Elég kicsik voltunk a tesóimmal, mikor a nagyszülőknél a szobában vitatkoztunk egymással. Anyu egy idő után szigorúan ránk szólt:

- Hagyjátok abba, mert bejön a papa és ugatni fog!

Fiatalabbik húgom nem volt rest, kiment a nagypapánkhoz és megkérdezte, hogy ha továbbra is veszekedni fogunk, ő tényleg ugatni fog?! :p

Állandó időhiányban szenvedek, elnézést, hogy csak most írok.

A tábornak a Ceglédi Apartmanpark és Kemping adott helyet. Kulturált, szép szállásunk volt és a többi táborlakóval sem zavartuk egymást. Még a fürdőbe is kaptunk belépőt, amivel én az utolsó napon hivatalosan megnyitottam magamnak a strandszezont. :)

Hol kezdjem? Talán ott, hogy idén is izgatottan vágtuk a centit a táborig, ami négy napos rendezvénnyé nőtte ki magát. Sajnos a színházzal, forgatókönyv írással foglalkozó etap nekem kimaradt, de akik részt vettek rajta, újabb élményekkel gazdagodtak és lelkesen meséltek a feladatokról, ecsetelve az előadók felkészültségét.

fotó: saját

A szombati nap is sokszínű előadással tarkítottan telt és azt hiszem bátran mondhatom, a hagyományossá váló kvíz sem maradhatott el.

Ám mielőtt a kvízre sor került volna, átadtuk az ajándékunkat, a saját gondolatainkat tartalmazó könyvet. Szeretettel és kreativitással készült, hogy mi is vissza adhassunk valamit abból a sok jóból, amit kaptunk. Henrik meglepődött és akkor még enyhe kifejezést használtam.

fotó: Zs.H.

Ajándékkönyvvel is kedveskedtünk, mind jó helyre, jó gazdához került. Az estét tábortűz melletti nagy beszélgetések és nevetések zárták.

A vasárnapot egy új műfajú előadással fejeztük be, a Teátroom Lakásszínház fantasztikus művészeinek tolmácsolásában.

Az előadásokat, a novella elemzéseket és tábor hangulatát nem lehet visszaadni, kevés lenne rá itt néhány sor. Minden egyes előadótól tanultam valamit. Minden egyes beszélgetés előbbre vitt. Nem tudok elég hálás lenni sem a tábor motorjának, Zsiga Henriknek, sem pedig B. Zsófinak, aki nélkül semmi nem ment volna flottul. A többieket is felsorolhatnám név szerint, mert mindenkitől kaptam útravalót. Nem kérdés, hogy a jövő év is a táborban talál. :)

Ha Te is kíváncsi vagy, iratkozz be egy írótanfolyamra, és akkor jövőre ott a helyed. A tanfolyamokról itt találsz bővebb leírást.

fotó: saját

A múltkor ideposztoltam egy ismerős beszélgetését a kerékpáros nadrágokról. Ez pedig velem esett meg. Néha bejelölnek vadidegenek. Gondolom ez azokkal, akiknek nyilvános a profiljuk a facen, sűrűbben előfordul, mint velem. Rólam nem árulkodik sem a profilképem, sem a borítókép. A bejegyzéseim is csak az ismerősöknek láthatóak. Ettől mindig érdekessé válik, hogy az adott személy vajon tényleg ismer-e. Nem vagyok szívbajos,  rákérdezek. Attól még, hogy vannak közös ismerőseink, mi nem biztos, hogy ismerjük egymást.

Ez a György remek figura, nagyon sok ismerősömet bejelölte. Ők pedig jól visszaigazolták - vélhetően erre alapozta, mint a csalók -, hiszen volt/van jó pár közös ismerősük.

És akkor tessék:

fotó: saját

Látható, hogy nem manipulált az üzenet, még az eredeti elütésem is benne van. Azoktól, akik a saját vallásukat másra akarják erőltetni, vagy téríteni szeretnének, alapból fázom. Kicsit utána jártam Gyurinak, ő bőszen, kéretlenül térítget.

Most pedig én is. Eltérítem tőle az embereket. Óvakodjatok Györgytől!!! :)

A díjátadóról már ejtettem néhány szót. Most a közönségdíjas műről szeretnék. Az íróját van szerencsém ismerni, az esten pont mellém ült le. Volt néhány perc a kezdésig, így beszédbe elegyedtünk. Roppantul izgult, mert mint mondta ez az első megmérettetése, alig pár hónapja gyakorolja az írást. Már akkor is láttam rajta, hogy szerény és érdeklődő.

Hazaérve elolvastam a novelláját, amit itt találtok.

