A város a mínoszi civilizáció fővárosától Knosszosztól néhány kilométerre található. Érdekes, hogy a városnak mégsem volt fontos szerepe sem az ókorban, sem pedig az első bizánci időszakban. A mai várost a szaracénok alapították 824-ben, majd 961-ben a bizánciak megtámadták, elfoglalták és a következő több mint 200 évben bizánci kézen is maradt. A következő jelentős állomás 1204-re tehető, amikor megvásárolták a velenceiek. Innen számolódik a város felvirágozása. A török terjeszkedés megakadályozására a kikötőben kb. három kilométer hosszú védművet emeltek, hét bástyával, melynek legtöbbje ma is látható. A kikötő védelméről külön erőd gondoskodott.

Első utunk mégsem a kikötőbe, hanem a Régészeti Múzeumba vezetett. A belépőt érdemes egyben megváltani a múzeumba és a knosszoszi palotába, mert így 16 euroba kerül, külön-külön meg talán 25-re jön ki. Ráadásul a túrát jó a múzeumban kezdeni, hogy el tudjuk majd képzelni a palotát és az ott folyó életet. Ehhez nem árt, ha van egy olyan remek idegenvezetőnk, mint a miénk, akinek felkészültsége, tudása és előadásmódja tette színessé a kiállítást. A múzeum 1940-ben épült és azóta többször bővítették. A korai bronzkori tárgyaktól indulva a római korig jutunk, a kiállított tárgyakat kronológiai sorrendben és tematikus csoportosításban láthatjuk. Különösen jelentős a minószi kultúra tárgyi emléke, melyből több is világhírű. Például a fekete zsírkőből faragott bikafej, a "Kígyós Istennő" kisméretű szobra, vagy a "Kék hölgyek"-et ábrázoló freskó.

Ízelítő a kiállított tárgyakból:

 A képen látható béka titkát a mai napig nem tudták megfejteni, senki sem tudja elkészíteni.

A Kígyós Istennő szobor

Ez a bikafej volt az egyik kedvencem. Nem mellesleg a kiállítás óriási területen helyezkedik el, tele szebbnél szebb kézműves remekművekkel.

Elég viccesen nézhetett ki a viselője, nehéz lehetett a fejét egész nap tartani. :)

Fürdőkád gazdag és törpe embereknek. A minosziak kb. 160 cm magasak lehettek, de szerintem nekik se volt kényelmes a kád.

A híres freskó részlet, amit megnézhetünk a knosszoszi palotában is.

Sajnos Heraklion felfedezésére az ebédidővel együtt se volt túl sok időnk. Gyrost ettünk útitársainkkal a Morosini szökőkútnál, ahol a tulajdonos roppant jó fej volt. Igaz, hogy magyarul egy szót se tudott, de felsorolt kapásból vagy harminc magyar várost, Soprontól Budapesten át Békéscsaba-Pécs-Szegedig bezárólag. Ezen jót szórakoztunk. Megpihenve lesétáltunk az erődhöz.

Az erődnél hiába fújt a szél, a meleg elviselhetetlen volt.

Visszafelé igen csak trappolnunk kellett, ha nem akartuk lekésni a palotába indulást. Aki ismer, tudja, hogy a meleget nem viselem jól, így a palotánál már a szokásostól is jobban szenvedtem, pedig igyekeztem mindenütt az árnyékban maradni.

A palota (mintegy 20.000 nm-en terült el) jellegzetességei közé tartoznak a vörösre festett, födémszerkezet tartására hívatott kerek, ciprustölgyből készült oszlopok, melyek megtalálhatók a teraszokon épp úgy, mint a díszesebb helyiségekben.

A legjelentősebb helyiségeinek falaitl festmények díszítették, mint például a királynő fürdőszobáját a delfinek. Érdekessége még a fürdőnek, hogy folyóvízzel és csatornával ellátott volt, de a palotában a szennyvíz elvezetés is megoldott volt.

A páva külön kuriózum volt a bejáratnál, épp úgy megcsodálta mindenki, mint az országba telepített eukaliptuszfákat.

Az eukaliptusz levele dörzsölés után kellemes illatot áraszt, az országutak mentén sok helyen felfedezhető.

A nap további részét egy újabb posztban örökítem meg.