Az utolsó napok pihenéssel teltek. Lementünk a strandra, ahol olvastunk, csacsogtunk, pancsoltunk. A búcsú estéjére a jó fej magyarokkal és kedves idegenvezetőnkkel megbeszéltük, hogy elmegyünk egy jó kis vacsira, rendezünk egy magyar búcsúestet. :)

Úgy is lett. A helyszín pedig a Nireas étterem (https://www.facebook.com/Nireas.Chania/?rf=831330060244610) volt. Remek kiszolgálás, gyönyörű környezet, ízletes ételek és szuper jó fej felszolgáló. Megkérdezte honnan jöttünk és igyekezett néhány magyar szót megtanulni. Ahogy kihozta a fogásokat, elhangzott a jó étvágyat, egészségedre. Megható volt a kedvessége.  Az étkezés végén egyszer csak mindenkinek sajttortát szolgáltak fel. Lestünk, hogy mi nem rendeltünk desszertet. Erre a kedves hölgy közölte, hogy ez a ház ajándéka és fogyasszuk egészséggel. Isteni íze volt, a végén azt is elmondta, hogy saját maga készítette. Egy közös fotót mindenképp készítettünk vele, s ha újra visszakeveredünk, az fix, hogy a Nireast nem hagyjuk ki. Az étterem mellett szól az is, hogy az árai egészen barátságosak. Mire az étteremből hazakeveredtünk, a gekko a mi szobánkban kötött ki. Tudom, nem bánt, de azért végigrettegtem az éjszakát. :D

Nos, még néhány érdekességet hoztam nektek a szigetről, mielőtt Donatellára térnénk.

Például ahogy említettem a sofőrök életveszélyes mutatványokat hajtanak végre a leglehetetlenebb helyeken is.

Az egész szigetet a murvafürt nevű virág uralja. Ez látható az első napi bejegyzésemnél, a szállásunkon is. A sziget furcsaságairól annyit, hogy a wc papírt nem lehet lehúzni, a kukába kell dobni, erre mindenütt kint vannak a figyelmeztető táblák. Ahhoz képest, hogy a papírt a kukába kellett tenni, a takarítás ezen a területen hagyott némi kívánnivalót maga után, kb. 2-3 naponta ürítették a szemetest.

A görögök jelentős olajbogyó ültetvénnyel rendelkeznek. A Kolympari olajbogyó az egyik leghíresebb, és nem mellesleg legjobb minőségű. Mintegy harmincmillió fa található a szigeten. Szedése január-február környékén történik, amikor hálót tesznek a fa alá. Akkor sikerül a legjobb minőséget sajtolni, ha a szedést követően 24 ó-n belül a feldolgozó üzembe kerül az olajbogyó. A legrégebbi fa kb. kétezer éves, a törzse tizenhat méter átmérőjű, ennek az ágából szoktak vágni az olimpiára.

Továbbá megtudtuk, hogy Elos a gesztenyéről híres, az ő gesztenyéjük puhább, mint a miénk.

Eukaliptusz fából is rengeteg van a szigeten, remekül érzik magukat. Koala maciból viszont egyet sem láttunk. ;)

Ahogy rendőrből se sokat. Az egy hét alatt három motoros járőrt és két járőrkocsit láttam. Ebből ezt az utolsó nap a repülőtéren. Láttam még két helyes rendőrt is, de nem akartam a sorsot kísérteni azzal, hogy pofátlanul lefotózom őket. Pedig jó kiállásúak voltak! ;)

Még néhány érdekesség. A görögök karácsonykor nem fát állítanak, hanem hajót díszítenek. Esküvőkön pedig szinte az egész falu részt vesz az ünneplésen, ahogy az a Bazi nagy görög lagzi című filmben is látható.  A mi vendéglátóink is voltak egy lagziban, ahonnan kaptunk mi is eredeti görög süteményt.

Hogy mire is hasonlít?! Leginkább fogalmam sincs. Ízre valami gejl, tömény, édes, ragacs. A tésztája hasonlít a leveleshez, de nem aratott osztatlan sikert. :D

A repülőtér tranzitvárójából csináltam egy utolsó plakátfotót a pálmafákról:

A hazaúttal volt egy kis problémánk, a gép három óra késéssel indult, a nyárból a csúnya őszbe érkeztünk, viszont legalább a repülőtéren várt egy kedves vámos barátom és az egy városban lakó házaspárnak hála, házig volt fuvarunk.

Kihagytam valamit?! Jah, adós vagyok Donatella Versace-val. :)

Van egy pékség Agia Marinában, ami egy vegyes bolttal is össze van kötve. Mindkettőnek ugyanaz a tulajdonosa. Egy eszméletlenül jóképű, magas, villogó fekete szemű, izmos férfi. Mivel a péksüti nála volt a legjobb, meg az ajándéknak való csecsebecsék között is jó dolgai voltak, így néhányszor nála vásároltunk. A falakon mindenféle fotók. Érdekes, hogy más üzletben is láttunk a kassza felett különböző családi vagy elhunyt ismerősökről készült képeket. Az első nap kiszúrtam a tulajjal Donatella Versacet néhány fotón. Aztán megcsodálhattam a férfi családját is a többin. Fizetéskor úgy adott vissza, hogy az aprót a kezembe csúsztatta, megcirógatta a tenyeremet és mélyen a szemembe nézett. :) Gondoltam ez a görög kedvesség, így következő alkalommal tesómat kértem meg, fizessen ő, vajon akkor is így ad-e vissza a tulaj. Nos, tesómra rá se nézett, a pénzt pedig szépen letette a tálcára. :) A következő alkalommal jól ki is húztam magam, azért nem mindennapos, hogy Donatella Versace barátja akar nekem udvarolni :D

Remélem élveztétek a krétai beszámolóimat! :) Szeretettel ajánlom úticélnak kicsiknek, nagyoknak, kalandvágyóknak, egyedülállóknak, családosoknak.