A díjátadóról már ejtettem néhány szót. Most a közönségdíjas műről szeretnék. Az íróját van szerencsém ismerni, az esten pont mellém ült le. Volt néhány perc a kezdésig, így beszédbe elegyedtünk. Roppantul izgult, mert mint mondta ez az első megmérettetése, alig pár hónapja gyakorolja az írást. Már akkor is láttam rajta, hogy szerény és érdeklődő.
Hazaérve elolvastam a novelláját, amit itt találtok.
A szerző kellő érzékenységgel közelít a témához, mindenképp elgondolkodtató a mű. Nem enged, fel-felbukkan időről időre a gondolataimban. Írástechnikailag sokat kellene rajta csiszolni. Ezt jeleztem is Monának, aki minden kritikát nyitottan fogadott. Azóta jelent meg már cikke, beiratkozott különböző írástechnikai kurzusokra, hogy fejlessze és képezze magát. Becsülöm benne, hogy nem szállt el a díjtól, megmaradt annak a kedves lánynak, akit megismertem. Biztosan hallunk még róla!
Utolsó kommentek