Ha lemaradtatok volna.

Az érdekességek és hírességek sorában kihagyhatatlanok az alábbi cikkeim. ;) Obama nejéről és az érdekes múzeumokról is írtam nemrég.

Az öletés jótékony hatása és a megéri-e szenvedni a boldogságért kérdéskörét feszegetik a következő cikkek. Az ettől újabbakat később hozom.

A Váci Irodalmi Szalon VII. évadának első vendége Geszti Péter volt. Nem citálnám ide a kreatív szakember önéletrajzát, de az este néhány értékes gondolatát mégis megosztanám veletek, kiragadva a műsorból a hozzám legközelebb álló részt. A több mint egy órás műsort teljes terjedelmében sajnos nem tudom átadni.

Kamaszkoromban ment az ÁSZ című műsora a televízióban, ott szerettem meg a munkásságát. 1989 amúgy is mérföldkő volt, nem csak az én életemben, de az országéban is. A rendszerváltást követően kinyíltak a kapuk és izgatottan vártuk a csodát. Azt, hogy nálunk is kapni lehet majd mindent, gondtalanul utazhatunk külföldre és így tovább. Mindenki pozitívan és nyitottan állt az új dolgokhoz. Ebbe az érába született meg kedvenc zenekarom, a Rapülők együttes.

fotó: internet

Hogy mitől volt ez akkora szám a rendszerváltás utáni időszakban? Ahhoz, hogy ezt megértsük, vissza kell menni az időben. 

Geszti Péter a zenekar alapítása előtt már dalszövegeket írt az Első Emeletnek, úgy, hogy nem tudta mi fán terem a szövegírás. Az a tézis, hogy a siker és a minőség között nincs összefüggés, ezekben a szerzeményekben remekül megmutatkozott. Az Első Emelet a 80-as évek közepén néhány évig a csúcson volt, aztán a siker megkopott. Geszti ekkorra elvégezte a magyar-történelem szakot az ELTE főiskolai karán és tisztán látta, hogy a szövegei csiszolásra szorulnak. Mivel világ életében kísérletező kedvű volt, a diplomamunkáját is Karinthyból írta, neki köszönheti, hogy rátalált egy sajátos hangra. Karinthy egyik rövid története terelte a rap szövegek felé. Nyelvi játékokkal kísérletezett, megpróbált úgy szöveget írni, hogy milyen lenne az, ha nem dalban öntene formát, s akár az ő hangterjedelmével is lehetne „énekelni”.  Jó néhány ilyen szösszenetet megírt, konkrét cél nélkül. Közben műsor vezetett a Danubius rádióban, ahol nyitott és fogékony volt a külföldről beáramló zenére és műsorvezetésre egyaránt. Azzal szórakoztatta a hallgatókat, hogy megfigyelte, mennyi a zene introja, míg énekelni kezdenek. A szünetekre ő néhány soros szövegeket írt, melyet felmondott. Így ő kapta a rádiónál a legtöbb levelet, azzal, hogy jó lenne, ha csendben maradna, mert nem tudják kazettára rögzíteni a számot a hallgatók! �

fotó: internet

Gesztire ma is jellemző, a nyitottság, játékosság, rugalmasság, amit remekül használt a Rapülőkben. Ugyan hangszeren nem játszik, de rátalált valamire, ami újszerű és itthon teljesen ismeretlen volt. Ebben az időszakban már odafigyelt rá, hogy a szövegei olyanok legyenek, amihez később is büszkén adná a nevét. A Rapülők számai olyanok voltak, mint a gyerekmondókák. Újszerű volt, ahogy a formailag összegyúrták, a nyelvi síkjai, a szójátékok és a ritmizáció. Groove-okra épült, amit más abban az időszakban nem használt.  Pimasz és felszabadult volt, könnyed formájú zene, amiben a mély mondandót első hallásra talán meg sem találtad.  Az akkori bizakodás köszönt vissza a zenében, a rendszerváltás utáni jó energiák vitték előre a zenekart is.  A mindent lehet érzése. Ezért állhatott ki rövid nadrágban Berkes Gabi a színpadra, ezért hangozhatott el a Zúg a Volga anélkül, hogy bárki sértőnek érezte volna.

A zenekar mégis két évet élt csak. Ennek az Első Emelethez van köze, ahol megtapasztalták a srácok, milyen az, ha a csúcs után jön valami, ami nem olyan jó. Ezt az érzést szerették volna elkerülni. Geszti többek között arról is mesélt, hogy eredetileg nem ők zenéltek volna. Ő rendületlenül gyártotta a dalszövegeket, amivel Szentmihályi Gábor Michel házalt a kiadóknál. Mindenhonnan elhajtották őt azzal, hogy Magyarországon nincs rap zene és igény sincs rá. Abban bíztak, hogy találnak majd valakit, aki ebben meglátja a fantáziát és srácokat, akik ezt előadják. Nekik meg kis túlzással csak a jogdíjat kell otthon várni. Közben Geszti demora vette a szövegeket és Michel javasolta, legyen ez az ő szóló albuma. Geszti viszont úgy volt vele, ha ez bukás lesz, nem szeretné egyedül csinálni, így végül meggyőzte a srácokat, hogy adják elő hárman. Berkes Gábor örült, hogy rövid nadrágban ugrálhat a színpadon, mert mindig ezt akarta. A motiváció néha csak ennyi és nem több. :) A Rapülők végül megállta a helyét.

Hallgassátok meg a zenéket a fentiek tükrében, ugye milyen érdekes ennyi idő távlatából rálátni a magyar rap kezdetére?

