Macával épp ismerősök faces fotóit nézegettük az esküvőjükről, melynek kapcsán rögtön ki is tárgyaltuk a lánykérést. Nem csak az övét, hanem másokét is.

Az emberek egymást túllicitálva igyekeznek már a lánykérésben is maradandót alkotni. Természetesen romantikus, ha valakinek az Eiffel torony lábánál kérik meg a kezét, vagy a Seychelle-szigeteken, de sajnos ezzel kimondatlanul is elvárássá teszik, s mégsem mindenki engedheti meg magának, hogy efféle helyeken kápráztassa el szíve választottját.

Aztán felelevenítésre került néhány kiábrándító lánykérés is.

Az egyik "kedvencem" például a szex utáni. Egy szeretkezéssel teli éjjel utáni nagy kérdésre szerintem nem lehet igen a válasz. Az egyik ismerős járt így. Még szinte vége se volt az orálnak, mikor a férfi (isten tudja honnan) előkapta a gyűrűt és a csajnak szegezte a kérdést. Jó, hogy a leányzó meglepődöttségében nem harapta le a becses szerszámot.

Eszünkbe jutott egy másik hasonlóan romantikus eset is. A nagytakarítás két ablak pucolás közötti szünetében az ágyon ülve tették fel a kérdést. Ugyan igen lett a vége, de egy kiadós veszekedést követően.

Aztán ne felejtsük el a békülős szex utáni kérdés feltevést, aminek apropója, hogy egyik megcsalta a másikat.

Esetleg az "azért kérem meg a kezét" típusú lánykérés, mert

a) már x ideje együtt vagyunk,

b) haverok is megnősültek,

c) a csaj rágja a fülemet,

d) anyukám-apukám is ennyi idős volt, mikor férjhez ment/megnősült,

e) gyereket szeretné(n)k...

Vajon tartósak lesznek ezek a kapcsolatok?!

Szerencsére az Elafonissira tervezett kiránduláshoz se kellett korán kelni.

Buszunk újra átszelte a Fehér-hegységet. Hogy utunk most is élménygazdag legyen, szerpentinen kapaszkodtunk fel Agia Sofiába, ami barlangtemplomáról híres. Néhány szót muszáj ejtenem a görögök vezetési stílusáról. Őket nem zavarja a záróvonal, a kanyar, bárhol képesek előzni. Volt, hogy egy mazsola araszolt előttünk, a busz pedig úgy ráment, hogy szerintem egy rutinosabb sofőrt is frusztrált volna. Majd dudálással jelezte, hogy kielőzné. Záróvonalon, kanyarban. Bamm! Bennem az ütő is megállt párszor. Aki ismer, tudja, hogy a közúton mik a "gyengeségeim". Ahogy Agia Sofiába kapaszkodtunk fel, még a legbátrabbak is félve tekintgettek ki az ablakon.

Azt hiszem ez a kép jól ábrázolja, hogy milyen magasságban kanyarogtunk. Két hegyvonulat között szakadékok tátongtak. Néhol a busz teteje majdnem súrolta a szikla szélét.

A barlangtemplomhoz jó pár lépcsőn kellett felkaptatni, de megérte. A természeti képződménynek varázslatos hangulata volt. Méretéről annyit, hogy a belmagassága néhol 20 méter, az átmérője pedig 40.

És természetesen nem csak a mi buszunk utasai voltak rá kíváncsiak.

Azt mondják, hogy az itt elsuttogott kívánságok valóra válnak. Én kívántam. ;)

A helyi rakit bárkinek nyugodt szívvel tudom ajánlani, a mézes isteni volt. Vásárlás előtt meg lehetett kóstolni.

Innen a háromszínű homokjáról híres Elafonissi Beach-re buszoztunk. Tanulva az előző napiból, most a strand közepén béreltünk két ágyat, onnan barangoltuk be a partszakaszt. Először egyikünknek se akaródzott a vízbe menni, mivel hihetetlenül fújt a szél és nem volt túl meleg.

Aztán csak belemerészkedtünk. Őszinte leszek, nekem Balos jobban bejött. Itt viszont a csodálatos természetben gyönyörködhettünk. Például ebben a védett virágban (Sea daffodil - tengeri nárcisz).

A tengerpartot annyira védik, hogy tilos szemetelni, kifelé menet a homokot is le kell mosni a lábakról.

Egy kis homokdűne:

A látvány önmagáért beszél.

A buszsofőrünk nagyon komolyan vette, hogy tilos a rózsaszín homokból elvinni, mindenkinek ellenőrizte a cipőjét, papucsát és jól lelocsolta, akiét nem találta megfelelőnek. Ezen egy kicsit össze is vitatkoztam vele, mert szerintem az enyém tökéletesen tiszta volt.

Innen egy út mentén áruló őstermelőhöz vezetett az utunk, ahol a mindenféle kézműves finomságokat kóstolgattuk. Végállomásunk pedig egy helyi borászatban volt, közel Kissamoshoz. A város kétezer éves, Kréta legnyugatibb kikötője.

Kilátás a borászat ablakából.

Az este végén még meglátogattuk barátnőnket a cipőboltban, hazaérve a folyosón pedig ez a gekkó fogadott:

Az utolsó két napról van hátra már csak a beszámoló.

Ez a bejegyzésem is megosztó lesz.

Ma divatos mindenkit szexuális zaklatással vádolni. Nőként rengetegszer éltem át én is különböző zaklatási formát a verbálistól a tettlegességig. Egyikből sem csináltam ügyet, utólag visszagondolva hiba volt, hogy némely esetben nem kértem szakszerű segítséget. Hogy a férfiak ne érezzék azt, bármit megtehetnek!

Mielőtt az én történeteim jönnének, a barátnőmé nagyon is idevág. Nemrég vége lett egy hosszabb kapcsolatának. Egy dekoratív, mosolygós, kedves nőről beszélünk, aki a kapcsolat végén, hosszú kihagyás után hazalátogatott szülővárosába. Élvezte, hogy újra találkozik a régi ismerősökkel, köztük egy sármos fiatalemberrel, akivel máskor, másol is összefutott néhány program erejéig. Nem történt köztük semmi, csak beszélgettek. A hazai viszontlátás örömmel töltötte el őket. A szórakozóhelyen a barátnőm beszélgetett ezzel is, azzal is. Majd egy idő után haza indult. A férfi utána ment és indulatosan kérdőre vonta, mit képzel, hogy másokkal is szóba áll?! A barátnőm nem értette, hiszen nem volt köztük semmi, se egy csók, se egy ölelés, semmi. De ha történt volna bármi, a férfi akkor se lett volna feljogosítva az ilyen típusú számonkérésre. A barátnőm megpróbálta szépen leszerelni, ám nem ment. A férfi a falhoz nyomta, a barátnőm pedig attól félt, hogy a férfi megüti. Gyorsabb volt, kiszabadult és elszaladt. De még napokig azon gondolkodott, mit rontott el, hogy ez volt a másik fél reakciója?! Nem ő rontotta el...

Egy másik barátnőm 30 évvel ezelőtti története is álljon itt okulásként. 17 évesen az egyik osztálytársnője lebetegedett és úgy volt, hogy ő viszi neki a leckét. Falun laktak, már kezdett sötétedni, így kapóra jött a család barátja, aki felajánlotta, hogy elviszi. A férfi véletlenül az osztálytársnővel szemben lakott, de nem a ház felé vette az irányt, elhagyta a falut, egy bekötő útra hajtott. Azzal vegzálta az ijedt lányt, hogy milyen jókat szórakozhatnának, mennyire hálás lenne, ha... A barátnőmnek volt annyi lélekjelenléte, hogy feltépte a kocsiajtót és a falu felé futott. A férfi persze utána hajtott, de a lánynak szerencséje volt, a közeli buszmegállóban néhányan várakoztak, így nem mert közelebb menni. A barátnőm otthon elmesélte a szüleinek és az anyja nem hitt neki. Ez egy életre szóló trauma volt számára, kettejük viszonyára jelentősen kihatott.