A szerző kellő érzékenységgel közelít a témához, mindenképp elgondolkodtató a mű. Nem enged, fel-felbukkan időről időre a gondolataimban. Írástechnikailag sokat kellene rajta csiszolni. Ezt jeleztem is Monának, aki minden kritikát nyitottan fogadott. Azóta jelent meg már cikke, beiratkozott különböző írástechnikai kurzusokra, hogy fejlessze és képezze magát. Becsülöm benne, hogy nem szállt el a díjtól, megmaradt annak a kedves lánynak, akit megismertem. Biztosan hallunk még róla!

Maca eseménydús életéből legutóbb a főnöke okozta izgalmat hoztam. Azóta történt egy-két érdekes dolog.

Például az irodából férjhez ment az egyik kolléganője. Nem is ez adja a történet érdekességét, hanem az, hogy a lagzira egyedül Macát hívta meg a munkatársak közül. Az okokat nem részletezném, legyen annyi elég, hogy hősnőnk boldogan mondott igent.

Lázasan készülődött a modern lagzira, naivan azt gondolva, hogy helyben tartják. Nászajándék, menyasszonytánc, fodrász, kozmetikus. A sminket maga megoldotta és szerencsére az egyik tavalyi esküvőn viselt ruha is rájött, így legalább nem kellett újat vennie. Egy fizetnivalóval kevesebb.

Az első meglepetés akkor érte, mikor megnézte a meghívót (mintegy két héttel a Nagy Nap előtt), és kiderült, hogy Szeged mellett egy esküvőkre szakosodott tanyán lesz a lagzi .Ez egy kicsit megbolygatta a büdzsét, de már nem volt visszaút.

Macának nincs jogsija, oda pedig tömegközlekedéssel nem lehetett eljutni, így az ara segítségét kérte. A vőlegény kollégáinak autójában még pont akadt szabad hely. Félt tőle, hogy a matematika-fizika szakos pasikkal nem lesz közös témája, de hamar kiderült, mindegyikőjüknek van hobbija és amúgy is nagyon jó fejek. Így gyorsan elrepült a lefelé út. A násznépből senkit nem ismert, de úgy volt vele, lazán veszi, lesz, ami lesz. Titkon bízott benne, hogy a srácok nem hagyják egyedül. Elég nagy partinak néztek elébe és az úton arra is választ kapott, hogy miért oda szervezték. A vőlegény nagyszülei már nem tudtak volna messzire utazni, az egyszem unoka így a murit hozta közelebb. A tanyához tartozott egy kisebb vendégház is, de ott csak a vendégek harmadát lehetett elszállásolni, Macának Szegeden egy panzióban szereztek helyet. Mint kiderült, rajta kívül csak egy többgyerekes házaspár és a menyasszony Németországban élő másodunokatesója kapott helyet. Maca elég jól feltalálta magát. Mikor kiderült, hogy kik laknak majd ugyanabban a panzióban, elkérte a számukat, remélve, valamelyiknél csak kap egy potyafuvart a helyszínre.

Odalent derült ki, hogy a család autója tele van, amúgy se maradnak végig, mert a kicsik korán fekszenek. A "német" srác meg hiába jött kocsival, inni szeretne, így rá se lehet számítani. Maca végül fogott egy taxit - bár ezt nem kalkulálta bele a költségvetésbe - és kivitette magát a tanyára.

A szertartás, a menü, a zene, minden remek volt. A tanárszekcióval nagyokat nevettek, sokat ittak, s maga sem tudta megmondani, mikor maradt kettesben a külhonból érkezett unokatesóval. Balázs helyes volt, sportos, magas, művelt és roppant mód imponált Macának, hogy egy idő után nem mozdult mellőle, a kedvét kereste, táncoltatta, igézőn bámulta. Hajnali négy felé megunták a társaságot, eddigre már nyilvánvaló volt mindkettejüknek, hogy az éjszakát együtt folytatják. A taxi a Tisza partig vitte őket. Andalogtak a parton, majd miután besokalltak a szúnyogoktól, a panzióba mentek.

Balázs arra hivatkozással, hogy az ő szobájában csak egyszemélyes ágy van, Macánál kötött ki. A többit nem részletezem.

Maca tizenegy óra magasságában arra ébredt, hogy veszettül visít a telefonja. Kiderült a matek-fizika szekció indult volna vissza, közölték, fél óra múlva ott vannak érte. Maca kábultan kászálódott ki az ágyból, Balázsnak nyoma se volt. Nem ért rá törni a fejét, gyorsan lezuhanyozott, összekapkodta a ruháit, majd megállapította, hogy még van tíz perce a srácok érkezéséig, így végig gondolta az éjszakát. Fogalma se volt róla, Balázs mikor hagyta el a szobát és férfiasan bevallotta magának, hogy arról se tudott volna számot adni, mikor ment el...

Nem akart szó nélkül letiplizni, így átment a fiú szobájához. Kopogására a takarítónő nyitott ajtót, aki egy mosoly kíséretében elmondta, hogy a férfi már egy órája leadta a kulcsot és kijelentkezett. Arra a kérdésre, hogy nem hagyott-e neki üzenetet, határozott nem volt a válasz.

