Macával épp ismerősök faces fotóit nézegettük az esküvőjükről, melynek kapcsán rögtön ki is tárgyaltuk a lánykérést. Nem csak az övét, hanem másokét is.
Az emberek egymást túllicitálva igyekeznek már a lánykérésben is maradandót alkotni. Természetesen romantikus, ha valakinek az Eiffel torony lábánál kérik meg a kezét, vagy a Seychelle-szigeteken, de sajnos ezzel kimondatlanul is elvárássá teszik, s mégsem mindenki engedheti meg magának, hogy efféle helyeken kápráztassa el szíve választottját.
Aztán felelevenítésre került néhány kiábrándító lánykérés is.
Az egyik "kedvencem" például a szex utáni. Egy szeretkezéssel teli éjjel utáni nagy kérdésre szerintem nem lehet igen a válasz. Az egyik ismerős járt így. Még szinte vége se volt az orálnak, mikor a férfi (isten tudja honnan) előkapta a gyűrűt és a csajnak szegezte a kérdést. Jó, hogy a leányzó meglepődöttségében nem harapta le a becses szerszámot.
Eszünkbe jutott egy másik hasonlóan romantikus eset is. A nagytakarítás két ablak pucolás közötti szünetében az ágyon ülve tették fel a kérdést. Ugyan igen lett a vége, de egy kiadós veszekedést követően.
Aztán ne felejtsük el a békülős szex utáni kérdés feltevést, aminek apropója, hogy egyik megcsalta a másikat.
Esetleg az "azért kérem meg a kezét" típusú lánykérés, mert
a) már x ideje együtt vagyunk,
b) haverok is megnősültek,
c) a csaj rágja a fülemet,
d) anyukám-apukám is ennyi idős volt, mikor férjhez ment/megnősült,
e) gyereket szeretné(n)k...
Vajon tartósak lesznek ezek a kapcsolatok?!
Utolsó kommentek