Geszti sikerét abban határoznám meg, hogy önazonos tudott maradni és mindig kellő kíváncsisággal fordult az új dolgok felé. Hogy őt idézzem: „A népszerűség nem jár egyébként és nem tart örökké.” Amit elé rakott a szerencse azt jó érzékkel és szorgalmasan fogta meg és soha nem élt vissza vele. Hisz abban, hogy holnap is érdemes felkelni.

Én pedig hiszem, hogy ha valaki nyitott és érdeklődő, az bárhol megállja a helyét, bármilyen körülmények között feltalálja magát, vagy felfedez új dolgokat, létrehoz egy új műfajt.

A könyvet még nem olvastam, de sorban álltam érte másfél órát. Szerencsére az idő kellemes volt, az összeverődött társaság remek és még az eső is elkerült.

Viszont a szervezéssel volt némi baj. Mutatom.

fotó: saját

Amíg a szem ellát, mindenütt emberek, akik a kávézót három oszlopban próbálták megközelíteni. A bejárat előtt már nem sorok voltak, inkább csak tömeg. A kép túloldalán a Dohány utcáig ért a sor vége. Sehol egy kordon, sehol egy szervező, aki eligazította volna az embereket. A kávézóba viszont már csak két ajtón lehetett bemenni, ez nem csak lassította tömeget, de torlaszok is kialakultak. Viszont meglepő módon mindenki higgadtan kezelte a helyzetet, nem volt (legalábbis a mi oldalunkon) lökdösődés, kiabálás, a sor szépen haladt. Jól esett, hogy időnként a felszolgálók nagy tálcákon kávét hordoztak körbe, amit aztán az emberek kézről kézre adtak tovább. 

Várakozás közben a kezembe került egy promóciós füzetecske, a tartalma alapján a könyv ígéretesnek tűnt. Már a fülszöveg elolvasása után is ezt éreztem. Jókat beszélgettünk a sorstársakkal, így egészen elviselhetővé vált a várakozás és egyszer csak azt vettem észre, hogy már a lépcsőn állok.

A bejáraton átjutva lehetett a könyvet megvásárolni, az eladók rutinosan és remekül navigáltak, intézték a pénzügyeket, osztották a könyveket. Külön sor volt azoknak is, akik csak könyvet vettek, de nem íratták alá.

A benti soroknál se sokat javult a helyzet - már, ami a tömeget illeti -, jó magyar módi szerint a cipzár elv nem működött, de legalább itt már akadt kordon.

fotó: saját

Frei türelmesen állta a rohamot, kedvesen dedikálta a könyvet, csacsogni vele nem volt idő.

fotó: saját

Sokan attól tartottak, hogy elfogynak a könyvek és csak a meghirdetett óráig tart a dedikálás, ám a szervezők folyamatosan kommunikáltak a facen a tömeggel. Megnyugtattak mindenkit, hogy könyv nélkül senki se megy haza. :D

fotó: saját

A vonaton belekezdtem. Szerencsére a végállomásig utaztam, különben fent maradtam volna, annyira belefeledkeztem az olvasásba.

Mindenkinek jó szórakozást!

A médiában is sokat szereplő közfoglalkozást betöltő híresség nevét nem írom le. Ő is csak emberből van, de azért az alábbi történet nem csak vicces lesz, tanulságos is.

A barátaim egy étteremben vacsoráztak, mikor bejött a - nevezzük így - Híres Ember. Az étteremben egy pillanatra megállt az élet, aztán mindenki folytatta a vacsoráját és a társalgást. Azt mindenki tudja, hogy a televízió torzít, ott mindenki kicsit másképp néz ki, így a barátaim nem voltak benne biztosak, hogy tényleg a Híres Emberhez van-e szerencséjük. Szó szót követett, valaki szerint nem ő volt az, mások meg állították, hogy de, életnagyságban ő az. Távozáskor a barátnőm nem bírta tovább. Odasétált a másik asztalnál vacsorázókhoz, udvariasan jó estét kívánt, aztán megkérdezte:

- Maga a Híres Ember?

A férfi, ránézett és igennel felelt. A barátnőm annyit válaszolt, hogy:

- Akkor jó. További szép estét, viszontlátásra.

Ezzel ott hagyta a megrökönyödött párost.

Néhány nap múlva a párjával sétáltak, amikor jött egy autó és majdnem elütötte őket. A barátnőm elég vehemens típus, pár lépés volt a lámpás kereszteződésig és az autót megállította a piros lámpa. A barátnőmnek se kellett több, melléjük érve feltépte a jobb egyet, behajolt és gondolkodás nélkül kiosztotta a kocsiban ülőket. Azok a meglepetéstől szólni se tudtak. A jobb egyben ülő kölyök szorongatta a mekis üdítőjét a sofőr pedig alig bírt kinyögni egy elnézést kéreket.

A barátnőm befejezte a mondandóját, akkor szembesült vele, hogy ki ül a volánnál. Ránézett a férfira és csak annyit kérdezett:

- Maga az?!

Mert a sofőr nem volt más, mint a Híres Ember. :)

Nem a Mindenszentek és a Halottak napja időpontját szeretném tisztázni veletek, sokkal inkább a temetőbejárás időpontját.

Mindegyikünknek van valakije odaát. Van, akinek a helyi temetőben nyugszik a szerette, másnak át kell utaznia hozzá a fél országot. Nincs is ezzel baj.