Hazafelé sűrűn pillantott a telefonjára, de Balázs nem igazolta vissza a közösségi oldalán, holott éjjel ő erősködött, hogy Maca jelölje be. Kínjában írt egy viber üzenetet, melyben jó utat kívánt, ez az üzenet még hetekkel később is olvasatlan maradt.

Itthon levonta a konzekvenciát. Ez egy több, mint ötvenezres pasi volt. De nem ért annyit. :)

A Duna korzón járt a levegő június 15-én. Szerencsére. Mert így egészen sokan látogattak ki az aznapi dedikálásra. Emberek, rengeteg könyv, szuper hangulat. Ennyi, ha röviden akarom összefoglalni.

Ha kicsit hosszabban, akkor először is köszönetet kell mondanom az Aposztróf Kiadónak, hogy lehetőséget biztosítottak a dedikálásra. Még, ha nem is állt akkora sor a pavilon előtt, mint Závada Pál dedikálásánál, de azt gondolom, hogy egy kezdő írónak/költőnek ez óriási élmény. Én konkrétan lubickoltam a pozitív energiákban. Nagyon jó asztaltársakat kaptam, Takács Annamária költő és Tímár Gábor író személyében. Előtte pedig tartalmas eszmecserét folytattunk Greta May-jel, akinek már három krimije is megjelent két másik mű mellett az Aposztróf Kiadónál. Mindeközben felbukkant Tatár Rózsa, író, újságíró, a Művészeti Kávé- és Teaház megálmodója, akinek mindenkihez volt egy kedves szava.

Észre sem vettem, úgy elrepült az idő. Még éppen el tudtam csípni Bíró Szabolcsot, a székirodalom kitalálóját. Feldobódva, új élményekkel gazdagon tértem haza. Az új szerzeményeimmel megrakott bőröndöt alig bírtam haza húzni.

És íme a kötet:

És az én novellám eleje:

fotó: saját

Egy hétvégén két fura párral találkozni tekerés közben, nagy élmény.

1. A Duna kiáradt, magáévá tette a kerékpárút egy jelentős szakaszát. Kerülőútként csak a főút szolgált. Ebbe a koránt sem idilli helyzetbe érkezett nagy csomagokkal egy idős pár. Látszott rajtuk, hogy nem helyiek, de még csak nem is magyarok, így bőszen integetve próbáltam jelezni nekik, hogy álljanak meg. Aztán megkérdeztem, beszélnek-e angolul. Na itt kezdődött az első baj. Rázták a fejüket. A németre ugyanez volt a válasz. Végül csak kinyögték, hogy franciák. Nem vagyok előítéletes, de ekkor már tudtam, hogy kár strapálni magam, ezeknek mindegy lesz. A néni természetesnek vette, hogy övék a kerékpárút, kb. 30 kg cuccal úgy állt keresztbe, hogy senkinek nem volt esélye elmenni mellette, ő viszont egy tapodtat se mozdult a biciklijével. Kézzel-lábbal elmagyaráztuk nekik, hogy akadály van az úton és hogy ha utánunk jönnek, kivezetjük őket. Annak rendje szerint elindultak mögöttük, majd a néni (látszott, hogy vezérokos típus) a kanyarban! - sicc- megállt keresztben és pár percig ott maradt. Mikor végre kegyeskedett utánunk jönni, összeszorított szájjal nem szólt semmit arra a kérdésre, hogy mi történt. Természetesen itt is keresztben állt meg. Ekkor ért oda egy pár, akik megkérdezték segíthetnek-e. Mondtuk, ha tudnak franciául, akkor igen. Kiderült, hogy a férfi perfect belőle, így átvették a társalgást. Öreganyám azt nehezményezte, hogy miért akarjuk őket tovább vinni az úton, ha egyszer kiáradt a folyó és itt ki lehetne menni a főútra. A srác elmagyarázta, azért, hogy ne kelljen a szükségesnél több kilométert a forgalmas úton megtenni. Végül a banya minket teljesen ignorált, azután, hogy a pár felajánlotta, kikísérik őket a főútig. A férfiban annyi tisztesség volt, hogy legalább megköszönte az útba igazítást.

Tanulság: a franciákat kerüld messzire.

2. A másik páros kicsit egyszerűbb volt. Velük már az áradási területnél találkoztunk, a férfi magyar volt, a nő vélhetően orosz az akcentusából ítélve. Nekik is mondtuk, hogy van itt kb. 6-700 méterre egy út, ahol ki tudják kerülni a víz alatt lévő szakaszt. Odáig jöttek mögöttünk gyökkettővel, majd azzal szembesültünk, hogy egy nap alatt annyit emelkedett a vízszint, hogy már az az út is járhatatlan. Mondtam nekik, hogy  sajnos vissza kell jönniük a városig, ott tudnak kimenni a főútra. Azt hittem a nő drámázik, mikor a cirka 3 kilométerre lévő városhatárra azt mondta, hogy ő még egyszer olyan sokat nem akar tekerni, mert az rettenetes nagy kerülő. A férfi rávágta, hogy "miért, idefelé is csak 40 perc volt!". Itt összenéztünk tesómmal, tényleg sokáig tart nekik az út ebben a tempóban, bárhova is készülnek. De becsülendő, hogy legalább kerekeznek!

