A könyvet még nem olvastam, de sorban álltam érte másfél órát. Szerencsére az idő kellemes volt, az összeverődött társaság remek és még az eső is elkerült.
Viszont a szervezéssel volt némi baj. Mutatom.
fotó: saját
Amíg a szem ellát, mindenütt emberek, akik a kávézót három oszlopban próbálták megközelíteni. A bejárat előtt már nem sorok voltak, inkább csak tömeg. A kép túloldalán a Dohány utcáig ért a sor vége. Sehol egy kordon, sehol egy szervező, aki eligazította volna az embereket. A kávézóba viszont már csak két ajtón lehetett bemenni, ez nem csak lassította tömeget, de torlaszok is kialakultak. Viszont meglepő módon mindenki higgadtan kezelte a helyzetet, nem volt (legalábbis a mi oldalunkon) lökdösődés, kiabálás, a sor szépen haladt. Jól esett, hogy időnként a felszolgálók nagy tálcákon kávét hordoztak körbe, amit aztán az emberek kézről kézre adtak tovább.
Várakozás közben a kezembe került egy promóciós füzetecske, a tartalma alapján a könyv ígéretesnek tűnt. Már a fülszöveg elolvasása után is ezt éreztem. Jókat beszélgettünk a sorstársakkal, így egészen elviselhetővé vált a várakozás és egyszer csak azt vettem észre, hogy már a lépcsőn állok.
A bejáraton átjutva lehetett a könyvet megvásárolni, az eladók rutinosan és remekül navigáltak, intézték a pénzügyeket, osztották a könyveket. Külön sor volt azoknak is, akik csak könyvet vettek, de nem íratták alá.
A benti soroknál se sokat javult a helyzet - már, ami a tömeget illeti -, jó magyar módi szerint a cipzár elv nem működött, de legalább itt már akadt kordon.
fotó: saját
Frei türelmesen állta a rohamot, kedvesen dedikálta a könyvet, csacsogni vele nem volt idő.
fotó: saját
Sokan attól tartottak, hogy elfogynak a könyvek és csak a meghirdetett óráig tart a dedikálás, ám a szervezők folyamatosan kommunikáltak a facen a tömeggel. Megnyugtattak mindenkit, hogy könyv nélkül senki se megy haza. :D
fotó: saját
A vonaton belekezdtem. Szerencsére a végállomásig utaztam, különben fent maradtam volna, annyira belefeledkeztem az olvasásba.
Mindenkinek jó szórakozást!
Utolsó kommentek