Azzal számomra már sokkal inkább, hogy mikor teszed ezt?! Csak a kötelező körök vannak, ilyentájt mész a temetőbe? Vagy eljutsz máskor is? Faluhelyen még mindig fontos, hogy Mindenszentekre rendbe legyen téve a sír, aki a temetőbe megy viseljen feketét és így tovább.

Személy szerint én azt vallom, hogy mindenki cselekedjen saját belátása szerint. Ha évente egyszer megy a temetőbe, tegyen úgy. Ha minden héten ott van, legyen úgy. Aki vallásos, teremtse meg vallásának megfelelően a kapcsolatot az elhunyt szerettével. A kispadon ülve a sír előtt, beszélgetve ott, vagy máshol, az tegyen úgy. 

Mindenki addig él, míg emlékeznek rá. Ezt megtehetem itthon is, az élők körében, nem kell hozzá a temetőbe menni. Van, akit megnyugtat, hogy biztos pontként a temetőben ott van a sír, meg lehet simogatni a fejfát, gondoskodni lehet az elhunytról holtában is. Friss virággal, vízzel és így van jól.

Nekem tetszik – már ha illik ilyet mondani – a szórásos temetés, akkor is, ha ez a temetőben történik, meg akkor is, ha a szabadban. Aki életében rendelkezik arról, hol szeretne nyugodni, annak a kérését illik tiszteletben tartani. De kissé elkorcsosult a világ, ma már sokat nyomnak a latban a piszkos anyagiak. Van, aki nem teheti meg, hogy koporsót és sírhelyet vásároljon, urnát vesz és hazaviszi a hamvakat.

Ha már Halottak napja. Lehet, nekünk nem fontos, hogy a temetőbe menjünk. De gondoljunk például a nagyszülőkre, akik örömmel sütnek-főznek, mert tudják, ilyenkor összejön a rokonság és a temetőlátogatás után mindenki benéz egy szóra. Becsüljük meg, ha van ilyen rokonunk, de erőn felül, csak azért, hogy az elvárásoknak megfeleljünk, nem kell most a temetőbe és rokonlátogatásra menni. Ha mégis lelkiismeret-furdalás gyötörne az elmaradt körök miatt, szervezzük meg magunk akkorra, amikor nekünk jó.

A hagyományokat ápolni kell, ám mégis tegye ezt mindenki úgy, ahogy neki a legjobb. A mai világban mindenki rohan. Azt látom, hogy az élőkkel se gördülékeny a kapcsolattartás, nyűg a vasárnapi ebéd, a kötelező születésnap, évforduló. A temetőjárat se kivétel ez alól. A „mit fog szólni Manci néni, hogy a szüleid/nagyszüleid sírjára nem vittél friss virágot”? Kit érdekel ez, őszintén? Sokkal fontosabb, hogy én tudjak megemlékezni róluk úgy, ahogy nekem jó.

Nem vagyok vallásos és azt sem szeretem, ha megszabják, mit, mikor, hogyan és hol kellene éreznem. Szépek a temetők ünnepi fényekbe öltöztetve, de megette a fene, ha az, aki ott nyugszik, csak ilyenkor jut eszembe. Vannak olyan elhunyt családtagjaim, akiknél évek óta nem voltam, mert nagyon messze helyezték őket örök nyugalomra. Ettől függetlenül gondolok rájuk. Itthon a lakás csendjében, a zúgó folyóparton, az erdei sétányon. Ott, ahol épp eszembe jutnak.  Ne csak a kötelező körök legyenek. Az élőkkel se. Ha már nem jutunk el hozzájuk, a telefont fel tudjuk emelni. A semmitől az is jobb. Nem kell megvárni, míg késő lesz…

Én mindenkinek meghagynám a szabad választás jogát és nem köteleznék senkit temetőlátogatásra.

2019.10.26-án Vácott az érdeklődők megtekinthették az emeletes vonatot. Szakszerű tájékoztatást követően a kíváncsi emberek birtokba vették a szerelvényt. A vonat mellett a gyerekeknek kitűzőt, hűtőmágnest kaptak, színezhettek, vonatos textilt varrhattak és a teaszürcsölés után lufival és élményekkel gazdagabban távozhattak.

Fentebb a szakszerűen megírt hír. :D Lentebb, amit én láttam. :p

fotó: saját

Elsőre azt mondanám, hogy az emeletes vonat nagyon tetszetős dizájnú, de vannak olyan hibái, ami miatt vélhetően nem nyeri el maradéktalanul a nagyközönség tetszését.

fotó: saját

Például, ahogy a mellékelt képen is látszik, egy átlagtól néhány centivel magasabb személy már csak a fejét lehajtva fér el.

fotó: P. Tibor

Ha 180 cm fölé nőttél és klausztrofóbiás vagy, nem neked találták ki ezt a típusú vonatot. A lépcsők miatt szerintem az idősebb korosztály nem fogja igénybe venni az emeletet. És mivel az üléssorok között szűk a járat, a leszállásnál biztosan tolongás lesz és sokan emiatt direkt az ajtók környékén tobzódnak majd.

Ha már ajtó... A két szerelvényszakasz közötti ajtó gombnyomással nyílik. Elég gyorsan. Viszont rossz hír a dobozzal, virággal, kávéval, kisgyerekkel közlekedőknek, hogy csukódáskor nem érzékeli, hogy az ajtóban áll valaki, simán összeprésel.

fotó: P. Tibor

Továbbá tudna 160-nal menni, de például a Budapest-Szob vonalon csak 120-szal lehet, mert a pálya állapota ettől többet nem tesz lehetővé.

Összességében tetszett. A többi úgyis a működéskor derül ki.

Ahogy az sok családban megszokott, az egyik ismerősöméknél is két autó van. Egy anyának és egy apának.