A netes felületek pedig kifejezetten remek táptalajai a beteg (bár magukat sokszor szellemesnek aposztrofáló) egyedeknek. Akár chatet, akár társkeresőt nézünk, a legtöbbjük a köszönésen túl máris konkrét ajánlatot tesz. Vagy arról, hogy te mit csinálj vele, vagy ő mit szeretne. És a legtöbbjük megspékeli egy webkamerás felajánlással...

És akkor menjünk vissza az 1990-es évek elejére. Nyári munkán voltam, rajtam kívül még egy lány dolgozott egy csomó férfi között. És nem a férfiak, hanem a szintén diákmunkán lévő srácok zaklattak. A zuhanyzó ajtaját nem lehetett bezárni, ők pedig bejöttek és elvitték a ruháimat. Jó darabig álltam egy törölközővel (ami nem volt túl nagy) a röhögő fiúkkal szemben, arra várva, hogy visszakapjam a ruháimat. 15 éves voltam. Nem volt vicces.

Ugyanezen srácok bezártak egy helyiségbe is, ahonnan egy csók lett volna a szabadulás útja. Makacs lévén úgy voltam vele, hogy akkor ott éjszakázunk. Szerencsémre a diákmunkásokat felügyelő egy idő után keresni kezdett minket.

Fiatal felnőttként, tapasztalatlanul akart olyasmire kényszeríteni az akkori "barátom", amit én nem akartam. Ő viszont a nemet nem akarta tudomásul venni. Nem volt hosszú életű a viszony.

Rendszeresen járok masszőrhöz. A masszázs bizalmi viszony, ezzel mindkét fél tisztában van. Volt olyan, akivel egyszerűen csak nem volt meg a szimpátia és álljon itt egy nagyon régi történet is. Ahol az öregedő masszőr azt gondolta, naiv lánykával van dolga, aki elhiszi, hogy a gyógymasszázs része az intim területeken való matatás... És még ő volt felháborodva, mikor szóltam, hogy hagyja abba, felöltöznék és eljönnék...

És említésre méltó az a telefonos zaklató is, aki miatt titkosításra került a számom. Egy időben hívogatott, nem szólt, csak lihegett a telefonba... A hívásai az után maradtak abba, hogy megfenyegettem, feljelentem és a híváslistám alapján beazonosítják.

Aztán jött a munkahely. Mindenféle ajánlatok anélkül, hogy én bátorítottam volna a delikvenseket. A nagy része szerencsére kimerült a verbális ajánlattételben, mint például a "Szopjál le, szivi!" vagy pedig a "Krémes kézzel kiverhetnéd!" típusú mondatokban. Ezek elsőre sem viccesek, bár volt, aki ezt hallva röhögött, másodszor, harmadszor és sokadszor pedig egyértelműen hányingert keltőek.

És volt, aki megpróbált fogdosni, megcsókolni. Utána meg csodálkozott, ha kapott egy maflást, vagy pedig ráfogva a kezére elmondtam, legközelebb eltöröm, ha hozzám nyúl.

Direkt nem írtam sem neveket, sem pontos időt, helyszínt, még csak a témával kapcsolatos véleményemet sem. Szimplán néhány történetet. Gondolkodjatok rajta! És világosítsátok fel a lányaitokat, hogy nem kötelesek eltűrni a zaklatást!

A mai napra nem tűnt húzósnak a program. Sőt, a strandolással kifejezetten pihentetőnek ígérkezett. Csak nem nekünk. Szamaria kimutatta foga fehérjét, minden porcikánk fájt, így a készülődés dupla annyi időbe tellett, mint normálisan.

Sebaj! Elbuszoztunk Kissamosra, ahonnan indult a hajónk Gramvousa erődjéhez. Az oda úton semmi bajom nem volt... (de erről majd később).

Ez itt Kissamos kikötőjének egy részlete:

Felszálltunk a szép nagy kompra, megrendeltük a jó kis reggelit, aztán élveztük az egy órás hajókázást. Velünk párhuzamosan egy kisebb hajó is jött, az idegenvezető nem tudta megmondani, hogy az erődnél kezdünk-e vagy a strandon, ez állítása szerint a legénység döntése. Ők határozzák meg, hogy mikor melyik hajó megy előbb az erődöz. Délelőttre a miénk nyert. :)

A hajón rengeteg finomság közül lehetett választani, az étterem egész út alatt zavartalanul üzemelt. A kávé mondjuk kritikán aluli volt, de kárpótolt a társaság. A magyar esten megismert két házaspáron kívül a mi apartmanunkban lakó, s Herakliont közösen felfedező házaspárral utaztunk. A felszállásnál pont úgy, mint a múltkori hajó esetében számított a helyfoglalás, mivel egyikünknek se volt célja idő előtt leégni, így a középső fedélzet árnyas részében telepedtünk le.

A tenger vakító kéken hullámzott. Csodálatos látvány tárult elénk bármerre néztünk, sziklák és a tenger váltakozott.

A erőd építését 1579-ben kezdték a velenceiek és 1584-ben lett kész. A kereskedelmi útvonal védelmeként hozták létre a kalózok és a törökök fosztogatását megakadályozandó. Mondanom sem kell, hogy ez nem sikerült. 137 méteres magasságban terül el, gyönyörű panorámával Kréta északnyugati részének hegyeire és Balos Beach-re. Fénykorában 3000 ember befogadására is alkalmas volt.

Akinek nem volt kedve felmászni az erődhöz, az már Gramvousan is strandolhatott. Mi hősök voltunk, bár Szamaria után ez már sétagalopp volt. Igaz, itt is tömegnyomor volt mind felfelé, mind lefelé. Mindenki vérmérsékletének megfelelően választhatott, hogy melyik ösvényen kaptat fel. A mászást nem segítette, hogy eddigre az óra mutató már dél felé közelített és nagyon meleg lett.

A kis templomocska az erőd közepén helyezkedett el.

A fenséges panorámáért megérte felmászni.

A görögök furcsán kezelik a műemlék jellegű helyeket, itt is volt olyan szakasz, ahol nem volt korlát, holott simán le lehetett volna zuhanni, ha nem nézünk a lábunk elé.

A hajónk fentről kis pontnak látszódott. Bal oldalt a távolban pedig egy hajóroncsot látni.

Innen a szigetcsúcsot megkerülve horgonyoztunk le Balosnál. Útitársainkkal napernyőt béreltünk, de utólag már láttuk, hogy elég lett volna kevesebb is, mert szinte nem tartózkodtunk alattuk egy percet sem. Balos Európa legszebb strandjai között számontartott, természetvédelmi terület. A víz kellemes hőmérsékletű, az öböl egyik oldalán melegebb, a másikon néhány fokkal hidegebb. Sajnos itt csak két óránk volt, pedig szívesen elidőztünk volna.

Elafonissira mondják, hogy rózsaszín homokos a partja, de én már itt is fotóztam rózsaszín homokot.

Nagy élmény volt a hullámok tetején lebegni és sodortatni magunkat a vízzel. Úgy bolondoztunk, mint a gyerekek.

Az emberek háta mögött a Gramvousa erőd.

Visszafelé kevésbé élveztem az utat, pillanatok alatt tengeribeteg lettem. A hajó a nyílt tengeren billegett balra-jobbra, én meg egyre vacakabbul éreztem magam. Háborgó gyomromat csak az akciósan kínált koktél nyugtatta meg. :)

Hazaérkezve még beugrottunk az első napon felfedezett cipőüzletbe. Kristina rakival és ouzoval várt, s fejet hajtott a teljesítményünk előtt, elmondta, hogy ő még sosem volt a Szamaria szurdokban, hiába lakik közel hozzá.

Azt hiszem, ingoványos talajra tévedek a mostani bejegyzésemmel. De! De azt gondolom, hogy amikor mindenről nyíltan lehet beszélni/írni/véleményt formálni, ne hagyjuk ki a homoszexualitást sem.

