Jó múltkoriban Macával kitárgyaltuk a szexre használt pasikat. Ez így drasztikusan hangzik első olvasatra. De tegye mindenki a szívére a kezét, legyen őszinte, és vallja be magának, előfordult már, hogy valakivel csak azért volt rövidebb-hosszabb ideig, mert jó volt vele az ágyban.

A kérdés, amire nincs jó válasz, az az, hogyan tudod magad érzelmileg távol tartani a másik féltől? Lehet-e nőként érzelemmentes, csak szexen alapuló kapcsolatban létezni? Mit és meddig engedsz meg a másiknak? Mondjuk pont ezekre nem sikerült egyértelmű, mindenki számára megnyugtató választ találni.

Előbb-utóbb a szexkapcsolatokból elveszik az izgalom és már csak rutin marad. Ahogy talán Bond Bélánál is. Amit nem kap meg otthon, megadja az állandó szeretője. Gondolhatnánk, hogy ez egy kiegyensúlyozott viszony, hiszen egyikőjük sem független, váltani sem akarnak, csak épp jó a szex együtt és kész. Közben a valóság ettől árnyaltabb. A csaj nem tűr(ne) meg mást Béla közelében, szó szerint féltékeny és ha kimarad a heti találkozó, akkor már ingerült is.

Aztán van a másik fajta viszony. Ami tényleg csak a szexről szól. Jó együtt, egyeztetjük, hogy mikor, hol és aztán mindenki megy a dolgára. Elméletben senki sem sérül. Az ilyen jellegű kapcsolatokat általában a férfiak kezelik jól. Vagy jobban. Nekik könnyebben megy a szex érzelmek nélkül. És ha ők azt mondják, hogy ez szex és semmi más, akkor az esetek 99 %-ában ez tényleg csak az, aminek látszik.

És van az a kapcsolat, ami hosszú távon legalább az egyik félnek szenvedést okoz. Mert esetleg többet szeretne, másképp, máshogy. Hova vezet ez? Többnyire szakításhoz. Aki szeret, képes kifordulni magából, amit a másik fél kevésbé tolerál. Hogy mi vezet a kiforduláshoz? Az a fajta érzelmi töltöttség, energia, amit nem mutathat ki nyíltan, nem élheti meg/át úgy, ahogy szeretné. Persze az sem ritka, hogy a szeretőből teljes jogú partner válik, de ahhoz rengeteg minden kell. Nem elég a szimplán "nem működik a házasságom/kapcsolatom, nem jó a szex" típusú kommunikáció. Megelőzik a változást beszélgetések, s akkor vállalható, ha ezek kellő mélységűek és őszinték. Ha nem őszinteségre épül, a végén valakiből megint szerető lesz, vagy elhagyott fél.

Lehet pálcát törni,  lesajnálni, erkölcsi prédikációt tartani, megmondani, hogyan kellene ezt csinálni, vagy mit tenne az illető helyében az, akinek elmondják. Kívülről mindig könnyebb megmondani a tutit. A valóság meg természetesen sokkal összetettebb annál, hogy fekete-fehérként kezeljük.

Én Macának is mindig azt mondom, hogy hallgasson a szívére (még akkor is, ha ezzel szembe megy a társadalmi elvárásokkal), a megérzéseire, mert minden okkal történik. A barátok véleménye is fontos és számít, de döntést csak az tud hozni, aki az adott szituációban benne van. Ne féljünk beszélni az érzéseinkről, félelmeinkről, mert, ha nem mondjuk, a másik lehet magától észre sem veszi. Vagy nem tudatosul benne. Ahhoz, hogy élni tudjunk a lehetőséggel, fel kell tudni ismerni és tudni kell tenni érte. Ahogy az élet bármely más területén!