Az anya egyik nap apa autójával ment ügyet intézni és vitte a gyereket is. Némi autókázás után anya a gyerek felé fordulva megszólalt: - Látod, mennyi szemét van apád autójában?

A gyerek értőn bólogatott és kisvártatva ezt találta mondani: - Hát igen, úgy élünk, mint a cigányok. :)

Minden párkapcsolatot egy dolog tesz tönkre:

A szerelem.

Ha szerelmes vagy, azért.  Ha nem vagy szerelmes (már) a párodba, azért.

Ha nem abba vagy szerelmes, aki melletted van, azért...

* saját gondolat

Előttem már szerintem minden kritikát leírtak a filmről, ezért nem eresztem a sajátomat bő lére.

Sosem voltam se Marvel, se DC rajongó, de a Batman sztoriból azért mégis láttam párat. Heath Ledger alakítása Joker-ként lenyűgözött. Félve indultam a moziba, mert Joaquin Phoenix a plakáton nem ragadott magával. Egészen más karakterű arca van, mint a korábbi antihősnek, így kíváncsian vártam mit nyújt a filmben.

Az első öt perc után meggyőzött. Arról is, hogy elmebeteg, arról is, hogy a lehető legjobb választás volt. Színészi játéka szerintem Oscar esélyes.

Aki találkozott már az életben valódi elmebeteggel, annak duplán feláll a hátán a szőr a kiszámíthatatlan reakcióitól. Engem a székbe tapasztott és gyönyörűen hozta az ívet, hogyan lesz egy átlagos elmebetegből egy vérszomjas vadállat. Ahogy a pszichológiai könyvek és tanulmányok is kimutatták/kutatták, a gyerekkorban elszenvedett traumák határozzák meg a felnőttkori ént. A film értőn vezeti végig a nézőt a különböző állomásokon.

Megfelel a mai kor követelményeinek, kellően fordulatos, sötét és magával ragadó.

Nálam 10-es.

Magáról a pályázatról és a tanulságokról itt is olvashattok.

Én a személyes élményeimet osztom meg veletek. Igaz, hogy a díjátadóra még a nyár közepén került sor, de nézzétek el nekem, a késői beszámolót.

A közönségdíjat a lájkok száma alapján nyertem el. Ugyan az én művem nem volt épp vicces, arra törekedtem, hogy aki kézhez kap egy "nigériai özvegyes levelet", tényleg higgye el, hogy örökölt egy lignitbányát. :) Sajnos sokan esnek különböző csalások áldozatául. A csalók jó érzékkel találják meg az áldozatnak való személyeket, de most nem bűnmegelőzési tanácsokat szeretnék adni..

Vissza a történethez. Bevallom, izgultam picit. A díjátadást nem misztifikálták túl. Annyi volt az oldalon, hogy aki a pályaművet a Regénytár képviselőjének  adott időben, adott helyszínen (esőnap nincs!) átadja, azé a díj. Magamban már egy remek történetet is megfogalmaztam a tolongó tömeggel kapcsolatban, de egyelőre nem vetettem papírra. ;) Ha megírom, olvashatjátok.

A fülledt nyári napon Budára szólt a meghívó. A Mandragóra kávéházban remek kiszolgálásban és isteni kapucsínóban volt részem. A társaságról pedig csak szuperlatívuszokban tudok beszélni.

Majoros Sándor, a Regénytár üzemeltetője nagy tudással és szakmai alázattal bíró író. Pillanatok alatt megtaláltuk egymással a hangot, oldott hangulatban zajlott a beszélgetés. Hosszan értekeztünk írásokról, kiadókról, pályázatokról, mielőtt a díjátadást megejtettük volna. Vicces volt azzal szembesülni, hogy egyikünk se nézett utána a másik írói munkásságának. Viszont lehet így volt jobb, őszinte kíváncsisággal érkeztünk mindketten. Kaptam az általa önköltséges alapon kiadott Regénytár folyóiratból egy példányt a díj mellé.

fotó: Berill Shero

Hamar kiderült, hogy a Szabad Földben az ő cikkeit olvastam el korábban az elsők között, anélkül, hogy az írójának pályafutását nyomon követtem volna. És arra is fény derült, hogy az útjaink közvetve már keresztezték egymást.

Jó hangulatban telt a délután és úgy váltunk el, lesz még folytatás. :)

A jó dolgoknak nem kell elmúlnia. Tenni kell értük!

Unokaöcsém az udvaron rohangált. Apukája szerette volna, ha egy kicsit lepihen, még ha nem is alszik délután. A következő szavakkal hívta be csemetéjét:

- Gyere be egy kicsit relaxálni!

Az ötéves: - Nem raxálok le!

:p

Hahó! Aki lemaradt az eddigi cikkeimről, íme egy újabb összefoglaló:

A társkereső világából kiragadott szösszenetet olvashatjátok ezen a linken.

És, ha már arról beszéltünk, hogy a nők felajánlják-e magukat, érdemes a melltartó nélkül utcára lépőket is górcső alá venni.

Meséltem arról is, hogy kamaszkoromban mi határozta meg az olvasási élményeimet és vajon ezek mennyire voltak építő jellegűek a szerelmi életemben.

Aztán egy könnyedebb téma is előkerült a fura foglalkozásokról.

Olvassatok! Én pedig ígérem, továbbra is írok nektek. ;)

"A második nap csónakázni indultunk. Szervezett evezésre lehetett befizetni egy nagyobb társasággal. Mindketten jó úszók és tapasztalt evezősök vagyunk, így külön örültünk neki, hogy Bajánál kicsit kipróbálhatjuk magunkat. Évek óta nem voltunk evezni, de ezt nem lehet elfelejteni.

