Szerencsére az Elafonissira tervezett kiránduláshoz se kellett korán kelni.

Buszunk újra átszelte a Fehér-hegységet. Hogy utunk most is élménygazdag legyen, szerpentinen kapaszkodtunk fel Agia Sofiába, ami barlangtemplomáról híres. Néhány szót muszáj ejtenem a görögök vezetési stílusáról. Őket nem zavarja a záróvonal, a kanyar, bárhol képesek előzni. Volt, hogy egy mazsola araszolt előttünk, a busz pedig úgy ráment, hogy szerintem egy rutinosabb sofőrt is frusztrált volna. Majd dudálással jelezte, hogy kielőzné. Záróvonalon, kanyarban. Bamm! Bennem az ütő is megállt párszor. Aki ismer, tudja, hogy a közúton mik a "gyengeségeim". Ahogy Agia Sofiába kapaszkodtunk fel, még a legbátrabbak is félve tekintgettek ki az ablakon.

Azt hiszem ez a kép jól ábrázolja, hogy milyen magasságban kanyarogtunk. Két hegyvonulat között szakadékok tátongtak. Néhol a busz teteje majdnem súrolta a szikla szélét.

A barlangtemplomhoz jó pár lépcsőn kellett felkaptatni, de megérte. A természeti képződménynek varázslatos hangulata volt. Méretéről annyit, hogy a belmagassága néhol 20 méter, az átmérője pedig 40.

És természetesen nem csak a mi buszunk utasai voltak rá kíváncsiak.

Azt mondják, hogy az itt elsuttogott kívánságok valóra válnak. Én kívántam. ;)

A helyi rakit bárkinek nyugodt szívvel tudom ajánlani, a mézes isteni volt. Vásárlás előtt meg lehetett kóstolni.

Innen a háromszínű homokjáról híres Elafonissi Beach-re buszoztunk. Tanulva az előző napiból, most a strand közepén béreltünk két ágyat, onnan barangoltuk be a partszakaszt. Először egyikünknek se akaródzott a vízbe menni, mivel hihetetlenül fújt a szél és nem volt túl meleg.

Aztán csak belemerészkedtünk. Őszinte leszek, nekem Balos jobban bejött. Itt viszont a csodálatos természetben gyönyörködhettünk. Például ebben a védett virágban (Sea daffodil - tengeri nárcisz).

A tengerpartot annyira védik, hogy tilos szemetelni, kifelé menet a homokot is le kell mosni a lábakról.

Egy kis homokdűne:

A látvány önmagáért beszél.

A buszsofőrünk nagyon komolyan vette, hogy tilos a rózsaszín homokból elvinni, mindenkinek ellenőrizte a cipőjét, papucsát és jól lelocsolta, akiét nem találta megfelelőnek. Ezen egy kicsit össze is vitatkoztam vele, mert szerintem az enyém tökéletesen tiszta volt.

Innen egy út mentén áruló őstermelőhöz vezetett az utunk, ahol a mindenféle kézműves finomságokat kóstolgattuk. Végállomásunk pedig egy helyi borászatban volt, közel Kissamoshoz. A város kétezer éves, Kréta legnyugatibb kikötője.

Kilátás a borászat ablakából.

Az este végén még meglátogattuk barátnőnket a cipőboltban, hazaérve a folyosón pedig ez a gekkó fogadott:

Az utolsó két napról van hátra már csak a beszámoló.