Megosztó a téma, mindenkinek van véleménye a nemi identitással kapcsolatban. Talán sokan ismernek is közületek melegeket, de nem biztos, hogy ennek tudatában vagytok. Mert a homoszexualitást Magyarországon még mindig tabuként kezeljük. Álszent módon viszonyulunk hozzá, mindenféle deviáns-bűnöző alaknak állítjuk be őket, pedig a társadalomban ugyanúgy, ahogy a színesek, fehérek, nők, férfiak között is van mindenféle, a melegekre se süssük rá a bélyegzőt. Csak nézzük meg a művészvilágot, a hazai művészek közül is egyre többen vállalják másságukat.

És lassan elérkezünk a lényeghez. Amikor például jön a meleg felvonulás, az emberek egy csoportja nem tetszésének ad hangot, anélkül, hogy tudná, mi is az, ami ellen szót emel.

Ezeknek a markáns ellenzőknek szeretnék egy filmet ajánlani. Nem szokványos, nem klasszikus, de olyan mondandója van, hogy odaszögez a képernyő elé. Online formában elérhető a teljes film, bátran keressetek rá!

https://port.hu/adatlap/film/tv/imak-bobbyert-prayers-for-bobby/movie-119766

Az egyik főszereplője Sigourney Weaver, aki a bigottan vallásos családanyát alakítja. Ő az, aki az egyház szigorú tanításai szerint neveli gyermekeit és nem tud mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy az egyik fia homoszexuális. A film 1979-1982 között játszódik, megtörtént eseményeket dolgoz fel. Az anya igyekszik gyermekéből kiűzni a "betegséget", természetesen sikertelenül. A film remekül ábrázolja az anya vívódását és a gyerek kétségbeesését egyaránt, rávilágítva, hogy senkinek se könnyű. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a srác az öngyilkosságot választja. És innen kezd még mélyebb és érdekesebb lenni a film. Hogy a környezet mit tesz és hogyan változik ennek hatására? Megrendítő, megérintő, elgondolkodtató.

Úgy szegezett a képernyő elé, hogy sokáig nem tudtam felállni és kikapcsolni. Majd ráírtam az egyik meleg ismerősömre és megkérdeztem, látta-e a filmet és ha igen, mi a véleménye. Aztán a heterók közül is van, akivel eszmét cseréltem. Őt is megragadta a film.

Az ismerős gondolatait tolmácsolom, ahogy leírta.

"Nagyon nagy film, más megközelítés. De ha valaki nem tudja feldolgozni, mi az, hogy meleg, vagy azt gondolja a melegekről, hogy csak kifestett és minden fiúra rámászós a meleg, az hatalmasat téved! Ilyenkor javasolom, hogy nézze meg ezt a filmet, nem minden meleg az alja, vannak értelmesek és okosak, akik nem mutogatják magukat. És nem kell elítélni senkit emiatt, mert lehet, hogy téged meg más miatt ítélnek el vagy meg. Emberek vagyunk, szeretni kell, mert szeretünk és érzünk. Tiszteletben kell tartani a másikat, még akkor is, ha nem ismerjük, akárhogy is néz ki. Igen, én nagyon szeretek egy fiút. Soha nem gondoltam volna, hogy így lehet szeretni egy velem azonos neműt. Nem bánom, mert boldog vagyok. De rossz, hogy végig kell hazudnom az egész életemet emiatt. Mára már nem érdekel, ha ez kell ahhoz, hogy boldog legyek, így fogom leélni az életemet. Akiknek a környezetemben meg kell tudniuk, azok úgy is tudni fogják. Bocsi, hogy ez most így kitört belőlem, néha hidd el, sírni tudnék ettől a helyzettől. NAGYON NEHÉZ ÍGY, DE AKKOR IS BOLDOG VAGYOK!"

Senkit ne tévesszen meg, hogy a képeken alig vannak emberek. Igyekeztem kihagyni őket a fotóimról. Sokat rontott az élményen, hogy minden lépésnél többen is a nyakamba lihegtek. A nyuggerek úgy húztak el mellettünk, mintha csak a boltba sietnének akciós csirke farhátért.

És akkor beszéljenek újra a képek helyettem. Legalábbis egy kicsit.

Ezt a kecskét Szamaria falu előtt láttuk.

A szurdokot nemzeti parkká 1962-ben nyilvánították, a közepén lévő Szamária falu azóta nem lakott.

Az út lenyűgöző tájakon halad, sziklák közt, patakokon át, de a kevésbé edzetteknek nem ajánlom. Túracipőben/bakancsban sokkal kényelmesebb lett volna, mint edzőcipőben, de azért így is le lehetett jönni. Mivel a levegő a szurdok alsó részein megszorul, erősen javallott fejfedő viselése.

A szurdok függőleges falai helyenként elérik az 500 métert is, néhol 3, máshol meg 250 méter szélesek.

Érdemes megnézni, hogy milyen kis pontok az emberek. Sajnos az objektívval nem tudtam a teljes magasságot befogni.

Legtöbbet fényképezett pontja a "Vaskapunak" nevezett része, ahová sokszor még a nap se süt be. 

Az egyik kedvencem volt ez a sziklás rész, ahol a kövek úgy néznek ki, mint a zserbó. :D

Akit baleset ér, azt öszvérrel hozzák le.

A jegyet (5 euro) a túra végéig meg kell őrizni, mert kilépéskor kérik. Így garantálva, hogy senki nem marad bent.

Agia Roumeliből hajó (11 euro) viszi az utasokat a buszokig, másképp nem lehet elhagyni a települést.

A Líbiai tenger olyan gyönyörű kék, mint a Karib tenger, a partja itt fekete apró kavicsos volt, természetesen a megmártózás nem maradhatott ki.

A buszunk szédítő szerpentinen kanyargott vissza Agia Marinába. Elfáradtunk a nap végére rendesen. És a neheze csak másnap jött. A lábra állás nem volt kis feladat, tekintve, hogy olyan helyeken is izomlázunk volt, amiről azt sem tudtuk, hogy létezik.

Aki ehhez a túrához hasonló élményre vágyik, de nem ilyen kivitelben, annak a Topolya szurdokot ajánlom, az csak 6 km, Szamaria kistestvéreként említik.

A fenti cím senkit ne tévesszen meg.

Barátnőmmel csavarogni indultunk, eközben leltünk az alábbi kincsre.

A házban múzeum működik és a tulajdonos, mézeskalács készítő, Drótos Gyöngyi (http://zalaszanto.hu/project/mezeskalacs-muzeum/) szívét-lelkét adja a betérőknek. A helyet el sem lehet téveszteni, a főút mentén, közvetlenül a Tátika presszó mellett van, átellenben a Kotsy vízimalommal, ami 2017. december 31-ig felújítás alatt áll.

De vissza a mézeskalácsokhoz. A betérő laikusként nézelődik, forgatja a kezébe kerülő remekműveket mindaddig, míg Gyöngyi mesélni nem kezd. Egy-egy mézeskalácsban akár több történet is van. Jelentősége van a formának, a rárajzolt motívumoknak, annak, hogy ki adja-kapja és milyen alkalomból. Például ott van mindjárt a tükrös szív esete. Ennek többféle jelentése is volt. A fiúk udvarlásul vették a lányoknak, nem kellettek szavak, mindenkinek egyértelmű volt, hogy akinek adják, azzal tervei vannak a legénynek.

Az egyik történet különösen megfogott, ezért is szeretném veletek megosztani. Egyszer betért egy idős, paraszt házaspár a Mézeskalács házba és végig hallgatták Gyöngyi történeteit, de nem szóltak, nem kérdeztek semmit, még csak nem is mosolyogtak. Majd a néni elmesélte, hogy az ő falujukban az volt a szokás, hogy búcsúkor a mézeskalácsosoknál megtalálható legnagyobb szívet a falu legényei a legszebb lánynak adták. Mivel a néni - saját elmondása szerint - fiatalon sem volt szép, így sosem kapott tükrös szívet. A férje csak állt mellette, nem szólt egy szót sem, majd a kiállítást végignézve távoztak. Aztán a bácsi visszalépett és vett egy tükrös szívet. Odakint a néninek adta és az alábbiakat mondta:

- Nekem mindig maga volt a legszebb.

