Magáról a pályázatról és a tanulságokról itt is olvashattok.

Én a személyes élményeimet osztom meg veletek. Igaz, hogy a díjátadóra még a nyár közepén került sor, de nézzétek el nekem, a késői beszámolót.

A közönségdíjat a lájkok száma alapján nyertem el. Ugyan az én művem nem volt épp vicces, arra törekedtem, hogy aki kézhez kap egy "nigériai özvegyes levelet", tényleg higgye el, hogy örökölt egy lignitbányát. :) Sajnos sokan esnek különböző csalások áldozatául. A csalók jó érzékkel találják meg az áldozatnak való személyeket, de most nem bűnmegelőzési tanácsokat szeretnék adni..

Vissza a történethez. Bevallom, izgultam picit. A díjátadást nem misztifikálták túl. Annyi volt az oldalon, hogy aki a pályaművet a Regénytár képviselőjének  adott időben, adott helyszínen (esőnap nincs!) átadja, azé a díj. Magamban már egy remek történetet is megfogalmaztam a tolongó tömeggel kapcsolatban, de egyelőre nem vetettem papírra. ;) Ha megírom, olvashatjátok.

A fülledt nyári napon Budára szólt a meghívó. A Mandragóra kávéházban remek kiszolgálásban és isteni kapucsínóban volt részem. A társaságról pedig csak szuperlatívuszokban tudok beszélni.

Majoros Sándor, a Regénytár üzemeltetője nagy tudással és szakmai alázattal bíró író. Pillanatok alatt megtaláltuk egymással a hangot, oldott hangulatban zajlott a beszélgetés. Hosszan értekeztünk írásokról, kiadókról, pályázatokról, mielőtt a díjátadást megejtettük volna. Vicces volt azzal szembesülni, hogy egyikünk se nézett utána a másik írói munkásságának. Viszont lehet így volt jobb, őszinte kíváncsisággal érkeztünk mindketten. Kaptam az általa önköltséges alapon kiadott Regénytár folyóiratból egy példányt a díj mellé.

fotó: Berill Shero

Hamar kiderült, hogy a Szabad Földben az ő cikkeit olvastam el korábban az elsők között, anélkül, hogy az írójának pályafutását nyomon követtem volna. És arra is fény derült, hogy az útjaink közvetve már keresztezték egymást.

Jó hangulatban telt a délután és úgy váltunk el, lesz még folytatás. :)