Tanulság: a kirándulásba kalkuláld bele a váratlan helyzeteket is.

A mai napon ismét a Corvin Művelődési Ház adott otthont az Aposztróf Kiadó Szó-kincs kötet bemutatójának.

Fülledt nyári nap volt, az esőt se úsztuk meg, de a 88 éves nagymamámat az eső sem tántoríthatta el attól, hogy elkísérjen. Tekintve, hogy a korábbi könyvbemutatót is nagyon élvezte. A mostani sem okozott csalódást. Külön büszkeség töltötte el, hogy a Dimenziók kötet különdíja után, most is megemlített Osváth László, aki értőn tolmácsolta a műveket.

A jó hangulatról kezdésnek az Odeon zenekar gondoskodott LGT tribute zenekarként, Presser ismert számait játszva.

fotó: saját

Nagy Milada, a kiadó társtulajdonosa szokás szerint sziporkázott a bevezető alatt, mielőtt átadta volna a szót Osváth Lászlónak, a fényképekről a másik tulajdonos, Hetyei László gondoskodott. Évek óta állandó zsűritagként közreműködő, civilben tanárként dolgozó Osváth László nem csak a versekből, novellákból olvasott fel, hanem beszélt a pályázatról és a kiadóval való együttműködéséről is. Kiemelte, hogy a beérkezett művek szerzői között jó pár ismerős névre bukkant, és tudta, hogy színvonalas írás került a kezébe. A beküldött 650 műből 110 került beválogatásra a kötetbe. Ezekből szemezgetett, vegyesen olvasott fel verseket és novellákat. Mivel nem volt tematikai megkötés, így a romantikus művektől az elgondolkodtató írásokig sok minden színesítette a palettát.

fotó: saját

A bemutató végén a megjelent szerzők dedikáltak, kiemelkedő írótársammal, Varga Péter Ivánnal, mi is elfoglaltuk a "dedikáló fotelt". Ha kezetekbe kerül a kötet, bátran kezdjetek az ő novellájával. Garantáltan nem bánjátok meg! Verskedvelőknek ajánlom Takács Annamária és Tóth Boglárka Fanni költeményeit, nekem mindkettő nagyon tetszett.

Váltottunk néhány mondatot a pogácsa és a frissítők mellett, majd az új élményekkel feltöltődve távoztunk.

Ez úton gratulálok költő- és írótársaimnak!  És köszönöm a szervezést a Kiadónak.

Mióta új, könnyű műanyag kukáink vannak a régi masszív darabok helyett, már nem csak a szél viszi őket messze egy-egy vihar esetén, de a kukabúvárok is jobban ki tudják használni a lehetőséget.

Így valahogy :p :

fotó: saját

Az Irodalmi Jelen Légy jelen! című pályázatának eredményhirdetésére, színvonalas környezetben került sor május 29-én. A Petőfi Irodalmi Múzeum adott helyt az eseménynek. A pályázat kiírásánál először arról volt szó, hogy az eredményhirdetésre május 31-én kerül sor. A következő pedig, hogy két hét múlva kint lesznek azoknak az alkotásoknak a címei, amelyeket beválogatnának a készülő e-könyvbe. Most 16-a van....

Érdekes volt ott ülni és figyelni a díjazottakat. A legtöbbjük már vagy korábbi alkotója a folyóiratnak, vagy a művében szerepel némi erdélyi kötődés. A műsort elég hosszúnak éreztem. Fura volt, hogy egy novella pályázat díjátadóján miért verseket adnak elő zongorakísérettel? Nekem jobban feküdt volna, ha a beérkezett művekből szemezgetnek és azokból kapok ízelítőt.

A program két nagyobb etapra oszlott, de a másodikon már sajnos nem tudtam jelen lenni, tekintve, hogy az első rész is hosszúra nyúlt. Elég vegyes érzésekkel távoztam.

Csalódott voltam, mert az elején beleolvastam néhány beküldött műbe. Igen, jól olvastátok, csak bele és nem el. Egyszerűen a központozás, a helyesírás és az írások silánysága miatt képtelen voltam végig olvasni őket. Tízen pár darabból talán kettőt sikerült elolvasnom az első betűtől az utolsóig. De egyik sem okozott eufóriát, nem volt az az érzésem, hogy húúú, ez ütősre sikerült.

Becsülendő, hogy a díjakat kettészedték, teret adva több alkotásnak is.