A néni bólintott a szívet a táskájába tette, aztán beszálltak a kocsiba és elmentek.

Vajon mi lehet egy-egy ilyen történet mögött?

Az előző nap, ahogy írtam, hosszúra sikeredett. Mi meg bevállalósak vagyunk, cirka négy óra alvás után belevágtunk a szamariai kalandba. Erről a napról is két bejegyzés lesz.

Néhány érdekesség, aztán jöjjenek a képek. Azért is képek, mert a végén már beszélgetni se volt kedvünk. Mindketten kellően sportosak és edzettek vagyunk, de azért a Fehér-hegység majdnem kifogott rajtunk.

A szurdok májustól októberig látogatható, ez alatt az időszak alatt több tízezer turista halad végig ösvényein. Ebben az időszakban a folyója patakká szelídül, lehetővé téve a biztonságos haladást. Mi a túrát fentről kezdtük, 1227 méterről az Omalos-fennsíkon, a Xyloskalo bejáratnál és az első három kilométer alatt közel 600 métert ereszkedtünk. A szurdok túra 13 km, ha a végponton busszal megyünk a Líbiai tengernél lévő  Agia Roumeli kikötőjébe. A szurdokot 4-9 óra között lehet legyűrni. Nekünk 6,5 óra volt, mivel a térdemmel az első néhány kilométert csak nagy nehézségek árán sikerült megtenni. 2-3 km-enként van lehetőség ivóvizet vételezni (ezt mondjuk az elején mondhatták volna, akkor nem cipelem a 1,5 l-es üveget). 

Induláskor azzal biztattak, ha szerencsénk van, láthatunk kri-krit (krétai kecskét).

A ránk felügyelő túravezető valahol ezen a környéken ért utol és nem dicsért meg, szerinte túl lassan jöttünk lefelé. Találkoztunk egy másik magyar párral is, akik más utazási irodával jöttek, őket meg folyamatosan biztatta az idegenvezető, hogy jó ütemben haladnak. Ki érti ezt?!

Sok helyen láttunk sziklákat így kitámasztva. Szerintem sok funkciója nincs, ha megindul, mint a ropi, úgy törnek el a támasztékok.

Érdekes képződmény

Időnként olyan volt a táj, mint valami mesebeli díszlet, tündérerdővel.

Körülbelül a negyedik kilométernél található Agia Nikolaos, a romtemplommal.

Érdekes látvány volt, az itt-ott magányosan felbukkanó virág. A szurdokban minden növény védett, tilos letépkedni őket.

 Folyt köv.

Mi történik az ember lányával, ha rászabadul a netes társkeresőre? Vagy csak szimplán a pasik szabadulnak rá?

1. tanmese

Elmész egy esküvőre egyedül, az ott lévő független férfiak azonnal szabad prédának tekintenek. A leghelyesebb beszédbe elegyedik veled. Kölcsönös a szimpátia, csevegni kezdtek. Hamar kiderül, hogy az élet jó pár fontos kérdésében nem értetek egyet. Néhány óra elteltével már akadozik a társalgás. Kijelenti, hogy egész este csak veled akar táncolni (és ha én meg nem?!). Először talán még imponál is a határozottsága, de egy idő után egyre kényelmetlenebb lesz. Szóba kerülnek a tervek, a munka, ki mit vár az élettől. Elmeséled mivel foglalkozol, majd jön a rácsodálkozás. Akkor se lehetne nagyobb hatást elérned, ha űrkutató vagy agysebész lennél.

Nálam már mérce, hogyan fogadja a másik a bejelentésemet. Aki kellően intelligens, még ha nem is ismeri behatóbban a munkámat, jó, ha kellő humorral, vagy kérdésekkel próbál többet megtudni, amelyekből átjön, hogy érdekli. Nem pedig közhelyekkel bombáz és olcsó poénokat puffogtat. Általában ilyenkor már látszik, hogy egyenrangú felek lennénk-e a kapcsolatban, vagy ő esetleg háttérbe szorítva érezné magát. Elég jó szűrő. És sokszor már itt bukják a sztorit. Akadályugrásból kevesen jeleskednek. Mivel nyílt vagyok és őszinte jön a következő kérdés, hogy mikor ért véget a legutolsó kapcsolata. Meglepő a válasz, erről nem szeretne beszélni. Naivan azt gondolom, mostanában lehetett a vége és még fáj. Néhány óra elteltével magától hozza fel, elmondja, hogy évtizeddel ezelőtt lett vége. Kérdem, hogy azóta volt-e mással. Szexuálisan pl. Emberünk ledöbben, majd kiakad. Mély megdöbbenéssel kérdezi, hogy ez milyen kérdés? Mert eddig nagyon szimpatikus voltam neki, de ezek után már nem tudja, mit gondoljon. Mondom neki, hogy normális. Mint ahogy annak kéne lennie, hogy egy ereje és férfiassága teljében lévő férfi egy komoly csalódás után sem vonja meg magától a testi örömöket évekig. Ezek után olyan negatív cunamit zúdít, hogy attól félek, a székkel együtt felborulok. És meghallgathatom, hogy az a másik és bezzeg ő... Ettől már alapból fázom. Halkan megjegyzem neki, hogy ezt még nem sikerült feldolgoznia és talán nem annyira jó, hogy több mint tíz éve nem volt senkivel. Esetleg kérhetné szakember segítségét, mert véleményem szerint magától nem fog tudni előbbre lépni. Akkor kioktat, hogy mi vagyok én, pszichológus, csak ne elemezgessem őt. Mondom, rendben, nem vagyok az, szimplán segíteni próbáltam. Eltelik egy kis idő, újra mellém keveredik, előhozakodik azzal, hogy ő ennyi idősen már csak olyan nővel kezd, akivel családot tervezhet, mert szeretne feleséget és gyereket. Előbújik belőlem a kisördög és nem bírom megállni, hogy ne kérdezzem meg, honnan tudja, hogy akivel kezd, az majd feleség is lesz? Ezt egy kapcsolat elején se lehet tudni szerintem... Kicsit akadozik a társalgás... Hazamenetel előtt megjegyzi, hogy szívesen találkozna még velem, de nem cseréltünk elérhetőséget. Mondom neki, ha az élet úgy hozza, majd találkozunk. Napokkal később bejelöl facen. Aztán ajánl programokat, ahová együtt kellene mennünk, mert az mennyire jó. A program az érdeklődési körömtől nagyon messze áll. Udvariasan megköszönöm és jó szórakozást kívánok hozzá. Nem veszi a lapot, időről időre ajánl valamit. Aztán megjegyzi, hogy ha az ember nagyon akar valamit, arra szakít időt. Remek. Akkor nézzen magába és talán megleli a választ, hogy én ezt sem nagyon, sem kicsit nem akarom. :)

Tanulság: Ha valaki képtelen az érzelmeiről nyíltan beszélni, évekig nincs semmilyen, még szexkapcsolata se, azt talán nem nekem kell kinyitogatnom és megoldanom az életét helyette. A szex egy kapcsolatban az egyik fontos alappillér a kommunikáció mellett.

2. tanmese

Netes társkeresőn több levélváltáson túl jön a "jelölj ismerősnek a facen" szöveg. Én nem sietek sehova, megnézem, de ritkán jelölök embereket beszélgetés-találkozás nélkül. A srác szimpi. Némi technikai malőr, hetek telnek el kommunikáció nélkül. Mire újra egymásra akadunk, személyes találkozót javasol. Miért is ne?! Azért előtte még ránézek az adatlapjára. A társkeresőn ott a szöveg, hogy a szex-szel nem hozakodik elő az első randin. Érthető. Főleg, ha mondjuk a másik élőben nem is tetszik. Mielőtt a találkozó időpontját lefixálnánk, újra rápillantok a face-re. Nem kis meglepetésemre emberünk néhány héttel ezelőtti képein egy nővel csókolózik, nyaralós fotók tömkelege, így szeretlek, úgy szeretlek, blabla. Megírom neki, hogy köszi, de ez ebben a formában mégsem lesz az én műfajom. Aztán nem ír többet.