A helyszínen kiderült, hogy valami német nyugdíjas csoporttal megyünk. Volt ott pár nagyanyám korabeli nő, akik sose eveztek korábban. A túravezetők bevállalták, hogy akkor velük mennek, illetve hosszas tanakodás után feltették a kérdést, hogy mi mindenképp együtt szeretnénk-e kenuzni. Végül megnyertünk egy-egy mamit. Az út felénél az enyém felállt a csónakban, hogy valamit lefényképezzen, de előtte elfelejtett szólni. Amúgy se igazán értettük meg egymást, mert ő nem tudott csak németül, meg franciául, azt meg én nem vágom. Szóval a nyanyával nem volt egyszerű, evezni is nekem kellett, mert ő csak úgy ímmel-ámmal tette be a lapátot a vízbe. Aztán, ahogy felállt, azzal a lendülettel beleborult a vízbe. A hilfe-hilfe kiáltás odavonzotta a többieket is, mindenki a saját lapátját nyújtogatta a vízbe, hogy abba kapaszkodjon, de öreganyám csak kalimpált, lebegett a mentőmellényben a vízfelszínen. Végül Gyurma ment át hősbe, beugrott utána a vízbe. Majdnem kitörte a lábát. Akkor derült ki, hogy azon a részen kb. derékig ér a víz. A kaland után este jól beboroztunk a ház borából.

A harmadik nap beborult.. Ugyan az idő kellemes volt, de az úszómedencéhez hideg. Doki nem akart belemenni, de azért pár hossz után már élveztük, hogy kopog a fejünkön az eső, aztán beballagtunk a fedett részbe. Nem volt egy nagy élmény, sok család jött gyerekkel kikapcsolódni, de a királyi fürdőbe érthetően nem volt kedvünk becsüccsenni. Délutánra elvonultak a felhők, ennek örömére bejártuk az egész területet. Az élménybirtok vicces volt, kár, hogy az Unikornisra nem engedtek fel. Utána igénybe vettük a sqash és bowling részleget, jól meghúztam a derekamat.

Estére a Nemzeti Lovas Színház Kincsem előadására fizettünk be, bár ebből volt némi vitánk. Én ugyanis nem igazán rajongok Pintér Tenyáért, piperkőc a csávó, a dzsungeles műsorból is kábé öt percet láttam véletlenül, abban is kritikán aluli volt. Itt meg ő volt a főszereplő. Úgyhogy abban maradtunk Gyurmával, ha nem tetszik, nem várjuk meg a második felvonást. Egész jó helyről néztük az előadást. És le a kalappal előttük. Mivel én foglalkoztam anno állatokkal is, nagy örömmel láttam, hogy a lovakkal jól bánnak, kellően átmozgatták őket előadás előtt és remekül vannak trenírozva. A darab is tetszett, olyannyira, hogy a második felvonást szakadó esőben néztük végig. Tenyát még mindig nem szeretem, de a játékába meg az énekbe nem lehetett belekötni.

Utolsó nap délig áztattuk magunkat a királyi fürdőben, a személyzet semmit nem szólt. Lehet nem is azok voltak, akik első nap. Hazafelé még ettünk egy jó kis halászlevet Baján és megfogadtuk, ide még tuti,  hogy visszatérünk."

A tragédia kapcsán eddig a médiumokat böngésztem és sokadszorra is meglepett az emberi aljasság.

Leginkább az, ami most a rapper és gyermekeinek édesanyja között zajlik. A ki, hol volt akkor, amikor című remek játszma. Biztos ez a legfontosabb most? Bármin változtat ez? Visszahozza a gyereket? Ja, nem... Akkor miért nem lehet kulturált, felnőtt ember módjára viselkedni?

Nem mellesleg, a gázolóra ki gondol ilyenkor? Neki milyen terhet kell cipelnie a továbbiakban?

Nem értem az embereket... Nem így kellene egymáshoz állni. Nem a sárdobálás a megoldás. Egy ismert ember kisfiának élete ért tragikus véget. De miért kell ezt kiteregetni? A halál nem szaftos bulvár....

Ha lehetőségem lenne, megváltoztatnám a médiatörvényt. Beletennék egy passzust, amely megtiltaná, hogy a bárki tragédiájáról az ő, vagy az ügyben érintett felek engedélye nélkül írni lehessen. Egy sort se lehessen papírra vetni. Mennyivel kevesebb dolgon csámcsognánk és mennyivel több időnk lenne magunkra és a szeretteinkre az ilyen hírek olvasgatása helyett?

Ezt most így itt hagyom. Gondolkodjatok rajta!

Dávidka nyugodj békében!

Alig vártam, hogy megjelenjen Réti László újabb krimije. Az elsők közt vehettem kézbe, előrendelésem volt rá. És mégsem tudtam sokáig elolvasni.

Naivan azt gondoltam, hogy két-három nap alatt letudom. Tévedtem. Elvittem magammal a nyaralásra, hogy majd kikapcsol és szórakoztat. Egyik sem történt meg.

Elkezdtem. Aztán félretettem. Rájöttem, hogy ezt a könyvet nem lehet csak úgy olvasni. A mondandóját meg kell rágni, s ha leteszem, még utána is dolgozik bennem.

Nem könnyed olvasmány, nem egy Larkin történet. Mély, elgondolkodtató, gondolatébresztő.