Álljon itt az enyém. Ha van véleményetek, ne tartsátok magatokban!

Várom a kritikákat a poszt alatt.

Kedves Olvasóim!

Ahogy már jeleztem korábban, az Aposztróf kiadó Szó-kincs kötetét is bemutatja két másik mellett a könyvhéten. Az antológiában szereplő szerzők pedig dedikálnak. A pontos időpontot ezen a linken olvashatjátok.

Aki velem szeretne találkozni, itt a remek alkalom! Várlak szeretettel a kiadó standjánál 2019. június 15-én, szombaton 16.00-16.30 között. A helyszín pedig itt található.

Hét másodperc.

Hét halott. Azonnal.

Hét túlélő.

Hét. Telnek a napok és kis túlzással lassan hét napja nem tudják felhozni és megközelíteni a roncsot. 

Hét másodperc mire elég? Aki látta a katasztrófát, az a sokktól fel se fogta ennyi idő alatt, hogy mi történt.

Hét másodperc. Amikor megpróbálsz vészhelyzetben telefonálni, nem tudod feloldani a telefon biztonsági kódját, remegő kézzel hirtelen azt sem tudod, kinek szólj. Ha felveszik, nem biztos, hogy összefüggően el tudod mondani mi történt és hol.

Hét másodperc. Felfoghatatlan, hogy ennyi idő alatt katasztrófa történik.

Hét másodperc. Hetvenhét percnek hat a rossz időjárási viszonyok között. Áradó Duna, szakadó eső.

Hét túlélő. Csoda. Hihetetlen csoda. És a kérdések: miért ők? Miért csak ők?! Ezt felteszik saját magunknak, a körülöttük lévő embereknek.

Hét halott. Talán nem szenvedtek túl sokat. Talán...

A többiek? Huszonegy embert még keresnek. Halottak. Vélhetően beszorultak a hajótestbe. Ahonnan esélyük se volt hét másodperc alatt kijönni.

És most nem hét család, nem hét ember gyászol. Nem háromszor hét család áll megrendülten a hullámsír felett.

Hét. Egyeseknek szerencse szám.... Másoknak örök tragédia...

Kiigazítás. Hét másodperc alatt leírva: Két újabb holttestet visszaadott a folyó. A  többi áldozat még a víz foglya, de a bizonytalanság és a tehetetlenség béklyóba zárja a hozzátartozókat is. Mert bár az áldozatokat visszahozni nem lehet, de mindenki megérdemli, hogy tisztességesen elbúcsúzzon a szerettétől. Hogy az itt maradottak válaszokat kapjanak a kérdésekre.

Május 29-e nem csak a koreaiaknak gyásznap. Mi sem felejtjük el. :(

Macáról már régen írtam. Mostanában csendes mederben folydogál az élete. Leszámítva, hogy jó fél éve egy szolgáltató cégnél kezdett dolgozni.

A cégvezető egy dekoratív, hatvanas nő. Igaz kicsit "túmacs", de segítőkész és kedves. A cégét a házában működteti. A földszinten vannak az irodák, az emeleten meg a lakrésze. Évtizedekkel ezelőtt elvált, a gyerekei kirepültek, ő pedig imád utazni. Maca lelkesen mutogatta egy hét munka után a facebookra kitett képeket, hogy a főnöke Dubajban, Amerikában, mikor hol volt. Azon egy kicsit mindketten megütköztünk, hogy a nevezetességek előtt szinte félmeztelenül pózolt, spagettipántos ruhácska, váll leejtős felső, de betudtuk a jó időnek. 

A kolléganők mind kedvesek voltak, hamar befogadták maguk közé Macát. Az egyik reggel kávét akart főzni a konyhában, a kolléganője pedig szólni akart, de Maca leintette, hogy várja őt a főnök a kávé után, majd megbeszélik, ha ott végzett. A konyhába lépve majdnem eldobta a csészéjét. Ott állt Bea*, a főnöknő anyaszült meztelenül. Egy pillanatra se zavartatta magát, kedvesen Macára mosolygott és közölte, hogy ő most elmegy fürdeni, utána megbeszélik a továbbiakat. Maca megsemmisülten indult az irodájába, a folyosón a kolléganőbe futva.

- Ezek szerint még a konyhában volt. Ezt akartam az előbb mondani.

Maca egész nap nem tért magához. Néhány nap múlva beállított a kedvenc ügyfelük, Zsolt*. A teendők megbeszélése után a lányok Macánál telepedtek le, Zsolt meg elégedetten távozott, tudta, minden rendben lesz a következő projekttel. Az egyik leányzó kérdezte Macát, hallotta-e már Zsolt locsolkodós sztoriját. Miután nemmel felelt, a lányok vihogva, egymás szavába vágva mesélték a következőt:

Zsolt az együttműködés első évében udvariasan megjelent Bea házánál húsvétkor. Gondolta jó fej lesz, meglocsolja a főnökasszonyt. Bea udvariasan beinvitálta, majd a nappali közepén felhúzta a felsőjét, és megkérdezte:

- Na, jó lett? Most csináltattam.