Tanulság: Találkozhatnánk, valószínűleg szexre a másik mellett biztos jó lennék. Szexre kellek?!

3. tanmese

Amerre sűrűn kerékpározok, az egyik településen mindig megnéz egy helyes srác. Ő általában társasággal van, én egyedül. Nem gondolom, hogy nekem kéne kezdeményezni. Egyik alkalommal egy ismerősöm is velük van. Az ismerősnél finoman rákérdezek a fiatalemberre. Ismerősöm nem rest, neki áll randit szervezni. Gyanúsnak kellene lennie a sztorinak, mikor a srác azt üzeni vissza, hogy adott napokon ettől-eddig ott lesz, ahol mindig látom. Fel kellene merülnie a kérdésnek, hogy

a) biztos nekem kell oda mennem, ahol ő van?

b) mennyire kényelmes, ha amúgy is mindig ott van és engem kvázi odarendel?

c) mire is számíthatok, ha nem mozdul ki a komfort zónájából?

Mivel nem akarom megadni a számomat (tudom, merő paranoia), így oda lyukadunk ki, hogy rám ír facen. Tucat neve van, nem csoda, hogy én nem találtam meg korábban, mivel az ismerősömnek sem ismerőse. Néhány kérdés után jön a munkára adott reakciója, ami kimerül egy "aha"-ban. Megjöttünk, nem az én szellemi szintem. Kiderül, hogy anyuval és apuval él, épp nem dolgozik sehol, a jövőt illetően elképzelései sincsenek. Csak megnézem már tüzetesebben a profilját. Az első bejegyzésen, ami alig pár napos fennakadok. A felirat után egy szexpartner keresőre navigál. 16-26 közötti fiatal lányokat keres, akik szeretik az idősebb pasikat (ő 37). Neki fontos egy kapcsolatban a szex és nagyon szerelmes típus. Név, telefonszám, fotók... Miiiiii van?!  Nem bírom ki, rákérdezek, hogy ez mi? Őszinte gyerek, elmondja, hogy mivel a barátnőjével néhány hete megromlott a kapcsolata, így keres társat. Mondom ez egy szexpartner kereső, nem társkereső. Ír valamit, kitörli, ír, törli. Aztán nem ír. Aztán két udvarias semmit mondó mondat. Annyi legalább van benne, hogy többet nem keres.

Tanulság: nézhet ki valaki jól, ha a fejében gáz van.

Kérdés: Nekem vannak extra elvárásaim?! Vagy tényleg minden pasinak szexre kellesz?!

Ahogy ígértem, még koránt sem volt vége a napnak azzal, hogy megnéztük Herakliont és Knosszoszt. Bár tény, hogy a sok séta és információ kellően elzsongította az embert, de mi még tesómmal beneveztünk a krétai estre is.

Az estet megelőzően megnéztük a sziget egyetlen édesvízi tavát, a Kournas-tavat. Itt újra összefutottunk azzal a házaspárral, akik a repülőtéren előttünk álltak a sorban. A tavat úgy hirdetik, hogy a partján teknősöket láthatunk, továbbá a monda szerint, a holdfénynél látni lehet egy nimfát, aki a haját fésüli. Mi a teknős nézést letudtuk a kecsketejből készült fagyit áruló étteremnél, néhány kisebb példány úszkált egy akváriumban. Mivel az indulásig majd egy óránk volt, a fiatal házaspárral vízibiciklit béreltünk és áttekertünk a tó túlpartjára. Teknős helyett kacsát fotóztam. A holdfényt pedig nem vártuk meg. :D

Ha lett volna nálunk fürdőruha, simán csobbanhattunk volna, kellemes volt a víz hőmérséklete. Sajnos így csak térdig tudtunk beleállni.

Az egy óra hamar elröppent, majdnem sötét volt, mire megérkeztünk a vacsora helyszínéül szolgáló étterembe Argiroupoliba. A fogadtatás remek volt, népviseletbe öltözött személyek vártak süteménnyel, rakival-ouzoval a bejáratnál.

Mi a fiatal házaspáron kívül egy másik magyar párral kerültünk egy asztalhoz. Később derült ki, hogy nem csak egy városból valók vagyunk, de kb. két utcányira laktunk egymástól néhány éve. :) Tipikus Murphy.

A vacsora remek hangulatban telt, mivel elég frekventált helyen ültünk, így szinte mindig bevontak minket is a műsorba. Hol táncolni kellett, hol az általunk csak Jamasz bácsinak (jamasz-egészségedre) titulált táncossal kellett innunk. :)

A férfit középen Dimának hívják és szenzációsan jó fej. Olyan hangulatot csinált, hogy senkit nem kellett noszogatni, mikor felkérte valamire. A mi asztalunkhoz gyakran jött, hozott rakit és édes golyókat, az előbbit messziről locsolta a delikvens szájába, utóbbit pedig az itatás után bőszen tömködte az áldozat szájába. Időnként az ölünkbe ült, máskor kézi csomózású kendőt kötött a hölgyek fejére, majd egy tőrt adott a kezükbe, hogy tegyék a szívéhez, imitálva a leszúrást.

Hajnalig mulatoztunk, kár lett volna kihagyni az estet. :)

Ha kudarc ér, hogy reagálsz? Neki futsz még egyszer? Hagyod, hogy vesszen? Feladod, beletörődsz, hogy ennyi volt? Vagy harcolsz az álmaidért akkor is, ha a világ nem támogat?

A harmadik napon korán kellett kelnünk, mert Heraklionba (a görögök Iraklionak hívják) utaztunk, ami a sziget másik másik felében található. Az időjárás kicsit megviccelt minket, reggelre erősen feltámadt a szél és nem volt túl meleg. Mivel tudtuk, hogy hosszú napunk lesz, így rétegesen öltözködtünk.

A város a mínoszi civilizáció fővárosától Knosszosztól néhány kilométerre található. Érdekes, hogy a városnak mégsem volt fontos szerepe sem az ókorban, sem pedig az első bizánci időszakban. A mai várost a szaracénok alapították 824-ben, majd 961-ben a bizánciak megtámadták, elfoglalták és a következő több mint 200 évben bizánci kézen is maradt. A következő jelentős állomás 1204-re tehető, amikor megvásárolták a velenceiek. Innen számolódik a város felvirágozása. A török terjeszkedés megakadályozására a kikötőben kb. három kilométer hosszú védművet emeltek, hét bástyával, melynek legtöbbje ma is látható. A kikötő védelméről külön erőd gondoskodott.

Első utunk mégsem a kikötőbe, hanem a Régészeti Múzeumba vezetett. A belépőt érdemes egyben megváltani a múzeumba és a knosszoszi palotába, mert így 16 euroba kerül, külön-külön meg talán 25-re jön ki. Ráadásul a túrát jó a múzeumban kezdeni, hogy el tudjuk majd képzelni a palotát és az ott folyó életet. Ehhez nem árt, ha van egy olyan remek idegenvezetőnk, mint a miénk, akinek felkészültsége, tudása és előadásmódja tette színessé a kiállítást. A múzeum 1940-ben épült és azóta többször bővítették. A korai bronzkori tárgyaktól indulva a római korig jutunk, a kiállított tárgyakat kronológiai sorrendben és tematikus csoportosításban láthatjuk. Különösen jelentős a minószi kultúra tárgyi emléke, melyből több is világhírű. Például a fekete zsírkőből faragott bikafej, a "Kígyós Istennő" kisméretű szobra, vagy a "Kék hölgyek"-et ábrázoló freskó.

Ízelítő a kiállított tárgyakból:

 A képen látható béka titkát a mai napig nem tudták megfejteni, senki sem tudja elkészíteni.

A Kígyós Istennő szobor

Ez a bikafej volt az egyik kedvencem. Nem mellesleg a kiállítás óriási területen helyezkedik el, tele szebbnél szebb kézműves remekművekkel.