2050 Magyarország. Siroki Mariann, Zsitvai László, Hamza Kamil és egy arab professzor. Remekül felépített karakterek. A mű tűpontos társadalomkritika. Adja az ég, hogy ne jóskönyv legyen.

Nem spoilerezném el a történetet, legyen elég annyi, hogy a kisember napi problémája épp úgy helyet kap benne, mint az országé. Az arabok jönnek, látnak és mindent visznek. Vihetnek? Milyen áron? Hagyjuk nekik ezt? Vajon tényleg így működnek a dolgok? Egyszer csak feladjuk? Vagy harcolunk a végsőkig? Van-e értelme? Mekkora áldozat az, amit még egy nemzet elbír? Vajon látunk-e az orrunknál tovább?

A könyvet egy ideje befejeztem, de még mindig nem hagy nyugodni. Úgy vagyok vele, mint a globális felmelegedéssel és a környezetvédelemmel. Ha csak én teszek bármit, vajon hősként ünnepelnek majd, vagy egy leszek a járulékos veszteségből? Mi kell ahhoz, hogy felébredjünk?

Fáj, amit kiváltott belőlem. Nem azért ajánlom, hogy ti is szenvedjetek, hanem sokkal inkább azért, hogy nézzetek előre és lássatok!

A könyv *5-ös. Vélhetően elfogult vagyok. Olvasd el és dönts magad! Ez lesz a jövő?!

Esetleg mielőtt belekezdesz, olvasd el az Európa, falak mögött című könyvet is. Arról korábban írtam ajánlót.

Ha érdekelnek a szerzővel készült interjúk, hallgasd, nézd meg ezeket:

A rádióban elhangzott interjút itt hallgathatod meg, a tévében készült interjút pedig itt találod meg 15.28-tól. 

"Csá Aranyapáim!

Nem tűntem el, csak tudjátok, a mezőgazdaságban ilyenkor baromi sok a meló. Ráadásul idén az időjárás mellett azzal is meg kellett küzdenem, hogy a legelső, MTZ traktorom bemondta az unalmast. Méghozzá a búza mező közepén. Akkor, mikor a malomban már várták a búzát. Hogy tetézni lehessen a bajt, épp mindenki fuvarban volt, így a pótkocsi traktorostul kint maradt éjszakára. Nem is lett volna semmi gáz, ha nem nem akkor szakadt volna le az ég. A kocsira feltett búzát nem ponyváztuk le, a búza szarrá ázott, ráadásul a pót megsüllyedt a traktorral együtt, napokig nem tudtuk kivontatni. Az MTZ annyira elfáradt, hogy a bontóban végezte. Rohangálhattam a szezon közepén újért, mert a munka nem állhatott meg. A póton maradt búza megrohadt, azt is ki kellett dobni.

Ahogy a betakarítási időszak véget ért, Gyurma kitalálta, hogy elmehetnénk wellnesselni. Marcsi nyavalygott, hogy ő is jönne, alig bírtam vele megértetni, hogy ez férfi program lesz, nem csajos buli. Találomra böktünk a térképre és Bikalon kötöttünk ki. Az én dzsipemmel mentünk, Gyurma Renault Zoéja nem bírta volna addig. Így legalább nem kellett keresgetni az elektromos töltőpontokat, meg elfért a doki összes cucca is. Legalább négyszer telefonált, hogy mindenre rákérdezzen, de még így is annyi bőröndöt hozott, hogy annyiból egy hónapig tudtam volna öltözködni. Rákérdezett a köntösre, hiába járt a szobához, ő hozta a sajátját. Mondjuk azt könnyű volt megismerni a medence parton, ilyen rikító neon zöld köntöse senkinek se volt a környéken. A recepciós csajok összemosolyogtak, mikor Gyurma a sok táskával fent akadt az ajtón. Ráadásul úgy viselkedett, hogy tuti melegnek néztek. Megkaptuk a szobakulcsokat és ahelyett, hogy körbe sétáltuk volna a birtokot, azonnal bevágódtunk a királyi fürdőbe. Igaz oda aztán csak az utolsó nap merészkedtünk ismét, mert én voltam olyan fáradt, hogy elaludtam a csend részlegen. Ezzel nem is lett volna baj. Azzal volt, hogy éktelenül horkoltam és a fürdőmestereknek se sikerült felébresztenie. A doki szabadkozott, de végül ott hagyott. A részleg kiürült, zárás előtt ébredtem fel, így az első esti vacsoráról lecsúsztam. Még jó, hogy Doki pakolt egy tányérra nekem is. Megbeszélte a személyzettel, hogy elhozza, de azért a többi vendég elég furán nézett rá, miután kétszer is körbejárta a svédasztalt, a harmadik körben meg egy púpozott tányérral távozott.

Hát ott is bemutatkoztunk..."

- folytatás később, Lali levele megint hosszúra sikeredett

A vicces történeteknek se szeri, se száma.

Egy random válogatást adok most közre.

Ügyintéző 1: - Az ügyfél hogy nyilatkozott a státuszáról?

Ügyintéző 2: - Papíron....

A kérdés arra irányult volna, hogy kiemelt ügyfélnek minősül-e...

A másik történet tipikus, szerintem mindenkivel megesett már. Amikor az orvosi váróba lépve feltesszük a nagy kérdést: - Ki az utolsó?

- Hát maga - jön a válasz a tömegből. :)

És végül egy jó kis nyári, strandon megesett eset:

- Ugyanazt kérem, amit az előttem lévő kért.

Pultos: - Akkor most vegyem el tőle?!

:)

Van az a mindent elsöprő érzelem, ami nélkül lehet élni, de nem érdemes!