Szerencsére a felsőtől nem látta a férfi arcát... Zsoltot annyira sokkolta a látvány, hogy percekig meg se tudott szólalni, majd közölte Beával, hogy valamit otthon felejtett és locsolás nélkül távozott.  Azóta húsvétkor nagy ívben kerüli az irodát. :)

Maca pedig azon töri a fejét, hogy vajon mennyi időt fog kibírni itt? A társaság jó, a munka jó, de retteg, hogy mikor dobja le megint a textilt a főnöknője. És azon is elmerengett már párszor, hogy vajon ő ezt miért nem érzi gáznak?!

*A szereplők nevét természetesen megváltoztattam.

Lehetne ez a múltkori hírem friss köntösben. De sajnos nem az.

Nincs egy éve, hogy utoljára ilyen hír sokkolta az embereket. Nem csak a NAV-osokat, bárkit, aki becsülettel teszi a dolgát. 

Ugyanazok a kérdések megfogalmazódtak bennem, amik a múltkor is. Lásd itt.

Hogyan lehet ilyen esetek után a reputációt helyreállítani? Van-e valaki a szervezetben, aki a cselekmény mögé néz? Kapnak-e visszacsatolást azok, akikkel együtt dolgozott? Megtudják-e valaha, mi történt valójában? Vagy csak találgatnak?

Azt megértem, hogy a nyomozás kezdeti szakaszában nem adnak ki információt. De amikor lezárul a büntetőeljárás, a korábbi munkatársakkal tudatják-e, pontosan mi történt? Nem azért, hogy ezen csámcsogjanak. Nem az ujjal mutogatás miatt lenne fontos a visszacsatolás. Amiatt, hogy mindenki helyre tudja tenni magában. Mert elfelejteni soha nem fogják. Aki egy irodában ült vele, vagy akinek főnökként utasítást adott, esetleg aki rábízta élete legféltettebb titkát, mind csalódott. Mint egy hirtelen halál esetén. De míg ott a gyászfolyamat segít, itt a találgatás, elemezgetés csak ront a helyzeten.

Több dologra is rávilágít egy ilyen eset. Egyrészt, hogy vannak lyukak a rendszer páncélján, amire jobban kellene figyelni. Másrészt, hogy szükség lenne olyan szakemberekre, akik találgatás helyett segítenek megérteni és feldolgozni az eseményeket.

Amikor valakit így egyik pillanatról a másikra kivonnak és aztán soha többet, sehol nem bukkan fel, iszonyat űrt hagy maga után. Tág teret a légből kapott információknak. Nyilván az eseteket komoly felderítési munka előzi meg. És akit bilincsben visznek el a munkahelyéről, ritkán ártatlan. Megilleti az ártatlanság vélelme, de hogy az-e, arról az ott maradottak sosem értesülnek.

Hibás gyakorlat, mintha a vezetők ilyenkor homokba dugnák a fejüket. Valószínűsítem, ők egymás közt tudomással bírnak a büntetőeljárás végéről, az ítéletről, a megszüntetésről, de ezt mégsem osztják meg a beosztottakkal. Egyszer valaki elmesélhetné, hogy mi miatt nem? Miért tesz úgy egy ilyen eset után mindenki, mintha az adott volt kolléga hirtelen meghalt volna? Nincs erre egy forgatókönyv?

Ez az eset pedig szégyenfolt. Egy újabb. Hosszú idő, mire sikerül lemosni, ha sikerül egyáltalán...

Engedjétek meg, hogy elújságoljam, szerepel a nevem a fenti kiadvány tavaszi számában (28-29. oldal)

A novellapályázat eredményeiről nyilatkozik a zsűri az egyik oldalon, a másikon pedig a nyerteseket említik meg. Itt szerepelnek még a kiemelkedő alkotók is. Ezek között vagyok megtalálható.

Szétvet a büszkeség, de sajnos mégsem posztolhatom ide a képet, mert a polgári nevemen említenek, nem az íróin.

Aki ismer, tudja, kit keressen a sorok közt. Aki pedig nem, az kénytelen lesz elhinni, hogy ott vagyok! :)

Azzal a novellával pályáztam, ami bekerült az Aposztróf kiadó könyvhéten megjelenő kötetébe.

Az Irodalmi Jelen gálaestjére szóló meghívót hoztam nektek!

Örülnék, ha a díjazottak közé kerülne a novellám! ;)

Az est fényét emeli Várnagy Andrea zongoraművész, aki egyben társművésze is a rendezvénynek.

Ti jöttök?

Ti odafigyeltek az álmaitokra?