Elég viccesen nézhetett ki a viselője, nehéz lehetett a fejét egész nap tartani. :)

Fürdőkád gazdag és törpe embereknek. A minosziak kb. 160 cm magasak lehettek, de szerintem nekik se volt kényelmes a kád.

A híres freskó részlet, amit megnézhetünk a knosszoszi palotában is.

Sajnos Heraklion felfedezésére az ebédidővel együtt se volt túl sok időnk. Gyrost ettünk útitársainkkal a Morosini szökőkútnál, ahol a tulajdonos roppant jó fej volt. Igaz, hogy magyarul egy szót se tudott, de felsorolt kapásból vagy harminc magyar várost, Soprontól Budapesten át Békéscsaba-Pécs-Szegedig bezárólag. Ezen jót szórakoztunk. Megpihenve lesétáltunk az erődhöz.

Az erődnél hiába fújt a szél, a meleg elviselhetetlen volt.

Visszafelé igen csak trappolnunk kellett, ha nem akartuk lekésni a palotába indulást. Aki ismer, tudja, hogy a meleget nem viselem jól, így a palotánál már a szokásostól is jobban szenvedtem, pedig igyekeztem mindenütt az árnyékban maradni.

A palota (mintegy 20.000 nm-en terült el) jellegzetességei közé tartoznak a vörösre festett, födémszerkezet tartására hívatott kerek, ciprustölgyből készült oszlopok, melyek megtalálhatók a teraszokon épp úgy, mint a díszesebb helyiségekben.

A legjelentősebb helyiségeinek falaitl festmények díszítették, mint például a királynő fürdőszobáját a delfinek. Érdekessége még a fürdőnek, hogy folyóvízzel és csatornával ellátott volt, de a palotában a szennyvíz elvezetés is megoldott volt.

A páva külön kuriózum volt a bejáratnál, épp úgy megcsodálta mindenki, mint az országba telepített eukaliptuszfákat.

Az eukaliptusz levele dörzsölés után kellemes illatot áraszt, az országutak mentén sok helyen felfedezhető.

A nap további részét egy újabb posztban örökítem meg.

Talán említettem már korábban, hogy szeretem a thrillereket. És többek között ez a Sandra Bullock film is nagy kedvenc. Ezért megörültem, mikor a napokban megláttam, hogy vetíteni fogják.

De azért kíváncsi lennék rá, hogy mitől nőtt meg a két órás film időtartama közel hat órásra?! Valami új elemmel gazdagodott, amit eddig sosem adtak le?! :)

A reggel hamar ébren talált minket, alig vártuk, hogy szétnézhessünk. Felfedezőutunkat közös megegyezéssel mindjárt a stranddal indítottuk. 

Szerencsénkre alig 2-300 métert kellett sétálni a partig. A Havana Red Beach bár hívogatott minket, olyannyira csábítóan, hogy a látvány megbabonázott és mindjárt repülőrajtot vettem a lépcsőkön. Szerencsére csak egy helyes fiatalember tartózkodott a napernyő alatt és ha kuncogott is, azt magában tette. Érdekes volt, úgy tűnt, hogy kölcsönösen felkeltettük egymás érdeklődését, többször megközelített minket, de aztán mégsem szólított meg. Kár... ;)

A strand homokos partja teljesen elvarázsolt, a sziklákon visszaverődő hullámokat sokáig nézegettem. Velünk szemben a görögök egyik szent szigete a Thodorou látható. A görögök szeretik különböző mondákkal, legendákkal színesíteni történelmüket, a szigettel sincs ez másképp. Azt tartja a mondás, hogy az ókorban tengeri szörny garázdálkodott a környéken, s a vízben felbukkanva éktelen ordításával riogatta a helybélieket. Ahányszor megpróbálták elpusztítani, mindig megfutamította a bátor férfiakat. Miután már nem csak a hajókat, de a szárazföldi életet is veszélyeztette a helybéli asszonyok imával próbálták távol tartani. Imájuk meghallgatásra talált, az istenek kővé dermesztették a szörnyet. Az Agia Marina és Platanias előtt található sziget maga a szörny, a sziget Kréta irányába nyitott barlangja pedig a szája, amely megkövülése pillanatában éppen ordításra nyílt. Íme a szörny.

A szigeten nem lehet kikötni, évente egyszer augusztus közepén látogatható.

Miután kistrandoltuk magunkat, a nyakunkba vettük Agia Marinát. A főutcán üzletek és tavernák sokasága hívogatott, jól elidőztünk a kis üzletekben. Hamar kedvencünk lett egy kézi készítésű cipőket áruló bőr boltocska, nem csak az eladó kedvessége és szakértelme, de a jó minőségű áruk miatt is. Addig-addig nézegettük az üzleteket, hogy majdnem ránk esteledett.

A helyi közlekedés vicces, kiállsz a buszmegállóba és majd egyszer jön a busz. Le kell intened, különben nem áll meg. Jegyet a buszon veszel, a kék egyenruhát viselő "jegyárustól". Egy teli buszra zsúfolódtunk fel, ami épp csak vánszorgott Chaniába. Majdnem sötét volt, mire beértünk. Hamar sikerült megtalálni az óváros felé vezető utat.

Hangulatos utcácskák között sétáltunk a tenger felé.

Ezen a téren, mikor már visszafelé jöttünk tűznyelők szórakoztatták a hirtelen összeverődött közönséget. A templom előtt gyerekek kiabáltak és kergették egymást, ki-befutkorásztak, hatalmas hangzavarral, de ez senkit sem zavart. Szerintem nálunk a katolikus templomokból kiseprűzték volna őket, fele ennyiért is.

Chania a megyeközpont és egyúttal Kréta egyik legszebb városa is. Velencei negyedében hangulatos utcácskák vezetnek a világítótoronyhoz és a velencei kikötőhöz. A várost körülbelül hatvanezren lakják, szemben a száztízezer főt számláló legnagyobb várossal, Heraklionnal.

Az oszmán birodalom emlékét a keleties stílusú házak is megőrizték. Maga a világítótorony a XVI. századtól mutatta az utat a tengeren közlekedőknek. Az építését 1595-ben kezdték el, nagyobb felújítást pedig 1800-ban végeztek rajta. A második világháborúban súlyos károkat szenvedett, mai formáját 2006-ban nyerte el. 21 méter magas, ma már csak történelmi emlék, navigációra nem használják. Az épület belseje sajnos nem látogatható, bár a mólótól megközelíthető, mintegy húsz perces sétával egészen a bejáratáig mehetünk.

Fantasztikus élmény volt a kivilágított toronyhoz kisétálni, jól döntöttünk, hogy estére időzítettük a látogatást. Visszafelé már a busz is gyorsabban haladt.

Az extrém sportnak sok válfaja van. Például a pasas is ezt űzte, akit a napokban a Balatonban láttam fürdeni. Elég vicces látványt nyújtanak az emberek, a fele már nagykabátban, a másik fele még rövid nadrágban biciklizik, kontrasztos, ha egymás mellett mennek.

És akkor még nem írtam az orosz "úszóválogatott" legkiválóbb emberéről. Ő az, aki a medencében embert, istent nem ismerve keresztbe-kasul "úszik". Azért az idézőjel, mert közelebb érve kiderül, hogy emberünk furcsa sportot űz. A kezeivel a víz tetején kalimpál, gyorsúszást mímelve, miközben a lába leér a medence aljára és tulajdonképpen sétál... Hö?!

De hagyjuk is az oroszokat, a saját extrém sportomról akartam szót ejteni. Az egy dolog, hogy felvettem a bringázást a képzeletbeli listára,de megerősített a döntés helyességében az október elsejei tekerésem is.  Ott kellett volna gyanút fognom, mikor a kölcsön bicikli nyergét csak sokadik alkalommal sikerült fixálni. A segítő jobb azzal engedett utamra, hogy ne lepődjek meg, ha egyszer csak eltűnik a nyereg alólam.