Egyszer mindenkinek ki kell próbálnia, hogy tudja, milyen a valódi élet.

Aki még nem tudná, örömmel jelentem, hogy már három cikkem is megjelent a SHE.HU oldalán.

Úgy néz ki, hogy innentől talán többször is olvashattok majd tőlem ott is különböző témákban.

Az eddigi cikkeket itt találjátok:

Játékból darabokra törted a szívemet - melyre érkezett egy férfi olvasói válasz, amit itt tudtok elolvasni.  Aztán írtam a rövid hajról is egy elmélkedést, íme.

És végül a napokban egy történetet jegyeztem le, a magát alkoholistának valló Szilvitől.

Időnként majd hozok nektek egy-egy ehhez hasonló összefoglalót, ha véletlenül lemaradtatok volna az írásaimról. ;)

Köszönöm, hogy olvastok, kedvelitek a műveimet!

Elég kicsik voltunk a tesóimmal, mikor a nagyszülőknél a szobában vitatkoztunk egymással. Anyu egy idő után szigorúan ránk szólt:

- Hagyjátok abba, mert bejön a papa és ugatni fog!

Fiatalabbik húgom nem volt rest, kiment a nagypapánkhoz és megkérdezte, hogy ha továbbra is veszekedni fogunk, ő tényleg ugatni fog?! :p

Állandó időhiányban szenvedek, elnézést, hogy csak most írok.

A tábornak a Ceglédi Apartmanpark és Kemping adott helyet. Kulturált, szép szállásunk volt és a többi táborlakóval sem zavartuk egymást. Még a fürdőbe is kaptunk belépőt, amivel én az utolsó napon hivatalosan megnyitottam magamnak a strandszezont. :)

Hol kezdjem? Talán ott, hogy idén is izgatottan vágtuk a centit a táborig, ami négy napos rendezvénnyé nőtte ki magát. Sajnos a színházzal, forgatókönyv írással foglalkozó etap nekem kimaradt, de akik részt vettek rajta, újabb élményekkel gazdagodtak és lelkesen meséltek a feladatokról, ecsetelve az előadók felkészültségét.

fotó: saját

A szombati nap is sokszínű előadással tarkítottan telt és azt hiszem bátran mondhatom, a hagyományossá váló kvíz sem maradhatott el.

Ám mielőtt a kvízre sor került volna, átadtuk az ajándékunkat, a saját gondolatainkat tartalmazó könyvet. Szeretettel és kreativitással készült, hogy mi is vissza adhassunk valamit abból a sok jóból, amit kaptunk. Henrik meglepődött és akkor még enyhe kifejezést használtam.

fotó: Zs.H.

Ajándékkönyvvel is kedveskedtünk, mind jó helyre, jó gazdához került. Az estét tábortűz melletti nagy beszélgetések és nevetések zárták.

A vasárnapot egy új műfajú előadással fejeztük be, a Teátroom Lakásszínház fantasztikus művészeinek tolmácsolásában.

Az előadásokat, a novella elemzéseket és tábor hangulatát nem lehet visszaadni, kevés lenne rá itt néhány sor. Minden egyes előadótól tanultam valamit. Minden egyes beszélgetés előbbre vitt. Nem tudok elég hálás lenni sem a tábor motorjának, Zsiga Henriknek, sem pedig B. Zsófinak, aki nélkül semmi nem ment volna flottul. A többieket is felsorolhatnám név szerint, mert mindenkitől kaptam útravalót. Nem kérdés, hogy a jövő év is a táborban talál. :)

Ha Te is kíváncsi vagy, iratkozz be egy írótanfolyamra, és akkor jövőre ott a helyed. A tanfolyamokról itt találsz bővebb leírást.

fotó: saját

A múltkor ideposztoltam egy ismerős beszélgetését a kerékpáros nadrágokról. Ez pedig velem esett meg. Néha bejelölnek vadidegenek. Gondolom ez azokkal, akiknek nyilvános a profiljuk a facen, sűrűbben előfordul, mint velem. Rólam nem árulkodik sem a profilképem, sem a borítókép. A bejegyzéseim is csak az ismerősöknek láthatóak. Ettől mindig érdekessé válik, hogy az adott személy vajon tényleg ismer-e. Nem vagyok szívbajos,  rákérdezek. Attól még, hogy vannak közös ismerőseink, mi nem biztos, hogy ismerjük egymást.

Ez a György remek figura, nagyon sok ismerősömet bejelölte. Ők pedig jól visszaigazolták - vélhetően erre alapozta, mint a csalók -, hiszen volt/van jó pár közös ismerősük.

És akkor tessék:

fotó: saját

Látható, hogy nem manipulált az üzenet, még az eredeti elütésem is benne van. Azoktól, akik a saját vallásukat másra akarják erőltetni, vagy téríteni szeretnének, alapból fázom. Kicsit utána jártam Gyurinak, ő bőszen, kéretlenül térítget.

Most pedig én is. Eltérítem tőle az embereket. Óvakodjatok Györgytől!!! :)

A díjátadóról már ejtettem néhány szót. Most a közönségdíjas műről szeretnék. Az íróját van szerencsém ismerni, az esten pont mellém ült le. Volt néhány perc a kezdésig, így beszédbe elegyedtünk. Roppantul izgult, mert mint mondta ez az első megmérettetése, alig pár hónapja gyakorolja az írást. Már akkor is láttam rajta, hogy szerény és érdeklődő.

Hazaérve elolvastam a novelláját, amit itt találtok.