Velem sokszor fordul elő, hogy álmodok. És általában emlékszem is rájuk. Többnyire a napi történések szövődnek az álmokba, időnként a vágyak, máskor pedig az égiektől kapok útmutatást.

Ez történt tegnap is.

Nem mondom, hogy az adott téma napi szinten foglalkoztatna, de azért markáns szerepe van az életemben.

Álmomban egy nem várt szereplőtől kaptam egy kérdést, ami meglepett. Olyannyira, hogy kristálytisztán emlékeztem rá reggel is. Elég fura kifejezést használt arra, amit a köznyelv csak együttélésként aposztrofál, de minél többet gondolkodtam rajta, annál inkább erősödött bennem, hogy igaza van.

Talán attól maradt meg bennem élénken, hogy a férfi, aki az üzenetet hozta nem illett a képbe. Nem gondoltam hitelesnek, meghökkentett, mikor nekem szegezte azt a mondatot. Egyúttal a bölcsessége meglepett.

Azt gondolom, illik odafigyelni az álmokra. A régi korok emberei hittek bennük. Nekünk is segítenek. Mint a belső iránytű. A hatodik érzék, megérzés, nevezzük bárminek, sokszor megóvna minket, ha hallgatnánk rájuk.

Figyeld önmagad és a jeleket. Mindenütt ott vannak, csak merj rájuk hagyatkozni!

Ezen a linken olvashatjátok az Ünnepi Könyvhéten megjelenő Szó-kincs antológia tartalomjegyzékét!

Még egyszer szeretettel gratulálok költő és író társaimnak. Néhányukat személyesen is van szerencsém ismerni, másokat pedig műveik által.

Június 15-16-án dedikálás keretében találkozhattok az alkotókkal. A többiről később!

Több, mint egy hónapja, hogy elhagytam a régi munkahelyemet.

A bejegyzésemet meglepően sokan látták és rengeteg embertől kaptam visszajelzést. Volt, aki leírta, hogy hasonló élethelyzetben van és erőt adott neki a cikkem. Mások támogatásukról biztosítottak. Sokan hívtatok, olyanok is, akikkel már nagyon régen beszéltem.

Jól esett, hogy ennyi ember figyel rám, bátorít. Kivétel nélkül mindenki azt mondta, ha már nem éreztem jól magam, a lehető legjobb döntés volt kilépni abból a közegből.

És hogy mit hozott az elmúlt időszak? Például azt, hogy gond nélkül végig alszom az éjszakákat. Nem ébredek verejtékben fürödve, heves szívdobogással, nem szorul össze a gyomrom, ha arra gondolok, mi vár rám másnap. Több időm lett magamra, a hobbijaimra. Több időm maradt a családomra, barátaimra.

A kezdeti kétségbeesést, a "hogyan továbbot?" felváltotta egy teljesen más szemlélet. Pozitív előretekintés, hogy akármi is lesz, az úgy lesz jó, ahogy jön. Nincs más dolgom, mint nyitva tartani a szemem és a fülem, hogy meglássam és befogadjam a lehetőségeket. Nem akarok már görcsösen mindenre választ. Az élet úgyis hozza azokat. És gördülékenyebben megy, mint mikor erőből szerettem volna megoldást találni.

Folyamatosan elemzem magam, a helyzetemet, néha elbizonytalanodok, ha új helyzetbe kerülök, de aztán megrázom magam és azt gondolom, menni fog!

Egyenként nem köszöntem meg a támogatásotokat, mert rengetegen adtatok-adtok erőt, így itt teszem meg.

Köszönöm, hogy veletek és általatok az lehetek, aki tényleg én vagyok!!! <3 És köszönöm azt is, hogy most is hívtok, támogattok!

"Csumi Aranyapáim!

- Te voltál már szerelmes? - kérdezte a múltkor egy bazi nagy dugás után Marcsi. Nem értettem, honnan jön a kérdés és mire akar vele kilyukadni. Mert azt már megtanultam, hogy csak úgy ok nélkül nem kérdez a fehérnép ilyet. Töredelmesen bevallotta, hogy ő bizony gyengéd érzelmeket táplál irántam egy ideje. Én meg férfiból vagyok, ezzel a hirtelen vallomással nem tudtam mit kezdeni, rekord gyorsasággal húztam nyúlcipőt.

Tipikus, de úgy ott hagytam, mint eb a Sza(ha)rát... Sosem fért a fejembe, hogy minek kell érzelmekről dumálni. Az vagy van, vagy nincs. Meg mi az a szerelem? Mert biztos nem egyenlő azzal, hogy ha meglátom, égnek áll a cerkám. Az még csak kívánás. Ha szeretek vele lenni, akkor meg jó társaság.