Jó pár kilométeren keresztül ittam magamba a táj szépségeit, nem is volt semmi baj, alig kétszer kellett kicsit állítani rajta. Aztán az utolsó tíz kilométeren kibabrált velem. Egy kanyarodásnál nem elég, hogy fordult alattam a nyereg, de a cső teljesen beesett. Megálltam, gondolván, visszahúzom, a bilinccsel fixálom és hurrá mehetek tovább. Nos, nem ez történt. Egy negyedórás küszködés után, nyakig olajosan feladtam. Rá kellett jönnöm, hogy a bilincs nem csak egyszerűen kilazult, hanem konkrétan megadta magát. Élmény volt állva megtenni a hegyes-völgyes utat. Ebben fáradtam el. Végig azon imádkoztam, hogy a fék és váltó ne adja meg magát, mert ha haza kellett volna tolnom, tuti nem lett volna őszinte a mosolyom.

Ennyi nem szegi a kedvemet, teszek még kísérleteket! Extrém sportra fel!

A barátaimtól a születésnapomra kapott utazási utalvánnyal indultam neki Krétának. Ez úton is szeretném nekik és a családomnak megköszönni, fantasztikus élményben volt részem! Aztán az útitársaknak, az OR-VI Utazási Iroda munkatársainak, illetve a helyszínen a Kalamaki Utazási Iroda idegenvezetőjének (Personal Tours) a segítőkészséget!

Természetesen az időben elindulás váratott magára, mivel a repülőnk majd két óra késéssel indult Ferihegyről. Addig viszont volt alkalmam megcsodálni a terminált. Idejét sem tudom mikor jártam utoljára a repülőtéren, viszont az megnyugtatott, hogy minden remekül ki volt táblázva, rengeteg helyen van tájékoztató felirat és a személyzet is segítőkész.

Sima utunk volt, a földet érés előtt a tiszta időben megcsodálhattuk Kréta szigetét a tenger felől.

A landolás is jól sikerült, aztán jött a csodálkozás. A kb. 1 m-re lévő kijárathoz is busszal vittek minket. Amennyit a buszig sétálni kellett, annyi idő alatt simán kiértünk volna a vámhoz.

A repülőtér és a környéke olyan kihalt volt, hogy először azt hittük eltévedtünk és valami világvége után lévő településre érkeztünk. A bőröndöm sokára jött ki és furcsaságot produkált. Megállt a szalagon, mint aki körbenéz, majd méltóságteljesen felborult és jött tovább. Helyben vagyunk - gondoltam.

Első nagyobb megállónk Kalimakiban volt, ahol az útitársak egyrészét kitettük.

Utána a Chaniatól kb. 10 km-re található üdülőfaluba, Agia Marinába vettük az irányt, homokos tengerpartot, nyüzsgő éjszakai életet, tavernák és üzletek sokaságát ígérte a prospektus.

A transzfer Agia Marina központjában tett le. A Giannis-Maria apartman utcájánál. A neten kicsit csalókák a képek, mert azt írják, hogy egy csendes mellékutcában fekszik, azt viszont sehol sem említik, hogy egy dombra kell hozzá felkaptatni.

Ezen csak az első bőröndhúzgálós napon akadtunk fent, meg a Szamária szurdok megmászását követő napokban, egyébként tényleg mindenhez közel volt. A családias apartmant - kitalálhatjátok- Giannis és Maria vezeti. Mondjuk inkább Maria, bármilyen problémával nyugodtan fordulhattunk hozzá. A két fős stúdiók  pedig tényleg csak arra valók, amire mi is használtuk, aludni és zuhanyozni, elég minimál style-ban nyomják, de legalább tiszták. Azt  kicsit túlzásnak érzem, hogy úgy hirdetik, minden szobából látni a tengert. Nos, a miénkből inkább a háztetőn napozó macskákat lehetett, de ezen nem akadtunk fenn. Tisztában voltunk vele, hogy nem öt csillagos szállodába megyünk.

Mielőtt útnak indultunk kicsit utána olvastam a görögöknek, mindenütt azt írták, hogy alapvetően nem barátkozósak, ha olyanjuk van, még udvarias mosolyt sem kapunk. Erre házigazdánk rácáfolt, első este terülj-terülj asztalkámat varázsolt a lugasba, rakival, ouzo-val, házi süteménnyel és szíves kínálással. Idegenvezetőnk pedig részletes tájékoztatást adott az iroda által szervezett programokról. Sokáig nem kellett töprengeni, hamar eldöntöttük, hogy mivel szinte mindegyik kedvező árú, nem csak egy programot tartalmaz egy adott nap, hanem összekötnek több érdekes látnivalót is, így beneveztünk majdnem az összesre. 

Azért, hogy ne csak a bőröndömnek legyen vicces kalandja, még tesóm is alakított. :) Bement a fürdőszobába, ahol gondolta, hogy becsukja az ajtót, míg a mosdót használja. Úgy is lett. Aztán bent maradt. :) Az ajtót se kintről, se bentről nem bírtuk jó darabig kinyitni :). Már épp azon gondolkodtam, hogy induljak-e Mariáért, mikor nagy nehezen csak sikerült kijönnie. A tanulság meg volt, innentől kezdve az ajtó nyitva maradt. :)

Folyt köv a következő posztban.

"Csumi Aranyapáim! Képzeljétek, mik történnek körülöttem! Gyurma eddig tök frankón elvolt a saját kis háziorvosi praxisában, de egy ideje már foglalkoztatják mindenféle ezo-mizo-spirituális dolgok, amikkel - lévén, hogy én full racionális vagyok - nem tudok azonosulni.

Na most Gyurma a nyár végén azt mondta, mikor összefutottunk a Hatosban (falunk egyetlen kávézója), hogy megtalálta a tutit. Átszellemült arccal titoktartásra esketett arról, amit mondani fog. Eléggé felcsigázott, ismerem annyira, hogy tudjam, nagy dolgokról akar beszélni. Aztán elrohant, telón se bírtam utolérni, pedig az Iphone-ja örökké be van kapcsolva. Aztán úgy lefoglalt a kerti munka, hogy a franc essen a meleg után az esőbe, hogy el is felejtettem. Míg nem valamelyik este betoppant. Hozott egy üveg jó féle házi páleszt, előkapta a laptopját és végig nézetett velem egy kisfilmet. Na nem ám az Oscar díjas Mindenkit, hanem egy masszázsos oktató filmet.

Elhűlve figyeltem a technikákat. Eddig se volt panasz arra, hogyan nyúlok a nőhöz, de ez mindent vitt. A végén még a nyálam is kicsordult, pedig ez nem volt se szexfilm, se pornó, mégis úgy éreztem, mentem merevedésem lesz tőle. Gyurma csillogó arccal magyarázta, hogy ez a titok. Beavatták a jóni masszázs rejtelmeibe és már gyakorolja is. Megkérdezte, hogy nekem lenne-e kedvem hozzá? Naná! Vágtam rá egyből. Aztán úgy összevesztünk, mint még soha. Kezdődött azzal, hogy nem egy traktornyomon haladtunk, nem sikerült közös nevezőre jutnunk a legelső pontban sem, hogy lehet-e ezt úgy csinálni, hogy annak nem egy oltári kefélés a vége. Szerintem nem, ő meg váltig valami magasztos eszmékről papolt. A felét se értettem. A megvilágosodástól kezdve azon át, hogy mellékes az ő orgazmusa, sőt még a nőé is, elvesztettem a fonalat. Szerinte a "szentély" masszázs ujjal, vízzel, olajjal az intimitás és a bizalom megteremtését hivatott elérni, nem a kielégülést. Az orgazmus csak egy melléktermék. Szerinte én földhöz ragadt, hímsoviniszta vagyok, aki nem hajlandó belátni, hogy nem a szex körül forog az egész világ. Beláttam pedig, mert nem a szex, hanem a p...a mozgat mindent. Elém tolt néhány blogot, ahol a csajok arról áradoznak, hogy mit kaptak a masszázstól. Tuti maradi vagyok, mert oké, legyen masszázs, de utána szex is. Az milyen már, hogy csak én kényeztetem a másikat, cserébe meg nem kapok semmit? Önző, kéjenc disznónak titulált, majd mielőtt elrohant volna, még foghegyről odavetette, hogy ha tudnám itt is hány nőnek szerzett már örömet a jóni masszázzsal, mindjárt nem lennék ilyen cinikus és ideje lenne magamba nézni. És hogy ezzel is gyógyít. Olyan blokkokat szabadít fel, amik az évek során lerakódtak. Miután elviharzott, ott maradtam a fél üveg hp-val, meg a tudattal, hogy mekkora szar alak vagyok.