A szerző kellő érzékenységgel közelít a témához, mindenképp elgondolkodtató a mű. Nem enged, fel-felbukkan időről időre a gondolataimban. Írástechnikailag sokat kellene rajta csiszolni. Ezt jeleztem is Monának, aki minden kritikát nyitottan fogadott. Azóta jelent meg már cikke, beiratkozott különböző írástechnikai kurzusokra, hogy fejlessze és képezze magát. Becsülöm benne, hogy nem szállt el a díjtól, megmaradt annak a kedves lánynak, akit megismertem. Biztosan hallunk még róla!

Maca eseménydús életéből legutóbb a főnöke okozta izgalmat hoztam. Azóta történt egy-két érdekes dolog.

Például az irodából férjhez ment az egyik kolléganője. Nem is ez adja a történet érdekességét, hanem az, hogy a lagzira egyedül Macát hívta meg a munkatársak közül. Az okokat nem részletezném, legyen annyi elég, hogy hősnőnk boldogan mondott igent.

Lázasan készülődött a modern lagzira, naivan azt gondolva, hogy helyben tartják. Nászajándék, menyasszonytánc, fodrász, kozmetikus. A sminket maga megoldotta és szerencsére az egyik tavalyi esküvőn viselt ruha is rájött, így legalább nem kellett újat vennie. Egy fizetnivalóval kevesebb.

Az első meglepetés akkor érte, mikor megnézte a meghívót (mintegy két héttel a Nagy Nap előtt), és kiderült, hogy Szeged mellett egy esküvőkre szakosodott tanyán lesz a lagzi .Ez egy kicsit megbolygatta a büdzsét, de már nem volt visszaút.

Macának nincs jogsija, oda pedig tömegközlekedéssel nem lehetett eljutni, így az ara segítségét kérte. A vőlegény kollégáinak autójában még pont akadt szabad hely. Félt tőle, hogy a matematika-fizika szakos pasikkal nem lesz közös témája, de hamar kiderült, mindegyikőjüknek van hobbija és amúgy is nagyon jó fejek. Így gyorsan elrepült a lefelé út. A násznépből senkit nem ismert, de úgy volt vele, lazán veszi, lesz, ami lesz. Titkon bízott benne, hogy a srácok nem hagyják egyedül. Elég nagy partinak néztek elébe és az úton arra is választ kapott, hogy miért oda szervezték. A vőlegény nagyszülei már nem tudtak volna messzire utazni, az egyszem unoka így a murit hozta közelebb. A tanyához tartozott egy kisebb vendégház is, de ott csak a vendégek harmadát lehetett elszállásolni, Macának Szegeden egy panzióban szereztek helyet. Mint kiderült, rajta kívül csak egy többgyerekes házaspár és a menyasszony Németországban élő másodunokatesója kapott helyet. Maca elég jól feltalálta magát. Mikor kiderült, hogy kik laknak majd ugyanabban a panzióban, elkérte a számukat, remélve, valamelyiknél csak kap egy potyafuvart a helyszínre.

Odalent derült ki, hogy a család autója tele van, amúgy se maradnak végig, mert a kicsik korán fekszenek. A "német" srác meg hiába jött kocsival, inni szeretne, így rá se lehet számítani. Maca végül fogott egy taxit - bár ezt nem kalkulálta bele a költségvetésbe - és kivitette magát a tanyára.

A szertartás, a menü, a zene, minden remek volt. A tanárszekcióval nagyokat nevettek, sokat ittak, s maga sem tudta megmondani, mikor maradt kettesben a külhonból érkezett unokatesóval. Balázs helyes volt, sportos, magas, művelt és roppant mód imponált Macának, hogy egy idő után nem mozdult mellőle, a kedvét kereste, táncoltatta, igézőn bámulta. Hajnali négy felé megunták a társaságot, eddigre már nyilvánvaló volt mindkettejüknek, hogy az éjszakát együtt folytatják. A taxi a Tisza partig vitte őket. Andalogtak a parton, majd miután besokalltak a szúnyogoktól, a panzióba mentek.

Balázs arra hivatkozással, hogy az ő szobájában csak egyszemélyes ágy van, Macánál kötött ki. A többit nem részletezem.

Maca tizenegy óra magasságában arra ébredt, hogy veszettül visít a telefonja. Kiderült a matek-fizika szekció indult volna vissza, közölték, fél óra múlva ott vannak érte. Maca kábultan kászálódott ki az ágyból, Balázsnak nyoma se volt. Nem ért rá törni a fejét, gyorsan lezuhanyozott, összekapkodta a ruháit, majd megállapította, hogy még van tíz perce a srácok érkezéséig, így végig gondolta az éjszakát. Fogalma se volt róla, Balázs mikor hagyta el a szobát és férfiasan bevallotta magának, hogy arról se tudott volna számot adni, mikor ment el...

Nem akart szó nélkül letiplizni, így átment a fiú szobájához. Kopogására a takarítónő nyitott ajtót, aki egy mosoly kíséretében elmondta, hogy a férfi már egy órája leadta a kulcsot és kijelentkezett. Arra a kérdésre, hogy nem hagyott-e neki üzenetet, határozott nem volt a válasz.

Hazafelé sűrűn pillantott a telefonjára, de Balázs nem igazolta vissza a közösségi oldalán, holott éjjel ő erősködött, hogy Maca jelölje be. Kínjában írt egy viber üzenetet, melyben jó utat kívánt, ez az üzenet még hetekkel később is olvasatlan maradt.

Itthon levonta a konzekvenciát. Ez egy több, mint ötvenezres pasi volt. De nem ért annyit. :)