Gyáva módon Gyurmáig szaladtam a kérdéssel. Mivel ez komoly téma, néhány pálesz lecsúszott, mire sikerült kitalálnunk, hogy a női olvasat és a férfi gyökeresen eltér. A nők egy kedves gesztustól elalélva bármire ráhúzzák, hogy szerelmesek. Én meg azt hiszem utoljára talán a suliban éreztem amolyan villámcsapás szerű szikra robbanásosdit. Nem tudom, miért nem elég a csajoknak, hogy velük vagyunk, minek erre még címkéket aggatni?!

Marcsival néhány hétig nem találkoztunk. Javára legyen írva, ez alatt az idő alatt nem zaklatott üzenetekkel és éreztem, magától nem fog keresni. Kitaktikáztam, ha csak úgy beállítok, mintha semmi se történt volna, akkor rendben leszünk. Nem vittem virágot se, nem akartam én bocsánatot kérni. Az első tíz percben még duzzogott, alig szólt hozzám, de aztán sikerült megpuhítanom. Gyors numera volt. Utána megkérdezte, miért tűntem el. Mondtam, hogy baromi sok dolgom volt. Mindentudó mosollyal nyugtázta. Napokig nem került elő ez a szerelem kérdés, aztán újra előhozta. Nem volt kibúvó színt vallottam. Azzal nyitottam, nem fogok hazudni, kedvelem meg minden, de azért azt túlzás lenne állítani, hogy szerelmes vagyok belé. Azt hittem megsértődik, ehelyett megsimogatta az arcomat és annyit mondott, nem vagyunk egyformák. Én pedig valahogy megbékéltem azzal, hogy ő szerelmes belém. Néhány hétig ugrásra készen figyeltem, mi változik kettőnk kapcsolatában, de nem történt semmi.

Istenemre mondom, kurvára nem értem én a nőket."

Örömmel tudatom veletek, hogy az Aposztróf Kiadó Szó-kincs 2019-es pályázatán beválogatásra került a Virágkeringő című novellám. A kötetet a könyvhéten vehetitek kezetekbe! :)

A kiadó kötetei mindig sikert aratnak, lehetőséget biztosítva kezdő és kevésbé kezdő íróknak, költőknek. Színvonalas kiadványt ékíthetnek a bekerült művek. Gratulálok minden kedves tollforgató ismeretlennek, aki bekerült. Kíváncsian várom a kötet megjelenését!

fotó: Aposztróf Kiadó

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok minden kedves Olvasómnak!

Happy Easter!

fotó: internet

Fentebb az évezred szalagcíme.

Igaz, az eredeti nem pont így hangzott, de mixeltem egyet a nap fontos híreiből. Leírhatatlan érzés, mikor fáradtan hazaérsz, megnyitod a netet, hogy tájékozódj a nap eseményeiről és ezek jönnek szembe.

Az első, hogy Szeged belvárosában kergettek egy fehér pónit. Öt rendőrautó állta körbe, mikor sikerült elkapni. A másik hír még jobb. Buliból hazafelé két vagy három nő elkötött egy csuklós buszt.

A pónit értem. Szegény biztosan megijedt valamitől, azért szökött el. De hogy a csajoknak honnan jött a buszozás ötlete? És vajon melyik volt az a bátor, aki bevállalta, hogy vezeti? Tudom, van az az ital mennyiség, ami szuperhőssé és bármire képessé tesz... Végül annyira belejöttek a buszozásba, hogy ők is Szegeden kötöttek ki. De volt bennük annyi, hogy a kiindulási pontra visszajuttatták Sándorfalván a buszt. Onnan meg a rendőrök vitték tovább őket.

Szerencsére nem egyidőben történtek a fentiek, mert akkor simán betudhattuk volna az ufók szeszélyes játékának.

Akár az általam kreált szalagcímnek is lehetne hírértéke. Annyi fura dolog történik a világban. Nem tudom írtam-e már, hogy a buliból hazafelé menet a csajok megfújtak egy csuklós buszt? :p

Tahitótfalun a kempingben kapott helyet a 13. Mustang találkozó. Régi és új paripák nyerítettek, mindenki talált kedvére valót. A találkozót a Ford Cruising szervezte, a weboldalukon további érdekességeket találhattok: www.ford-cruising.hu

Volt szépségverseny, kvíz, sportautó kedvezményes bérléséhez is kaptunk szórólapot. Az időjárás kegyes volt a résztvevőkhöz. Aki megéhezett, válogathatott a finomságok közül. És természetesen a kirakodós részen ajándékot, emléket is lehetett vásárolni.

Lassan kinövi a rendezvény a kempinget, minden szabad helyet elfoglaltak a csodaszép autók.

Azt hiszem a szövegnél többet mondanak a képek. Több mint száz képet fotóztam, ízelítőt teszek fel nektek. :)

Sok régi és még több új autó volt, választani se tudtam volna.

/Az összes kép saját  készítésű és a tulajdonomat képezi. Engedély nélküli másolása, terjesztése, letöltése eljárást von maga után./

Remélem elnyerte a tetszéseteket! :)