Egy hónapig nem beszéltünk. Tudom, hogy őt is csesztette az elválás, de mivel én sértettem meg őt, nekem kellett kiengesztelni. Az első héten ez mondjuk kicsit sem foglalkoztatott. Aztán rájöttem, hogy ha nem akarok tudatlan maradni mellette és nem akarom, hogy kioktasson, muszáj leszek utána olvasni a témának. Nem csak olvastam, elmondtam a Marcsinak is. Ő a csinike pultos a Hatosban. Nála a legjobb a kávé. Marcsi cinkosan rám kacsintott, pedig azt hittem majd meglepi a dolog, aztán kacagva közölte, nem is tudta, hogy a Doktor Úron kívül más is foglalkozik itt ilyesmivel. Na bumm. Porig le voltam sújtva. Ki a francon próbáljam ki akkor? Végül Marcsi kötélnek állt, azt mondta, már volt néhányszor a dokinál, segíthet, hogy én is megtanuljam a technikáját. Az első alkalomnak bazi nagy dugás lett a vége, de aztán másodszorra már nem hagyta. Be akartam nála vágódni, igyekeztem mindent úgy csinálni, ahogy mondta, meg ahogy a neten láttam. Az első pár alkalom suta próbálkozás volt vagy négy órán keresztül. Aztán egészen jól ráéreztem a lényegére, egy óra alatt olyan örömet okoztam neki, hogy alig bírt levergődni az asztalról. Megállapította, hogy kéne egy normális masszázs ágy, mert ez így nem frankó, de mivel nem akartam Gyurma kenyerét elvenni, mondtam, hogy nem lesz se ágy, se következő alkalom. Átballagtam egy tíz éves whiskyvel a dokihoz és újra gondoltuk ezt a masszázs dolgot. Ő most már komoly klientúrára tett szert, a faluban kézről-kézre adják. Amikor látta, hogy mekkora rá a kereslet ajánlotta, hogy társuljak be mellé, de mivel engem még mindig a farkam vezérel, lemondtam róla. Viszont Marcsi meg van. Rájött, hogy neki is csak úgy kell a jóni masszázs, ha szex is van a végén. Nem tudom meddig működik majd ez a szexkapcsolat, de egyelőre élvezem!"

A barátnőm kisfia folyamatosan meglepi őt leleményességével, intelligenciájával. A srác vélhetően felnőttként is jól fog bánni a szavakkal.

Az alábbi eset a napokban történt. Az esti fürdetés után az anyja ölében ül, szemben vele. Épp lelkifröccs volt a viselkedéséről, amit vélhetően a gyerek kellően unt. A barátnőm épp arról magyarázott neki, hogy gyerekként ő is mondott csúnyákat az anyukájának, de sosem beszélt vele olyan csúnyán, ahogy a fia most. És hogy a viselkedése mennyire elszomorítja

Egyszer csak egészen közel hajol a gyerek az anyja szeméhez és jól megnézi. A barátnőm kérdi tőle, hogy mit néz. Erre a gyerek: - Ááá… semmit.

-  Ne mondd, hogy semmit, láttam. Valamit néztél.

-  Semmit, semmit, semmit. - ismétli a gyerek konokul.

-  Láttam, hogy a szememet nézted. Milyen a szemem? Mit láttál rajta?

Majd kicsit később:

-  Anya! Te mosod a szemeidet?

-  Igen. Miért? Látszik, hogy lemostam a szempillámat, és ott van egy kis fekete pötty a belső sarkában? Nézd, ez kijön - és mutatja az ujján.

-   Neeeem. Csak úgy ragyognak, mint a gyémánt!!!

Kérdem én, ezek után lehet rájuk komolyan haragudni? :)

Jó múltkoriban Macával kitárgyaltuk a szexre használt pasikat. Ez így drasztikusan hangzik első olvasatra. De tegye mindenki a szívére a kezét, legyen őszinte, és vallja be magának, előfordult már, hogy valakivel csak azért volt rövidebb-hosszabb ideig, mert jó volt vele az ágyban.

A kérdés, amire nincs jó válasz, az az, hogyan tudod magad érzelmileg távol tartani a másik féltől? Lehet-e nőként érzelemmentes, csak szexen alapuló kapcsolatban létezni? Mit és meddig engedsz meg a másiknak? Mondjuk pont ezekre nem sikerült egyértelmű, mindenki számára megnyugtató választ találni.

Előbb-utóbb a szexkapcsolatokból elveszik az izgalom és már csak rutin marad. Ahogy talán Bond Bélánál is. Amit nem kap meg otthon, megadja az állandó szeretője. Gondolhatnánk, hogy ez egy kiegyensúlyozott viszony, hiszen egyikőjük sem független, váltani sem akarnak, csak épp jó a szex együtt és kész. Közben a valóság ettől árnyaltabb. A csaj nem tűr(ne) meg mást Béla közelében, szó szerint féltékeny és ha kimarad a heti találkozó, akkor már ingerült is.

Aztán van a másik fajta viszony. Ami tényleg csak a szexről szól. Jó együtt, egyeztetjük, hogy mikor, hol és aztán mindenki megy a dolgára. Elméletben senki sem sérül. Az ilyen jellegű kapcsolatokat általában a férfiak kezelik jól. Vagy jobban. Nekik könnyebben megy a szex érzelmek nélkül. És ha ők azt mondják, hogy ez szex és semmi más, akkor az esetek 99 %-ában ez tényleg csak az, aminek látszik.

És van az a kapcsolat, ami hosszú távon legalább az egyik félnek szenvedést okoz. Mert esetleg többet szeretne, másképp, máshogy. Hova vezet ez? Többnyire szakításhoz. Aki szeret, képes kifordulni magából, amit a másik fél kevésbé tolerál. Hogy mi vezet a kiforduláshoz? Az a fajta érzelmi töltöttség, energia, amit nem mutathat ki nyíltan, nem élheti meg/át úgy, ahogy szeretné. Persze az sem ritka, hogy a szeretőből teljes jogú partner válik, de ahhoz rengeteg minden kell. Nem elég a szimplán "nem működik a házasságom/kapcsolatom, nem jó a szex" típusú kommunikáció. Megelőzik a változást beszélgetések, s akkor vállalható, ha ezek kellő mélységűek és őszinték. Ha nem őszinteségre épül, a végén valakiből megint szerető lesz, vagy elhagyott fél.

Lehet pálcát törni,  lesajnálni, erkölcsi prédikációt tartani, megmondani, hogyan kellene ezt csinálni, vagy mit tenne az illető helyében az, akinek elmondják. Kívülről mindig könnyebb megmondani a tutit. A valóság meg természetesen sokkal összetettebb annál, hogy fekete-fehérként kezeljük.

Én Macának is mindig azt mondom, hogy hallgasson a szívére (még akkor is, ha ezzel szembe megy a társadalmi elvárásokkal), a megérzéseire, mert minden okkal történik. A barátok véleménye is fontos és számít, de döntést csak az tud hozni, aki az adott szituációban benne van. Ne féljünk beszélni az érzéseinkről, félelmeinkről, mert, ha nem mondjuk, a másik lehet magától észre sem veszi. Vagy nem tudatosul benne. Ahhoz, hogy élni tudjunk a lehetőséggel, fel kell tudni ismerni és tudni kell tenni érte. Ahogy az élet bármely más területén!

Kérdés: Akkor az öt és a hét éves gyerekek használhatják?! :)

Az ember fiatalon annyi mindenről álmodik. Aztán vagy kockáztat és tesz érte, vagy élete végéig azon kesereg, hogy mi lett volna, ha...

Ha kezdetű mondat nincs...